2023. január 8.

Olvasandó: Apcsel 10, 23-48. Máté 5, 13-16.

„Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Jákób háza, jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” Ézsaiás 2, 1-5.

 

A Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasott igeszakaszokban Isten ószövetségi népéhez és a körülötte élő népekhez címzett üzeneteket olvashatunk. Ebben a most olvasott próféciában Isten az ő népét szólítja meg a népek között. Szól Isten népének kiváltságáról, kilátásáról (reménységéről) és küldetéséről. Ezzel pedig megszólít minket is, akik Isten újszövetségi népe vagyunk Krisztusban.

 

1. 1. Isten népének kiváltsága. A történelem népek vetélkedéséről szól. Ki az erősebb, ki a nagyobb, ki tudja felülmúlni, lenyomni a másikat? Ha gazdaságilag, katonailag nem megy, akkor szellemileg, erkölcsileg. Minden nép körében vannak olyanok, akik valamilyen felsőbbrendűségi mítosszal próbálják bizonytani azt, hogy népük többet ér más népeknél. Erről a vetélkedésről szólnak a véres háborúk, a gazdasági érdekérvényesítés, de békés formában megjelenik ez a sport világbajnokságokon is. Nagyon sok nemzeti himnusz is a nemzeti felsőbbrendűséget énekli meg (a magyar himnusz kivétel ezalól, hiszen az a népünkért szóló könyörgő imádság, ezért énekeljük minden istentisztelet után.)

 

Az ókori keleten a népek versengését az istenek versengésének látták. Több példa a Bibliában arra, hogy akkor és ott ebben a sémában gondolkoztak az emberek. Minden népnek megvan(nak) a saját istene(i). Egy-egy nép politikai térnyerése, katonai sikere a nemzeti istenek erőviszonyaitól függ. (v.ö. 1Kir 20, 23.) Az imádat helyei az ókorban a hegyek, halmok, magaslatok. Izraelnek azt ugyan megtiltotta az Úr, hogy kánaáni mintára áldozóhalmokat építsenek, de Jeruzsálem is hegyekre és a jeruzsálemi templom is hegyre épült. Ennek a hegynek fontos szerepe volt Izrael gondolatvilágában.

Ezzel a háttérrel világosan érthető az a kép, amit a prófécia használ: Izrael templomhegye minden nép magaslata felett, Izrael Istene minden nép Istene felett. Ebből pedig talán számunkra logikusan adódna a következtetés: Izrael „über alles”, nem? Isten népe über alles? Voltak, akik ezt pontosan így gondolták az Ószövetségben, és sajnos vannak, akik pontosan így gondolkodnak az újszövetségi egyházban is. Vajon ez a szakasz egyfajta bibliai felsőbbrendű nacionalizmust, sovinizmust hirdet?

Nem. Ilyen nem létezik. A Biblia nem így gondolkozik. Homlokegyenest mást mond nagyságról és kiváltságról, mint amit a mi emberi logikánk.

 

Miről szól ez a prófécia? Sion, az Úr hegye, Isten házának helye. Nem Izrael, nem az egyház emelkedik minden nép fölé, hanem az Úr házának hegye magasodik ki minden közül! Az élő Isten emelkedik minden ember fölé (fölénk is). Minden emberi fölé, és minden fölé, amit emberek imádnak. Ő az Úr, Ő az Isten, Ő a kiemelkedő, Övé a dicsőség. Nem mi vagyunk különlegesek, hanem az élő Isten az. Nem mi emelkedünk mások fölé, nem mi vagyunk jobbak, szebbek, erősebben, tisztábbak. Az élő Isten az! Az élő Isten fölémagasodik mindennek, amit az emberek gondolnak. Minden ember fölé – fölénk is!

 

Mindez felszabadít és helyre tesz. Isten népe tagjaként nekem nagynak kell lennem? Ki kell emelkednem? Be kell bizonyítanom a különlegességemet? Nem. Istennek kell nagynak lenni, kiemelkednie, megdicsőülnie, fényesen ragyognia. „Csak az ÚR magasztaltatik föl azon a napon.” Ézsaiás 2, 11. Én pedig lehetek kicsi, erőtlen, alázatos… mellette.

 

Mi hát akkor Isten népének kiváltsága? Az, hogy ismerhetjük ezt az Urat! Isten abban a kegyelemben részesített, hogy az övé lehetek, beszélgethetek vele. Ismerhetem őt.

 

És ez sem úgy megy, mint egy korrupt, sógor-komaságra épülő emberi rendszerben: közelebb vagyok a tűzhöz ezért rajta keresztül mégiscsak nagyobb vagyok másoknál, a kapcsolatomon keresztül fölé növök a többieknek?! Az embervilágban ez így működik: a magasanlevőkkel való kapcsolatokat arra használjuk, hogy jobban érvényesítsük az érdekeinket, mint mások. Sokszor, ha egy ismert emberrel csak találkoztunk, vagy láttuk valahol, már ezzel is ki akarunk emelkedni a többiek közül!

Isten országában azonban ez nem így működik! Az Istennel való kapcsolatunk, az ismeretségünk nem biztosít előjogokat, amelyek mások fölé emelnének, mások elé juttatnának bennünket!

 

Csak Isten emelkedik ki, senki és semmi más. Ez határozottan exkluzív igazság. Nincs más magaslat, nincs más dicsőség. Nincs más Isten! És egyszerre örömtelien inkluzív igazság. Mert ha nincs más Isten, ha ő az Isten, akkor mindenki számára ő az Isten. Az exkluzivitás nem azt jelenti, hogy egy kiváltságos csoport kizárólagos jogaival mások fölé emelkedik, hanem azt, hogy Isten kizárólagosan egyedül Isten, és ez az Isten nem kizár, hanem beölel: „nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” ApCsel 10, 34-35.   Meghív téged is, hogy ismerd meg őt Istenként, de meghív mindenkit, aki Istent akar ismerni, mert nincs más Isten! Nem csak azokat várja, akik már ismerik, hanem azokat is, akik még nem. „Mindenkinek Krisztusra van szüksége!” – ahogyan egy sokak által ismert, evangelizációs üzenetű matrica hirdeti    

 

2. Ez határozza meg Isten népének kilátását, reménységét. Légy hálás a kiváltságért, hogy ismerheted Istent, és lásd meg, hogy Isten népének a kilátása, reménysége pontosan az, hogy mások is meg fogják őt ismerni! Az Ószövetségben vaskos félreértés uralkodott Isten népe széles köreiben, amitől az újszövetségi nép sem teljesen mentes. Ezt egyszerűen így lehet megfogalmazni: kilátásunk, jövőnk, reménységünk az, hogy az Istennel való kapcsolatunk révén végül mi is magasan a többiek fölé emelkedünk, és legyőzzük a többieket, leigázzuk, lenyomjuk, kiiktatjuk azokat, akik most az ellenségeink, akik nem hisznek.

 

A Biblia világosan beszél arról, hogy lesznek, akik a végsőkig ellenállnak Isten kegyelmének, és elbuknak, összetörnek, örökre elvesznek. Mert elutasítják Istent (és nem minket!) ezért elkárhoznak. Ez Isten exkluzivitásának eredménye. Mivel kizárólag ő az Isten, ezért kizárólag a vele való kapcsolatban van az üdvösség, aki ezen kívül marad, kívül marad az üdvösségen, vagyis elkárhozik. 

Az a bibliai reménység, amely a népekkel (a többiekkel, a nem hívőkkel) kapcsolatban betölti Isten népének a szívét azonban az, hogy a népek eljönnek az Úr hegyéhez, Istenhez fordulnak, akit ismerünk (nem hozzánk jönnek, hanem Istenhez!), tőle várják a tanítást, az ő igéjét fogadják be, az ő ösvényein indulnak el. Azok, akik még nem ismerik őt, megismerik ugyanúgy, ahogyan mi megismertük!

 

Figyeljünk csak mennyire más az Isten országának gondolkodásmódja, mint a mi emberi gondolkodásmódunk! Kik azok a népek, akik a prófécia szerint majd eljönnek imádni az Urat? Azok, akik most fenyegetik Isten népét. Uralkodnak fölöttük, gúnyolják őket, bosszantják őket bálványimádásukkal. Azon a napon hozzá jönnek! Ez Isten népének reménysége! A népek felismerik és megismerik az élő Istent, aki nekik is Istenük!

 

Ez a prófécia Jézus Krisztusra mutat előre. Arra, amit az élő Isten Krisztusban cselekszik. Isten őbenne nyitotta ki népének ajtaját a népek felé. A kezdetben tisztán zsidókeresztyén közösség csodálkozva tapasztalja azt, hogy özönleni kezdenek a népek ahhoz, aki az élő Isten élő temploma. Krisztushoz és az ő testéhez, a gyülekezethez. Jönnek, hogy tanítást, vezetést kapjanak, hogy Isten uralma alá hajtsák magukat!  Azoknak a zsidóknak, akik nem fogadták el Jézust ez a legnagyobb botránykő! Emiatt akarják Pál apostolt, a pogányok apostolát elpusztítani. Mert, ha a népek is jöhetnek, akkor megszűnik a kiemelt helyük.

Nagy csodálkozással, kezdetben vegyes érzésekkel veszik ezt a folyamatot a zsidókeresztyének is, majd nagy nehezen elfogadják, végül pedig meglátják Isten tervének nagyszerűségét.  (Pétert Kornéliusz századosnál győzi meg Isten a látogatást megelőző látomással, és azzal. hogy saját szemével látja, hogy a pogányok is kapják a Szentlelket. Erre mondja azt: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi?” ApCsel 10, 47.)

 

És azóta is folytatódik ennek a próféciának a beteljesedése. Özönlenek a népek. És az egyház időnként csodálkozik, időnként vegyes érzelmekkel van, de a tiszta időszakaiban tiszta szívvel örül. Ez a folyamat zajlik napjainkban is körülöttünk a világban! Olyanok jönnek, akikről nem gondoltuk volna, sőt már minket kezdenek misszionálni azok, akik egykor sehol sem voltak. A keresztyénség szívverésének központjai ma már nem a nyugati világban vannak, hanem Afrikában, Távol-Keleten, Dél-Amerikában. Özönlenek a népek. Ha nem is pontosan olyan formák között élik meg keresztyén hitüket, amilyenek között mi élünk…   

 

Ahogyan az első keresztyéneknek, úgy nekünk is meg kell megtanulnunk a misszióban a leckét: Jézus Krisztushoz jönnek és nem hozzánk. A misszió célja nem az, hogy a magunk képére formáljunk másokat, hanem az, hogy Krisztussal találkozzanak, és ő kezdje őket formálni. Nem miránk van szüksége mindenkinek, hanem Krisztusra!  A zsidókeresztyének végül felismerték, hogy a pogánykeresztyéneknek nem kell vallásilag zsidóvá lenniük, körülmetélkedniük és betartaniuk a zsidó vallási szabályokat, csak Krisztushoz kell térniük. Nekünk is fel kell ismernünk azt, hogy a misszió nem azt jelenti, hogy a kultúránkat exportáljuk, hiszen az evangélium megfogalmazható minden kultúrában. A népeknek nem a mi kultúránkra van szükségük, hanem Krisztusra. A generációs feszültség tekintetében is fel kell ismernie az egyháznak, hogy a fiatalok nem feltétlenül ugyanolyan formák között élik a hitéletüket, mint az idősebbek, és nem feltétlenül ugyanazt szeretik énekelni. És ez nem baj, ha a szívükben Krisztus az ÚR!

És arra is figyeljünk, hogy a misszió célja nem az, hogy nekünk rövid távon kevesebb gondot okozzon a környezetünk, hogy ne bántsanak bennünket, jobban fogadjanak el és tiszteljenek, hanem az, hogy az elveszettek Istennel találkozzanak!

 

Kilátás, reménység, hogy emberek az élő Istenhez jönnek. Hosszú távon pedig ez a folyamat fogja meggyógyítani ezt a sok sebből vérző világot! „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” A történelem évezredeire visszatekintve és a jelenlegi helyzetünkre tekintve utópiának, rózsaszín álomnak tűnik ez a mondat. Amióta az eszünket tudjuk az ember mindig a saját érdekeinek érvényesítésére használta a lehetőségeit, a hatalmát, gazdasági erejét, tudását, technikai felfedezéseit, helyzeti előnyét kicsiben és nagyban egyaránt. Éppen ezért ahelyett, hogy épített volna, az életet védte és szolgálta volna, az emberiség egész történelme során rombolt, pusztított, gyilkolt. Ezt ma sem hagytuk abba, sőt dinamikusan növekvő intenzitással, hatékonysággal és hatósugárral tesszük, ahogy a technikai fejlettségünk lehetővé teszi és részben meg is követeli (egyre nagyobb forrásigény). Kiábrándít bennünket az is, hogy valahányszor az ember a kard és lándzsa helyett a sarlót és a kalapácsot emelte magasra, annak égisze alatt még kegyetlenebbül ölt és még durvábban pusztított….

 

Utópiának tűnik ennek a próféciának a megvalósulása, és Isten népének végső reménysége mégis ez. Nem azért, mert erre vágyik a világ, nem azért, mert majd egyszer az emberi társadalom felnő, hanem azért, mert ez Isten terve, ezt ő megígérte, és el is fogja hozni. Igen a prófécia szerint, ez a világ meg fog gyógyulni. Eltűnnek a kardok lándzsák, tankok, rakéták, bombázók és atomfegyverek, de még a pillangókések is. Vége lesz minden háborúnak, pusztításnak, gyilkos indulatnak, gondatlanságnak, életpusztításnak. Nem csak a fegyverek tűnnek el, de a szívekből a gyilkos indulat és az önzés is. És az ember visszatalál hivatásához: művelni és őrizni a kertet, szolgálni az életet együtt, egymást szolgáló és támogató szeretetben.

 

Ennek azonban csak egy útja van – és itt megint nagyon komolyan látnunk kell a kizárólagosságot! A valódi béke útja az, hogy a népek az élő Istenhez, Krisztushoz jönnek, tőle veszik a tanítást. Ez csak azzal lesz valóság, hogy Isten „Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében.” Ő szolgálat igazságot, és ő hoz ítéletet a népek között. A mi történelmünk békéi ugyanis mindig a győztesek békéi, a mi történelmünkben megvalósuló igazságok mindig valamilyen módon a másokat térdre kényszerítők „igazságai”. Ez nem valódi béke, és nem valódi igazság. A valódi béke és igazság nem valamelyik fél békéje és igazsága, hanem Isten igazsága. És az mindenkinek béke, aki elfogadja. Még mélyebbre ásva azt mondhatjuk: a valódi béke kulcsa az, amikor az ő ítélete alapján élnek az emberek – vagyis komolyan véve az ő elválasztását: a jót és rosszat ő ítéli meg, mi pedig hallgatunk rá. Mindenki ezen a világon őt emeli magasra, őt dicsőíti meg. Gondoljunk csak bele: ez a logikus folyamat, nem? Csak az vethet véget a vetélkedésnek, ha az Úr emelkedhet fölénk, az ő uralma alatt élünk. Akkor nem akarjuk majd uralni egymást. Csak az vethet véget a pusztításnak, és ad teret az építésnek, ha az ő akarata érvényesül, minden ember ebben az akaratban jár. Igazi megtérés nélkül minden béke legfeljebb hosszabb-rövidebb tűzszünet lehet, vagy valami igazságtalanságon fog alapulni. Igazi megtérés nélkül minden világmentő törekvésnek lesz nem kívánt mellékhatása, árnyoldala is. Ez a prófécia nem az elvtelen megalkuvás kompromisszumáét hirdeti, hanem a megtérés evangéliumát.  

 

A próféciának ez a része, ami a teljes békét hirdeti, még nem teljesedett be. Majd, ha eljön az Úr napja! De addig is tapasztalható, hogy ahol valaki valósággal eljön az Úr hegyére, Istenhez fordul, őt emeli maga fölé, tőle várja a tanácsot és az igét, annak az életében ez a gyógyulás indul el. A kardot és a lándzsát – átvitt értelemben is – elkezdi metszőkéssé és kapává alakítani. A maga helyén kapcsolatait elkezdi a szeretet és megbocsátás jegyében rendezni, élni az Úr ösvényén járva, és a maga helyén az élet építésében, szolgálatában találja meg hivatását. Hosszú ez a folyamat, de onnan lehet tudni, hogy valaki tényleg az Úrhoz talált, hogy ez az gyógyulás elindult az életében. És lehet, hogy az egyik fűszoknyában jár, a másik öltönyben, az egyik orgonával, a másik dobbal kíséri az Urat dicsőítő énekét, de a szívnek és életnek ez a gyógyulása minden esetben felismerhető lesz…

 

3. Tehát várjuk azt, hogy a teljes gyógyulás idejét elhozza az Úr, s közben a mi életünkben már az Úr által elkezdett gyógyulás erői működnek, jelei jelennek meg. Ez a küldetésed Isten népe! Kiváltságod, hogy már ismered az Urat. Kilátásod, reménységed, hogy mások is megismerik majd, és végül ez a világ Isten uralma alatt meggyógyul! Akkor küldetésed itt és most – akármilyen is jelenleg ez a világ –, hogy azzal az Úrral járj nap, mint nap, akit ismersz, mert kijelentette neked magát, és az ő fényét hordozd magadon, életeden. A prófécia, ami Isten népének kiváltságáról és kilátásáról szól a küldetésre való felszólításba torkollik: „Jákób háza (Isten népe), jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” 

 

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”  Máté 5, 14-15.

 

Mit jelent ez? Te, aki már ott vagy az Úr hegyénél, menj föl erre a hegyre nap, mint nap. Vedd a tanítást tőle, figyelj az igére, hogy az formálhasson. És járj az ő ösvényein! Az ő igéjének világosságában, az ő szeretetének erejével te kezd el a kardot kapává, a lándzsát metszőkéssé alakítani. A hétköznapi kapcsolataidban: szúrás helyett építs!  Vágás helyett kötözz be, gyógyíts! Járj a szeretet útján, gyakorold a megbocsátást és a bocsánatkérést! Sötét a világ? Sötét! Te járj az Úr világosságában! Ne sötétedj bele a világba, hanem az Úr világosságában járj! Légy jelzőfény, ami azt hirdeti: közeledik a hajnal! Légy irányfény, ami másokat is az Úr hegyéhez segít! Nehéz? Nehéz! Te az Úr világosságában járj! Ne magad próbálj világítani, hanem rá nézz, vele tölts időt, tőle vedd a fényt! Kiváltságod, hogy ismered az Urat, kilátásod, hogy az éjszakán túl láthatod a nappalt közeledni, küldetésed, hogy az Úr világosságában járj!

 

Isten népe újra meg újra elfelejtette kiváltságát, kilátását és hűtlen lett küldetéséhez: ahelyett, hogy világított volna belesötétedett a környezet sötétségébe. Ennek a fájdalmáról szólnak Ézsaiás ítéletes próféciái! Mindig végtelenül fájdalmas, ha az a nép, akit Isten népének neveznek ahelyett, hogy Isten világosságában járva világítana a sötétben, inkább belesötétedik a környezetébe. Fájdalmas volt ez a hűtlenség és kudarc az ószövetségi Izrael életében. Ugyanígy fájdalmas ez a hűtlenség és kudarc ma, amikor a keresztyénnek nevezett nép ahelyett, hogy az Isten országa világosságát, jó ízét hordozná kapcsolataiban, életvitelében, és ezzel mutatna reményt és irányt a világnak, inkább eltanulja a nem hívő világ működési rendjét és ahhoz válik hasonlóvá, beleszürkül, beleízetlenedik a környezetébe. Ezért küld Isten ébresztőt. Ilyen ébresztő volt Ézsaiás üzenete Isten ószövetségi népének a maga korában. Ilyen ébresztő Ézsaiás próféciája az évezredeken át érkezve ma nekünk is. Isten mindig küld ébresztőt. Sokan elbuktak és elbuknak, de a maradék, akik hallgattak az ébresztőre, és visszatértek hozzá, világítottak és világítanak. Mindig világított valaki az évezredek során. Mindig volt, aki betöltötte ezt a küldetést: akármilyen kicsi, kevesek által észrevett fénnyel is, de világított és mutatta az utat, hirdette a reményt. Ezek az Úr világosságában járó életek találkoznak majd, amikor a prófécia beteljesedik. „Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap.” Máté 13, 43.  Ott leszel te is? Az Úr világosságában jársz te is?

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen bátorítást fogalmazott meg, miben igazított helyre, miben figyelmeztetett, mit tett világossá neked most az Ige kiváltságoddal, kilátásoddal és küldetéseddel kapcsolatban?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor