2023. március 26.

Olvasandó: Lukács 5, 27-32. Lukács 15, 11-32.

 

„Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” János 19, 30.

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Efezus 2, 8-9.

„Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” 1János 3, 1.

 

Néhány héttel ezelőtt egy igehirdetés sorozatot kezdtünk az életünk változásáról. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit jelent az az életváltozás, ami nem felszínes, hanem valódi, belső, gyökeres változás. Az evangélium nem idomítást végez, nem csupán a viselkedésünket, hanem a szívünket, az életünk irányítóközpontját akarja megváltoztatni. A gyökeres változás mindig hitkérdés: kiben, miben bízik a szívünk. A negatív érzéseink és viselkedésünk mögött mindig hitetlenség húzódik meg: a szívünk ilyenkor nem Isten igazságában bízik, hanem olyasminek hisz, ami ellentétes ezzel, ami a Sátán hazugsága. Ezért a gyógyszer az, ha az evangélium, az Isten igazsága hathat a szívünkre, és felülírja a Sátán hazugságait, és a szívünk az Isten igazságában kezd el bízni, arra kezd építeni, és ez alapján irányítja az életünket. Így szabadít meg az igazság – Jézus szavai szerint – a negatív kényszerpályáinkról bennünket.  Ezen az úton járva négy konkrét gyógyító, szabadító igazságra figyelünk. A mai igehirdetés a negyedikről szól: Isten kegyelmes – nem kell megigazítanod, bizonyítanod magadat.      

 

A Kereszt-kérdések sorozatban, azt az alkalmat, amelyen Isten kegyelméről beszélgetünk mindig ezzel a kérdéssel kezdjük: „Ha ma éjjel meghalnál, és Isten azt kérdezné, miért engedjelek be a mennybe, mit válaszolnál?” Talán egy kicsit morbidnak tűnik ez a kérdés, de fontos végig gondolnunk, mert bármikor Isten trónja elé kerülhetünk olyan valóságosan, amilyen valóságosan ma itt ülünk, és erre tekintettel a legfontosabb dolog, hogy erre a kérdésre megtaláljuk a jó választ. Vannak közkeletű  rossz válaszok és van egyetlen jó válasz. A válaszok első csoportja az emberi jóság elismerésében bízik. Istenem azért engedj be a mennybe, mert: jó ember vagyok (legalábbis jobb mint az emberek többsége), nem loptam, nem hazudok, nem öltem, adakozom jótékony célokra, hűséges vagyok a házastársamhoz, fizetem az adót, betartom a KRESZ szabályokat, stb… A válaszok egy másik csoportja a vallásos cselekedeteire alapoz: templomba járok, meg vagyok keresztelve, úrvacsorázom, szolgálok a gyülekezetben, imádkozom, és még Bibliát is olvasok… Ha ezekhez hasonló válaszunk van erre a kérdésre, akkor sajnos nem jó a válasz. Nincs semmi baj azzal, ha valaki ezeket elmondhatja magáról, és nagyon fontos lenne, hogy mindenkire egyre inkább ezek az értékek legyenek jellemzők! Ezekkel a mondatokkal akkor van baj, ha arra a kérdésre válaszként mondjuk őket, hogy miért fogadjon el bennünket Isten. Mindegyik válasz így kezdődik ugyanis: azért, mert én… És akármi is jön ezután, nem lesz elég!

Az örömhír az, hogy létezik egy jó válasz. Az evangélium válasza, ami nem így kezdődik, hogy azért mert én, hanem így: azért mert Jézus! Ne azért engedj be Istenem a mennybe, mert én ezt vagy azt tettem, vagy nem tettem, hanem azért, amit Jézus tett helyettem és értem! Nem én, hanem Jézus.     

 

Nem arról szól ez, hogy csak meg kell jegyeznünk a jó választ, hogy majd a megfelelő pillanatban a megfelelő kártyát ránthassuk elő a zsebünkből, hanem ennek a megértése egy teljesen megváltozott gondolkodásmódot jelent. Valami egészen mást, mint amit mi emberek gondolunk az életről, Istenről, és az életünk értékéről, a cselekedeteink motivációjáról.

 

Az összes vallás, amit mi emberek találtunk ki arról beszél, hogy mit kell tenned azért, hogy megfelelj. Sajnos még a keresztyén színezetű vallást is csináltunk mi emberek, ami a keresztyénségnek tűnik, de mégis arról beszél, hogy milyen szabályokat kell betartanod, hogy Isten elfogadjon téged.

A keresztyénség azonban a szó valódi értelmében Jézus Krisztusról szól (keresztyén/keresztény = krisztusi, Krisztus követője). Jézus Krisztus evangéliuma pedig nem arról beszél, hogy mit teszel te Istenért, hogy ő elfogadjon, hanem arról, hogy mit tett Isten érted, hogy megmentsen.

Ez pedig azt jelenti, hogy az életed, a problémáid megoldása nem abban van, hogy még többet teljesíts, hanem abban, hogy bízd rá magad arra, amit Isten tett érted. Az a helyzet, hogy ez a két látás és életmód nem fér meg egy helyen, mert pont homlokegyenest ellentétjei egymásnak. Vagy-vagy! 

 

Reformátusok vagyunk. A reformáció újra felfedezte az evangéliumot, amit az Efezus 2, 8-9. világosan megfogalmaz: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért…”  Az evangélium alapján fogalmazta meg a reformáció az úgynevezett „solus – sola” formulák alapvető hitvallási tételeit: egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztusért vagyunk otthon Isten családjában. Hisszük és valljuk. De miben bízik a szívünk a mindennapokban?  

 

Nagyon fontos kérdés, hogy ha életed utolsó napjára nézel, mi a végső reménységed, hiszed-e, tudod-e, hogy miért mehet át életed azon az utolsó és egyedül lényeges vizsgán.  A mai kérdésünk azonban ezen túl: De mi a helyzet a mai nappal? Az üdvösség nem valamikor a jövőben dől el, hanem itt és most ma. Nem csupán majd a halálunk után lesz valóságos, hanem itt a földön valóságosan elkezdődik: otthon vagyok Istennél, Isten szeretett gyermeke vagyok, vele élek. Itt és most a mai napomat, a kapcsolataimat, a munkavégzésemet, az önértékelésemet és a békességemet meghatározó valóság lehet az, hogy most, ebben a pillanatban Isten szeretett gyermeke vagyok, akiben ő gyönyörködik, és aki biztos Atyja szeretetében, és az Atya szeretetében gyönyörködik.

Az Istennel való kapcsolatunk, az életünk értéke, a reménységünk nem attól függ, amit mi tettünk vagy nem tettünk, hanem attól, amit ő tett értünk. Az, aki vagy és az, amid van nem munkabér, hanem ajándék. Nem annyi vagy, amennyit teljesítesz, hanem annyi, amennyire Isten szeret téged, amennyit Isten adott, fizetett érted, ő tett érted! Benned van ez a bizonyosság – egy gyermeknek nem kell meg dolgozni azért, hogy családtag legyen és az maradhasson – vagy még mindig bizonygatod magad? Igyekszel megfelelni? Ahogy mondtam, ez nem elméleti kérdés. Gyakorlati, kiabáló tüneteit hordozza az életünk annak, miben bízik a szívünk, mi működik a szívünk mélyén, túl a megtanult hitvallásunkon. Bízol-e a kegyelemben, vagy magadban bízol?

 

Jézus gyönyörű példázatában, ami egy apáról és a két fiáról szól, világosan elmondja, hogy hogyan gondolkodik Isten, és hogyan gondolkodik az ember.

 

Életünk központi kérdése egy örök családi kapcsolat. Isten arra adta az életünket, hogy otthon legyünk nála, gyermekei legyünk, szívünk szeretettel kötődjön Atyánkhoz és testvéreinkhez. Atyánkon csüngeni, és testvéreinket szeretni, ez életünk értelme. A két fiú az emberiséget képviseli. Egyáltalán nincs akkora különbség közöttük, mint amekkorának első pillantásra látszik.  Az emberiség – minden ember – vagy így vagy úgy célt tévesztett, irányt tévesztett. A fiatalabb fiú nyíltan nemet mondott az otthonra, elment, hogy függetlenül éljen, saját maga irányítsa az életét: az apja halálát kívánta (add nekem most az örökséget), szégyenbe hozta a családot, meg akart szabadulni a szeretettől és a disznóólban végezte, moslék után sóvárogva. Az idősebb fiú látszólag otthon maradt, és mégsem maradt otthon, mert szíve nem az Atya szeretetén csüngött, és nem szerette a testvérét sem, ehelyett tele volt frusztrációval, félelemmel és keserűséggel. Egyáltalán nem érezte magát otthon az Atya házában, csak félve a következményektől nem mert elmenni, vagy számításból maradt jutalomra várva.

 

A példázat Isten megdöbbentő visszafogadó és ragaszkodó szeretetére irányítja a figyelmet. Az Atya gondolkodása, szíve közepe a kegyelem! Nem mond le az eredeti tervről, az otthonról, ahol gyermekeinek biztos helye van: a fiatalabb fiának elébe fut, az idősebbnek utána megy, és biztosítja őket arról, hogy a családhoz tartoznak. Ennek a kifejezése a rongyok helyett adott ünnepi ruha, saru, az ünnepség, és legfőképpen a fiúság gyűrűje, amit tékozló eltékozolt és visszakap.  A kegyelem kifejezés az, amit fiatalabb fiáról mond az Atya: „Ez az én fiam… megtaláltatott” és az is, amit idősebb fiának mond: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied…” Isten mindent megtett értünk Jézus Krisztusban, hogy otthon lehessünk nála ma is. Bízik-e benne a szíved?

 

Mi erre a szeretetre a jó válasz? Mikor vagyunk mi békességben, azon a helyen, ahol lennünk kell, ahol életünk Isten terve szerint ki tud teljesedni? Ezt az állapotot a tékozló fiú képében látjuk, abban a pillanatban, amikor hazatalál! Három nagyon fontos dolog jellemző rá: világosan tudja, hogy életének alapvetően az Atya szeretetére van szüksége, arra, hogy otthon legyen nála. Világosan tudja, hogy méltatlan erre. És – talán még kétségek között, de – rábízza magát a visszafogadó kegyelemre. Csodálkozva hagyja, hogy az Atya szeresse őt felöltöztesse, sarut, és gyűrűt húzzon rá (ami jogilag nem illetné meg), átölelje, és ünnepelje! Ebben a pillanatban az Atya szemével látja magát, az élete értékét: nem a teljesítménye alapján értékelten, hanem kegyelemből, feltétel nélkül szeretetbe fogadottan.   

Ezzel az állapottal szemben a mi nagy emberi nyomorúságunk és céltévesztésünk, a „ledolgozom”, „megdolgozom érte” gondolkodás! Ahogy mondtam, a két fiú között nincs akkor a különbség, mint első látásra látszik. Figyeljük csak meg! Az egyik keserűsége az, ami a másik hamis reménysége: megdolgozom/megdolgoztam érte. Megérdemlem/kiérdemlem. „Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem…” Lukács 15, 29. De ugyanezen az alapon gondolkozik a másik is, csak ő nem tud kitűnő bizonyítványt felmutatni, csak elégtelent. De megpróbál pótvizsgára jelentkezni: a tékozló fiú nagy ötlete a rendezésre ugyanúgy a mi emberi gondolkodásmódunkat jeleníti meg. Hogyan oldjuk meg a szorult helyzetet? – „tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy…” Ledolgozom, letörlesztem. Nem kegyelmet kér, csak türelmet. Ismered a fogadkozást: megváltozom? Többet nem csinálok ilyet, csak most az egyszer segíts! Kössünk üzletet! Elrontottam, de jóváteszem! Keményen fogok dolgozni. Vezeklek, kompenzálok, igyekszem megfelelni!

 

Az Atya határozottan nemet mond erre a tervre. Végig sem hallgatja, mert jobbat tud! Az ő terve nem az „érdemeld ki – megérdemled” séma, hanem a kegyelem. Érdemeid ellenére szeret, mert nem arra néz, amit érdemelsz. Mert ez a szeretet. Ez a mi Istenünk: átölel, befogad, megbecsül bennünket.

Isten kegyelmes. A célt tévesztett emberi gondolkodás hazugsága viszont ez a „megérdemlem, kiérdemlem” séma. És ez hozza a halálos, megbetegítő tüneteit, amivel rabságban tartjuk magunkat és gyötörjük egymást. Mi történik akkor, ha a szíved nem bízik abban, hogy Isten kegyelmes? A fiatalabb fiú „nagy ötletében” és az idősebb fiú viselkedésében látjuk a tüneteket. Tarts tükröt magad elé!

 

Ledolgozom, megdolgozom érte. Teljesítménykényszer. Nem tudok megállni, csak akkor érzem értékesnek magam, ha teljesítek. Megfelelési kényszer, hajszoltság, egészségtelen stressz, nemet mondásra való képtelenség. Az a hamis gondolat, hogy a szeretetért, egy közösségben az elfogadottságért keményen meg kell dolgozni. Az a félelem, hogy ha nem tudok már (eleget) teljesíteni, nem leszek értékes tagja a közösségnek. Ez a hamis látásmód keresztül-kasul rombol az egyházi közösségekben is. Sok elvárás és megfelelési kényszer mögött ez van. Isten ebből gyógyító igazsága: életed értéke, Isten családjában a helyed nem a teljesítményeden alapul, hanem azon, amit Jézus Krisztus fizetett érted: az életét adta! Ez akkor is igaz, ha nem tudsz éppen teljesíteni!

 

Csillapíthatatlan harag. „Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni.” Az idősebb fiú azért haragszik, mert a fiatalabb fiú olyan megbecsülésben részesül, mintha igaz lenne. Úgy látja, hogy a kemény munka nem számít semmit. Ez Isten kegyelmének botránya. A kegyelem nélkül az élet olyan, mint egy szerződés Istennel: jócselekedetek és viszonzásul áldás. Ha jól mennek a dolgok, büszkék vagyunk. Ha viszont nem, mert elmarad a várt siker, megbetegszünk, vagy valamilyen baj ér, akkor jön a harag: vagy magunkra haragszunk, mert bűnösnek érezzük magunkat, vagy Istenre haragszunk (keserűség), és igazságtalannak érezzük őt. Ez a harag sokszor formátlan. Nem tudjuk pontosan, miért haragszunk. Pedig a haragunk mögött az van, hogy üzleti szerződésnek látjuk Istennel a viszonyunkat. „Én teljesítek, ő megáld engem.” Ehhez kapcsolódik az elvárás: „ha jól teljesítek, akkor tartozik nekem” – és a félelem: „ha nem jól teljesítek, elmarad az áldás, amire vágyom.”  Isten ebből gyógyító igazsága:  a szerződés köztünk és Isten között teljesen ki van fizetve Jézus vére által. Csak Isten kegyelmét csodálva lehetünk szabadok arra, hogy önmagáért szolgáljuk őt, és ne azért, amit várunk tőle.

 

Örömtelen kötelesség. „Látod, hány esztendeje szolgálok neked.”  Az idősebb fiú úgy látja, hogy nem fiúként, partnerként dolgozik együtt az Atyával, hanem rabszolgaként szolgálja őt. Hogyan látod magadat, szolgálatodat: Isten munkatársaként, az ő akaratára ráhangolódva, örömmel dolgozol együtt vele az ő áldott céljain ebben a világban, vagy kénytelen kelletlen rabszolgaként szolgálod őt? Az örömtelen kötelességteljesítés arról árulkodik, hogy Istent kegyetlen zsarnoknak látjuk. Ha azonban kegyelmes Atyaként tekintünk rá, abból mindig örömteli szolgálat fakad…

 

Buzgó bemutató. „soha nem szegtem meg parancsodat…” Az a kényszer, hogy nap, mint nap előadjuk magunkat: mindig a legjobb előadást tartani, a legjobb munkadarabot elkészíteni, hibátlanul elvégezni a feladatokat, mindig jól viselkedő gyermeket nevelni, hosszú órákat túlórázni: mind-mind kétségbeesett próbálkozás lehet arra, hogy bizonyítsuk magukat, a saját értékességünket. Annak, hogy a bizonyítási kényszer dolgozik benned az a csalhatatlan jele, hogy ha úgy érzed jól sikerül, és büszke és boldog vagy, de ha úgy érzed, nem sikerül, összetörsz, és elkeseredsz, állandóan aggódsz, hogy kevés leszel. Isten gyógyító igazsága ez: nem tudod megigazítani magadat Isten előtt, és nincs is rá szükség! Isten kegyelmes. Átölel téged Krisztusban.

 

Büszke hasonlítgatás. „Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat.” A kegyelem hiányának tünete az, amikor másokhoz hasonlítgatjuk magunkat. Más befeketítésével, ítélgetésével akarunk magasabbra emelkedni, vagy – bármennyire furcsán hangzik is – másokhoz képest kisebbrendűnek látjuk, leszóljuk magunkat. Az amikor kisebbrendűségi érzésben szenvedünk másokkal szemben, szintén rejtett büszkeség: az alázat teljes hiányáról beszél, mert ahelyett hogy alázattal arra néznénk, amit Jézus tett értünk, állandóan önmagunkra és a saját teljesítményünkre nézünk, azt méricskéljük, és elkeseredünk hála helyett.

Isten gyógyító igazsága: Isten kegyelmének fényében mindannyian egyaránt megszégyenülten és egyaránt elfogadottan állunk a kereszt előtt. Istent nem érdekli az önbizonygatás, az önigazultság, és az önostorozás sem. Istent a megtérő bűnösök érdeklik. A mennyei parti azoknak a bűnösöknek készült, akiknek szükségük van a kegyelemre!

 

Tarts most tükröt magad elé! Lehet, hogy hitvallásod szerint meg vagy győződve arról, hogy az utolsó napon kegyelemből, Jézus érdeméért fogad el Isten. De mi a helyzet a mai napoddal, életeddel, kapcsolataiddal, szolgálatoddal? A szívedet az Isten kegyelmének boldog bizonyossága és a hála tölti be, vagy még mindig bizonygatod magad, igyekszel megfelelni?

 

Az idősebb fiú egyáltalán nem látta magát fiúnak, csak szolgának. Engedelmességét adta az Atyának, de a szeretetét nem. És te? Peter Schaffer: Amadeus című drámájában olvasunk az ifjú Salieri Istennel kötött alkujáról. Fogadalmat tesz a tiszta életre, és cserébe Istentől várja az áldást zenei pályájára. Megjelenik Mozart, a teljesen rendetlen és erkölcstelen életű, ragyogó tehetség. Salieri értetlenül áll az előtt, hogy Mozart sokkal tehetségesebb és sikeresebb nála. Mit vétettem?!- kérdezi. Haraggal fordul szembe Istennel, akit eddig az áldás reményében szolgált. Isten iránti haragja abban fejeződik ki, hogy minden erejével igyekszik tönkre tenni Mozartot. Lelepleződik a vallásos fogadalma, mert mindezzel nem Istent akarja szolgálni, hanem valójában saját magát. Amikor ez kudarcot vall, az engedelmesség átfordul izzó haragba! A kegyelemben való szívbeli bizalom nélkül semmit nem teszünk Isten iránti szeretetből, csak önszeretetből.    

A kegyelemben való szívbeli bizalom nélkül jobb megváltónak tartjuk magunkat, mint Jézust. Azt gondoljuk, hogy be kell fejeznünk, amit Jézus befejezetlenül hagyott. Tim Keller idézi egy amerikai regény egyik szereplőjének jellemzéséből: „lelke mélyén réges-rég ott volt szavak nélkül is a meggyőződés, hogy Jézustól csak akkor szabadulhat meg, ha a bűni is messzire elkerüli.” (A tékozló Isten)  

Azok a keresztyének, akik nem biztosak abban, hogy Isten szereti és elfogadja őket Jézusban, törvényeskedők, önigazultak, féltékenyek, irigyek, és mindez az alapvető bizonytalanságukból fakad.

 

Figyelj, mert hívő emberként is megkísérthet és befolyásolhat ez a hazugság a mindennapokban! Minden nap harc az Isten igazságáért. Adrian Plass teszi fel a kérdést: vajon milyen lehetett a tékozló fiú másnapja? Vajon így ébredt fel az ünnepség után másnap: kegyelemből hazajöttem, de most már meg kell dolgoznom azért, hogy itthon maradhassak, minden nap keményen bizonyítanom kell azt, hogy helyem van itthon?! Sajnos sok tékozlásból megtért ember életén ez a hamis gondolkodás tükröződik: nem a kegyelem felszabadultsága, hanem a teljesítménykényszer, az önbizonyítási kényszer rabsága. Nem a feltétel nélküli szeretetre adott szabad szeretet kötődése, hanem egy üzleti kapcsolat kötelessége: ha megszegem a szerződést (és kiderül, és elfogy a türelem), akkor repülök, ha jól teljesítek, akkor talán még prémiumot is kapok.

Ez a hazugság munkál benned, akkor is, amikor miután vétkeztél azt gondolod, hogy most legalább egy rossz nap következik, meg nem hallgatott imákkal, Isten távolságtartásával. Az embervilágban legtöbbször ezt tesszük, ha valaki vét ellenünk: jön a hosszabb-rövidebb mosolyszünet. Isten viszont nem ilyen. Jézus Krisztusért kegyelmével fogad, vár bennünket! Amíg mi távol állunk tőle, ő már karját tárja!

 

A „Ryan közlegény megmentése” című filmben a második világháború idején egy szakasznak egy katonát ki kell menteni a frontvonal mögül, mert 3 testvére halála után ő édesanyjának utolsó életben maradt gyermeke. A küldetés sikerül, de csaknem a teljes szakasz felmorzsolódik közben.  A szakaszt vezető százados szintén halálos sebet kap. Haldokolva ezt kérdezi Ryan-től: Ugye, megszolgálod? A film zárójelentében ez a megmentett ember idősen ott áll a százados sírjánál családja körében, és sírva tépelődik: én nagyon igyekeztem egész életemben, de vajon jó ember voltam, elég jó voltam?! Ez a kérdés egy életre megterhelte a megmentett katona lelkiismeretét.

Az evangélium szerint Jézus az életét adta a mi megmentésünkért. Haldokolva a kereszten ő nem ezt mondta: remélem, kiérdemled, remélem megszolgálod, hanem ezt: „Elvégeztetett!” János 19, 30. Vagyis tökéletesen elkészült, hiánytalan! Semmit nem tudsz hozzá tenni. Gyere, és vedd birtokba! Gyere és bízd rá magad! Örökre elég.  

Jézus ezt mondja: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” János 6, 29. Csak egy dolog van, amit Isten kíván tőlünk: higgyünk a Fiában. A többi mind ebből fakad. Ez a mi reménységünk. A keresztyén élet Isten kegyelméből élt élet. Nem arról szól, hogy te mit teszel vagy nem teszel, hanem arról, hogy Isten mit tett érted. Az Atya házába való hazatérésed kérdése: rábízod-e magad a kegyelemre? És az otthoni életed kérdése minden nap ugyanez: rábízod-e magad a kegyelemre?

 

Ez a mi reménységünk, ha most tükörbe nézve szembesültünk a szívünk hazugságának tüneteivel!  Az Atya nem mondott le egyik gyermekéről sem! Elébe fut a fiatalabbnak, és utánamegy az idősebbnek. Ő egyaránt behívja mindkét fiát. Isten kegyelmes, nem kell teljesítve bizonyítanunk magunkat. Nem azt kérdezi, hogy ugye, megszolgálod, hanem azt mondja: „Elvégeztetett!” Nincs más feltétel, csak annyi: el tudod engedni a törlesztési tervedet, és rá tudod magad bízni a kegyelemre? El tudod fogadni azt?

 

Hogyan tudod bevenni a gyógyszert? „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” 1János 3, 1. Ne a saját szeretetedet méricskéld, ne magadra nézz, hanem az Isten szeretetére, Jézusra! Lássátok meg milyen nagy Isten szeretete… Szó szerinti fordításban másországi, másvilági szeretet. Isten szeretete nem olyan, mint a mienk. Más országból való: nekünk ez kínai, ahogy szoktuk mondani, vagy ahogy a fiatalok ma viccelődnek: „Alien (élien), a földön nem él ilyen!”  Földön kívüli! Nincs ilyen a földön. Benned sem és bennem sem. De eljött a földre, Jézus Krisztusban jött el a földre ez a szeretet. Ő adta magát, és önmagát adta Érted. És hidd el, hogy akkor vagy jó lelkiállapotban, amikor csodálni tudod ezt a szeretet. És nem tartod természetesnek, de nem is akarsz megfelelni neki, egyszerűen csak elfogadod, rá bízod magad, befogadod. Lássátok meg! Szemléljétek! Engedjétek hatni a szívetekre! Ne csupán tudjátok! Szükséged van rá, hogy szemléld, hogy újra és újra halld. Ne csak a füleddel, hanem a szíveddel.

Prédikáld a szívednek Isten kegyelmének igazságát! Szemléljétek, lássátok meg! Nem magamra nézek. Nem a legszebb pillanataimra, nem az elvárásaimra, vagy a környezetem elvárásaira, és a kudarcaimra, hanem Isten másországi szeretetére, Arra, hogy ki vagyok Krisztusban, hogy mi a reménységem, és legfőképpen Krisztusra.

 

Lásd meg Isten visszafogadó, kérlelő kegyelmét, és magadat lásd a hazatérő, visszafogadott és ünnepelt fiú képében: világosan tudva, hogy alapvetően az Atya szeretetére van szükséged, világosan tudva, hogy méltatlan vagy erre, és teljesen rábízva magad a visszafogadó kegyelemre, engedve, hogy az Atya szeressen téged! Ebben a szeretetben változik meg gyökeresen az életed.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan jelennek meg az emberi teljesítményre alapuló gondolkozás felsorolt tünetei a hétköznapokban?
2. Ismered-e azt a lelkiállapotot, ami a tékozló fiút jellemezte abban a pillanatban, amikor az Atya kegyelmét átélte?
3. Van-e olyan, amikor hívő emberként nem ez a lelkiállapot jellemez? Miért? Mi történik ilyenkor?
4. Hogyan segíthet rajtad életgyakorlatodban az, hogy Isten kegyelemét szemléled: nem arra nézel, amit te tettél vagy nem tettél, hanem Jézus Krisztusra, és arra, amit ő tett érted?

 

Végh Miklós, lelkipásztor  

Olvasandó: Ézsaiás 37, 8-38. Márk 4, 35-41. 5, 21-24. 35-43.

„Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40.

„Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.

 

Néhány héttel ezelőtt igehirdetés sorozatot kezdtünk „Megváltozhatsz!” címmel. Isten igéje szerint a hitünk éltváltozást jelent: Isten átformálja az életünket. Változásra szükség van, és kiindulásként meg kell értened, hogy neked kell változnod, és nem a körülményeid, a környezeted változásától kell várnod a megoldást. A Biblia örömhíre, hogy megváltozhatsz. A bibliai értelemben vett változás mindig gyökeres változás: nem csak a felszínnel, a viselkedéssel foglalkozunk, nem elég uralkodnunk magunkon ideig-óráig, nem idomítás a cél, hanem a bűneink gyökerének kell megváltoznia a szívünkben. A baj gyökere hitetlenség, bizalmi válság. A negatív viselkedés és érzések mögött a gyökérprobléma az, hogy Isten igazsága helyett valami más befolyásolja a szívedet. A gyógyszer: Isten igazságát kell megismerned és a szívedre alkalmaznod, az igazság szabadít meg és formál át. Erre kell magadat emlékeztetned, „prédikálnod a szívednek”, magadhoz ölelned, elmélkedned rajta, hagynod, hogy hasson, és áthassa a szívedet, gondolkodásmódodat, életedet, Isten igazságára kell rábíznod magad. Ez a változás evangéliumi útja.

 

Minden bibliai ige, mondat, ígéret olyan, mint egy igazságmag, ami valamit elmond Istenről, rólunk a világról. A teljes Szentírás üzenete alapján azonban megragadhatunk kulcsigazságokat, amelyeket Isten kijelentett magáról, amelyek az evangélium gyógyító erejét jelentik a valótlanságok által kényszerpályán haladó szívünk számára. A 62. zsoltár így fogalmazza ezt meg: „Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, Uram, a szeretet.” Zsoltárok 62, 12-13. Azok a kulcsigazságok, amelyeket Isten kijelentett magáról: ereje, vagyis nagysága és dicsősége  illetve szeretete, vagyis jósága és kegyelme. Ezeket az igazságokat és ezek életünkre nézve gyógyító hatását fogjuk böjt idején a következő igehirdetésekben sorra venni.

 

• Isten hatalmas – elengedheted az irányítást
• Isten dicsőséges – megszabadulhatsz az emberfélelemtől!
• Isten jó – nem kell rajta kívül keresned a jót
• Isten kegyelmes – nem kell megigazítanod magad

 

Ma az első igazságra koncentráljunk ezek közül.

 

Isten hatalmas

A Szentírás újra meg újra bizonyságot tesz Isten mindenhatóságáról, mindenkitől független, szuverén hatalmáról. A zsoltáros ezt mondja: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” Zsoltárok 121, 2. Isten a világmindenség Alkotója. A világegyetem mérhetetlenül hatalmas. Az ókori embert lenyűgözte az ég és föld nagysága, mi pedig már sokkal többet tudunk az Univerzum monumentalitásáról. A Hubble űrteleszkóp kutatásai szerint a jelenleg ismert legtávolabbi galaxis 13,4 milliárd fényév távolságra van Földünktől ami kb. 126.774.720.000.000.000.000 km (százhuszonhat trilliárd hétszázhetvennégy trillió hétszázhúsz billárd kilométer). Az univerzumban kb. 125 milliárd galaxist feltételeznek, a mi galaxisunk a tejútrendszer kb. 400 milliárd csillagból áll. Ha a tejútrendszer akkora lenne, mint Európa, akkor a naprendszerünk, amelynek csak egy kicsi pontja a Föld, elférne egy kávéscsészében. Elképesztő számok és arányok, amelyek érzékeltetik a mi porszemnyi voltunkat, és a világegyetem óriási voltát. A világegyetem sem végtelen azonban. Egyedül Isten a végtelen. Nem egyszerűen „mennyiségileg” nagyobb mindennél, amit eddig megismertünk, hanem teljesen egyedülálló és különleges hatalom: egyedül ő a Teremtő, minden más csak teremtmény. Ezt azzal a szóval érzékelteti a Biblia, hogy ő Szent, egészen más, mint bármi vagy bárki a világban. Egyedül ő a végtelen, minden más véges. „Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget?” Ézsaiás 40, 12. Az Biblia arról beszél, hogy egész világegyetem „elfér a kezében”. Jézus „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget…” Zsidók 1, 3. Ez az Isten „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” Efezus 1, 11. Általunk érthetetlen módon, ami magába foglalja az emberi szabadságot is, Isten rendelkezik minden esemény felől, és meghatároz minden cselekedetet. Még a gonosz is csak annyit tehet, amennyit ő neki megenged, és még a gonosz cselekedetei is beépülnek az ő tervébe. „Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék” ApCsel 4, 27-28. Az atomok mozgásától az emberi történelem szövevényeiig mindent Isten tart fenn, és ural. Ő a mi Istenünk. Mindenható, mindenkitől független szuverén Úr!

 

Isten szuverenitása gyakorlati kérdés

Isten szuverenitásának kérdését gyakran teológia viták tárgyának látjuk, voltaképpen azonban ez a hit mindannyiunk számára mindennapi gyakorlati kérdés. Isten hatalmas, mindent kézben tart. Mennyei Atyám szeret engem, bízhatok benne. Bátran rá bízhatom az irányítást. Hiszem-e ezt? Nem csak elméleti hitvallásként, hanem ez a hit határozza-e meg a szívemet hétfőn, kedden, szerdán… a mindennapokban?

 

Mennyire gyakorlati kérdés ez? Amikor elszáll a számítógéped, és elvész az, amin órák óta dolgoztál, vagy leejted a telefonodat, vagy valami más értéket, és összetörik, és magadból kikelve kiabálsz: Ez nem lehet igaz, miért történik ez pont velem?! Valójában kinek mondod ezt? Istennek. Uram, nem figyelsz? Vagy: Uram, nem jól irányítasz! Amikor késik a vonat vagy dugóban állsz az autóddal és dühöngesz, vagy pánikolsz, hogy elkésel… Amikor egy váratlan kiadás után szorongva aggódsz, hogy nem jössz ki a hónap végén… Amikor nem sikerül valami a munkádban, és emiatt türelmetlen vagy a gyerekkel… Amikor kétségbeesel magad vagy szeretted betegsége miatt… Ezekben a helyzetekben rendre azzal a kérdéssel találod szembe magad, hogy Isten kézben tartja-e a dolgokat, és jól irányít-e?

 

„Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36. Jézus számtalanszol világosan rámutat arra, hogy a félelmeink egyetlen gyógyszere a hit, mert a félelmeink mögött a hitetlenség húzódik meg. Nem hiszünk abban, hogy mennyei Atyánk hatalmas és mindent kézben tart, vagy abban, hogy Isten tudja, mit csinál. Bizalomhiányban szenvedünk. Arra a hazugságra hallgat a szívünk, hogy ki vagyunk szolgáltatva, vagy Isten nem jól irányít, a mi kezünkben jobb helyen van az irányítás.    

 

A hitetlenségünk tünetei, következményei.   

A hitetlenségünk alapvető következménye a félelem, az aggodalom, a szorongás, a pánik. Ez pedig különböző tüneteket, negatív, romboló gyümölcsöket produkál az emberek életében. Ha nem hisszük, hogy az irányítás jó kezekben van, akkor valamilyen módon mi akarjuk kézben tartani, visszanyerni az irányítást. Ez lehet, hogy aktivitás formájában, de lehet, hogy éppen passzivitásban jelenik meg az életünkben. A Biblia számtalan példát hoz arra, hogy hogyan jelenik meg és rombol az Istenbe vetett gyakorlati bizalom hiányából fakadó irányításmánia az ember életében. Ábrahám az éhínség elől Egyiptomba menekül, hogy így segítsen magán és családján, ott pedig testvérének hazudja feleségét, mert fél, hogy annak szépsége miatt bajba kerülhet. Kishíján el is veszik tőle Sárát (1Mózes 12, 10-20.) Jákób nem várja meg, hanem csalással szerzi meg az Isten által neki ígért atyai áldást, és ezzel bajba sodorja magát és rombolja családját. (1Mózes 27.) Saul hatalomféltésből Dávid életére tör, ezzel kiszolgáltatja magát dühének, gyilkos indulatának (1Sámuel 18-26.) Saul a filiszteusokkal való döntő ütközet előtt kétségbeesésében az endóri halottidézőhöz megy, Isten által tiltott transzcendens (okkult) eszközhöz nyúl és ezzel végleg megpecsételi sorsát (1Sámuel 28, 7-25.)  Dávid paráznasága után meg akarja őrizni az erkölcsösség látszatát, ravasz manipulációba kezd, és végül gyilkossá lesz.   

Sorolhatnánk még a példákat, hogy a hitetlenségből fakadó agresszió, harag, a másik erőszakos leuralása, dühöngés, „hiszti”, manipuláció, csalás, meg nem engedett eszközök hogyan jelennek meg bibliai szereplők életében.

 

Ma is ezek között a tünetek között élünk. A túlterheltségünk például, attól beszél, hogy mi akarunk gondoskodni magunkról, ezért nem jut időnk energiánk Istenre, emberi kapcsolatainkra, és már az egészséges pihenésre sem.   Mindennapos a könyöklés, egymás letaposása a hétköznapokban, amely az irányítás megszerzésére irányuló kétségbeesett törekvésünkből fakad. Vannak szomorú példák arra nézve, hogy hogyan pusztít ez fizikailag életeket. Ez van a háborúk mögött. Martin Niemöller a német Hitvalló Egyház lelkipásztora a 30-as években jelen volt egy fogadáson, ahol Hitler is megjelent. A fogadásról hazatérve felesége kíváncsian kérdezte: milyen a führer közelről? Mire Niemöller így válaszolt: túl közel nem voltam hozzá, de az messziről is látszik, hogy ez az ember nagyon fél! Ez a félelem lángba borította a világot, és ma is lángba borítja! De a pánik, a tömeghisztéria életeket követel békeidőben is, akár egymás fizikai letaposásával. Így követelt például 1989-ben Sheffieldben Hillsborough stadionban egy ártatlan szórakozásnak induló délutánon 96 halálos áldozatot egy akaratlan rendezői hiba miatt a tömegben kitört pánik, mely miatt agyontaposták egymást az emberek. Ezek szélsőséges példák, de ez a lelkület nyilvánul meg kevésbé szélsőséges, mégis romboló formában minden nap a közlekedésben, sorban álláskor, a karrier, megélhetés miatti könyöklésben, vagy akár a családi veszekedésekben, a frusztráció, aggodalom, félelem miatti dühkitörésekben.  Hogyan és meddig tapossuk egymást lelkileg? Mi lesz ennek a következménye?  

Böjt idején túl sokat foglalkoznak az emberek a külső formákkal, azzal, hogy miről és mennyire kell lemondanunk. Pedig nem a formákra kellene figyelnünk, hanem a fenti kérdéseket komolyan Isten előtt végig gondolva önvizsgálatot tartanunk. Ahogyan azt valaki egy humorosnak tűnő, de nagyon komoly böjti párbeszéddel kifejezte: „Mit nem szabad enni a nagyböjt idején, atyám? Egymást, fiam, egymást!” És nem csak a nagyböjt idején, mert ezzel tönkre tesszük magunkat, a kapcsolatainkat és a világunkat.

 

Az irányítás megszerzésére irányuló emberi törekvés aktív, agresszív formája látványosabb, de nem szabad megfeledkeznünk a passzív formáról sem. Amikor az ember összehúzza magát, az aggodalomtól, a szorongástól életellenes lelki görcsbe merevedik, végső soron úgy próbálja kétségbeesetten az irányítást megtartani, hogy a legapróbb kockázatot sem vállalja, fedezékbe vonul, önvédelemből biztonsági játékot folytat, és nem teszi meg azt sem, ami az ő dolga lenne, ezzel zárva el magát Isten áldásától, és rombolva környezetét is, amiért ő a felelős. Ószövetségi példája ennek Cidkijjá király. Amikor Jeremiás azt mondja neki, hogy menjen ki az ostromlókhoz, és adja meg magát, mert ez az Isten útja, akkor nem mozdul, marad. Azután későn kezd kapkodni, menekülni próbál kihívva ezzel a város ellen az ellenség pusztító haragját, és szükségtelenül nagy rombolást okozva ezzel Jeruzsálemben (Jeremiás 38, 14 – 39, 10.) A kérdés igazán nem az, hogy aktívak vagy passzívak vagyunk-e inkább, hanem az, hogy magunk akarjuk kézben tartani – akár aktívan, akár passzívan – valahogyan az irányítást, vagy Isten irányítására bízva magunkat elengedjük, átadjuk az irányítást engedelmesen?

 

Jézus a belé vetett bizalmunkat kéri

Márk 4, 35-41. 5, 21-24. 35-43. Márk evangéliumának 4-5. részében Jézus hatalmat gyakorol a természeti erők, a spirituális világ erői, a betegségek, sőt még a halál felett is. Ezek a történetek megvilágítják Jézus teljes hatalmát, tekintélyét. Jézus lecsendesíti az a halálos erejű vihart, ami a tapasztalt, viharedzett halász tanítványokat páni félelembe sodorja. Az okkult erőktől, amelyeket semmilyen emberi módszerrel nem sikerül megfékezni megszabadítja a gadarai megszállottat. Meggyógyít egy 12 év óra gyógyíthatatlanul beteg asszonyt. Visszahoz egy lányt a halálból olyan egyszerűen, ahogyan mi felébresztünk valakit az álomból. Márk végig a félelem és a hit ellentétes alternatíváit mutatja be ezekben a történetekben. A tanítványoktól ezt kérdezi a viharban: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. A gyermeke halálhírét kapó Jairushoz pedig így fordul: „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.  Isten, aki Jézus Krisztusban eljött erre a földre hatalmasabb, mint bármi, amitől félünk. Ezek a történetek nem azt tanítják, hogy soha nem leszünk betegek, vagy nem halunk meg. Ehelyett azt tanítják, hogy nem kell az életkörülményeink miatt félnünk, mert Isten kézben tartja az irányítást. Ő jót munkál számunkra minden körülményben. Ha engedelmesen a kezébe simulunk, akkor rajtunk keresztül is az ő országát építi. Így betöltjük küldetésünket, mint Isten szeretetének, gondoskodásának eszközei a ránk bízottak életében. Ő pedig biztonságban hazavisz bennünket az ő örök dicsőségébe. Nem tudjuk, hogy mikor és milyen formában érkezik el a hazatérés számunkra, de Jézus Krisztussal nem a halálé az utolsó szó felettünk. Az utolsó szó így hangzik: „Talitha kúmi!” „Kelj fel!” Feltámadunk! (5, 41.)  

 

Jézus nem azt mondja, hogy ha a pozitív gondolatokba kapaszkodunk, ha optimisták vagyunk, elég erősen hiszünk, akkor minden rendben lesz, hanem ezzel a megkérdőjelezhetetlen hatalommal magára irányítja a szívünk figyelmét, és hív arra, hogy bízzunk benne! „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.

 

Hogyan alkalmazhatod a szívedre Isten hatalmának igazságát?

A 121. zsoltár írója egy fenyegető élethelyzetben imádság közben „prédikál a saját szívének” Isten hatalmára emlékeztetve magát, és arra, hogy Isten egy pillanatra sem engedi ki a kezéből az irányítást, akármit is sugalljanak a fenyegető körülmények: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta…” „Az Úr a te őriződ…” Ő „nem szunnyad, nem alszik”, egy pillanatra sem hagy ki a figyelme.

 

Ézsaiás leír egy esetet, amely az ő idejében uralkodó Istenhez hűséges Ezékiással esett meg.  (Ézsaiás 37, 8-38.) A történetben nyomon követhetünk valakit, aki kétségbeejtő, éles helyzetben alkalmazza az Isten hatalmáról szóló igazságot a saját szívére. Több százezres asszír birodalmi haderő ostromolja Jeruzsálem néhány ezer védőjét. Az asszírok kincstárnoka fenyegető, Júdát és Istenét becsmérlő levelet juttat be az ostromlott városba. Pszichológiai hadviselés, ahogyan a bokszolók gúnyolják egymást és fitogtatják erejüket a meccs előtt. Az üzenet lényege: nincs értelme az ellenállásnak, úgyis hiába. Gyökössy Endre egy igehirdetésében zsugorítónak nevezi a Sátánt. Rendszeresen ezzel az üzenettel zsugorítja szívünk bizalmát: úgyis elvesztél, az Isten sem segít rajtad!

Ezékiás ebben a helyzetben imádkozik. Nem marad egyedül ebben a helyzetben, hanem Isten jelenlétébe lép, vele beszélget (nem magányosan bíztatgatja a szívét, hogy nem lesz semmi baj, nem kell félni!!!)  Az imádságot nem a baj elpanaszlásával kezdi, hanem Isten dicsőítésével. Elmondja, hogy milyen hatalmas az ő Ura! Ezékiás prédikál a saját szívének, amikor Istent dicsőíti. Nem a hatalmas bajra mered bénultan, hanem a nagy bajról a mindenható, hatalmas Istenre emeli tekintetét: Uram, tied a hatalom, ez a helyzet is kontrol alatt, a te irányításod alatt van. A Sátán hazugsága, hogy nincs elég hatalmad, vagy nem szeretsz eléggé, és nem figyelsz rám. A valóság az, hogy most is minden a te kezedben van, és én is a te kezedben vagyok.

Figyeljük meg azt a látszólag jelentéktelen mozdulatot, hogy a fenyegető levelet a templom oltárára helyezi. Sokatmondó ez a mozdulat. Azt mondja: Uram, ez a levél nem nekem szól, hanem neked. Ez nem az én súlycsoportom. Ezt én nem tudom, és nem is én akarom megoldani. Ezt mondja ez a mozdulat: Uram, hiszem, hogy a te kezedben van az irányítás, és nem az ellenség kezében, sem az én kezemben. Mindezért tudatos mozdulattal én is elengedem, és a te kezedbe helyezem az irányítást, az életemet. Én nem akarom visszanyerni a kontrolt, nem én akarom megoldani ezt a helyzetet. Te irányíts, te hozd el a te megoldásodat!

Figyeljük meg, hogy eddig még nem kapott Ezékiás a helyzetre vonatkozó konkrét ígéretet, csak Isten igazságára emlékeztette a szívét, és annak megfelelően cselekedett. A helyzet még kívülről semmit nem változott, a lényeg mégis eldőlt. Az Ezékiás lelkéért folyó harc eldőlt. Ő az Isten mellett maradt, békességgel, Istenben vetett bizalommal áll meg ebben a helyzetben, akármi lesz is a kimenetele. Erről beszél Pál a filippieknek, amikor a minden értelmet meghaladó békességről beszél: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7.

Ezután Ezékiás üzenetet kap Istentől Ézsaiáson keresztül. Ézsaiás is prédikál Ezékiás szívének. Isten korlátlan hatalmának igazságát erősíti meg. Ez független attól, hogy pontosan itt mi lesz a helyzet végkimenetele, hogy hogyan oldja meg az Úr ezt a helyzetet. Aztán konkrét ígéretet is kap a király a konkrét helyzetre nézve. Az ígéret így szól: nem esik el a város.  Legvégül pedig olvasunk arról, hogy ez pontosan hogyan valósult meg.

Ez a bibliai példa számunkra is útmutatás arra nézve, hogy egészen gyakorlati módon hogyan alkalmazhatjuk a szívünkre egy konkrét helyzetben az Isten hatalmáról szóló igazságot.  

 

„irányításböjt”

Böjti időszakot kezdünk ma úrvacsorás istentisztelettel. A Bibliaolvasó kalauz mai útmutatásában ezt olvashattuk: „Hálaáldozatunk: A böjtben arról mondjak le, ami távol tart Istentől…” Lehetnek olyan dolgok, amelyek önmagukban jók, Isten ajándékai, de átmenetileg leteszem őket, hogy több időt tudjak Istenre szánni, jobban tudjak rá figyelni, és ő tehesse helyre az életemet. Ezek eltérőek lehetnek kinek-kinek az életében. Amiről viszont mindenképpen és mindannyiunknak le kell mondania, és nem csak a böjben, hanem egy életre, és minden nap, mert ez biztos, hogy odaáll Isten és közéd: ez az irányítás! Egyszerűen nem a te kezedben van a helye. Tartsunk „irányításböjtöt”. Akár agresszivitással, hiperaktivitással, manipulációval, akár „hiperpasszivitással”, biztonsági játékkal karod megtartani a kontrollt, és megvédeni az életedet, engedd el, mert ez tart távol Istentől, emiatt nem bontakozik ki Isten terve, áldása az életedben, végsősoron ez tart távol az élettől. Ebben tarts bűnbánatot!

El kell engedned? Elengedheted az irányítást! Megteheted ezt bizalommal, szabad vagy erre, mert akié minden hatalom, aki mindent irányít, ő a te mennyei Atyád! Nézz az úrasztalára! Mire használta ő a hatalmát? Eljött erre világra, és a kereszten önmagát adta érted, hogy megmentsen a magad irányította élet végső kudarcától! Hogy vele élj! Hogy melletted is ott álljon minden nap, mint a tanítványok mellett, mint Jairus mellett, és minden nap halld meg az ő szelíd hangját a szívedet megrohanó félelmetes „levelek”, üzenetek zajában: „Ne félj, csak higgy!” Bízz bennem!

Biztonságos menedéked csak akkor lesz ő, ha életedben egyszer tudatos döntéssel odaadod az irányítást neki.

Minden értelmet meghaladó békességed pedig úgy lesz az ő útján járva nap, mint nap, ha minden nap igazodsz ehhez a döntéshez, és aznapra is neki adod az irányítást. Uram, ma sem akarok kontrolálni sem agresszív manipulációval, leuralással, sem passzív visszahúzódással, bunker-taktikával. Te irányíts, és én bízom benned, hiszek benned, követlek téged! Tied a hatalom, és nálad jobban senki sem szeret engem. Te tartasz meg minden napon, veled töltöm be a küldetésemet, te gondoskodsz minden szükségemről, és te viszel haza a te örök országodba biztonsággal, a te kezedben vagyok jó helyen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan találkozol a félelem romboló hatásával az életedben? Inkább aktív, vagy inkább passzív irányításmániára vagy hajlamos? Miben nyilvánul ez meg?
2. Hogyan segít rajtad az Isten mindent átfogó hatalmában való bizalom? Mit tanultál arról, hogy hogyan alkalmazhatod ezt az igazságot a szívedre? Hogyan fogod ezt gyakorolni?

 

Végh Miklós, lelkipásztor