2022. Június 19.

Olvasandó: János 13, 1-17.

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” 1János 3, 1-3.

 

Presbiterek vasárnapja van ma a református egyházban. Gyülekezetünk vezetőiért, munkatársaiért imádkozunk ma az istentiszteleten, és az Istentől kapott szolgálatunkról, küldetésünkről gondolkozunk az ige alapján. Szolgálatot, küldetést nem csak a presbiterek kaptak Istentől, hanem minden keresztyén ember küldetésben jár. Isten szolgálatot bíz ránk gyülekezetben, munkahelyen, otthon a családban, mindenhol, ahol élünk.

Milyen felszólítást mondanánk mi, amikor a küldetésről, szolgálatról beszélünk? Hogyan buzdítanánk, hogyan buzdítjuk szolgálatra az embereket? Mi emberek valami ilyesmit mondunk buzdításként: Szánd oda magad jobban, tegyél nagyobb erőfeszítést.

 

A hitről hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy annak lényege az, amit mi adunk Istennek. A mált héten a Tiszavirág Fesztiválon kinyitottuk a templomot. Az egyik látogató mesélte, hogy zarándoklaton volt, ahol a zarándoktársaival az imádságról beszélgettek. Ő meglepődött, amikor rögtön azt kérdezték tőle: te milyen felajánlást teszel imádságban Istennek? Azután beszéltünk arról, hogy persze tehetünk felajánlást Istennek, fontos is ez, de nem ez az imádság lényege! Ha a hit lényegét abban látjuk, hogy az ember mit ajánl fel, mennyire teszi bele magát, akkor nagy félreértésben élünk.

 

Simon András grafikáját tettük ki az Úrasztalára, amit András annak idején a szeretetszolgálatunknak dedikált. A képen többen „hordoznak” együtt egy keresztet. Egy mártírként vonszolja elöl, a többiek pedig görkorcsolyával a lábukon húzatják magukat. Milyen üzenet jut először eszünkbe erről a képről? Nem azt érezzük rögtön, hogy a lelkiismeretünkre akar nyomást gyakorolni? Mintha az lenne az üzenet: tedd bele jobban magad…

 

Isten amikor meghív bennünket a keresztyén életre és a szolgálatra nem nyomásgyakorlással teszi ezt. Hallgassuk csak a mai ige üzenetét: „Lássátok meg milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya!” Isten szerint ez a keresztyén szolgálat, a presbiteri tiszt, a lelkészi szolgálat Alfája és Ómegája!

Milyen jó, hogy Isten ezzel kezdi, mert egyedül ez hozhat megoldást a világ betegségére, az életünk nyomorúságára, a szükséget szenvedők bajára, a szeretetéhségre!

 

A mi emberi üzemmódunk nem hoz igazi megoldást! A tedd bele jobban magad, adj nagyobb felajánlást, szedd össze magad üzemmód csak elmélyíti a nyomorúságot. Beleteszem magam?! Kinek lesz az jó? Mit teszek olyankor bele, amikor magamat teszem bele? A saját dicsőségvágyamat, vagy kényelemszeretetemet, a megfelelési kényszeremet – mindegy, hogy mások elvárásainak, vagy a saját maximalista mércémnek akarok megfelelni. Az erőszakosságomat, vagy a megalkuvásomat, az érzékenységemet vagy a tapintatlanságomat – attól függ, hogy mire vagyok hajlamos személyiségem szerint. Egyszóval azt teszem bele, aki vagyok: a bűnös énemet.

 

Milyen is vagyok én, aki magamat akarom jobban beleadni a szolgálatba? Szeretjük a mosolygós pillanatainkat nézegetni (és mutogatni), mint az aranymosók a rengeteg átmosott sár után a kicsi aranyrögöt, amit véletlenül találtak. Csakhát ott van a sár is, amit nem szeretünk nézegetni, pedig a környezetünk látja. Milyen vagyok én igazából? Nem olyan, amilyen itt a templomban vagyok vasárnap délelőtt, és nem olyan, amilyen kipihenten és hálás közönség, szeretetreméltó és könnyű emberek között vagyok. Olyan vagyok, amilyen fáradtan, elcsigázottan, megbántottan, kudarcot vallva vagyok. Olyan vagyok, amilyen akkor vagyok, amikor már nem tudok uralkodni magamon. Na olyankor az jön belőlem, ami bennem van, és nem az, akinek a viselkedésemmel mutatom magam. Nézz szembe ezzel radikálisan!

 

A biatorbágyi Magyar Belmisszió alapítója Liza néni evangelizációra ment egy faluba. Leszállva a vonatról érdeklődött, hogy merre találja a parókiát. A falusiak készséggel útbaigazították, majd kéretlenül is dicsérni kezdték a lelkipásztorukat, hogy milyen áldott, jó ember. Liza néni – aki nem a finomkodásáról volt híres – ezt mondta nekik: Tudják mit? Dobják be a parókia ablakát egy fél téglával, és akkor kijön az igazi lelkipásztor! Értjük, hogy a történet nem arról szól, hogy téglával kell dobálni bárkinek az ablakát, hanem arról, hogy akkor jön ki az akik igazából vagyunk, amikor rálépnek a lábunkra…

 

Ezt adjam bele jobban? Kinek lesz ez jó? Minél kétségbeesetteben kapálózok, annál mélyebbre süllyedek. Csak magamat tudom adni!

 

A Simon András kép igazi üzenetét akkor kezdjük megérteni, ha feltesszük a kérést: ezen a képen ki nincs a helyén? És ha megértjük, hogy valójában senki nincs a helyén! Nem csak a görkorcsolyások, hanem a keresztet mártírként mindenki helyett húzó ember sem! Amikor reggel erről beszélgettünk, Marieke megkérdezte: akkor hogyan kellene csinálni? Talán mosolygós arccal segítve, motiválva, bátorítva, odaengedve és támogatva egymást, inkább körben állva vinni azt a keresztet, nem egymásnak háttal. Hogyan kell jól csinálni? Az igazat megvallva: nem tudom. Én nem tudom máshogyan csinálni. Csak Isten tudja máshogyan. Velünk és általunk is! Figyeljünk, az iga üzenetére, mert talán nem kapunk olyan receptet, amire azt tudjuk mondani, akkor mostantól ezzel a módszerrel élek, de ha az evangélium megérinti a szívünket (újra) elkezdődhet a változás ott belül.

 

Isten nem azt mondja, hogy add bele jobban magad, hanem azt, hogy egyáltalán ne magadról legyen szó, ne magadra nézz, ne magaddal foglalkozz, ne arra nézz, hogy tőled mi telik, hanem lásd meg Isten szeretetét!

 

Tudjuk, hogy amikor Jézus arról beszél, hogy hogyan foglalható össze legtömörebben, hogy mi Isten akarata az életünkre nézve, akkor a szeretet nagy parancsát mondja el: Szeresd az Urat teljes lényeddel és embertársadat, mint magadat! Életemnek azon a pontján, amikor már nagyon kerestem, hogyan lehetnék jóban Istennel, úgy döntöttem, hogy megpróbálok eszerint élni, teljesíteni a parancsot. Ahogy azonban elkezdtem, rögtön éreztem, hogy baj van: parancsra nem lehet szeretni, mert az nem szeretet. Minél inkább próbálom, annál lehetetlenebb vagyok, mert a szeretetet nem lehet parancsra teljesíteni! Akkor mit tegyek? Teljesen kudarcot vallottam.  És ebben az összetört állapotomban hallottam meg végre az evangéliumot János leveléből: „Nem az a szeretet, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” 1János 4, 10.  Ne azzal foglalkozz, hogy te mennyire szeretsz, hanem azzal foglalkozz, hogy Isten mennyire szeret téged, és egyszerre felszabadulsz a hálás szeretetre! 

 

Lássátok meg milyen nagy Isten szeretete… Szó szerinti fordításban másországi, másvilági szeretet. Valljuk meg, hogy Isten „más országból való szeretetéhez” képest mi szeretetünk lebutított és torz. Sajnos a képzeletünkben Isten szeretetét is a magunkéhoz hasonlónak hisszük és eltorzítjuk. Azt hisszük, hogy csak az a szeretet van, amire mi vagyunk képesek, és azt szajkózzuk, azt nyomjuk, azt erőltetjük egymásra, és azt hisszük, hogy az Isten szeretete is olyan! Az gondoljuk, hogy Isten szeretetének meg kell felelnünk, mert a mi elvárjuk a másiktól, hogy megfeleljen nekünk. Azt gondoljuk, hogy Isten is azért szeret, hogy szeretetet kapjon vissza, mert mi így gondolkozunk. PEDIG NEM! Isten szeretete nem olyan, mint a mienk. Végre egyszer olyan jó lenne tényleg megérteni, hogy az Isten szeretete egészen más, mint a mienk. Más országból való: nekünk ez kínai, ahogy szoktuk mondani, vagy ahogy a fiatalok ma viccelődnek: „Alien (élien), a földön nem él ilyen!”  Földön kívüli! És ez halálosan vagy inkább életesen komoly!!! Nincs ilyen a földön. Benned sem és bennem sem. De eljött a földre, Jézus Krisztusban jött el a földre ez a szeretet. Ő adta magát, és önmagát adta Érted. Ha egyszer már szembenéztél azzal, hogy milyen vagy és mit érdemelsz, akkor kezdesz el csodálkozni rajta. MEGMOSOTT VÉRÉVEL EGÉSZEN, ÉS AZÓTA IS MEGMOSSA ALÁBAD MINDEN NAP: AZT A LELKEDET, AMI AZ Ő SZENT ÉS TISZTA LÉNYE SZÁMÁRA TASZÍTÓ DOLGOKAT PRODUKÁL. DE Ő A TASZÍTÓ DOLGAIDAT NEM, DE TÉGED ANNYIRA SZERET, HOGY KIMOS EZEKBŐL A BŰNBOCSÁNATBAN!

És hidd el, hogy akkor vagy jó lelkiállapotban, amikor csodálni tudod ezt a szeretet. És nem tartod természetesnek, de nem is akarsz megfelelni neki, egyszerűen csak elfogadod, rá bízod magad, befogadod. „Akik pedig befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében.” János 1, 12. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” 1János 3, 1.

Én, a bűnös, a lázadó, akiből az jön, amit csak én és a közvetlen környezetem tud…  Én Isten gyermeke? Igen Jézusért!

 

Isten gyermekeinek neveznek minket és azok is vagyunk. Nem csak a nevünk ez, de ez a valódi státuszunk is! Nem névleges keresztyének vagyunk, hanem valóban Isten gyermekei. Nem magunkat neveztük ki, hanem Isten biztosít erről… „Akik befogadták, azokat felhatalmazta…” Jézus a Szentlélek által lép be az életedbe.  „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” Róma 8, 15-16.

 

Már most Isten gyermekei vagyunk, de a reménységünk sokkal több, mint, amit most tapasztalunk.

„Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” Színről színre látni fogjuk, és befejeződik életünk helyreállítása: hasonlóvá leszünk hozzá.

Most még annyira mások vagyunk! Időnként előbukkan életünk repedésein keresztül az ő arca. Amikor végre annyira kifáradunk, hogy feladjuk végre a magunk hívőségének mutogatását, hozzá kiáltunk segítségért, és engedjük látni a rajtunk érthetetlen szeretettel és végtelen irgalommal könyörülő Istent, Jézust, a mi Urunkat. Ezek sokszor a legnehezebb perceink, amiket a legkevésbé szeretünk, amikor úgy érezzük, hogy kudarcot vallottak erőfeszítéseink, és mégis ezek életünk legnagyszerűbb pillanatai, mert látszik – nem a hívő nagyszerűségünk, hanem – az elesettségünkben a kegyelem ragyogása! Már most kóstolót kapunk abból, hogy mit jelent Isten gyermekeinek lenni, egy napon pedig valóban hasonlóak leszünk hozzá! Amikor ő befejezi az itteni formálásunkat, és hozzáteszi azt, ami  még hiányzik (Filippi 1, 6.) Hihetetlen, jelenleg elképzelhetetlen, de egy napon nyilvánvalóvá lesz. Ez a reménységünk!

 

Lássátok meg! Szemléljétek! Engedjétek hatni a szívetekre! Ne csupán tudjátok! Talán azt mondod: már megint erről beszél a lelkész, pedig már kívülről tudjuk! Igen kívülről tudjuk, és jól időzítve egymás fejéhez is vágjuk, mint a kisgyerekek: szeretetlen vagy! Te vagy a szeretetlen! Aki mondja másnak, az mondja magának!

Tudjuk, de majd akkor szóljatok, amikor már teljesen átjárta szíveteket és ez látszik a mosolyotokon a legnehezebb percekben is, és ez sugárzik minden szavatokból és tettetekből, amikor nem vágjátok egymás fejéhez többet, hanem versengve ölelitek át egymást, amikor a másiknak nehéz, és a fájdalom csordul túl belőle. Amikor majd felállunk csendben, minden neheztelés nélkül és szeretettel a másik szemébe nézve, csak megmossuk a testvér lábát, mint Jézus, akiből ez csordult ki, amikor magát adta! Majd akkor abbahagyom.

Szükséged van rá, hogy szemléld, hogy újra és újra halld. Ne csak a füleddel, hanem a szíveddel. És nekem is erre van szükségem. Ennél nem lehet fontosabb semmilyen szolgálat! Figyelj, és engedd, hogy hasson! Hogy áthasson! Csak ez az evangélium formálja át a beteg teljesítménycentrikus gondolkodásunkat! Lássátok meg! Hogy ez legyen meg bennetek! A szívetekben, a legmélyebben a tietek legyen, mert ez fog átformálni! Ez fog mást adni, mint ami te vagy! Csak ez! Még mindig erre van szükséged. Erre van szükséged, amíg csak itt élsz a földön! Ha ezt szemléled formálódsz, ha éppen nem erre nézel, hanem magadra vagy a másik emberre, akkor deformálódsz, torzulsz, akármennyit szolgálsz is!!!              

 

„Akiben megvan ez a reménység az megtisztítja magát, amiképpen ő is tiszta.” Ez a reménység egy jobb úton indít el. Nem magamat adom, hanem Krisztus arcára kezdek formálódni. És Krisztust kezdem el adni. Ez csak úgy megy, ha elegem lesz magamból, és úgy adom magam, hogy a keresztre adom magam. Krisztussal keresztre vagyok feszítve, annak, aki én vagyok – a bűnös énemnek, amit állandóan adok – meg kell halnia, hogy Krisztus éljen! Ez egy egyszeri nagy döntés utána pedig mindennapi döntés, egy életen át tartó folyamat. Megtisztítja magát: folyamatos jelen. Nem csupán egy csatát, hanem mindennapi harcot jelent.

 

Még egyszer: Hogyan megy ez? Szemléljétek, lássátok meg! Nem magamra nézek. Nem a legszebb pillanataimra, nem az elvárásaimra, vagy a környezetem elvárásaira, és a kudarcaimra, hanem Isten másországi szeretetére, Arra, hogy ki vagyok Krisztusban, hogy mi a reménységem, és legfőképpen Krisztusra. Arra, hogy ő milyen. Amiképpen ő is tiszta. Ez nem valamiféle másokat lepipáló erkölcsi magasröptűséget jelent, hanem végtelen szeretetet.

 

Mi jött Jézusból, amikor a tanítványai nem akartak egymásnak szolgálni, hanem egymásra vártak, és közben magukban szeretetlenezték egymást? Felállt, és nem a fejüket mosta meg, nem letolta őket, hanem szó nélkül a lábukat most meg. Mi jött Jézusból, amikor halálosan fáradt volt, amikor nem értették meg, elutasították, megalázták, ütötték verték, bedobták az élete ablakát? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek” Lukács 23, 34. Őbenne ez volt. A legmélyebb pillanatában, amikor minden viselkedésnek vége, még mindig ez folyt belőle. Nos ez a példa nem azért áll előtted, hogy elkeseredj: én miért nem vagyok ilyen? Hanem azért, hogy gyönyörködj benne! Ő ilyen, a te Urad, Testvéred, az Ember ilyen! Gyönyörködj benne, vágyj rá, hogy te is ilyen legyél, tölts vele időt, meríts a szeretetéből, és lehet, hogy te nem fogod észrevenni, de a környezeted előbb utóbb igen: hasonlítani kezdesz rá. Ne fogadat összeszorítva törekedj erre. Ne méricskéld magadat, hogy mennyire vagy már Krisztushoz hasonló! Egyáltalán ne magadra nézz! Jézusra nézz! Isten szeretetére nézz! Feledkezz bele a szeretetébe! Önfeledten csodáld! Feledkezz meg magadról. Így fog ez elindulni!

 

Amerikában élt egy szabadult szenvedélybeteg, Joe, aki egy rehabilitációs otthonban dolgozott. Isten nagy mélységből szabadította meg, ezért nagyon hálás volt, és nagy örömmel végzett el minden rá bízott szolgálatot. Örömmel törölte fel a hányást a földről, irgalmas szeretettel ápolta, segítette szenvedélybeteg testvéreit. Vasárnap az istentisztelet közös könyörgésén minden szenvedélybeteg így imádkozott: Uram, add, hogy én is olyan lehessek, mint Joe! A lelkész az ötödik után nem bírta tovább, megszólalt: Testvérek, nem így kéne imádkozni: Uram, add, hogy én is olyan legyek, mint Jézus?

A szenvedélybetegek visszakérdeztek: miért Jézus is olyan, mint Joe?

Olyan jó lenne, ha rajtunk is így látnák meg Jézus arcát azok is, akik Jézus nevét még nem ismerik!

Ez csak úgy formálódik, ha valóban az ő szeretetét szemlélve, azzal átitatva élünk.

 

Képzeld el, hogy van egy szál különleges virágod, ami nagyon a szívedhez nőtt. Egy szép napon elhatározod, hogy a gomblyukadba tűzöd és úgy lépsz ki reggel a világba. Ahogy kilépsz az ajtón a szomszéd köszönés helyett rádförmed, mert a kutyád túl hangos volt ma reggel. A buszsofőr nem vár meg, pedig futsz is hogy elérd a buszt, az ügyintéző megalázóan beszél veled a  postán, a munkatársaid lehetetlenek, sorban történnek vele ehhez hasonló dolgok aznap, s mindegyik kitép egy szirmot a virágodból. Hogy fog kinézni az a virág estére? Ismerjük ezt az állapotot: csak egy szó kell még és felrobbanok?

De képzeld el ugyanezt a történetet úgy, hogy a szomszédodban a kutyára ordító ember helyett egy kedves virágárus lakik, aki azzal mutatja ki irántad szeretetét és megbecsülését, hogy minden reggel egy nagy csokor friss virággal ajándékoz meg. Ugyanúgy bántani fog az emberek lehetetlensége, ugyanúgy tépkedik majd a szirmokat, de mennyire más, hogy most egy csokor virágod van, ráadásul minden reggel egy friss csokrot kapsz ajándékba!

Isten szeretete ezt teszi veled Krisztusban. Ha senki nem néz rád egész nap kedvesen, Isten akkor is végtelen szeretettel szeret. Ha semmit nem csinálsz jól egész nap, mindent elrontasz, Isten akkor is ugyanúgy gyermekeként szeret Jézus Krisztusért. Lásd meg, szemléld ezt a szeretetet, engedd, hogy ez járjon át, ez formáljon!

 

Végh Miklós, lelkipásztor