Oldal kiválasztása

2023. május 14.

Márk 6, 45-52. Szívlágyítás
hallgasd meg az istentiszteletetNézd meg a videótárunkban

Olvasandó: Zsoltárok 95. 1Korinthus 10, 13. Filippi 4, 1-9.

„Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.” Márk 6, 45-52.

 

Gyülekezetünk missziói rendjében ma megint küldetés vasárnapot tartunk. Ezeken a vasárnapokon az Istentől kapott küldetésünkről, szolgálatunkról gondolkozzunk együtt az ige alapján. Presbiterekkel, munkatársakkal egy kicsit több időt is együtt töltünk ilyenkor, de a küldetés kérdése nem csak az egyházi szolgálatban állókra vonatkozik: mindannyian, akik keresztyén emberek vagyunk, küldetésben járunk. A küldetés lényege ugyanis nem egy gyülekezeti feladat ellátása, hanem az, amit Jézus így fogalmaz meg mielőtt felmegy a mennybe: „tanúim lesztek” Apostolok Cselekedetei 1, 8.   Mindenhol, ahol jársz, mindennel, amit teszel Jézusról tanúskodsz. Ez a küldetésed otthon a családodban, a munkahelyeden, az utcán, a barátaid között, még a pihenésben is. Ahhoz pedig, hogy küldetésben járva tanúskodj Jézusról, tanúja legyél, Jézus tanítványának is kell lenned. A kettő összetartozik: tanítvány és tanú. A következő hetekben örömmel állunk majd meg konfirmáló fiataljaink és a felnőtten konfirmálók mellett is egy-egy istentiszteleten. A felnőtt konfirmációi az elkötelező kérdése gyülekezetünkben évről évre így hangzik el:  „Kész vagy-e Jézus Krisztus tanítványa és tanúja lenni hívők és hitetlenek között?” A tanítvány és a tanú nem szószaporítás ebben a mondatban, hanem a hívő létünknek két nagyon fontos eleme. A tanítvány tanul Mesterétől vele életközösségben élve, a tanú pedig képviseli a Mesterét a hívők és nem hívők között járva is: az egész élete róla beszél. A keresztyén ember tanú és tanítvány: mindenhol képviselem őt és egy életen át tanulok tőle. Mind a kettő tulajdonképpen azt jelenti, hogy vele vagyok, vele élek: úgy tanulok tőle, hogy a mindennapjaimban ott van igéjével, tanításával, és úgy tudom őt képviselni, ha valóban vele vagyok és ez természetes módon látszik azon, ahogy a mindennapjaimat élem.

 

Márk evangéliumát olvassuk részről részre a Bibliaolvasó Kalauz szerint. A múlt héten olvastuk, hogy a tanítványok visszatérnek a kiküldetésből, a „missziói gyakorlatról”, ahová Jézus küldte őket, örömmel beszámolnak a tapasztalataikról, majd ezután következik két esemény, amikor újra tanítást kapnak (ezt is gyakorlatban, mert Jézus úgy tanít, hogy miközben szól az ige, közben gyakorlaton is vagyunk és kipróbálhatjuk, megtapasztalhatjuk az ige valóságát). Az ötezer ember megvendégelése során Jézus nagy tömeget tanít, közöttük a tanítványokat is, abban az eseményben pedig amelyről most olvastunk, ahol csak a tanítványokhoz szól a tanítás, a legbelsőbb körhöz. Mindkét esemény tanításának tulajdonképpen ugyanaz a lényege: Kicsoda Jézus valójában, és ennek fényében miért vakok még, miért nem hisznek, bíznak benne még mindig a tanítványok?   

 

A mai eseményről, amelyet „Jézus a tengeren jár” címmel emlegetünk 3 evangélium is beszámol 3 különböző szemszögből.  Közös a 3 evangéliumi leírásban, hogy valóságos, megtörtént eseményről szóló szemtanúi beszámoló. A tanítványok itt átélnek valami merőben szokatlant, ami megrázta megrázta őket, nem tudták hova tenni, de valóságos eseményként írnak róla. A bibliai evangéliumok műfajilag nem vallásos iratok, nem vallásos „propaganda” céllal születtek, hanem történeti írások, a szemtanúk beszámolói egy történeti személy, Jézus Krisztus életéről. Elmondják, amit láttak és hallottak. Ha pedig példázatot olvasunk a beszámolók során, akkor arra külön felhívják a figyelmet. Ez a történet nem példázat, ez valóban megtörtént. Nem egy szubjektív élményt, látomást ír le, hanem valódi eseményt.  Ezt egyértelműen helyreteszi Márk.  A tanítványoknak is az volt a kézenfekvő feltevésük, hogy szubjektív látomásban van részük: megijednek, hogy szellemet látnak.  A történetben azonban világosan elhangzik, hogy mindannyian látták, mindannyian ugyanazt látták, és Jézus pedig helyreteszi a gondolataikat, amikor megszólítja őket: „bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”  Valóságos esemény.

Mindhárom evangélium az ötezer megvendégelése után helyezi el ezt az eseményt: egy hatalmas jel után még egy jel, ami arra mutat, hogy kicsoda Jézus.

 

Az egyezések mellet vannak a különbségek is a három beszámolóban. Amikor ugyanarról az eseményről három különböző forrás számol be, akkor az sem puszta szóismétlés. Olyan ez mint amikor átélünk egy megrázó eseményt és többen beszámolunk róla őszintén, becsülettel, mindenki egy kicsit máshogyan fogja elmondani a történetet, mert más szemszögből láttam, más hangsúly érintett meg másra figyeltem. Így a különböző beszámolók kiegészítik egymást.

Erről a történetről beszámolva mindegyik evangélium a maga hangsúlyos üzenetét emeli ki. Márk írja le a legegyszerűbben a történetet és az alapkérdésre koncentrál: Jézus személyének a titkára emellett pedig a tanítványok vakságát emeli ki. Krisztusismeret és önismeret – ez a kettős fókusza Márk beszámolójának. Kálvin így fogalmazta meg az élet központi kérdéseit az Institucióban: „Egész bölcsességünk két dologból áll: Isten és önmagunk ismeretéből.” Ez a két alapkérdés. És természetesen a kettő összefügg: Isten ismeretének a fényében látom azt reálisan, hogy ki vagyok én?  Márkot ez foglalkoztatja az egész evangéliumban: Jézus dicsőséges személye és a tanítványok vaksága: még mindig nem ismerik fel, hogy kicsoda ő, és nem bíznak benne.

 

Az egész evangéliumon végigvonul az úgynevezett „Messiás titok”, amit így fogalmazhatunk meg: Jézus Krisztusban a mindenható Isten járt itt a földön rangrejtve.  

Rangrejtve. Titok. Márk evangéliumába refrénszerűen ismétlődik, hogy Jézus megtiltotta azt, hogy beszéljenek csodáiról. Mintha titkolni akarta volna hatalmát. Miért? Mert a hatalmát csak az érti jól, aki már azt is érti, hogy ő miért jött el a földre. Ezért Jézus kerülni akarta a szenzációt, mert abból soha nem lesz hit, legfeljebb csodálkozás, döbbenet, showműsor, de elkötelezett Istenhez térés nem. Jézus nagyon odafigyelt arra, hogy helyesen értsék az ő személyét. Az akkori zsidóság váradalmaiban egy harcos messiás képe élt, és ezt a képet akarták Jézusra is ráerőltetni: legyél a mi messiásunk, üsd ki a rómaiakat, teremtsd meg a mi evilági hatalmunkat, országunkat, adj nekünk minden nap ingyen kenyeret, add meg amit mi szeretnénk! Az emberek könnyen beállítják a csodákat a maguk szolgálatába ma is.  A „sztárcsinálók” lecsapnak arra, aki valamiben kitűnik, kiemelik, hogy pénzt hozzon nekik, amíg szenzáció, aztán ha már a gazdasági hasznot meghozta, akkor szépen elfelejtik. Sokan járnak így sajnos az egyházzal is: addig amíg azt kapom, amit én szeretnék jó, aztán amikor már nem, akkor viszontlátásra.  Jézus nem azért jött, hogy megadja azt, amit mi várunk tőle, hanem azért „hogy az életét adja váltságul sokakért.” Márk 10, 45.  Jézus krisztus szolgálatát a kereszt nélkül csak félreérteni lehet. Jézus nem azért jött, hogy az emberek igényeit kielégítse, szenzáció éhségét csillapítsa, jól odacsapjon azoknak, akik a mi ellenségeink, hanem Jézus az ő isteni hatalmát arra használta, hogy megváltson minket a bűneinktől, szabadulást hozzon, Istennel békességet szerezzen, örök életet, egy egészen új életet adjon nekünk. Ez pedig csak nagypéntek és húsvét után lett világos a tanítványok számára is. És akkor is csak a hit számára lett világos: a feltámadás után sem keltett Jézus szenzációt, nem azokhoz ment, akik őt elítélték, akik elutasították, hanem a tanítványaihoz ment, hogy elindítsa őket az új életben.

Messiás titok. Jézusban Isten járt rangrejtve ezen a földön valóságos emberként, egyszerű emberként és van, aki csak ennyit lát benne. Az evangéliumok pedig nem színezik a történeteket, hanem a szemtanúk egyszerűségével mondják el, még csak kicsit se akarnak szenzációt kelteni, még a csodákat is szinte hétköznapi tárgyilagossággal írják le: ezt láttuk, ezt éltük át, ez van. A legendák színeznek, az evangéliumok nem. Fontos ezt nekünk, mai keresztyéneknek látni, mert újra meg újra feltámad az evangéliumok iránt egy gyanúsítás a világban arról, hogy Jézus személyével kapcsolatos csodás elemeket késői legendaképződés termékei. Tudnunk kell, hogy azok az evangéliumok, amelyek benne vannak a Szentírásban, nagyon közel az eseményekhez születtek. Márk evangéliuma kb. 20 évvel ez után az esemény után már olvasható volt. Ez az ókori történetírásban példátlan időbeli közelség. Lehetetlen, hogy ennyi idő alatt legendák képződtek volna. éltek a szemtanúk, és biztosan szóltak volna, ha nem hiteles információkkal találkoznak. Azok a Biblián kívüli evangéliumok, amiket ma előszednek: Tamás evangéliuma, Mária evangéliuma, Júdás evangéliuma több 100 évvel későbbiek és mindegyik egy bizonyos vallási koncepció alátámasztásának, népszerűsítésének a céljával született. Döntsük el, hogy melyik lehet a valóban hiteles beszámoló? A 4 bibliai evangélium tehát egyszerűen leírja azt, amit a szemtanúk láttak. Leírnak csodákat is egyszerűen azért, mert megtörténtek, még ha nehezen fogadjuk is el őket, ahogy a tanítványok is nehezen fogadták el őket. Csak húsvét után visszatekintve az eseményekre „esett le nekik”, hogy valójában ki járt közöttük Jézusban. János evangéliuma így ír erről: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János 1, 14.  

 

A jelekkel és csodákkal a rangrejtve járó Jézus jelzi azt, hogy kicsoda ő valójában. Ezek azok a pillanatok, amikor egy kicsit fellebben a fátyol, és a tanítványok belelátnak a titokba.  Ma egy ilyen történet áll előttünk. Értsük jól! Nem a csodatévő rabbi cselekedete, aminek, ha eléggé hívők, vagy ügyesek vagyunk, mi is eltanulhatjuk a „technikáját”, hanem a mindenség Urának hatalma. Az Ószövetséget ismerő ember számára ez a történet világos utalásokkal van tele, amelyek egyértelműen egy felé mutatnak.  Jézus a hegyről „meglátta” a sötétben küszködő tanítványait. Mert letekintett az ÚR a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket.” Zsolt 102, 20-21. „Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat.” 2Mózes 3, 7. Az Ószövetségben élő ember számára egyértelmű az utalás arra, hogy az Isten jön és segít.

A negyedik éjszakai őrváltás idején jött Jézus, hajnali 3 és 6 óra között. Egy kegyes zsidó számára a hajnalban Isten szabadításának különleges ideje volt. „Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” Zsolt 130, 6.  

Jézus a tengeren jár. Jób mondja Istenről: „Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein.” Jób 9, 8.  Kicsoda az aki a tengeren tud járni? Egyedül az Úristen.

„El akart menni mellettük” – ez is egy ószövetségi utalás.  Amikor Isten megmutatja dicsőségét Mózesnek, ezt mondja: „És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.” 2Mózes 33, 22-23.

Végül a bíztató szóban:  „én vagyok.” Ez jóval többet jelent annál, hogy Jézus azonosítja magát: én vagyok és nem kísértetet láttok. Az ószövetségben az élő isten így mutatkozott be a népének: „én vagyok.” „Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.” 2Mózes 3, 14. Ez Izrael számára a legszentebb név. Jézus itt azonosítja magát az egyetlen élő Istennel.  

Ez az esemény egészen világos jelként arra mutat, hogy Jézus az emberré lett Isten. És ennek az istenismeretnek a fényében ott a másik oldal, az önmagunk ismeretének kérdése. Mindezeket látva Márk számára az igazán nagy kérdés nem az, hogy a hitetlen, csodálkozó sokaság miért nem tudja kicsoda Jézus, hanem az, hogy a tanítványok hogyan lehetnek még mindig hitetlenek, hogyan lehetnek még mindig értetlenek, kemény szívűek és vakok?  Ott vannak a belső körben, közvetlen közelről látják őt, éppen túl vannak az ötezer ember megvendégelésén: ők közelről látták, hogy mindez 5 kenyérből és 2 halból lett, abból lakott jól ötezer ember… Hogyan lehet még mindig kemény a szívük?

 

Azért fontos nekünk ezt a történetet olvasnunk és komolyan vennünk, mert azóta is és a mai világban is egészen hasonló helyzetben vagyunk, mint az akkori tanítványok voltak. Mert a visszajöveteléig még mindig rangrejtve jár Jézus közöttünk. Egy napon majd minden szem meglátja őt, és minden térdnek meg kell hajolnia előtte, de ma nem látjuk, ma még figyelmen kívül lehet hagyni, ma még káromolhatják őt az emberek azzal, amit tesznek azzal, amit mondanak, üldözhetik Jézus követőit, és meg is ölhetik, ma még lehet úgy tenni, mintha nem Jézus lenne az Úr. Rangrejtve jár ma is közöttünk, és ma is a kereszt csodán keresztül láthatjuk azt, hogy ő kicsoda, hogy nem azért jött, hogy elpusztítsa az embert és így tegyen rendet a világban, hanem azért jött, hogy megváltsa, hogy a szívünket változtassa meg és a kereszten ezért adta az életét. És nem látjuk őt, mégis tapasztaljuk, hogy Igéje és Szentlelke által itt van közöttünk: megváltoznak életek, emberek megszabadulnak megkötözöttségekből, egyenesbe kerülnek, hitre jutnak. Mi magunk is úgy jutottunk hitre, hogy csoda történt: valamit elkezdtünk látni, amit eddig nem láttunk.

Valósággal tapasztaljuk gondoskodását is napról-napra. Sokan tudnának bizonyságot tenni arról, hogy hogyan nyúlt bele Isten az életükbe, amikor akkora bajokat éltek át, forráshiányt, mint az ötezer ember megvendégelése esetében a tanítványok, egyszer csak ott volt a megoldás: segített az Úr. Valósággal itt van, csak láthatatlanul rangrejtve.

 

És az igazi kérdés ma sem az hogy miért nem látja a hitetlen világ Jézus dicsőségét, hanem az hogy a tanítványok látják-e, hogy ő kicsoda valójában? Te meg én, mi, akik ismerjük őt, akikhez szól az ige, mi látjuk-e, komolyan vesszük-e, bízunk-e benne?  Nem csupán annyi a kérdés, hogy meg tudjuk-e vallani, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Fontosak a hitvallás alkalmai, de nem ennyi a hitem, hogy vallást teszek róla és el tudom mondani, hogy kicsoda ő. A nagy kérdés az, hogy ma, most, abban a helyzetben, amiben vagy, az a bizalom határozza meg a szívedet, hogy Jézus Krisztus a mindenség Ura? Bízol benne? Ez mozgatja a szavaidat a tetteidet?

 

Mi is kerülünk hitünket próbáló helyzetekben, mint a tanítványok, vannak aggasztó szituációk az életünkben amikor forráshiányt tapasztalunk meg: nincs energiánk ahhoz, amihez kellene vagy anyagilag vagyunk nehézségben. Van, amikor ijesztő a helyzet és fenyegeti az életünket is. Van, hogy megtapasztaljuk a sikertelenséget a frusztrációt, ahogy a tanítványok küszködnek az evezőkkel és nem jutnak semerre.  Van, hogy a kapcsolatainkban élünk meg válságot, nehezen hordozunk el embereket, nehéz szeretni, nehéz a csalódásokat feldolgozni. Van, hogy félünk a holnaptól. Van, hogy rosszindulatú támadásokat kell átélnünk. Mindeközben sokszor úgy tűnik, mintha Jézus nem lenne velünk úgy, mint ahogy a tanítványokkal sem volt ott a csónakban.  Ismerős az a helyzet, amikor nagyon nehéz, nagyon nyomasztó, már nagyon régóta tart és egyszerűen nem tudjuk, hogy hol van Jézus. Nem érezzük, hogy velünk van, úgy gondoljuk, ha itt lenne, akkor nem lennénk ilyen helyzetben. Már sokszor imádkoztunk valamiért és nem történik változás.  Miért vagyunk ennyire egyedül?

A tanítványoknak miközben rémülten küszködnek egyedül nem jut eszükbe, hogy csak néhány órával korábban Jézus ötezer embert jól tartott 5 kenyérrel és 2 hallal, és ők ott voltak. Nem jut eszükbe, hogy kicsoda ő, hogy kézben tartja a mindenséget és hogy egész biztosan nem azért hívta el őket, hogy most a hajóval a vízbe borítsa és hagyja őket megfulladni. Lehet, hogy fizikailag nincs ott, de nem felejtette el őket továbbra sem, és ők nem látják, de Jézus a hegyről szemmel tartja őket. Pál apostol fogalmazta meg ezt a bíztatást később a korinthusiaknak: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 13. Akkor van a legnagyobb szükségünk erre az igére, amikor ott vagyunk egy olyan helyzetben, amivel nem tudunk mit kezdeni, és úgy érezzük, hogy még az Isten sem ad azonnal választ. Kapaszkodjunk bele, hogy nem felejtett el, nem hagyott el és jönni fog idejében!

Erre nem emlékeznek a tanítványok ott a tengeren és ez egy nagyon veszélyes helyzet. Nem azért mert nem jön Jézus, és akkor mi lesz velünk, mert ilyen  soha nem történik! Hanem azért, mert lehet, hogy nekünk előbb elszakad a cérnánk, mint ameddig tartania kellene. Feladjuk, nem azért, mert Isten nem adna erőt végig menni, hanem azért, mert hitetlenek vagyunk és nem látjuk abban a pillanatban a szívünkkel, hogy Jézus megtartja, amit ígért és elkezdünk kapkodni meg fantáziálni, mint a tanítványok: kísértetet látunk. A babona rögtön ott van kéznél, mert a babona tulajdonképpen hitpótlék. Amikor az élő hit hiányzik, kapaszkodik mindenfélébe az ember, mert valamibe kapaszkodni kell: ezotériába például. Nagyon veszélyes ez a helyzet nem csak a babonák miatt, hanem azért is, mert ilyenkor szoktunk egymásnak esni mert a félelem eluralkodik rajtunk, és vagdalkozunk.  Ilyenkor szoktunk olyan megoldásokhoz folyamodni, amivel csak elrontjuk a dolgot, ilyenkor szokott az ember a szenvedélyekbe menekülni, mert mégiscsak kell valami menedék.  A Sátán minden eszközt felhasznál arra, hogy ilyenkor kimozdítson bennünket a Jézusba vetett bizalomból.

 

Veszélyes ez a helyzet az egyik oldalról, a másik oldalról viszont óriási lehetőség arra, hogy tanítani tudjon bennünket az Úr Jézus. Régi kérdés az próbákat átélve, hogy mitől függ az, hogy egy helyzet kísértés vagy próba-e? Tulajdonképpen azt mondhatjuk erre, hogy ez is meg az is. Ugyanaz a helyzet ugyanaz az esemény a Sátán kezében kísértés, Isten kezében pedig próba, nevelés.

Fontos látnunk ebben a történetben hogy Jézus szándékosan engedi bele a tanítványait ebbe a helyzetbe:  „kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra.” Nincs a tudtán kívül az, ami történik velünk. Semmi nem történhet velünk az ő engedélye nélkül.  Még a Sátán a kísérését is kontroll alatt tartja, és az ő kezében, vele, az ő védelme alatt próbává, edzéssé lesz az. Itt is teszteli a tanítványok hitét: valamit már érteni kéne az ötezer megvendégelése után.  Értitek-e már?  De a tesztnek is igazából az a jelentősége, hogy nekem magamnak kell tükörbe nézni, és rájönni, hogy hol tartok, mert Isten jól tudja azt próba nélkül is.

A próba azonban nem csak egy teszt, hanem tanítás is, edzés: a kemény szív lágyítása folyik éppen. Kemény a tanítványok szíve, hitetlen és amikor mindezt átélik, akkor újra kapnak egy olyan impulzust, amitől a szívük bizalomra hangolódhat.

Isten megígérte, hogy kőszív helyett hússzívet ad nekünk, amelyik kész benne bízni és neki engedni. Amikor az ember hitre jut, újjászületik, megtér, akkor ez a szívcsere egy pillanat alatt megtörténik: valami olyan élet indul el bennem, ami azelőtt nem volt, tudok már engedni Istennek, tudok benne bízni ezelőtt nem tudtam. Egy pillanat alatt megkapom az új szívet, de egy egész életen át tart az, amíg Isten ezt az új szívet üzembe helyezi az életünkben, hogy tényleg ez működjön a gyakorlatban. A tied, megvan az új élet, és mégis nagyon sok helyzetben a kőszív működik a „hívő” emberben is: a hitetlenség Isten pedig egy egész életen keresztül az igével és azokkal a helyzetekkel, amiket enged átélni, lágyítja a szívünket, folyik az új szív üzembe helyezése, hogy a mindennapokban is az működjön: a bizalom és ne a hitetlenség. És Isten ezt mindig gyakorlatban folytatja, gyakorlatban tanít: miközben vele járunk, miközben átélünk nehézségeket, miközben mélységeken megyünk át vele, miközben hűségesek vagyunk és engedelmesek, meg akkor is, amikor elbuktunk és újra kezdjük vele. Formája az életünket. Ez sajnos nem megy úgy, hogy beülünk egy iskolapadba és megtanuljuk a leckét. Fotelből nem lehet keresztyénnek lenni, és ezt nagyon komolyan kell a tanítványnak vennie. Ha ott van benned a kérdés, hogy miért nem változik még mindig a szívem, akkor vizsgáld meg: nem lehet, hogy egy kicsit hátradőltél a fotelben?  A fotel pedig nem azt jelenti, hogy nem csinálsz semmit, hanem azt jelenti hogy azt a kockázatot nem vállalod, amire Isten hív, hanem csinálod azt – talán nagyon buzgón – amit szoktál, el is fáradsz bele, de nem mész azon az úton, ami szokatlan, amire isten hív, amitől félsz. Ezt jelenti, hogy fotelben ülünk. Ha felállunk a fotelből, és megyünk arra, amerre Isten hív, ha tesszük azt, amire ő indít – akármennyire nehéznek tűnik is – közben tud formálódni a szívünk.

Tudjuk-e így látni az élethelyzeteinket, mindazt, ami történik velünk, hogy Isten ezen keresztül nevel engem? Ahelyett, hogy azt mondanám egy nehéz helyzetben, hogy miért történik ez pont velem, Uram már megint? – meg tudom-e kérdezni, hogy Uram, mit akarsz ezzel a helyzettel nekem tanítani? Hogyan tudok itt veled átmenni? Hogyan tudom ezt a helyzetet nem túlélni, hanem Jézussal megélni?

Olyan egyszerű ezt így kimondani, de gondoljunk csak vissza a múlt hetünkre! Vajon hány helyzet jut eszünkbe, amire így örömmel néznénk vissza Jézussal: Uram, ezen jó volt veled átmenni, köszönöm a segítségedet, és olyan jó, hogy igénybe tudtam venni! Hány olyan helyzet jut eszünkbe, amin Jézus is gyönyörködve néz végig velünk együtt: ezt megcsináltuk, együtt! És hány olyan helyzet jut eszünkbe, amiről inkább ne is beszéljünk, mert már megint egyedül csináltam és már megint kiborultam, már megint az agyára mentem a környezetemnek, már megint összetörtem egy csomó mindent, pedig ott volt az Úr Jézus és csak arra várt, hogy vele menjek ezen végig. Mi minden jött ki belőlem ezekben a helyzetekben?

 

Az Úr Jézussal járásnak, amivel a nehéz helyzetekben is ezt meg tudjuk élni az eszköze az imádság.  Nem megy nélküle, nem tudok nélküle nyugodt maradni, nem tudok nélküle keresztényként viselkedni, csak vele. Nélküle mindig csak magamat hozom.  Pál apostol ezért mondja ezt a filippieknek: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7.  Amikor az aggodalom ránk tör, mert ránk tör, a nehéz helyzet, a szív szorítás, akkor ne azt mondd, hogy hívő ember nem aggódik, nekem ez nem probléma, ne egyedül küszködj, hanem őszintén borulj oda Isten elé, és öntsd oda elé azt, ami szorít, aggaszt. Ő tudja a szívedet megnyugtatni, egyedül ő senki más! Az ő kezében van jó helyen minden gondod, az egész életed.

 

Ma ezzel az üzenettel szólít meg minket tanítványokat, igéjét hallgatókat Isten: hogy van a szíved? Lágy, bízik az Úrban itt és most, abban, amiben vagy, vagy pedig kemény még mindig?  Vagy kemény már megint? Adja Isten, hogy az, amire ő tanított ma igéjével bizalomra indítsa szívedet, és vele élhesd meg az aktuális élethelyzetedet! Ámen.

 

 

Kérdések az igehirdetéshez:

  1. Hogyan szólít most meg aktuális élethelyzetedben ez az ige? Mit tudtál meg Jézusról, és mit tudtál meg önmagadról?

 

 

 

Végh Miklós, l

Szolnoki Református Egyházközség