2022. Szeptember 11.

Olvasandó: 16. zsoltár; 1Mózes 16.

„Az Úr angyala rátalált egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba vezető út mentén van, és ezt mondta: Hágár, Száraj szolgálója! Honnan jössz, és hová mégy? Ő így felelt: Úrnőm elől, Száraj elől futok. Azt mondta neki az ÚR angyala: Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte! Ezt is mondta neki az ÚR angyala: Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni. Majd ezt mondta neki az ÚR angyala: Íme, teherbe estél, és fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert hallott az ÚR nyomorúságodról.” 1Mózes 16, 7-11.

 

Ma családi istentisztelettel nyitjuk meg a hittan évet. Egy család történet részletét olvastuk az igében, amelynek tükrében láthatjuk saját magunkat, családunkat, és a gyülekezet nagy családját is.  Egy hosszabb családtörténetbe kapcsolódik be ez a történet, az ősatyák történetébe, amelyet napról napra olvassuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint. Ez az a család, amelyen keresztül Isten újat kezd az egész emberiséggel, elkezdve az emberiség és a teremtett világ helyreállításának történetét. Egy család, amelyből származik a választott nép, akiknek köréből eljön a Megváltó. Egy család, amelyiknek fontos szerepe van Isten nagy történetében.

 

A történet Ábrahámmal kezdődik. Isten ígérete, ami elhívásakor elhangzik így szól: „megáldalak és áldás leszel.” 1Mózes 12, 2. Két héttel ezelőtt szólt az igehirdetés erről. Ábrahám a hívők atyja, Isten áldásával él és áldássá lesz a nem hívők számára is. Isten erre hív meg bennünket is 4000 évvel később, amikor arra hív, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, és legyünk Ábrahám lelki leszármazottai.

 

Isten gyermekeiként, Jézus tanítványaiként életünk, küldetésünk lényege: áldottnak lenni és áldássá lenni. Két héttel ezelőtt hallottuk, hogy az áldás lényege nem valami, amit kapunk Istentől, hanem Isten maga. A hívő ember áldása az, hogy a bűn átka által megtört világban hordozza ugyan a megtörtség fájdalmát, szenvedését, de nem kell a bűn átkát hordoznia, mert azt Jézus már elhordozta. A bűn átka az élet Isten nélkül – ez a kárhozat (pokol) már ebben a világban, és ez teljesedik ki a földi élet végén örökké, ha az ember Isten nélkül marad -, a hívő ember áldása pedig az élet Istennel minden helyzetben – ez az üdvösség (otthon Istennél) már itt a földi élet örömei és nyomorúságai között, és ez teljesedik ki a földi élet után örökké! „Mindig velem Uram, mindig velem…” (799. dicséret) Istennel járni formálódást jelent egy életen át. Akivel szoros közösségben együtt jársz, ahhoz egyre inkább hasonlítani kezdesz. Isten az ő karakterét, gondolkodásmódját formálja ki a hívő ember életén, vagy az Újszövetség nyelvén Fia képéhez hasonlóvá formál bennünket (Róma 8, 29.) Ez megjelenik a gondolkodásmódunkban, beszédünkben, döntéseinkben, cselekedeteinkben. Igaz ez a hívő közösség, a gyülekezet életére, és benne minden egyes hívőre is egyénileg. Miközben ez történik az életünkben áldássá leszünk a környezetünkben legfőképpen éppen azáltal, hogy ez a krisztusi karakter lesz látható, és megtapasztalható a hívő életén keresztül.

 

Ahogy olvassuk sorban az ősatyák történeteit talán elgondolkoztat: hogyan történhetnek mégis nagyon az emberi gyengeséget tükröző események egy áldott családban?! Itt van például ez a mai történet, amely azóta foglalkoztat engem, hogy napi igeként olvastuk. A hívő ember, hívő család, hívő közösség, gyülekezet, Isten áldása alatt élő ember és közösség nem hibátlan, tökéletes?

 

Olyan jó, hogy a Biblia őszinte könyv. Nem retusál. Mert a Biblia a tiszta valóságot írja. Ez az ősatyák családtörténetének és ennek a mai történetnek is a nagy örömüzenete számunkra, amelyet a mi VALÓDI életünk fordulatai között megragadhatunk, és VALÓDI megoldást találhatunk benne. Egyben ez a nagy figyelmeztetés is! Lehet úgy is próbálkozni a vallásos élettel, hívő élettel, hogy közben nem lesz valódi kapaszkodó a valódi életed fordulatai között, csak ünnepi dísz, mese habbal.

 

A Bibliában a tiszta valóság jelenik meg Istenről és a tiszta valóság az emberről. Az ember bűnös, Isten pedig hűséges. Erről szól Isten története velünk. A tiszta valóság rólunk emberekről az, hogy mi egyáltalán nem vagyunk tökéletesek, gyakran hibázunk, engedetlenek vagyunk, nem Isten akarata szerint működünk, és ezzel fájdalmat okozunk egymásnak és összekavarjuk magunk körül a dolgokat, és fájdalmat okozunk Istennek is. Isten pedig ennek ellenére hűséges, nem dob ki bennünket a családból, mert szeret (úgy, ahogy vagyunk), és nem adja fel a tervét velünk, de mert szeret és nem adja fel a tervét, éppen azért nem törődik bele abba, hogy ilyenek vagyunk, és nem mond le arról, hogy átformáljon bennünket. Ezt pedig egy valódi kapcsolatokban megélt, bukásaink valódi fájdalmas következményeit megtapasztaló, valódi bizalmat és engedelmességet kérő úton teszi velünk. Sokszor elhangzott már: a valódi keresztyén élet Krisztus követés, amelyet nem lehet lelki „fotelben” ülve élni, csak úton járva, ahol szembesülünk valódi hibáinkkal, bűnös gondolkodási és viselkedési mintáinkkal, ezek láthatóvá válnak, de így válik láthatóvá rajtunk Isten kegyelme és átformáló ereje is.

 

Saját életünkre, családunkra, gyülekezetünkre nézve engedjük most ezt az igazságot egészen közel a szívünkhöz, és gondolkozzunk el rajta, forgassuk a szívünkben! Örömhír számunkra: ha a hívők atyja, az áldott Ábrahám családjában is történtek ilyen dolgok, akkor van reményünk arra, hogy Isten velünk is tud kezdeni valamit. Neki semmi nem lehetetlen!

Figyelmeztetés számunkra: ha nem engedjük látni, hanem takargatjuk, retusáljuk a valóságot, kimaradunk az Isten jelenlétének és áldásának valódi megtapasztalásából! Nagy kísértés: azt gondoljuk, hogy a hívő ember, a hívő család, a hívő gyülekezet hibátlan. Azt gondoljuk, hogy nekünk meg kell mutatnunk, hogy mennyivel jobb a hívő ember, mint a nem hívő. Ezt akarjuk mutatni. Tudjátok mi ezzel a baj? Így a legnagyobb jószándékunk mellett is képmutatók leszünk, akik az élet valósága helyett egy festett világot mutatnak, virtuális valóságban élnek. Ez pedig nem az élet, nem a békesség, nem a gyógyulás útja, hanem a halál, a szétesés és a lelki betegség útja.

 

Két példa erre: Szenvedélybetegek családja támogatja sajnos nagyon sokszor azzal a halálos állapot fennmaradását, hogy „falaz” a szenvedélybeteg családtagnak. Mert a családról való jó képet fent kell tartani. Ezzel sajnos sokszor szó szerint halálba segítik a szenvedélybeteg családtagot, mert partnerek lesznek az életellenes állapot fenntartásában. Ez egy szélsőséges példa, de nem csak a szenvedélybetegek családjában, hanem minden család életében megjelenik valahogy ez a kísértés: jó képet fenntartani kifelé. Gondoljuk végig, hogyan találkozunk ezzel a kísértéssel a mindennapjainkban?

 

Gyülekezeti életünk során is találkozunk ezzel. Legtöbbször úgy látjuk, hogy nekünk fenn kell tartani gyülekezetünkről azt a képet, hogy jószándékú, mindig mosolygós testvérek közössége, ahol mindig csak szép dolgokról beszélünk, mindig mindenki csak jót gondol a másikról, nincsenek problémák közöttünk, mert ilyen a jó gyülekezet nem? Különben miben lenne más, mint a világ?

A baj csak az, hogy ez azért nem lehet igaz, mert a Biblia azt mondja, hogy mi mindannyian kegyelemre szoruló és kegyelemből élő bűnösök vagyunk, nem pedig csupa jóval teli szívű hibátlan emberek. Ha pedig így van akkor egyszerűen elképzelhetetlen, hogy mindig csak jó történjen közöttünk. Ha így teszünk, ebbe ringatjuk magunkat, és ezt akarjuk mutatni, akkor nem a valóságban élünk, hanem egy virtuális álomképbe ringatjuk magunkat. Ezt egyszerűen csak úgy lehet fenntartani, hogy nem engedjük igazán közel egymást magunkhoz, nem beszélünk a problémákról, amelyek egyre inkább szétfeszítenek bennünket. Értjük? Nem azt mondom, hogy akkor engedjük el magunkat, hanem azt, hogy nézzünk szembe a valósággal. És ha bocsánatból élő bűnösök vagyunk, akkor járjuk egymás felé is a bocsánat útját! Ez fájdalmas út, mert megbocsátani nagyon nehéz, ennél csak az nehezebb, hogy szembenézzek azzal, hogy nekem is szükségem van a másik bocsánatára, de ez az élet útja, ez a növekedés útja, ez a valódi közösség útja. Nem kötünk barátságot a bűnnel, nem törődünk bele, de közben egymáshoz, mint kegyelemre szoruló, bűnös testvérek kitartóan ragaszkodunk.              

Vegyük komolyan: A hívő ember életének egyetlen különbsége, egyetlen különleges ajándéka Isten hűsége. Ez a hűség kitart mellettünk akkor is, ha látszik nyomorúságunk, és ez a hűség kitart amellett, hogy átformál bennünket. Ez a reménységünk. Csak egy valakit ismerek, aki képes arra, hogy a szívünk gyökeréig menően megváltoztasson: Jézus Krisztus! Ezért bízom a hívő emberek változásában, és nem bízom semmilyen emberi jószándékban és fogadkozásban!

 

Hogyan jelenik meg az emberi bűn rombolása és Isten hűsége itt Ábrahám családjában?

 

Egy konfliktus, ahol mindenki bűnös a maga módján. A történet alaphelyzete – bár számunkra nagyon furcsa – abban a korban és kultúrában társadalmilag és jogilag elfogadott volt. Nem volt szokatlan a második feleség, nem volt szokatlan, hogy a feleség szolgálója gyermeket szüljön a férjnek.  Tulajdonképpen egyfajta „béranyaságról” van szó, mert a szolgálóból lett feleség gyereke az úrnő gyerekének számít jogilag. Az igazi baj az, hogy Ábrahám és Sára nem Isten ígéretére nézve, nem Istent megkérdezve járnak el ebben az esetben, hanem teszik azt, ami elfogadott, ami szokás. Nincs gyermekük. Isten megígérte, hogy lesz, de már nagyon régóta nem történik semmi. A saját eszközeikkel megpróbálnak „besegíteni” az Istennek. Eközben mindenkiből a maga módján jön elő a bűnös természet. Sára „a majd én mindenképpen megoldom a problémát” ember: ha Isten nem adja a megoldást, akkor majd kitalálom, hogy milyen eszközzel lehet elérni, amit akarok. Ábrahám a „hagyom a problémát, majd megoldódik ember”: nem az Isten által rá bízott utat keresi és járja engedelmesen, , hanem felesége ötletének, nyomásának enged, majd később  a keserű következmények között is hagyja, hogy a dolgok menjenek a maguk módján, illetve mások irányítsanak. Hágár pedig a „tudok valamit, amit te nem tudsz, ezért lenézlek” ember: mert ő olyan tehetséget, lehetőséget, képességet kapott, amit úrnője nem, többnek kezdi érezni magát, és megveti a felettesét is.

Nem vagyunk egyformák, más a személyiségünk, de fontos látni, hogy mindenki hozza a maga személyisége szerint a bűnt. Nem mentheted fel magad azzal, hogy te nem vagy olyan, mint a másik. Isten előtt őszintén vizsgáld meg, hogy te hogyan vagy hajlamos a romboló viselkedésre a kapcsolataidban!  Végül oda fajul ez a helyzet, hogy minden résztvevő szenved, és szakad a család.

 

Isten hűsége ebben a helyzetben: Isten nem hagyja magára ezt a családot, akiket elhívott, hogy vele járjanak. Az ő hűsége mindig ezt teszi azokkal, akik hozzá tartoznak. Nem hagyja, hogy a bűnünké legyen az utolsó szó. Közbelép.

 

Isten nem a felelőst keresi, hanem a megoldást. Nem az a kérdés egy konfliktusban, hogy ki a hibás, ki hány százalékban hibás, hanem hogy mit kell a jövőben másként tennünk, és hogyan?

 

Ezt itt Hágárral kezdi. Miért pont Hágárral? Nem ez az igazán fontos kérdés. Az igazság az, hogy  mindig veled kezdi. Téged hív arra, hogy állj a szerinte való helyedre (békesség), viszonyulj, cselekedj VELE másként, mint eddig, a többit pedig bízd rá.

 

Ez úgy megy, hogy beszélgetésre hív, beszélget veled. A születendő gyermek Izmael neve hangsúlyos üzenetet hordoz: Isten meghallgat. Isten ilyen. Ez Isten munkamódszere, „életfelfogása”, ő így szokta megoldani a helyzeteket, az életünket. Isten meghallgat. Isten megszólít. Párbeszédre teremtett önmagával és egymással. A párbeszédben van az élet és a gyógyulás. Döntő fontosságú, hogy szólsz-e hozzá, hogy meghallgathasson, és válaszoljon. Enélkül nem megy. Enélkül nem találod meg Isten megoldását, nem tudsz az élet útján járni. Ebben a történetben pont csak Istent nem kérdezték meg, nem volt imádság, amit meghallgasson, hanem mentek a maguk feje után. Ahogy szoktuk, ahogy társadalmilag elfogadott, ahogy a személyiségem diktálja. Ebből lett a káosz. Isten hűsége azt jelenti, hogy Isten mégis párbeszédet kezd, és innen indul a gyógyulás. A gyógyulást mindig Isten szava hozza. Értsük jól! Nem az egymás fejéhez vágott bibliai mondatok, hanem a megértett és komolyan vett személyes üzenetek! Isten szól, és ez gyógyulást hoz. És érdekes módon most Hágárt szólítja meg, nem Ábrahámot. Ő tudja, hogy hol kell kezdeni. Nincs ügyeletes megszólított egy közösségben, de figyelj, mindig hozzád szól! Ne hagyd a lelkészre, a hívőbbnek tartott testvérre, a felettesedre, a férjedre, feleségedre, szülődre, hogy hallja a szót. Ne mondd, hogy őt szokta megszólítani! Hozzád szól!

 

Helyre tesz. A megszólítás: „Hágár, Száraj szolgálója…” és nem „Ábrahám felesége”. A gyógyulás azzal kezdődik, hogy helyre tesz. A probléma gyökere, hogy kiléptél a helyedről. Isten igéje soha nem az önsajnálatban akar erősíteni, az egódat simogatni, a felfuvalkodottságodat konzerválni, a bűnös viselkedésedet „megkeresztelni” – hisz pont ez a probléma. A beteg pontra mutat. Mi akarjuk ezt takarni, becézni, ringtani, és sokszor még az igét is úgy értjük, hogy nekünk adjon igazat. Isten igéje helyre tesz. Az a baj, hogy te, aki úrnőd szolgálója vagy kiléptél a helyedről.

Amikor Isten megszólít téged is megkérdez: tudod, hogy hol van a helyed? Pl. férjként, feleségként szülőként, gyerekként, vezetőként, beosztottként hol a te helyed, mi a te küldetésed, feladatod Isten szerint? (v.ö.: Efezus 5, 21 – 6, 9!) Kiléptél a helyedről, helyre tesz, mint egy kificamodott tagot, mert a kificamodás fáj, és akadályoz az életben, a szolgálatban. Így gyógyít!

 

Kérdez. Nem azért, mert nem tudja, hanem ezzel is szembesít. Honnan jössz, hová mész? Hágár nem azt mondja, hogy hová megy, csak annyit lát: Úrnőm elől futok.  Nincs terv, nincs cél, csak innen el. Ettől az embertől el! Hágár baja, hogy az életében a viszonyítási pont a probléma, amitől szenved, az ember, aki gyötri. Nem látja Istent, nem látja a célját, küldetését. Semmit nem lát, csak ezt. Nem ismerős ez a lelki helyzet? Mindegy hova, mindegy milyen áron, csak el innen, mert ez nekem fáj.

 

Isten magára vonja a figyelmet! Így gyógyít. A problémáról nézz rá! Isten visszahelyez a küldetésedbe. Próbáld újra, de másként. A helyre rakás nem arról szól, hogy szégyeld össze magad, hanem arról, hogy térj meg! Jézus meghalt és feltámadt. Ez nem csak a bűnbocsánat lehetőségét jelenti, hanem azt is, hogy lehet másként! Mi sajnos sokszor csak a bűnbocsánatig jutunk el, aztán csináljuk ugyanúgy tovább a következő bocsánatig. Jézus feltámadt. Nem csak bocsánatot szerzett, hanem le is győzte a bűnt. Vele, az ő feltámadásának az erejével lehet másként. „Menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” János 8, 11. Bocsánatot kaptál, most menj és próbáld meg másként. És ha nem sikerül? Akkor újra. Istennek van ideje, türelme, csak nekünk nincs olyan sok…

 

Emlékeztet a felelősségedre. Emlékeztet a küldetésre, amit ő bízott rád. Eddig csak a sérelmemről volt szó, a pozíciómról, arról, hogy kibánt téged, hogy mi a nehéz, mitől szenvedsz.  A gyermekről eddig senki nem beszélt. Hágár! Gyermeked lesz! Felelős vagy érte. Fel kell nevelned. Amikor magunkra, a problémáinkra nézünk, elfeledkezünk a felelősségünkről, a küldetésünkről. Amikor végre Istenre nézünk, akkor kezdjük látni a küldetést. Isten emlékeztet. Látod, hogy Isten mit bízott rád? Vagy csak a sérelmedet, a problémádat látod, ami elől menekülni akarsz?

 

Isten ígéretet ad. Mindig ezt teszi. Ígéretet ad a gyermekre nézve, de a legfőbb ígéret a gyermek neve! Izmael. Isten meghallgat. Veled van, nem kell egyedül küzdened ebben a helyzetben. Istennél van erő, bölcsesség, bátorság, vigasztalás, minden helyzetre megoldás. Ő meghallgat. Ő közel van hozzád.  Az Isten akaratában járásban megtérésben az a kérdés ijesztő számunkra, hogy hogyan tudom én ezt megcsinálni az én személyiségemmel, erőmmel stb. Annyiszor kudarcot vallottam már, miért sikerülne másként élni, mint eddig?! Isten nem az mondja, hogy menj egyedül, hanem azt: itt vagyok, figyelek, beszélgetek veled, meghallgatlak, veled megyek. Emlékszel? Ez az áldás! A problémáid között, a nehéz kapcsolataidban, abban a helyzeteben, ami most lehetetlennek látszik élj velem, járj másként, te járj másként, és az hatni fog a többiekre is. Én veled vagyok, meghallgatlak, válaszolok.

A kérdés az, hogy te beszélsz hozzám, hívsz engem, figyelsz rám, hallgatsz rám? Engedelmeskedsz, még ha nehéz is? Ezen az úton nem leszel hibátlan, de áldott leszel, és formálódni fogsz az Úr kezében, és betöltöd a küldetésed. Áldás leszel. Ámen.