2023. május 28.

Olvasandó: Apostolok Cselekedetei 2, 14-24. 36-46.

Textus: „Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.”

1Korinthus 2, 9-16.

Képzeljük el, hogy bemegyünk egy kiállításra, ahol technika legújabb csodái láthatók. Ez egy hagyományos kiállítás, ahol semmihez nem szabad hozzányúlni: lenyűgöző, nagyon szép, csak éppen mindenhol ott a felirat: „mindent a szemnek, semmit a kéznek.” Megcsodálhatjuk, elismerően bólogathatunk, beszélhetünk róla hetekig is, milyen szép dolgokat láttunk, de nem nyúlhatunk hozzá. Ahogy ezt elképzeljük, talán jobban megértjük a héten olvasott napi igét, Jézus mondatát: „Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.” Márk 10, 15.  Azt hiszem, hogy többek között azt tanulhatjuk meg a gyerekektől, hogy míg mi, felnőttek, előre elfogadjuk, hogy vannak olyan kiállítások, ahol nem lehet hozzányúlni dolgokhoz, a gyermek egy nagyon jogos kérdést tesz föl, miután ötödször is leállították a kezét, hogy nem nyúlhat semmihez: Akkor meg mi értelme az egésznek? Hiszen pont az benne a poén, hogy kipróbálhatjuk, hogyan működik! Miért nem lehet hozzányúlni? Miért csak nézni lehet? Erre a problémára találták ki az úgynevezett interaktív kiállítást vagy élménykiállítást, ahol kipróbálhatod, piszkálhatod, beleülhetsz, működésbe hozhatod, tapasztalhatod, hogy milyen. És akkor már látod is tovább kattogni a kisgyermek agyát: de milyen jó lenne valóban a hétköznapokban használni, nem csak egyszer kipróbálni és aztán beszélni az élményről hetekig. Otthon valóban szükség lenne rá, milyen jó lenne hazavinni!

Pontosan erről szól a pünkösd, ahogy az Igében olvastuk: „Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.” Megismerjük. Ez egy egészen különleges szó a Bibliában, amely a héber gondolkodásmódban gyökerezik és a héber hagyományú szentírók amikor görögül leírták ezt a szót, akkor is a héber jelentéstartalomra gondoltak. A megismerés nem arról szól csupán, hogy megszerzünk valamilyen elméleti tudást. Sok mindent meg tudunk tanulni úgy, hogy közben kívül maradunk rajta. Megtanuljuk, esetleg levizsgázunk belőle és feltesszük a nem működő elvek, tételek polcára.

Eszembe jut egy kedves kárpátaljai évfolyamtársam a teológián, aki elmesélte, hogy nekik a szovjet időkben Kárpátalján „ateizmus” tantárgyuk is volt az iskolában. Ő pedig jó diákként ateizmusból is ötösre vizsgázott. Azt mondta: „könnyű volt nekem én ismertem legjobban a Bibliát.” Levizsgázott kitűnőre ateizmusból, aztán mint hívő ember föltette a polcra: a nem működő tételek polcára. Lehet tanulni sok mindent és aztán elrakni valahova messzire. De a megismerni szó nem ezt jelenti, hanem azt, hogy valamit, vagy még inkább valakit szorosan magadhoz ölelsz és élsz vele. Élsz belőle, az életed részévé válik, sőt elválaszthatatlan tőled, mert nélküle már nem is tudsz élni. Mi pedig az Isten Lelkét kaptuk, hogy az Isten ajándékai olyan közel jöjjenek hozzánk, hogy éljenek az életünkben. Megismerjük, vagyis gyakorlati használatba vegyük őket, működésbe lépjenek az életünkben.

Az újszövetségi görög szótár, a „megismerni” szóról ezt írja: az Istennel való egzisztenciális összetartozást, életközösséget fejezi ki. Ha én megismerem az Istent: együtt élek vele. Ugyanez a gondolat jelenik meg akkor, amikor a Károli fordítás szerint a héber-Ószövetség azt írja: „és ismeré Ádám az ő feleségét, ő pedig fogant és fiút szült.” Értjük, hogy itt nem tárgyilagos megismerésről van szó, hanem valódi életközösségről, mégpedig nem valamivel, hanem valakivel. És ebben az Igében, amit felolvastam, nem is az ajándékok megismerésén van a hangsúly, hanem azon, hogy az Isten Lelkét kaptuk, hogy őt ismerjük meg. Valóban valóra válik az a mondat, amit Ady leírt egy sötét pillanatban, megtapasztalva Isten vigasztalását: „átölelt az Isten”, vagy amit egy kisgyermek mondott, amikor édesanyja megkérdezte: mit tennél, ha Isten egyszer csak megállna előtted: „úgy megölelném!” Isten a szívembe költözött, eljött hozzám, ahogy Luther mondta: „közelebb van hozzám, mint az ingem”. Mert, ezt jelenti a Szentlélek kitöltetése az életünkre. Istennel élek valósággal!

Ha az igét komolyan figyeljük és figyelünk az életünkre is, akkor látjuk, hogy hihetetlen nagy szükségünk van az Isten Szentlelkére. Pontosan ezért ünnepeljük a pünkösdöt, mert a Szentlélek nélkül nem tapasztaljuk meg Istent, sőt nem is értjük meg az Isten dolgait. Pál egy hosszabb érvelésbe illeszti ezt a gondolatot. És a közvetlen környezetét olvasva – érdemes elolvasni az egész fejezetet – azt mondja, hogy mi nem a világ bölcsességét hirdetjük, hanem Isten elrejtett bölcsességét, mert „amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”  

Mi magunktól, a világ bölcsessége szerint sok értékes dolgot megtanulhatunk, erről a látható világról. Van öt érzékszervünk, amit arra kaptunk, hogy ezt a látható világot felfedezzük, megtanuljuk a működését, annyira, amennyire szükségünk van rá, és amennyire a tehetségünk, szorgalmunk engedi. De ezzel csak odáig jutunk el, ameddig a szem lát, a fül hall, és amit az ember szíve el tud képzelni. Az Isten pedig, azt készítette el, ami ezen a látható világon túl van: az ő csodálatos világának valóságát. Nem látható, de ugyanolyan valóságos, mint a látható világ. Erről mondja az apostol, hogy a nem lelki ember nem fogadja el az Isten dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes. Mert csak lelki módon lehet azokat megismerni.

Itt nem arról van szó, hogy vannak vallásos típusú emberek, vannak „lelkizős” emberek, akik lelki módon tudnak gondolkodni, mert ilyen adottságuk van, humán beállítottságúak. És vannak racionálisak, akik nem értik. Az eredeti görög szövegben arról beszél az apostol, hogy vannak pszichikus emberek, ezt fordítja a magyar fordítás nem lelkinek. Pszichikus. Van lelkük, emberi lelkük, pszichéjük, és ezzel a pszichével a látható világ keretei között eltájékozódnak, elmozognak. És vannak lelki emberek, akikről meg azt mondja az apostol, hogy pneumatikusok. Szintén rendelkeznek emberi lélekkel, pszichével, de bennük van még valami illetve Valaki: pneuma, az Isten Szentlelke. Mert megnyíltak Isten Lelke előtt, ő pedig belépett az életünkbe, és ezzel egy új világ nyílt meg előttünk. Az Isten országának valóságos, bár láthatatlan világa. Ezt a változást élte át egy építész, aki nem ebbe a gyülekezetbe járt. Felesége hitre jutott és ő is eljárt feleségével a templomba. Ott üldögélt az istentiszteleteken, a templomban és nézegette a templom építészeti megoldásait, jobb dolga nem lévén. A saját érdeklődési területének látható, érzékszervekkel vizsgálható, szaktudományával felfogható részét tapasztalta meg az egyházból: egy lenyűgöző épületet. Sokan jutnak eddig itt Szolnokon is. Egy különleges, egyedi épület. Aztán egyszer vele is megtörtént a csoda: egy csendes héten megnyílt a lelki szeme, hitre jutott. Utána mondta lelkészének: El kell, mondjam, hogy eddig is itt ültem az istentiszteleteken, fegyelmezetten, jól viselkedve, de egy szót sem értettem abból, amit te beszélsz. Nem a szavakat, hanem, hogy egyáltalán mi ez az egész? Most pedig minden a helyére került, most már értem. Megnyílt a lelki szeme. Nem pszichikus ember volt most már csupán, hanem pneumatikus. Az Isten Lelke belépett az életébe.  Az ilyen ember ilyet mond: olvastam a Bibliát és Isten azt mondta nekem, hogy… És akkor ránéz a másik és azt mondja, hogy-hogy az Isten azt mondja neked… Te nem vagy magadnál! Hát olvastad, és aztán ez jutott eszedbe, nem?! Persze, de az Isten Lelke már úgy munkálkodik, hogy én azt tudom, hogy Isten személyesen szól nekem, és ha én komolyan veszem és engedelmeskedek neki, akkor megáldja a lépéseimet és vezet engem. Visszajelzést kapok arról, hogy ő komolyan gondolja, amit mond. Vagy egy „pneumatikus ember” mondja: ezen az istentiszteleten szólított meg engem előszőr az Úr Jézus, és akkor valaki jogosan azt mondhatja neki a pszichikus valóság határaiba ütközve: dehát azon az istentiszteleten „Kovács Péter” lelkipásztor beszélt, nem?! De igen… De az igehirdetés úgy érkezett el hozzám, mint Jézus teremtő és gyógyító szava. És ettől megváltozott az életem. Valami több történt annál, hogy egy lelkész beszélt. Isten Lelke ott volt és életté tette az igét.

Óriási szükségünk van az Isten Szentlelkére, mert nélküle olyanok vagyunk, mint akik sétálunk az Isten ajándékainak kiállítótermében és nézelődünk. És vannak, akik ásítoznak, azt mondják: fogalmuk sincs mire jó ez az egész, mikor lesz már vége, mikor érünk már ki, és mikor lehet már végre normális dolgokkal foglalkozni. Mint az egyik azóta már felnőtt óvodás hittanosom a kis falunkból, aki olyan nagy beleéléssel és ízes dialektusban tudott felsóhajtani egy egyébként viszonylag érdekes hittan órán: „Jaj, Miklós bácsi, ez olyan unalmas, mikor lesz már vége?!” – hogy azóta is mosolyogva emlegetjük otthon a családban. 😊 Vannak, akik álmélkodva csodálkoznak, és azt mondják milyen szép. Gyönyörű kiállítás. És vannak talán, akik vágyakoznak, és azt mondják: de jó lenne, ha ezt haza lehetne vinni. De nagy szüksége lenne erre a világnak. Vagy még jobb: de nagy szükségem lenne erre nekem.

Pünkösd örömhíre, hogy nekünk nem kell kiállításra járó keresztyéneknek lenni. Nem kell a Szentlélek nélkül, Isten mindennapi valóságának megtapasztalása nélkül élnünk. Azt mondja Pál: mi az Istentől való Lelket kaptuk, mert az Isten kitöltötte az ő Szentlelkét.

A bűneset óta mindannyian úgy születtünk, hogy nem lelki emberek vagyunk, hanem pszichikus emberek. Öt érzékszervünk van, és, ha testileg egészségesek vagyunk, ezek jól működnek, akkor ezt a látható világot kitapasztalhatjuk velük, a mennyei világba viszont nincsen belátásunk. Talán valami kis sejtésünk van. Mert az az érzékszervünk, amivel Isten valóságát láthatnánk, a hitünk összetört a bűnesettel. És csak a hiányérzet maradt: az, hogy valakinek lennie kell, és keresnünk kell az Istent. De eltörött a vevőkészülék, képtelenek vagyunk megérteni az Isten gondolatait, még kevésbé tudunk engedni nekik és cselekedni azokat. Szükségünk van külső segítségre, ahhoz, hogy hitre jussunk. És az az Isten, akitől az életet kaptuk, elküldte, odaadta Jézust. Keresztre adta és így megváltást kaptunk Tőle. Hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen. Hogy ne kelljen nem lelki emberként, az Isten világára örökké vakon élnünk, hanem örök életünk legyen, meglássuk az Isten világát. És ez az Isten személyesen be akarja hozni az életedbe ezt az ajándékot: aki neked az életet adta, aki Jézust adta, az ő Lelkét adja. Nem kiállításra hív, Isten ajándékainak kiállítására, hanem az Ajándékozó maga jön el hozzánk. Nem néhány ajándékot, eszközt ad, amit használhatsz, hanem ő maga jön, és lakik együtt veled, szegődik melléd. Belép a szívedbe, belép az életedbe és magával hozza az összes ajándékát.

És egyszerre látni kezded: Jézus keresztje nem relikvia, amit komolyan kell vennünk, mert a világ bűneiért áll, hanem személyesen érted állt, rábízhatod magad. Meglátod, hogy a bűnbocsánat nem hittantétel, hanem életgyógyszer. „Ha megvalljuk, ő hű és igaz, megbocsátja és megtisztít”, és ez valósággal megtörténik. A Biblia nem kötelező olvasmány, az igehirdetés nem a lelkész produkciója, hanem Isten szólít meg általa. Az imádság áldott közösség Istennel, amikor te is átölelheted Istent. Az, hogy Isten szabadít és formál nem bibliai igazság csupán, hanem valóság az életünkben. A bátorság, az erő, a vigasztalás nem önszuggesztió, pszichikus folyamat csupán, hanem pneumatikus valóság. Nem egyedül vagyok, a saját hitem erejére hagyatkozva, hanem az Isten Lelkével élek a Lélek erejét kapom – mindig annyit, amennyire szükség van – a Lélek tanít, ad világosságot, a Lélek ad szavakat, amikor nekem nincs, segít megbocsátani amikor én nem tudok stb.

Külső segítséget kapok, de ez a külső segítség már nem is kívülről jön, hanem belülről, mert befogadtam. Mert Jézus szava: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz” és életközösséget vállalok vele (Jelenések 3, 20.) – nem képes beszéd csupán, hanem valóság. Egyedül olyan szánalmasan elesettek vagyunk, ha egyedül próbálunk hinni és „hiterővel” befolyásolni a világot. De nem kell egyedül maradnunk, mert az mindenható Isten belép az életünkbe és vele vagyunk, ő pedig velünk! Eljött a Lélek, Jézus Lelke és Isten kegyelmének az ajándékait hozta. Egy új világ nyílhat meg, új életet kaptunk és ez az új világ az Isten ajándéka, amelyet Jézus alapozott meg és a Lélek hozott el az életünkbe. Ezt a mennyei lehetőséget nevezi a Biblia újjászületésnek, Lélektől való születésnek, amely nélkül nem láthatja meg senki az Isten országát – mondja Jézus. Ott van bennünk a világ szerinti gondolkodás, a nem lelki gondolkodás, és a nem lelki élet. Nagyon komolyan vesszük a körülményeket, nagyon komolyan vesszük, amit tapasztalunk, hogy emberileg milyen esélyeink vannak, mi a célra vezető és mi nem, mire van lehetőségünk és mire nem, mi jó nekünk és mi nem? A Szentlélek munkája kezdi felnyitni a szemünket arra, hogy az Isten világát meglássuk, komolyan vegyük, és egyre inkább erre építsünk.

Vessünk egy pillantást Péter apostol példájára. Ő sem képes másképp gondolkozni magában, csak az emberi gondolkozás szerint. Volt egy világos pillanata amikor azt mondta Jézusnak: „te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” Máté 16, 16. Jézus pedig nem azt mondja, hogy okos vagy Péter, nagy dologra jöttél rá, hanem azt mondja: „Boldog vagy, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.”  Aztán, szinte egy lélegzetre mondja ugyanez a Péter: Jézus, nem mehetsz a keresztre „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Máté 16, 22.  És Jézus akkor mondja neki, hogy: „Távozz tőlem Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”  Vagyis pszichikusan, nem lelki módon gondolkodsz Péter.  És ez a nem lelki gondolkodás vezet odáig, hogy nagycsütörtökön ez a tanítvány fogadkozik, nagypénteken pedig megtagadja Jézust. Mert tessék megérteni, hogy a keresztnek semmi értelme nincs a világ szerinti gondolkodás számára. Veszett ügy. Az ellenség nagy erőkkel jön, mi kevesen vagyunk és Jézus se tesz semmit, nem értem, kiszállok! Pünkösd után azonban ugyanez a Péter, ugyanabban a Jeruzsálemben, csak ötvenkét nappal később, odaáll az ünneplő közösség elé, azok elé az emberek elé, akik még mindig ellenségesek Jézussal szemben. Nincsen túl sok esély, de Pétert már a Lélek indítja, így mondja, amit most kell mondani. És ki gondolná, hogy arra a tényleg egyszerű szóra, amit itt felolvastunk a Bibliában háromezer ember fog megtérni? De Péter már nem az esélyeket latolgatja, hanem a Lélek indítására cselekszik. Aztán olvassuk, hogy azt a háromezret, mintha szíven ütötték volna. Miért? Mi volt Péter szavaiban? Semmi különös. A többi miért nem jutott hitre? Azért, mert a Szentlélek kopogtatott be annak a háromezernek a szívén, őt fogadták be és aztán hitre jutva tették tovább ők is azt, amire a Lélek indította őket. És amikor a Lélekben járnak, rá hallgatnak, akkor áldott úton járnak, amikor meg test szerint járnak, nem hallgatnak a Lélekre, akkor nem. De újra meg újra a Lélekkel járásban újulnak meg.

A pünkösd nagy örömhíre: „így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra.” Apostolok Cselekedetei 2, 17. Nem csak Péterre, Jánosra az apostolokra, akik különlegesek voltak nagyok, hanem minden testre: Miránk is kész az isten kitölteni az ő Lelkét. Nekünk pedig szükségünk van Isten Szentlelkére, hogy újjászülessünk, hogy az Istennel életközösségünk legyen, hogy lelki emberként tudjunk élni, az ő ajándékaival éljük az életünket, mindaz, amit tudunk a Bibliából az a mienk legyen és arra épüljön rá az egész életünk. Ha még mindez távoli és ismeretlen, akkor könyörögjünk Isten Lelkének áldásáért nyitott szívvel, ha pedig ismerős, de ismét megfáradtunk, akkor könyörögjünk azért, hogy Isten Lelke újítson meg bennünket, és járjunk újra a Lélek szerinti gondolkodásban. Mert a hívő ember is addig tud Isten áldott eszköze lenni, amíg úgy tud élni, ahogy az Isten Lelke mutatja: a Lélekre figyelve és a Lélek erejével.

Gondoljuk végig ennek az igénynek az üzenetét mélységében: „Isten az ő saját Lelkéből adott nekünk.” A pünkösd nem arról szól, hogy az Isten adott egy eszközt a kezedbe, egy kis erőt a mindennapokhoz amit te kezelhetsz ha szükséged van rá, hanem a pünkösd arról szól, hogy a mindenség Ura az ő Lelke által maga lép be az életedbe. A mindenható Isten, a mindenség Ura pedig Úrként érkezik, és nem a mi kedvünket kereső kis szolgaként. A pünkösd azt jelenti, hogy új Urat fogadunk be az életünkbe. Valaki föltette a az elmúlt hetekben a kérdést, hogy miért nem tapasztalja meg átütő erővel az Isten Lelkének az erejét? Fiatal koromban, gimnazistaként egy kisegyházi közösségbe jártam, ahol feltettem én is ezt a kérdést: hogyan tapasztalhatom meg az Isten Lelkének a valóságát? És akkor elkezdtek nekem technikákról beszélni: milyen különleges technikával kell imádkoznom, hogy ezzel valahogy megérkezzen a Szentlélek az életembe…  Később értettem meg, amikor a Szentlélek megvilágosította ezt nekem, hogy ez véletlenül sem technika kérdése! Isten nem ad technikát a kezünkbe,  Isten egyáltalán nem adja magát a kezünkbe, hanem ő akar a kezébe venni minket teljesen! Nagyon sokszor mi akarjuk a vallással kézbe venni, és irányítani az Istent, de a mindenség Ura erre nem hajlandó: ő akar kézbe venni minket! A pünkösd nagy kérdése, amikor azon gondolkozol, hogy hogyan tapasztalhatnád meg a Lélek erejét és valóságát,  hogy engeded hogy uralkodjon vagy te akarod használni őt? Teret adsz neki vagy a magad kezébe akarod tartani az irányítást? Ez pedig nagyon éles kérdés, mert a Biblia szerint mi nem tudjuk irányítani az életünket: vagy az Isten irányít minket vagy valaki más. Vagy az élet, vagy a rombolás ereje uralkodik az életünkben. Olyan nem létezik, hogy üres ház, ahol én vagyok az úr, ez illúzió (vö: Lukács 11, 21-26.)

Egy holland evangélizátor készített egy aranyos rajzfilmet, ami arról szól, hogy egy fiatalember egy alkalmon megtér, és Jézussal megy haza, a bicikli csomagtartóján viszi haza Jézust. Aztán ad neki egy szobát a házban, Jézus pedig ezt elfogadja. Másnap azonban jön az ördög, beszakítja az ajtót, és össze-vissza veri ezt a fiatalembert, aki miután elmegy az ördög, fölháborodva kérdezi Jézust, hogy hol volt, miért nem védte meg. Jézus azt mondja: „én pontosan ott maradok, ahova te beengedtél engem.” Erre ez a fiatal több helyet ad Jézusnak a házban. Először az 1. emeletet adja neki. Jézus ott marad, persze az ördög ekkor a földszinten veri meg ezt az emberkét. Végül a fiú eljut odáig, hogy már csak egy kis padlásszobát tart meg magának, az összes többi Jézusé lehet. Akkor a padlásszoba ablakán jön be az ördög, és ott veri meg. Végre megérti, és így fordul Jézushoz: Úr Jézus odaadom neked a kulcsot. Legyen tied a ház, és én lakom nálad. Rendben. Másnap jön az ördög, bekopog és Jézus – a házigazda – nyit ajtót. Az ördög pedig tiszteleg, és azt mondja: bocsánat, azt hiszem, rossz ajtón kopogtattam! Aranyos ez a történet, de nagyon komoly üzenete van. Sok-sok erőtlenségünk, vereségünk még a hívő életben is arról szól, hogy sok padlásszobát megtartunk magunknak. Jézus pedig nem elvenni akarja tőlünk, ami a miénk, hanem meg akar védeni bennünket, de csak úgy vagyunk védelem alatt, ha az ő kezében az irányítás, mert akkor az ő Lelkének ereje tölti be az életünket.

Adja Isten, hogy így értessük meg a pünkösd üzenetét, és ha még nem fogadtuk be Jézus Lelkét, tegyük meg egy egyszerű imádsággal, őszinte szóval, ha pedig az ő útján járunk, de a Lélek erejét már rég nem érezzük, gondoljuk végig, hol vettük vissza már megint az irányítást, és engedjük, hogy ő legyen az Úr!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Miben tapasztalod meg Isten Lelkének valóságát az életedben?
2. Mire figyelmeztet most téged a „padlásszoba” üzenete?

Végh Miklós, lelkipásztor