2022. December 11.

Olvasandó: Dániel 7, 1-14. 27.

“Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?” De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.” Aztán elmentek egy másik faluba.” Lukács 9, 51-56.

 

Dániel látomását nemrégiben olvastuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint. Megrázó ez a látomás, ami a hatalom kérdéséről szól. Olyan, mint egy mai horrorfilm, ami az ember tudatalatti rémálmait eleveníti meg. Hatalmas, állatias, torz, vérengző szörnyetegeket látunk benne, amelyeknek olyan hatalma van, hogy látszólag nem lehet előlük elmenekülni. Gyerekkori rémálmainkhoz hasonlít a bennünket üldöző szörnyekről, és arról, hogy valami miatt nem tudunk menekülni, ki vagyunk szolgáltatva. Ezek lelkünk legbelsőbb félelmeiről beszélnek. Vannak időszakok, amikor felerősödnek ezek a rémálmok, szorongások a szívünkben. Dániel korában a pici Júda tehetetlenül sodródott vérengző nagyhatalmak szorításában. Asszíria, Babilon, Perzsa Birodalom, Nagy Sándor utódbirodalmai, és Róma nekünk már csak történelmi tanulmányok, nekik azonban elsöprő erejű halálos fenyegetés voltak, olyan hatalmak, akik letapostak mindenkit, aki útjukba került kérdezés nélkül. Ezek között azt érezhették: legjobb, ha meghúzod magad, és akkor sem tudhatod, hogy mikor gázol át országodon, rajtad, szeretteiden valaki, mint egy vérengző vadállat… 

Tőlünk független, kegyetlen hatalmaknak kiszolgáltatva: ez a szorongás számunkra sem ismeretlen. A ma körülöttünk zajló folyamatok között szívesen kialakítanánk magunk körül a kis biztonsági zónánkat, a „safe house-t”, a béke szigetét, de tehetlenül nézzük az elszabaduló árakat, a gazdasági érdekháborút, a körülöttünk zajló nagyhatalmi erőfitogtatást, a fegyveres érdekháborút. Régen nem éltünk át ebben az országban háborús helyzetet, de azt azért érezzük, hogy ha egyszer elszabadulnak körülöttünk az indulatok, akkor rajtunk is átgyalogolhat valamelyik aktuális nagyhatalom…

Rémálmaink között éles a kérdés: Kié a hatalom? Rémálmaink szörnyetegei elemészthetik az életünket? Mit tegyünk, hogy túléljük ezt a világot? Hová rejtőzzünk el? Kinek engedelmeskedjünk? Váljunk mi magunk is szörnyeteggé, hogy megvédjük az életünket, érvényesítsük az érdekeinket? 

Dániel látomása ezekkel a kérdésekkel küzdve szólít meg bennünket. Szemléljük most ezt a látomást, hogy a rémálmainkkal küzdő szívünkre gyógyítólag hathasson, hogy az Istenben megtalált békességre gyógyulhassunk, hogy ne borítson el bennünket a félelem, nehogy belőlünk is vadállatot csináljon!   A látomásban felvonulnak a vérengző vadállatok, majd megjelenik a mindenség Urának trónusa, és a trónus előtt az Emberfia. Isten a világ fölötti hatalmat nem a legerősebb vadállat, nem a legerőszakosabb, legkíméletlenebb nagyhatalom, hanem az Emberfia kezébe adja. 

„Isten a vadállatszerű lények helyett egy emberfiához hasonló személynek ad hatalmat a nemzetek felett. Az ellentét arra utal, hogy Isten országában a hatalom gyakorlása emberségesen történik, nem pedig kegyetlen vagy vadállati módon. Jézus később önmagát nevezte Emberfiának.” (Magyarázatos Biblia, Harmat Kiadó)

Ez a látomás adventi prófécia, amely Jézus eljöveteléről beszél. Jézus gyakran beszél magáról így: az Emberfia. Ezzel nem egyszerűen azt mondta, hogy ő is ember, hanem erre a zsidóság körében jól ismert dánieli próféciára utalt. Egyértelműen azt mondta ezzel: én vagyok az, akiről a próféták beszéltek, az eljövendő, a Megváltó, akié a hatalom. 

Az advent örömhíre az, hogy Istené minden hatalom, s hatalma csak annak lehet, akinek ő engedi, s csak addig amíg ő engedi. Ha sok mindent nem is értünk meg ennek összefüggésében, ami ebben a világban jelenleg is zajlik, de azt megérthetjük, hogy a hatalom kérdésében igazából csak annak van valódi jelentősége, hogy mit gondol Isten a hatalomról? Az advent örömhíre, hogy Isten, akié a végső hatalom, nem az orosz medvének, nem az amerikai sasnak, vagy a kínai sárkánynak adja azt. Elveszi ezektől a hatalmat és az Emberfiának adja az egész világ felett. „Ideig-óráig” életben vannak még ezek az állatok (hatalmak), rettegéssel tölthetik el az emberiséget, sok fájdalmat, nyomorúságot okozhatnak a szenteknek is, de hatalmuk korlátozott hatalom, és csak ideig óráig vannak életben. „Historia est magistra vitae” – a történelem az élet tanítómestere. A történelem tanítása is alátámasztja Isten igéjének igazságát: birodalmak jönnek, és birodalmak mennek, minden birodalom eltűnik egyszer, akármilyen vadállati erővel vagy ravaszsággal, megtévesztő hazugsággal próbálja is megtartani a hatalmát, csak „ideig-óráig” áll fenn, de az Emberfia „hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.” Dániel 7, 14. 

 

Az adventi prófécia rémálmaink világából Jézushoz, az Emberfiához vezet bennünket, akiben az Isten országa eljött erre a földre. A sátán által befolyásolt ember úgy próbál irányítást, hatalmat szerezni és azt megtartani, hogy félelmetes vadállattá lesz, Isten pedig úgy gyakorolja elvehetetlen hatalmát, hogy emberré lesz az emberért, hogy az ember újra Ember lehessen, úgy ahogyan azt Isten eredetileg elgondolta! Figyeljünk ma, mit mond az Emberfia nekünk az ő uralmáról, hogy megértsük, hogyan kapcsolódhatunk be az ő országába – nehogy kívül maradjunk -, és hogy megértsük azt is, hogy mit jelent nekünk tanítványként az ő uralmát képviselni – nehogy félelmeink, irányításmániánk, önzésünk belőlünk is vadállatot csináljanak…

 

Jézus sokféle összefüggésben beszél önmagáról, mint Emberfiáról. Mindegyiket érdemes lenne végigolvasni, hogy minden összefüggésben lássuk a kontrasztot, de figyeljünk most a mai evangéliumi szakasz üzenetére, amely a dánieli próféciával együtt talán a legszembeötlőbb különbségről beszél az eltorzult emberi hatalom és az Emberfia hatalma között. A vadállatok képe azért olyan félelmetes, mert eszetlenül pusztítanak, kímélet és egyezkedés nélkül. Nem lehet jobb belátásra bírni őket. Az embernek az a vicc jut eszébe, amikor Nyuszika a határon így könyörög a határőröknek: Kérlek, gyorsan engedjetek át, a határ innenső oldalán a hadsereg gyilkolja a medvéket! De hát, Nyuszika, te nem is vagy medve! – mondják a határőrök. Mire én azt elmagyarázom! – válaszol Nyuszika.

Talán nevetünk ezen a viccen, de mindannyian ismerjük azt a félelmetes helyzetet, hogy mondhatok akármit, itt úgyis „leharapják a fejem”, meg sem hallgatnak! Mekkora fellélegzés már önmagában csak az, hogy találkozom egy Emberrel, akivel lehet beszélni, aki oda is figyel, és hajlandó megérteni, és egyedileg kezelni a helyzetemet!

Nos a bűnös ember a kezébe kapott lehetőségeket pusztításra használja, az Emberfia viszont, akié minden hatalom, nagyon határozottan ezt mondja a céljáról: „Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”

 

Az evangéliumi történet alapszituációja szerint Jézus tanítványaiból előbújik az „előbb lő, mint kérdez” lelkület. Samárián mennek át Jézussal. Történelmi feszültség van a zsidók és a samaritánusok között, annyira, hogy Jézus korára a zsidók között a „samaritánus” szitokszónak számít. Megvannak ennek az okai, de igazán nem az okok számítanak, hanem a lelkület. Sokszor egy-egy évtizedekig, akár generációkon át tartó családi viszálynak is homályba vesznek az okai. A lényeg, hogy gyűlöljük egymást, és ezt gondosan tovább örökítjük az utódokra is. Ha utánanézünk kiderül, hogy a kiindulás talán egy örökösödési vita volt egy rossz sparhelt, vagy egy lyukas véka fölött. Szörnyű a bűn pusztító ereje, a gyűlölet hajtóereje. Mekkora energiával tud eltölteni? Galileából Jeruzsálembe a legrövidebb út Samárián keresztül vezetett. A zsidók közül legtöbben mégis a kerülőutat választották az ünnepekre zarándokolva: 100 km kerülőt gyalog! Döbbenetes, hogy a gyűlölet, a félelem, a harag mekkora hajtóerő tud lenni.

 

Jézus tudatosan figyelmen kívül hagyja ezt a szokást, tudatosan átmegy Samárián. Már alapjában ennek üzenete van. Bebocsátást kér tanítványaival egy samáriai faluba, ahová nem fogadják be őket. Naná, hogy nem, hisz zsidók. Erre az elutasításra a tanítványok visszakézből reagálnak: Tüzet nekik! Groteszk, ugye, hogy az ember hogyan használja a lehetőségeit a másik elpusztítására? A tanítványok egy ideje együtt járnak Jézussal, az üzenetét még nagyon nem értik, de a hatalmára már ráéreztek. Úgy gondolják, hogy most a kezükben van a titkos csodafegyver! Csak hatniuk kell egy kicsit Jézusra is, és most kemény leckét adhatnak ezeknek a samáriaiaknak. Mintha ezt mondanák: Jézus van nálam, és nem félek használni… Jézus azonban nem hagyja magát használni! Ezzel szemben helyre rakja a tanítványokat! „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”

 

Az Emberfia, akinek Isten a teljes hatalmat adta, nem arra használja a hatalmát, hogy pusztítson, leigázzon, összetörjön, megtörjön, letörjön, hanem hogy megmentsen! Ezt a mondatot hallva két dolgot kell megértenünk: hogyan lehetek én is megmentett? És megmentettként hogyan lehet és kell őt, a megmentőt képviselnem?

 

Miért van szükség megmentésre? Azért, mert mi mindannyian azzal a hozzáállással vagyunk Jézus, az Emberfia, az Isten uralmának Királya iránt, mint a samáriai falu ebben a történetben! Ahelyett, hogy hódolattal, az őt megillető tisztelettel fogadnánk őt szívünket adva neki, mi elutasítottuk, hátat fordítottunk neki, fellázadtunk ellene! Mindent Istentől kaptunk, ma is mindenestül az ő hatalmától függünk, nélküle mozdulni sem tudnánk, levegőt sem vehetnénk. Mindent elfogadunk tőle, csak az uralmából, az irányításából nem kérünk, köszönjük szépen. Legalábbis erről beszél minden önzés és öntörvényűség az életünkben. Hátat fordítunk, ellenállunk neki azzal, hogy a hatalmat, az irányítást a saját kezünkben akarjuk tartani minden áron. Még őt is a magunk céljaira akarjuk használni, mint a tanítványok ebben a történetben.

 

Mit tesz ilyenkor a hatalom? Mifelénk kétféle megoldást használ, ami tulajdonképpen egy „megoldás” két arca: hozzunk létre egy olyan társadalmat, ahol nem lehet ellentmondani. Mindenki mosolyogva élteti a vezért. Aki pedig mégsem az ellen indítsunk háborút, deportáljuk, kínozzuk meg, pusztítsuk el!

 

Az Emberfia hatalma azonban egészen más! A bűneset után Isten nem javította ki az ember hibáját úgy, hogy ellentmondásra képtelen mindig mosolyogva bólogató bábuvá tette volna az embert, és nem is a világ elpusztítását határozta el, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy az ő királyságát szeretetre akarja építeni. Ezért eljött, hogy az önmagát odaáldozó szeretettel győzze le a bűn, az önzés és a halál uralmát. Mindazt, ami minket kizár az életből, a vele való közösségből és így mentsen meg bennünket.

 

Az Emberfiára nézve érted meg, hogy Isten hatalma nem az erőszakot legyőző nagyobb erőszak, hanem az egészen más hatalom. Nem csak nagyobb, de egészen más, mint a mienk. Az ő hatalma a szeretet hatalma. A Szeretet úgy, ahogy mi nem értjük! Ez a szeretetet nyilvánult meg a kereszten, ahol az Emberfia magára vette és önmagában ítélte el a bűnös ember bűnét, belehalt, hogy az embert megmentse. Feltámadása után pedig nem a gyilkosaihoz ment, hogy szétszakítsa őket. Ő a gyilkosaiért már a kereszten imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Lukács 23, 34. Ő nem szétszaggatni jött az embert, hanem megmenteni.

 

Ma sem erőszakkal igáz le – ha akarod, ha nem -, hanem a szeretet evangéliumával, és Lelkének érintésével! Ezért mondhatsz neki igent és mondhatsz nemet is! Be lehet kapcsolódni és örökre ki is lehet maradni! Vár rád, hogy kapcsolódj be! Ezért hagy időt még, még mindig vár! Ma is szól az evangélium üzenete: Isten elválasztotta a bűnt a bűnöstől a kereszten. Van bocsánat! Gyertek haza Isten királyságába, Jézus áldott hatalma alá!

Éppen ezért olyan nagy figyelmeztetés számunkra a samáriai falu helyzete! Nem kap a falu tüzet az égből, de a történet úgy folytatódik: „Elmentek egy másik faluba.” Ez a falu elveszítette a lehetőséget. Itt nem gyógyultak betegek, nem hallották az evangéliumot az emberek, nem hallotta senki a gyógyító szót: megbocsáttattak a bűneid, nem jutott életre senki. Maguk zárták ki magukat, amikor nem fogadták be Jézust egy régi vallási sérelem miatt, ahogy a gadaraiak a disznóikat féltve, a farizeusok a pozíciójukat féltve… Voltaképp mindegy, hogy miért. Kizárták magukat, mert elküldték, nem fogadták be, megölték Jézust. „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” János 3, 17-18. Mert a szeretetet el is lehet utasítani. Csak így szeretet. De ha egy fuldoklónak mentőövet dobnak, és ő ellöki magától, ki veszít rajta? A partiőrség? Vagy a fuldokló? Nos, a samáriai falu példája téged is megkérdez: befogadod a mentésedre érkező Emberfiát? Átadod magad feltétel nélkül a kegyelemnek? Elfogadod az ő hatalmát? Rá bízod magad, és átadod neki életed irányítását? Vagy elutasítod, figyelmen kívül hagyod, hallgatod, de nem hallgatsz rá? Válaszoltál már neki? Kimondtad már: Emberfia, Úr Jézus jöjj, és légy a Királyom! Ő nem töri be az ajtót faltörő kossal, és nem lopózik be észrevétlenül, mint a görögök a faló belsejében Trójába. Nem szivárog be észrevétlenül a templom levegőjével! Ő bebocsátást kér. Befogadtad már, vagy még ítélet alatt vagy?  

 

A második üzenet pedig: ha beálltál a tanítványai közé, átadtad neki az irányítást, engeded, hogy átformálja a lelkedet? Ma is nekünk is tükröt tart, amikor az indulat elvakít: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”

 

A samáriai faluban és a tanítványokban tulajdonképpen ugyanaz a „lélek” működik. Nem az Emberfia lelke, hanem a pusztító lélek, amelyik a lehetőségeit a másik ellen használja. Az egyik bezárja az ajtaját, elzárkózik, a másik erőszakkal akarja az elutasítást megtorolni. Mindkettő mögött a beteg emberi én húzódik. Milyen lélek lakik bennetek? A „nagy én lelke”. Ez van a háborúink mögött kicsiben és nagyban, amögött, hogy elzárkózunk vagy támadunk – nyíltan vagy rejtetten: a túlzottan fontos énünk. Ahogy diákkorunkban alkoholos állapotban lévő ismerősünk háborgott, miután valaki pofonnal jutalmazta lehetetlen viselkedését: „Megütött engem, a nagy Kovácsot!” Megsértődünk, megbántódunk, megharagszunk, indulatba jövünk, bántani akarjuk a másikat, vagy elfordulunk tőle, mert ezt merte tenni a nagy énemmel!  Ilyenkor az énünk van a középpontban. Az a félelem, hogy nem vagyok elég értékes, nem vagyok elég jelentős, hiszen a másik ezt tehette velem… És az a félelem, hogy mi lesz az érdekeimmel? A másik mit fog tenni velem, bántani fog, elveszi az életlehetőségemet. Vagy már el is vette azt, ami kell nekem… Ez ok a háborúra! Nem csak nagyban van ez így, hanem kicsiben is.

 

A tanítványok még a misszióba is ezt a lelket vitték magukkal. Kapjuk rajta magunkat, amikor velünk is ez történik! Amikor elkap az indulat, amikor erővel akarsz valakit akár a hittel kapcsolatban is meggyőzni, amikor megsértődsz az elutasítás miatt, sőt már előre elzárkózol, hogy el ne utasítsanak. Gondolj az ige szavára: „Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” Jakab 1, 19-20. Milyen lélek van benned? A tüzet kérő tanítványok lelke? Jónás lelkülete, amelyik azt várja, hogy mikor pusztul végre el Ninive? Vagy az Emberfia Lelke?

 

Milyen az emberi lélek? Érdekes, hogy ha az erdőben két farkas találkozik, egyiknek sem jut eszébe, hogy a másik esetleg ember lehet, ha azonban két ember találkozik, mindkettőben ott a félelem, hogy nem farkas-e a másik… Minden rosszul működő kapcsolatunkban a félelem dominál… Az énem féltése… Mi lesz velem? Mit fognak velem tenni a fenevadak? Tulajdonképpen ez a félelem torzít fenevaddá bennünket…

 

Hogyan gyógyulhat meg ebből az állapotból a lelkünk? Mi Jézus gyógyszere? A szeretet. Rá bízott élettel lásd meg, hogy Isten a végső hatalmat az Emberfiának adta. Ő a hatalmát arra használta, hogy megmentsen téged! Ma is megkérdez: látod, hogy mennyire fontos vagy nekem? Akkor a kedvemért tudnál egy kicsit kevesebbet foglalkozni a fontosságoddal? El tudnád viselni még az elutasítást és a szenvedést is értem? 

Ő szeretettel és hatalommal gondoskodik minden szükségedről. Ma is kérdez: bízol bennem? Amit Isten neked elkészített, azt senki el nem veheti tőled, amit pedig nem neked készített el azt miért vennéd el, ha nem a tied? Bízol bennem? Akkor a kedvemért tudnál egy kicsit lazítani a görcsös aggodalmadon, és abba tudnád hagyni az érdekháborút?

Az ő kezéből senki ki nem ragadhat. Nincs olyan hatalom. Ma is kérdez: tudnál ezzel a reménységgel nézni a jövőbe? És tudnál ezzel a reménységgel szabad szívvel tanúskodni rólam ma?

„Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg… A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd, és neki engedelmeskedik minden hatalom.” Dániel 7, 13-14. 27. Adventben Jézus visszajövetelét várva ennek az ígéretnek a beteljesedését várjuk. Jézussal élve ezzel a reménységgel várhatunk, és ezzel a reménységgel képviselhetjük ma, ebben az életet pusztító világban az Emberfia életet mentő hatalmát.  Ámen.

 

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen bátorítást és milyen figyelmeztetést kaptál Istentől ezen az igehirdetésen keresztül?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor