Oldal kiválasztása

2022. MÁJUS 8.

1Mózes 1, 26-28. Királyi képviselők
hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

˝Olvasandó: Róma 8, 12-25.˝

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó… Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. Ez a menny és föld teremtésének a története.” 1Mózes 1, 1-4. 26-31. 2, 1-4.

 

A mai napra Bibliaolvasó Kalauz által ajánlott igehirdetési szakasz a teremtéstörténethez visz bennünket. A teremtéstörténet nem egy régi mese, aminek nincs hatása ránk, nem is elméleti hitvita tétel, amelyet harcosan bizonygatnunk kellene, hogy nekünk legyen igazunk, hanem egy olyan üzenet, amelyik alapvetően meghatározza az életünket, a mai napunkat, a tetteinket, a hozzáállásunkat: azt, hogy hogyan nézünk erre a világra, és hogyan nézünk önmagunkra, illetve egymásra.

 

Ma koncentráljunk arra, hogy mit mond a történetnek ez a szakasza az emberről, rólunk!

Az ember teremtése ezzel az isteni mondattal kezdődik: „Alkossunk embert!” Többféle üzenete van a többes szám első személynek. Felfedezhetjük benne a Szentháromság titkának ószövetségi lenyomatát, és megláthatjuk annak a nagyszerű üzenetét is, hogy Isten „megszólítja önmagát.” Egy olyan igemódot látunk itt, amit kohortatívusznak, buzdító módnak nevezünk. Szoktuk ezt használni magyarul is: „Na, kezdjünk neki!” Az ember teremtése pillanatának ünnepélyességét emeli ki. Isten, aki egy szavával teremt világokat, mintha most egy pillanatra megállna – emberi képpel élve –  „felgyűri az ingujját”, mintha ezt mondaná: „akkor most jöjjön az, amire már alig vártam, amit eddig előkészítettem, itt a nagy pillanat! Akit most alkotok, az különleges lesz!”

 

A teremtettségünk egyediségét fejezi ki az a kifejezés is, ami egyetlen másik teremtmény esetében sem jön szóba: Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette az embert. Mit jelent ez az Isten képére teremtettség? Két dolgot bizonyosan: a kapcsolatra teremtettségünket, és azt, hogy Isten a maga képviselőiül helyezett bennünket el a teremtett világba. A Biblia beszél arról, hogy ez az istenképűségünk eredetileg a teremtéskor megvolt, a bűnesetben összetört, de nem veszett el végleg. Ez nem valami olyasmi, amihez nekünk semmi közünk nincs! A bűn által összetört világban és életünkben is hordozzuk nyomait, emlékeit, töredékeit. Isten pedig Krisztusban ezt az istenképűségünket állítja helyre. Krisztus a láthatatlan Isten képe (Kolossé 1, 15), és Isten mindenkit, aki benne hisz az ő képére formál (Róma 8, 29). Reménységünk, hogy a történelem végén Isten teljesen helyreállítja ezt a bűn által összetört világot, és újra eredeti fényében fog ragyogni Isten képe azokon, akik Krisztusban vannak.

 

Látod, hogy mi közöd van ehhez a bibliai üzenethez? Tekinthetsz így magadra! Láthatod az eredeti tervet, amellyel Isten elindított téged az életre. Láthatod, hogy ez összetört. Láthatod, hogy Krisztusban Isten helyreállítja ezt rajtad: ő már most így néz rád, és tekinthetsz te is így magadra!

És komolyan veheted Krisztusban azt a reménységet, hogy mindez teljes valóságában megjelenik majd az életedben egy most elképzelhetetlen dicsőségben! „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” 1János 3, 1-3. Az összes mostani szenvedésünkre tekinthetünk úgy, mint szülési fájdalmakra, ahogyan Pál erről beszél: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.” Róma 8, 18-25.

 

Mit jelent hát számunkra a gyakorlatban az istenképűség? Három szóban foglalom ma ezt össze a Szentírás alapján: Felhatalmazás. Feladat. Felelősség. És még egy negyedik: Feltekintve veheted át és élhetsz vele élhetsz benne. Istenre folyamatosan feltekintve.

 

Felhatalmazás. Az ókori uralkodók kihelyezték az képmásukat az uralmuk alatt levő területeken. A Biblia ezt a képet használja az ember teremtésének leírásakor: Isten uralmának jeléül helyezett el bennünket a teremtett világban. Más megfogalmazással: Isten képét hordozod, Isten képviselője vagy. A képviseletre jogosultsághoz mindenképpen felhatalmazásra van szükség. Nem akármilyen felhatalmazásunk van. A király sok mindenkit felhatalmazhatott meghatározott mozgástérrel a képviseletére, ha azonban a király fia képviselte a királyt, az a legmagasabb színtű képviseletet, teljes jogú képviseletet jelentett. Ez persze feltételezte a kölcsönösséget: a felhatalmazott képviselő mindenben a Király akaratával összhangban jár el, azt képviseli. A mi felhatalmazásunk Isten eredeti teremtési terve és rendje szerint ez volt: a mindenség Királyának gyermeke, aki az ő akaratával összhangban jár el.

Ez nem egy hivatali viszonyra, hanem kölcsönös szeretetkapcsolat, családi kapcsolatra épülő megbízás. Isten beszélget az emberrel. Isten az embert a vele való együttlétre teremtette: együtt akar gondolkozni, tervezni, munkálkodni az emberrel a teremtett világban. Mondtam, hogy az istenképűség a képviselet mellett kapcsolatra teremtettséget is jelent.  Amikor a Biblia erről ír, akkor világosan beszél arról, hogy kapcsolatban vagyunk az Isten képe: a „Isten képmására teremtette: férfivá és nővé teremtette őket.” Isten képét szeretetkapcsolatban élve hordozzuk. Isten önmagában szeretetkapcsolat. A Szentháromság titka ezt fogalmazza meg. Neki nincs szüksége másra a teljességhez. Mekkora szeretet az, hogy mégis megteremti az embert, nem? Mi viszont hiányosak vagyunk önmagunkban. Szükségünk van Istenre és az embertársainkra a teljességhez! Isten felhatalmazása arra szól, hogy vele és egymással összhangban képviseljük az ő szeretetét a világban. Legyünk az ő gyermekei, egymásnak pedig testvérei. Királyi gyermekek, királyi családtagok, együtt Isten képviselői.

 

A bűnesettel ebből estünk ki! Királyi gyermekekből lettünk lázadók. Családtagokból kiutasítottak, felhatalmazottakból törvényen kívüliek, testvérekből ellenségek. Az istenkép összetört! Jézus Krisztus megváltása ezt állítja helyre, ezt a posztot, felhatalmazást adja vissza mindazoknak, akik vele élnek: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében.” János 1, 12. Nem magától értetődő, hanem Jézusban kapott felhatalmazás az, hogy te a mindenség Urát Atyádnak nevezheted, az ő szeretett gyermeke lehetsz, és az ő királyságát képviselheted! Látod, hogy mekkora ajándékot kaptál Krisztusban? Nem akárki léphet be Isten tróntermébe, csak Jézus Krisztus, a Fiú, aki Isten tökéletes képe és teljhatalmú képviselője! És azok, akik vele vannak, akiket ő felhatalmaz. Akinek nincs felhatalmazása, azt kiutasítják. Ádám és Éva és az ő utódaik, mi mindannyian elveszítettük a felhatalmazást, amikor Isten kiutasított bennünket az ő jelenlétéből, az Édenből. Egyedül Krisztussal mehetünk oda vissza! Megfogtad már az ő kezét? Befogadtad őt? Látod ma is, hogy vele léphetsz bizalommal Atyád elé? Az ő Szentlelke által ő lép be az életedbe. Általa kiálthatod „Abbá, Atya!” Vele Isten királyi gyermeke, örököse vagy örökké! (Róma 8.) Ragadd meg! És élj erre nézve, ennek a tudatában!  

 

Ki mondja meg, hogy ki vagy te? Az emberek? A pillanatnyi erőnléted? A körülményeid? Az éppen aktuális közgondolkodás? Nem! Jézus Krisztus. Krisztusban nem munkaerő vagy, akinek a teljesítményéért a munkaerőpiacon pénzzel fizetnek, nem fogyasztó, vásárlóerő, reklámalany, nem ágyútöltelék, nem probléma vagy! És akármilyen korban, vagy egészégi állapotban sem vagy fölösleges és haszontalan. Te Krisztusban mindig, minden körülmények között Isten szeretett, királyi gyermeke vagy! Isten örököse Krisztussal, Isten képviselője! A felhatalmazásod erre szól.  

 

Feladat. Ez jelenti azt, hogy mindig, minden életkorban és élethelyzetben ez a feladatod is: Isten képviselője vagy! Az istenképűség azt jelenti, hogy nem magamnak élek, nem csak úgy elszórakozgatok itt a világban, hanem dolgom van. Mégpedig nem én találom ki, hogy mi a dolgom, nem is mások kényszerítik rám, hanem az én Uram adja a feladatot!

Amikor az Istentől kapott megbízatáson gondolkozunk, rendszerint, valami magasztos, homályos küldetés jelenik meg az emberek szeme előtt. Sokan úgy gondolják, hogy a hétköznapi feladataik a szükséges rossz, ezen felül kell keresni a szolgálatot. Pedig a Biblia szerint az egész életünk, a hétköznapi feladataink elvégzése is istentisztelet, ha a munkát az Úrnak végezzük. Minden munka: a köteles és az önkéntes is, a fizetéses és az ellenszolgáltatás nélküli is. A munkahelyi, a családi, lakókörnyezeti és a gyülekezeti is. Még az is végezhetem Isten dicsőségére, amit valaki ránk kényszerít is, ha az Úrért tudom tenni, ahogy erről Jézus beszél a második mérfölddel kapcsolatban a hegyi beszédben (Máté 5, 41.)

Feladatom, hogy munkámmal szolgáljam embertársaimat, hogy műveljem és őrizzem a világ kicsi, rám bízott darabját, az Isten szeretetét, életvédő gondoskodását képviseljem. Olyan minőségben végzem a feladataimat az ellenszolgálatatástól függetlenül (!), hogy Isten gyönyörködjön benne. Feladatom van!

„Uralkodjatok!” – olvassuk a megbízatásunkat a teremtéstörténetben. Nagyon félreértettük ezt a parancsot! A mi eltorzult, bűnös gondolkodásuk szerint uralkodni azt jelenti, hogy a magam érdekének szerzek érvényt a hatalmammal, lehetőségeimmel, a képességeimmel. Csakhogy a megbízatás arra szól, hogy Isten módján uralkodjunk, ne a magunk módján. Az ő királyságát képviseljük. A mindenség Királyának képviselete pedig nem királykodás, hanem szolgálat! Isten életet és szeretetet építő tervének képviselete, Isten gondoskodó, óvó, és továbbfejlesztő munkájának képviselete. Így van megbízatásunk, így van ránk bízva a világnak egy kis területe! Hogy ott Istent dicsőítsük bármi is a feladatunk, ahogyan ezt biblikusan, a reformátorok nyomán járva Martin Luther King Jr. fogalmazta meg: „Ha a te sorod az utcaseprés, akkor söpörd az utcákat úgy, mint ahogy Michelangelo festette képeit, vagy ahogy Beethoven szerezte zenéjét, söpörd az utcákat, úgy, mint ahogy Shakespeare írta szonettjeit. Olyan jól söprögess, hogy az ég és a föld minden seregének szünetet kelljen tartania, és ezt kelljen mondania: „Itt egy nagyszerű utcaseprő él, aki jól végzi munkáját.” (Jim Mullins, The Syphony of Mission)   

Mindezt azzal, hogy imádkozzam azért a területért, ami rám van bízva. Ha pedig fizikailag már nem is tudok tenni érte ez akkor is megmarad, sőt, talán akkor lesz még több időm, még nagyobb figyelmem arra, hogy Istennel megbeszéljem, elé vigyem a világot, és így támogassam a társaimat! 

 

Felelősség. A felhatalmazással és feladattal el kell számolnom. A király képviselete azt jelenti, hogy nincs korlátlan hatalmam, nem tehetek meg bármit, amit akarok, a Király szabályait kell betartanom, és ezzel el is kell számolnom. Az ókori Izrael királyai ebben voltak mások, mint a környező zsarnokok: nekik is volt királyuk! Izraelben tudta a király, hogy nem tehet meg akármit! Dávid király esete Betsabéval például simán elment volna a szomszédos országokban, de Isten népe körében nem. Emberileg úgy tűnt, hogy Dávid minden szálat elvarrt, „de az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” 2Sámuel 11, 27. Az Úr felelősségre vonta a vétkes királyt.  

Tudod-e, hogy felelős vagy? Nem csak önmagad előtt, nem csak a főnököd, vagy a társadalom előtt, hanem elsősorban mennyei Atyád előtt? Az életedet folyamatosan az „egyszemélyes Közönség” előtt éled, a munkádat előtte végzed: a mindenség Királya, mennyei Atyád előtt! Olyan lehetsz, mint az a fiatal zongorista, aki a koncert után nem a közönség tapsviharára figyelt, csak azt várta, hogy mikor áll fel idős mestere és kezd el tapsolni, csak akkor kezdett el ünnepelni ő is, mert neki csak  a mester tapsa számított. Egészen másként nézel így az életedre, akár egy egyszerű mosogatásra, beszélgetésre, vagy tv nézésre. A munkahelyi munkádra. Azokra az órákra, amikor nem lát és hall az az ember, akitől esetleg tartasz, vagy éppen senki sem lát, mert egyedül vagy.

 

Szegedi Kis István halálának 450. évfordulójára emlékeztünk május 2-án. Emlékét templomunkban, templomunk kertjében, és a parókia falán is tábla őrzi, róla nevezték el gyülekezeti házunk utcáját a Szegedi Kis István közt. Ő volt Szolnok reformátora. Az ő élete világos példája annak, hogy mit jelent, ha az ember a Krisztusban visszakapott istenképűséggel éli az életét: ezzel a felhatalmazással, feladattal és felelősséggel minden körülmények között. Nagy szélsőségeket élt meg a körülményei, elismertsége tekintetében, de ő mindenhol minden körülmények között Isten gyermeke, Krisztus tanítványa és szolgája volt. Európai hírű tudós teológus volt, sok település emlékezik rá hálásan, mint tanítójára, lelkipásztorára, ide Szolnokra azonban nem így érkezett, hanem mint Mahmud bég foglya.  

Istentől kapott felhatalmazása, krisztusi identitása szerint a török fogságban sem egy gyaur kutya, nem a török foglya, hanem Krisztus foglya, tanítványa, Isten gyermeke, Krisztusban szabad ember. Így tudja azt is, hogy mi a feladata, mit kell tennie: Uráról tesz bizonyságot a láncok között is a szolnoki piacon, illetve házaknál. Ahogy mondtam Szegedi Kis István abban az időben sok településen megfordult és szolgált. Volt ahová meghívták és megválasztották tanítónak vagy lelkésznek, Szolnokra a török hurcolta kényszerrel. De a parókián lévő emléktábla szerint mi szolnokiak is úgy emlékezünk rá, mint tanítónkra a hitben. Mert Szegedi Kis István itt is, rabként is azt tette, amit Ura bízott rá: tanított, prédikált és lelkigondozott. Az első szolnoki református gyülekezetet az ő nevéhez kötjük. Így segített Mahmud bég a szolnokiaknak nem csak Tiszahíd felépítésével, hanem akaratán kívül az evangélium terjedésében a gyülekezetépítésben is.

Szegedi Kis István mindvégig tudta azt is, hogy ő Ura előtt felelős, Ura kegyelméből él, és az ő királyi udvarának szabálya szerint kell gondolkodnia. Ezért, amikor szabadulása után szolnoki kínzója Peruiz vajda Ráckevén meglátogatta, nem a bosszúval, de még csak nem is hűvös tartózkodással, hanem drága ajándékkal kifejezett megbocsátó szeretettel fogadta. Nem kínzójának, hanem Urának személyét nézte! Így képviselte Krisztus dicsőségét egy adok-kapokra épülő világban, megérintve ezzel még a muszlim katona szívét is!

 

Te hogyan nézel magadra? Látod Krisztusban a felhatalmazásod, feladatod, felelősséged?

 

Istenre feltekintve veheted ezt át, újulhatsz meg benne, és élhetsz vele minden nap. Mert az istenképűség nem egy olyan kép, amit megkaptál, hogy Megbízódtól függetlenül használd, nem egy megbízólevél, amit a Megbízód háta mögött is tudsz lobogtatni, hanem egy KAPCSOLAT a Megbízóddal, Istennel. Az istenkép azért tört össze, mert ez a kapcsolat tört össze. Jézus a kapcsolatot állítja helyre, s neked ezt az élő kapcsolatot kell komolyan venned. Feltekintve, nap, mint nap vele élni. Így lesz valóságos! Ezért olyan fontos a nyugalom napja. Ezért olyan fontos az istentisztelet. A teremtéstörténet szerint Isten a teremtés után ünnepre hívja a világot, és az embert. Hogy együtt legyen vele és gyönyörködjön benne. Legyen egy nap, ami az összetartozást különösen is kifejezi, megerősíti, és erre épülve minden nap erről szóljon. „Örök jel ez (a nyugalom napja) köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.” 2Mózes 31, 17. Hogy Istennel járj nap, mint nap, hogy tényleg Istent képviseld, és ne saját magadat.

 

Ez az istentisztelet is erre emelte fel a tekintetedet. Azért, hogy ezzel menj most tovább a hétköznapok istentiszteletére: Istentől kapott felhatalmazással, feladattal, felelősséggel Krisztusban. Látod-e, hogy Isten téged is ezzel a megbízólevéllel indított el az életbe? Látod-e, hogy te ezt eljátszottad, de Krisztusban meghívott, hogy helyreállítson, hogy visszahelyezzen ebbe a hivatásba téged? Látod-e, hogy reménységed az, hogy ez a kép valósággal teljes dicsőségében fog ragyogni rajtad egy napon? Ragadd meg ezt most Krisztusban, élj vele, és légy az ő képviselője ott, ahová ő helyezett téged!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Mit mondott neked személyesen ez az igehirdetés a felhatalmazásodról, feladatodról és felelősségedről?
  2. Mi az, amiben változásra hív, mi az, amiben megerősít ez az üzenet a gyakorlatban?
  3. Hogyan tapasztalod az összefüggést az Istenre feltekintés (igeolvasás, imádság, istentisztelet), és az istenképűséged mindennapokban való megélése között?

 

Végh Miklós, lelkipásztor  

Szolnoki Református Egyházközség