„Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!” 117. zsoltár

Csupa ünnepi öröm ez a mai nap! Anyák napja. Tavasz. Keresztelő. Újra családi vasárnap – gyerekreggeli, szeretetvendégség – hosszú szünet után. A legfontosabb pedig, hogy vasárnap van, a vasárnap pedig számunkra mindig örömünnep: az Istennel való találkozás napja. A Bibliaolvasó Kalauz szerint a mai napra adott zsoltár üzenete illik a mai nap öröméhez: Dicsérjétek az Urat! Szinte nem is mond többet ez a rövid zsoltár, mint ezt. Mégis nagyon komoly üzenetet fogalmaz meg nekünk. Ha szeretnénk Istent dicsőíteni, figyeljünk erre ma együtt!

Nagyon sokszor beszélünk Isten dicsőítéséről, dicséretéről, főleg református körökben, ahol különösen is hangsúlyozzuk a reformátori tételt: Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség! Imádságunkban mégis talán egy kicsit zavarban vagyunk a dicsőítéssel kapcsolatban. Kérni gyakran kérünk, talán a sok minden között olykor még bocsánatot is (bűnvallás). Meg is köszönjük időnként, amit kapunk (hálaadás). De mi a dicsőítés? Miben különbözik például a hálaadástól?

A hálaadás, amikor mi megköszönjük Istennek, amit nekünk adott. A dicsőítés pedig az, amikor megköszönjük neki azt, aki ő. Nem a konkrét ajándékait, hanem a jellemét. Elmondjuk azt, hogy kicsoda ő, kinek ismerjük, gyönyörködünk benne, örülünk neki. Tulajdonképpen az ajándékai is arról beszélnek, hogy kicsoda ő, és mennyire szeret bennünket. Fontos, hogy komolyan vegyük Isten ajándékaival kapcsoltban a sokszor hallott üzenetet: Ne a zsebét nézd, hanem az arcát! Örülünk az ajándéknak, mégsem az ajándék a legfontosabb, hanem az Ajándékozó személye és szeretete, amit az ajándék kifejez.

Ahhoz, hogy valóban dicsőíteni tudjuk Istent, meg kell ismernünk, és egyre jobban kell ismernünk őt. A Biblia segít ebben. A zsoltárok imádságai például, de a Biblia egyéb részei is. Elmondják nekünk, hogy kicsoda Isten, milyen ő? Olvassuk az Igét, Isten kijelentését önmagáról, komolyan vesszük, vele élünk a mindennapokban, és meg is tapasztaljuk az Ige igazságát. Ez a hittapasztalat megerősíti azt, amit olvastunk. Nagyon fontos az Ige, a kijelentés, amit Isten mondott magáról. E nélkül a tapasztalatainkat is félreértenénk, esetleg a velünk történő eseményeket a véletlennek, sorsnak, szerencsének tulajdonítanánk, téves következtetéseket vonnánk le azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennünk, hogyan kell élnünk. Isten az Igében beszél világosan magáról, és az ő akaratáról, fontos, hogy elsősorban erre figyeljünk, ebből tájékozódjunk, mindent ehhez mérjünk, és ebből ismerjük meg ISten tulajdonságait is.  

Évekkel ezelőtt tartottunk egy maihoz hasonló zenés gyerekreggelit, amikor a gyerekkel Isten dicsőítéséről beszélgettünk. Ildikó néni Isten tulajdonságait kérdezgette tőlük. A gyerekek a bibliai történetekből nagyon sok mindent összeszedtek. Egy egész táblát összeírtunk akkor Isten tulajdonságaiból. Jó volt látni, hogy a Biblia alapján már a gyerekek mennyi mindent el tudnak mondani arról, hogy kicsoda ő, kinek ismerjük, milyen a mi Istenünk, és így együtt dicsőíthettük őt! Fontos, hogy a Bibliára figyeljünk, és a Bibliát komolyan véve valósággal megtapasztaljuk az életünk során, hogy ő valóban ilyen, és a tapasztalatok visszaigazolják a hitünket.

Így figyeljünk most a Bibliának erre a rövid részletére, hallgassuk, mit mond ez a rövid zsoltár arról, hogy milyen Istenünk van? Miért dicsőítsük őt? És mit mond arról, hogy mit jelent Istent dicsőíteni?

„Dicsérjétek az Urat… mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart.” Nagy szeretete és örök hűsége.

Sok mindent tanít a Biblia Istenről: örökkévaló, hatalmas, tiszta, mindenhol ott van, semmi nem lehetetlen neki, a legnagyobb hatalom is csak egy porszem előtte. Bölcs, mindent tud, mindent kézben tart, végül úgyis az lesz, amit ő akar… Mindent lát, azt is, amit titokban teszünk, sőt azt is, amit gondolunk. Ez a zsoltár emellett a sok gyönyörű, igaz és fontos dolog mellett azt mondja el, aminek a legjobban örülhetünk: ez az Isten olyan, mint egy jó szülő. Egy jó anyuka, vagy egy jó apuka, sőt egyszerre mind a kettő.

Isten szeretete – héberül „heszed” – arra a bensőséges érzelmi kapcsolata utal, amely a családtagokat (férfi és nő, szülő és gyerekek), a barátokat, a szövetséges feleket összeköti. Értjük? Nagy az ő szeretete. Ez a szeretet nem egy általános pozitív viszony mindenhez és mindenkihez, hanem szoros, hűséges, óvó, gondoskodó szeretet a családtagok iránt. Nem akárki iránt! „Nagy az ő szeretete irántunk.”  Isten mindenkit szeret, de nem úgy általában mindenkivel jóban van, hanem személy szerint, személyesen téged szeret! Vannak emberek, akik mindenkivel ugyanolyan jóban akarnak lenni. Végül senkivel nem lesznek igazán jóban, igazán mély, bensőséges kapcsolatban, a kapcsolataik felszínesek maradnak. Isten nem így szeret. Ő egészen ismer, és azt mondja neked: enyém vagy. Hozzám tartozol! Így szeretlek, értékellek, vigyázok rád. A mai istentiszteleten is látható módon előttünk volt Isten személyes, megszólító szeretetének jele a keresztelőben. Hallottuk az áldásként elhangzó Igét: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Ézsaiás 43, 1. Isten Jézus Krisztusban megváltott bennünket. Mindannyiunkat. Ezt az ajándékot azonban nem általában az embereknek készítette el, hanem névre szólóan megszólít vele téged, ahogyan a keresztelőben elhangzik a neved. És így mondja: hozzám tartozol. Így várja, hogy te is válaszolj, igent mondj személyesen erre az elhívásra, hogy valóban nála legyen biztonságban az életed.   

Isten örökké hűsége – héberül „emet” – szó szerint szilárdságot jelent. Isten megbízható, számíthatsz rá. Nála vagy biztonságban. Mindenkinél erősebb. Híd, amire nyugodtan ráléphetsz, átérsz rajta a túlsó partra, nem szakad le alattad, biztosan megtart. Tető, ami alatt biztonságban vagy, mert a legnagyobb viharban sem szakad rád. Nem hagy cserben, nem felejt el, nem lesz hűtlenné, kitart melletted. Következetes. Nem változik meg. Azt is jelenti ez, hogy nem változtatja meg az élet fontos dolgairól a véleményét senki kedvéért. Még a te kedvedért sem. Számíthatsz rá, hogy amit kimondott azt komolyan gondolja, arra építhetsz, ahhoz igazodhatsz ma is és holnap is. Biztos pont. Nem erre van szükségünk? Ha eltértünk tőle, mert sajnos eltérünk tőle, tudjuk, hová lehet visszatérni, visszaigazodni, megtérni.

Egyszer egy lelkigondozói tréningen egyfajta sótörő játékot kellett játszanunk egymással. Az volt a feladat, hogy egyikünk rádőlt a másik hátára. Közben beszélni nem lehetett, de jelezni kellett valami módon, hogy bírom még tartani, vagy nem. Aztán cseréltünk. Én már akkor is elég nagy termetű voltam, és egy kicsi, cingár, idős lelkipásztorral kerültem párba. Én teljesen rá mertem támaszkodni, míg ő nem merte teljesen elengedni magát. Mi történt? Én nagyon szerettem volna jelezni neki, hogy elbírom jöhet még, ezért mindig lejjebb hajoltam, hogy engedjem, hadd dőljön. Ő ebből azt érezte, hogy nincs mögötte stabil háttér, ezért nem mert dőlni. Ő viszont keményen ellent tartott nekem, és én éreztem, hogy nem mozdul egy tapodtat sem, nyugodtan dőlhetek, megtart. Akkor értettem meg, hogy nem az nyújt igazi biztonságot, aki igazodik hozzád, aki mindig azt figyeli, hogy te mit szeretnél, hanem az, aki nem hajlik el, ezért szilárdan megtart! Isten ilyen! „Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz.” Zsidók 13, 8. Sokan szeretnének belőle saját felfogásuk szerinti Istent csinálni, aki igazodik az ő gondolkodásukhoz, vágyaikhoz. Csakhogy Isten nem ilyen. És egy ilyen „isten” mellett nem is lennél biztonságban. Nem alakíthatod, neked kell hozzá igazodnod, megtérned, de mindig számíthatsz rá, mindig építhetsz arra, amit mond, mindig megtart, komolyan veheted! Az ő kezében valóban biztonságban vagy. Érted?

Ma hálát adunk az édesanyákért. Hálát adhatunk az édesapákért is. Isten csodálatos ajándéka számunkra a család. Istennek ezeket a tulajdonságait tükrözi tökéletlenül, jól-rosszul, de még a hibáival együtt is nagyon nagy szükségünk van rá! A családban, a szülői szeretetben megtapasztaljuk a személyre szóló szeretetet. Nem „minden gyereket egyformán szeretek”, hanem te az enyém vagy, mi összetartozunk, te rám vagy bízva. Nem azért, mert te vagy a legszebb, legjobb legokosabb, hanem azért, mert te az enyém vagy. Az én gyermekem, és én a te szülőd. Szoktuk viccesen mondani, hogy „vannak emberek, akik csak az édesanyjuknak tetszenek.” Értjük, hogy ezt lehet gúnyosan mondani, de van benne egy nagyon szívmelengető igazság: az édesanyád (édesapád) nem azért szeret, mert szép vagy, jó vagy, sikeres vagy, okos vagy. Hanem mert az övé vagy. És nem addig szeret, amíg ilyen vagy olyan vagy, hanem akkor is, amikor nem vagy szép, jó és sikeres.  Összetartozunk. A családban, ha az valamennyire jól működik, ez adja az érzelmi biztonságot. Különösen, ha minden családtag között ott van ez a kötelék: apa-anya-gyerekek. Összetartozunk. És nekünk erre az érzelmi biztonságra van szükségünk az egészséges emberi élethez. Nem steril pozitív viszonyulásra, amelyik azt mondja, hogy mindenkit szeret a világon egyformán, és így valójában senkit nem szeret igazán, hanem az összetartozás személyes kötődésére: téged szeretlek személyesen! Adjunk hálát a családért!

És az édesanya, édesapa szeretete a szilárdságot is jelenti. Nem hagylak el. Számíthatsz rám. Támaszkodhatsz rám. És ez azt is jelenti, hogy nem igazítom a te pillanatnyi akaratodhoz a világlátásomat. Csak így van a gyermek biztonságban. És kedves szülők, a biztonságra szüksége van a gyermeknek! Ma sajnos tapasztalunk egy erősödő folyamatot, amelyik szerint a gyerek irányítja a szülőt, a családot. Nem jó! Lehet, hogy a gyermek ezt szeretné, de nem erre van szüksége! Olyan szülőre van szüksége, aki határozottan nemet is mer és tud neki mondani, ha kell. Mert csak így biztonságos, és biztonságra van szüksége. Ellenkező esetben labilis felnőtt lesz. Adjunk hálát a szülői szeretetért, a megbízhatóságért, és következetességért. Adja Isten, hogy növekedni tudjunk ebben.

És nézzünk fel mindenekelőtt Istenre, aki tökéletes szeretettel szeret, és örök szilárdsággal áll melletted. Az emberi, szülői szeretet Isten szeretetének tökéletlen visszfénye csupán. Sajnos van, akinek ennyi sem jut, mert meghaltak a szülei, vagy elhagyták, és nem élhet családban. Isten szeretetében azonban akkor is megkapaszkodhatsz, ha az emberi szeretetben keservesen csalódtál. Ő mondja: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be…” Ézsaiás 49, 15-16. „Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.” Zsoltárok 27, 10.

Hol látjuk Isten irántunk való tökéletes, nagy szeretetét és örök szilárdságát a legfényesebben ragyogni? Jézus Krisztus keresztjén! Ott látod, hogy Isten elköteleződött melletted. Nem igazodott hozzád, elutasította azt, ami nem jó az életedben, saját magában büntette meg. Téged pedig felmentett, és magához ölelt. Megbocsátott. Enyém vagy, megváltottalak. Összetartozunk! Így kérdezi: Rá bízod magad? Egyetlen egy dolog választhat el ettől a szeretettől: ha elutasítod, ha nem törődsz vele, ha nem bízod rá magad, és nem kötődsz hozzá. Bízd rá magad, megtart! Dicsérd hát az Urat!

Mindezek után hogyan dicsőítsük Istent?

Énekkel, imádságban. Gyakorold azt, hogy elmondod: kicsoda a te Istened, kinek ismered őt! Olvasd úgy a Bibliát, hogy keresd Isten tulajdonságait, jellemét! Amit megértettél, az mondd el neki imában. Változatosabb lesz az imádságod, és megtapasztalod azt is, hogy megbátorodik a szíved. Mert miközben Istent dicsőíted, rá nézel. Nem csak a hatalmas nehézségeidet látod, hanem látni fogod a még hatalmasabb Istenedet!    

Dicsőítsd azzal is, hogy komolyan veszed, amit ő mond, építesz rá hittel, kipróbálod, vele élsz a mindennapokban. Így az ő dicsősége látszik majd rajtad! Figyeljük meg, hogy ez a zsoltár a pogány népeket szólítja fel Isten dicséretére, azokat, akik nem tartoznak Isten népéhez, de látják, hogy milyen nagy Isten szeretete „irántunk”, vagyis Isten népe iránt. Isten gyermekeinek életén látják, hogy milyen jó Istennel együtt élni. Jézus a tanítványait egy olyan életre hívja, amelyiken látszik az ő jelenléte fénye, és a többiek ezt látva Isten szépségét látják meg, őt dicsőítik. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5, 16.

Az igazi dicsőítés, ha valóban rá bízod magad, vele élsz, és az látszik rajtad. Az ő jelenléte ugyanis látszik rajtad. Ezt csinálni nem lehet. A Heidelbergi Káté mondja: lehetetlen, hogy azok, akik Jézussal együtt, az ő jelenlétében élnek, azoknak az életén ez ne látszon (v.ö.: 64. kérdés-felelet). Vagyis, ha nem látszik, akkor valami baj van a kapcsolattal. Akkor nem erőlködni, megmutatni kell, hanem megvizsgálni az Istennel való kapcsolatodat, és megtérni. Ha nem hoz gyümölcsöt az életet, nem dicsőíti az Urat, akkor szégyent hoz rá. Keresztyénnek nevezett Isten népe nincs a helyén, akkor az Isten hiánya látszik az életén. Isten dicsősége ettől nem lesz kisebb,  de az úgynevezett keresztyének lelki erőtlensége, elesettsége szégyent hoz arra a drága névre, amelyikről elnevezték őket. Ha viszont a helyén van Isten gyermeke, Istenre figyelve, vele együtt él, akkor egyenes gerinccel, Istent dicsőítve tud élni, még a nehézségeket is másként kezelve. Nem lesz hibátlan, de Isten kegyelme, békessége elkezd látszani rajta.

Így lesz Isten dicsőítése misszió. Mert ezzel másoknak is Isten felé mutatjuk az utat (ahogyan Jézus mondja: lássák életetek fényét, és Atyátokat dicsőítsék, vagyis lássák, hogy ez voltaképpen az ő fénye!) Ezzel másokat is Istenhez hívunk.  Mert téged személyes szeretettel szeret Isten Krisztusban, de az ő családjának az ajtaja nyitva van mások előtt is, azok előtt is, akik még nem találtak haza, még Isten nélkül élnek. Másoknak is van helye Isten családjában! Hazajöhetnek, rábízhatják magukat, testvéreink lehetnek.

Tudom, hogy sokan nagyon szeretnénk, ha a szeretteink, barátaink, munkatársaink, szomszédaink is megismernék Urunkat, ők is hazatérnének az ő családjába. Nos ehhez nem győzködnünk kell őket, hanem átadott szívvel, engedelmesen Istennel élni, az Istennel való kapcsolatunkban szívből megújulni, hogy az életünk az ő valóságos jelenlétéről beszéljen, és a szavainkkal is elmondhassuk, hogy ki a mi Istenünk, akinek nagy a szeretete és örök a hűsége!  Dicsérjétek az Urat! Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Gondolod végig imaéletedet! Mennyire jelenik meg imádságaidban a kérés, bűnvallás és hálaadás mellett Isten dicsőítése? Miért és hogyan szoktad dicsőíteni az Urat? Milyen hatással van ez rád?
2. Mit értettél meg Isten szeretetéről és hűségéről?
3. Hogyan láttad meg mások életén azt, hogy Istenhez tartozni jó? Hogyan segített ez téged Isten felé?

Végh Miklós, lelkipásztor