2023. április 02.

Olvasandó: 118. zsoltár, János 12, 12-19.

„Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak! Ez az Úr kapuja: igazak mehetnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál. Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben. Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ó, Uram, segíts meg! Ó, Uram, adj szerencsét! Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából. Az Úr az Isten, ő adott nekünk világosságot. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvaihoz! Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, magasztallak téged! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 118, 19-29.

 

Virágvasárnap Jézus bevonult a szent városba, Jeruzsálembe. A Király bevonult népe életébe: eljött Isten országa, királyi uralma. Az ünneplő sokaság, ezen a napon a 118. zsoltárt énekelte, amelyet az ünnep kezdetén énekeltek, amikor Isten népe bevonult a templomba, Isten jelenlétébe, hogy találkozzon az Úrral, hogy az Úr bevonuljon népe életébe, és a hétköznapokban is együtt legyen velük, az ő áldása alatt éljenek. Bevonulás – találkozás – életközösség. Ez az ünnep lényege, amely a hétköznapokat is istentiszteletté teszi. Ez Isten áldott terve az életünkre nézve: vele együtt. Erre emlékeztette az ószövetségi népet az ünnepi bevonulás, a templomi találkozás. Ezt ünneplik Jézus jeruzsálemi bevonulásakor is: eljött az Isten országa, az Úr áldott uralma!

 

Ez az ünnep lényege számunkra is. Minden virágvasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük az ünnepes hét, a nagyhét kezdetét. Ebben az évben különleges örömet jelent nekünk itt Szolnokon az, hogy a református templomba „bevonulhattunk”, bejöhettünk az istentisztelet kezdetén. Hónapok után újra itthon, ebben a szeretett épületben imádhatjuk Istent! „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Megőrzött minket, visszahozott minket, hű maradt hozzánk.

Bármennyire is szeretjük a templomot, akkor sem az épületet ünnepeljük azonban. Az istentisztelet érvényességét nem az épület teszi. Az istentisztelet folyt az utóbbi hónapokban is, ha nyitott szívvel figyeltünk az igére – ezt fontos világosan látnunk! – és önmagában attól, hogy a református templomban vagyunk, még nem biztos, hogy valódi istentiszteletünk van – ezt is fontos világosan látnunk! Az ünnepet az Istennel való különleges találkozás teszi ünneppé. Aki csak az épületig jut el, kimarad ebből! Isten népe bevonul a templomba, Isten jelenlétébe. És Isten a megszólaló igén és Szentlelkén keresztül bevonul népe életébe, hogy uralkodjon, gondoskodjon, vezessen, megáldjon, veled legyen a mindennapokban, hogy ott is vele élj, s így az is istentisztelet legyen. A te szíveden is zörget ma, a te életedbe is be akar vonulni, veled is együtt akar lenni a templomon kívüli életedben. Megtörténhet-e a találkozás?

 

Az ünnep arról szól, hogy az Istennel való találkozásban, a vele való kapcsolatban van a helyén az életünk. Amikor Izrael bevonult az istentisztelet kezdetén a templomba, elmentek egy hatalmas kő, a sarokkő mellett (a jeruzsálemi templom egyébként is hatalmas kövekből épült, nem olyan pici téglákból, mint a szolnoki). A sarokkő, amin felépült a templom, ami stabilan megtartotta az egészet, a legfontosabb. Csodálták ezt a hatalmas követ. Amikor elmentek a templom sarokköve mellett, akkor ezt énekelték: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő.” Az a kő, ami a templomot tartotta szimbolizált valami: a sarokkő, ami összetartja az életünket az, hogy Isten szeret minket: „örökké tart szeretete!” Mi az övéi vagyunk, vele vagyunk kapcsolatban. Ez a legfontosabb, ez tart össze mindent, az életünkben ez a lényeg, a többi ráadás.

 

A sarokkő, „amelyet az építők megvetettek.” Furcsa ez az ellentmondás egy dicsőítő énekben. Mintha azt mondaná: valami nincs rendjén. Igen, ebben a világban valami nincs rendjén. Ezt az ünnep örömével sem szeretnénk eltakarni. Nem szabad úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Valami disszonáns, ellentmondásos a világban és az emberéletben. Megvetni, elvetni azt szoktuk, ami nem fontos, nem lényeges, felesleges. Mi van akkor, ha az építők pont a sarokkövet tartják feleslegesnek? Ha a sarokkövet kirúgom, „csak” összedől a ház. Olyan ez, mintha a háló elkészülte után a pók megnézegetné a főtartószálat és megkérdezné: ez még minek van itt? – majd elváganá ezt a fonalat: azonnal összeomlana a háló.    

Valami baj van a világgal. Isten úgy teremtett meg minket, hogy ő a sarokkő az életünkben. A bűnesetben feje tetejére állítottuk a világot. Az ember ezt mondta: majd én fölépítem magamat, és nem lesz szükségem az Istennel való kapcsolatra. Ha kirúgom sarokkövet összedől az épület, szétesik az élet. Nem állnak össze a dolgok, pedig sok energiát befektetünk az életbe, mégsem áll össze az élet. Isten arra adta az istentiszteltet, a bibliaolvasást, az imádságot, hogy mi találkozzunk vele, és a vele való kapcsolatban összeálljon az életünk. Mi ezt félredobtuk, és összedől az élet. Nem csak a személyes életünk, hanem az egész világ hozza ennek a tüneteit.

 

A vallás, a hit nem egy építőköve a kultúrának és az életednek, hanem a sarokköve, ami összetart mindent. Ahogyan 20-21. századi missziológusok próbálták megfogalmazni: a vallás, a hit a kultúrának és életednek tektonikus alapja (Newbigin), magja (Harvie Conn), gyökere (Egbert Schuurman), fő célja (Bod Goudzwaard). A vallás nem egy területe az életednek a többi között, amelynek így vagy úgy helyet kell szorítanunk, hanem ez az, ami mindent befolyásol, meghatároz. Ha ez nem így van, akkor nem áll össze egy képpé az egész. Ha az alap nem alapvető, akkor szétesik az épület. Egy beszélgetésben tettük fel a kérdést Michael W. Goheen missziológusnak, hogy miben látja a különbséget az afrikai, távolkeleti dinamikus keresztyénség, és a nyugati erőtlen, éppen csak vegetáló keresztyénség között. Azt válaszolta, hogy bizonyára sokféle különbség van, de az mindenképp különbség, hogy a nyugati kultúra azzal áltatja magát, hogy alapvetően nem vallásos. A vallást az élet többi területe mellé opcionálisan beilleszthetőnek látja, ha valaki ezt akarja. A keresztyénség újabb területein azonban az alapkultúra vállaltan vallásos. A vallás nem egy területe az életnek a többi mellett, hanem az a tektonikus alap, ami minden területet meghatároz. Amikor ott egy ember megtér, akkor kicseréli az élete alapját. Ha a megtérés előtt a törzsi vallás határozott meg mindent, azután Jézus Krisztus fog mindent meghatározni. Amikor egy nyugati ember hitre tér, a hitét megpróbálja elhelyezni az élete többi területe mellé, mint egy újabb építőkövet. Ég és föld a különbség! Gondoljuk végig: miért fér bele olyan nehezen az életrendünkben az istentisztelet, a napi kapcsolat Istennel, a hitünk gyakorlása? Nem azért, mert a többi mellé akarjuk betuszkolni egy díszítőkőként, és nem az az alap? Így nem fog menni! 

 

„A kő, amelyet az építők megvetettek.” A problémánk még mélyebben van annál, mint ha nem lenne sarokkő! Az életednek mindenképpen van sarokköve, tektonikus alapja, magja, gyökere, fő célja, ami mindent összefog, mindent befolyásol, mindent meghatároz. Ha ez nem a Krisztus-hited, akkor más. Voltaképpen életünk tragédiája, hogy mi magunk akartunk saját életünk sarokköve lenni, vagyis függetlenek akartunk lenni, és pont emiatt kerültünk életellenes irányítás alá, kezdtünk el függeni olyan dolgoktól, amelyek nem istenek. Az a mítosz, hogy a nyugati kultúra alapja nem vallásos, egyszerűen hazugság. Nem arról van szó, hogy az életednek nincs sarokköve, és csak be kell rakni az üres helyre Jézus Krisztust, csak egy kicsit jobban kell őt értékelned, több időt rászánnod, mint eddig… Nem csak ennyiről van szó Itt nem alkalmazható az Apostol együttes régi számának gondolata: „Eladó, kiadó most a szívem nem lakik benne már senki sem.” Ilyen nincs. A szívedben lakik valaki. Azért a helyért verseny folyik! Néhány évvel ezelőtt egy hitoktatói megbeszélésen akkori beosztott lelkészünk, Emma fogalmazott így: versenyben vagyunk a gyerekek szívéért, mert a gyermekek életére ma igényt tart az iskola, a különórák, a versenyek, a sport, a barátok, a kütyük, stb. Mi pedig szeretnénk elmondani nekik, hogy igazán Isten kezében van jó helyen az életük. Csakhogy a többitől nem marad idő és figyelem ezt meghallgatni, és komolyan venni.   

A probléma nem csak annyi, hogy nem értékeled eléggé Jézust, hanem jobban értékelsz valami mást. Ezt a Biblia bálványimádásnak mondja. Kultúránk sarokköve, tektonikus alapja rejtetten működik, de leleplezhető. Emlékszünk a nem is olyan régen volt vasárnap-törvény vitára? Heves vita dúlt akkor arról, hogy nyitva lehetnek-e a boltok vasárnap vagy nem lehetnek nyitva? Végül vissza kellett vonni a törvényt. Ebben a helyzetben leleplezte magát a mai „vallástalannak” kikiáltott szekuláris kultúra vallása: a fogyasztás, a gazdasági növekedés, a jólét, az anyagi javak. Bálvány. Benne ül a szívünk közepén, alapjául szolgál mindennek a nyugati világban! Mindent irányítani akar. Gondoljuk csak végig! Sokszor ez alapján dől el az, hogy egy gyermek megszülethet-e vagy nem, hogy mit tanul, milyen hivatást választ, és az is, hogy az ember hol él. Az alapkérdés: mi az, ami megoldható, illetve jobban megéri anyagilag? Vajon ezekben a döntéshelyzetekben hányan kérdezik meg: mi Isten akarat, terve, mi a küldetésem, hivatásom, hol vagyok Isten szerint a helyemen? Még a keresztyén hit is része lehet az életednek, sőt szívesen ad el neked ez a világ vallásos cuccokat is. Ez is a gazdasági élet része. Akár nagyobb részt is szoríthatsz a hitéletednek. Egészen addig, amíg a gazdasági érdeket nem sérted. Ha viszont valakinek a gazdasági érdekét keresztezed, üzletét rontod a hitből hozott döntéseddel, életviteleddel, akkor azonnal feszültség támad! Nem újdonság ez egyébként. Pál apostol ellen ezért tör ki az ötvösök zavargása Efezusban. Rontja a vallásos bizniszt (ApCsel 19, 23-40.)

Az életünknek mindenképpen van valódi sarokköve, magja, gyökere, tektonikus alapja, vallása, ami mindent meghatároz, irányít. Ha nem az Úr Jézus, akkor valami, vagy valaki más. Tarts önvizsgálatot! Mire fordítod a forrásaidat? Idődet, pénzedet? Mi az, ami miatt nincs időd az istentiszteletre, az imádságra, az igére, a közösségre? Mi akadályoz abban, hogy a munkádat, a családi életedet, a pénzügyeidet, a szórakozásodat Istennel, az ő küldetésében járva éljed? Ha nem a Krisztus hited fogja át, befolyásolja, határozza meg, formálja mindenestül az életed mindent területét, akkor valami más. Mi ez a más? Az a valódi sarokköved!

 

Az ember szíve mindenképpen imád, rajong, csüng valamin. Az elmúlt hetekben az igehirdetések arról szóltak, hogy a negatív viselkedésünk mögött a szívünket uraló hazugságok vannak, és arról, hogy hogyan írhatja ezeket felül Isten igazsága. Volt arról is szó, hogy ez nem csupán intellektuális meggyőzési folyamat. Egyszerű lenne a dolgunk, ha csak intellektuális meggyőzésről lenne szó: információhiány vagy feledékenység, csak át kell ismételni. A helyzet azonban nehezebb. Mert a szívünk kötődik, rajong, imád valakit vagy valamit. És az imádat túl van a ráción! Egy szenvedélybeteg kötődése például irracionális. Egy szerelem-örvénybe került, családját elhagyó családapa tettei szintén. Így ír a Példabeszédek könyvének nemrégiben olvasott részlete az idegen asszony csábításának vonzásába került emberről: „Az meg követte őt oktalanul, ahogyan a bika megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond. De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.” Példabeszédek 7, 22-23. Ezek sarkos példák arra, hogy hogyan működik bálványimádó szívünk. A szíved kötődése az élet bármilyen területén túlmegy a ráción, az intellektuson. Mélyen az alatt van. Amihez a szíved kötődik az a tektonikus alap! Mindent az fog mozgatni. „A sarokkő, amelyet az építők megvetettek…”  Életünk nyomorúsága, hogy elvetettük a sarokkövet, függetlenek akartunk lenni, és valami más irányítása, uralma alá kerültünk.

 

Jézus jeruzsálemi bevonulása azt üzeni: Jézus a király. A Jézust üdvözlő sokaság ezt az ünnepi zsoltárt énekelte a sarokkőről, amelyet az építők megvetettek. Tanítványai később értették meg, hogy ez a zsoltár egy próféciát fogalmaz meg Jézus Krisztusról. Ő az a sarokkő, amelyik megtart, nem csal meg. Megszabadít mindattól, aminek az irányítása alatt vagy, hogy ő tartsa irányban az életedet. Ő nem azzal az igénnyel lép be az életünkbe, hogy az életünknek csak egy részében legyen jelen, hanem azzal, hogy ő határozzon meg mindent. Nem csak vallásos szokásokat tanít meg, Ő az egész életedet átformálja, igénybe veszi. Ő akarja meghatározni, hogy hogyan élsz, viselkedsz nem csak a templomban, hanem  otthon, meg a munkahelyen, meg a szabadságodon, meg a facebookon, meg amikor senki sem látja, hogy mit csinálsz, akkor is.  

 

Izrael évszázadokon keresztül újra meg újra elment a templom sarokköve mellett, énekelte ezt az éneket, és nem értette, amikor pedig Jézus bevonult, és Jézussal Isten királysága vonult be népe életébe, akkor elvetették a sarokkövet, félredobták: keresztre feszítették Jézust.

 

„Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő.” Az evangélium üzenete, hogy Isten éppen ezen a tragikus eseményen alapozta meg az ő királyságát, pont a megfeszített, az elutasított Isten Fia, aki önmagát adta helyettünk és értünk lett az a sarokkő, amelyen a lelki templom, az Isten országa felépül. Az Isten népe azon az alapon áll és tartatik meg, amit Jézus elvégzett. Mindenestül erre van szükségünk. Az ember önmagát akarja felépíteni, megmutatni. Isten azt mondja: pont fordítva van. Jézus Krisztus mindent elkészített, csak bízd rá magad. Ő a sarokkő, akin felépülhet az életed. Erre van szükséged. A hit azt jelenti, hogy te ezt felismered, és rá bízod magad, erre alapozod az életedet.

 

Hozsánna! – ez a kiáltás fogalmazza meg azt, hogy hogyan épülhet életünk erre a sarokkőre, kerülhet vissza az Isten rendjébe Krisztusban. A virágvasárnap dicsőítést éneklő sokaság ezt kiáltja: Hozsánna!. Ez a szó, amely Istent dicsőítő kiáltás lett, idézet a 118. zsoltárból. Mi is hallottuk a felolvasásban, csak nem vettük észre, mert a szó szerinti magyar fordítását olvastam, ami így hangzik: Ó, Uram, segíts meg! A mi sarokkövet elvető, függetlenségre törekvő gondolkodásunknak talán furcsa, de Isten gondolkodása szerint ez dicsőíti Istent, mert ez az élet alaprendje.

Mi reformátusok nagyon szeretnénk Isten dicsőségére élni. Az ige azt mondja, hogy nem azzal szolgálsz Isten dicsőségére, ha valami nagyon szépet felépítesz függetlenül tőle, és aztán a végén azt mondod: Soli Deo Gloria! – mintegy felajánlod neki ezzel a te teljesítményedet, hanem akkor élsz Isten dicsőségére, ha le tudsz borulni, és azt mondani: Uram, segíts meg! Mert így kezdődik el az igazi élet, így kerül az életed a helyére, így kerül a helyére a sarokkő. Azzal dicsőítjük Istent, ha végre segítséget kérünk tőle, és beismerjük, hogy nekünk nem megy magunktól. Isten erre vár. Nála kész a segítség, kész a kegyelem, kész az áldás, készen van minden, amire szükséged van. Hozsánna! Azt jelenti, hogy hittel átveszed!

 

Valaki a Dömösi kör egyik beszélgetésekor megkérdezte: én nem tudom Istent önzetlenül szeretni. Azért keresem, mert szükségem van rá. Ez baj? Dehogy baj! Végre látod az élet rendjét! A sarokkő az alap, amin felépülhet az életem. Ezért mondja Jézus: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa!” Máté 5, 3.

 

Az istentisztelet, bibliaolvasás, imádság, szolgálat nem azért kell, mert Istennek van szüksége a mi figyelmünkre és szolgálatunkra. Neki nincs szüksége ránk olyan szempontból, hogy ő nem hiányos nélkülünk. Nekünk van szükségünk rá! Nélküle nem megy. És ha mégis megy, azzal tönkre teszem magamat, de a küldetésemet sem töltöm be, meglopom a rám bízottakat, és tönkre teszem a környezetemet. Ha nem veszem át az áldást, nem lehetek áldás. Istennél készen van az áldás, dicsőíted őt azzal, hogy átveszed, és elvégezheti benned és rajtad keresztül, amit ő akar? Ez a te felelősséged! Ott volt. Készen volt. Nyújtottam neked a kegyelmet, az áldást, a világosságot, az erőt, a bocsánatot. Miért nem éltél vele?

 

A megvetett és Isten által alappá tett sarokkő Krisztus keresztje az Isten királyságának ezt a rendjét alapozza meg erre a rendre irányítja a figyelmünket. Hozsánna! Ez a megtérésünk egyetlen útja! És Hozsánna! Ez a hívő élet egyetlen útja is minden nap! Nem csak a megtéréshez, hanem a mindennapi hívő élethez is Istenre van szükségünk! Imádságban elkéred tőle. Odafigyelsz arra, hogy ő mit mond, merre vezet. Tőle kérsz erőt, segítséget, és ha elrontod, bocsánatot. Az imádsággal komolyan veszed azt, hogy egyedül Isten képes megoldani a világ nagy gondjait, a szeretteid életét és a te életedet is, ezért a te elsődleges feladatod elé vinni mindent. Aztán megtenni, amire azt mondja, hogy az a te részed. Hozsánna! Rá bízod-e magad? Segítségül hívod-e őt minden nap? Átadod-e neki életed minden területét? Lehet-e ő számodra a sarokkő?               

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mit jelent az, hogy minden kultúrának és minden embernek van valamilyen vallása, ami irányítja az életét, még a „vallástalan” embernek is? Hogyan jelenik meg ez a gyakorlatban?
2. Mi a különbség aközött, hogy Jézusba vetett hitem életemnek egy építőköve, vagy ő a sarokkő, mindennek az alapja számomra?
3. Mire indít téged ennek az igehirdetésnek az üzenete?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor

Olvasandó: Ézsaiás 37, 8-38. Márk 4, 35-41. 5, 21-24. 35-43.

„Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40.

„Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.

 

Néhány héttel ezelőtt igehirdetés sorozatot kezdtünk „Megváltozhatsz!” címmel. Isten igéje szerint a hitünk éltváltozást jelent: Isten átformálja az életünket. Változásra szükség van, és kiindulásként meg kell értened, hogy neked kell változnod, és nem a körülményeid, a környezeted változásától kell várnod a megoldást. A Biblia örömhíre, hogy megváltozhatsz. A bibliai értelemben vett változás mindig gyökeres változás: nem csak a felszínnel, a viselkedéssel foglalkozunk, nem elég uralkodnunk magunkon ideig-óráig, nem idomítás a cél, hanem a bűneink gyökerének kell megváltoznia a szívünkben. A baj gyökere hitetlenség, bizalmi válság. A negatív viselkedés és érzések mögött a gyökérprobléma az, hogy Isten igazsága helyett valami más befolyásolja a szívedet. A gyógyszer: Isten igazságát kell megismerned és a szívedre alkalmaznod, az igazság szabadít meg és formál át. Erre kell magadat emlékeztetned, „prédikálnod a szívednek”, magadhoz ölelned, elmélkedned rajta, hagynod, hogy hasson, és áthassa a szívedet, gondolkodásmódodat, életedet, Isten igazságára kell rábíznod magad. Ez a változás evangéliumi útja.

 

Minden bibliai ige, mondat, ígéret olyan, mint egy igazságmag, ami valamit elmond Istenről, rólunk a világról. A teljes Szentírás üzenete alapján azonban megragadhatunk kulcsigazságokat, amelyeket Isten kijelentett magáról, amelyek az evangélium gyógyító erejét jelentik a valótlanságok által kényszerpályán haladó szívünk számára. A 62. zsoltár így fogalmazza ezt meg: „Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, Uram, a szeretet.” Zsoltárok 62, 12-13. Azok a kulcsigazságok, amelyeket Isten kijelentett magáról: ereje, vagyis nagysága és dicsősége  illetve szeretete, vagyis jósága és kegyelme. Ezeket az igazságokat és ezek életünkre nézve gyógyító hatását fogjuk böjt idején a következő igehirdetésekben sorra venni.

 

• Isten hatalmas – elengedheted az irányítást
• Isten dicsőséges – megszabadulhatsz az emberfélelemtől!
• Isten jó – nem kell rajta kívül keresned a jót
• Isten kegyelmes – nem kell megigazítanod magad

 

Ma az első igazságra koncentráljunk ezek közül.

 

Isten hatalmas

A Szentírás újra meg újra bizonyságot tesz Isten mindenhatóságáról, mindenkitől független, szuverén hatalmáról. A zsoltáros ezt mondja: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” Zsoltárok 121, 2. Isten a világmindenség Alkotója. A világegyetem mérhetetlenül hatalmas. Az ókori embert lenyűgözte az ég és föld nagysága, mi pedig már sokkal többet tudunk az Univerzum monumentalitásáról. A Hubble űrteleszkóp kutatásai szerint a jelenleg ismert legtávolabbi galaxis 13,4 milliárd fényév távolságra van Földünktől ami kb. 126.774.720.000.000.000.000 km (százhuszonhat trilliárd hétszázhetvennégy trillió hétszázhúsz billárd kilométer). Az univerzumban kb. 125 milliárd galaxist feltételeznek, a mi galaxisunk a tejútrendszer kb. 400 milliárd csillagból áll. Ha a tejútrendszer akkora lenne, mint Európa, akkor a naprendszerünk, amelynek csak egy kicsi pontja a Föld, elférne egy kávéscsészében. Elképesztő számok és arányok, amelyek érzékeltetik a mi porszemnyi voltunkat, és a világegyetem óriási voltát. A világegyetem sem végtelen azonban. Egyedül Isten a végtelen. Nem egyszerűen „mennyiségileg” nagyobb mindennél, amit eddig megismertünk, hanem teljesen egyedülálló és különleges hatalom: egyedül ő a Teremtő, minden más csak teremtmény. Ezt azzal a szóval érzékelteti a Biblia, hogy ő Szent, egészen más, mint bármi vagy bárki a világban. Egyedül ő a végtelen, minden más véges. „Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget?” Ézsaiás 40, 12. Az Biblia arról beszél, hogy egész világegyetem „elfér a kezében”. Jézus „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget…” Zsidók 1, 3. Ez az Isten „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” Efezus 1, 11. Általunk érthetetlen módon, ami magába foglalja az emberi szabadságot is, Isten rendelkezik minden esemény felől, és meghatároz minden cselekedetet. Még a gonosz is csak annyit tehet, amennyit ő neki megenged, és még a gonosz cselekedetei is beépülnek az ő tervébe. „Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék” ApCsel 4, 27-28. Az atomok mozgásától az emberi történelem szövevényeiig mindent Isten tart fenn, és ural. Ő a mi Istenünk. Mindenható, mindenkitől független szuverén Úr!

 

Isten szuverenitása gyakorlati kérdés

Isten szuverenitásának kérdését gyakran teológia viták tárgyának látjuk, voltaképpen azonban ez a hit mindannyiunk számára mindennapi gyakorlati kérdés. Isten hatalmas, mindent kézben tart. Mennyei Atyám szeret engem, bízhatok benne. Bátran rá bízhatom az irányítást. Hiszem-e ezt? Nem csak elméleti hitvallásként, hanem ez a hit határozza-e meg a szívemet hétfőn, kedden, szerdán… a mindennapokban?

 

Mennyire gyakorlati kérdés ez? Amikor elszáll a számítógéped, és elvész az, amin órák óta dolgoztál, vagy leejted a telefonodat, vagy valami más értéket, és összetörik, és magadból kikelve kiabálsz: Ez nem lehet igaz, miért történik ez pont velem?! Valójában kinek mondod ezt? Istennek. Uram, nem figyelsz? Vagy: Uram, nem jól irányítasz! Amikor késik a vonat vagy dugóban állsz az autóddal és dühöngesz, vagy pánikolsz, hogy elkésel… Amikor egy váratlan kiadás után szorongva aggódsz, hogy nem jössz ki a hónap végén… Amikor nem sikerül valami a munkádban, és emiatt türelmetlen vagy a gyerekkel… Amikor kétségbeesel magad vagy szeretted betegsége miatt… Ezekben a helyzetekben rendre azzal a kérdéssel találod szembe magad, hogy Isten kézben tartja-e a dolgokat, és jól irányít-e?

 

„Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36. Jézus számtalanszol világosan rámutat arra, hogy a félelmeink egyetlen gyógyszere a hit, mert a félelmeink mögött a hitetlenség húzódik meg. Nem hiszünk abban, hogy mennyei Atyánk hatalmas és mindent kézben tart, vagy abban, hogy Isten tudja, mit csinál. Bizalomhiányban szenvedünk. Arra a hazugságra hallgat a szívünk, hogy ki vagyunk szolgáltatva, vagy Isten nem jól irányít, a mi kezünkben jobb helyen van az irányítás.    

 

A hitetlenségünk tünetei, következményei.   

A hitetlenségünk alapvető következménye a félelem, az aggodalom, a szorongás, a pánik. Ez pedig különböző tüneteket, negatív, romboló gyümölcsöket produkál az emberek életében. Ha nem hisszük, hogy az irányítás jó kezekben van, akkor valamilyen módon mi akarjuk kézben tartani, visszanyerni az irányítást. Ez lehet, hogy aktivitás formájában, de lehet, hogy éppen passzivitásban jelenik meg az életünkben. A Biblia számtalan példát hoz arra, hogy hogyan jelenik meg és rombol az Istenbe vetett gyakorlati bizalom hiányából fakadó irányításmánia az ember életében. Ábrahám az éhínség elől Egyiptomba menekül, hogy így segítsen magán és családján, ott pedig testvérének hazudja feleségét, mert fél, hogy annak szépsége miatt bajba kerülhet. Kishíján el is veszik tőle Sárát (1Mózes 12, 10-20.) Jákób nem várja meg, hanem csalással szerzi meg az Isten által neki ígért atyai áldást, és ezzel bajba sodorja magát és rombolja családját. (1Mózes 27.) Saul hatalomféltésből Dávid életére tör, ezzel kiszolgáltatja magát dühének, gyilkos indulatának (1Sámuel 18-26.) Saul a filiszteusokkal való döntő ütközet előtt kétségbeesésében az endóri halottidézőhöz megy, Isten által tiltott transzcendens (okkult) eszközhöz nyúl és ezzel végleg megpecsételi sorsát (1Sámuel 28, 7-25.)  Dávid paráznasága után meg akarja őrizni az erkölcsösség látszatát, ravasz manipulációba kezd, és végül gyilkossá lesz.   

Sorolhatnánk még a példákat, hogy a hitetlenségből fakadó agresszió, harag, a másik erőszakos leuralása, dühöngés, „hiszti”, manipuláció, csalás, meg nem engedett eszközök hogyan jelennek meg bibliai szereplők életében.

 

Ma is ezek között a tünetek között élünk. A túlterheltségünk például, attól beszél, hogy mi akarunk gondoskodni magunkról, ezért nem jut időnk energiánk Istenre, emberi kapcsolatainkra, és már az egészséges pihenésre sem.   Mindennapos a könyöklés, egymás letaposása a hétköznapokban, amely az irányítás megszerzésére irányuló kétségbeesett törekvésünkből fakad. Vannak szomorú példák arra nézve, hogy hogyan pusztít ez fizikailag életeket. Ez van a háborúk mögött. Martin Niemöller a német Hitvalló Egyház lelkipásztora a 30-as években jelen volt egy fogadáson, ahol Hitler is megjelent. A fogadásról hazatérve felesége kíváncsian kérdezte: milyen a führer közelről? Mire Niemöller így válaszolt: túl közel nem voltam hozzá, de az messziről is látszik, hogy ez az ember nagyon fél! Ez a félelem lángba borította a világot, és ma is lángba borítja! De a pánik, a tömeghisztéria életeket követel békeidőben is, akár egymás fizikai letaposásával. Így követelt például 1989-ben Sheffieldben Hillsborough stadionban egy ártatlan szórakozásnak induló délutánon 96 halálos áldozatot egy akaratlan rendezői hiba miatt a tömegben kitört pánik, mely miatt agyontaposták egymást az emberek. Ezek szélsőséges példák, de ez a lelkület nyilvánul meg kevésbé szélsőséges, mégis romboló formában minden nap a közlekedésben, sorban álláskor, a karrier, megélhetés miatti könyöklésben, vagy akár a családi veszekedésekben, a frusztráció, aggodalom, félelem miatti dühkitörésekben.  Hogyan és meddig tapossuk egymást lelkileg? Mi lesz ennek a következménye?  

Böjt idején túl sokat foglalkoznak az emberek a külső formákkal, azzal, hogy miről és mennyire kell lemondanunk. Pedig nem a formákra kellene figyelnünk, hanem a fenti kérdéseket komolyan Isten előtt végig gondolva önvizsgálatot tartanunk. Ahogyan azt valaki egy humorosnak tűnő, de nagyon komoly böjti párbeszéddel kifejezte: „Mit nem szabad enni a nagyböjt idején, atyám? Egymást, fiam, egymást!” És nem csak a nagyböjt idején, mert ezzel tönkre tesszük magunkat, a kapcsolatainkat és a világunkat.

 

Az irányítás megszerzésére irányuló emberi törekvés aktív, agresszív formája látványosabb, de nem szabad megfeledkeznünk a passzív formáról sem. Amikor az ember összehúzza magát, az aggodalomtól, a szorongástól életellenes lelki görcsbe merevedik, végső soron úgy próbálja kétségbeesetten az irányítást megtartani, hogy a legapróbb kockázatot sem vállalja, fedezékbe vonul, önvédelemből biztonsági játékot folytat, és nem teszi meg azt sem, ami az ő dolga lenne, ezzel zárva el magát Isten áldásától, és rombolva környezetét is, amiért ő a felelős. Ószövetségi példája ennek Cidkijjá király. Amikor Jeremiás azt mondja neki, hogy menjen ki az ostromlókhoz, és adja meg magát, mert ez az Isten útja, akkor nem mozdul, marad. Azután későn kezd kapkodni, menekülni próbál kihívva ezzel a város ellen az ellenség pusztító haragját, és szükségtelenül nagy rombolást okozva ezzel Jeruzsálemben (Jeremiás 38, 14 – 39, 10.) A kérdés igazán nem az, hogy aktívak vagy passzívak vagyunk-e inkább, hanem az, hogy magunk akarjuk kézben tartani – akár aktívan, akár passzívan – valahogyan az irányítást, vagy Isten irányítására bízva magunkat elengedjük, átadjuk az irányítást engedelmesen?

 

Jézus a belé vetett bizalmunkat kéri

Márk 4, 35-41. 5, 21-24. 35-43. Márk evangéliumának 4-5. részében Jézus hatalmat gyakorol a természeti erők, a spirituális világ erői, a betegségek, sőt még a halál felett is. Ezek a történetek megvilágítják Jézus teljes hatalmát, tekintélyét. Jézus lecsendesíti az a halálos erejű vihart, ami a tapasztalt, viharedzett halász tanítványokat páni félelembe sodorja. Az okkult erőktől, amelyeket semmilyen emberi módszerrel nem sikerül megfékezni megszabadítja a gadarai megszállottat. Meggyógyít egy 12 év óra gyógyíthatatlanul beteg asszonyt. Visszahoz egy lányt a halálból olyan egyszerűen, ahogyan mi felébresztünk valakit az álomból. Márk végig a félelem és a hit ellentétes alternatíváit mutatja be ezekben a történetekben. A tanítványoktól ezt kérdezi a viharban: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. A gyermeke halálhírét kapó Jairushoz pedig így fordul: „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.  Isten, aki Jézus Krisztusban eljött erre a földre hatalmasabb, mint bármi, amitől félünk. Ezek a történetek nem azt tanítják, hogy soha nem leszünk betegek, vagy nem halunk meg. Ehelyett azt tanítják, hogy nem kell az életkörülményeink miatt félnünk, mert Isten kézben tartja az irányítást. Ő jót munkál számunkra minden körülményben. Ha engedelmesen a kezébe simulunk, akkor rajtunk keresztül is az ő országát építi. Így betöltjük küldetésünket, mint Isten szeretetének, gondoskodásának eszközei a ránk bízottak életében. Ő pedig biztonságban hazavisz bennünket az ő örök dicsőségébe. Nem tudjuk, hogy mikor és milyen formában érkezik el a hazatérés számunkra, de Jézus Krisztussal nem a halálé az utolsó szó felettünk. Az utolsó szó így hangzik: „Talitha kúmi!” „Kelj fel!” Feltámadunk! (5, 41.)  

 

Jézus nem azt mondja, hogy ha a pozitív gondolatokba kapaszkodunk, ha optimisták vagyunk, elég erősen hiszünk, akkor minden rendben lesz, hanem ezzel a megkérdőjelezhetetlen hatalommal magára irányítja a szívünk figyelmét, és hív arra, hogy bízzunk benne! „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Márk 4, 40. „Ne félj, csak higgy!” Márk 5, 36.

 

Hogyan alkalmazhatod a szívedre Isten hatalmának igazságát?

A 121. zsoltár írója egy fenyegető élethelyzetben imádság közben „prédikál a saját szívének” Isten hatalmára emlékeztetve magát, és arra, hogy Isten egy pillanatra sem engedi ki a kezéből az irányítást, akármit is sugalljanak a fenyegető körülmények: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta…” „Az Úr a te őriződ…” Ő „nem szunnyad, nem alszik”, egy pillanatra sem hagy ki a figyelme.

 

Ézsaiás leír egy esetet, amely az ő idejében uralkodó Istenhez hűséges Ezékiással esett meg.  (Ézsaiás 37, 8-38.) A történetben nyomon követhetünk valakit, aki kétségbeejtő, éles helyzetben alkalmazza az Isten hatalmáról szóló igazságot a saját szívére. Több százezres asszír birodalmi haderő ostromolja Jeruzsálem néhány ezer védőjét. Az asszírok kincstárnoka fenyegető, Júdát és Istenét becsmérlő levelet juttat be az ostromlott városba. Pszichológiai hadviselés, ahogyan a bokszolók gúnyolják egymást és fitogtatják erejüket a meccs előtt. Az üzenet lényege: nincs értelme az ellenállásnak, úgyis hiába. Gyökössy Endre egy igehirdetésében zsugorítónak nevezi a Sátánt. Rendszeresen ezzel az üzenettel zsugorítja szívünk bizalmát: úgyis elvesztél, az Isten sem segít rajtad!

Ezékiás ebben a helyzetben imádkozik. Nem marad egyedül ebben a helyzetben, hanem Isten jelenlétébe lép, vele beszélget (nem magányosan bíztatgatja a szívét, hogy nem lesz semmi baj, nem kell félni!!!)  Az imádságot nem a baj elpanaszlásával kezdi, hanem Isten dicsőítésével. Elmondja, hogy milyen hatalmas az ő Ura! Ezékiás prédikál a saját szívének, amikor Istent dicsőíti. Nem a hatalmas bajra mered bénultan, hanem a nagy bajról a mindenható, hatalmas Istenre emeli tekintetét: Uram, tied a hatalom, ez a helyzet is kontrol alatt, a te irányításod alatt van. A Sátán hazugsága, hogy nincs elég hatalmad, vagy nem szeretsz eléggé, és nem figyelsz rám. A valóság az, hogy most is minden a te kezedben van, és én is a te kezedben vagyok.

Figyeljük meg azt a látszólag jelentéktelen mozdulatot, hogy a fenyegető levelet a templom oltárára helyezi. Sokatmondó ez a mozdulat. Azt mondja: Uram, ez a levél nem nekem szól, hanem neked. Ez nem az én súlycsoportom. Ezt én nem tudom, és nem is én akarom megoldani. Ezt mondja ez a mozdulat: Uram, hiszem, hogy a te kezedben van az irányítás, és nem az ellenség kezében, sem az én kezemben. Mindezért tudatos mozdulattal én is elengedem, és a te kezedbe helyezem az irányítást, az életemet. Én nem akarom visszanyerni a kontrolt, nem én akarom megoldani ezt a helyzetet. Te irányíts, te hozd el a te megoldásodat!

Figyeljük meg, hogy eddig még nem kapott Ezékiás a helyzetre vonatkozó konkrét ígéretet, csak Isten igazságára emlékeztette a szívét, és annak megfelelően cselekedett. A helyzet még kívülről semmit nem változott, a lényeg mégis eldőlt. Az Ezékiás lelkéért folyó harc eldőlt. Ő az Isten mellett maradt, békességgel, Istenben vetett bizalommal áll meg ebben a helyzetben, akármi lesz is a kimenetele. Erről beszél Pál a filippieknek, amikor a minden értelmet meghaladó békességről beszél: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7.

Ezután Ezékiás üzenetet kap Istentől Ézsaiáson keresztül. Ézsaiás is prédikál Ezékiás szívének. Isten korlátlan hatalmának igazságát erősíti meg. Ez független attól, hogy pontosan itt mi lesz a helyzet végkimenetele, hogy hogyan oldja meg az Úr ezt a helyzetet. Aztán konkrét ígéretet is kap a király a konkrét helyzetre nézve. Az ígéret így szól: nem esik el a város.  Legvégül pedig olvasunk arról, hogy ez pontosan hogyan valósult meg.

Ez a bibliai példa számunkra is útmutatás arra nézve, hogy egészen gyakorlati módon hogyan alkalmazhatjuk a szívünkre egy konkrét helyzetben az Isten hatalmáról szóló igazságot.  

 

„irányításböjt”

Böjti időszakot kezdünk ma úrvacsorás istentisztelettel. A Bibliaolvasó kalauz mai útmutatásában ezt olvashattuk: „Hálaáldozatunk: A böjtben arról mondjak le, ami távol tart Istentől…” Lehetnek olyan dolgok, amelyek önmagukban jók, Isten ajándékai, de átmenetileg leteszem őket, hogy több időt tudjak Istenre szánni, jobban tudjak rá figyelni, és ő tehesse helyre az életemet. Ezek eltérőek lehetnek kinek-kinek az életében. Amiről viszont mindenképpen és mindannyiunknak le kell mondania, és nem csak a böjben, hanem egy életre, és minden nap, mert ez biztos, hogy odaáll Isten és közéd: ez az irányítás! Egyszerűen nem a te kezedben van a helye. Tartsunk „irányításböjtöt”. Akár agresszivitással, hiperaktivitással, manipulációval, akár „hiperpasszivitással”, biztonsági játékkal karod megtartani a kontrollt, és megvédeni az életedet, engedd el, mert ez tart távol Istentől, emiatt nem bontakozik ki Isten terve, áldása az életedben, végsősoron ez tart távol az élettől. Ebben tarts bűnbánatot!

El kell engedned? Elengedheted az irányítást! Megteheted ezt bizalommal, szabad vagy erre, mert akié minden hatalom, aki mindent irányít, ő a te mennyei Atyád! Nézz az úrasztalára! Mire használta ő a hatalmát? Eljött erre világra, és a kereszten önmagát adta érted, hogy megmentsen a magad irányította élet végső kudarcától! Hogy vele élj! Hogy melletted is ott álljon minden nap, mint a tanítványok mellett, mint Jairus mellett, és minden nap halld meg az ő szelíd hangját a szívedet megrohanó félelmetes „levelek”, üzenetek zajában: „Ne félj, csak higgy!” Bízz bennem!

Biztonságos menedéked csak akkor lesz ő, ha életedben egyszer tudatos döntéssel odaadod az irányítást neki.

Minden értelmet meghaladó békességed pedig úgy lesz az ő útján járva nap, mint nap, ha minden nap igazodsz ehhez a döntéshez, és aznapra is neki adod az irányítást. Uram, ma sem akarok kontrolálni sem agresszív manipulációval, leuralással, sem passzív visszahúzódással, bunker-taktikával. Te irányíts, és én bízom benned, hiszek benned, követlek téged! Tied a hatalom, és nálad jobban senki sem szeret engem. Te tartasz meg minden napon, veled töltöm be a küldetésemet, te gondoskodsz minden szükségemről, és te viszel haza a te örök országodba biztonsággal, a te kezedben vagyok jó helyen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan találkozol a félelem romboló hatásával az életedben? Inkább aktív, vagy inkább passzív irányításmániára vagy hajlamos? Miben nyilvánul ez meg?
2. Hogyan segít rajtad az Isten mindent átfogó hatalmában való bizalom? Mit tanultál arról, hogy hogyan alkalmazhatod ezt az igazságot a szívedre? Hogyan fogod ezt gyakorolni?

 

Végh Miklós, lelkipásztor