Oldal kiválasztása

2022. Július 31.

Zsoltárok 127, 1-2. Gyülekezetépítés (Bárány György)
hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

Olvasandó: Péter első levele 2, 1-12

„Emberé a munka, Istené az áldás – Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.” Zsoltár 127. 1-2.

 

Kedves Testvérek!

Felolvasott lekciónk, és a textus is építkezésről, építésről beszél. Tanítják a teológián és a hittanoktató képzésben, misszionárius képzésben is a gyülekezetépítés fogalmát. Szeretünk építkezni. Ha nem, mint valami lelki Mekk Elek az ezermester tesszük ezt, aki összedobál mindent, és összehordjuk az anyagot, mint a hunok, hun innen, hun onnan. Ha az Isten terve szerint való építkezést szeretnénk, ha végre tudnánk hajtani az egyéni életünkben, a közösségi életünkben és a fizikális létezésben is, akkor azon áldás van. Ezt a felolvasott zsoltárt a zarándok énekek között tartják számon. Salamon zsoltárának mondják, van, aki ezen vitatkozik, mégis hihető, hogy a templom és palotaépítő Salamon szerezte ezt a zsoltárt. Tulajdonképpen két mondást tartalmaz, az egyik az építkezéssel, az Úr tevékenységével van kapcsolatban, a másik a gyermekáldással. Nagyon érdekes, hogy az itt szereplő ige jelenti azt is, ami házat, házépítést jelent, és jelenti a családalapítást is, így ennek az összefüggésében lássuk, hogy hogy került az Úr őrizéséhez és házépítéséhez a gyermekáldás.

Isten tevékenységéről van szó ebben az első két versben. Ugyanakkor ez egy negatívnak tűnő Ige. Háromszor szerepel ebben a két versben az, hogy hiába. Ha most pesszimista reformátusok lennénk, azt mondanánk, hogy mit tehetnénk, eljöttünk, meghallgatjuk az Igét, minden hiábavaló álomban ad eleget az Úr, akkor mi most menjünk haza, szunnyadjunk egy kicsit, és aztán majd lesz valahogy. Isten nem azt akarja, hogy így távozzunk innen. A hiába, hiábavalóság szó latinul úgy van, hogy frustra. Nem tudom, ismerős ez a szó, frusztráció, hallottuk már ezt? Hiábavalóság, ha nem az Úr építkezik, ha nem az Úr őriz és nincs jelen velünk a gondviselő kegyelmével. Hiába minden munka. Az ennek a zsoltárnak a címfelirata, hogy Emberé a munka, Istené az áldás. Mi reformátusok mondjuk: Imádkozz és dolgozz! Nem azt mondjuk, hogy dolgozz és ha van időd, van kedved, esetleg szóba akarsz állni Istennel, akkor szánj rá egy kis időt és mondd el, hogy mi bajod van. Először imádkozz és dolgozz. Az emberről szól ez a felolvasott két vers. Ugyanakkor Istenről is.

Hogyan építkezik az ember? Az ember szeret szervezkedni, intézkedni, szereti, ha a saját sorsát a kezében tartja, és úgy mennek az építkezés, akár lelki, akár fizikális értelemben vett építkezés dolgai. Tevékenykedni szeretünk, sürögni-forogni. Azt gondoljuk, hogy valamit eltervezünk, azt megvalósítjuk és az jó lesz. És Isten ezt engedi. Nem tudom, észrevettük-e már, ha véletlenül volt olyan ötletünk, akár a gyülekezetben, akár a családi életben, munkahelyen, hogy valamit kiötlöttünk, az megvalósulhatott és mégse lett jó vége a dolognak. Isten sok mindent megenged az életünkben, de az nem biztos, hogy akarja is. Ő nevelni akar bennünket az építkezés alatt is, és az építkezés által is.

A Károli fordítás szerint úgy tudjuk erről a zsoltárról, hogy ez a grádicsok éneke. Amikor ment föl Isten népe a templomhoz, akkor meg-megálltak és rápillantottak a templomra. Hálát adtak, hogy – bár Salamon kezdte ennek a templomnak az építését, és ő hajtotta végre emberi oldalról, – mégiscsak Isten építette ezt a házat. Ez a gondolat fogott meg igazán, amikor erre az igehirdetésre készültem. Néha meg-meg kell állnunk és végiggondolni azt, hogy mit köszönhetünk magunknak és mit Istennek. Mely részei, területei az életünknek, amelyek az Isten fennhatósága, és melyek, ami az emberé. Mi szeretjük ezt összekeverni. Mi szeretünk besegíteni Istennek. Mi mindig mindent jobban tudunk, aztán amikor megyünk fel a grádicsokon, akkor csodálkozunk, hogy olyan magas lépcsőfokokat is beépítettünk, amiket nem tudunk megmászni.

Az emberi építkezés arra épül, hogy képes vagyok megtenni mindent. Kitalálom a gondolatot, megvalósítom és kérem rá az Isten áldását. Isten nem állt be a salamoni templom építésébe is követ hordani, maltert keverni, tolni a talicskát, ha volt akkor, vagy a saroglyán vinni az anyagot, hanem megáldotta ezt az építkezést. Az ember mégse kíváncsi mindig erre az áldásra, mást szeretne a maga ura lenni, meg akarja valósítani önmagát, ahogy most mondják. Emlékszünk néhány építkezésre a Bibliából, ugye? Bábel tornyánál is biztos, hogy kiváló építészek voltak. Koruknak a legjobb tervezői tervezték meg az építkezést, és azt gondolták, hogy minden sikerül, nevet szereznek maguknak. Bizonyos értelemben sikerült, csak nem úgy, ahogy ők tervezték. Nem az építkezés tudásával van a baj. Nagy kérdés, hogy a mi fizikális és lelki életünkben mi a jellemző vonás? Amikor egy telekre, – hogy a hasonlatnál maradjunk, – odahordunk, minden építőanyagot az utolsó szögig, facsavarig, festék csöppig, minden ott van, le van rakva a telekre, az építménye már? Attól, hogy minden része ott van, de nincs összerakva, attól az épület már? Valamikor az egyik gyermekem kapott egy ilyen csillagrombolót Legóból. A gyermek kicsi volt még, gyönyörű volt a hatalmas űrhajó, egyszer csak szétesett, és ő elkezdte megépíteni. Kijött egy ilyen amőba és 16 karú polipnak a keveréke és mondta, hogy hajó. A gyermek azt gondolta, hogy kész, de nincs kész, ilyen a mi építkezésünk. Megvan hozzá minden, hogy jól építkezzünk és mégsem így történik. Hiábavalóságot teszünk és ettől frusztráltak leszünk. Azt gondoljuk, hogy az emberi tevékenység az, ami prezentálja a mi hitünket. Ha sok mindent teszünk, akkor azzal kifejezem, hogy én jó hívő vagyok, jó építőmestere vagyok Istennek. Rajta van-e vajon mindig az Isten áldása? Aztán szeretünk megbeszélni dolgokat, hogy egy építkezéshez kell tervező, földmunkák, stb. Itt a lelki életben is úgy van, hogy miközben Jézus Krisztus a fundamentum, aközben eltervezzük a dolgokat. Egy ilyen keresztyén ötletroham keretében mindenki bedobja az ötletét, és aztán valamilyen szinten döntünk valamiről és elkezdjük az építkezést. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Emlékszünk talán, amikor itt lógott a kakas, ahogy a vihar letörte, hogy milyen döbbenetes látvány volt! Megbomlott az épületünk egysége és mennyien gondolkoztak azon, hogy hogy hozzuk helyre. Hiszem, hogy ez szimbolizálja azt, hogy hogyan kell építkezni, összefogással, egymás gondolatainak meghallgatásával, a tanácskozásnak az legyen a vége, hogy melyik a legegyszerűbb, melyik a legcélszerűbb megoldás ahhoz, hogy helyreálljon az épület.

Az Úr építése azt jelenti, hogy áldás van azon, amit teszünk. Persze sokszor nem tudunk bekapcsolódni úgy a lelki életbe, a családi életbe, sok mindenbe, ahogy mi ezt szeretnénk. Minden kapcsolatrendszerre jellemző az, hogy valamilyen növekedést ad. Ezt a három gondolatot kiemeljük ebből az Igéből vagy összefoglalva három dolog van benne. Benne van a gyarapodásnak, a fejlődésnek a lehetősége, benne van a biztonság lehetősége, mert az Úr őriz, és benne van a gondoskodásnak a lehetősége, mert a fáradságos munkánkat Isten áldja meg. Ez három alapvető emberi szükséglet. Ezt Isten biztosítja a számunkra. Mi magunk ezt nem tudjuk megtenni. Bármilyen bölcsek vagyunk, bármit tervezünk, az építkezésünk torzó lesz. Olyan lesz, mint a székely mesteré.  Amikor megépítette a falat, akkor észrevette a tulajdonos, hogy ferde a téglafal. Mondja a mesternek ezt, majd eltakarja a szigetelést, helyrehozza, volt a válasz. Felrakták a szigetelést, még mindig ferde. Jó, majd teszünk rá maltert, majd az kihozza a ferdeséget. Újra ránéznek a falra, látják, hogy még mindig ferde. Azt mondja a mester, hát nincs mit tenni majd a festék. Ugye értjük ezt? Nem lehet másként, csak szabályszerűen építkezni. Nem bízhatunk abban, hogy minden tervünk, minden gondolatunk úgy valósul meg, ahogy mi kigondoltuk, és Istennek besegítünk, hogy ez megtörténjen. Ha valamit elrontunk, akkor azt ki kell mondani. Azt a gyarapodást, fejlődést, azt a biztonságot és azt a gondviselést, gondoskodást, amit itt az igében hallottunk, Istentől kapjuk, nem a másik embertől. Össze kell fognunk azért a családunkban, munkahelyünkön, gyermekeinkkel, szüleinkkel, hogy valamilyen irányba előre haladjunk és ez a fejlődés, biztonság és gondviselés megvalósuljon. Ha az Úr nem ad erre áldást, akkor ezt hiába tesszük. Ha megvan a tervünk, hogy mit szeretnénk, merre szeretnénk elindulni, és imádkozunk azért, akkor Istentől megkapjuk a választ, hogy ez egy áldott út, vagy ha nem, akkor változtassunk rajta. Tudjuk-e, hogy a tízparancsolaton kívül azért kevés dolgot véstek kőbe a Bibliába. Lehet változtatni. Megvan az a szabadságunk, amire az ember mindig vágyott és szeretné magának megkapni, hogyha valamit rosszul csinálunk, megállunk és újrakezdjük.

Igaz ez a lelki életre, igaz minden emberi kapcsolatra. Mivel tökéletes kapcsolat nincs és nem is tudjuk megvalósítani. Szükségünk van arra, hogy legyen valami vezérfonál, valami keret az életünkben, ami mentén haladhatunk. Ha Istentől várom a biztonságomat, a gyarapodást, a gondoskodást, ez nem jelenti azt, hogy aluszékony legyek, gondolván, hogy Isten álmomban is ad eleget. Milyen érdekes, hogy a ma embere nem nagyon tud pihenni. Nem tud aludni. Nyilván vannak ennek reális okai is. Annyira fel van pörögve az életünk, – akár a keresztyénségen belül is, – hogy mindig tevékenykedünk valamiben. Tevékenykedünk és nem tudjuk azt megélni, hogy csendesedjünk el. Azt hisszük, hogy véletlenül mondja az ige sok helyen, hogy legyen csendes óránk, legyen nyugalom napja az életünkben. Nincs is időnk feldolgozni, helyretenni, átgondolni bizonyos konfliktusainkat, hiányosságainkat, bajainkat, mert megy tovább minden, tenni kell, lemaradunk valamiről. Mi lesz, hogyha nem veszek benne részt. Ha ő nem ad nekem biztonságot, akkor lecserélem, keresek mást. Ha ő mellette nem tudok fejlődni, akkor keresek mást. Ha ő eltékozolja a keresményemet, a munkálkodásom gyümölcsét keresek mást. Ezt nem feltétlenül a házasságra, hanem minden szoros emberi kapcsolatra értem. Ha nem jó NEKEM, továbblépek. De attól ezek a problémák ott fognak lenni, ott lesznek velünk, hogy nem gondolom végig. Volt itt az SZSZK mellett egy nagyon rafinált tüskés bokor, biztosan volt, aki rakosgatta annak a levágott  ágait. Megszúrta az embert a tüske, benne maradt a kis tüskehegy, fájt, fájt, és napok múlva begyulladt, és valami döbbenetes fájdalmat tudott okozni. Ilyenek a mi bajaink. Egy picit szúr, egy picit fáj, majd elmúlik, majd kipiszkálom, valahogy kiszedem. Nem, az ott marad. Elkezd bántani, elkezd piszkálni és nem tudok továbblépni.

Frusztráció, azt mondtam, hogy azt jelenti a hiábavalóság. Mitől vagyunk mi keresztyének frusztráltak? Mert nem úgy építkeznek a többiek, ahogy én szeretném? Nem arra megy a gyülekezet, amerre én szeretném? Nem úgy néz rám a lelkész, a gondnok, a presbitérium, ahogy én szeretném? Ettől vagyok frusztrált, vagy attól vagyok frusztrált, hogy én nem tudok mit kezdeni azzal a helyzettel, amiben vagyok, azzal a gyülekezettel, amelyben vagyok? Nem tudom, mondta-e már valaki a testvéreknek, de itt mi Krisztus dicsőséges teste vagyunk. Lehet, hogy ez szomorú hír némelyeknek, hogy mindenki benne van ebben a Krisztus dicsőséges testében, de az Úristen Igéje és Szentlelke gyűjtött bennünket össze. Akkor is, ha a másik testvér idegesít, akkor is, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy én elképzelem. A csalódás nagyon-nagyon rafinált valami a frusztrációval együtt, és a depresszióval, és mindenféle …sziót, mondhatni agressziót is eredményezhet. Belevisz bennünket egy örvénybe a csalódásból, és elkezd lefele húzni. A végén azt sem veszem észre, hogy az a másik ember, aki engem valójában nem is idegesít, az, amikor jót mond, még akkor is gyomorösszeugrást érzek, és ökölbe szorul a szívem, lelkem, talpam, mindenem, pedig valójában én vagyok az, aki nem érzem jól magam. Ez az örvény egyre lejjebb húz, és akkor már nem veszem észre a gyülekezet fejlődését, nem hallom meg az igét az istentiszteleten, nem hallom meg azt, amit mond a másik ember, és teljesen rosszul érzem magam. Megyek, megyek egyre lejjebb, mint ahogy Jónás próféta barátunk ment a hegyek alapjáig. Ez a hiábavalóság az ember építkezésébe. Szeretjük, ha a mi kezünkben vannak a dolgok. Szeretjük, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi szeretnénk.

Biztos vagyok benne, hogyha módja lenne a gyülekezet tagjainak, akik most itt vagyunk írni néhány problémát, amit észrevesznek a gyülekezetben, akkor több doboz 500 íves A4-es elfogyna. Értsük ezt jól. Mi mindnyájan észrevesszük azt, ha valami nem jól megy. De Isten mégis azt akarja, hogy jól menjenek a dolgok a Tőle való áldással. A grádicsokon, ahogy haladtak a templomban, Salamon idejében az emberek meg-megálltak, húztak egy vonalat, és végiggondolták az életüket. Megtesszük-e ezt mi? Úgy építkezünk, úgy őrizünk és úgy gondoskodunk-e, hogy vannak csendes óráink, napjaink, hogy átgondoljuk azt, hogy most hol is tart az életünk. Vagy kellemesebb és egyszerűbb sodortatni magunkat az élet eseményeivel, azok jönnek bátran. Ha most az elmúlt egy hét problémáit felsorolnánk, szintén lehet, hogy több doboz A4-es elfogyna, ha leírnánk mindent. Hagyjuk magunkat sodortatni, vagy azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább! Uram, mit akarsz velem cselekedni?

Isten gondviselése, fejlődésre adott iránymutatása és a biztonságunkat kézben tartása annyira roppant egyszerű, hogy már el sem hisszük. Szabadságra vágyunk? Krisztusban van valódi szabadság. Biztonságra vágyunk? Krisztusban van valódi biztonság. Szeretetre vágyunk? Krisztusban van valódi szeretet. Szeretnénk áldottan munkálkodni? Krisztusban van az áldás. Istentől jön ez. Fontos, hogy időnként, főleg itt a nyári időszak erre alkalmas, mérlegeljük, hogy hol tart a mi építkezésünk. Isten nem valami kegyetlen kényúr, aki bennünket csak bajokkal és nehézségekkel terhelne. Most, ha mindenki arra gondol, hogy hogy indult el a templomba reggel, mikor idejött istentiszteletre, mit látna? Készülünk-e azzal, hogy Istenem, köszönöm, hogy én azon az alkalmon vehetek részt, ahol az én testvéreimmel találkozom. Akit régen láttam, beszélhetek vele, megkérdezhetem, hogy hogy van és érdekel is. Olyan dolgokat tehetek meg, amit esetleg máskor nem, mert más alkalmon nem találkozunk. Ha fejlődést, biztonságot és gondoskodást szeretnénk, akkor ezt csak így tudjuk megtapasztalni. Ha nem vagyunk jelen Isten népe között, ha nincs kapcsolatunk Istennel, akkor ezeket nagyon nehéz megvalósítani. Persze lehet, amikor sikerülnek bizonyos dolgok, de mégsem úgy fog ez történni, ahogy mi ezt elképzeltük.

Az Igében sem mindig azt halljuk, hogy mi a rossz és mi a bajunk. A lekcióként felolvasott igeszakasz ugye úgy kezdődik, hogy mit ne tegyünk, de mégiscsak szerepel benne két lényeges dolog. Az egyik, hogy Jézus a sarokkő, Akiben bízhatunk, Akire támaszkodhatunk, Akitől kérhetünk, a másik pedig az, hogy nekünk is tevékenyen kell részt venni ebben. Sokszor annyira belemenekülünk azokba a dolgokba, amiket teszünk munkában, a családi életben, gyülekezeti életben is, hogy elfáradunk. Az egyik haszid történet szerint egy híres rabbi nagyon kemény tanításokat adott és meghívták vendégségbe, és tudta ezt róla a vendéglátó rabbi jól besötétítette a szobát, szólt a többieknek, hogy hagyják aludni a vendéget. A rabbink aludt egy jót és máshogy ébredt. Azt mondta a házigazdának, hogy valami csoda történt ma vele. Elment a közösségbe és az egyik legjobb tanítását, imádságát mondotta el, mert fizikálisan kipihente magát. Ugye értjük ezt, hogy milyen fontos? Megvannak a válaszaink, ha fáradtak vagyunk, imádkozunk, egyebek, de a pihenés és az a ritmus, amit Isten adott nekünk, amiben élnünk kell, az nagyon-nagyon fontos, hogy  komolyan vegyük. Mert máskülönben hiábavalóság lesz, amit teszünk, úgy érezzük, hogy áldatlan az, amit teszünk, és ettől frusztráltak leszünk, csalódottak, megkeseredettek. Észrevettük már, hogy a csalódásnak milyen fokozatai vannak, hogy először csak visszahúzódunk, hátrébb húzódunk, és aztán szép lassan elmaradozunk honnan, mert valami nem úgy történik, érezzük, hogy valami nem jó.

Hát az ember építkezése valami ilyesmi. De ha itt megállnánk, akkor ugyanott tartanánk, mint a bevezetőben tartott dolognál a pesszimista hívő, hiábavalóság minden, aludjunk. Az Isten építkezése azért egy kicsit másabb ennél. Amikor a lelkészek és a szolgálattevők, vagy a Szentírás arról beszél, hogy bűnösek vagyunk, ez fontos a Biblia szempontjából, Isten szempontjából, mert a bűn elválaszt bennünket Istentől. Amíg ez ott van az életünkben, nem tudunk szabadok lenni Jézus Krisztusban. Nem tudjuk átvenni az Isten áldásait, nem tudunk az Istennel haladni. Kell egy pont, amikor megváltoztatja az ember az élet irányát, az élet célját. Amikor rááll erre a sarokkőre, rátámaszkodik Jézus Krisztusra. Persze utána bűneink még lesznek és föl is ismerjük reménység szerint, de le tudjuk tenni a kereszthez és tudunk haladni a hit útján. Az Isten meg akar bennünket ajándékozni Krisztusban a szabadsággal, hogy szabadok legyünk, hogy fölismerjük az Ő akaratát. Az Ő akarata, hogy mi üdvözüljünk, hogy mi bizonyságtevők legyünk ebben a világban. Azt mondják az írásmagyarázók, hogy a ház építése az a gyülekezetet jelenti, a város, amit őriznek az őrizők, hiába, ha az Úr nem őrzi a várost, az pedig magát a világot jelenti. Először van a gyülekezet. Az Isten építkezése olyan, hogy betagozódik a hívő ember egy közösségbe, ahol megéli a Krisztustól kapott szabadságát, ahol gyakorolni tudja a hitét, ahol kérdezni tud. Ahol ki tud szabadulni abból a negatív örvényes spirálból, amely lefele húzza a saját építkezési kudarcai miatt. Ahol mindaz, amit eltervezett az életére nézve Jézus kezébe odaadva átalakul és Isten áldását bírja magán. Az ember ebben szabadságban tud élni.

Sokszor nem értjük, amikor arról van szó, hogy Isten legyen az első az életemben. Hát akkor ne törődjek a gyerekeimmel, családommal? Isten nem így akar építkezni! Úgy akar építkezni, hogy ha elcsendesedtem, felmértem, hogy hol tartok az életemmel, – akárhány éves vagyok, akárhány éve vagyok hívő, -akkor tudjak egy újat kezdeni, és ebben az új kezdésben Ő megáld engem. Megsegít engem. Továbbvisz engem. Tudom, hogy mindnyájan kedveljük az állandóságot, és nagyon kevésbé szeretjük a változásokat. Szeretjük a kiszámíthatóságot, nagyon-nagyon sok minden van most körülöttünk, ami változik. Istennek azonban sok olyan ígérete van a körülményektől függetlenül, amelyet komolyan vehetünk. Ha a híreket hallgatjuk körülöttünk, látjuk, hogy mennyi minden változik. Az Isten építkezésével ezek túlélhetők, megélhetők és áldássá változtathatók. Az Isten áldásai nemcsak akkor vonatkoznak ránk, ha olcsó az orosz gáz és nincs háború a szomszédságban. Isten áldásai minden körülmények között vonatkoznak ránk. Isten képességei nem csökkentek az idő előrehaladtával.

A Biblia lapjain ott van az, hogy megáldalak és áldássá leszel. Ötven százalékig egyetértünk. Azt, hogy megáldjon az Úr, azt szeretjük, hogy áldássá legyünk másoknak, ez attól függ, hogy milyen körülmények között.  (Bocsássanak meg a testvérek az iróniáért, de szeretem saját dolgaimat is úgy nézni, hogy némi iróniával teszem,  talán így könnyebb szembenézni vele.)

„Megáldalak és áldás leszel!” 1 Mózes 12, 2. Ez egy komoly ígéret az Isten részéről. Ennek a világnak szüksége van arra, hogy áldásos emberek legyenek benne, hogy meg tudjanak szólítani másokat. Olyan, mintha minden széthullóban, szétesőben lenne körülöttünk mindaz, amit néhány évtizeddel ezelőtt még biztonságnak hittünk, stabilnak hittünk. Vajon az Isten ereje gyöngült meg ezekben? Az, hogy megengedi, nem biztos, hogy akarja. Amikor megenged valamit ennek a világnak az életében, azt azért teszi, hogy az emberek ébredjenek fel. Hogy a megáldott keresztények tegyenek bizonyságot cselekedetekkel is. Épüljön az ő országa. És akkor áldás lesz rajtunk. Mert az Isten építkezése áldás. Áldás számunkra, hogy Jézusban bűnbocsánatot nyertünk, új életünk lett, találkoztunk az Istennel. Áldás számunkra, hogy ezt elmondhatjuk másoknak. Áldás számunkra, hogy ezt itt Szolnokon mondhatjuk el, a református egyházból kiindulva és megélve, ebben a városban. Voltak már itt máshonnan is csoportok, nemrégen volt itt egy nagyszerű evangéliumi színdarab, a Continental Singers fiatalok csoportja, de mi itt lakunk, mi itt maradunk, nekünk kell világítani ebben a városban. Isten általunk akarja építeni Isten országát ebben a városban. Isten általunk akar biztonságot adni a hozzánk fordulókhoz és általunk akar gondot viselni azokról, akik körülöttünk vannak. Mert az Isten építkezése ilyen. Megáldalak és áldás leszel, olvassuk a Szentírásban.

A keresztyénség az egyetlen műfaj a világon, ha szabad így mondani, az egyetlen életforma, amelyben úgy fejlődik az ember, hogy miközben ad, maga is kap. Megáldalak és áldás leszel! Ez az Isten építkezésének alapja és módja. Az építés terve és akarata Istennél van. Az áldott Isten minden áldás forrása. A Biblia számos igehelye nevezi meg az élő, egyetlen Istent úgy, mint aki áldott. A 127. zsoltár Istenhez kiáltó költője arra figyelmeztet, hogy a munka eredménytelenné, értelmetlenné válik, ha Isten nélkül végzik, ha az építést vezető személy túllép az általa megszabott mértéken, felemészti munkásai erejét. Az építkezéshez nem elegendő csak a terv és az építőanyag, Jézus világosan megmondta, minek van elsőbbsége: „keressétek előbb Isten országát, a többi mind hozzá adatik nektek” Máté 6,31. A többi „mind, a szükségletek, étel, ruha, lakás, ház, az megadatik”. Nem munka nélkül, Jézus, „az ács”, nem erre tanít, hanem arra, hogy „a munkát csak Isten országa, uralma, akarata szerint lehet eredményesen végezni, ez az, amit keresnünk kell mindenben, amit építünk, és akkor Isten maga építi nekünk a házat”.

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hol tart a lelki házad építése most?
  2. Érezted-e, érzed-e, hogy olykor hiábavalóságba ütközöl, vagy magad idézel elő ilyen helyzetet?
  3. Tapasztalod-e „lelki – építkezésed” során az Úr áldásait? Mik ezek konkrétan?
  4. Miben lenne segítségre szükséged a lelki épülésben?

 

Bárány György

Szolnoki Református Egyházközség