Olvasandó: 1Királyok 19, 9-19

„Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.” Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De, amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Lukács 18, 1-8.

 

Sokféle szorongató terhet hordozunk mindannyian, s most különösen is nehéz szívvel gondolunk a szomszédunkban kialakult háborús helyzetre. Sokaknak a családja, szerettei érintettek. Szombaton városunk közösségében imádságra gyűltük össze, hogy így vigyük ezt a helyzetet, mindazokat, akiket érint, s különösen is a kárpátaljai magyarokat mennyei Atyánk, a mindenség Ura elé, könyörögve a békéért, és a háború miatt szenvedő embertársainkért. Olyan időket élünk, amikor érezzük, hogy az imádság kapaszkodójára van szükségünk. Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök nemrégiben megfogalmazott kérése így hangzott: imádkozzatok a békéért, most ez a legfontosabb segítség. A kárpátaljai reformátusoknak szóló levelében pedig ezt írta: ebben a helyzetben „őszintébben és buzgóbban fordulunk Istenhez oltalomért, békéért, vigasztalásért, türelemért” még ha fizikailag a szorongás tüneteit hordozzuk is.    

Jézus példázata a kitartó imádságra buzdít. Az imádság párbeszéd Isten és az ember között. Nem imaszövegek felmondása, hanem beszélgetés. Jézusnak ez a példázata – amelyik az imádságról szól – maga is egy párbeszéd Isten és ember között.

 

Bibliai kérdések vasárnapja van ma gyülekezetünkben. Figyeljünk együtt az imádsággal kapcsolatban arra a két kérdésre, amelyik ebben a példázatban hangzik el:

1. Az ember örök kérdése – az enyém és a tied: Van-e Isten, aki meghallgat? Meghallgat-e most engem Isten? Számíthatok-e rá? Érdemes-e imádkozni és bízni? Ez az, ami az istenkereső embert foglalkoztatja – különösen a nehéz időkben.
2. Jézus világosan válaszol erre a kérdésre a példázatban, de közben ő is feltesz egy kérdést – az Isten kérdését: Van-e ember, aki hittel és imádsággal él? Talál-e olyanokat, akik szüntelenül, égő szívvel, Istenre tekintve élnek?

Az első kérdésre Jézus válaszol. A második kérdésre neked és nekem kell válaszolnunk MA. Folytatnunk kell a párbeszédet Istennel, amit ez a példázat elkezdett. A hozzánk szóló kérdés valójában nem is az, hogy amikor majd Jézus visszajön, akkor lesz-e még hívő ember a földön, hanem az, hogy itt és most, te és én ilyen hívők vagyunk-e? Erről kell vele őszintén beszélgetnünk.

 

1. AZ NEM KÉRDÉS, HOGY ISTEN MEGHALLGAT-E! Nehéz időket élünk, hordozzuk a jelen próbáit és a jövő bizonytalanságát. Olyan hatalmak fenyegetik életünket, szeretteink életét, ezt a világot, amelyekhez képest porszemek vagyunk, tehetetlenek vagyunk velük szemben. Igaz ez a két éve tartó járványhelyzetre, és igaz ez a jelenlegi háborús helyzetre is. A Sátán ma is a szívünk bizalmát támadja, azt akarja összetörni, ellopni. Sokszor nem értjük, nem látjuk az eseményekben, hogy Isten hatalmas és törődik velünk, szeret bennünket. Valóban életfontosságú a kérdés: Van Isten, aki meghallgat? Rá bízhatom az életemet?

Jézus komolyan veszi az őszintén küszködő lélek kérdését. Félreérthetetlen választ ad rá ebben a példázatban. Érdemes imádkozni? Igen! Kell, szükséges! Mindenkor! Kitartóan! Értelme van. Ennek van értelme!

 

A bíró az ókori keleti közösség vezetője. Az ő dolga, hogy Isten igazságát képviselje, és védje. A hamis bíró azonban nem ezt teszi. Nem érdekli Isten és az igazság, csak a maga érdeke. Saját zsebre dolgozik.

Az özvegyasszony a legkiszolgáltatottabb ember az ókori keleten. Férjével a gondviselője halt meg. Ha nincs férfirokon, aki gondját viselje, akkor teljesen kiszolgáltatott. Akkoriban nem volt szociális háló, özvegyi nyugdíj. (Ezért figyelmeztetnek az ószövetségi törvények kiemelten az özvegyek és árvák védelmére.) Ennek az özvegynek nincs más esélye: valahogyan rá kell vennie a bírót, hogy segítsen. Nincs férfi családtagja, nincs támasza, akiben reménykedhet. Csak ez az egy út marad számára. Ezért nyakára jár a bírónak kitartóan. A bíró végül elintézi ügyét, igazságot szolgálatat, hogy megszabaduljon a zaklatástól. Ezt mondja: „Nem érdekel az igazság, és ez az özvegy sem érdekel, de elegem van abból, hogy nincs nyugtom tőle, belefáradtam, látni sem akarom: megszabadulok tőle azzal, hogy elintézem az ügyét.”

 

Mit mond ezzel a példázattal Jézus? Mit válaszol a kérdésünkre? Ilyen az Isten? Ha elég kitartóan zaklatod, akkor talán meghallgat, hogy hagyd már végre békén?!

DEHOGYIS! Ebben a példázatban Jézus nem azt mondja, hogy Isten olyan mint ez a hamis bíró. Ellenkezőleg, a hamis bíró Isten kontrasztja: egy szövegkiemelő három felkiáltójellel! Ha ez az istentelen, igazságtalan, önző bíró, akit hidegen hagytak az emberek nyomorúságaikkal együtt, végülis meghallgatta az özvegyasszony kitartó kérését AKKOR ISTEN NE HALLGATNÁ MEG AZ ÖVÉIT?! Mennyivel inkább meghallgat téged mennyei Atyád!

Milyennek ismered mennyei Atyádat? Olyan, mint ez a bíró? Nem. „Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.” Zsoltárok 9, 9.

Részvétlen? Nemtörődöm? „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta…” HOGYNE TÖRŐDNE VELED?! (Róma 8, 32.)

Mekkora becsapása a Sátánnak, hogy el tudja rabolni a szíved bizalmát!

Jézus határozott választ ad a kérdésünkre: Az nem kérdés, hogy Isten meghallgat-e! Az nem kérdés, hogy ő elég hatalmas-e! Az nem kérdés, hogy szeret-e!

Még ha most nem is érted, nem is látod, mégsem kérdés, nem bizonytalan! Ismered őt úgy, ahogy Jézus bemutatta a beszédével, a tetteivel és a kereszthalálával? Őt ismered? Nem kérdés, hogy bízhatsz most is benne! Nem kérdés, hogy segítségül hívhatod őt! Ez nem azon múlik, hogy te megérdemled-e? Ez az ő jellemén fordul meg! Ő „felhozza napját gonoszokra és jókra” Máté 5, 45, de érted az életét adta. Belekapaszkodhatsz Jézus áldozatába, és arra hivatkozva jöhetsz elé, mint Atyádhoz bizalommal! Ez nem kérdés! 

 

2. A KÉRDÉS AZ, HOGY TE BÍZOL-E? „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Olyan jó lenne megértenünk, hogy Jézus miről beszél, amikor hitről beszél. Mindenkor (!) imádkozni kitartóan. Éjjel-nappal kiáltani hozzá. Nem azt jelenti ez, hogy egész nap csak imaszövegeket mondasz, hanem azt jelenti, hogy mindig az ő jelenlétében tudod magad. Ebbe beletartozik a csendességed is, amikor csak rá figyelsz, és a többi perced és órád is: munkád, pihenésed stb.

A hit szüntelen imádkozik, éjjel-nappal kiált, mint ez az özvegyasszony. Mindig Istennél kilincselek, tőle kérek, várok mindent. Az élethelyzeteimet elé viszem, vele indulok, vele megyek és vele érkezem meg. A napjaimat vele élem, az ő ereje az én erőforrásom. Rá vagyok utalva, ő az én egyetlen reményem, ezért tőle kérek mindenhez erőt és segítséget. Nincs más lehetőségem, ha így élek, mint szüntelen imádkozni.

Ezékiás király az ókori Júda egyik legistenfélőbb királya. Egy rendkívül nehéz élethelyzetben látjuk őt és népét a ma olvasott igében. A hatalmas világbirodalom, Asszíria korszerűen felszerelt több százezres hadserege körülzárta Jeruzsálemet néhány ezer védőjével együtt. Az asszír király fenyegető levelet küld Ezékiásnak és népének, amelyben felsorolja, hogy ki mindenkit eltaposott már, és elmondja, hogy Jeruzsálemet az Isten sem mentheti, meg az ő kezéből. Mit tesz ebben a helyzetben Ezékiás? Feladja? Vagy azonnal szervezkedni kezd? Nem. Mindenekelőtt imádkozik. Bemegy a templomba, leteszi az oltárra a levelet, leborul Isten előtt, dicsőíti őt, és segítséget kér tőle. Ezékiás két „mozdulata” számunkra is példa: felnéz Istenre, és leteszi a kezébe a problémát. Ezt jelenti az imádság.   

 

A helyzetről Istenre emelni a tekintetüket. Ezékiás nem kívánságlistával kezd, hanem Isten dicsőítésével, magasztalásával. Ezt nem „kötelező kellék”-ként, tiszteletkörként teszi, hanem mert ez életfontosságú számára. Egyszerűen elmondja – magát és népét is emlékezteti arra -, hogy kit szólít meg imádságában. Nem mindegy, hogy kihez imádkozom. „Mekkora” Istent szólítok meg? Mekkora a hatalma? Mire képes? Mi az akarata? Hogyan viszonyul hozzám? A legrosszabb tanácsadó a félelem. Amikor törpék vagyunk a problémával szemben, akkor az Úr hatalmára emeli a tekintetünket, a szívünket az Isten dicsőítése. Magasztald az Urat, mielőtt kérnél tőle! Mondd el, ki a te Istened! Nézz rá, és lásd meg az arányokat! Szanhérib és az asszír sereg hatalmas, a világhatalmak ma is óriások. Kik vagyunk mi, kicsi Magyarország, porszemnyi emberek? Kinek vagyunk fontosak, kinek számítunk? Emlékszünk még a hírhedt sztálini mondatra: „A magyarkérdés csak vagonkérdés”?!  A fenyegetés óriási, mi pedig aprók vagyunk, a mindenség Ura azonban mindennél hatalmasabb. Minden csak teremtmény, egyedül ő a Teremtő! A mindenség Ura szeret és számon tart téged! Látod Isten dicsőségét? Látod az arányokat?

Sok évvel ezelőtt nagyon nehéz helyzetet éltünk át. Történetesen nálunk voltak holland keresztapámék, akik komolyan imádkozó emberek. Látták, hogy imádkozom, hogy elmondom Istennek a helyzetet, és a segítségét kérem, s ezt mondták: fontos, hogy elmondod Istennek a problémát, fontos, hogy tudatosítod, hogy milyen helyzetet teszel Isten kezébe, milyen helyzetbe hívod be őt. De ennél még sokkal fontosabb, hogy dicsőítsd őt! Hogy tudd, hogy kinek a kezébe teszed azt a helyzetet, kit hívsz be, kinek a segítségét kéred! Nézz az Úrra, mondd el kicsoda ő, hogy lásd az arányokat. Nagy a baj, és én apró vagyok hozzá képest, de az én Uram jóval hatalmasabb! Minden csak teremtmény, de ő a Teremtő!   

 

Ezékiás másik mozdulata: leteszi ennek a hatalmas Istennek a kezébe a problémát. Odateszi a templom oltárára a fenyegető levelet, s ezzel tulajdonképpen ezt mondja: Uram, ez neked szól! Én ezt rád bízom! Tőled várom a választ a segítséget. Pál apostol is ezt mondja, amikor a nehéz, felzaklató helyzetekben az Isten békességének megtalálásáról beszél: „Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 5-7.

 

Talál-e hitet a földön? Talál-e ilyen hitet benned ma? Látod-e, hogy magadban nem bízhatsz? Földi hatalom nem oldja meg az életedet? Látod-e mennyei Atyád hatalmas kezét? Bízol-e a szeretetében, ha nem érted is? Kezébe teszed-e azt, ami nyomaszt! Az imádságod ennek a jele.

Ha komolyan vesszük azt, hogy ki az ellenségünk, aki az életünket fenyegeti, akkor sokkal fontosabb az, hogy kihez imádkozunk annál, hogy mit cselekszünk!  A Bibliaolvasó Kalauz szerinti mai újszövetségi igében olvastuk: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” Máté 17, 21.  Magyarul, ha komolyan vesszük, hogy nekünk a Sátánnal van problémánk, akkor látjuk, hogy csak Istennek van hatalma és megoldása ellene. Ezt vesszük komolyan az imádsággal, azzal, hogy nem küszködünk egyedül. Joó Sándor írja egyik igehirdetésében, hogy az imádkozó gyülekezet világhatalom, mert a mindenség Urához imádkozik, mint szerető mennyei Atyához, őt hívja be egy-egy élethelyzetbe bizalommal Jézus nevében. Látjuk-e ezt a hatalmas lehetőséget?

„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk…” Efezus 6, 12. Mindig azon a végzetes tévedésen alapulnak a háborúink kicsiben és nagyban is, hogy azt hisszük, hogy nekünk a testvér ellen van harcunk. Ez csak a Sátán malmára hajtja a vizet! Mi nem emberek ellen harcolunk kicsiben és nagyban sem, hanem az ellen, aki embergyilkos volt kezdettől fogva, aki a hazugság atyja, és megvezeti az embereket. A mi egyetlen reménységünk, az, aki ennél a hatalomnál erősebb, aki legyőzte: Jézus Krisztus Atyja! Imádkozunk hozzá, vagy inkább egymásra támadunk? Imádkozunk hozzá, vagy okoskodunk, és felelőst keresünk, vitatkozunk egymással, megpróbálunk igazságot tenni (ez a mai trend, ahogy ez folyik is a mostani helyzetben is a facebookon és minden csatornán) Hívő testvéreim, keresztyén gyülekezet, mi is beállunk az okoskodók, igazságosztók közé, vagy tudjuk és éljük, hogy a legfontosabb dolgunk az imádság?

 

Fontos az is, amit cselekszünk, de csak akkor van ereje, ha az imádságunkból indul ki! „Orando et Laborando” – „imádkozva és dolgozva”. Mindkettő fontos. A mostani helyzetben is. De figyeljünk a sorrendre. A gyülekezet világhatalom, mert a mindenség Urával van beszélő viszonyban, Atya-gyermeki viszonyban. Isten elé viheti szűkebb és tágabb környezetének válságos helyzeteit. És éppen így lehet értékes eszköz Isten kezében! Amikor az imádságban érted meg, hogy mit kell tenned, és kapsz erőt, bölcsességet hozzá, akkor van valódi értelme annak, amit teszel. Isten országa eszköze lehetsz. A jeruzsálemi keresztyénekről jegyzi fel a Szentírás, hogy amikor a nagytanács megfenyegette  őket, felnéztek Istenre, és a kezébe tették a helyzetet. Bátorságot kértek a feladatuk folytatásához. Az imádság következtében „megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” ApCsel 4, 31. Isten most is bízott ránk feladatot. Találjuk meg, és bátran végezzük, de hogy ez így legyen és ne csak emberi jószándék vezéreljen minket, mindenek előtt imádkozzunk! 

 

Az, hogy mekkora hangsúlyt helyezünk az imádságra életünkben, szolgálatunkban, világosan arról tanúskodik, hogy valójában kiben bízunk? Az Istenben bízó gyülekezet számára az imádság nem függelék, nem kegyes kellék, hanem elsődleges feladat.  Ha erőtlen az imaéletünk, az annak a tünete, hogy nem hitből élünk, hanem valami másból. Az imádság forróságának lanyhulása, a szívünk hidegülése tünet: a hitetlen szív tünete. Ismerjük a különbséget? Vannak időszakok, amikor szomjazóként imádkozunk, úgy, mint akinek az élete függ tőle. Aztán van olyan – talán, amikor nem látunk különösebb problémát magunk körül -, hogy úgy érezzük, nem kell annyira odaszántan imádkozni. Mi történik ilyenkor? A szívünk nem abba kapaszkodik, hogy Isten a reménysége, hanem abba, hogy reméljük meg tudjuk oldani az életet a magunk eszközeivel is. Ezzel pedig az a nagyon nagy baj, hogy nem igaz! Az életünk Urunkba való szoros kapaszkodás nélkül mindig veszélyben van!

 

Isten, amikor nehéz helyzeteket enged megélnünk, akkor mindig ébresztget egy halálos álomból. Imádságra, hozzá fordulásra, szoros belé kapaszkodásra hív, hogy nála legyünk biztonságban életünkben és halálunkban is! Arra hív, hogy bízzuk rá magunkat, ragaszkodjunk hozzá, és kövessük őt minden körülmények között. Közben megígéri, hogy ő nem hagy cserben bennünket, bízzunk benne és megtapasztaljuk az ő segítségét! Számíthatunk rá járványidőszakban, háborús körülmények között, személyes fenyegetettségekkel szembesülve, de nem csak ilyen helyzetekben számíthatunk az ő segítségére, hanem minden időben számíthatunk rá. És a lelkünket fenyegető legnagyobb veszélytől akar megmenteni: Attól, hogy amikor minden körülmény rendben van, elkényelmesedjünk, és elkezdjünk magunkban bízni.

 

Adja Isten, hogy ébredjünk fel ebben a nehéz helyzetben, és ébredjünk rá, hogy szükségünk van arra, hogy Istenhez forduljunk, és megtanuljunk odaszántan imádkozni, Jézusba kapaszkodó hittel, bizalommal, engedelmességgel élni! Adja Isten, hogy mihamarabb rendeződjön ez a helyzet, és jöjjön el a béke. Adja Isten, hogy amikor majd visszatér az élet a „normális” kerékvágásba, akkor ne ugyanott folytassuk, ahol abbahagytuk, hanem tudjunk azzal a hittel, Jézushoz mindenáron ragaszkodással tovább menni, amire ráébredtünk a nehéz helyzetben! Csak ő a legyen a mi reménységünk, benne bízzunk, rá hallgassunk, neki engedelmeskedjünk, mert őrá számíthatunk minden körülmények között.   

 

„Amikor az Emberfia visszatér…” – mondja Jézus, és ezzel arra emeli tekintetünket, ami végső reménységünk Isten kezébe tett életünkkel! Csodálatos Isten segítségét megtapasztalni, földi szabadulást megélni imáink meghallgatásaképpen. De ez a földi élet csak átmeneti, a földi megtartatás mindig átmeneti. Ha csak ebben bízunk, csalódni fogunk. Lesz majd egy reggel, amikor nem ébredünk fel, egy betegség, amiből nem épülünk fel, egy baleset, háború, vagy katasztrófa, amit nem élünk túl. De Krisztusba kapaszkodva mi nem csak eddig látunk, hanem túllátunk ezen! A halál után van feltámadás és örök élet Jézus Krisztusban! Lesz majd egy világkatasztrófa, amiből nem jön ki az emberiség. De mi nem ezt várjuk, hanem ezen túllátunk: arra, hogy Jézus visszajön! És igazságot szolgáltat végleg az övéinek! És elhozza az ő dicsőséges országát, amelyikben nem lesz betegség, háború, katasztrófa, bűn és halál. Erre az országra néztek előre a Rómában üldözött keresztyének, és mindazok, akik a történelem során Jézushoz hűségesen, imádságban könyörögve viselték a történelem viharait és a világ szenvedését.

 

Vajon, amikor majd visszajön Jézus, lesznek-e ilyen hűséges imádkozók még a földön? Lesz-e hűséggel várakozó, hittel Jézusra tekintő ember még a földön? Lesz-e imádkozó ember a földön, aki őt keresi és tőle várja az életet, és mindent, ami ahhoz kell? Az imádság a hűséges várakozás jelzőfénye. Égni fognak-e jelzőfények, vagy sötétbe borult föld fogadja a visszatérő Emberfiát? Te ilyen jelzőfény leszel-e? Jelzőfény vagy-e? Imádkozol-e kitartóan most? Fordulj hozzá most, kezdd el ebben a mostani nyomorúságban!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen probléma hat rád jelenleg a leginkább nyomasztóan?
2. Hogyan esünk abba a kísértésbe, hogy egy nehéz helyzetben egymást látva ellenségnek, imádság helyett egymás ellen harcolunk? Volt-e olyan, amikor Isten megállított egy ilyen helyzetben és imádságra indított?
3. Megtapasztaltad-e már azt, hogy egy nehéz helyzetben felnéztél Isten nagyságára, kezébe tetted az aggasztó problémádat, és ő erőt, békességet adott neked?
4. Tapasztaltál-s olyat, hogy imádságban értetted meg, hogy mi a feladatod, és kaptál bátorságot és erőt hozzá?
5. Mi az, amiben most kellene komolyabban venned az imádságot?

 

Végh Miklós, lelkipásztor