Olvasandó: Hóseás próféta könyve 1. fejezet

„Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András; Jakab, a Zebedeus fia, és testvére, János; Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia és Taddeus, 4Simon, a Kananeus, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz. Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére.” Ha pedig egy városba vagy faluba mentek be, tudjátok meg, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok annál, míg csak tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét, és ha méltó rá az a ház, szálljon reá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok. Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról. Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb sorsa lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.” Máté 10, 1-15.

Szeretett Testvérek!

Minden keresztyénnek nagy kérdése, hogy amikor találkozik Jézus Krisztussal, hitre jut, megérinti az Ige, egy jó lelki közösséget talál, akkor hogyan tudja úgy megélni keresztyénségét, ahogyan arról a Bibliában olvas. Sokan sokféleképpen próbálták már ezt megfogalmazni, könyvek, írások sokasága született arról, hogy hogyan legyünk jó és hűséges tanítványai Urunknak.  Mindenféle módszertani útmutatót próbálnak megfogalmazni emberek, ezek azonban sokszor nem Jézusra mutatnak, emberi tanácsok, vélekedések csupán. Jézus Krisztus az, Aki megszólít, elhív, tanít és hatalmat a keresztyén életben való megállásra, és a tanítványi létre egyaránt. Ő küld ki bennünket a szolgálatra, a misszióra, az evangélium hirdetésére ott és oda, ahol éppen használni akar bennünket az Ő országának építésében. Sokszor hirdetünk mi is itt a gyülekezetben különböző szolgálati lehetőségeket, szükségeket, amelybe hívunk és várunk szolgálatra jelentkezőket. Azt látjuk és azt látom jómagam is, hogy nem könnyű megtalálni a helyünket Isten országának építői között. Hol van az én helyem? MI az én szolgálatom? Mire van elhívásom? Lehet ez kísértés is a passzivitásra. Aztán egy másik kísértés is elfoghat bennünket. A szolgálat a hivatalos egyházi alkalmazottak, a főállású szolgálattevők lehetősége és felelőssége csupán. Mi „közkatonák” mit is tehetnénk Isten országának előremozdításában?  Hogyan és kinek tegyünk bizonyságot, mikor annyi minden áramlik ránk és nem lehetünk biztosak a szolgálatunk mikéntjében? Sokféle, és bizony sokszor jogos kérdések feszítenek bennünket.

Mit és hogyan cselekedjünk keresztyén szolgálókként, tanítványokként? Halljuk az Igét, de nem értjük, mert nem XXI. századi fogalmakat hallunk. Halljuk a bizonyságtételeket, sokszor úgy érezve, hogy a másiknak könnyebb ez, vagy előbb megtalálta keresztyén élethivatásában a helyét. Az a nem könnyen elfogadható hírem van, hogy minden keresztyénre vonatkozik a missziói parancs: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…”/ Máté 28, 19a /  Vannak persze, akik élethivatásként, főállásban szolgálják az Urat, de vannak önkéntesek is, akik Jézustól kapott felelősségként tesznek bizonyságot Róla. Bibliaolvasó Kalauzunk szerint a Máté evangéliumát olvasva, több dolgot is észrevehettünk. A Hegyi beszédet, a több összefüggő tanítást, mindenre kiterjedően szól urunk az imádságról, böjtről törvényről és még sorolhatnánk hosszan. Megismerhetjük azt a sok csodát, gyógyítást is, amelyeket Jézus véghezvitt. Olvashatunk arról, hogy Jézus a tanítványait rendre kicsiny hitűeknek nevezi, míg  a pogány embereket, akik Hozzá fordulnak, megdícséri hitükért. / Vö: Mt 6,30; Mt 8, 26; és Mt 8, 13 /. Máté evangéliuma Jézust Messiásként, hatalommal rendelkező, erővel bíró személyként mutatja be. Ami még nagyon fontos, hogy tanítja is a tanítványait. Ezt szeretné ma tenni velünk is az Ige: tanítani akar, hogy betöltsük elhívásunkat,  tanítványságunk felfrissüljön és megerősödjön. A 12 tanítvány Jézus csodáit látva, tanítását hallva felhatalmazást kap, mielőtt küldetésbe, szolgálatba állna.  Magához hívta őket Jézus, és elküldte őket, hogy hirdessék: „Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!” Hatalmat ad nekik erre a szolgálatra! Látták az Isten országának elközelgését Keresztelő Jánosnál és magánál Jézusnál is. Látták a jeleket és csodákat. Arra kap a 12 felhatalmazást, hogy hirdessék Isten országának eljövetelét és gyógyítsák az emberek betegségeit, minden nyomorúságát. A keresztelési szolgálatot majd csak a missziói parancsban kapják a mindenkori tanítványok. Két nagyon fontos ige szerepel mindjárt alapigénk elején: az egyik az 1. versben: odahívta, meghívta Jézus a tanítványokat, ennek az igének a profán görögben a harcba hívta jelentése is van. Nem harcos vitatkozási felhatalmazás ez, hanem a mennyek országa missziójának szolgálata jelenik meg ebben az igében, mely valóban egyfajta harc is.  Majd  az 5. versben a küldeni szó szerepel. Jézus elhív, megigazít, tanít, felhatalmaz, majd tanítványként szolgálatba küld bennünket is. Megadja azt a lehetőséget, hogy ne maradjunk csodálkozó és álmélkodó szemlélői Isten országának, így követve a Mestert. Hanem ott, ahol vagyunk, hatalommal hirdessük a reánk bízott evangéliumot. Jézus azért jött, hogy a sátán hatalmát lerombolja. Kiküldi tehát tanítványait, hogy Izrael népe megismerje ezt a neki hirdetett evangéliumból. Ismerjék föl, hogy itt van közöttük a megígért Messiás, a Krisztus. A 12 tanítvány nevét is megemlíti Máté. Milyen érdekes, hogy mindig Péter az első, és mindig Júdás az utolsó. Az első négy név szintén jellemzően az „oszloptanítványok” nevei. Ebben a tanítványi listában nem az az érdekes, hogy ők milyen néven vagy sorrendben szerepelnek a négy evangéliumban, hanem az, hogy leképezik Izrael társadalmi rétegeinek mintáját. Van közöttük vámszedő, vannak halászok, és van közöttük zelóta. Van közöttük, aki a rómaiak szolgálatában állott és van, aki harcolt a megszálló rómaiak ellen. Jézus akkor is, és most is, különböző élethelyzetekből, státuszokból, magasságokból és mélységekből hívja el a tanítványait! Nem mondhatjuk azt, hogy vannak Jézus szemében preferált hivatású, vagy állapotú emberek, a szívet vizsgálja és úgy vesz kézbe mindenkit. A Brian élete filmben hallhatókkal ellentétben, Jézus nemcsak a sajtkészítőket mondja és változtatja boldoggá, tanítása, az Ige értelmében persze. Minnyájunkat boldog életre hív el istenünk. A tanítványi névsor és szám egyrészt Izrael 12 törzsét fejezi ki, másrészt az elhívottak széles rétegét.

Aztán pontosan elmondja a feladatot, a szolgálatot is tanítványainak Jézus: „Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” / Máté 10, 7-8 /

A felhatalmazás és a szolgálat pontosan definiálva van. Csodák és jelek vannak itt leírva. Ne engedjük, hogy ez azt eredményezze, hogy kisértésbe essünk. Ábrándosan visszagondolva a tanítványok idejére, a „hőskorra”, irigyeljük ezeket a hatalmas jeleket, csodákat. Ne gondoljuk, hogy nekünk is ezeket az „ütős” jeleket és csodákat kellene, vagy kell prezentálnunk, hogy hitelesek legyünk keresztyénségünkben. Jézus felsorolása az emberi élet, egzisztencia minden formáját magába foglalja.  Minden bajra, megkötözöttségre adjanak a tanítványok a felhatalmazás birtokában, gyógyulást. Nekünk nem az a feladatunk, hogy leutánozzuk Jézus Krisztus felhatalmazott tanítványait, hanem a mi időnkben jelenlevő nyomorúságokra, szükségekre reagáljunk, és így tegyünk bizonyságot az evangéliummal, Jézusról. Az elhívás, a tanítás, a felhatalmazás, a tanítvánnyá formálás tette a tizenkettőt, és tesz minket is igazi tanítvánnyá. Kicsoda Jézus, hogy a természet erői engedelmeskednek neki? Kicsoda Jézus, hogy a betegségek, a megkötözöttségek egészséggé, szabadsággá válnak a szavára? Kicsoda Jézus, hogy úgy beszél, amire az emberi szív csak megrendüléssel tud válaszolni? Különleges kegyelem az, hogy Jézus az Atyától kapott hatalmat átruházta a tanítványokra alapigént történetében.

Jézus idejében Izrael országában kellette hirdetni az evangéliumot. Jézus nagyon kevésszer áll szóba nem izraelita személyekkel: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” / Máté 15,24 /  Olykor mégis cselekszik és szóba áll  a pogánysághoz tartozókkal is. Azt a népet akarta szolgálatával felrázni, ébreszteni, megváltani elsőrenden, akik az Ő népe voltak. Akik ismerték az Írást, akik várhatták a megígért Messiást. Tetszett az Istennek, hogy ebbe a parányi, szinte jelentéktelen népbe küldje el az „idők teljességekor” Fiát. Pogány népek sok istene eltűnt, elveszett A rómaiak, a görögök a pogányok csalódtak isteneikben. Izrael nem. Isten viszont olykor csalódott népében.  Ezt a népet választotta Isten, hogy közéjük jöjjön a Messiás. Noha keménynyakú nép ez, fogság, szabadulás,  sok egyéb mellett szerette Isten ezt a népet. A tanítványok mostani szolgálata tehát csak Izraelre vonatkozik, ezért a felszólítás a pogányok, samaritánusok elkerülésére. Sok és sokféle lehet a mi elhívásunk, szolgálatunk is. Nem egyforma talentumokkal, szemlélettel, hittel rendelkezünk. Vannak, akik a diakóniában, vannak, akik a tanításban, vannak, akik a látogatásban, vannak, akik a logisztikában tudnak szolgálni. Különböző területeken és különböző embercsoportok felé tudunk szolgálni. Nekünk szolnokiaknak a szolnokiak felé van felelősségünk.  Jézus figyelmeztetése akkor, azonban nem lehet ürügy és indok arra, hogy mi most itt, kikerüljük a „nemszeretem” embereket és szolgálatokat.

Izrael története során hullámzó, változó volt kapcsolata az Úristennel. Lekciónkban felolvasott Igénk prófétája, Hóseás, egy botránykönyv hőse. A prófétáknak sokszor kellett  szimbolikus cselekedeteket bemutatniuk. Hóseás esetében azonban csak egyről hallunk, így kezdődik a könyve: Isten megparancsolta a prófétának: menj el és végy feleségül egy prostituáltat. Egy prostituáltat?  Vannak szemérmes Biblia-fordítók, akik így adják vissza: asszonyt, vagy: paráznát, vagy: kultuszi parázna. De ez a nő, név szerint Gómer, prostituált. Kiderül ez abból is, ahogy olvassuk tovább a történetet, hogy Gómer később elhagyta Hóseást és elszegődött szerelembérért másokhoz, akik majd gabonát, olajat, ruhát, ékszert, megélhetést biztosítanak neki. Prostituált, aki kiárusítja önmagát. S lám, Isten most azt parancsolja a prófétának: menj el, és végy feleségül egy prostituáltat. Lám, a szent ember! A szent ember engedelmeskedett Istennek, mert Isten és Izrael kapcsolata hasonlít a házasság szövetségéhez. Ha Izrael megszegte ezt, akkor házasságtörővé, paráznává vált. Hóseás meghallotta Ura hívó szavát, végig engedelmeskedett Istennek. A 3. fejezetben olvassuk ezt: „Ezt mondta nekem az ÚR: Szeresd csak tovább azt az asszonyt, aki más szeretője és házasságtörő, ahogyan az ÚR szereti Izráel fiait, bár más istenekhez fordulnak, és szeretik az aszú szőlőt.” / Hóseás 3,1/  Isten megszólít egy embert és az engedelmeskedik Istennek. Elhívja, tanítja és felhatalmazza őt Istene. Hóseást pedig, ahogy egy megjegyzéséből kiderül, bolond prófétának tartották (9,7). Pontosabban: eszelősnek. Ugyan, ilyen szép és békés időben, miért kell ennek a prófétának mindenféle rettenetes dolgokkal, ítélettel fenyegetőznie, Isten népét hűtlenséggel vádolnia, elpártolást emlegetnie, a régi szövetség megszegését felrónia? Hát bolond ez?! Hát bolond, eszelős ? Ezt mondták róla. Hóseás is efféle eszelős, beszámíthatatlan, Hóseás az őrült próféta. Miért kell megzavarnia ezt a nagy békességet? De azért is bolond ez a próféta, és ezért említettem, hogy botránykönyvből olvastam fel egy részletet, mert elfogadhatatlan dolgot tesz a maga életében. Mégis engedelmeskedik Hóseás. Sokszor van ilyen, amikor szimbolikus cselekedetekkel engedelmeskednek Isten emberei az Ószövetségben. Olyat olvasunk a prófétáknál, például Jeremiásnál, hogy ki kell mennie a városba, nyakában egy vasjárommal (Jer 28). Ezékiel prófétának ki kell menni a térre, le kell vágni a szakállát, három részre kell elosztania a szakállszőrt, az egyiket meg kell gyújtani, el kell égetni, a másikat apróra vágnia, a harmadikat a szélbe szórnia, s ha kérdezik tőle, hogy mi akar ez lenni, így ábrázolja a nagy pusztulást (Ezék 5).   Jónásnak Ninivébe volt küldetése, el is mondta mi vár rájuk, aztán  meg kiült nézni, az ítélet bekövetkeztét. Talált hozzá jó helyet is. Beült egy nagyra nőtt töklevél alá. Aztán elszáradt a töklevél, Jónás napszúrást kapott és dühöngött. Isten pedig elpéldálózott neki az esettel, hogy mit jelent a könyörület. A próféták éppen úgy, mint a 12, engedelmeskedett, meghallotta az Isten szavát. Megvan a felhatalmazás, kezdődhet a szolgálat.

Megvan a szolgálat tartalma. Ne csak szóval hirdessék a tanítványok az Isten országát, hanem cselekedjenek is.  Szó és tett harmóniája jelenik itt meg. Mai korunk is bővelkedik „megmondóemberekben”, akár a keresztyénségen belül is. Isten azonban azt akarja, hogy valódi szükségeket töltsünk be, valódi módon. Vegyük észre a körülöttünk lévő szükségben, szenvedésben elakadt embert. A felhatalmazás után még egy figyelem felhívás hangzik el: Mit ne vigyenek magukkal? Hogyan induljanak útnak? Fontos tisztáznunk azt, hogy cél vagy eszköz számunkra Jézus? Ha cél, akkor minden céltévesztésünk, bűnünk bocsánata után bátran követhetjük Őt, hogy kiábrázolódjék életünkben Krisztus. Keresztyénné, Krisztuskövetővé váljunk formáló keze alatt. Ha eszköz, akkor lefoglal bennünket a saru, a felsőruha, az erszény, a csomagolás gondja. Készülhetünk-e úgy misszióra, szolgálatra, ha csomagolunk, útilistát írunk és még elugrunk a Pepcoba vagy Hádába egy-egy húzós bőröndért? Mindent megszervezve és eltervezve lekésünk a szolgálatról! Ha elkésünk, lemaradunk a szolgálatról. Nincs sürgetőbb szolgálat egy mai református keresztyénnek, mint az evangélium hirdetése. Jézus akkor is és ma is ezt várja követőitől. Bizony a sok tervezés, kísértés közepette elbukva, könnyen válhatunk „megélhetési keresztyénné”. Úgy szolgáljuk az Urat, hogy csomagolgatunk, tervezgetünk, ruhatárat állítunk össze, és arany és rézpénzeket gyűjtünk az övünkre tett erszényünkbe. Nem az Isten gondviselésére, kegyelmére bízzuk magunkat. Jézus az eszköz, hogy megvalósítsuk magunkat, hogy másnak mutathassuk magunkat és így tovább. De legfőképpen nem engedelmeskedünk Jézusnak Látva Hóseást, a prófétákat, tanítványokat, nem lehetünk mi sem kevésbé engedelmesek az elhívásunk szolgálatunk kapcsán. Az Istenben bízva elmúlik az aggodalmaskodás, melyet Jézus sem helyesel. Aztán sokszor, sokféleképpen hivatkozunk arra, hogy „nincs erre vagy arra a szolgálatra” elhívásunk. Vannak emberi dolgok, amiket különösebb elhívás nélkül is meg tudunk tenni!

Isten ma meg akar erősíteni bennünket szolgálatunkban, tanítványságunkban.  Ehhez három dologban kell biztosnak lennünk:  Jézus a Krisztus; Jézus hatalommal bír mindenek felett; és Tanító.  Most ennek a háromnak a jegyében röviden szeretném személyessé tenni ennek az evangéliumnak az üzenetét, mert sorsdöntő számunkra, üdvösségkérdés számunkra, hogy kinek hisszük Jézust.

János evangéliumában, a 20. rész utolsó mondatában indokolja meg János, hogy miért írta le részletesen azt, aminek szem- és fültanúja volt Jézus mellett, mit  látott és hallott. “Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében.” (Jn 20,31).

Hisszük-e, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia és ha ezt hisszük, életünk lesz az Ő nevében, vagyis Őrá való tekintettel az Ő érdeméért. Annak van élete, örök élete, aki hiszi, hogy Jézus a Messiás, a Krisztus, az Isten Fia.

Hisszük-e, hogy Jézus valóban teljhatalmú királya ma is ennek az egész világnak? Ha ezt komolyan vennénk, akkor nem ismernénk az aggodalmaskodást. Királya-e Jézus egészen gyakorlati módon a mi életünknek, mégpedig minden területnek? A hit és az engedelmesség a Bibliában szorosan összetartozik. Istennek való engedelmesség nélkül nincs igazi hit. Az igazi hit automatikusan a neki való engedelmességgé válik, abban mutatkozik meg.

Ha Ő a Tanító, akkor tanítványai vagyunk-e már, és tanítható keresztyének vagyunk-e?  Jézus Krisztus igazi tanítványai haláluk pillanatáig taníthatók maradnak. Az igazi tanítvány másokat is tanítványokká tesz, mégpedig Jézus tanítványaivá.

Milyen tanítványai vagyunk: tanulékony, tanítható tanítványok-e, akik másokat is tanítványaivá tesznek, vagy pedig önelégült, valahol megrekedt keresztyének?

Kinek hisszük Jézust? Hisszük-e, hogy Ő ma is teljhatalmú Király, és akarjuk-e, hogy a mi életünkön is uralkodjék, és milyen tanítványai vagyunk? Ez az a három kérdés, amit  érdemes meggondolnunk, és amire válaszolnunk kell.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Ki nekünk Jézus?
2. Hisszük-e, tapasztaljuk-e, hogy igaz az Ige: „Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.”?
3. Taníthatóak vagyunk-e?

Bárány György