Olvasandó: Zsoltárok 110. Máté 21, 1-11.

„Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: „Mi a véleményetek a Krisztusról? Kinek a fia?” Ezt felelték: „Dávidé.” Majd újabb kérdést tett fel nekik: „Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, miképpen lehet a Fia?” De senki sem tudott neki felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva.” Máté 22, 41-46.

A virágvasárnap Izrael népének évszázados váradalmára ad választ. Isten népe hosszú idő óta várta azt a megígért Királyt, aki Dávid házából származik, Isten áldott, igazságos uralmát képviseli majd, helyreállítja Isten királyságát és megszabadítja, győzelemre vezeti Isten népét. Dávid király akkor, amikor Isten a templomépítési szándékát az utódja idejére napolja el, kap egy ígéretet: „a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.” 2Sámuel 7, 16. A Isten népének babiloni fogsága után nem áll helyre a királyság, és rövid szünetekkel idegen uralom alatt él tovább Isten népe. Mindeközben várják, hogy jöjjön a Dávid házából származó király, Dávid fia, a Messiás, és állítsa helyre a királyságot, Isten országát. A babiloni fogság után élt Zakariás, az a próféta, aki ezt jövendölte a király érkezéséről: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” Zakariás 9, 9-10. Máté evangéliuma, amikor beszámol a virágvasárnapi bevonulásról, ezt a jövendölést idézi, erre hivatkozik, mint amit Jézus betöltött ezen a napon. A nép ujjongva élteti őt, mint Dávid Fiát, vagyis azt fogalmazzák meg, hogy Jézus Dávid király megígért utóda, az eljövendő Király, a Messiás, aki betölti a próféciákat, elhozza végre Isten uralmának várva várt helyreállítását, Isten népe szabadítását.

Jézus egész nyilvános szolgálata során úgy lép fel, mint ez a megígért Uralkodó, Isten királyságának képviselője. Tanításával, és a jelekkel és csodákkal is az Isten országának eljövetelét hirdeti. Virágvasárnapi bevonulásával direkt módon betölti a próféciát. Ezt követően a templomtisztítással is uralkodóként, hatalmi igénnyel lép fel. Az írástudók, a farizeusok, a nép vénei, a nagytanács egész szolgálata alatt a nyomában vannak, és figyelik, vizsgáztatják őt, a nagyhéten pedig tapintható a feszültség, a hatalmi kérdés kiéleződése. Vizsgáztatják Jézust, végül eldöntik, hogy megbukott a vizsgájukon, elutasítják, mint Messiást, és mivel Jézus továbbra is ezzel az igénnyel lép fel, elhatározzák, hogy kiiktatják, félreteszik az útból, megölik őt.

Jézus ebben a helyzetben teszi fel a ma olvasott kérdést egy ószövetségi zsoltáridézetre hivatkozva arról, hogy a Messiás Dávid Fia, vagy Dávid Ura? A hatalmi kérdés, Jézus tekintélyének a kérdése feszül emögött a kérdés mögött. Az a kérdés, hogy tulajdonképpen kicsoda a Messiás? Kicsoda Jézus? Honnan származik a hatalma, mekkora a hatásköre, ki hatalmazta őt fel, kinek kell elszámolnia, kinek van joga őt véleményezni, esetleg vizsgáztatni, az ő hatalmát felülvizsgálni?

A nép vezetői, a főpapok és a nagytanács fenntartották a jogot arra, hogy a megígért Messiást, a Királyt, Dávid Fiát megvizsgálják. Úgy gondolták, hogy az ő pecsétjük elengedhetetlen a hitelesítéshez. Ők ugyanis hatalmukat Mózesre vezették vissza: a papság, és a vének tanácsa alapítása is Mózes idejében történt. A királyság intézménye azonban kb. 400 évvel későbbi Izrael történetében. Dávid királyságának alapja Isten elhívása volt, amelyet Sámuel próféta közvetített, amikor felkente az ifjú Dávidot. Ekkor azonban még nem, csak később Saul halála után lépett trónra Dávid. Ekkor eljöttek Izrael vénei, felkérték és felkenték Dávidot királyukká (2Sámuel 2, 4; 1Krónikák 11, 3.) Isten belső elhívását, ők pecsételték meg külső elhívással, mint minden emberi tisztségnél tesszük ezt ma is. A Jézus korabeli papok, vének és vezetők erre hivatkozva fenntartották a jogot, hogy Dávid Fiát ők hatalmazzák fel emberileg az uralkodásra.

Jézus ebben a jelenetben egy ószövetségi zsoltárból idézve hívja fel a figyelmüket arra, hogy tévedésben vannak, mert ők csak a prófécia egyik felét látják. Ők csak addig látnak, hogy a Messiás Dávid leszármazottja, emberi uralkodó. Dávid azonban saját maga az egyik imádságában talányosan így fogalmaz erről a titokzatos megígért utódról: „Így szól az Úr (ti. Jahve) az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” (Zsoltárok 110, 1.)

Jézus Krisztus személyének a titkáról beszél ez a zsoltár. Valószínűleg Dávid sem értette világosan, hogy mit mond ebben az imádságban. A Szentlélek jelentett ki valamit neki, ami csak később lett világos. A jeruzsálemi nagytanács sem értette. És Jézus tanítványainak, az első keresztyéneknek is csak Jézus halála, feltámadása és menybemenetele után, a Szentlélek eljövetelével világosodott meg lassan ez az igazság, és lett erős és megkérdőjelezhetetlen alapjává a Jézus Krisztusba vetett hitüknek. Péter apostol pünkösdi beszédében erre hivatkozik, amikor arról beszél, hogy Jézust mennyei trónra emelte a mindenható Isten. Pál apostol a rómaiaknak ezt mondja: Jézus Krisztus Isten Fia, „aki test szerint Dávid utódaitól származott (Dávid Fia, valóságos ember!), a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult (Dávid Ura, Isten Fia, valóságos Isten!). Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk!” Róma 1, 3-4.  János a legkésőbbi evangélium írója pedig így fogalmaz: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét telve kegyelemmel és igazsággal.” János 1, 14. A keresztyén teológia röviden így foglalta össze ezt a titkot: Jézus Krisztus valóságos Isten, és valóságos ember.

Nos, Jézus ezzel a farizeusok, írástudók, papok és vének által is kívülről ismert igével, mint egy találós kérdéssel erre az igazságra utal. És zavarba hozza hallgatóit, akik biztosan sok mindenről hosszú tanításokat tudtak mondani a Szentírás alapján, de ez a szakasz homályos, érthetetlen, és megfejthetetlen számukra. Mert ez fölötte áll minden emberi várakozásnak, elképzelésnek, tapasztalatnak és teológiának. Ezt csak a Szentlélek jelentheti ki, mert ez Isten titka, amiről ő ezt mondja: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézsaiás 55, 8-9.

A nagytanács, az írástudók és a papok vakságukban azt gondolják, hogy szükség van az ő felhatalmazásukra Jézus uralmának hitelesítéséhez. Közben fogalmuk sincs arról, hogy valójában ki áll előttük. Ők csak a Dávid Fiában gondolkoznak, az emberi tisztségben, és nem látják Dávid Urát, az Isten Fiát, az emberré lett Istent, akivel szemben a saját hatáskörüket védik!

A Messiás Dávid Fia, de egyszersmind Dávid Ura is, aki Isten jobbján ül, aki gyakorolja Isten hatalmát! Ezt semmilyen földi hatalom nem mondhatja ki magáról, de a Messiás, Jézus így, ebben az értelemben Király!!!  Nincs szükség a vének tanácsának jóváhagyására. Maga Dávid is az ő Urát látja benne előre. Nem a főtanács kezében van az Ő felhatalmazása, hanem éppen fordítva: az ő kezében van a főtanács felhatalmazása. Nem a nagytanács kontrollálja őt, hanem ő gyakorol kontrollt a nagytanács fölött (Gonosz szőlőmunkások példázatában beszél erről Jézus: elveszi a hatalmat és másoknak adja. Máté 21, 33-44.)

Itt érkezünk meg a mi életünkhöz, korunkhoz, és itt állít bennünket is kihívás elé Jézus kérdése. Kicsoda Jézus? Kinek látjuk, tartjuk őt? Értjük-e, hogy mit mond ő magáról? Megpróbálhatunk belesimulni a mai pluralista világszemléletbe, amelyik azt mondja: Jézus egy a vallásalapítók közül, egy az igazságok közül, vannak más igazságok is, vannak más utak is az Istenhez; Jézus azonban nem hagyja nyitva nekünk ezt az utat! Sokan nem szeretik ezt hallani, de ő egyeduralmi igénnyel lép fel. C. S. Lewis mondta azt: Döntenünk kell. Vagy elutasítjuk Jézust, mint csalót, vagy elfogadjuk, mint Isten Fiát, és akkor az életünk minden területére nézve jogosan igényt tart az uralomra. Harmadik utat (t.i, hogy nagy tanító, erkölcsi példa, de nem Isten) ő maga nem hagy nekünk nyitva, mert ő egyértelműen Isten Fiának mondta magát.   

A virágvasárnap, és Jézus mai kérdése Jézus Krisztus uralmának természetéről tanít bennünket. Arról, hogy Ő szuverén Úr, uralma minden emberi vélekedésen, kontrollon, kritikán, elismerésen felül áll.

Ma itt a nyugati kultúrában olyan világban élünk, amelyik úgy látja, hogy mindennek fokférője az ember. A humanizmus emberközpontú. Ez a gondolkozás arra törekszik, hogy még a vallás is, a hit is azt adja meg, amit az ember akar, Isten is azt támassza alá, amit mi gondolunk, az igényeinket és a szükségleteinket, a vágyainkat szolgálja ki. Azt gondoljuk, hogy az egyház legfontosabb kérdése az, hogy milyen az az egyház ma, amelyikbe szívesen jönnek az emberek? A hit kérdését, az erkölcsi kérdéseket a közgondolkodás a vélekedések területére száműztük. Ezekben a kérdésekben a mai közgondolkodás szerint nincsenek egzakt, mindenkire érvényes tények, mint a természettudományos kérdésekben (például a gravitáció nem vélekedés kérdése). Vagyis úgy gondoljuk, hogy a hit és erkölcs területén lehet neked is igazad, és nekem is két homlokegyenest ellentétes véleménnyel. Tulajdonképpen az ember döntésének kérdése, hogy számára mi az igazság: az ember eldöntheti, meghatározhatja, hogy mit tart igaznak, mit vesz komolyan, mit a jó és mi a rossz.  Úgy gondolkozunk, mint a Nagytanács. Az igazság Jézussal kapcsolatban, az élettel kapcsolatban, a jóval és rosszal kapcsolatban függ a mi szavazatunktól. Népszavazást tartunk az igazságról, az élet rendjéről, és ha azt sikerül megfúrni, akkor úgy gondoljuk, hogy megváltoztathatjuk az élet rendjét. A mi szavazatunk nélkül nem lehet igazság az igazság? Hová jutott a nyugati kultúra, a nagyképű, nem csak Istent, de a természet alaptörvényeit, lassan már a gravitációt is semmibe vevő ember? Majd mi kinyilvánítjuk az akaratunkat, perbe fogjuk az igazságot, és az egyház, sőt az igazság, az Isten is kénytelen lesz engedni nekünk?!

A nagyhéten Jeruzsálemben két spontán népszavazást is tartottak. Az egyiket virágvasárnap, a másikat nagypénteken. Az egyik nap Királynak szavazták Jézust a másik nap gonosztevőnek. Mindkét alkalommal érvényes és eredményes volt a népszavazás. Virágvasárnap ez a népszavazás az igazságot mondja ki: Jézus Király. Ez az igazság. Jézus nem cáfolja azt, amit a tömeg közfelkiáltással hirdet, és csak kevesen mondanak ellene. Fontos azonban látni, hogy ez nem azért igazság, mert a nép megszavazza.  Az igazság a szavazástól függetlenül is igaz. De a nép ezen a napon felismeri, még ha nem is igazán érti azt. Néhány nappal később nagypénteken a szavazáskor a többség a „Feszítsd meg!” mellé teszi az ikszet. Az igazság azonban ettől nem változik meg. A szavazástól függetlenül ugyanaz az igazság, mint virágvasárnap: Jézus Király! Csak a nép elvakultságában nem látja, és a többség a nyilvánvaló igazság ellen szavaz.

Vajon ahhoz, hogy az igazság igazság legyen szükség van-e a mi érvényes és eredményes népszavazásunkra? Nem! Bár mindig különleges csoda és ajándék, amikor egy nép felismeri és kimondja az igazságot. Szükség van-e rá, hogy pecsétet tegyünk arra, amit Jézus mond magáról, az uralmáról, és az élet rendjéről? Nem! Jogunk van arra, hogy vitassuk, vagy igazoljuk őt? Nem! Jézus hatalma tőlünk függetlenül igaz! Amit ő mond életről és halálról az tőlünk függetlenül igaz! El lehet utasítani, figyelmen kívül lehet hagyni, le lehet szavazni, ellene lehet állni, lehet más véleményünk attól még igaz, és nem ő lesz kevésbé igaz, vagy biztos, nem az ő hatalma lesz kisebb, hanem mi állunk majd a rossz oldalon. Értsük jól, mindez nem a politikáról szól, hanem az életünkről politikai hovatartozástól függetlenül. Nem csupán társadalmi igazságok kérdése, hanem a gyülekezeti életünk, és a személyes életünk kérdése. Nem csupán életünk egy kiemelt területére, hanem életünk minden területére vonatkozik. Az élet igazán fontos kérdései nem emberi vélemény, nem demokratikus döntés függvényei. Van, amikor a többség felismeri és megszavazza az igazságot, és van, amikor az igaság abszolút egyedül marad, és elnyomják. Az akkor is igazság, Akkor is Jézus az Úr! Szuverén Úr, tőlünk függetlenül. Nincs szüksége a mi szavazatunkra, nincs szüksége a mi hódolatunkra, támogatásunkra, egyetértésünkre.

Akkor miért bajlódik velünk? Miért teszi ki magát ennek a helyzetnek, miért bajlódik az értetlenekkel, miért vitatkozik a főpapokkal és az írástudókkal, egyáltalán miért jött el emberként erre a földre, miért lett Dávid Ura Dávid Fiává, mit keres egy szamár hátán, és legfőképpen mit keres egy kereszten? Ha eljutottál eddig a kérdésig, akkor kezded megérteni az Isten szeretetének lenyűgöző titkát! Istent csodálhatjuk az ő számunkra felfoghatatlan hatalmáért, de, amikor elkezdjük igazán megismerni őt, még inkább csodálni kezdjük érthetetlen szeretetéért! Ő nem csupán nagyságrendekkel hatalmasabb, mint mi vagyunk, hanem egészen más. Ezt a vitathatatlan, és tőlünk teljesen független hatalmát arra használja, hogy megmentsen minket, akik elutasítottuk őt! Ez a szeretet!

Jézus nem azért jött el a földre, nem azért vonult be Jeruzsálembe, hogy támogatókat szerezzen magának, nem választási kampányt folytat, hanem egy egészen határozott tervet hajt végre a mi megmentésünkre. Egy előre eltervezett utat jár végig, amelyen minden mozzanatnak jelentősége van. És ez az út keresztülvezet a virágvasárnapi pozitív népszavazáson, és eljut a nagypénteki teljes elutasítottsághoz. Ez az út a keresztre vezet. Előre tudja, mert az Atya tervében öröktől fogva benne van, ezért hagyja, hogy nagypénteken leszavazzák, mocskos kifejezésekkel, gúnyos karikatúrákkal meggyalázzák az ő személyét, tisztaságát, rendjét, szeretetét. Hagyja, hogy elutasítsák, keresztre feszítsék, megöljék. Hagyja, mert ezen az úton ő akar végig menni a nyomorult, őt meggyalázó, az életet fenekestül felforgató, elveszett emberért! Meghal a kereszten helyetted és érted, hogy hazavigyen! Mert ott akar látni a csapatában, a családjában. Nem azért, hogy megszavazd, hogy megerősítsd, hanem mert a te életed ezen múlik. Az ő rendjében vagy békességben, az életedet védő és kiteljesítő örök biztonságban. Az ő rendjét követve virágzik ki az életed. Amikor szembe mész vele, nem rendeltetésszerűen élsz és összetörsz, mint annak az autónak a motorja, amelyiknek ügytelen, vagy rosszindulatú szerelők nem megfelelően állítják be a vezérlését. Látod, mit tett érted a szuverén, tőled teljesen független hatalommal rendelkező Király? Érted, hogy mennyire szeret?

Jézus Krisztus Dávid Fia és Ura 2000 évvel ezelőtt végig ment ezen az úton, hogy megváltson bennünket. Mi történt azóta? A zsoltár próféciája így szól: „Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” Zsolt 110, 1. A jövendölés beteljesedett. Jézus Krisztus feltámadt a harmadik napon, és menybe ment, az Atya jobbjára ült, vagyis trónra lépett. Így mondjuk a hitvallásunkban: „Ott ül az Atya Istennek jobbján…” Uralkodik. Egyelőre láthatatlanul, de valóságosan. Ő, akinek tőlünk független hatalma van, aki kézben tartja a mindenséget, még mindig vár, még mindig megengedi, hogy leszavazzák az emberek. Mert az érthetetlen szeretet ezzel a szeretettel akarja ellenségeinek a szívét meghódítani. A prófécia beteljesedése folyamatban van. Minden nap: most folyik az ellenség meghódoltatása, vagyis most folyik az Isten népének összegyűjtése. Szól az evangélium. Ez az Isten harci eszköze, amivel a szívedet hódoltatja be az ő szeretete. Az evangélium szíven találja az ellenséget, és szerető gyermekké teszi. Az evangélium eltalálja az engedetlen szíved ellenállását, és engedelmességre indítja, átformál.  

Ő az Úr, ez nem csak akkor van így, ha megtérsz, de ő vár, hogy térj meg, a szíved hódoljon be! Ő az Úr, neki van igaza ez független attól, hogy engedelmeskedsz-e, vagy maradsz a magad útján, de ő vár, hogy lásd be végre, mert engedetlenkedve a hívő élet útján is csak összetöröd az életedet, és a világot magad körül ahelyett, hogy áldott lennél és áldás a környezeted számára is. Most még vár. Most még figyelmen kívül lehet hagyni, most még lehet ellene szavazni, el lehet utasítani. A szívek meghódoltatása, átformálása jelenleg folyamatban van.

Eljön azonban az a nap, amikor befejeződik a lelki háború, és teljessé lesz az ígéret: „ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.” „Úr lesz a Jézus mindenütt, hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a messze tengerig, hol a hold nem fogy, s nem telik.” (398. dicséret.) Akkor mindenki elismeri majd hatalmát. Akkor teljesen helyreállítja a bűn és halál által megrontott, összetört teremtett világot. Akkor nem lehet többé megkérdőjelezni, átlépni az ő rendjét. Akkor mindenki elismeri majd uralmát. Van, akit szeretete hódított meg, és önként adta a szívét, lett az ő népének tagja, és van, aki ellenállt, és kénytelen kelletlen hajt majd térdet akkor, mint legyőzött és örökre elvetett ellenség. Te melyik leszel? Dávid Ura, aki érted lett Dávid Fia, hogy megmentsen téged lehet-e a te Megváltód? Dávid Ura, aki érted lett Dávid Fia, hogy megmentsen téged lehet-e a te Urad?

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan jelenik meg a gyakorlatban az emberközpontúság vallásos gondolkozásunkban?
2. Mi az, amire felhívta a figyelmedet ez az ige Jézus hatalmával és szeretetével kapcsolatban?
3. Milyen bátorítást és milyen figyelmeztetést jelent neked ez az üzenet?

Végh Miklós, lelkipásztor