2022. augusztus 7.

Olvasandó: Eszter 4. Róma 8, 28-39. Efezus 2, 1-10.

„Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” Eszter 4, 14.

 

Számít-e az életem? Ebben a nagy mindenségben kicsi porszemként sodródva van-e igazán értelme, jelentősége annak, amit teszek, vagy nem teszek? Van-e küldetésem? S ha igen, mi az? És ezeknek a nagy kérdéseknek van-e valami közük a hétköznapjaimhoz, a mai naphoz? Mi az értelme a mai napomnak? Van-e jelentősége ennek a mai napnak? Az életem sokféle megpróbáltatáson megy keresztül. A közösség, amelyben élek, az emberek körülöttem sokféle veszélyeztetettségnek vannak kitéve. Mit kezdjek az életem nagy megpróbáltatásaival? Keressem az értelmüket, a céljukat, vagy csak húzzam össze magam, és próbáljak túlélni?  Van valami közöm a körülöttem élők nyomorúságaihoz, szenvedéséhez, veszélyeztetettségéhez? Van ezzel valami dolgom, vagy csak húzzam meg magam, és igyekezzek túlélni? Ha az ember nyitott szemmel és nyitott szívvel éli az életét, akkor szembekerül ezekkel a kérdésekkel, talán álmatlan éjszakákon, vagy amikor egy pillanatra megállunk a rohanásban, és a csendben a felszínnél mélyebben megszólal a lelkünk, birkózunk is ezekkel a kérdésekkel.

Eszter könyve, amelyet bő egy hete olvasunk a református bibliaolvasó rend szerint ezt a kérdést veti fel: Van-e küldetésem, mi az, és vajon nem megyek el mellette az élet sodrában? Ez egy aktuális kérdés: „Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?”  Valaki így írta át még világosabban magunkra érthetően ezt a mondatot: „Lehet, hogy ez az a nap, amiért születtél?” Ez egy egészen aktuális kérdés, nem filozofikus, elméleti, hanem nagyon is konkrét köze van a mai napodhoz. 

 

Eszter könyvének eseménysora a Perzsa Birodalom korában zajlik Xerxész perzsa uralkodó idejében, a Kre. V. században. Júda népének csak egy része tért vissza a babiloni fogság után hazájába, hogy újjáépítse azt. A többiek diaszpórában maradtak, szétszóródva a birodalom területén. Eszter könyve az ő történelmük egy részletéről szól: egy támadásról, amelyet át kellett élnie Isten népének, amelyik más szabályok szerint élt, mint a többiek.

 

A könyvben Isten neve egyszer sem fordul elő – ilyen értelemben páratlan írása a Bibliának – mégis elejétől a végéig áthatja az Istenben való szilárd hit, amelyik életszemléletet, életlátást és ebből fakadó életmódot jelent.

„Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?”  Eszter könyve egy árva zsidó lány felemelkedésének története. Ma sokan álmodoznak arról, hogy egy tehetségkutató válogatáson felfedezik őket, vagy valamilyen egyéb szerencsés fordulat folytán reflektorfénybe kerül az életük az ismeretlenségből. A média igyekszik állandóan ébren tartani ezt a reményt az emberekben. Eszter egy nem mindennapi válogatáson esik át: a perzsa világbirodalom uralkodója keres feleséget, és számtalan leány közül Esztert választja. Szerencséje volt? Jó tanácsadói voltak, ő hallgatott rájuk és bejött a számítása? Eszternek meg kell értenie, hogy Isten ajándéka ez a helyzet, az ő gondoskodása juttatta a királynői posztra.

 

Eszter könyvéből ez a hit, ez az életlátás sugárzik: az események nem véletlenül követik egymást, tervszerűséget feltételezhetünk mögöttük. Nem a véletlen irányít, hanem Isten terve. Az ő kezében vannak az események. Ebből következik, hogy az életünk személyesen is az ő kezében van, konkrét terve van velünk, életünknek egyedi értelme, célja van.

Láthatjuk úgy az életünket a XXI. században, mint puszta véletlenek sorozatát? Láthatjuk úgy mindazt, amink van, hogy erőfeszítéseink, törekvésünk eredménye, esetleg szerencsénk volt? Láthatjuk így is. Sokan így látják. A hit azonban egészen másfajta látást jelent. A hit azt jelenti, hogy komolyan veszem azt, hogy Isten tartja kézben a világot, ő tartja kontroll alatt az eseményeket, neki van egy terve ezzel a világgal, van egy terve ebben a mostani helyzetben is, ami éppen körülvesz. A hit azt jelenti, hogy személyesen is komolyan veszem, hogy az én életem Istené, az ő kezében van, nem a véletlen, vagy a szerencse irányít. Istennek van egy terve, küldetése az én számomra is.

 

A Biblia az egész életünkről beszél. A hit, amelyre Isten hív az egész életünket érinti és igénybe veszi.

Következetes gondolkozással látnunk kell, hogy ha a Biblia Istenében hiszünk, akkor nem marad helye a világban véletlennek, vagy szerencsének. Ezek más istenek, hamis istenek.  Ha a Biblia Istenében hiszel, nem kell lekopognod, ha kimondtál valamit, ami jó az éltedben. Vagy-vagy. Vagy Isten gondoskodásában hiszel, vagy babonás szokásokban. Ha Isten van, akkor nincsen véletlen, és nem a szerencse mosolyától függ az életünk.

 

Vagyis nem véletlenül születtél meg, nem véletlenül élsz a földön. Isten adta ajándékba az életedet, ezt a mai napodat is. Ő pedig céltalan, értelmetlen ajándékot nem ad. Isten nem tesz semmit csak azért, mert éppen nincs jobb ötlete. A lehető legjobb ötlete vagy! Áldott terve van az életeddel. Beletervezett téged is a mindenséggel kapcsolatos nagy tervébe. Az életednek értelme van. Számítasz. Számít, amit teszel, mondasz, vagy nem teszel, nem mondasz. Jelentősége van. Ezt a mai napodat is beépítette a tervbe. Ennek a mai napodnak is jelentősége van.

 

Mennyire számít az életed? Mennyire sok fordul meg rajtad? A Szentírás határozott üzenete az, hogy Isten ránk bízta ezt a világot. A teremtéstörténet elmondja, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, azért, hogy Isten képét viselje, Istent képviselje az ő uralmának, szeretetének, gondoskodásának képviselője, eszköze legyen. Ránk bízta a teremtett világot. Műveld és őrizd! Élj velem – mondta az Úr – és vigyázz a világra, úgy ahogy azt én elterveztem. Képviseld az élet és a szeretet uralmát. Ha a kezemet fogod, a helyeden leszel. Amikor pedig a bűnesetben az ember kilépett a helyéről, Isten nem vonta vissza a megbízatást. Ragaszkodott az eredeti tervhez. Az emberre bízta ezt a világot. Ezért néz ki ez a világ úgy, ahogy kinéz. Mert így töltjük be a küldetésünket. Illetve egyedül az Isten kegyelme, hogy nem úgy néz ki a világ, ahogy akkor nézne ki, ha csak rajtunk múlna.

 

Isten nem vonta vissza a megbízást. Helyreállítja a világot, az eredeti terv szerint, úgy, hogy az embert állítja helyre. Az ember hívja vissza a helyére. Ha a világ állapota láttán így fordulsz Istenhez: „Miért nem teszel valamit?”, ő ezt válaszolja: „Már tettem valamit, megteremtettelek téged!” Az életed nem véletlen, nem céltalan. Te is arra kaptad, hogy Istennel élj, és őt képviseld, az ő eszköze légy a világnak azon a területén, amit rád bízott. Gondolj bele, mekkora megtiszteltetés! Mekkora értéket ad a mai napodnak, nem? És mekkora felelősség! Mennyire kitágítja a látóhatárt!        

 

Ha neki van terve velünk, akkor életünk célja túllép a mi személyes terveinken, vágyainkon, elképzeléseinken, túllép a személyes életünk határain. Isten az ő nagy terve részeként látja a te életedet is. Mások életében, közösségünkben, a teremtett világ helyreállításában akar Isten szabadítása eszközéül használni, áldássá tenni.

 

Talán sokan imádkoznak maguk vagy gyermekeik számára olyan típusú ajándékokért Istenhez, amilyet Eszter királyné kapott: sikert, tehetségük felfedezését, jó állást, előrejutást, kiemelt posztot, jó házasságot kérnek. Eszternek azonban a történetnek ezen a pontján meg kell értenie: a helyzete nem öncélú. Nem arra kapta, hogy csupán élvezze a dicsőséget, a királyi udvar kényelmét és pompáját. A terv célja, hogy népének megmentésében legyen Isten eszköze. Isten szabadításának eszköze.

 

Ha nem véletlenül élsz, ha a világmindenség Teremtőjének, Urának van terve az életeddel, akkor az szükségszerűen túlmutat személyes életeden, egészségeden, sikereden, kényelmeden, sőt még az egyéni üdvösségeden is!

Ha ezzel a hittel élünk, akkor az azt is jelenti, hogy nekünk is ki kell lépnünk az individualizmusból, és komolyan venni, hogy Isten terve túllép a személyes terveimen, vágyaimon, a személyes életem határain: közösségeimben: népem, egyházam, családom, ismerőseim körében akar szabadítást, életet munkálni általam. Ez a látásmód azt jelenti, hogy egyetlen adottság sem véletlenszerű az életemben, hanem a szabadító, gondviselő Isten tervét szolgálja. Nem véletlenül vagyok magyar, nem véletlenül élek éppen ebben a családban, nem véletlenül ismerem éppen azokat az embereket, akiket ismerek. Nem véletlenül vagyok református, nem véletlenül vagyok éppen ennek a gyülekezetnek a tagja. Mindez ajándék számomra, Isten kegyelmének eszköze az életemben, de nem azért, hogy önző módon csak profitáljak belőle, élvezzem, a magam hasznára fordítsam, hanem hogy Isten életmentő eszközeként használhasson engem éppen ezekben a közösségekben.

Mindenre, amim van – életem, időm, mai napom, birtokom, lehetőségeim, pozícióm, tudásom, tehetségem, kapcsolataim – tekinthetek így: nem véletlenül van, Istentől kaptam, azért, hogy a küldetésemet betöltsem vele. Hogy szolgáljak vele, hogy Isten eszköze legyek mások életében vele. „Megáldalak téged és áldás leszel…” 1Mózes 12, 2. – mondta Isten egykor Ábrahámnak. És ő ma is, a te életeddel kapcsolatban is így gondolkozik. Megajándékozott az élettel, megáldott sok ajándékkal, és rajtad keresztül akar áldást adni a családodnak, a népednek, a szomszédodnak, munkatársadnak, gyülekezetednek, mindenkinek, aki ismer téged.

Jeremy Camp kortárs amerikai keresztyén zenész és énekes, 21 évvel ezelőtt egyetemistaként megrázó eseményeken ment keresztül. A főiskolán megismerkedett Melissával, a szintén hívő lánnyal, aki ezt az életlátást osztotta meg vele: „A világmindenség Ura, aki teremtette ezt a hatalmas univerzumot a sok százmilliárd galaxist, tudja a nevemet. Van egy személyes végzete, küldetése csak az én számomra. Ki fogom deríteni, hogy mi az.”  Néhány hónap múlva kiderült, hogy a lány súlyos rákbetegségben szenved. Jeremy elvette feleségül, hogy mellette lehessen és támogathassa. Sokakkal együtt imádkoztak a gyógyulásért ahhoz az Istenhez, akinek van hatalma minden betegséget meggyógyítani! A betegséggel küzdve Melissa így fogalmazta meg az Istentől kapott küldetéséről a hitvallását: „Ha csak egyetlen ember életét is megváltoztatja a történetem, nem éltem hiába.” Egy rövid évet éltek házasságban, és Istennek – akinek van hatalma arra, hogy minden betegséget meggyógyítson – úgy döntött, hogy rövid szolgálat után hazahívja Melissát, aki végig belé kapaszkodott, és tudta, hogy halála után is az Úrral marad, aki a feltámadáskor tökéletesen meggyógyítja, dicsőségben állítja helyre a betegség által meggyötört testét. A története: szilárd hitének, Istentől kapott emberfeletti erejének, mindvégig megmaradó derűjének híre a férjén keresztül eljutott az egész világra, két évvel ezelőtt filmet is készítettek ebből a történetből „Még mindig hiszek” címmel. Ezek az események 21 éve történtek. És azóta nem egy ember életét változtatta meg ez a történet, és a szolgálat folytatódik!   

 

Mennyire máshogyan gondolkozunk az életünk értelméről, nem? Jó iskola, jó munkahely, család, anyagi biztonság, siker a karrierben, minél többet utazni, látni a világból, nyugodt öregkor, legalább 90 év… Melissa hitvallása a Biblia Istenére, az ő gondolkodásmódjára mutat: „Ha csak egyetlen ember életét is megváltoztatja a történetem, nem éltem hiába.” Ha ez a küldetésem, és ez megtörténik, akkor teljes életet éltem. Ha pedig pont azt nem teljesítem, amit Isten rám bízott, akkor a lehető legsikeresebb életpályával is mellé ment, hiábavaló, gyümölcstelen volt az életem.

 

A megtérés (metanoia) a gondolkodásmód megváltozását jelenti. Isten nem néhány vallásos szokást akar megtanítani nekünk. Nem egy kis lelkierőt ad, hogy jobban el tudjuk viselni az életet. Isten átformálja, betájolja, magához igazítja a gondolkodásmódunkat, életszemléletünket. Ez pedig nem csak az életünk egy részét, hanem az egészet érinti! Engeded, hogy formálja az életed célja, értelme, a mai napod jelentősége tekintetében a gondolkodásmódodat, életlátásodat? Engedd a szíved közelébe ennek a mondatnak az üzenetét: Lehet, hogy ez az a nap, ez az az idő, amiért születtél?    

 

Ezzel a látással élni odaszántságot, áldozatvállalást jelent. Nem magamat szolgálom a lehetőségeimmel, hanem másokat, a rám bízottakat, kész vagyok felajánlani mindent, amim van arra a célra, amire Isten akarja használni. Ez az önvédelemről, az önféltésről, a megúszós módról való lemondást jelent. Ez okozza Eszter királyné dilemmáját. A perzsa királyi udvar rendje szerint, ha valaki hívatlanul lép az uralkodó elé, az életével játszik. Különösen így volt ez Xerxész udvarában, aki a történészek szerint lobbanékony, hirtelenharagú ember volt, könnyen hozott halálos ítéletet. Eszternek szembe kell néznie azzal, hogy az életébe kerülhet, ha megpróbál segíteni népén.

Elvileg nagyon szép az az üzenet, hogy éltünknek Isten által rendelt célja, küldetése van. Egyet is értünk vele sokan. A küldetéstudat lelkesítő. Az akciófilmek/hősfilmek sikerének titka, hogy a néző azonosul a hőssel, és úgy érzi, neki is része van a hőstettben. Mindezt kényelmesen, kockázatmentesen, fotelből élhetjük át egy ilyen filmet nézve. Ha azonban megpróbáljuk a gyakorlatban hétfőn, kedden, vagy szerdán az Istentől kapott küldetésünket keresve élni az életünket, törvényszerűen beleütközünk: ennek ára van, sokba kerül, áldozatot kíván tőlem. „Fel kell állnom a fotelből”, oda kell szánnom magam. Az életembe, a kényelmembe, a saját tervembe, a népszerűségembe, a pénzembe, az időmbe, a nyugalmamba, a jó hírembe, a karrierembe kerülhet… Eszter királyné megpróbálja védeni magát, elkerülni ezt az áldozatot, s kioktatni Mordokajt az udvar rendjéről. Ezzel elmondja: túl veszélyes, amit nagybátyja népe érdekében kér tőle, nem megy.

 

Az önvédelem egyik formája már az is, ahogy a kapu előtt gyászoló Mordokajnak ruhát küld, hogy öltözzön át. Pedig tudja, hogy a zsákruha a zsidóknál gyászt jelent, a gyásznak pedig oka van, nagybátyja nem szokott ok nélkül színészkedni. Ő azonban nem kérdezi meg az okot, hanem felszínes megoldással a külsőt próbálja meg rendbe tenni. A királyi palota előtt zsákruhában gyászolni nem csupán kínos, de életveszélyes is. Ezért akarja átöltözetni, tulajdonképpen csendre inteni Mordokajt, mint az a szülő, aki ahelyett, hogy gyermekétől megkérdezné, miért sír, csak rászól: ne sírj! Az önvédelem egyik formája, amikor nem nézünk szembe az élet igazán mély veszélyeztetettségével, válságaival, hanem felszínesen kezeljük a problémákat.  A Biblia üzenete szerint a felszínes megoldások nem valódi megoldások. Nem elég a mosoly, a kedvesség, a külső békesség, ha a szívben harag, vagy ítélkezés van. Nem elég viselkedésre tanítani, a Megváltóval kell találkozni, aki meg tudja változtatni szívünket, életünket. A látszatmegoldás az önvédelem egy formája. Sokféle formáját gyakoroljuk még az önvédelemnek.

 

Az önvédelem érthető, de ha a hit látásával élünk akkor nem védhető, mert az életünk célja nem az, hogy kíméljük magunkat: a magunk mentegetése, a saját tervünkhöz való ragaszkodás céltévesztés. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16, 26.) „Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (János 12, 24.) – mondja Jézus. Az individualizmus gyümölcstelen. És a vége felől nézve mi értelme volt a gyümölcstelen életnek minden kényelmével együtt? Isten véghez viszi tervét (Eszter 4, 14a.), de kizárólag azok lesznek a szabadító Isten áldott eszközei, akik mernek többet vállalni, mint a feleslegük, mint ami biztonságosan és kényelmesen teljesíthető. Akik nem elégszenek meg a látszattal, nem mondják a fennálló helyzetre: jó ez így, hisz mindig is így volt, hanem szívből keresik Isten akaratát, tervét, és odaszánják magukat arra, hogy megtegyék, amit megértettek. Elengedik a biztonsági kapaszkodót és kockáztatnak, belevetik magukat.

 

Mire használjuk az életünket? Mire használjuk azokat az ajándékokat, amelyeket Isten adott nekünk: a vagyonunkat, erőnket, lehetőségeinket, tudásunkat, időnket, kapcsolatainkat. Mindannyian szeretjük a nyugodt körülményeket, a kényelmes, kiszámítható helyzeteket, de ez a legfontosabb? Le tudunk mondani kényelmünkről azért, ami ennél is fontosabb? Mire használjuk ezt a mai napunkat?

Látjuk-e a szükséget magunk körül a felszín alatt? Látjuk-e Isten szemével a körülöttünk élőket, a családunkat, a gyülekezetünket, a munkatársainkat, a szomszédainkat, népünket, és ezt az Isten nélkül elveszett világot?  Fáj-e nekünk, ami Istennek fáj?

 

Eszter királyné végül vállalta a kockázatot és kiállt népéért, teljesítette a küldetését, ám ő sem volt tökéletesen önzetlen és áldozatkész. Nézzünk fel arra az egyetlenre, aki tökéletesen odaszánta magát értünk! Jézus Krisztus nem elégedett meg a látszatmegoldással, az elveszett szívünket jött megmenteni. Nem azt nézte, hogy mennyibe kerül ez neki, meg akart menteni bennünket ezért teljesen odaszánta életét: a kereszten a kárhozat kínját vállalta értünk. Így törte meg a Sátán tervét, amelyet az emberiség elpusztítására szőtt. Ezért van reménységünk és életünk. Általa lehetünk elveszettekből Isten bocsánatot kapott gyermekei. Nem azokért az áldozatokért, amelyeket mi hozunk, hanem azért, amit ő hozott értünk!  És Ővele élhetünk, formálódhatunk az ő szeretetében. Mi nem vagyunk olyanok, mint Jézus. Pedig mennyei Atyánk terve az, hogy hozzá legyünk hasonlókká (Róma 8, 29.) Istennek az a terve velünk, hogy hasonló odaszántság, az Atya terve iránti engedelmes odaadás és irgalmas, mentő szeretet formálódjon bennünk, mint Jézusban volt. Nagyon messze vagyunk ettől, ha a hétköznapi életünket tetteinket, motivációinkat nézzük.

Eszter, amikor megérti feladatát böjtölni kezd és böjtre hívja testvéreit is. Ezzel tulajdonképpen megvallja tehetetlenségét és Istenhez fordul segítségért. Jézus ezt mondja tanítványainak: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15, 5.) Szükséged van a vele való közösségre. Csak a vele összefonódó élet terem gyümölcsöt. Engedd, hogy ő vizsgálja meg életedet! Borulj le előtte, valld meg gyümölcstelenséged, de ne törődj bele, hanem kérd az ő bocsánatát, vezetését, Szentlelkének erejét a változáshoz, küldetésed felismeréséhez ma! Figyelj arra, hogy ennek a mai napnak különleges jelentősége van az életedben! A tegnap feladatát már nem tudod elvégezni, a holnapét még meg sem kaptad. A mai küldetésedet viszont csak ma tudod betölteni. Ma tudsz odafordulni Istenhez, ma tudsz rá figyelni, és ma tudsz engedelmeskedni neki. Lehet, hogy ez az a nap, amiért születtél? Biztos. Megtalálod, hogy mire kaptad ezt a mai napot?

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Gondold végig, hogy milyen ajándékokat adott neked Isten! Amit felismertél, köszönd meg neki!
2. Gondold végig imádságban, hogyan lehetnél ma áldás környezeted számára!

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor