2022. november 13.

Olvasandó: Zsidó 12, 1-3. 12-29.

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek… Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.” Zsidókhoz írt levél 12, 1-3.28.

Küldetés vasárnapja van ma gyülekezetünkben. Úgy figyelhetünk Isten igéjére a küldetésünkkel kapcsolatban, hogy közben a körülményeink, a helyzetünk szokatlanságával küszködünk: nem a megszokott helyen és délelőtt helyett délután tartjuk az istentiszteletet. Nekem is nagyon nehéz volt a mai délelőtt: annyira szokatlan, annyira furcsa, valami hiányzik a megszokott rendből. Az elmúlt években a világjárvány és most a gazdasági válság kapcsán is több olyan körülménnyel kerültünk szembe, ami kimozdította életünket a megszokott keretek közül.

Isten igéje ezek között a kihívások között a kitartásra buzdít bennünket. Ha a Krisztustól kapott küldetésünkben végig meg akarunk állni, akkor kitartásra van szükségünk minden körülmények között.  Erre a buzdításra volt szükségük a zsidó levél első olvasóinak is. Az egyház első évtizedei után keresztyénként élve elfáradtak, kicsit „leültek”. Azt várták, hogy Jézus néhány év múlva visszajön, és még mindig nem jött vissza. A „terep” pedig nehezedett, újabb és újabb akadályokkal, nehézségekkel, szenvedéssel kellett szembenézniük. Rövid sprintre készültek, az évek múltával azonban kiderült, hogy ehelyett hosszútávfutásra hívta el őket az Úr! A hosszútávfutás pedig kitartást igényel! Nem csak elkezdenünk kell, de végig is kell mennünk! Szükségünk van erre a buzdításra, mert a hosszú távú kitartás, az állhatatosság nehéz lecke számunkra. Lelkesedésben, rövid sprintekben jók vagyunk, de a lelkesedés hamar lelohad, a sprint után gyorsan kifulladunk, a kitartásban nem vagyunk jók. Várni és kitartani a legnehezebb dolog nekünk. A Zsidókhoz írt levél ma olvasott mondatai így bíztatnak bennünket: kitartás, szedjétek össze magatokat, induljatok tovább! Mi az, amivel Isten motivál minket a kitartásra?

1. Biztos reménység. A remény kifejezést a Biblia nem úgy használja, mint ahogyan mi azt használjuk a hétköznapokban. A hétköznapi szóhasználatban a remélem azt jelenti, hogy szeretném, de nem biztos. A bibliai remény azt jelenti, hogy valami teljesen biztos, mert Isten megígérte, elkészítette, csak most még nincs itt, később lesz az enyém, még várnom kell rá. Így beszél ez a mai ige is futásunk, vándorlásunk céljáról: „Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak” Ez adjon erőt ahhoz, hogy ne üljünk le, ne szóródjunk szét, ne olvadjunk bele ebbe a világba, tartsunk ki Jézus és az ő népe mellett!

A hosszútávfutás, a hosszútávú túrázás jellemzője a rövidtávval szemben, hogy a cél – bár biztos -, de nem itt van. A rövidtávú életszemlélet itt és most akar célba érni, gyorsan túlesni az erőfeszítésen, minél hamarabb pihenni, élvezni a pillanat örömeit. A hosszútávfutó, túrázó tudja, hogy a biztos célig még az erőfeszítésekben való kitartásra van szükség.  Fontos ma is meglátnunk, hogy a Biblia életprogramja, „életpályamodellje” szerint hosszútávú vándorlásra hívott el bennünket a mi Urunk. Gyönyörű, biztos, örök célja van a hitben élet életünknek, de ez a cél nem itt van, vagyis átutazóban vagyunk ezen a világon.

A jövőképünk meghatározza azt, hogy a jelenben hogyan élünk. A fogyasztói társadalom jövőképét már Pál apostol megfogalmazza a korinthusiaknak: ha az örök perspektíva, a feltámadás reménysége nélkül éljük az életünket, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk” 1Korinthus 15, 32. Ez a „jövőkép” van a szerezz meg mindent azonnal és mindent e világban életstílus mögött. Sajnos ez a gondolkodásmód, ami mindent áthat körülöttünk, ránk, keresztyénekre is hat.

Emlékeztetni kell bennünket, mert belefeledkezünk ebbe a látható, múlandó világba. Jézus a bolond gazdag példázatában figyelmeztet bennünket erre (Lukács 12, 15-21.) A probléma a példázat szerint nem a jó termés vagy a nagy vagyon, nem a javak, amiket birtoklunk, hanem az ezekhez való egészségtelen kötődés. „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lk 12,15.) – mondja Jézus.

A probléma az, hogy a szívünk nagyon könnyen elkezd kötődni, valami láthatóba, múlandóba kapaszkodni, ahelyett, hogy az egyetlen örökkévalóba kapaszkodnánk, és az örökkévaló elveszti központi jelentőségét számunkra.

Hamis kötődésre hajlik az emberi szív. Így vagyunk például vallásunk látható kereteivel. A reformáció ezért olyan távolságtartó a külsőségekkel kapcsolatban. A tegnapi Kereszt-kérdések konferencianapon egy többek között előkerült ez a kérdés is, és erről is beszélgettünk a résztvevőkkel. Nem baj az, ha például egy konkrét épület az otthonosság érzetét kelti bennünk – ez normális emberi lelki jelenség -, de baj, ha az épület fontosabb lesz számunkra, mint az istentisztelet, vagy a gyülekezet közössége. Nem baj, ha valaki egy kereszttel emlékezteti magát arra, hogy Jézushoz tartozik, de baj, ha anélkül a kereszt nélkül már nem is érzi biztonságban magát. Izrael népe mindig ezzel küzdött történelme során. Még alig „száradt meg a tinta” a 10 parancsolat kőtábláin, máris aranyborjút öntöttek, így próbálták kézzel foghatóvá tenni Istent. Ezékiás királynak a rézkígyót ki kell dobnia, mert a nép az Isten kegyelmére emlékeztető tárgyat elkezdte imádni. De az egyháztörténelem során is újra meg újra találkozunk ezzel a jelenséggel. A reformáció idején Luther élesen kikelt az ereklyekultusszal szemben. Néhány évtizeddel később azért kellett Luther halálos ágyát elégetni, mert az emberek darabokat törtek belőle és gyógyszernek használták! Ilyen könnyen alakul ki káros és kóros kötődése a szívünknek!

Ma a vallási tárgyakhoz való kötődés nem jelent akkora kísértést számunkra, annál inkább a földi javainkhoz való kötődés. Az ige figyelmeztet: szabad hálaadással élnünk azzal, amink van ebben a világban, de nagy baj, ha a földi keretekre, célokra koncentrálunk, erre szánjuk figyelmünk, erőnk jó részét, ez mindennapi cselekedeteink mozgatója és nem Isten akarata, ebben a világban vannak a fő céljaink. A probléma az, hogy elfelejtjük: átutazóban vagyunk, le akarunk telepedni, legalábbis erre utal mindaz, amivel körülvesszük magunkat (vajon az életünk kényelme egy ideiglenes táborhoz hasonlít?) Úgy tűnik elfelejtettük, hogy utazók vagyunk: még beszélünk róla, de az életünk másról beszél. Szükségünk van a felrázásra, ébresztésre, buzdításra, ha túlzottan „bealudtunk” az ideiglenes pihenőhelyen.

„Rendíthetetlen országot kaptunk…” Ebben a világban minden „rendíthető”, vagyis elmúlik, megkopik, elhervad, ideiglenes, elveszti jelentőségét. Mindent itt kell hagynunk egy napon. Ez egy múlandó világ. MI AZONBAN MARADANDÓ, SŐT RENDÍTHETETLEN ORSZÁGOT ÖRÖKÖLTÜNK JÉZUS KRISZTUSBAN. ODA TARTUNK. Örökségünk nem kopik meg, nem hervad el, nem múlik el. (1Péter 1, 3-4.) Ezért erre tekintettel vándorolj, és lásd meg, hogy minden más relatív. Ne add el ezt az örökséget a pillanat élvezetéért, vagy nyugalmáért, ahogy Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért! Amikor pedig ezt megbánta, már túl késő volt. „Keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.” Lukács 12, 31.

A jövőkép meghatározza a mai életfelfogásodat, viselkedésedet. A rendíthetetlen ország reménységének öröme jár-e át ma, és ad erőt a Krisztust képviselni? Látod az örök reménységet, aminek a beteljesedésére várni kell, de egészen biztos.

2. A kitartás motivációja Urunk, aki megváltott bennünket, velünk van, példa számunkra és erőt ad! „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.” A Zsidó levél végig rá emeli tekintetünket, aki láthatatlan, de valóságos, és a hitünk láthatja őt. A hit sem bizonytalanságot jelent, hanem biztos meggyőződést annak létéről, aki biztos valóság, csak szemmel nem látható. Nézz Jézusra, aki elindított, előtted jár és végigvisz az úton! Ő a hit szerzője és beteljesítője. Ő az, aki lehetővé tette, hogy Isten gyermekei legyünk. Vállalta a harcot értünk, megharcolta a harcot és győzött. „Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.” Ez nem egy tőlünk független történet. Az Apostoli Hitvallás arról beszél, Jézus megharcolta és befejezte küldetését. Ez a küldetés pedig nem más, mint a MI MEGVÁLTÁSUNK! Ő elvégezte, befejezte! Nézz rá, vagyis személyesen vesd belé a bizalmadat! Ő BŰNBOCSÁNATOT SZERZETT = Ő AZ ÉN BŰNBOCSÁNATOM. Ő UTAT NYITOTT = Ő AZ ÉN BELÉPŐM AZ ISTEN RENDÍTHETETLEN ORSZÁGÁBA. Ő LEGYŐZTE A BŰNT ÉS A SÁTÁNT = ŐBENNE ÉLHETEK GYŐZTES ÉLETET. Az én életemben is ő a hit szerzője és beteljesítője. Ő kezdte el bennem a jó munkát, és ő végzi el azt. Járható utat nyitott. A lehetetlen lehetségessé vált, mert ő elvégezte. JÉZUS az Atya jobbjára ült, vagyis övé minden hatalom! NÉZZ FEL RÁ!

Ragaszkodj hozzá, vállald az ő útját, ha nehéz is, mert ő végig visz rajta. Természetes, hogy nehézségek, próbák és küzdelem vár minket Krisztus útján: szenvedés, emberi értetlenség, rosszindulat és önmagunkkal való küzdelem egyaránt. Jézus előre figyelmeztet arra, hogy a kereszt hozzátartozik az ő követéséhez. Nem a kényelem útja, hanem a küzdelmes út vezet a dicsőségbe. Ő is ezen az úton járt, és a tanítványait is erre az útra hívja: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.”  Lukács 9,23.

Gondolj a célra, gondolj Jézusra, aki előtted járt, veled van, soha nem hagy egyedül. Kapaszkodj belé és tarts ki! NÉZZ FEL RÁ! Ne foglalkozz annyit nehézségeiddel, foglalkozz inkább dicsőséges Megváltóddal! Az akadályok nagyok, szenvedés olykor nagyon fáj, de Jézus nagyobb! Ő erőt ad minden helyzetben. Most és minden nap.

3. Meríts erőt abból is, hogy vannak útitársaid! „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül” Az előző fejezet felsorol sok bizonyságtevőt, testvért, akik előttünk jártak az úton. Bízzál, mások is végigjárták előtted az utat! Sokszor érezzük úgy, mintha nekünk jutott volna a legnehezebb sors és küzdelem. Nézd meg a hit hőseit! Meríts erőt abból, hogy nagyon nehéz körülményeket is legyőztek. A bibliai hősök és keresztyén hívők, akik évszázadokon át előttünk jártak és célba értek. Nem járatlan előttünk az út. Adjunk hálát értük és lássuk meg életükben JÉZUST! Nem azért győztek, mert nagyszerűek voltak, vagy hibátlanok, hanem azért, mert Isten kegyelméből éltek és Jézussal jártak. A keresztyén vértanúkról feljegyezték, hogy énekelve néztek szembe az arénában az oroszlánokkal és Istent dicsőítve haltak meg. Azt is tudjuk azonban, hogy előtte a börtönben ők is félelmeikkel küzdve, sírva készültek… Mi történt ott az arénában velük? Jézus, volt ott különleges valósággal velük, és erőt adott a legnagyobb próbához, fogta a kezüket és célba vitte őket! Számodra is Jézussal járható az út! Veled van, és neked is erőt ad: mindig elegendőt a mai nap küzdelméhez, és majd a holnaphoz is, a legnagyobb próbához is megadja AKKOR az erőt, amikor szükséged lesz rá. Bízz benne, járj vele!

Lásd meg azokat az útitársaidat is, akik veled együtt járnak most az úton, melletted járnak! Az ige többes szám első személyben fogalmaz: „mi”. Nem vagy egyedül a hit útján. Vannak testvéreid, gyakorold hát velük a közösséget, hogy megerősödj általa! „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást!” (Zsidók 10,25.) Fontos a gyülekezeti közösség. Adj hálát érte! Végy részt istentiszteleten és közösségi alkalmakon áldozatot is hozva érte! Kérj lelki segítséget testvéreidtől, és segíts te is másoknak! Lenne okod elhagyni a gyülekezetet? Nem hibátlanok a többiek, de kegyelemből élő bűnösök, mint te is. Ők a testvéreid. Ne légy gőgös, ne maradj egyedül az úton! Szükséged van a hívők közösségére.

4. Miközben a biztos reménységet, a célt tartod szem előtt, tudatosan Jézusra nézel, erőt merítesz útitársaidból is, tudatos önvizsgálattal vizsgáld át a „felszerelésedet” minden nap és tedd le, dobd ki azt, ami hátráltat az állhatatosságban! „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” Nem csak arra fontos figyelni a menetfelszerelés kapcsán, hogy minden benne legyen, ami szükséges, hanem arra is, hogy nem legyen benne semmi szükségtelen, ami hátráltat.

Tegyük le a ránk nehezedő terhet! Van olyan teher, amit nem tehetünk le, mert azt nekünk kell vinnünk. A saját keresztünket, feladatunkat végeznünk kell. De van olyan, amit nem kell vinnünk, ami túlsúlyt jelent. Például olyan feladatok, amelyeket nem nekünk kellene elvégeznünk. Tegyük fel a kérdést Istennek: Uram, mi az, amit rám bíztál? Arra igent mondok feltétel nélkül. Uram, mi az, amit csak én vettem magamra? Segíts arra nemet mondani!

Az aggodalom bizonyosan túlsúly az életünkön, amit minden nap le kell tennünk Isten elé. A saját életedről való gondoskodást egész egyszerűen nem rád bízta Isten! Add ezt át neki! „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Máté 6,33-34. Tedd a kezébe a holnapot, hogy ő gondoskodhasson rólad, és vedd át tőle minden nap a „napiparancsot” és azt teljesítsd!

Sokszor a kezeletlen, és rendezetlen sérelmeink terhelnek, mérgeznek és fertőznek tudat alatt is. Vass Albert ír arról egy helyen, hogy amikor az ember őrizgeti, fogatja magában, panaszolja a környezetében az őt ért sérelmet, az olyan mintha a fizikai sérülést fertőtlenítés és bekötözés helyett állandóan nyomkodná, piszkálná. Az ilyen sebesülés elfertőződik, és maga körül is fertőzni kezd. Tisztítsd ki, fertőtlenítsd és kötözd be az elfertőzödött sebesülést józan önkritikával, változásra kész alázattal és elengedésre kész megbocsátó szívvel. Nem ilyesmiről beszél az ige is? „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.” Zsidók 12, 15. Ne őrizgesd a sérelmeidet, ne babusgasd, hanem vidd Isten elé, tedd le előtte, és engedd, hogy kegyelme tisztítson meg ebből is!

A felesleges terhek között tegyük le a bennünket megkörnyékező bűnt is!  A bűn erősebb nálunk, önmagunkban elsöpör bennünket. De Jézus legyőzte a bűnt, megtörte a hatalmát és megszabadított bennünket. Ezért győzhetünk Jézusra felnézve! Mi a mi dolgunk? Ne melengesd, ne becézgesd a bűnt az életedben, ne játssz vele! Vedd észre, nevezd a nevén, valld meg, kérj érte bocsánatot, fordulj el tőle és kérj Jézustól erőt a változáshoz! „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1János 1,9.) Nem a bűntudat hordozása Isten célja velünk, hanem az, hogy megtisztuljunk a bűntől, és ennek ez az útja. Jézus keresztjéhez tedd le, az ő segítségét kérd és vedd igénybe a harchoz. Vizsgáld meg magad, és gyakorold ezt minden nap, különben elakadsz, mert elnehezít, behálóz és elhomályosítja látásodat a bűn! A bűnbánatról gyakran beszélünk, de vajon gyakoroljuk-e rendszeresen és állhatatosan? E nélkül rárakódik az életünkre, mint egy sárkolonc a nedves, agyagos úton a cipő talpára, vagy a bicikli kerekére!

A Szentlélek munkálkodik az életünkben, de a tudatos odafigyelésünk, és erőfeszítésünk is kell ahhoz, hogy teret adjunk neki. A keresztyén élet nem vidám sodródás a Szentlélek hullámain, hanem tudatos evezés az ár ellen a Szentlélek erejével. Gondoljuk végig a különbséget! „Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” 2Korinthus 10, 5. Ez azt jelenti, hogy tudatosan rendet tartok a gondolataim között (is!) a Szentlélek világosságával és erejével. Ha észreveszem, hogy az érzéseim, gondolataim, szavaim negatív irányba indulnak el, tudatosítom, és Isten kegyelmének az erejével szabadítást kérek. Itt és most! Hányszor engeded, hogy a gondolataid, érzéseid, félelmeid, feltételezéseid örvénybe rántsanak téged? Az, hogy a kegyelmet elfogadtad, a Szentlelket befogadtad, azt jelenti, hogy nem kell tehetetlenül sodródnod a negatív érzéseid és gondolataid örvényében, nem kell, hogy ez uralkodjon rajtad, harcolhatsz ellene és győzhetsz is, nem kell ezt a terhet cipelned, hanem leteheted! A tudatos odafigyeléssel lesz a Jézusra felnézés, a célra tekintés gyakorlati életünket valóban átformáló és megtartó erőforrás.   

Lelki Hosszútávfutóknak, hosszútávú vándoroknak szóló buzdítást fogalmaz meg ez az ige. Mintha ezt mondaná: „húzzunk bele egy kicsit, mindjárt ott vagyunk!” Járjunk állhatatosan, tartsunk ki Jézus mellett! „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 13. Közel a cél, Jézus veled van ma is, ne add fel, ne telepedj le! Légy az ő vándora, nézz rá, kapaszkodj belé, kapaszkodj össze testvéreiddel, társaiddal, és így indulj tovább! Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan jelenik meg az életünkben az, hogy rövid sprintekben jók vagyunk, a hosszútávú kitartás pedig nehéz feladat számunkra?
2. Mondj példát arra, hogy segített, örömet, reménységet, vigasztalást adott neked a „rendíthetetlen ország” reménysége!
3. Mit jelent számodra a gyakorlatban felnézni Jézusra?
4. Mi az, amit tanultál a felesleges terhek és a megkörnyékező bűn letételével kapcsolatban?

Végh Miklós, lelkipásztor