2022. Július 3.

„Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek. Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak, mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól. Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban. Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent. Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni; remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni. Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.” János 3. levele

Jóléti kultúrában élünk, nagyon sokat foglalkozunk a jóléttel. A Tanúim lesztek sorozat résztvevőivel néhány héttel ezelőtt részt vettünk egy konferencián, amelyen Michael Goheen, kanadai teológus, a Nagy történet című könyv szerzője tartott előadást és vezette a beszélgetésünket. Ő nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy meg kell értenünk azt a kultúrát, közgondolkodást, amely körülvesz és befolyásol, formál bennünket, hogy észre vegyük az Isten igéjének ellentmondó gondolkodásmódot, szokásokat, értékrendet, amelyet alapvetően nem érzünk problémásnak, hiszen abban nőttünk fel, és most is körülvesz bennünket, mint a levegő. Goheen elmondta, hogy szociológiai kutatások szerint az amerikai kontinensen az emberek azokra a kérdésekre, amelyek a mindennapi életcélokra kérdeznek rá, mind az anyagi jólét felé mutató válaszokat fogalmaznak meg. Az élet minden területét áthatja ez az alapcél a felszín alatt: a családi életet, a hivatást, sőt még a hitéletet is befolyásolja. (Jóléti evangélium.)

Mondhatnánk azt, hogy ez itt nem Amerika, ez a gondolkozás azonban sajnos a magyar lélekben is mélyen gyökerezik. Beszélgettünk a családban arról, hogy Nyugat-Európában az emberek átlagosan mennyivel jobb bőrben vannak, mint Magyarországon. Ennek nyilván több oka is van. Az egyik talán az, hogy a magyar ember nem él azon a jóléti szinten, mint a nyugati, de nem is tudja elengedni a nyugati életszínvonalra való törekvést, megelégedni a kevesebbel. Ez pedig egy állandó túlterhelő hajtásba szorít bele bennünket, ami elrabolja, tönkre teszi az életet.

Tudjuk, hogy lelke is van az embernek, mégis az életünk tünetei alapján a jólét számunkra elsősorban gazdasági növekedést, magasabb életszínvonalat, testi erőt, egészséget, anyagi jólétet, jelent.

Nos ezt a mindent átható, az életet feje tetejére állító gondolkodásunkba ütközik bele újra és újra az, ahogy az Isten igéje gondolkodik és beszél az életről, és a hangsúlyt a testi jólét helyett elsősorban a lélek jólétére helyezi. Figyeljük csak meg, hogy  ebben a kedves magánlevélben, amit a héten olvastunk a Bibliaolvasó Kalauz szerint, már a levélkezdő jókívánság is sokkol bennünket, ha valóban odafigyelünk az igére. Egy levélkezdő jókívánságból is érződik az Isten által formált egészen más gondolkodásmód. Ugye, hogy mennyire áthat mindent az, hogy valójában mit hiszünk, és hogyan gondolkozunk az életről? Amikor nem „bizonyságot teszünk”, csak elkezdünk egy levelet, vagy a kenyér áráról, a gyereknevelésről, a munkáról beszélünk, azon is átüt, hogy mi van a szívünk mélyén, így azzal is bizonyságot teszünk!

„Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” János amikor jólétről beszél, akkor a lélekre gondol elsősorban, és a lélek felől indulva fogalmaz meg jókívánságot az élet összes többi területére nézve. Mintha azt mondaná: a lelked jól van, az igazán fontos rendben van, kívánom, hogy minden más is ráadásul ilyen rendben legyen!

Az, hogy milyen állapotban van a lelkünk, első pillantásra talán nem látszik. Az is jellemzi mai kultúránkat, hogy míg a testből egyre többet megengedett nyilvánosan megmutatni, addig lelkileg állig begombolkozunk. Igyekszünk gondosan takarni lelkünket, s csak annyit megmutatni belőle, amennyit feltétlenül szükséges. Mi van odabent? Milyen állapotban van a lelkünk? Csak mi látjuk, sokszor mi is csak részben. Magánügy? Csak rám tartozik? Isten lát minket teljes valóságunkban. Mit lát?

Vasárnap az istentiszteletre például szép ruhát húzunk kívül. Mi lenne, ha egyszer úgy varázsütésre a belső öltözetünk kívülre kerülne? Egyszer csak a lelki ruhánkban ülnénk itt egymás előtt. Milyen állapotban van a lelked? Nem rohannál ki azonnal?

Egészen mélyen belegondolva lehet, hogy valakinek ez a jókívánság esetleg ijesztő is lehet, nem is annyira jókívánság. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki című könyvében Berzsián költő indulatból kimondott szavai valóra válnak. Amikor azt mondja például barátjának, Sróf mesternek: „Csípjen meg a dér!”, akkor a szerencsétlen majdnem jéggé dermed. Ha Lázár Ervin Berzsián költője nekünk mondaná ezt a szívbeli jókívánságot: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” – vajon nem mondanák sokan rémülten: ne mondj ilyet, szívd vissza, kérlek?! Mi lenne, ha mindenben olyan jó dolgunk lenne, amilyen jó dolga a lelkünknek van?

Pedig egy napon semmi más nem számít majd, csak ez: mi van a lelkeddel? Törődsz vele? Helyén kezeled? Isten ezért ütközik bele a mi feje tetejére állított gondolkodásmódunkba, amikor a jólétről beszél, és ezért beszél kitartóan a lelkünk jólétéről! „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16, 26.

A lelki jólét elsősorban jó kapcsolat: Istennel és ebből fakadóan a másik emberrel. Jó dolga van a lelkednek. Mit jelent ez? „Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” 11. vers. A lelki jólét nem valami lelki wellness: jó érzések, kényeztetés, feszültségmentesség, mindig vidámság, kényelem, relax. A testi egészség és jólét mellett sokan keresik ma ilyen értelemben a lelki jólétet, mint lelki wellnesst. Ösztönösen érezzük, hogy a test és a lélek összefügg, testi tüneteink gyakran pszichoszomatikus eredetűek, zaklatott szívvel nem lehetünk egészségesek… Sokféle formája van ennek a keresésnek. Sok ember tablettákkal, droggal vagy alkohollal nyugtatja le magát. Vagy a jóga által kínált önnyugtató módszerekkel. Megpróbálhatjuk, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek nekünk jól esnek, messzire kerüljük a fájdalmat, azt, ami felzaklathat. Sokan ezért nem vállalják a kötődést, a közeli kapcsolatokat, a családi életet, mert abban benne van a csalódás, az elszakadás a bántás lehetősége. Inkább megpróbálják védeni a lelküket minden lehetséges sérüléstől.

Nos a lelki jólét nem lelki wellness vagy fájdalommentes happylife, végképp nem a kötődés mentesség, a függetlenség önvédelme, hanem éppen ellenkezőleg: kötődés, szeretetkapcsolat az élő Istennel és hús-vér emberekkel, az ő népével, az ő gyermekeivel, mint testvéreimmel. A bibliai héber gondolkozásmód szava a lelki jólétre így hangzik: shalom. Békesség. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy az Isten szeretetében, és az embertársaimmal kapcsolatban élek és a helyemen vagyok.  Nem hibátlan, nem problémamentes, nem fájdalommentes élet, hanem egy olyan élet, amelyben a helyemen vagyok, szeretetkapcsolatban, kötődésben élek. A hal számára a „shalom”, az éltető közeg a víz és nem a szatyor. Mennyire mást fejez ki az, hogy vagyok, mint hal a szatyorban, mint az, hogy élek, mint hal a vízben!  Az ember számára a shalom, az életető közeg az Isten szeretete, amelyet másokkal is megoszt! A békesség, a lelki jólét kapcsolati fogalom! Nem magamban állom a viharokat, hanem vele. Vele vagyok, vele élek meg mindent. Vele! Közösségben Istennel és az ő népével.  

E nélkül lehet tele a hasam a pénztárcám/bankszámlám, lehet 15 autóm, mégis végtelen lelki koldusboton élek. Ebben a szeretetkapcsolatban élve pedig lehetnek veszteségeim, felkavarodom sokszor, fájdalmak is érnek, mégis békességem van, mert a helyemen vagyok Isten szeretetében.

Ahogy a levél címzettje, Gájusz is. Figyeljük csak! János azt mondja, jó dolga van a lelkednek. Mondja ezt akkor, amikor Gájusz a gyülekezetben éppen azt tapasztalja, hogy egy hatalmaskodó ember bántja és rágalmazza őt, sokakat ellene fordít – és ez fájdalommal tölti el, nehéz kérdésekkel küzd – és mégis jó dolga van a lelkének, mert Istennel él, Isten kezében, Isten kegyelmében van, ezt a helyzetet is Istennel éli meg.

A békesség, a lelki jólét nem egy jó önszabályozó módszer, amellyel magamon tudok uralkodni, hanem azt jelenti, hogy Istennel vagyok minden helyzetben. Nem vagyok egyedül. Vannak aggasztó gondok, de van Gondviselőm, akivel megbeszélhetem, akire rábízhatom. Vannak fájdalmas bántások, van szenvedés, de van Vigasztalóm, neki mondhatok el mindent, és az ő szeretete simítja el zaklatottságomat, gyógyítja a sebeimet. Vannak bűneim, bukásaim, de van Megváltóm, aki meghalt értem, aki ma is kész megbocsátani, és újrakezdést adni. Én ismerem őt! Vannak kétségek, zavaros, és átláthatatlan helyzetek, de van Pásztorom, aki terel engem, akire figyelhetek, akinek a vezetését kérhetem. Még egyszer: a lelki jólét nem zavarmentes élet, nem hibátlan keresztyén felsőbbrendűség, hanem azt jelenti, hogy ismerem, hitemmel látom, komolyan veszem a kegyelmes Istent, és az ő irgalmából élek nap, mint nap vele, valósággal.

Ez a bizonyosságunk egyetlen alapja. Múlt héten beszélgettünk családi körben az üdvbizonyosságról. Lehetünk-e biztosak abban, hogy Istenhez tartozunk, hogy üdvösségünk van?  Sokszor van bennünk az a kérdés: vajon elég jó vagyok ahhoz, hogy üdvözüljek? Aki már hallotta az evangéliumot, hogy nem jócselekedetekért, hanem kegyelemből, hit által, Krisztusért, az talán így teszi fel a kérdést: vajon eléggé hiszek ahhoz, hogy Isten elfogadjon? Elég erős a hitem? Olyan jó lenne egyszer s mindenkorra megérteni, hogy a lelki jólétünk, a békességünk, az üdvösségünk alapja nem önmagunkban van: nem az elég jó cselekedeteinkben, nem is az erős hitünkben, hanem egyedül abban, amit Jézus Krisztus értünk tett tiszta mentő szeretetből a kereszten! Hinni Jézusban azt jelenti, hogy én egyedül abban bízom! Még csak nem is abban, hogy én megtértem, mert az nem tart meg. Csak Jézus tart meg!

A beszélgetést a szicíliai ember példájával fejeztük be, akit norvég barátja lékhorgászatra hívott. Ő nem mert rálépni a jégre, mert soha nem látott még igazán erős jeget, és azt hitte, hogy beszakad alatta. Amikor végül kétségek és félelmek között barátja bíztatására mégis rálépett a jégre, az nem szakadt be alatta, pedig a hite eléggé gyatra és gyenge volt, éppen csak arra elég, hogy azt a lépést a kétségei ellenére mégis megtegye. A jég nem az erős hite miatt nem szakadt b e, hanem azért, mert a jég volt elég erős. Értjük?  Ezért, amikor én elbizonytalanodom, Jézusra nézek: Uram, te nem azért tartasz meg, aki én vagyok, ahogy én hiszek – jaj lenne nekem, ha ebben lenne a bizalmam! -, hanem egyedül azért, aki Jézus, és amit ő tett értem. Az én hitem hullámzik, a körülményeim változnak, de az, amit Jézus 2000 éve megtett soha nem változik meg! Ő az erős, Ő a nagy, Ő a tökéletes, és pedig a gyenge, a tökéletlen, a bűnös belé kapaszkodom! Vele élek! Rá bízom a mai napomat, és az életem végét is! Ő elég erős, ő megtart örökké!  

Ez a lelki jólét – ahogyan ennek a hiánya is – látszik az életemen. Aki a kegyelmes Istent, az élő Istent, a szent Istent megismerte lehetetlen, hogy ne induljon változásnak az élete. „Lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a hála gyümölcseit ne teremjék.” (Heidelbergi Káté 64. kérdés-felelet.) Fontos a tiszta tanítás, az élő hit azonban többet jelent annál, hogy tudom a tiszta tanítást: engedelmes élet, amikor hittel lépek annak nyomán, amit megértettem.

Lehet hatalmas lexikális tudásunk, nem ér semmit, ha nem indultunk el Jézussal. Egy újszövetséges Bibliát kutató és kritizáló professzor mondta élete végén szomorúan: egész életünkben az élő víz forrása mellett ültünk, és szomjan haltunk mellette! Ha azonban még csak egy mondatot értesz a Bibliából, de azt komolyan vetted, rá bíztad magad, ahhoz igazodsz, az már az élet jele!

Ez a kapcsolat valóság. A hit – nem vallásos szokások begyakorlása, vagy hittételek bemagolása, hanem a valóságos Isten kapcsolat – láthatatlan, és mégis látszik az életünkön! Azt mondtam, hogy a lelkük állapota első pillantásra nem látszik, és mégis a lelki jólétnek, mint ahogy a lelki szükségnek, hiánynak, halálnak is látható gyümölcsei vagy tünetei vannak! „Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” 11. vers „Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.” 3-4. vers

Ha a hitünk valóság, valóságos közösség Istennel, akkor annak látszania kell az életünkön, a tökéletlenségünk mellett is. Egyértelmű.  Jó dolga van a lelkednek – ismered az élő Istent – az igazságban jársz. Az élet-erkölcs kifejezés a Bibliában az úton járás. A keresztyénség nem elméleti ismeret, holt tudás, hanem életmód, követés, úton járás. „egy dolog ismerni az utat, és egészen más járni rajta.” (The Matrix)

Ha Jézussal élsz, vele jársz, ő ott van az életedben, akkor ő lép be veled a családodba, a munkahelyedre, ő utazik veled a buszon stb…  Nem a te hited fog bizonyságot tenni, hanem az ő jelenléte fog gyümölcsöt hozni. Ő fog látszani, nem a saját „tökéletességem”, hanem az ő kegyelme. A legszörnyebb emberek azok, akik nem ismerik el a hibáikat és a törékenységüket, és másoknak is be akarják bizonyítani azt, hogy ő hibátlanok. Másrészt viszont Isten kegyelme, az ő szépsége leginkább életünk repedésein keresztül ragyog át: akkor, amikor mi végre gyengék tudunk lenni, az ő ereje akkor látszik. „De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz… mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” 2Korinthus 12, 9-10. A házaspár, akik meghívták nem hívő szomszédaikat, hogy bizonyságot tegyenek nekik Jézusról, és elrontották a bizonyságtételt, mert a nagy igyekezetben összevesztek egymással. Másnap telefont kaptak tőlük: menni akarunk veletek a gyülekezetbe, meg akarjuk ismerni Jézusotokat. Megdöbbenve válaszolták: mi pedig azt hittük, hogy nem vagytok kíváncsiak a hitünkre, mert elrontottuk, összevesztünk.  Ez igaz, csakhogy mi azt vettük észre, hogy ti még veszekedni is máshogyan veszekedtek.

Nem a mi teljesítményünk, hanem Jézus jelenléte, erőtere a lényeg. És sokszor mi magunk sem értjük, hogy egy olyan gyenge mondatra, hogyan nyíltak meg ajtók és szívek. Isten Lelke használ bennünket!

Lehet, hogy sokan nem veszik észre, talán csak gúnyolódnak a hiteden, de azért látszik, mert valóság!

A lelki jólét, az élő Isten-kapcsolat látszik. Mégpedig elsősorban az emberi kapcsolatainkban látszik. Nem nem hibátlanságot jelent, de igazságban, szeretetben járást.

A levél háttere: Abban az időben az evangéliumot vándortanítók vitték gyülekezetről gyülekezetre. Ezek között voltak tévtanítók, akikre nézve János 2. levele fogalmazza meg: ne engedjétek be, ne is köszöntsétek őket. Itt azonban nem róluk van szó, hanem a levélíró presbiter küldötteiről, akik az igaz igét hozzák. Diotrefész nem engedi be, sőt rágalmazza őket, rágalmazza a presbiter Jánost is, elszigeteli Gájuszt is, aki pedig segíteni akar. A keresztyén misszionáriusok abban az időben azt az igei gyakorlatot folytatták, hogy pogányoktól nem fogadtak el semmit, hogy ne nézzék őket megélhetési vándortanítóknak. Krisztus tanítványai nem pénzt keresni mentek, hanem lelkeket menteni Uruk parancsára. Az ő megélhetésükről is gondoskodni kell azonban. Kinek? Kire bízta őket Isten? A hívő testvérekre. Így lett közös munka és teher a misszió! Ezen kívül az evangéliumért üldözést szenvedőket, a családjukból Krisztusért kitagadottakat is a testvéreknek kellett befogadniuk. Van, akit Isten rád bízott, hogy befogadd, szeretettel segítsd, támogatnd, gondoskodj róla. Ezt a védelmet, menedéket, segítséget, testvéri befogadó szeretetet tagadta meg tőlük Diotrefész! Diotrefészből a szeretet, a  lelki jólétnek, az élő hitnek az életjele hiányzott. Ehelyett ez töltötte be: „köztünk elsőségre vágyik!” Ez pedig a lelki jólét hiányának, az Isten-kapcsolat súlyos zavarának világos tünete! Fontos kérdés, hogy ki megy elöl az életedben? Kit engedsz, kit tolsz előre? Krisztust engeded előre, vagy te törekszel elsőségre? A keresztyénség = Krisztus követés. Ő megy elöl. Igazságban járni azt jelenti, hogy Jézus az Úr az életemben. Őt engedem előre, és amit ő mond annak engedek, arra hallgatok, ő a fontos. A lelki jólét/egészség: a helyemen vagyok. Jézus mögött. A bűnös természetem törekvése: én előre.

Az én vágyam, az én rosszkedvem, az én érdekem, az én elismertségem, az én véleményem, látásom, az én kényelmem, biztonságom, az én sérelmem, haragom, az én dicsőségem. Mindig ebből származnak a kapcsolati problémáink, mindig ebből származnak a közösségi problémáink.  Ha Jézus van elöl az épít, ha az én törekszik előre, az rombol. Még a legkegyesebb szöveggel is!

Ha Jézus megy elöl, akkor a másik ember szükségére figyelek nem saját magamat tolom előtérbe! Ha Jézus mehet elöl, akkor a másikban a kegyelemre szoruló bűnöst látom, a keresztyén testvért, a munkatársat, ha én vagyok elöl akkor a vetélytársat. Erről beszél az például, hogy mennyire küzdünk az utolsó szó jogáért.

Ha Jézus mehet elöl, akkor azt látom, hogy az ő akarata szerint hol van szükség a segítségemre, mit kell tennem, mert tőle kaptam az elhívást, és rá nézve teszek mindent örömmel. (Ahogy a magyar diakonisszák jelmondata megfogalmazta: „jutalmam, hogy tehetem.”) Ha én megyek elöl, akkor azzal foglalkozom, én mit vagyok hajlandó elvállalni, hogy elfogadják-e úgy, ahogy én gondolom, észrevették és megköszönték-e, hogy én tettem valamit, megsértődöm, ha valaki énrám rossz szemmel néz.

Ha Jézus megy elöl, nem vagyok hibátlan, de tudok bocsánatot kérni és megbocsátani. Ha én megyek elöl, akkor mindig a másik hibáját látom, a magamét nem ismerem be, és igazából nincs megoldás, a kapcsolatok előbb utóbb megszakadnak, megtörnek.

Nagyon mély lelki kérdés, hogy ki megy elöl az életemben, a lelki jólét kérdése, de nem lehet „ellelkizni”, mert nagyon is gyakorlati húsbavágó következménye van a hétköznapi életben. Családban, munkahelyen, gyülekezetben, minden közösségben. Kit engedsz, kit tolsz előre?

A lelki jólét fontosságára hívta fel ma Isten igéje a figyelmünket, akik jóléti társadalomban élünk. Az anyagi jólét mindent elsöprő propagandájának szelében törődsz-e hangsúlyosan a lelki jóléteddel? Jó dolga van-e a lelkednek? Örülnél-e, ha Berzsián költő mondaná neked valóra váló próféciaként azt a jókívánságot: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.”

A lelki jólét nem lelki wellness, hanem azt jelenti, hogy ismerem Istent – Jézus Krisztus Atyját -, ő megy elöl az életemben, vele járok, az igazságban járok, és ez meglátszik a kapcsolataimban, meglátszik a szeretetemben.

Kezdj el vele járni, illetve újulj meg ebben, ha az önző én újra előretolakodott, és uralkodni kezdett benned. Ne a rosszat kövesd, hanem a jót! Kövesd Jézust! Ő előre engedett minket, keresztre ment, hogy téged megmentsen, és ma is kegyelmével vár. Hívd őt segítségül, bízd rá magad és kövesd őt, hogy jó dolga legyen a lelkednek! Ámen.