2022. Október 16.

Olvasandó: János 15, 1-11.

„De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók… De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.”

Titusz 3, 4-9. 14.

Új bor, őszi betakarítás utáni hálaadás és Reformáció kapcsolódik össze Reformáció hónapjában az őszi úrvacsorás istentiszteletünk üzenetében. Hálaadás Isten gondoskodó szeretetéért. Azért, ahogy gondoskodik gyermekeinek a testi szükségleteiről. Nyár végén a kenyér, ősszel pedig a gyümölcs, a bor. És hálaadás azért, hogy Isten gondoskodik lelkünk szükségeiről is. A kenyér és a bor is lelki tápláltatásunk szimbólumai: Jézus testére és vérére emlékeztetnek, ahogy itt vannak az úrasztalán ma is előttünk. Lelki tápláltatásunk, ami nem annyit tesz, hogy Isten ad egy kis lelki nyugalmat, hogy ne legyünk zaklatottak, lelki erőt, hogy bírjuk a hajszát, hanem Igéje és Szentlelke által Jézus Krisztus megváltásába von be bennünket és megújulást ad, megtérést, reformációt ad, az ő akaratához igazít, formál bennünket. Az ő egyházába is ad újra meg újra reformációt, igéhez igazodást és lelki ébredést, gyülekezetünkbe is, és a személyes életünkbe is. Isten gyermekeinek életére ez a jellemző: nem a lelki kényelem, elbizakodottság, hanem a folyamatos reformáció. A Szentlélek folyamatosan ébreszt, piszkál, naponkénti megtérésre hív. Luther 95 tételéből az első így hangzik: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: “Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).” Így kapcsolódik össze ma is a testi-lelki tápláltatásért való hálaadás és a reformáció üzenete. Isten ma is formálni akar bennünket: a látásmódunkat, a gondolkodásmódunkat, a szívünket és ezen keresztül a viselkedésünket, az életmódunkat a hallott ige által.

„Igyekezzenek elöl járni…” Az emberi szívben benne van a jobbra, a minőségre való törekvés. Ez alapvetően nem baj: Isten bízta ránk azt, hogy műveljük és őrizzük ezt a földet, hozzuk ki belőle a legjavát, adjuk bele a tehetségünk, és erőnk legjavát. A gyümölcscsel az új borral kapcsolatban is fontos a minőség kérdése. A minőség vizsgálatára, összehasonlítására szerveznek borversenyeket is.

Aztán, ha már verseny szeretünk elsők lenni. Itt pedig már kezdődnek a bajok: a versengéssel, az emberszív első helyre törekvésével. Ott van a szívünk mélyén, hogy szeretnénk kiemelkedőek lenni, fontos, értékelt, elismert emberek. Mennyire fontos az emberszívnek a kiemelkedés, az ismertség? Annyira, hogy ez már el is válik a minőségre való törekvéstől, és öncélú lesz. Ez a mai kultúra, ami körülvesz bennünket kisarkítva, mintegy karikatúraként mutatja az emberszívnek ezt a torz törekvését. Hányan ismerik Győzike nevét? És hányan pl. Pálúr Jánosét? Az egyik egy ún. celeb. Showman. Ki tudja, mihez ért, miről lett híres? Arról híres, hogy híres. A másik pedig egy kiemelkedő orgonaművész, aki hitből, hivatástudatból a világkarrier helyett az itthon maradást választotta, és csendes alázattal szolgál többek között a Városligeti fasori gyülekezetben. Mégis biztosan kevesebben ismerik az országban, mint az előbb említett celebet. A valóságshow sztárja ünnepelt, a kutatóprofesszor ismeretlen.

Melyik hoz létre értéket? Melyik hoz több áldozatot? Melyik használ, melyik épít? Mégsem ez az, ami a többségnek fontos, hanem az ismertség, az elsőség. A pedagógus pálya nem vonzó, a gyors meggazdagodás igen. A munka értéke nem érezhető, a hírnév, a pénz igen. Ennyire fontos?! Az ember első akar lenni mindenáron, ha nem megy tisztességgel, akkor jöhetnek a tisztességtelen, aljas eszközök. Ha nem vesznek észre a valódi értékek miatt, akkor képviseljük magunkat, ügyeskedünk… Hogyan van ez az egyházban? Felbukkan ez a jelenség a gyülekezetben is?

Az ókori világban is sokan akartak elsők lenni. Krétán is sokan szerettek volna elöljárók lenni. Fontos volt sokaknak a kérdés: Kire hallgatnak? Kire néznek fel? Ki megy elöl? Kinek számít a szava? Talán fogjuk a fejünket: mi lesz egy közösségben az eredménye annak, ha mindenki előre tör?! Versengés, lökdösődés, könyöklés, taposás, széthúzás, bomlás, farkastörvény!

Hallgassuk, mit mond erre ma nekünk a Biblia? A reformáció fontos alaptétele: Soli Deo Gloria. Ne a magad elsőségével törődj, hanem Isten dicsőségével! Mit jelent ez? Nem azt mondja, hogy húzzátok meg magatokat, szóljátok le magatokat, ne törekedjetek, hanem: legyetek elöl-járók! ADJATOK BELE MINDENT! Legyetek elsők! Törjetek az élre! Az elöl járás jó dolog. Miben? A minőségben! A munkában! A jó cselekvésében! Elsők akartok lenni? Rendben van! Járjatok elöl… nem a hírnévben, nem a siker learatásában, nem az elismertségben, nem az önközpontúságban, hanem a JÓ CSELEKVÉSÉBEN. Ez egy nemes verseny, egy nemes törekvés! Eldördül a startpisztoly: Hajrá! Félre ne értsük! Nem a jó cselekedetekért begyűjtött elismerésekben kell elöl járnunk, hanem magában a jó cselekvésében az elismeréstől, jutalomtól függetlenül! Járjatok elöl, mutassatok példát, erre figyeljetek!

Mit jelent az, ha valaki elöl jár valamiben? Ha mindenki mással foglalkozik, én akkor is ezt tartom szem előtt. Ha senki nem veszi észre, akkor is, ha senki nem ismeri el, akkor is, ha jönnek utánam, ha nem, akkor is. Nem én megyek mások után, hanem ebben járok, elöl járok! Ha az egész világ másfelé megy, akkor is! Ez az elöljáró.

Járjatok elöl a jó cselekedetekben. A kérdés tehát többé nem az, hogy mit tesznek a többiek, vagy hogyan lehet elismerésre szert tenni, vagy mit diktál az érdekem, hogyan érvényesíthetem magam? Hanem a kérdés az, hogy mi a jó cselekedet? Mi lenne, ha ez lenne a mindennapi kérdésed?

Mi a jócselekedet? Miben kell elöljárnunk? A cselekedetet talán értjük.

A jó a görög eredeti szövegben pontosan azt jelenti: helyes, Isten szerint jó, célját betöltő. Jézusról állapítják meg az életét látva: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” Márk 7, 37. Vagyis minden cselekedete arra mutat, hogy betölti azt, amit Isten a Messiásról megígért. Lélegzetelállító minősítés: mindent Isten terve szerint. Nem tett meg mindent, amit kértek, vártak tőle. Ennél többet tett: betöltötte a hivatását, a küldetését, és mindent ahhoz hűen, az Atya szerinti céljának megfelelően tett.

Jézus példáját követve így keresheted te is, ha jó cselekedetre törekszel: mi a célod? Mi a feladatod? Mi a hivatásod? Ami azt betölti, az a jó cselekedet. Hozzuk közelebb magunkhoz! Egy édesanya azzal tesz jót, ha elsősorban a gyermekeiről, a családjáról gondoskodik. Nem látványos? Nem az. Sőt azt mondják sokan, hogy nem dolgozik, csak otthon van. A hiánya azonban látványos! Nézzünk csak végig a mai társadalmunkon!  Nem jócselekedet, ha az édesanya több diplomára hajt, vagy egész nap a hajléktalanszállón buzgólkodik, a családját pedig elhanyagolja. Bármennyire is elismerik, mégis elhagyta a helyét, mást tett, mint ami a feladata! Fordítsd le magadnak! Ha az őr elhagyja a posztját, és buzgón mással foglalkozik, az nem jó cselekedet, sokkal inkább életveszélyes felelőtlenség. Ha a saját dolgod helyett mást teszel baj van! Meg tudod kérdezni: hol a helyem? Mi a feladatom Isten szerint?

„Ahol sürgős segítségre van szükség…” Mire van szükség? Mi a dolgom, és mire van szükség? Ha a jót akarod cselekedni, nem az a kérdés, hogy mihez van kedved, mire vágysz, mi a kényelmes, mi a látványos, elismert, mi az te ötleted, hanem hogy hol a szükség? Látjuk a szükséget? Van rá szemünk? Ez a kérdés.

Nem a méltónak érzett munkát kell elvégezni, hanem a szükségeset. A látványost sokan szeretik, de a szükségest ki végzi el? Azt, ami nem látszik, csak akkor, ha nincs elvégezve. Ha hiányzik, baj van. Szükséges. A másoknak való segítés mértéke is mindig ez. Mire van valójában szüksége? Lehet tukmálni azt, amit én tartok jónak, ami látványos, vagy kényelmes, de az igazi segítség az, amire a másiknak szüksége van. Még csak nem is az a kérdés, hogy mit kíván a másik, hanem az, hogy mire van szüksége. Van, amikor nem azt kéri, mert ő maga sem tudja. Mint a kisgyerek, aki mindig csokit, vagy chips-et enne, ha a szülő hagyná. Amikor mindig azt adod, amit kíván, amikor a szükséges küzdelemtől megkímélsz valakit, akkor is kárt okozol…

Ahol valóban szükség van. Minden rendben van ebben a világban? Minden rendben van a környezetedben, a családodban, a gyülekezetedben, a munkahelyeden, a munkatársaid között? Nézz körül! Mire van szükség? Vedd észre! Amit észrevettél, ne kritizáld, hanem imádkozz! Vidd Isten elé! És kérdezd Istentől: Mi a dolgom ebben a helyzetben? Mi az, amit rám bíztál?

Az Isten akaratára figyelő, ahhoz igazodó, mások szükségét betöltő cselekedet a MINŐSÉGI GYÜMÖLCS! ÉLETÜNK MINŐSÉGI GYÜMÖLCSE! A reformátori tanítás szerint fontosak a jó cselekedetek, de nem mint az Istennel való jó kapcsolat feltételei, hanem mint annak gyümölcsei, következményei. Nem azért tesszük a jót, hogy Isten végül elfogadjon minket, hanem azért, mert Isten biztosan elfogadott Jézus Krisztusért. Megterített úrasztala emlékeztet a megváltásra,  Jézus halálára és feltámadására. A megváltás felszabadít az állandó félelem alól: vagyok-e elég jó ahhoz, hogy Isten elfogadjon? Isten már elfogadott Jézusért! A megváltás felszabadít a lekötelezettség görcse alól is. A „Ryan közlegény megmentése” – című filmben egy szakasz katona egy édesanya utolsó élő fiának megmentéséért áldozza életét. A mentőakció végén az akciót vezető százados haldokolva ezt suttogja Ryan fülébe: Érdemeld ki! A film zárójelenetében idős korában a családját is elviszi a katonai temetőbe ez az ember a százados sírjához. Kétségbeesetten kérdezi ott a feleségét: Jó ember voltam? Ugye, jó ember voltam? Mond, hogy jó ember voltam! Ez a nemes áldozat, és az utolsó szavak egy életre megterhelték ezt a megmentett embert. Vajon kiérdemeltem?  Jézus áldozat nem megterhel, hanem felszabadít. Ő nem azt mondta haldokolva, hogy érdemeld ki, hanem ezt: „Elvégeztetett!” Ez felszabadít minden görcs alól. Ha elvégeztetett, akkor nem tudok mit hozzátenni, nem kell mit hozzátennem. Szabad vagyok. Ezzel együtt, ha elvégeztetett, akkor lehet másként, mint ahogy én a bűnös természetemmel tudnék. Jézussal lehet másként! Szabad vagyok erre! Ez valóságos erő. Ezért az élő hit gyümölcstermő hit. „Lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba vannak oltva, a hála gyümölcsét ne teremjék.” (Heidelbergi Káté 64. kérdésfelelet)

Jézus abszolút elöl járt az Isten szerinti jó cselekvésében. Egyenesen azért jött, hogy az Isten által teremtett jót, amit az ember Isten terve elleni lázadása megrontott, helyreállítsa. Az életünkben, és az egész világban. Megmentett, üdvözített minket. Ez nem csak állandó bűnbocsánatot jelent, hanem egyben egy megváltozott élet lehetőségét. Jézus feltámadásának az erejével élhetünk másként, élhetünk az Isten akaratához való igazodásra, a jó cselekvésére törekedve. Ezért az igazi bűnbánat nem csupán búbánat – ahogyan egy aranyos kisgyerek gyerekszájjal búbánati istentiszteletnek nevezte a bűnbánati istentiszteletet -, hanem több annál. A bánkódáson túl benne van a változásra való vágy és készség is. Félreértés, fals keresztyénség az, ha mi a bűnös voltunkra, és Isten bocsánatára hivatkozva felmentést szeretnénk kapni az engedelmesség alól! Jézus minőségi életet ajándékozott nekünk kegyelemből. „Önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.” Tit 2, 14. A gyümölcsfa célja a gyümölcstermés. A hívő ember élete gyümölcstermő élet. Hitünk életjele és növekedésének útja az egyre bőségesebb gyümölcstermés. A gyümölcstelenség nem jó állapot. Tünet. A betegség vagy a halál tünete. A gyümölcs megerősítő visszajelzés a hitedről. Jézus nélkül nincs gyümölcs, de Jézussal igen! Ha nincs változás az életedben, ha nincs gyümölcs, vagy megrekedtél egy szinten, vizsgáld meg: Jézussal vagyok? Ismerem őt? Belőle élek, vagy eltávolodtam tőle?

A gyümölcs az a része a gyümölcsfának és a szőlőnek, amellyel nem önmagát szolgálja, hanem az életet adja tovább, és másokat táplál. „Igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók.” (8-9. vers)

Van gyümölcstelen, haszontalan, önmaga körül forgó „hit”, vallásosság. A vitatkozás – akár vallásosan is -, amelynek mindig az a célja, hogy nekem legyen igazam, önmagamat próbáljam erősítgetni, az önérzetemet táplálni, ahelyett, hogy a környezetemet táplálnám. Nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket így fordíthatnánk mai nyelvre: ki a hívőbb hívő? Viszálykodás – versengés: kinek van értékesebb helye, feladata. Törvényeskedő harcok, amelyek az örökkévalóság szempontjából lényegtelen dolgokból faragnak szabályokat azzal az elvárással, hogy mindenki az én szabályaim szerint működjön. Külsőségekhez, formákhoz ragaszkodó formalizmus. Mindez haszontalan, senkinek nem használ, nem épít, nem táplál.

Ehelyett tedd azt, ami hasznos másoknak, hadd tápláljon Isten másokat hited gyümölcseivel! Pilder Mária teológiai tanár mindennapi imádsága volt ez: „Uram, add, hogy ma is hasznára lehessek valakinek azzal, hogy ismerlek téged!” Értjük? Áldás vagy mások számára? Olyan vagy, mint egy falat kenyér, egy zamatos gyümölcs? Vagy inkább olyan, mint egy szúrós, kellemetlen bogáncs? Beszélgethet erről veled a te Urad?

Ez hasznos az embereknek és ez szolgál Isten dicsőségére. Soli Deo Gloria. Mivel dicsőítem Istent? Mi az igazi istentisztelet? A templomi ének, imádság? Az is. De ennél jóval több. Hétköznapi istentisztelet. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5, 16. Reformáció tanítása szerint Istent dicsőítő istentisztelet életünk minőségi gyümölcse a minőségi cselekedet. Ismerjük a három sajtkészítő történetét? Mindhárom istenes ember volt, Istent szerette volna tisztelni. Az első alig várta, hogy vége legyen a munkának, hogy templomba mehessen, mert ott kapcsolódhat be az igaz istentiszteletbe. A második szintén ott volt vasárnap a templomban, de hétköznap munka közben is énekelt és imádkozott, így folytatva a vasárnap elkezdett istentiszteletet hétköznap is. A harmadik szintén örömmel vett részt minden vasárnapi istentiszteleten, imádkozott is miközben dolgozott, ennél azonban még többet látott: látta azt, hogy a munkájával istentiszteletet végezhet. Istennek készített minden sajtot, azzal a gondossággal, tudása és ereje legjavát beletéve, hogy örömére szolgáljon Urának. Vajon melyik sajtkészítőtől vásároltak az emberek legszívesebben sajtot? A reformáció fedezte fel újra az evangéliumi igazságot, hogy a munkám, a hétköznapi életem lehet istentisztelet. Mit jelent a minőségi cselekedet? Szív kérdése elsősorban! Ezzel a szemlélettel, ezzel a kérdéssel a szívemben teszem a feladataimat: hogyan teljesíthetem Istentől kapott hivatásként embertársaim szolgálatára? Luther mondta, hogy nem csak a papok állnak istentiszteleti hivatásban, hanem az az utcaseprő is, aki olyan tisztára söpri az utcát, hogy Istennek gyönyörűsége teljen benne, és ezzel szolgálja embertársai javát, tölti be szükségét.  Nem az a kérdés, hogy másokhoz képest mennyire elismert területen dolgozom, mennyit tudok tenni, vagy mekkora a tehetségem, hanem az, hogy milyen szívvel teszem, amit teszek! Teljesen bele adom-e magam? Azt, amit Isten nekem adott?  Hasznára igyekszem-e lenni embertársaimnak?

„Tanulják meg…” Isten iskolába irat be minket, amikor elhív. Nem elméleti teológiát tanít elsősorban, hanem az életet tanítja. Gyümölcstermésre tanít. Persze ehhez szükség van a fejedre: értelmes igével beszél veled. De szükség van a szívedre is: az indulataidat, indítékaidat veszi célba. És végül szükség van a kezedre, lábadra, szemedre, füledre, szádra is, hogy a megváltozott szívedből megváltozott cselekedetek és szavak származzanak. Ehhez a tantárgyhoz szükség van arra, hogy figyeljünk az igére. De ezt a tantárgyat nem lehet elméletben tanulni, fotelben. Ez gyakorlati tárgy, éles helyzetekben, élethelyzetekben, szükséghelyzetekben gyakoroljuk. Látod ezt így? Látod így ezt a mostani helyzetet? Isten a szükségen keresztül lehetőséget biztosít neked a gyümölcstermésre! Kapaszkodj Jézusba! Figyelj rá! És gyakorold!  Az Isten szerinti jót tedd, töltsd be a testi-lelki szükséget magad körül, légy hasznára az embereknek, légy áldás! Légy ebben elöljáró! Isten áldott eszköze. Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan jelenik meg az a kísértés kegyességünkben, hogy a bocsánatra és a gyengeségünkre hivatkozva felmentsük magunkat az engedelmes életváltozás alól, és igaz bűnbánat helyett „búbánatot” gyakoroljunk?
2. Hogyan tapasztaltad meg azt, hogy a megváltás felszabadít a félelem és a görcsök alól, és szabaddá tesz arra, hogy Jézus feltámadásának erejével gyümölcstermő életet élj? Miben mozdít ez meg most téged?
3. A jó cselekedet az, ami Isten által rád bízott küldetésed szerint a te feladatod. Mire figyelmeztet ez téged?
4. Milyen szükséget látsz a közvetlen környezetedben, mit kezdesz ezzel?
5. Hogyan lehet istentisztelet az, ahogy a munkádat, feladataidat végzed, ahogy a hétköznapjaidat éled?

Végh Miklós, lelkipásztor