2023. május 21.

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. 22Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” Hóseás 2, 21-22.

 Sokszor kérdezgetjük beszélgetve az egyház nagy alkalmairól, hogy mi is a konfirmáció? Mi történik akkor, amikor a fiatalok konfirmálnak? Javítják az egyházi statisztikáinkat? Reménység szerint nem az történik, sokkal lelkibb alkalom ez egyházi életünkben. Nem úgy, mint az egyszeri lelkészről szóló történetben, aki panaszkodik a kollégájának, hogy túl sok a denevér a templomtoronyban. Mondja neki a másik, konfirmáld le őket, soha többet nem látod őket. Ennél egy kicsit többet szerettünk volna a fiataloknak adni ebben a mai ünnepben. Egy jó református, ha álmából felébresztik, akkor is tudja, hogy a konfirmáció megerősítés. Ez nagyon fontos dolog, hogy tudjuk ezt. Mégis a konfirmációt sokféleképpen szoktuk megélni és értelmezni. Valamikor azt szeretik a lelkészek, hogy a fiatalok jó sok mindent fölmondanak, elmondják szép magyarsággal a kijelölt szövegeket a Szentírásból és Hitvallásainkból. Vallást tesznek a hitükről, és minden ékesen, szép rendben megtörténik. Ez ideális állapot, van, ahol ez a konfirmáció. Aztán van olyan, amikor bizonyságtételnek tartják a lelkészek és a gyülekezet is. A fiatal vallást tesz a hitéről, megerősíti a saját szavaival, azt, amit szülei, keresztszülei és a gyülekezet fogadott a kereszteléskor.  és akkor a konfirmált fiatal bekerül a gyülekezet közösségébe, úrvacsorázó tagja lesz a gyülekezetnek. Ekkor elmondhatjuk, hogy megjelennek a fiatalok, ez a gyülekezet élő, élő hitű gyülekezetről van szó. Aztán van, amikor a konfirmáció egy olyan nagy ünnep, amikor valami véget ér, vagy – reménység szerint – nem. Megvan a vizsga, ha vizsgázunk, akkor valamit be szoktunk fejezni, ugye? Ez szinte ösztönösen ott van szerintem a kegyelemre szoruló bűnös ember életében. Ha levizsgáztam, vége van, köszönöm Uram, túléltem, ennyi volt.

 Isten nem ezt akarja, hogy mi ezt gondoljuk a konfirmációról. Azt gondolja, hogy ez tényleg egy ünnep legyen, ami valaminek a kezdete. Amikor a fiatalok bizonyságot tehetnek arról, hogy igen, ők akarják az Isten útját járni. Csetlők-botlók, sok minden érdekli őket, sok minden nem érdekli őket. Legtöbbjükön olvasható a felirat: Átalakítás miatt bizonytalan ideig zárva! Mégis fogadjuk el, hogy szerető, érző lelkek, akik keresik az Úristent. Én nagyon hálás vagyok ezért a mostani konfirmandus csoportért, és Isten iránti hálával köszönöm meg a szülőknek, nagyszülőknek, keresztszülőknek és minden más érintettnek, hogy talpraesett, gondolkozó fiatalokat neveltek. Csak így tovább! Nagyon-nagyon fontos, hogy legyen véleményük, tudjanak döntést hozni, még akkor is, ha ezek a döntések időnként súrolják a közvetlen életveszély határát, lelki értelemben persze. Nagyon-nagyon jól felkészült fiatalok ők kilencen. Hiszem, hogy szívükben a mustármagnyi hittel álltak most itt Urunk és a gyülekezet színe előtt. Persze az izgatottsági faktort nem lehet elfelejteni, hiszen mindnyájan, akik valaha is bármilyen módon részt vettünk abban, hogy ki kell állni valakik elé, hát az nem kis izgalommal jár, ugye? Nem nagyon tudjuk, hogy hogyan fog szólni a mikrofon, hogy fog hangzani, amit mondok, belesül-e az ember, belezavarodik-e, hogyan veszi ki magát, hogyha a fogadalomtétel nem szép Kazinczy-magyarsággal történik? Higgyük el, hogy az Úr Jézus meghallotta a halkan elhangzott hitvallást is, és meghallotta mindazt, ami a szívükben van a fiataloknak.

 Amikor készültem erre az igehirdetésre, akkor – nemcsak azért, mert Hóseás próféta különösen kedves a szívemnek -, hanem a próféta üzenetéért is, ebből a könyvből szerettem volna textust választani Azt szokták mondani a kommentár írók, hogy az egyik legtragikusabb sorsú próféta Hóseás. Szegény, hát micsoda szégyen, hogy Isten emberének egy ilyen gyalázatos élethelyzetbe kelljen kerülni. Elvette egy termékenységkultusz papnőjét, aki erkölcsileg azért nem volt feddhetetlen. Finoman fogalmazva, elég laza erkölcsű volt, a prófétához képest. A próféta mégis engedelmesen teszi Ura akaratát. Képzeljük el milyen nehéz lehetett ez! Mégis, így szól Hóseás: „Majd megtudja Izráel, bolond-e a próféta, eszelős-e a lélek embere.”( Hóseás 9,7 )

A Hóseásnál olvasható üzenet az, amit ma szívemre helyezett az Úr. Miért? Azért, mert Isten szeretetéről szól. Isten az, aki azt mondja Hóseás kortársainak, ennek a megátalkodott és ide-oda kacskaringózó népnek: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az URat.” Ez az Isten lehajolt hozzájuk. A harmadik fejezetben kapja az utasítást a próféta, hogy szeresse az asszonyt, ahogyan ez az elfajult nemzedék szereti a bálvány isteneket és a mazsolás kalácsot. Ha megengedik, a Testvérek, nem mennék bele a mazsolás kalács által okozott teológiai bonyodalmakban, mert igazán arról van szó, hogy a bálványimádást ítéli el az Isten. Amikor az Isten helyett mást keresnek, miközben Izrael ki is volt? Isten menyasszonya, Isten hitvese, ha úgy tetszik. És Isten volt az, aki először feléjük lépett és megajándékozta őket. Kiviszi őket Isten a pusztába és udvarol nekik, a szívükre beszél. Na, ez nem valami kabarékban és egyéb helyeken megírt udvarlás, de igazán a szívükhöz szóló beszéd, az Istentől. Nem azért viszi ki ezt a népet a pusztába, hogy elpusztítsa őket, és az udvarlása az nem csak szép beszéd. Isten udvarlása olyan, amely a szívekig elhat, Izrael népének a szívéig is. És Ákán bűne elfelejtődik a völgyben, az Ákor-völgyben. Mikor Ákán engedetlen volt Istennel szemben és bűnhődnie kellett. A pusztaság szőlőskertté válik. Az Ákór völgye – Ákán bűnének és megkövezésének helye pediga reménység kapujává lesz. Izráel népe bűnt követett el: elloptak a teljesen Istennek szentelt dolgokból. Ákán, az egyik Júda törzsébe tartozó harcos félretett a zsákmányból a maga számára. Emiatt az Örökkévaló nagyon megharagudott Izráel egész népére. Ezen a helyen Izrael egy újat fog kapni, ismerni fogja az Urat. Őt hívja egyedül Úrnak.  Isten az, aki az első lépést megteszi. Micsoda újszövetségi gondolat jóval Jézus Krisztus előtt! Nem idegen ez az Újszövetségtől sem, mielőtt megijednénk, az Újszövetség egyháza is hasonló vágyakozással várja a vőlegény Jézus Krisztus megjelenését, és vágyakozik a vőlegény után. Ezt olvassuk a Jelenések könyvében: „A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22,17)

 Isten az, aki először cselekszik. A konfirmációban, a megerősítésben is tehetnénk-e bármit Isten nélkül, ha Ő nem erősítene meg bennünket? Az Úr napjáról beszél, a szövetségkötés napjáról beszél alapigénk, Hóseás üzenetéhez kapcsolva. Minden az Istentől jön. Ő indította ennek a kilenc fiatalnak a szívét arra, hogy eljöjjenek konfirmációs előkészítőre, hogy odaszánják az idejüket, mikor annyiféle minden vonzza őket, lehet, hogy nem a bálványok és a mazsolás kalács, de körülbelül hasonló vonzerővel bíró dolgok, sport, irodalom, zenetanulás. Sok minden, amit ők odaszánt élettel tesznek. Épp pénteken döbbentem rá egyébként, hogy milyen sokan vagyunk, ha mindenki ott van. Végre itt volt két hiányzót leszámítva mindenki, ez meglepetés volt. Isten munkálkodik a fiatalok és a mi szívünkben is, és akarja őket is, minket is az Ő országának hirdetésében használni. Őket is megajándékozza azzal a szövetséggel, amellyel bennünket. Ez a mai Ige leírja, hogy Isten az eljegyzésben milyen ajándékot ad nekünk. Tegnap ezt láthattuk egyébként gondnokunk lányának esküvőjén, hogy szokás ajándékot adni, igaz? Kifejezzük azt, hogy a hozzánk közel állóknak boldogságot és örömet kívánunk.

 Jézus a mi vőlegényünk, Krisztus testének, az anyaszentegyháznak a vőlegénye, amelynek mi tagjai vagyunk és Isten ajándékából, az Isten kegyelméből mi tudjuk élni azt a hitéletet, amelyet Isten ad nekünk. Nagyon érdekes a zsidó gondolkodás. Ha társul vesz valakit egy férfi, és a vőlegény lefizette a jegyajándékot, vagy a mátkapénzt, a Móhart, az utolsó akadály is elhárul a házasság útjából és jogilag már a feleségének is számít a hölgy. Mit is ad Isten jegyajándékul az ő népének?  Itt hallottuk: igazságot, szövetséghez hű ragaszkodást, irgalmat, hűséget, ismeretet. Nagyon érdekes, hogy az itt szereplő ismeret szó az nem csak egy elméleti ismeret, hanem egy cselekvő szeretetté, tevékeny életté átalakuló ismeret, ez a kettő együtt jár. Ezt adja Isten az ő népének, Izraelnek és ezt akarja adni nekünk is, akik most ünnepi alkalmon vagyunk együtt. Amit Istentől ajándékba kaptunk, irgalmasság, szövetségi hűség, igazság, amit itt hallhattunk az igében, ez kötelez bennünket, mint befogadókat arra, hogy hogyan fogadjuk a fiatalokat a gyülekezet közösségébe. Bizonyára voltunk már részesei olyan beszélgetésnek, amikor épp nem ezeket sorolta fel valaki, hanem elmondta, hogy ezek a mai fiatalok milyenek, nem hallgatják csak a Trónfosztás című dalt, mindenfélére odafigyelnek, csak arra nem, amire kéne, semmivel nem törődnek, de ez így nem igaz. A maguk módján odafigyelnek sok mindenre, érdeklődőek és keresik is az Istent. Saját véleményük van. Volt egy alkalom, amikor összejöttünk a konfirmandusokkal Szandaszőlősön, hiszen ott is van egy csoport. Teljesen megdöbbentett kettő dolog. Egyrészt volt egy házi feladatuk, hogy milyen ifjúsági csoportba, gyülekezetbe szeretnének járni. Döbbenet volt, hogy milyen őszintén beszéltek erről. Tudomásom szerint és emlékeim szerint senki nem mondta azt, hogy sehova nem szeretnék járni. Ha megvan a konfirmációs oklevél és szaktanári dicséret nélkül megtettem, már itt sem vagyok, összecsomagolok és elhagyom az egyházat. Ezt senki nem mondta. Olyan racionális dolgokat soroltak föl, ami nagyon fontos nekünk, befogadóknak, a gyülekezetnek is. Mi Isten népe megkaptuk már ezeket az ajándékokat, hogy éljük a Krisztushoz, a vőlegényhez tartozás mindennapjait, hogy éljük az irgalmasságot, a hűséget, és megtapasztaljuk az Istentől tanítottságot, az Istentől kapott ismeretet alkalmazzuk. Nekünk, gyülekezetnek befogadó közösségnek kell lennünk, elfogadó közösségnek kell lennünk, mert amikor megszűnik egy gyülekezetben az elfogadás és nő a kritika, akkor ez nyilván negatív bizonyságként hat, legfőképpen a fiatalokra. Ezek az igények voltak, amik másodrenden csodálkozással és hálaadással töltöttek el. Nem csak a brit tudósok mutatták ki, hogy a kamaszok rendkívül nagy kritikai érzékkel bírnak, és azonnal mindent is tagadni próbálnak, amit a szüleik, a tanáraik és bárki más értékként közvetít. Csak azért, mert fiatal vagyok és lázadni szeretnék. Isten nem ezt akarja. Megvan-e bennünk felnőttekben, érett hívőkben az a fajta rugalmasság, amivel tudunk engedni is, krisztusi értelemben? Tudunk-e irgalmasok lenni krisztusi értelemben? Tudunk-e szeretetteljesek lenni krisztusi értelemben, hogy odafigyeljünk rájuk? Sokszor eszembe jut Gyökössy Endrének a 3 H-s tanítása. Nem kell megijedni, ez nem a Halmozottan Hátrányos Helyzetűnek a rövidítése, Nem azt jelenti, hogy aki hívő lesz, az három H-ás lesz, hanem a hittel, hűséggel és humorral élt keresztyén életet jelenti. Megdöbbentem, hogy milyen jó humorérzékük van ezeknek a konfirmandus fiataloknak, és ez nekem jól esett. Miért? Hit nélkül nincs értelme az életnek, de ezt Isten adja. Ez nem a miénk, ezt nem tudjuk megtanulni, nem tudjuk prezentálni. Legfeljebb a képmutatás esetét felhánytorgatva eljátsszuk azt, hogy hívők vagyunk. A hűség, nos abban már benne van az ember tevékenysége is. Miközben Isten ajándékozza, hogy hűségesek tudjunk lenni hozzá, aközben az ember is tevőlegesen adja ehhez magát, engedelmességben. Fontossági sorrendeket állít, prioritást állít fel az életében. Kihagyom legközelebb a televízióban a BL kupadöntőt inkább elmegyek egy ifjúsági órára, vagy egyebekről mondok le. Sorolhatnánk sok példát erre. A harmadik a humor, nyilván legközelebb ez áll hozzám alkatomnál fogva. Nem kisebb embertől tanultam, mint Luther Márton, ha hallottuk már az ő nevét. Nagyon furcsát mondanak róla, ezt nem Luther mondta: A humor a hit előjátéka és a nevetés az ima kezdete. Ez nekem eléggé tetszős. Mert nyilván Krisztus derűjével próbálom látni az életet és úgy látni azt, hogy az örömhír és a Krisztus derűje az valóban egy örömmel teli és vidám és önironikus élet. Nem az az igazi humor, amikor a másikat nevetségessé teszem, és kifigurázom. Példaképpen: kamasz gyerekeknél, gyakran látjuk azt, hogy vörösödik a fejük, amikor apa vagy anya viccesen akarja egy kicsit megróni őket, és ők éles kritikának értik és érzik azt, mint valami szamurájkard. A lelkükben úgy érzik, hogy behatol a legbensőbb lényükig ez a viccesnek szánt dolog. A humor az, amikor saját magán is tud egy szülő, egy lelkész, egy gyülekezet nevetni. Isten országa nem viccek gyűjteménye és nem vicces dolog, de az örömhírnek, a Krisztus derűjének rendkívül fontos szerepe van. Egy kicsit a diákságra is gondolva, de a saját életünkre is, ettől a sokféle vihartól terhelt életben nem az-e a bajunk, hogy már annyira megkeseredtünk, hogy a szánk egy ilyen szomorú lefelé görbületté vált. Minek mondják ezt? Emojiban lenne kifejezhető, mert megszomorodtunk. Elvesztettük az életörömünket. Elvesztettük, hogy olyan Istenünk van, aki az eljegyzési ajándékát át akarja nekünk adni. Nemcsak Hóseás korában, hanem itt nekünk most. Minden egyes alkalommal, amikor istentiszteletre gyűlünk össze, és hallgatni akarjuk az Ő Igéjét. Az egyik kommentáríró azt mondja erre a szakaszra, hogy ez egy szerelmeslevél, ez a fölolvasott két vers. Milyen csodálatos dolog ez. Szerelmes Istenünk van, aki szereti az Ő menyasszonyát, Krisztus dicsőséges testét. Ezek mi vagyunk Testvérek. Ez egy elég jó érzés, nem? Isten abban erősít bennünket, hogy Krisztus dicsőséges testéhez tartozunk. Minden hibánk, hiányosságunk, bukásunk, bűnünk, bánatunk és bajunk ellenére is Krisztus dicsőséges teste vagyunk. Ebbe fogadjuk be a fiatalokat. Mit jelent ez a kettő ige? Mit jelent, hogy Isten eljegyzési ajándékot ad a fiataloknak? Mit jelent rájuk nézve?

Ők most Isten szövetségére igent mondtak. Lehet, hogy alig hallható szóval, kicsit remegő hanggal és remegő térdekkel, remegő kézben a mikrofonnal, de mégis elhangzott ez az igen az Isten szövetségi hívására. Isten talán elfelejtette az ajándékait mára? Ő nekik is éppúgy kész adni ezeket, de erre időt kell szánni. A keresztyénség nem egy gyorséttermi lelki menü. Kérek valami menüt, hátha adnak hozzá ajándékfigurát is, és akkor gyorsan megeszem és már kész is, megoldódtak a lelki bajaim. A keresztyénség, a lelki élet ennél sokkal időigényesebb dolog. A ma embere azt hiszi, hogy annyi mindent tud a lelkéről. Nincs olyan ismerősünk, akitől, ha nevelési tanácsot szeretnénk kérni, a zsidó rabbihoz hasonlóan legalább 17 módszere lett volna még, ha a gyerek kibírja. Nekünk pedig az Istentől kell nevelési tanácsot kérni. Az Isten szeretetével kell pásztorolgatnunk ezeket a fiatalokat és hívogatni őket az Isten népe közé. Hogy ez a szövetségre mondott igen, az eljegyzési ajándékra mondott igen, el ne vesszen az életükből. Megmaradjon és éljék át azt, hogy milyen, amikor a vőlegény, a mi Urunk, Jézus Krisztus vezet bennünket. Az Ószövetség összes ígérete, amely ilyen ajándék volt, amely elhangzott az Atyaistentől, amikor az idők teljessége eljött, Jézus Krisztusban beteljesedett. Jézusban lett IGEN-né és ÁMEN-né minden prófétai szó, mindaz, amit Isten ígért az Ő népének. Ez az Isten ajándékozó kegyelme. Ebből a kegyelemből vagyunk mi most itt Jézus Krisztus ajándékaképpen. Hóseásnak nem volt könnyű élete, amint említettem az igehirdetés elején. Nem könnyű élet a keresztyénség azon túl, hogy időigényes keresztyénségről is beszélünk. Megpróbáltatásokkal, nehézségekkel, viharokkal teli. Sokkal nagyobb megpróbáltatásokkal, minthogy ki kell állni a gyülekezet közössége elé, és egy mikrofonba elmondani néhány mondatot. A valódi élet ennél sokkal nagyobb dolgokat ad, de támaszkodjunk Isten ígéretére.

 Már más alkalommal is említettem, Isten nem csinál nekünk egy problémáktól mentes keresztyén életpályamodellt, ahol csupa gazdagság és soha nincs semmi probléma. Isten azt ígérte, hogy bármilyen körülmény között ott lesz velünk. Ez a legfontosabb ígéret. Benne van az ajándékában, amit hallottunk az igeversben. Igazságszeretet, irgalom, hit és ismeret örök jegyessége, jegyajándéka van számunkra elkészítve. Ugyanis Isten egyoldalú szövetséget kötött az emberrel. Mi nem tudjuk teljesíteni az Ő szövetségi feltételeit. Ugyanakkor nem tett Isten apróbetűs részt a szerződés aljára, a szövetségi dokumentumba, erről világosan beszél az Isten Igéje. Nekünk befogadóknak szeretettel kell fogadni ezeket a fiatalokat, hiszen mi már megtapasztaltuk Isten ajándékait, igazságot, szeretetet, irgalmat, hitet és Isten ismeretét. Erre kell vezetnünk a fiatalokat. Ez feladat. Ez imperatívusz, ha úgy tetszik, fölszólító mód számunkra.  Mikeásnál is olvasunk erről: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mikeás 6,8.) Olyan útmutatást kapunk az életre, amit a magunk erejéből talán nem vagyunk képesek teljesíteni, sőt biztos nem, de az Isten jegyajándéka ezekre is vonatkozik. Isten áldása ezekre is vonatkozik.

 Hallottuk a hitvallást a fiataloktól, a Heidelbergi Káté első kérdés-feleletében:

„Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.”

Ezt jelenti Isten jegyajándéka számunkra. Ez a hitvallás az, ami igazán a konfirmáció. Amikor igent mondok az Isten által felkínált szövetségre, és együtt kezdek élni Krisztussal. Van egy jó magyar mondás, hogy lakva ismerjük meg a másikat. Református keresztyénként azt jelenti ez, hogy Krisztussal lakom, Krisztussal élek. Ha az Ő jegyesajándékait élem és elfogadom Tőle, akkor biztos lehetek abban, hogy Ő ott lesz a segítségemre, akárhány éves vagyok, akármikor konfirmáltam. Akármilyen mélységbe kerül az életem, akármilyen magasságba kerül az életem. Az Isten ott lesz velem és meg fog engem, bennünket áldani. Bízzunk az Úrban, mert Isten ajándékai mindennél sokkal többek.  Amikor elfogadjuk az Ő ajándékait, az Ő menyasszonyának, az anyaszentegyháznak tagjai leszünk. Nem leszünk tökéletesek, nem leszünk olyanok, akik mindent első szóra meg tudnak tenni, de imádkozó testvérek, Krisztuskövetők, azaz keresztyének leszünk. Mindannyian, akik igent mondunk erre. Az a dicséret, így szól, amit énekeltek a fiatalok: Tégy Uram engem testvérré. Ez a nagy feladatunk, ez a nagy szolgálatunk. A felebarát, aki ott van velünk, akit szeretünk, akit ránk bízott az Úr, akár fiatal, akár idős, az részese a Krisztus ajándékainak, részese az anyaszentegyházban végzett és végzendő szolgálataimnak.

 Krisztus a vőlegény és mi pedig a menyasszony, az anyaszentegyház tagjai vagyunk. Fogadjuk el ma útravalónak azt, amit hallhattunk Hóseástól: Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával és megismered az Urat. Ezt kínálja ma nekünk Urunk. Azoknak is, akik már a gyülekezet tagjai, az egyház tagjai, és azoknak is, akik ma konfirmáltak. Ez az igazi konfirmáció értelme és jelentősége. Éljünk vele, fogadjuk el az Istentől. Úgy legyen. Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hitéletedben tapasztalod-e Isten ajándékainak áldását, felelősségét?
2. Megítélésed szerint Te milyen ajándékot kaptál az Úristentől?
3. Érzed-e, megéled-e a gyülekezetben a Krisztus dicsőséges testéhez tartozást?
4. Miben kellene még megerősödnöd, „konfirmálnod”?

Bárány György, segédlelkész