2022. Július 17.

Olvasandó: Nehémiás 4.

„Ezután láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, amint féken tartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra. Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és így szólt: „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”. És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből: Júda törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Ásér törzséből tizenkétezer, Naftáli törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Issakár törzséből tizenkétezer, Zebulon törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt. Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent eképpen: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen”. Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” Jelenések 7.

 

Amikor istentiszteletre jövünk, szeretnénk Istent imádni, és egymással is találkozni az ő jelenlétében. Ilyenkor mindig hozzuk magunkkal az aktuális problémáinkat, kérdéseinket is. Amikor nehéz körülmények között élünk, hozzuk a szívünkben a kérdést: mi lesz velünk? Olyan időket élünk, amikor különösen is közel jött hozzánk életünk kiszolgáltatottságának érzése. Háború dúl közvetlenül határaink mellett. A háborús infláció, gazdasági válság hatását bőrünkön érezzük minden nap. Két éve világjárvány és az azzal kapcsolatos óvintézkedések szabályozzák életünket, és nem tudjuk, hogy vége van-e már, vagy ősszel egy újabb hullámmal kell szembenéznünk.  Jogos a kérdés: mi lesz velünk?

 

Mindeközben itt van előttünk ez a sok furcsa kérdést felvető könyv: a Jelenések könyve, amit a Bibliaolvasó Kalauz szerint jelenleg olvasunk. Van, aki kiemelten foglalkozik ezzel a könyvvel, de talán többen vannak, akik inkább félreteszik: olyan ijesztő, nehezen érthető, olvassuk inkább a világosabb részeit a Bibliának.

Mond-e valamit ezen keresztül Isten az aktuális kérdéseinkre? Mert nekünk igazából erre van szükségünk! Nem egy szövegelemzésre, nem csupán intellektuális teológiai fejtegetésre, hanem élő válaszra az életkérdéseink között! Üljünk le most a kérdéseinkkel a Jelenések könyve mellé, és kérdéseink között próbáljuk megérteni nekünk szóló üzenetét!

 

A Jelenések könyve születésének hátterét egy kétségbeejtő helyzetben levő keresztyén egyház adja. A Római Birodalomban Domitianus császár idején általános keresztyénüldözés bontakozott ki. A császárok ugyanis nem elégedtek meg a politikai hatalom nyújtotta tisztelettel, a birodalom egységét a császárkultusz vallási imádatával akarták megerősíteni. A hivatalos birodalmi hitvallás így szólt: a császár isten és úr. A keresztyén hitvallás viszont így szól azóta is: Jézus Krisztus Úr és Isten! „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” Róma 10, 9. A két hitvallás homlokegyenest ellenkezik egymással. A keresztyének törekedtek arra, hogy hűséges, engedelmes polgárai legyenek a birodalomnak, de csak addig engedelmeskedtek, amíg a lelkiismeretük/hitük megengedte! A birodalmi hitvallást nem fogadhatták el. Ezért folyt egyre hevesebben az üldözés.  

 

Ebben a helyzetben, – amikor élessé válik a kérdés: tagadás, vagy hűség, élet vagy halál – fogalmaz meg bátorító, erőt adó üzenetet a Jelenések könyve.

 

Teszi ezt egy különleges, rejtjeles nyelven. Egy különleges irodalmi műfaj, az apokaliptika eszközeivel. Mikor a Jelenések születik, már kiforrott irodalmi eszközei vannak. Az apokaliptikus irodalom gyökerei az Ószövetségbe nyúlnak vissza (Dániel könyve), az Ó- és Újszövetség közötti időben élte virágkorát, a Jelenések születésének idején már kiforrott szimbólumrendszere van. A képeknek és számoknak meghatározott jelentésük van, szimbolikus üzenetet hordoznak. Olyan ez, mint egy kódolt rádióüzenet háború idején. A birodalmi rendőrség nem ért, csak hagymázas álomnak látja, de a hívő közösség, érti, hallja belőle a bátorító üzenetet!

 

Sokan próbálnak a Jelenések könyvéből valamiféle világvége menetrendet kiolvasni, pedig ez a könyv egy olyan látomásfüzér, amely nem menetrendet ír le, hanem a végidők jellemzőt mutatja be. A történelem Jézus mennybemenetele óta Jézus visszajövetele felé tart. Ezt az időszakot nevezi a Biblia végidőknek. Ez az időszak nem valamikor a jövőben jön el, hanem már az első századi keresztyének benne éltek és mi is benne élünk! Minden látomás megpróbál valami elmondani erről az időszakról, újra meg újra felbukkanó jellemzőket sorol fel képekben, kódolt nyelven.

 

Olvastunk az apokalipszis 4 lovasáról. Háborúk, éhínséget hozó mérleghordó lovas (hadigazdaság, háborús infláció), A halál lovásól (Háborúk, járványok, éhínség, vadállatok.)  A föld egynegyed részét elpusztítják, vagyis jelentős, de nem teljes pusztulást hoznak. A ma Bibliaolvasó Kalauz szerinti olvasott igeszakaszban (8. rész 7. verstől) természeti katasztrófákról olvastunk, amelyek elpusztítják a föld egyharmadát, vagyis jelentős, de nem teljes pusztulást hoznak. Ezek a nyomorúságok itt vannak valünk, és még mindig áll a világ, élünk és itt vagyunk. Mindennapi és egyre erősödő tapasztalatunk: a természet recseg-ropog, a társadalom oszlopai összeomlanak.  A 6. rész végén olvasunk egy kérdést, ami hasonló a mi kérdésünkhöz: mi lesz velünk, ki állhat meg Isten előtt?!

 

Miközben az emberek megpróbálnak a maguk módján megoldást találni arra, hogy valahogy visszatartsák a katasztrófákat és megmeneküljenek, az ítélettől, a Jelenések a 7. részben két látomást ad elénk egy különleges társaságról, akik elválaszthatatlanul az Istenhez tartoznak, az Isten kezében van a jelenük és a jövőjük is, ott vannak biztonságban: az egyház, az Isten népe!

 

Két kép két helyszínen jelenik meg: az egyik a föld – a föld 4 sarkán kell visszatartani a pusztulást, míg a kiválasztottak elpecsételése meg nem történik – a másik a menny, ahol egy megszámlálhatatlanul nagy sokaság áll Isten trónja előtt dicsőítve Istent és a Bárányt. Az első kép a földön vándorló, küzdő Isten népét mutatja meg: az ecclesia militans: a küzdő, úton járó, még meg nem érkezett egyház. A második kép tárgya a megszámlálhatatlan sokaság, amely Isten trónja előtt ünnepel a mennyben célba ért egyház. Ecclesia triumphans. Győztes, ünneplő egyház.

 

Az első kép tehát a földön mutatja meg az elpecsételteket, az Istenhez tartozókat. Nem a testi Izraelről van szó, hiszen Az Újszövetségben már világosan megfogalmazódik az a gondolat, hogy Isten népe a Krisztus egyháza, az Istenhez tartozó nép, a lelki Izrael. Ebben vannak származás szerint izraeliek és nem izraeliek is. Az ószövetségi Izrael kiválasztásának célja és beteljesedése egyaránt Krisztus.  A testileg Izraelből származók számára is ő az ajtó Isten lelki családjába. Krisztuson kívüli kiválasztottságról nem tud a Biblia sem a zsidók, sem a reformátusok számára. Mindenki számára egyedül Ő az ajtó!

 

A Jelenések 7. első képe arról beszél, hogy mi történik a földön a végidőkben? Mi Isten terve, mivel foglalkozik Isten a Jézus mennybemenetele és visszajövetele közötti időben? Mi a terv ebben az időszakban, amikor egyre fokozódó káoszt látunk a földön. Mire vár Isten, miért engedi, hogy még mindig nem jöjjön a teljes pusztulás a bűnös világra, hogy a gonosz aktív lehessen még.

Isten elpecsételi az ő népét! Összegyűjti az ő népét! A földön élők közül, az elveszettek közül egy megtartásra szánt népet gyűjt magának! Mennyire más így látni ezeknek az évszázadoknak, és a jelen éveknek a nyomorúságait is! Nem értelmetlen. Isten egy áldott tervet visz véghez. Látod a nagy tervet?

 

Isten elpecsételi az övéit. Elpecsételés azt jelenti, hogy a pecséttel megjelölt ember Isten tulajdona. Egy izraeli származású hívőnek azonnal eszébe jutott az ószövetségi főpap homlokszíján a felirat: az élő Istennek szentelve.

A magyar református hívőnek pedig a Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelete jut eszébe: „Életemben és halálomban egyetlenegy vigasztalásom, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek.”

Az egyiptomi szabadulás estéjén, amikor a pusztító végigvonult Egyiptomon, a pecsét, a bárány ajtófélfára és szemöldökfára kent vére mentette meg Isten népének elsőszülöttjeit a pusztítótól. 

Isten vigyáz az ő elpecsételt tulajdonára. Jézus ezt mondja: „nem vesznek el soha, mert senki nem ragadhatja ki őket az én kezemből” János 10, 28-29.

 

Az elpecsételtek létszáma a látomás szerint 144.000. Mit jelent ez a szám? A Jehova tanúi által hirdetett keretszám? Az elsőosztályú menyországba bejutott üdvözültek létszáma, ami már betelt? Már csak másodrangú polgároknak van hely a mennyben? Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni ilyen felületes és blőd magyarázatokkal! Olvassuk figyelmesen a Bibliát, mert a reformátorok által kimondott írásmagyarázati elv szerint a Szentírás önmagát magyarázza. Sok mindent megtudunk a szövegkörnyezetből, és fontos, hogy a nehezebben érthető szakaszokat (Jelenések könyve) a Biblia könnyebben érthető részeivel összhangban, azok fényében igyekezzünk megérteni.

A 12-es szám a Szentírásban Isten népének teljességét jelenti. 12 törzs, amelyet felsorol itt a látomás. 12 és nem 11. Hiánytalanul itt van az egész. Minden törzsből 12 ezer ember. Újra a 12, amely aláhúzza az előző üzenetet és az 1000, ami a héber gondolkodás szerint a nagyon sokat jelenti. Tizenkétszer 12 ezer: Isten nagy létszámú népe, amelynek még csak nem is a pontos létszáma és a sokasága a fontos, hanem az, hogy hiánytalan, teljes a család: nem marad ki senki, aki az Isten néphez tartozik.

 

Mi köze ennek a képnek a mi kérdésünkhöz? Közben, ugye, nem felejtettük el? Mert Isten nem felejtette le, ő soha nem felejti el a mi kérdéseinket, kiszolgáltatottságunkat!

 

Nézzük ezt a képet: a korabeli ember elképzelése szerint a föld olyan, mint egy asztalterítő, amelynek  négy sarkán Isten küldötte féken tartja a pusztító erőket, hogy ne borítsák addig össze az egészet, amíg az Isten népéhez tartozók pecsét megjelölése meg nem történik, hogy véletlenül se vesszen el közülük egy sem a megpróbáltatások között. Isten a világtörténelem kaotikusnak tűnő eseményei között, a mai körülmények között is gondoskodik arról, hogy el ne veszítse övéit!

 

Mindez nem azt jelenti, hogy nincs szenvedés, megpróbáltatás, fájdalom, nehézség, testi halál. Jézus mondja: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16, 33. Akik nem veszik fel a fenevad bélyegét, azok megtapasztalják a hátratételt, a szenvedést és megtörténhet, hogy a mártírhalált is. A pecsét azonban bizonyosságot jelent. Azt jelenti, hogy nem lesz tévedés. Isten számon tartja az övéit. Megvárja azokat, akik még hiányoznak, nem ejti ki a kezéből azokat, akik rá bízták magukat. Ő nem ad olyan nehéz helyzetet, amelyben ne nyújtaná a kezét, és ne vigyázna rád. Nem hagy magadra sohasem. Megtart a nagy nyomorúságban is, a kezében tart! „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 13.  A bántások között az ő szeretete ad erőt, a hátratételek között az ő ereje gondoskodik rólad. Az ő kezében vagy örök biztonságban.

 

Életed legfontosabb kérdése tehát, ami minden megelőz: elpecsételt vagy-e? Magadra vetted-e Isten pecsétjét, megragadtad-e Isten kegyelmét Krisztusban?

 

A keresztyénség látható jele a keresztség. Ezt azonban sokan hordják magukon mindenféle tartalom nélkül. Az igazi pecsét láthatatlan, külső jelnél sokkal több, sokkal mélyebb kapcsolat! Élő kapcsolatban vagy-e Istennel? Pünkösdkor hallottuk az igében: Isten a Lelkéből adott nekünk, ezzel pecsételt el! Ez a pecsét szemmel láthatatlan, de ő látja és te is tudod!

 

Hordozhatsz külső jeleket magadon, azok nem segítenek! Kereszt, Kálvin csillag, hal lehet a nyakadban, házadban, autódon, sírodon. Ez szép hitvallás lehet arról, hogy kihez tartozol, de a külső jelek még nem feltétlenül jelentenek belső elpecsételést, nem tartanak meg. Ha megismétled a keresztségedet akár többször, mert azt hiszed, így érvényesebb, az sem segít.

Az igazi pecsét a szemnek láthatatlan: elfogadtam Jézustól a bűneim bocsánatát, neki adtam az életem irányítását: Ő az én Uram. Bennem lakik az Ő Lelke által. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” Róma 8, 16.

Meg van ez a pecséted bizonyosan? Ha nincs, akkor keresd, szívből Isten előtt állva, amíg meg nem találod! Ez a legsürgősebb dolgod, minden más csak ráadás. Ha pedig boldogan azt tudod mondani: igen, akkor kapaszkodj ebbe a bizonyosságba, kapaszkodj Krisztusba, légy bátor és tarts ki hűségesen! Bízz benne, mert Istened nem felejt el. Nem szunnyad, nem alszik egy pillanatra sem! Ő visz célba, aki megváltott, aki vigyáz rád most is!

 

Most vessünk egy pillantást a második képre: A mennyben, trónus előtt áll a megszámlálhatatlan nagy sokaság: a mennyben célba ért egyház, ecclesia triumphans, a győztes, ünneplő egyház.

 

Nagy sokaság minden népből, nyelvből, korból kivétel nélkül. Isten előtt nincs személyválogatás, nem származás szerint gyűjti népét. A nagy nyomorúságból jöttek. Ez a Biblia nyelvén a végső próbatételt jelenti, ami végidőben már 2000 éve elkezdődött.

Ezt a harcot harcolták meg. Hogyan? „Megmosták ruhájukat a Bárány vérében.” Jézus Krisztus megváltásából, kegyelméből, bűnbocsánatából éltek, ennek erejével harcoltak. A győztesek nem hibátlanok, emberfeletti emberek, hanem kegyelembe fogadottak, és kegyelemből élők.

 

Olyanok, mint a harcból győztesen hazatérő sereg. Kezükben pálmaágak vannak. Ez egyszerre jelenti a vértanúság harcát és győzelmét. Jézus követése kereszthordozásra való elhívást jelent. Az első keresztyének egészen élesen tapasztalták ezt a szenvedést: Úrnak vallani Jézust abban a korban életveszélyes hitvallást jelentett, mert a hivatalos „hitvallás” így szólt: a császár az úr és az isten. Az egyház nem minden korban és helyen van ilyen éles helyzetben. Jézus követése azonban minden korban és helyzetben harcot, küzdelmet jelent, és a hívő ember életében megjelenik ennek a szenvedése, a kereszthordozás. A keresztyénség ugyanis uralomváltást jelent. Jézus Krisztus lesz az Úr. Ez nem minden korban és területen jár állami üldözéssel, de mindenképpen ütközéssel jár. Ha Jézus Krisztus az Úr, akkor előbb utóbb beleütközöl saját magadba: a saját vágyaidba, kényelmedbe, elgondolásodba, félelmeidbe. Kinek engedsz? Vállalod-e annak szenvedését, hogy tulajdonképpen önmagad ellen kell küzdened? Ha Jézus Krisztus az Úr, akkor könnyen feszültségbe kerülhetsz a környezeteddel is, mert nem fogsz mindent úgy csinálni, ahogy a környezeted elvárja, ha hűségesen követed Jézust. És ez addig nem probléma, amíg valakinek az érdekét nem keresztezed. De ha volt már olyan, hogy a hitből meghozott döntésed valakinek az útját keresztezte, akkor tudod, hogy miről beszélek!

A Krisztus követés lemondással és harccal jár, nem a könnyebbik út, nem a sodródás útja. Végig mégy-e az úton? Nehémiás könyvében olvassuk a bibliaolvasó kalauz szerint, hogy a lelkesen elkezdett városfalépítés külső és belső ellenállásba ütközik. Fogynak a források, elfáradnak az építők. Mit tesz Nehémiás? Meghátrál? Nekiindultam, elkezdtem, de nem számítottam arra, hogy ilyen sok lesz a probléma és ilyen nagy lesz az ellenállás, az értetlenség. „Gyerekek, ha én ezt tudom, akkor el se jövök!” Megtettem, amit tudtam, de ez már túl nehéz. Föladom?! Ha ezt tenné, nagy baj! „Aki mindvégig kitart, az üdvözül!” Márk 13, 13. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját!” Jelenések 2, 10. Az 1Korinthus 10, 13. üzenete: Nem hagy erődön felül kísérteni! Veled van, elkészíti a szabadulást. Ne add fel! Kapaszkodj! Sokszor az a baj, hogy nem látod, hány lépés van még a megpróbáltatás végéig, és ez lépéssel a cél előtt feladod. Elhiszed-e, hogy Istennel végig tudod csinálni? Ő látja, hogy még hány lépés, és pont annyi erőt ad!  

 

Pálmaág a vértanúság, a küzdelem mellett a győzelem jele! Isten megmutatja a célt, ahová tart az életünk Jézussal. A kultúra, amelyben élünk a halált végső vereségnek tartja, és rettenetesen fél tőle. Ugyanígy volt az első századi római kultúra is!  A hívő embernek azonban Isten megmutatja, hogy számára a halál nem végső vereség, ami mindent elvesz, hanem a győztes célba futás, a győztes harc utáni diadalmas hazatérés, amikor kezdődik az élet java, a béke és azt ünneplés.

A fehér ruha: az üdvösség tisztaságát jelzi.

 

Egy csodálatos istentiszteletbe tekintünk itt bele, amelyik Istent dicsőíti akadálytalanul. Szavai a zsidó-keresztyén istentisztelet énekei. Az első olvasóknak ismerős dallamok kapcsolódnak ezekhez az énekekhez: az otthon hangjai! Azt üzenik: a mennyben otthon leszel, hazaérsz. Jézussal mindörökké abban az valóságban élsz majd, amelyet életed egy-egy tökéletesnek tűnő pillanatában, mint lelki honvágyban megérzel.

 

A Bárány, mint jó Pásztor legelteti népét, betöltve minden szükségüket. Nem árt nekik semmilyen hőség, hűs vizet találnak: kánikulában, szárazságban, a tűző naptól szenvedve micsoda fellélegzés, ha árnyékos helyet, ha hűs vizet találsz. Ez az érzés emlékeztet arra, ami ott folyamatos lesz! Szolgálják Istent, vagyis értelmes életet élünk majd, megtisztelő feladatunk lesz, igazán teljes életet élhetünk bűn, halál  és fájdalom nélkül Istennel együtt, Isten szeretetének jelenlétében!

 

A Jelenések könyve újra és újra bepillantást nyújt ebbe! Ez a cél, ide tartunk, Ne felejtsd el! Életed nincs bezárva ebbe a látható világba! Ez pedig nem a realitástól való elszakadást jelent, hanem épp ellenkezőleg! „Itt van helye a szentek hosszútűrésének és hitének!” Jelenések 13, 10.

 

A mi evilági felelősségünk nem feladni, nem elbújni, hanem hűségesnek maradni Istenhez. Az ő rendje szerint élni itt, benne bízva, akkor is, amikor a többség már nem ezt teszi! Képviselni az igazságtalan világban az igazságot, a szeretetlenség között Isten szeretetét, az önfejű engedetlenség közepette keresni és komolyan venni Isten vezetését, az aggodalmaskodásban bízni Isten gondoskodó szeretetében, az önistenítő világban hűségesen megvallani, hogy Jézus Krisztus az egyedüli Úr!

 

A mai üzenet bíztatás: nem hiábavaló, lehet. Gyönyörű a cél, és Isten őriz, ő nem szunnyad! Figyel rád, elpecsételt! Jó kezekben vagy! És a mai üzenet figyelmeztetés is egyben: ne add el egy tál lencséért, ne add el a pillanatnyi érdekért, élvezetért, félelemből ezt az örökséget! Ne add fel félúton, kapaszkodj és bízz!!! „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 13.

Kapaszkodj most is, amikor nagyon nehéz! Ámen.

 

Végh Miklós, lelkipásztor