Oldal kiválasztása

Olvasandó: 1Korinthus 12,12-27.

 

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. … Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1Korinthus 12,12. 17.

 

„… hogy mindnyájan egyek legyenek.” János 17, 21.a.

 

Ünnepre gyűltünk össze ma a templomban. Nem csak az Úr Jézus Krisztus megmentő váltságát ünnepeljük a mai napon, hanem a Református Egység Napját is.

  1. május 22-én ünnepeltük először az egységnapot, Debrecenben az Alkotmányozó Zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányában rögzítette ezt az egységnapot. Ezzel magyarországi, kárpátaljai, partiumi, erdélyi, délvidéki és tengeren túli tagok a soha meg nem szűnt hitvallásos és testvéri közösségüket erősítették meg. E közösségbe lépett be később a felvidéki magyar reformátusok tábora, 2011-ben. 2013-ban a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház lett a Magyar Református Egyház tagja. A Kárpát-medencén kívüli magyar református közösségek közül csatlakozott még az Amerikai Magyar Református Egyház, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetsége, a Luxemburgi Magyar Protestáns Gyülekezet és az amerikai Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület is.

A mai napon Gyulafehérváron ünnepelünk. Minden egyháztest képviselteti magát és együtt adnak hálát a létrejött egységéért!

Az idősebb korosztálynak nem kell elmondanom, milyen jelentőséggel bír ez az egységünnep, de a fiatalabbak kedvéért idézzük fel az előzményeket. Ismerjük, a világháborúk és kommunista elnyomás hány embert késztetett az ország elhagyására! Már általános iskolások is tudják mi történt 1920. június 4-én, Trianonban. Egy békediktátum vágta részekre Magyarország területét. Több millió magyar ember került idegen országokba, közel egy millió református szakadt ki az egyháztestből.

Itt engedjetek meg egy személyes hálaadást. Gyülekezetünkben Isten Igéjét hirdetők között magam vagyok az, aki leginkább belelátok abba a sorsba, amit a trianoni döntés okozott az elszakított reformátusoknak. Magam, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház teológiáján tanultam, ahol megismerhettem az indulás és küzdelem nehézségeit és szolgálhattam felvidéki gyülekezetekben, beszélhettem még azokkal, akik szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak erről az időszakról, az átélt nehézségekről és a hitben megmaradás küzdelmeiről. Beszéltek arról, milyen nehézségekbe ütközött a templom látogatása, milyen nehéz volt egyben tartani a gyülekezeteket! Sokan eltávolodtak a templomtól. Az a kisebb vagy nagyobb megmaradt mag ereje, elmondásuk szerint, maga az egység volt!

De mi is az az egység? Az értelmező szótárt felütve, számos meghatározást olvasunk ennek a szónak magyarázataként. Hadd hozzak elétek öt magyarázatot! ’1., Dolgoknak olyan összetartozása, amelynél fogva egy egész szerves részeként szerepelnek, ill. az ilyen módon egy egészbe tartozó dolgok összessége. 2., Azonos cél érdekében való összeforrottság, együttműködés, ill. egyetlen szervezetbe tartozás. 3., Különféle tényezők, elemek, mozzanatok között teljes összhang. 4., Az „egy” mint mennyiség, mint műveletek alapja. 5., Valamely szervezet kisebb önálló része.’

Amikor erre a napra, az egységnapra gondolunk, akkor az előbb olvasott meghatározások mind igazak rá. Igaz, hiszen mindegyik egyháztest ugyanazokat az értékeket képviseli, ugyanazt a kálvini vonulatot képviseli és hirdeti magyar nyelven. Igaz, hiszen a legfőbb cél Isten imádása és Igéjének hirdetése, amelyek alap feladatul lettek kitűzve. Igaz, hiszen csak az egyetlen igaz Úrba veti bizodalmát, várja megtartatását.

És igaz, hisz a nagy egységet csakis a kisebb részek egységessége alapján lehet egységnek nevezni.

Hadd nézzük meg legelőször az ötödik meghatározást! A kisebb rész egységének alapja a gyülekezet! Ez a gyülekezet és minden máshol létrejött gyülekezet. Annyira szép lenne és kívánatos, ha minden gyülekezet, így a miénk is egységben lenne. Ha mindenki a gyülekezet szekerét egyirányba tolná! Ha nem lennének olyanok, akik visszatartják, vagy ellenkező irányba akarják mozdítani, akár szántszándékkal vagy csak téves látás, gondolat miatt!

Testvérek! Hadd hozzak elétek egy teljesen egyértelmű példát az egységre, amit maga Pál is használ! Az Isten által alkotott emberi testet. Az atomok, a szervek mind egy célnak vannak alávetve, az életnek. Mindegyik egy-egy részfeladatot lát el úgy, hogy a teljes egészet szolgálja, szolgálja ki. Képzeljük el, ha versengés támadna közöttük úgy, ahogy Igénkben olvastuk. Ha az egyik fontosabbnak tartaná magát, mint a másik. Tudjuk mi lesz a következménye?! Betegség! A gyülekezetünk, a gyülekezetek is hasonlóak az emberi test felépítéséhez. Nem véletlen, hogy maga Jézus is használja az egység meghatározásaként: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” (12).

Az Egyházközségek életre hívója maga Isten! Ő akarja együtt látni a híveket, azokat, akik életük Teremtőjének és Megtartójának vallják magukat! Ő az, aki elhív! Az elhívás mindenki esetében más és más, de az elhívó ugyanaz! Maga az elhívó teszi eggyé az olyan nagy távolságból érkezőket. Lehetnek különbségek köztünk! Mentalitásban, látásban, tehetségben, de van egy közös pont az életünkben, Isten és az Egyszülöttje! Mikor az Úr egy közösséget hoz létre, akkor azt a Benne való egységbe kívánja látni. Nem széthúzást, nem viszálykodást, nem egymásra acsarkodást, nem egymásra mutogatást kíván, hanem közös leborulást. Mindezt szeretetben, egymásra figyelésben és a testvér elfogadásában. Péter ezt érti meg Kornéliusz hazában, „Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató.” (ApCsel 10,34b). Arra jön rá Péter, nem ő az, aki megválasztja kik lehetnek Istent követőkké. S arra is rá kell döbbennie, hogy a múltat, a származást, az előítéletet szükséges elengednie. Arra kell figyelnie, milyen hitbeli cselekedetek igazolják az Istenhez tartozást! Ez az egyetlen fokmérő a testvéri közösségben! Az odaszántság, az elköteleződés, a másikra figyelés, a tenni akarás, a bizonyságtétel közösségen belül és kívül. Bár ilyen lenne minden gyülekezet! De addig, amíg nem ezek érvényesülnek, van hova fejlődni, van miért imádkozni!

A Simeon és Anna kör minden csütörtökön jön össze a Biblia tanulmányozására. Szakaszonként vesszük jelenleg az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet. A kezdeti gyülekezetről olvastuk nemrég, hogy „egy szívvel és egy lélekkel” voltak együtt. Nem csak lelki, de anyagi közösséget is vállaltak egymással. Tudom, ez utóbbi ma már lehetetlen, de az egy szívvel és lélekkel, példaértékű számunkra is. Utópia lenne egy ilyen gyülekezet ebben a városban, akik azonos szívbeli szeretettel vannak az Isten felé és lelkük állapotát, látását a Szentlélek határozza meg? Mi az oka, mi gátolja ezt a szívbeli odaszántságot és ezt a lelki látást? A válaszokat magunkban kell keresni!

Hallottuk, akkor egészséges egy test, ha minden szerv egészségesen működik! Átfordítva ezt a gyülekezetre, akkor válik egészséges közeggé, ha az azt alkotó tagok szíve és látása kitisztul, eggyé lesz.

Akkor lesz azzá, ha a kételyek, az irigység, a másik méregetése ki van gyomlálva. Akkor lesz egészséges egy gyülekezet, ha mindenki a saját, Istentől kapott helyére áll. És azon a helyen kiteljesedik! A helyes helyre kerül, mint egy végtag, a gyülekezet közösségében és a szolgálatokban.

A gyülekezet életében annak a látásnak szükséges megvalósulnia, hogy nincs kicsi és nagy szolgálat. A legkisebb szolgálat is kedves az Úrnak, hisz anélkül haldokolna a közösség, Haldokolna, mert egy apró szolgálat és az úgymond nagy szolgálat is egy közös test szerves része! El tudjuk képzelni gyülekezeti életünket egy dzsungel, egy elburjánzott növényzet között? El tudjuk képzelni Istentiszteletünket egy koszos, elhanyagolt templomban? Csak ezt a kettőt hozom elétek, mert talán ez a két terület, ami leginkább természetes számunkra. Jézus az egységes látást akarja erősíteni mikor azt mondja: „a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:” Vagy elvetendő-e az az ékesség nélküli és ember szem számára láthatatlan szolgálat, ami az imádságban teljesedik ki? Azt gondolom, mindannyian nemmel válaszoltunk erre a kérdésre. A hidak vizsgálatánál azt szokták mondani, olyan erős a híd, amilyen erős egy-egy láncszem! A láncszemek egymásba kapaszkodása eggyé teszi az építményt, így a gyülekezet erősségét és egységét az egyes tagok összekapaszkodása határozza meg!

Gondoljunk bele, maradva az előbbi példánál, hogy a tervezőt okolni a láncszemek hibáiért, lehetetlen. Minekünk sem az Urat kell hibáztatnunk, mikor széteső gyülekezetet látunk. Ott mindig a széthúzó emberi erő és akarat a fő okozója a korróziónak! A gyülekezeteket emberek alkotják, s kapnak felelősséget a kapott örökség továbbadására. Alkalmasok vagyunk mi erre? Nem!

Olyan jó, hogy mi keresztyének nem emberi gondolat körül szerveződünk. Erre hívja fel a figyelmünket az efezusi levél: „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.”. (Ef 4,15-16)

Jézus a fej! Az irányító! Aki meghatározza és összetartja az egészet, aki összhangot hoz létre, aki biztosítja a növekedést és az épülést! A fej meghatározza az egyes részek és az egész működését. Mi a fejhez, Krisztushoz vagyunk kapcsolódva. Ő a mi életünk vezetője, akinek hangjára, utasításaira figyelve be tudjuk tölteni feladatainkat. Ahogy a test legfőbb szerve a fej, úgy a gyülekezetnek és az egyháznak Krisztus a feje! Feje életünknek, feje gyülekezetünknek, feje Református Egyházunknak és feje az általa kiválasztott tagokból álló egyházának is. Ő az, aki összeköti az egyes gyülekezeteket, gyúrja egybe egyházzá. Nem véletlenül lett az első Magyar Református Egységnap jelmondata: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt”.

Az egymás követésében csak egyezőség van, Krisztusban van egység. Az az egység, amelyet határok nem szabdalhatnak széjjel, amit emberi szándék, önös érdek nem rombolhat széjjel. Hisz emberi akarat nem pusztíthatja el mindazt, amit Isten hozott létre, amit az Ő Szent keze megáldott.

Ha a történelemkönyv lapjait fellapozzuk, akkor azt látjuk, ezt az egységet hányszor, hány módon óhajtották megbontani. Hadd hozzam elétek a felvidéki reformátusok küzdelmeit az elcsatolás után. Az addigi beágyazódásuk a Magyarországi Református Egyházba egy pillanat alatt semmissé vált. Ott álltak egy szervezetlen, kaotikus helyzetben. Nincs vezető elöljáró, nincs teológia, bizonytalan a lelkipásztorok megélhetése. Minden kapcsolatot meg kellett szakítani az anyaországgal. Gondoljunk bele, az eddigi énekeskönyvek, Bibliák, szakirodalmak Budapestről vagy Pápáról érkeztek. Új utakra kellett lépni, új megoldásokat kellett találni. Az Úr azonban nem hagyta magukra, olyan vezetőket hívott el, akik nem kis harc árán egy egységbe tudták vonni a gyülekezeteket, kialakultak az egyházmegyék, a gyülekezetek lelkipásztorainak biztosítva lett a megélhetés és megtalálták annak lehetőségét is, hogy teológusokat képezzenek Losoncon, majd Prágában. Annyi mindent át kellett gondolniuk, de volt pár dolog, amin nem kellett töprengeni. A legfőbb ezek közül, hogy Isten választott gyülekezete, egyháza, mégha lecsonkított egyháztest is volt. Nem került a látókörükbe az állami nyelvre való áttérés az Ige olvasásában, hirdetésében, valamint a zsoltár és dicséretek éneklésében! Mindvégig ragaszkodtak a református gyökereikhez és kitartottak református hitük mellett. Elszakítva tőlünk, akkor is egységben voltunk velük, hiszen összetartó erőként jelen volt az imádság, a közös nyelv és természetesen sohasem felejtették el, hogy élnek mások is a megrajzolt határon kívül, akik ugyanazt vallják, ugyanúgy kulcsolják össze kezeiket és ugyanahhoz szólnak. Ebben a tudatban erő volt és erő van ma is.

A gyülekezetek belső erői összeadódnak. Ez az erő jelenik meg egy egyháztestben. A magyar református egységben pedig a különböző területi egyháztestek erői adódnak össze! Ezt láthattuk az orosz-ukrán konfliktus kitörésekor, mikor anyagi és lelki segítséget kaptak a kárpátaljai testvérek és szolgálók. Ott mutatkozott meg leginkább, miért is lett létrehozva az egységről szóló határozat. Hiszen kifejezte, együtt dobban a szívünk, együtt vagyunk az örömben és a bánatban. Nehéz helyzetben számíthatunk egymásra bármely területen. Mindezt nem kényszerből, mert betöltjük Jézus parancsát, az egymást iránti szeretet parancsát.

Tudjuk és tapasztaljuk: ez az egység nem tökéletes! Vannak még hiányosságok. Csak egyetlen egyet hadd hozzak elétek. Azt, ami régóta szívügyem, amit sokszor hangoztattam is. A köszönésünket! Erdélyben és Partiumban a ’Békesség Istentől!’. Mi úgy köszönünk ’Áldás, békesség’. Szívesen köszönnék úgy a testvéreknek, ha a két köszönés egybegyúrva lenne: ’Áldás, békesség Istentől!’.

Mégis, nem a különbségek, hanem az egyezségek határozzák meg a mi egységünket! Ezért az egységért érdemes imádkoznunk, ezért az egységért érdemes hálát adni! Nem másnak, mint az egység létrehozójának, a Mennyei Atyánknak.

Az Ő akarata az, amit az az Ige fejez ki, ami a Szolnoki Keresztyén Ifjúsági Egyesület alapigéje is: „Hogy mindnyájan egyek legyenek!”. Ez húzódott végig a prédikáción, mégha ki sem lett mondva és emelve előbb! Isten akarata a testvéri egység, melyet munkál is! Ma arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy lássuk másként a testvért, aki akár mellettünk ül, akár egy másik településen, vagy egy másik országban hallgatja és követi Isten szavát!

Jézus Krisztus életre hívta az Ő egyházát, melynek egyen-egyenként tagjai vagyunk! Nem a földrajzi hely szerint, nem anyagi helyzetünk, nem bőrszínünk alapján, nem értelmi szintünk alapján, nem erényeink alapján, hanem az Ő kiválasztása alapján. Az Őhozzá tartozásunk tesz bennünket Testvérré, s ez kötelez minket a szeretetre. A szeretet pedig arra ösztönöz bennünket, hogy ebből kapjanak azok, akik körül vesznek bennünket!

Még egy egységről szeretnék szólni közöttetek! Arról az egységről, amelyet nem piszkít be emberi gondolat. Jézus főpapi imájában így szól erről a tökéletes egységről: „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Mt 17,22-23). A dicsőség, melyről a Megváltó beszél az Isten országában valósul meg. Ehhez azonban az egyén tisztasága szükséges. Az egyes egyén tisztasága adja a közösség, a gyülekezet tisztaságát, a gyülekezetek tisztasága adja az egyház tisztaságát!

Hatalmas a felelősségünk nekünk hívőknek! Felelősek vagyunk az Úr előtt az önmagunk szívbeli odaszántságával, amiből fakad a valódi testvéri közösség. Ez az szívbeli odaszántság nem engedi meg a másik emberrel szemben a megkülönböztetést, az ítélkezést. De ez az odaszántság hozza elő a nem kényszerből mutatott szeretetet is! Ez a szeretet nem jön akaratból, nem jön elhatározásból. Ez az Isten irántunk gyakorolt szeretetéből táplálkozik, abból egy morzsát ad tovább. Ez a kedves az Úrnak, hisz erre kér és hív: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (Mk 12,30). E nagy parancsolat megtartása munkálja ki az egységet és ez az a kérés, ami meg kell határozza az egyes gyülekezetet, így a mi gyülekezetünket is. Törekedjünk, hogy ne csak értsük ezt, hanem gyakoroljuk is, nap, mint nap! Tegnap este érkezett a hír, bizonyságként, hogy a szeretetnek milyen ereje van, mekkora falat tud áttörni. Egy magyarok ellen demonstráló román szenátort békített meg ölelésével Balog Zoltán püspök Gyulafehérváron. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrának avatásakor példát mutatott a keresztyéni szeretetből. Püspök úr az alábbi gondolattal kommentálta tettét: ’ha nem tudunk átlépni határokat és megölelni a másikat, ahogy Jézus Krisztus is magához ölelt minden embert, akkor nincs esélyünk megmaradni.’.

Hadd zárjam az Igehirdetést a Zsoltárok könyve 133. fejezetével! „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.”. Szívleljük meg a zsoltáros szavait. Tegyük életünk részévé! Így legyen! Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Milyennek látjuk gyülekezetünket az egység tekintetében? Milyen felelősséget ró ez a gyülekezet tagjaira? Ebben az egységben mi a Te feladatod?
  2. Mit jelent számodra az az Ige „… hogy egyek legyenek.”?
  3. Mi gátolja és mi erősíti a szeretetet a melletted ülő vagy más településen élő felé?
  4. Mennyire fejezi ki számodra a Református Egységnap az összetartozást a világ bármely pontján élő keresztyén testvérrel?

 

Schwancer Pál

Szolnoki Református Egyházközség