Olvasandó: Máté 5, 3-12. 

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Máté 5, 3-12.

Az elmúlt napokban különböző szavakkal és változatos csatornákon sokszor hangzott el a jókívánság: Boldog új évet kívánunk! Jézus, amikor a Máté evangéliumában a szolgálata kezdetén „programbeszédet” tart, a mennyek országának rendjéről tanít, mielőtt bármit mondana ezzel kezdi: Boldogok. Nyolcszor mondja egymás után: „boldogok, akik…” és kilencedszer ráadásként: „boldogok vagytok…” Ma az új esztendő első vasárnapján az Igéje és Szentlelke által jelen lévő Jézus Krisztus ezen az Igén keresztül ezt mondja nekünk: Boldog új évet kívánok nektek! És hozzáteszi: így.

Így. Mert végig olvasva ezt a gondolatsort érzékeljük, hogy Jézus valami egészen rendkívüli módon beszél a boldogságról, egészen másként, mint ahogy mi tesszük azt (akár keresztyén színezettel is).

A nagy receptfelfedezések korát éljük. Emberek vélik felfedezni a tutit eddig nem ismert titkokban… Ideje lenne nekünk, akik Jézus tanítványai vagyunk újra felfedeznünk Jézus boldogság „receptjét”: valóban megértenünk és nem a magunk gondolataihoz formálnunk; szembenézni azzal, hogy mennyire mást mond a boldogságról, mint amit mi gondolunk, megérteni nem csak az eszünkkel, de a szívünkkel is, hittel rábízni magunkat és elkezdeni eszerint élni.

Amikor Jézus a boldogságról beszél, nem körülményekről, hanem egy élet-állapotról beszél. Mi az évünket szeretnénk boldoggá tenni Jézus pedig minket magunkat. Nem a körülményeinkre koncentrál, hanem olyan boldogságra hív, amely minden körülmények között boldogság marad. Manapság szívesen idézik sokan jókívánságként a következő sorokat „Ősi ír áldás” címen: „Legyen előtted jól kitaposott út, Hátad mögül fújjon mindig a szél, A nap melegen süsse arcodat, Az eső puhán essen földjeidre, S míg újra találkozunk, Hordozzon tenyerén az Isten!” (Ősi ír áldás) Nagyon szépen hangzik, nagyon vallásosan is hangzik, de valójában arról beszél, hogy mi elsősorban a körülményekre koncentrálunk, és azokat szeretnénk „puhává” tenni. Érdemes Jézus boldogmondásait mellé állítani: vajon Jézus erről beszél? Mindannyian szeretnénk jó körülményeket magunknak, csakhogy az élet nem mindig ilyen, Istennel sem mindig ilyen, és az Isten áldása az életünkben elsősorban nem a pihe-puha körülményekben nyilvánul meg. A körülmények és események megváltoztatása, manipulálása helyett Jézus olyan boldogságra hív, amely minden körülmények között, bármi történik is boldogság marad: a nehéz körülmények között is – úttalan utakon, szembeszélben, arcunkba vágó esővel, borús időben vagy szárazságban – megtapasztalható élet-állapot.

Amikor Jézus a boldogságról beszél nem érzésekről, hanem élet-állapotról beszél. Mi érezni szeretnénk a boldogságot, ezért gyakran az érzéseket manipuláljuk. Isten pedig azt mondja: boldog, ha nem is érzed, az vagy, mert áldott vagy, jó helyzetben vagy. Egyébként hogyan lehetne sírva boldognak lenni? Nem vidámság, hanem boldog állapot. Ha az orvos azt mondja egy komoly vizsgálat után, hogy beteg illetve egészséges vagy, ez számít igazán és nem az, hogy pillanatnyilag betegnek vagy egészségesnek érzed-e magad. A Titanic fedélzetén a bálteremben táncolók boldognak érezték magukat, mert még sokáig nem szembesültek azzal, hogy végzetes léket kapott a hajó, de nem voltak boldogok, hajótöröttek voltak, csak még nem tudták, még nem szembesültek vele.

Szeretjük magunkat jól érezni, de alapvetően nem az számít, hogy mit érzünk. Jézus pedig nem jó érzéseket akar adni, hanem olyan boldog élet-állapotot, ami akkor is boldogság marad, amikor mi rosszul érezzük magunkat.

A Jézus-i boldogság kulcsa: nem az, hogy van valamid, hanem az, hogy van valakid, illetve vagy valakié. A Heidelbergi Káté kezdőgondolata fogalmazza meg ezt: az egyetlen vigasztalásom életemben és halálomban, vagyis a fő boldogságom az, hogy Jézus Krisztusé vagyok. Nem az a kérdés, hogy mit birtoklok, hanem az, hogy kié az életem. A nyolc boldogmondás így kezdődik – fontos a kezdőmondat, erre épül a többi – „Boldogok a lelki szegények…” Valaki egyszer gúnyosan azt mondta, hogy a hit azoknak kell, akiknek hiányzik valami. Mi pedig boldogan felvállalhatjuk:  igen, a hit azoké, akik hiánylények, aki nem képesek Isten nélkül élni. Ahogy Jézus korában és kultúrájában beszéltek a bibliai értelemben vett pozitív szegénységről (ami nem elsősorban anyagi helyzet kérdése): „Akiknek nincs semmijük, csak Istenük van.” Ezek a szegények boldogok. A mondat második fele nagyon hangsúlyos: van Istenük!

Végső soron mindannyiunkra igaz a mondat első fele: nincs semmink, ami valóban és örökre a mienk lenne. Mégis próbálunk megkapaszkodni valamiben. Próbálunk a magunkénak mondani valamit. Próbáljuk az identitásunkat, az életünk alapját, a reménységünket, a boldogságunkat valamire felépíteni. Ez mindegyikünk alaptörekvése tudattalanul és kimondatlanul is. Egy életen át arra törekszünk, hogy felmutassuk: van valamim, ami az enyém, ami értéket ad az életemnek, amibe megkapaszkodhatok, amire építhetek. Kell valami, amit felmutathatok, és ettől vagyok valaki: Vagyon, diploma, hírnév, siker, család, vallásosság, jótékonyság. Ez az enyém, ezt tudom felmutatni, ez vagyok én. Ezek nem feltétlenül rossz dolgok, csak az a rossz, hogy mi ezen keresztül akarjuk meghatározni magunkat. Ez lesz a kincsünk, amiben a reménységünket, a boldogságunkat látjuk, amit minden áron el akarunk érni, és úgy gondoljuk, hogy amíg ez megvan, addig rendben van az életünk, ha pedig elveszítjük, akkor összeomlunk – nem egyszerűen szomorúak leszünk, akiket meg lehet vigasztalni, hanem vigasztalhatatlanok leszünk, akik elveszítettek mindent.

Nincsen semmink, de mégis próbálunk magunknak valamit szerezni, és erre felépíteni az életünket. Pont ez a valami az, ami a boldogság, az áldás állapotából kizár téged. A Biblia ezt bálványnak hívja.

Jézus ezzel szemben mondja: Boldogok, a lelki szegények, boldogok, akiknek nincs semmijük, csak Istenük van. Akik már felismerték, hogy Isten nélkül nincs semmijük. Szegények, akik felismerték, hogy az életük Istenre szorul, akiknek az élete értékét, reménységét boldogságát az adja meg: van Istenem, Istennel élek, Istené vagyok. Az övé vagyok. Mindenem, amim van az ő ajándéka. Mindent tőle várok, de legfőképpen őt magát várom. Ahogy Mózes könyörgött Istenhez az ő jelenlétéért: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.” 2Mózes 33, 15-16. A legfőbb kincsem az, hogy te velem vagy, Uram. Ha te nem vagy velem, akkor semminek nincs értelme.

Jézus szerint a boldogság nem független birtoklás, hanem szeretetkapcsolat, kötődés Istenhez: hozzá tartozom, tőle várok mindent.

Erről beszél egy másik ír áldás: „Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged. Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben.” Micsoda különbség! Az Úr legyen veled, és ő adja meg azt, amire szükséged van, minden körülmények között, akkor is, ha az szembe fúj a szél arcodat veri az eső, vagy éppen szárazság van. Az Úr legyen veled, és töltse be a legfőbb szükségedet 

A lelki szegény az, akinek semmije nincs, csak Istene van, és vele együtt mindene, ami Isten kezéből jön, amit ő jónak lát megadni. Pál apostol mondja a rómaiaknak: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Róma 8, 32. Talán fölteszed a kérdést: akkor nekem nem lehet semmim? Dehogynem! Vele együtt minden! Minden, amit Isten jónak lát neked ajándékozni. A kérdés azonban az, hogy hol van a hangsúly az életedben, a szívedben, hol van a hangsúly a hitedben: azon, hogy „minden”, vagy azon, hogy „vele együtt”. A „minden” elválaszt tőle – a „vele együtt” pedig összeköt vele. Vele együtt. Istenre szoruló szegény, akinek nincs semmije, csak Istene van, és mindent Isten kezéből vár, az ő kezéből veszi át azt is, amije van. 

Ha ezt az első mondatot megértjük, ebből értjük meg a többi boldogmondást is.

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Az óévi istentiszteleten hallottuk azt, hogy a nehézségeknek komoly áldása lehet az életünkben az, hogy a szomorúság, a terhek, a nyomás sokkal inkább Istenhez szorít bennünket, mint a könnyű és vidám időszakok. Megtapasztalom azt, hogy ő erőt ad. Megtapasztalom az ő valóságát. Ő vigasztal meg engem. És nekem az ő valóságának megtapasztalására van szükségem, arra, hogy „orcája velem jöjjön”, és nem arra, hogy mindig könnyű, kényelmes és vidám legyen az életem!

Ennek a legmélyebb megtapasztalása az, amikor az Isten hiánya miatt sírsz! Amikor amiatt sírsz, ami elválaszt tőle! A bűneid miatt, a függetlenségre törekvő szíved miatt, a tőle független jóságod miatt, amire büszke vagy. Boldog vagy, ha emiatt bánkódsz, mert biztosan vigasztalást kapsz tőle! „Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” 2Korinthus 7, 10. Van szomorúság, amivel magunkat sajnáljuk, keserűek vagyunk, elégedetlenek, zúgolódók. Arra koncentrálunk, hogy mink van. Hogy mire vágyunk, ami nincs. Ez eltávolít Istentől, ezért halált szerez. És van szomorúság, amikor az Istennel való kapcsolatunkra koncentrálunk. Az fáj, ami Istentől eltávolít, amivel neki fájdalmat okozunk. Ez megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, vagyis az Istennel való közösségre. Ez a bűnbánat szomorúsága.  Boldogok, akik így sírnak, mert ezekért jött és halt meg Jézus! És mert megtapasztalják a valóságos bűnbocsánatot, a helyre állt közösséget Istennel, az Isten valóságát.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. A szelídek, akiknek semmijük nincs csak Istenük van, és az, amit Isten nekik szán. Mindent Isten kezéből vesznek át. Ezért nem kell erőszakoskodniuk, tolakodniuk, ügyeskedniük. „Amit Isten neked elkészített, azt nem veheti el tőled senki, amit meg nem neked készített el, azt miért vennéd el?” Az csak rombol, elválaszt tőle, boldogtalanná tesz. Megint csak az a kérdés hol a hangsúly: mi az, amit birtoklok, vagy kié vagyok? Óév este beszélgettem egy testvérünkkel, aki elmondta: megpályázhattam volna egy igazgatói posztot, de én nem erre kaptam elhívást. Ezután beszélgettünk arról, hogy a világi bölcsesség, a karrierközpontú gondolkodás ezt mondja: minél magasabbra jutsz, annál jobb. A Jézusi gondolkodás viszont azt mondja: ahol az Isten szerinti, az Isten által elkészített helyem, hivatásom, feladatom van, az a jó nekem. Ott vagyok boldog és ott leszek áldás, ott töltöm be a küldetésemet. Értjük? Boldogok, akiknek csak Istenük van, ezért tőle várnak mindent, mert nekik örökségük van és nem szerzeményük. Nem szerzeményük van, amit bármikor elvehet tőlük valaki, aki erősebb vagy erőszakosabb, hanem örökségük, amit Isten biztosan nekik ad, és amit nem vehet el tőlük senki. Tudsz ilyen hittel élni Istennel? Istentől várni bizalommal azt, amit ő neked szánt és nem szerezni, amit magadnak akarsz. Tudsz-e állandóan rettegve aggódás helyett bízni benne, és rá bízni, hogy mit szánt neked?

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Akiknek nincs semmijük, csak Istenünk van. A boldog az, aki azt mondja: nekem még saját igazságom sincs, csak Istenem van. Nem a magam igazát, hanem az igazságot, az Isten igazságát keresem, ami szerinte jó. Alapértelmezett beállításunk szerint így gondolkozunk: „Az a tehén a legnehezebb a világon, ami az én lábamon áll.” Figyeljük csak meg: az ember viszonylag jól együtt tud élni a világ igazságtalanságával, ami őt közvetlenül nem érinti, de ha vele történik egy kicsi igazságtalanság is, az nagyon fáj. Elengedni a magam igazát nagyon nehéz! Boldog, aki Isten gyermekeként arra kezd éhezni és szomjazni, amire az Úr éhezik és szomjazik. Uram, add, hogy annak örüljek, aminek te örülsz, arra vágyjak, amire te vágysz, és az fájjon, ami neked fáj! Megint csak fontos látni: nincs semmim csak Istenem van. Nem én hozom el az igazságot, hanem éhezem és szomjazom rá. Imádkozom érte. „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” Jakab 1, 19-20. „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” 2Péter 3, 13.  Ezt Isten fogja elhozni, én pedig imádkozhatok érte, várhatom, és kérhetem Istent, hogy mutassa meg, hogy saját magamban hogyan küzdjek az igazságtalansággal szemben, és hogyan képviseljem ezt a környezetemben.

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Igazságosztók helyett Isten igazságának megelégítettjei, vagyis irgalomból élők és ezért irgalmasak. Az irgalom azt jelenti, amit Jézus élt elénk: megkülönböztette a bűnt és a bűnös személyét. A bűnt megalkuvás nélkül elítélte, a bűnös emberrel, az emberrel közösséget vállalt, irgalommal azt adta, amire szüksége volt: bocsánatot. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Máté 9, 12-13. Akinek nincs semmije csak Istene van, az az Isten irgalmából él. Aki pedig irgalomból él, az szükségszerűen irgalmas. Aki nem irgalmas, hanem ítélkező, az arról tesz bizonyságot, hogy nem érti az irgalmat, kívül van rajta! Isten irgalmának ismerete nélkül nem lehetsz Istené! Ha Istené vagy irgalmas vagy, és újra meg újra irgalmat találsz!

Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. A tiszta szív osztatlan szív. Teljesen Istené. Csak rajta függ. Nem hibátlan, de becsületesen Istenre irányuló. Amikor én a szívem bizonyos területei fölött ott tartom a kezemet, és nem engedem, hogy abba Isten beleszóljon, amikor nem vagyok becsületes és őszinte Isten előtt és ezzel magamat is becsapom, akkor nem tiszta a szívem.                       Alapvetően tiszta – őszinte, egyértelmű, osztatlan – szívre van szükséged ahhoz, hogy Isten valóságát megtapasztald. Ha több vasat tartok a tűzben, ha nem köteleződtem el, hanem többekkel „flörtölök”, ha vannak Istentől független – talán titkos, be nem vallott – egyéb irányelveim, akkor nem lehet harmonikus, őszinte kapcsolatom. Egy urat szolgálhatunk teljes lényünkkel életünk minden területén. Ha próbáljuk megosztani a szívünket, bajba jutunk. A boldogság útja, hogy nincs semmim csak Istenem van: Isten és ami a vele való kapcsolatban az ő akarata szerint helyet kap – vagyis az ő ajándéka, amivel hálásan élek az ő dicsőségére. „Mindent Isten dicsőségére tegyetek” 1Kor 10, 31.  

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Békességteremtők. A békesség – Shalom – amikor Isten rendje szerint megy az élet. Amikor békesség van Istennel, és így egymással is. Ez nem mindenáron nyugalmat, az igazságról való megalkuvó lemondást jelent, hanem az Isten és az ember közötti megbékélés munkáját, ami teljes békességet hozhat ember és ember között is. Aki az Úré, az nem akar a szétdobáló eszköze lenni. Az evangélium igazságát képviseli, ami megtérésre hív. „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” 2Korinthus 5, 19-21.  Ahhoz az Istenhez hívok, akié vagyok én is. Közben kész vagyok bocsánatot kérni és megbocsátani, és másokat is segíteni ebben. Így munkálkodom a nagy kiengesztelődésen!

A boldogság az, hogy az övé vagyok. Nincs semmim csak Istenem van. Csak így érthetjük meg az utolsó boldogmondást is. Csak így lehetnek boldogok a háborúságot szenvedők. Hangsúlyozottan azok, akiket ÉRTE üldöznek. Boldog vagy, hogy ellenséges és értetlen környezetben is hű tudsz lenni ahhoz, akié az életed. Büszke vagyok a szerelmemre, és ha az ellenségei között vagyok, akkor is örömmel ragaszkodom hozzá, hirdetem őt, mert az életem értékét az adja meg, hogy az övé vagyok! Ha pedig az övé vagyok az látszani fog az életemen, a beszédemen, azon, ahogy állást foglalok a dolgokban. Ha éhezed és szomjazod az ő igazságát, ha valóban az kedves neked, ami neki kedves és az fáj, megkülönbözteted a jót és a rosszat, tedd ezt bármennyire is irgalommal a bűnös ember iránt, megtérésre hívva, egyre inkább meg fogod tapasztalni az ellenséges hozzáállást. Helsinkiben néhány hét múlva kezdődik Päivi Räsänen finn evangélikus parlamenti képviselőnő, korábbi belügyminiszter pere politikailag nem korrekt beszéd miatt. A vád az, hogy nyílt twitter üzenetben kérdezte meg egyházát, hogy milyen alapon lettek a Helsinki Pride hivatalos partnere, amikor a Biblia világos tanítása szerint a házasság férfi és nő életre szóló szövetsége, a homoszexualitás pedig nem Isten akarata szerint való. Idézte a Bibliából Pál apostol gondolatai ezzel kapcsolatban (Róma 1, 24-27.) „Nem fogok bocsánatot kérni Pál apostolért!” (Jézusért, a Bibliáért) – mondja a képviselőnő, miközben arra készül, hogy a perben a szólásszabadságra hivatkozik. Arra, hogy a szólásszabadság azt jelenti, hogy a Biblia üzenetét is szabad elmondani, nyíltan képviselni. Ez a per Nyugat-Európában folyik a keresztyén hit felvállalása ellen, és nem egy távoli, mondjuk muszlim vallású vidéken. Ez a per most indul, nem pedig Diocletianus, vagy Nero császár korában a Római Birodalomban. Elemzők rámutatnak, hogy precedensértékű perről van szó. Ha a képviselőnőt jogerősen elítélhetik azért, mert a Biblia igazságát képviselte nyilvánosan, akkor az perek sorozatát indítja el majd Európa országaiban azok ellen, akik ki merik mondani azt, amit hisznek a Biblia alapján.  Itt tartunk. Uram, irgalmazz! Imádkozzunk, és legyünk készek arra, hogy Jézus Krisztusért az üldözést is elhordozzuk! Nincs semmim, csak Istenem van. Egy olyan közegben, ahol az emberek nem szeretik az én Uramat, kész vagyok hozzá ragaszkodni, akár annak árán is, hogy elveszítem az emberek megbecsülését. Az elutasítottság nem öröm, de az én Uramhoz tartozni öröm! És ha egy Krisztusgyűlölő kultúra elutasít, akkor az örömteli visszajelzése annak, hogy az én Uram arcvonásait látják rajtam.      

Ezeket a boldogmondásokat úgy kell értenünk, hogy ezek Jézussal együtt, Jézus Krisztusban igazak. Ő nem csak kívánja a boldog új évet, a boldogságot, hanem adja is. Ezért jött, a kereszten ennek a lehetőségét készítette el. Ezt hozza mindazoknak az életébe, akik befogadják őt. A Boldogmondások meghívást jelentenek Jézus követésére: igazságát Jézust követve tapasztalod meg! Lehet, hogy a fotelben ülve ez képtelenségnek hangzik, a templomban ülve szép prédikációnak, de a Krisztus követő élet mindennapjaiban megtapasztalt valóság. Fel kell állnunk a lelki fotelből, el kell indulnunk Jézus után, hogy megtapasztaljuk: akiknek ő van, akik az övéi valósággal, azok boldogok!  

Vajon azok az ígéretek, amelyeket a boldogmondások hordoznak a jelenben megtapasztalhatóak, vagy jövő ígéretei? Valójában mindkettő. Mindezek a mondatok már itt megtapasztalható ígéreteket hordoznak. A Krisztus követő élet áldása már ebben a világban is valóság. A beteljesedés azonban akkor jön el, amikor Jézus visszajön és elhozza az új eget és az új földet. Akkor érkezik el a mennyek országa teljessége Isten szegényei számára, akkor lesz teljes a vigasztalás, mert Isten töröl le minden könnyet, a szelídek átveszik örökségüket, a megújított földet, amit a szomjazott isteni igazság tölt majd be egészen, a teljes békesség korszaka kezdődik el Isten fiainak, és minden üldözésnek vége lesz, és színről színre látják majd meg a tiszta szívűek Istent. Amikor eljön a teljesség. Addig hitben járva ennek az előízét tapasztalhatjuk itt a földön, és ennek a jele lehet az életünk.

Bízol-e benne? Felállsz-e a lelki fotelből? Indulsz-e ebben az új évben Jézussal? Leszel-e vele Isten boldog szegénye, akinek semmije nincs, csak Istene van, és mindent Istentől vár?

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, ami személyesen megszólított téged az igéből?
2. Mire indít az, amit megértettél?