2022. Október 23.

Olvasandó: Zsolt. 55, 2-6. 17-19. 23.

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; 7és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7.

Szeretett Gyülekezet!

Ünnepelni jöttünk össze a mai napon. Méghozzá nem csak az Urat, az ő nagy tetteit jöttünk ünnepelni, hanem egy szabadságharcot is. Amikor emberek tenni akartak a szabadságukért. Az 1956-os dicsőséges napokra emlékeztetett bennünket az 55. Zsoltárunk. Az a zsoltár, amely alapján oly szép zenemű született meg Kodály Zoltán által, s kapta a Psalmus Hungaricus címet.

Mi is történt 1956-ban? A zsoltáríró olyan pontosan írja le az emberek érzését abban a korban, amikor ezt írja: „Bánatomban bolyongok, és sóhajtozom az ellenség hangoskodása, a bűnösök nyomorgatása miatt. Mert bajt zúdítanak rám, és haraggal támadnak rám. Szívem vergődik keblemben, halálos rémület fogott el. Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át.” (3-5). Az állandó félelem, az embertársban való bizalmatlanság, az életben maradás bizonytalansága ült rá a magyar népre az 1950-es évek elején. Az ideológiai kényszer, a szabadság beszűkítése nyomta szinte az egész társadalmat. A félelem állandósult az emberek életében. Szomszéd a szomszédot, apa a fiát, leány az anyját jelentette fel, s több esetben küldte a halálba. A rettegett hatalom felé való megfelelési kényszer kivette az emberekből az érző szívet és farkas szívet kezdtek el hordani, növeszteni. Ismerjük a mondást: Homo homini lupus. ’Ember embernek farkasa’ lett. Mi az a mozgatórúgó, ami idáig vezetett? A zsoltáros szavaival: a halálos rémület.

A történelemkönyvet lapozva, azonban az is tisztán látszik, hogy a félelmen alapuló kordában tartás nem mehet a végtelenségig. Van egy pont, mikor a félelem már nem visszatartó erő. Van egy pont, amikor a félelmet felváltja a bátorság. 1956-ban pontosan ez történt. A nép nem törődve a megtorlás lehetőségével felemelte szavát és azt mondta nem kérünk ebből többet. Miért is fontos ez ma élő embereknek? Miért fontos erről szólni a szószékről?

Három rövid élettörténetet és hozzájuk kapcsolódó gondolatot hadd idézzek fel abból az időből. A háromból az első két ember története összekapcsolódik. Két teológus hallgató, Herczeg Lajos és Magócsi István a forrongó Budapesten tért vissza a teológiára, ahol készültek lelkészi szolgálatukra. Mielőtt azonban betértek volna a biztonságot jelentő falak közé, két asszonyt pillantottak meg, akik nem mertek hazamenni. A két fiatal teológus, félretéve saját félelmeit, sietett a segítségükre. Soha többet nem tértek vissza a teológiára, lövések érték őket és meghaltak. A harmadik személy, akiről szólni szeretnék, akinek a nevével Nagykőrösön találkoztam a főiskolán, az Gulyás Lajos levéli református lelkész. Ő október 26-án Mosonmagyaróváron, a hírhedt sortűz után, emberi életeket menteni szeretett volna, nem figyelve, ki az illető. Így mentett ÁVÓS tisztet és szabadságharcost. Ő Isten legfőbb parancsát, az élet védelmét tartotta a szeme előtt. Naplója is erre utal: „.. mint hívő keresztyén ember arra gondoltam, menteni kell a következő halottakat.”

Az ő gondolkodását az jellemezte, amiről Varga László nyugalmazott lelkipásztor számol be egy veszélyes utazási utáni reakcióként: „Gyerekek, én az életemben így még nem féltem, de tudjátok, hogy nem magamat féltettem.”, vagy hogy Bibliát idézzem „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,5). Zárójelben hadd jegyezzem meg, ez az Ige volt a forradalom alatt egyetlen egy kiadást megért, Reformáció újság vezérigéje.

Nekünk, ma élő reformátusoknak, ma élő hívőknek ez a három ember példát ad az Isten követésben és segít megállni a hitben. Szeretném ennek a három ember példáján keresztül és a felolvasott Igék alapján Isten üzenetét hirdetni közöttetek.

Isten nem veszi ki a hívőt a mindennapi életből

Mindhárom említett személyt és a zsoltárírót egy dolog köti össze, bár időben és térben nincsen egyezőség az életükben, de összeköti őket az Isten szeretete és követése. Saját korukban kell megéljék a körülöttük lévő világ kihívásait. Nem kivonultak a világból, hanem az adott helyen és időben kellett megélniük hitüket. Biztosan jobb lett volna elzárkózni, jobb lett volna kivonulni egy csendes. elhagyatott helyre, s ott csak az Isten Igéjével foglalkozni, azt megélni egy zárt közösségben vagy magányban. Tegyük szívünkre kezünket, minekünk is eszünkbe jutott már, ’Ki kellene menni ebből a bűnös világból egy olyan helyre, ahol azzal foglalkozhatok, ami a legfontosabb számomra. Azzal, aki a legfontosabb számomra, Jézussal!’ Ez a vágy nem csak a ma élő keresztyének vágya, hiszen Péter apostolban is ott van, mikor így kiált a MEGDICSŐÜLÉS HEGYÉN: „Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” (Máté 17, 4). Péteréknek, azonban le kellett jönni a hegyről. Maga Jézus vezeti le őt és apostol társait. A három apostolnak követnie kell a Mestert, de a felismerés ott van bennük, feladat van a hegy lábánál. Testvérem! Neked Szolnok vagy ahol laksz, a hegylába. Ott kell beteljesítened küldetésedet. Itt vagy ott kell beteljesítened és megállnod a helyedet és betöltened elhívásodat. Jézus főpapi imájába is ezt kéri az Atyától: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (János 17,15).

Az 56-os mártírok és Dávid sem lett kivéve a saját környezetéből, hanem ott kellett megállnia küldetésében. Azért lehetnek jó példák számunkra ezek a hősök, mert ők is valóságos emberek, mint mi. Hús, vér emberek. Ugyanolyan érzésekkel telve, amilyen benned és bennem is születik. Ugyanúgy tudtak szeretni, ugyanúgy tudtak figyelni a körülöttük kialakult helyzetre. Ugyanúgy elgondolkoztak, mi a helyes és mi a helytelen. Abban is hasonlóak hozzánk, hogy a válasz nélküli kérdések, a külső nyomások félelmet szültek bennük.

Emlékszünk még a zsoltáros szavaira? „Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át.” (6). Emellé hozhatom az egyik teológust is, aki a forrongó Budapesten áthaladva, egy teherautó platójáról átázott inggel száll le a teológia épületénél. Az ő izzadsága nem a külső hőmérséklet hatása, hanem a belső felfokozott állapot jelzése.

Az előbbi képek alapján szeretnék egy tévhitet szertefoszlatni. Számtalanszor hallhatjuk a világ embereitől, mint elvárás, hogy a hívő ember nem lehet búskomor, nem szoronghat, nem félhet. Ez abból a hamis képből táplálkozik, hogy a keresztyén ember mindig jókedvű, mindig lelki fitt. Minket nem az különböztet meg a többi embertől, hogy sohasem lehetnek negatív érzéseink. Az különböztet meg, hogy egy Teremtő és megtartó Urunk van. Most és itt is igaz ez a mondat! Ami nem jelenti azt, hogy külső erők nem hatnak ránk.

Jézus mikor imádkozik, azt kéri, hogy maradjanak meg az övéi abban a világban, ahova helyeztettek. Ami azt is jelenti, hogy a hívő embert is érheti nehézség, érheti csalódás, érheti egy nem várt helyzet, érheti megaláztatás, elérheti egy összetört lelki állapot. Ezek természetes reakciója lehet a félelem, az aggodalom. Ez az érzés telepedhet rá az életre.

Nézzük meg, milyen veszélye van az el nem múló félelemnek!

Az emberiséget elkíséri a félelem érzete. Ez akkor is igaz, amikor az élete nincs közvetlen veszélyben, amikor jól mennek a dolgai. Így van ez manapság is. Gyártják az aggodalmakat, ha kell, ha nem! Aggódással tekintenek a jelen pillanatra, félelemmel tekintenek előre, a következőre. Sajnálatos, hogy ezek nagy részét maguk generálják. A generált félelmek fenntartása arról tanúskodik, hogy az ember szeret aggódni, szorongani. Miért szeret az ember aggódni? A válasz pedig, a bizonytalan következő lépésben, az események hatásaiban vannak. Emellett ott van még sok esetben, az önsajnálat szeretete is. Bármi is legyen az ok, a hosszan fenntartott félelem megbetegít. Megtörheti a testet és a lelket is.

Lelkigondozásban sokszor találkozni megtört lélekkel, aminek testi kihatásai is vannak. Számtalan beszélgetésben előjön egy régebbi szorongás, mely akár idős korig gyötör lelket, testet. Milyen fájdalmas, amikor az látszik egy ember életében, hogy évek, évtizedek óta hordozza sebeit. Mikor ezek évekig, évtizedekig korlátozták, torzították a helyes látást. Az évekig, évtizedekig hordozott fájdalmaknak következményei vannak! Mert a félelem fogja meghatározni, formálni cselekedeteiket. Ez még akkor is igaz, ha csak a tudat alatt van jelen az aggódás. Még akkor is gondolat és cselekvés formáló, ha az ember nem vallja be önmagának! Ahelyett, hogy felszínre hozná, ahelyett takargatja önmaga előtt. A takargatás eredménye az ízetlenné vált élet és a megszomorodott élet. Testvérem, Te milyen aggodalmakat, félelmeket hordozol magadban? Mi az, amire ma is szorongással gondolsz?

Felszabadulni a félelmek nyomása alól

Azért fontos ez a kérdés, mert a legtöbb ember meg szeretne szabadulni ezektől az érzésektől. A hívő és nem hívő emberben is meg van az az érzés, nem szeretne egy szorongó életet. A nem hívő, s gyakran a hívő is, praktikákat keres arra, hogy megszabaduljon ezektől. Praktikát gyárt, ami azt jelenti, kitalálja miként lehet elnyomni, elfedni. Lehet, sikeres lesz, de csak egy rövid ideig. Aztán előtör, újra a felszínre kerül. Egy képet szeretnék arra használni, miként is válik semmisé a praktika. Olyan, mintha a szemet idegesítő szemétkupacot, ahelyett, hogy eltakarítaná az ember, letakarja a legszebb és legdrágább inggel, blúzzal. De jön a szél, s felemeli az inget és elviszi messzire. Nem fog változni semmi, ha újabb saját gondolattól vezérelve, bármi mással lefedjük a halmot. Mert a szemét ott marad. Ahogy a félelem is marad, ha valamivel el akarjuk fedni.

Látjuk, érezzük nem ez a megoldás, mivel nem vagyunk képesek önerőből megszabadulni tőle. Akkor örökké a miénk marad? Nem! Van megoldás!

A félelmek, a szorongások, ahogy minden más felett is, az Isten az Úr! Neki van hatalma azokat elvenni, helyzeteket megváltoztatni. Ő tud megszabadítani minden nehézségtől.

Ezt tudja Dávid. Ő nem jó ötleteket, praktikákat keres, hanem az egyetlen megoldást választja: „Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem.” (17). Mi az eredménye a hitbéli kiáltásnak? Erre is a zsoltáros ad választ: „Megszabadítja lelkemet békességre” (Károli, 19). Mit jelent az, amit a zsoltár írója vall? A szívből megvallott gondjaink, aggodalmaink eljutnak a Teremtőhöz, Aki meg is hallgatja azt, egyedül Jézus Krisztusért, s akarata szerint cselekszik is az Őt megszólító életében. Hadd hangsúlyozzam még egyszer, a szívbéli kiáltás fontosságát. Pál erről beszél a filippeknek, mikor ezt írja: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6-7.)

Az aggodalom elleni orvosság

Azt mondja Pál, semmiért se aggódjatok! De mit ért Pál az aggodalom alatt? Ehhez magát az aggodalom szót kell megvizsgálni. A magyar nyelvben, az aggodalom szavunk alapján nehezen érthető, hogy egy egyszeri, egy pontnyi félelemről van szó, vagy egy végtelenbe nyúló aggodalomról. Pál által használt görög szó (merimnate) egy időtlen, tehát folyamatos, vissza-visszatérő aggodalmat jelent. Ami azt jelenti számunkra, hogy minden körülmények között, minden időben, mindentől függetlenül feltárhatjuk Istenünk előtt, odavihetjük elé mindazt, ami életünket szomorítja.

Hasznos útmutatást ad Pál arról is, hogy mi módon tehetjük ezt meg. Azt mondja: Először is, imádsággal és könyörgéssel. Azt kéri itt Pál a filippibeliektől és tőlünk is, hogy szívünk nehezét tárjuk fel bátran Isten előtt. A feltárás módja pedig az imádság. Amikor az imádságról szól, akkor azt mondja, lépj kapcsolatba az Atyával, akinek minden lehetséges. Azt szólítsd meg, aki egyetlen szavával teremtette ezt a világot, aki ma is kezében tartja a világmindenséget, aki a te Teremtőd is és akinek fontos vagy. Akinek módjában áll a félelmeket elvenni, kiirtani és békességet ültetni a helyébe. Testvérem, megszólítottad már szívből Teremtő Atyádat? Van merszed összekulcsolt kézzel elé állni és elmondani őszintén, mi nyomja életed? Hidd el, most is várja a megszólítást, s örömmel veszi el mindazt a kínt, amit szívből elmondtál Neki!

Ám azt is kéri Pál, hogy mindezt könyörgéssel tegyük. Miért fontos ez a szó itt? Mert kifejezi mennyire Istenre és az Ő Egyszülött Fiára szorul az ember. Rámutat a könyörgés arra, hogy a könyörgő megvallja, nem talál máshol menedéket, írt a bajára. Megvallja, Istentől függ az élete, lelki és testi egészsége! Annak a megvallását is tükrözi a könyörgés szó, hogy minden élethelyzet, minden állapot, a földi és mennyei is az Ő kezében van. Hiszem, hithőseink is ugyanezt vallhatták, mert már megismerték, megtapasztalták Isten munkáját saját életükben. Nem tudom pontosan, mi járt a fejükben, mikor cselekedtek, de abban biztos vagyok, hogy legbelül ott volt az ézsaiási kijelentés: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (43,1b). Tudták, megtapasztalták, hogy Isten megtartja szavát, ígéretét, melyet személyes kijelentésnek tekintenek.

Emiatt, az apostol nem áll meg az imádságnál és a könyörgésnél, hanem tovább megy, mikor azt mondja hálaadással. Ami azt jelenti, minden jót és nehezet elfogadok, ami Istentől érkezik. Hittel fogadva az utat, amit kijelöl.

Pál itt újra fogalmazza az imádság lényegét. Azt mondja, hogy a hálaadás legyen az imádság alapja. Azért válik fontossá ez a gondolat, mert nem csak akkor szükséges Istenhez szólni, mikor nehézség, félelem van az életünkben. Ezért van a hálaadás előtt a mindenkor szó. Minden időben, minden állapotban! Ennek oka pedig az, hogy emlékszem mind arra a jóra, ami az életem adott pontjáig ért. Látom, eddigi életemben Isten jóságát, szeretetét és kegyelmét, irgalmát! Ha ezek ott vannak a szívünkben, ha már ezeket megtapasztaltuk, akkor biztosak lehetünk abba, hogy az eddig hű Isten ezután is hűségben lesz velünk. Az Ő hűsége és szeretete kifogyhatatlan. Ezt mutatta meg abban, mikor az elveszett embert menteni küldte el Egyszülöttjét. Jézus Krisztus volt az, aki a valódi szabadságot megszerezte kereszthalálával. Az Ő váltsága győzte le a félelmet is. Ehhez azonban állandó felfelé való nézés szükséges. Istenre figyelés!

Ennek a felfelé, Istenre figyelésnek lesz az eredménye, hogy a félelmet felváltja a békesség. Nem is akármilyen békesség, Istentől jövő békesség. Mennyivel több ez a békesség, mint amit ember adhatna magának. Ez a békesség nem a fejben, a gondolatokban születik meg, hanem a szívben. Erre utal a „minden értelmet meghalad” sor is. Onnan a szívből árad ki és az egész embert átjárja! Ennek lesz a következménye, hogy az Isten békességével átitatódott embert, maga az Atya védelmében van. Ez a védő, óvó, őriző isteni jelenlét ad védelmet a szívünkben és elménkben. Ez az atyai jelenlét törli el az állandó rettegést, aggódást.

Erre utal a zsoltáros is, amikor azt mondja: „Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád!” (23). A gondviselés Jézus Krisztus által lehet a miénk. Az Úr Jézusra vetett teherről egy olyan szép képet hallottam egy Igehirdetésben: „Jézus a Máté 11-ben azzal biztat minket, hogy vegyük fel az Ő igáját. Ott egy ilyen képet használ, hogy Ő ott van befogva az igában, bújjunk be mellé, vessük rá a terhünket, s majd Ő viszi a javát. Nekünk is ott kell lenni, benne kell lennünk a nehézségben, … a nehézségben benne lenni, mert beleenged, ránk engedi. De azt mondja, hogy vesd rá. Az én igám gyönyörűséges. Majd én elviszem. A javát majd én hordozom.”  Milyen örömteli, milyen evangéliumi: Az élet igáját nem egymagadnak kell hordanod. A keresztre feszített, az emberré lett Isten, a bűn átkától Megmentő hordozza életed legnagyobb terheit. Milyen áldás lehet ez az embernek, hiszen az emberekkel megoszthatatlant lehet megosztani az emberek Szabadítójával. Lássuk tisztán, az igában, a tehercipelésben nekünk benne kell lennünk, mert nincs olyan ígéretünk az Úrtól, hogy életünk minden pillanata boldogság, béke lesz. Nem ígér biztos anyagi jólétet, gazdagságot, teljes és állandó egészséget. Nem ígéri, hogy minden kérésünk teljesítve lesz az Atya által. Azt sem mondja, hogy minden aggodalom megszűnik. De ígéri, hogy békessége minden problémán és nehézségen át el fog kísérni. Ha valamilyen kérésünkre Isten válasza „nem”, az Ő békessége akkor is át fog segíteni bennünket a helyzeten.

Pál apostol mikor ezeket a sorokat írja, akkor elsősorban a neki is adatott szabadításra gondol. Vallja és mi is valljuk, vallhatjuk, hogy Jézus Krisztus váltsága egyszeri és tökéletes.

E megvallás jelenti számunkra, hogy nincs olyan, nem lehet olyan az életünkben, amiért állandó aggodalomban kell lennünk. Ehelyett az Ő békességét akarja adni. Ehhez fel kellett áldoznia Egyszülöttjét, hogy a golgotai kereszt által, Jézus Krisztus áldozata által, a mi bűneinket elfedezze. Már nem a bűnös embert látja Istenünk, hanem a Fia által megmentettet. Emiatt vallhatjuk teljes valónk által: Jézus Krisztus vérével való megváltás elfogadása által lehet teljessé Isten békessége. Ez a békesség pedig megjelenik a gondolatainkban és a szívünkben, újjá szül minket. Ez a gondolati és szívbeli változás kihat egész életünkre. Ezt a változást fogják többen felismerni, majd lesz hívogatóvá Istenhez. Mert az az ember, aki Isten által adott békességben van az mindenki számára kívánatos példa. Talán még nem tudja honnan van, de vágyik rá.

Ezért hiszem, mindannyian vágyakozunk a békességre. Azt is hiszem, hogy azt is látjuk, mennyivel nagyobb békességet tud adni nekünk az Isten. Azonban, ezt a békességet akkor tudjuk elérni, ha megbékélünk Istennel. Ha kétséget kizáróan tudjuk mondani, „Én pedig Istenhez kiáltok, és az ÚR megsegít engem.”. A megsegítésben van egy mennyei segítségünk is. Az őszinte kiáltó szó megcselekvéséért maga Jézus Krisztus is imádkozik az Atya jobbján! Adja Istenünk, hogy az őszinte, szívből jövő kiáltás naponta jelen legyen az életünkben! Tudjuk nap, mint megvallani: Semmiért nem aggódom, mert imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással feltárom magamat Isten előtt; és Isten békessége, mely minden emberi értelmemet meghaladja, meg fogja őrizni szívemet és gondolatomat Krisztus Jézusban. Így legyen! Ámen!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen aggodalmakat, félelmeket hordozol most magadban? Mi az, amire ma is szorongással gondolsz?
2. Megtapasztaltad már, hogy a félelmek és az aggodalmak rátelepednek az életedre és megváltoztatják látásodat, gondolataidat, döntéseidet?
3. Átélted már az Isten békességét? Mit jelent számodra, hogy ezt a békességet az Úr Jézus váltsága által lehet megélni?
4. Mennyire jellemez Téged az Isten megszólítására adott páli hármasság: ima, könyörgés, hálaadás?

Schwancer Pál