2023.07.23.

Olvasandó: Római levél 6,3-11

„Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor
semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne
ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.” Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére,
megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé
kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát áldozati ajándékodat
az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott
ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza, és vidd fel
ajándékodat! Békülj meg ellenfeleddel idejében, amíg együtt vagy vele az úton, hogy át ne adjon
ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és börtönbe ne kerülj! Bizony mondom neked, ki nem
jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillérig.” Máté evangéliuma 5, 20-26.
Egy beszélgetés indított erre az igeválasztásra, pontosabban az ajánlott textus és lekció választására. A
felolvasott Igék segítenek a beszélgetésben felmerült kérdés tisztázására. Az említett beszélgetés
kapcsán gondolkodtam el a törvény és az evangélium viszonyáról. Ugyanis a beszélgetőtárs rendkívüli
bátorságról tett tanúbizonyságot, mondván: „Én már Jézus Krisztust követem, semmi közöm az
Ószövetséghez, nem vonatkozik rám a törvény.” Először megütköztem ezen, mert sokan,
sokféleképpen, sokszor hirdették már erről a témáról az Igét, írtak könyvet, hogy hogyan is viszonyul
egy keresztyén Jézus Krisztusban Mózes törvényeihez. Aztán az atyafi elmondta: „Én nem vagyok
farizeus, nem vagyok írástudó, nem vagyok rossz ember, rozsdás szöget nem ettem, tüzes mozdonyt
nem loptam, jó ember vagyok, és Krisztusban enyém a teljes szabadság.” Ezek azért nehéz dolgok, mert
félrevihetik az embert. Teljes Szentírásunk van, mely nem különválasztható a kedves és nem kedves
részekre. Pál apostol Timóteushoz írt második levelében olvassuk: „A teljes Írás Istentől ihletett, és
hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere
tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3,16-17) Tehát a teljes Írás, ami akkor
még az Ószövetség volt, Istentől ihletett és hasznos feddésre, intésre, megjobbításra. Örömmel tölt el,
hogy vannak ilyen öntudatos hívők, akik tudják, hogy merre mennek, vagy lehet, hogy nem. De
mégiscsak elgondolkoztam ezen, talán nem beszélünk eleget arról, hogy hogyan is áll egy Krisztus
követő Mózes törvényeihez, az Ószövetséghez. Talán egy kicsit bennünket is elkap az a hamis
református öntudat, hogy predesztináltak vagyunk, ki vagyunk választva, éljük az életünket, mint a
hunok, hun így, hun úgy, de nem érhet bennünket baj, mert Isten kegyelmi kiválasztása
megbánhatatlan, hát vétkezünk, bocsánatot kérünk és megyünk tovább.
Azért nem ennyire egyszerű, bár nem is annyira bonyolult a keresztyén élet. Ha csak annyi igazságunk
van, hogy mi jó emberek vagyunk, és általában ezt keresztyén erkölcsnek mondja a külvilág, akkor az Ige
alapján teljes felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy nem megyünk be a mennyek országába. Aki
csak annyit tud tenni keresztyénként, hogy sorolja az érdemeit és fölsorolja, hogy mit nem tesz, az
valóban egy farizeusi törvénykegyességet valósít meg, de ez elégtelen a mennybe jutáshoz. Nagyon
ritkán szoktam ironikus történetet mesélni, de most eszembe jutott hirtelen egy: „Odakerül az atyafi
egy baleseti halál után Péter asztalához a mennybe, és mondja neki Péter, hogy egymillió pont kell a
belépéshez. Mit tudsz felmutatni? Hát kérem, én minden vasárnap ott ültem a kakasos templomban az
első padban az istentiszteleten. Nagyon derék egy pont. Mindennap olvastam a Bibliámat, nem csak a
Bibliaolvasó kalauz szerint, hanem azon felül is. Igen, nagyon helyes még egy pont. Éééés ott voltam az
összes bibliaórán is. Szép, ismét kapsz egy pontot. No és mindig dobtam bőven a perselybe. Jó, újabb
egy pont. Hát én még az egyházfenntartó járulékot is bőségesen, az ajánlott mértéken felül fizettem. Ó,
ez nagyszerű! Még egy pontot kapsz. A templom és a parókia fölújítására is bőségesen adakoztam és

élen jártam. Bravó! Nagyon jó, további egy pont. Hát izé, mit is mondjak még? A gyülekezet
szolgálataiban és munkálkodásában is részt vettem. Kiváló, ez ismét ér egy pontot. Most már az atyafi
elég szorult helyzetben érzi magát és kétségbeesetten térdre esik és fölkiált: Uram, Jézus segíts,
irgalmazz nekem, mert én ide magamtól sose juthatok be. Oké, megvan az egymillió pont, tessék
befáradni.” Megérezzük ebből a kis történetből, hogy mi is a kegyelem, bár kicsit tréfásan kifejezve azt?
Jézus Isten törvényét magyarázza a fölolvasott Igeszakaszunkban, de úgy, hogy minden érdemet,
emberi jócselekedetet sutba dob, kizár. A törvényt nem teszi semmissé, hanem betölti. Milyen furcsa
szóhasználat: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek”, a régiek megmondták, Mózes, a próféták
hirdették, hogy mit tegyetek. Jézus aztán így folytatja: „Én pedig azt mondom nektek,”, Jézus
messiásként cselekszik és szabadsága van arra, hogy így tanítsa az őt hallgatókat. Jézusban ért a törvény
célba, mert Ő a törvény egyetlen parancsolata ellen sem vétett, és azért is, mert a betöltött törvény
valósága Jézusban lesz realitás és valóság a mi életünkben is. Nem téveszti össze Jézus a törvény
betöltését a törvény betűinek aprólékos megtartásával, a megtartást idézőjelbe téve. Ezért is védi Jézus
ebben a felolvasott igeszakaszban is a törvény tekintélyét. Isten nem alkuszik meg velünk, hogy a
törvény betöltésének követelésében engedményeket, Black Friday-t, vagy egyebeket iktasson be, hogy
mi könnyebben jussunk be a mennyek országába és ne éljünk keresztyén életet. Jézus egészen másképp
tanítja az embereket: „Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta
vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb
parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a
mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.”
A kicsi és a nagy között nincs különbség a törvényben, csak a mi köreinkben teszünk különbséget.
Kicsinek számít Isten országában mindenki, aki nem veszi komolyan a törvényt, és csak azt minősíti Isten
nagynak, aki a törvény teljességével egész életében számol. Ezért a farizeusok igazságát sem veti el
Jézus, csak az életük ellentmondásos voltára utal. Mások a tetteik, mint a szavaik. Isten országa
örököseinek a szó és a tett egységében nagyobb az igazsága, mint a farizeusoknak volt. Nagyon
érdekes, hogy a törvény magyarázatát Jézus a második tábla parancsolataival kezdi, ember és ember
viszonyának kérdéseivel. Ellentmondásokkal, antitézisekkel idézi ezeket föl, mondja el a hallgatóságnak.
Nyilván egy háborús helyzetben különösen aktuálisan a „Ne ölj!” parancsolat. Ugyanakkor ezen nem
csak a gyilkos cselekedetet értették már a korabeliek se, hanem minden olyan dolgot, ami ahhoz
vezethet. Jézus nem azzal szigorította a törvényt, hogy ebből vagy abból a célból lehet ölnünk, hanem
azt mondja, hogy már az indulat is bűn, ha elkövetjük méltóvá tesz bennünket az ítéletre. Teljesen a
szívünk mélyéig, a szívünk, lelkünk gyökeréig hatol Jézus, amikor azt mondja, hogy a felebarát iránt
érzett indulat alapfokon, első fokon, ha úgy tetszik, ítéletet érdemel a bíróságon, legfőképpen az Isten
előtt. Hallhattuk a „ráka”, azaz ostoba, és a „móra” azaz eszeveszett kifejezéseket az Igében. Aki így
minősíti atyjafiát, az megérdemli, hogy örök kárhozat tüze legyen a jutalma. Ez a gyehenna, talán sokan
tudják, Benn-Hinnóm völgye, vagy Hinnom-völgy. Ez egy ilyen dögtemető, szemétlerakó, tisztátalan,
vallási szempontból tisztátalan hely volt, Jeruzsálemtől délre. Idehordta az egész város a piszkát,
szemetét, megértették az emberek mi az, egy füstölgő, nem kellemes illatú, rossz hely volt. Jézus mégis
azt mondja, hogy méltó arra az, akinek nem az az indulat van a szívében, amit Isten az istentiszteletre
való méltóságnak meghatározott. Azaz harag van a szívemben, indulat van, lenézés, fölényesség van a
másik emberrel szemben. Aztán Jézus beszél arról világosan, hogy ha rendezetlen kapcsolataink vannak,
akkor hiába visszük az áldozatunkat az oltárra, nem lesznek kedvesek Isten előtt. Nagyon-nagyon fontos
ezt látnunk, – talán beismerjük, talán nem -, de amikor rendezetlenség van az életünkben, az nyomaszt
bennünket. Terheket hordozunk, megkeseríti az életünket, leuralja az életünket. Nem tudunk úgy Istenre
figyelni, nem tudunk úgy önmagunkra figyelni, nem tudunk úgy a másik emberre figyelni. Ha meglátjuk
a másikat, összeugrik a gyomrunk, és legszívesebben kikerülnénk. A rendezetlenség nem föltétlenül bűn,
de ott van bennünk annak a csírája, annak a morzsája, hogy ebből valami olyan dolog legyen, ami nem
kedves az Isten előtt. Még a jog is ismeri azt, hogy hirtelen felindulásból követnek el bizonyos dolgokat.

Sajnos mindnyájan hallottuk a napokban a fiatal hölgynek az esetét, ahol a szerelme követte el a
gyilkosságot, ezt a dolgot, aki féltékeny volt, teli volt mindenféle indulattal a szíve, mélységes tragédia
ez. Szomorú dolog, hogy az ember a szívét ezeknek adja át, Isten törvényeit pedig negligálja, alábecsüli,
Jézust magát alábecsüli, félremagyarázza és nem hallgat a szavára. Aztán test és vér indulata, és
mindenféle bajok viszik el arra, hogy ilyeneket cselekedjen, mint az említett esetben. Tehát a „Ne ölj!”
nem csak arra vonatkozik, ha valakire fizikálisan szamurájkardot vagy fegyvert fogunk, hanem arra is
vonatkozik, hogy megvan bennünk az a harag, hogy legszívesebben megtennénk, csak ez vagy az, vagy
amaz, visszatart bennünket. A hegyi beszéd sorába illik be ez a tanítás, amit itt Jézustól hallunk. Egy
etikus, az emberi cselekedetekre vonatkozó tanítást hallunk itt Jézustól, amellyel a keresztyén élet
kereteit próbálja meghatározni, de nem úgy, ahogyan a farizeusok értették. Jézus alapvetően nem egy
új tanítást ad az Őt hallgató embereknek. Nem teszi érvénytelenné az Ószövetségi kinyilatkoztatást.
Nem helyes az, amikor azt mondjuk: „Én már Krisztusban vagyok és rám nem vonatkoznak az
Ószövetségi törvények.” Nyilván erről is eszembe jut történet. Van olyan felekezet Magyarországon,
ahol komolyan veszik Mózes mind az öt könyvét is. Példának okáért az asszonyok nem hordhatnak
nadrágot, csak akkor mehetnek továbbtanulni, ha a férjük is aláírja ezt a gyülekezet felé, és egyebek. Az
ebben a kicsit ironikus, hogy ahol ez van írva, hogy az asszony férfiruhát ne viseljen, stb, ott más is van
írva. Van ott néhány verssel lejjebb, tehát a környéken ott van az, hogy építs korlátot a házad tetejére.
Ezt a parancsolatot valahogy kihagyják buzgó atyánkfiai. (Vö: 5Mózes 22,5 és 8. versei!) Nem akarok én
ezen viccelni, főleg nem Isten Igéjével. Értjük, hogy az, amikor elolvasom az Igét, megkapom Istentől a
bűnbocsánatot, akkor egyszer csak hirtelen úgy érzem, hogy én már jó ember vagyok, de ez nem kedves
Istennek. Látod, Uram, mire jutunk ketten? Köszönöm, hogy megmentettél. Majd én leszek itt ebben a
gyülekezetben a megmondó ember, aki megmondja a tutit mindenkinek, és akkor minden jó lesz, a
haza fényre derül, a lelkek üdvözülnek és boldogok lesznek. Jézus biztos, hogy nem ezt akarja. Azt
mondja Jézus: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a
próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert
bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a
törvényből, míg az egész be nem teljesedik.” (Máté 5, 17-18) Amikor Jézus kezébe veszi a törvényt,
amikor beszél róla, akkor nem egyszerűen egy gyakorló érett keresztyéneknek való verziót, a törvény
2.0-t adja elő, hanem elmondja, hogy ez a törvény még enyhe is. Ez a törvény az emberi viselkedést
szabályozza, ha jobban belegondolunk. Ő, Jézus pedig a szívünket akarja szabályozni. Ha csak ennyi
történne, hogy Jézus elmondja, hogy mit kell tennünk, vagy mit nem kell tennünk, de erőt, segítséget
nem adna tanításának megtartásához, igen nagy bajban lennénk. Nem lenne több az igazságunk a
farizeusok és írástudók igazságánál. Sajnos manapság a farizeusság, a képmutatás, az álszentség
szinonimája lett. Ez bibliai értelemben semmiképpen nem igaz. Isten adta a törvényét Izrael népének, ez
pedig két dolog miatt volt fontos. Egyrészt, hogy ez a törvény, ennek a kiválasztott népnek, – ahova a
Messiás meg fog születni -, adjon egy keretet. A bibliai olvasmányainkból tudjuk, hogy ez a nép ezt a
keretet elég rugalmasnak tekintette. Például a szombatot, már a szombatot sem tartották be, hiszen
kiment az atyafi rőzsét gyűjteni szombat napján. (Vö: 4 Mózes 15, 32-36). Tehát adott Isten a
kiválasztott népnek egy keretet, hogy kivilágoljék ennek a népnek a fényessége a többi nép közül.
Azután pedig azért adta, hogy ugyanez a nép rádöbbenjen, hogy mennyire bűnös, és mennyire szüksége
van a Mindenható Istenre. Szerették volna a zsidó eleink, hogy a törvény betartását, a külső betartását,
tehát a viselkedésük megváltoztatását, észreveszi az Isten. Meghálálja az Isten. Azért tudod, Uram,
mégiscsak mi vagyunk a kiválasztottak. Az erő velünk van, nekünk azért több van, nekünk azért így is
lehet, úgy is lehet. -mondták vagy gondolták. Távol legyen, hogy Isten ezt akarta volna a zsidó néppel,
még távolabb legyen, hogy velünk ezt akarná, hogy mi valami elitista, erkölcsileg magasabb rendű
embertípust képviseljünk ebben a világban.
Tehát a törvénynek megvolt a célja. Ugyanakkor, amikor eljött Jézus Krisztus, akkor valóban mi
Krisztusban egy új életet kaptunk. Jézus, ha úgy tetszik, egy mélyen a szívünk legmélyéig, lelkünk

legmélyéig tartó igazságos tanítást ad, – nem csak itt más helyeken is -, az evangéliumokban, és nekünk
erre választ kell adni. Ha csak annyi történne, hogy Jézus megismerteti velünk Isten elvárásait, akkor
bizony minden okunk meglenne az elkeseredésre, de Jézus adja hozzá az erőt is, az útmutatást is. Jézus
kereszthalálával és föltámadásával megajándékozza az embert a Krisztus törvényének megtartására. A
lekcióban hallott „meghalás a bűnnek” azt jelenti, hogy a bűn uralma alól átkerültünk Krisztus uralma
alá. Krisztus adja hozzá az erőt és megtudjuk a törvény betűit, szellemét, lelkületét tenni, vagy nem
tenni. Nagyon fontos dolog ez. Ebben a világban, – ahogy már utaltam rá néhány mondattal ezelőtt-,
ebben a világban a keresztyén erkölcs nagyon-nagyon fontos. Kérem, ez egy olyan, mintha lenne egy
szuper, nem tudom én, robbanómotoros fűnyíróm, de nem lenne hozzá benzin. Tologathatom én azt
berregve, akárhogy az udvaron, attól még nem lesz levágva a fű. Tehát Jézus a benzint is megadja
ahhoz, hogy mi a törvényt be tudjuk tölteni. Meg tudjuk tenni azt, amit a törvényben olvasunk. Meg
tudjunk szabadulni azoktól az indulatainktól, amelyek léteznek, azoktól a hamis motivációinktól, amik
léteznek, meg tudjunk szabadulni a bűneinktől, amik azért léteznek. Meg akar szabadítani bennünket
attól, hogy a saját jóságunkba, teljesítményünkbe, adakozásunkba, bibliaolvasási szokásunkba
kapaszkodva próbáljunk Istennel jó kapcsolatot kialakítani. A farizeusokkal az volt a baja Jézusnak, hogy
a teljesítményükben a törvény túlteljesítésében bizakodtak, nem pedig Isten irgalmasságában.
Reménység szerint értjük a különbséget, ugye? Az, amikor én építkezem az Isten felé és aprólékosan
fölsorolom, hogy mit tettem Istenért, meg értetek is kedves testvérek, meg a családomért, és még
sorolhatnám tovább, az nem biztos, hogy Istennek kedves.
Ha azt tudom mondani, mint Péter: „Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el
tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lukács 5,8). Ha ez az attitűd ott van a szívemben, akkor ez
nem úgy fog rám hatni, hogy húz lefele és már-már rogyadozó térdekkel bandukolok az élet
országútján, hanem épp ellenkezőleg: szabadságot ad. A keresztyén ember abban különbözik a nem
keresztyéntől, hogy tudja: kegyelemre, Isten kegyelmére szoruló bűnös. Rosszat mondanak rám? Igen,
én még ennél sokkal többet, több rosszat is tudnék mondani. Azt mondjátok, nem vagyok tökéletes.
Tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Azt mondjátok, hogy sokszor vagyok indulatos. Igen, tudom, hogy
sokszor vagyok indulatos. De az Isten szeret. Mivel szeret, meg akar változtatni, azt akarja a szívemben
kimunkálni, hogy én önként vessem alá magam az én Uramnak, Jézus Krisztusnak, és engedelmeskedjek
neki. Mondjak igent rá, mondjak igent az Ő törvényére, és ne a teljesítményembe, a havi
munkajelentésemben, szolgálati jelentésemben bízzak, hanem Isten irgalmasságában.
Tudták izraeli atyánk fiai, tudták a farizeusok is, hogy mit akar Isten? Igen, csak másképp csinálták.
Milyen gyakori kísértés ez a ma emberének is, hogy összegyűlünk, tanácskozunk, megbeszéljük, és aztán
majd mi megmondjuk Istennek, hogy ezt, vagy azt, hogy kell megcsinálni. Majd mi megmondjuk
Istennek, hogy ezt miért kell így csinálni? Sokszor szoktam említeni, hogy nem valami papi furmány vagy
református furmány, hogy bizonyos döntéseink előtt imádkozzunk, bizonyos döntéseink előtt olvassunk
Igét, nagy döntésekre gondolok, és mondjuk nem egy mosógép vagy Calgon adalék választásánál,
hanem lelki és életmeghatározó kérdések esetében kérjük az Isten vezetését. Ha elbukunk, akkor
kiáltsunk az Úrhoz és ő meghallgat bennünket és könyörül rajtunk. Isten akarata uralni akarja az egész
lényünket, nemcsak a jó cselekedet-részünket, nemcsak azt, amit odaszánunk nekik, mert épp olyan
kedvünk van, hanem az egész embert, még az indulatainkat is, a negatívumainkat is akarja Isten. Adjuk
neki oda! Sokszor úgy vagyunk ezzel, mint a videókazettás akciófilmek hőse Steven Seagal, hogy
rezzenéstelen arccal viselünk el mindent, és belül pedig olyan vihar van, hogy csoda, hogy egyben
marad a mellkasunk, mert legszívesebben felrobbannánk. Értjük ezt? Tapasztaltunk ilyet magunkon?
Ha nem, akkor higgyük el, hogy van ilyen. Én biztosan állítom, velem már volt ilyen. Isten nem azt
akarja, hogy mi úgy tűnjünk, mint akiknek békességük van, hanem Ő maga a békesség. Isten nem azt
akarja, hogy mi úgy tűnjünk, mint aki erkölcsös, hanem Ő maga az erkölcs. Azért ajándékoz meg
bennünket hittel, hogy amikor követjük Őt, akkor szép lassan, – kinek-kinek milyen tempót ad az Isten -,

kiformálja bennünk azt, hogy igent mondjunk Őrá. Egyre többször, egyre gyakrabban végleg, örökké.
Kiformálja a lelkünkben azt, hogy mi valóban erkölcsös emberek leszünk, és megsegít bennünket azzal,
hogy be is tudjuk tartani a törvényt. Ma, amikor gyorsított üzemmódban működik az emberiség, ez
nyilván egy hosszú, lassú, időigényes folyamat. Teli van magasságokkal, mélységekkel, konfliktusokkal,
békétlenséggel, harccal, rossz döntésekkel, – más alkalommal említettem -, szabad nekünk rosszul is
dönteni. Isten nem a tökéletes hívőt keresi. Isten maga a Tökéletesség és keresi azt, aki igent mond Őrá.
Jézus nem abban akarja megerősíteni a farizeusokat, a hallgatóságát, hogyha úgy teszel, mintha, akkor
bejutsz az Isten országába.
Itt a felolvasott Igeszakaszban például bíztat arra, hogy ha valakivel ellenségeskedésben vagyunk, –
nagyon furcsa itt a Ravasz László fordítás – béküljünk meg újra. Előtte békességben voltak, mielőtt
ellenségeskedés lett. Ne menj vele perre, mert lehet, hogy veszítesz! És akkor aztán lesz sírás-rívás és
fogcsikorgatás. Ugye? Tehát az Isten nem azért mond ilyeneket, hogy mi egy ilyen tedd ide, tedd oda
keresztyének legyünk, hanem képviseljük azt, amit a szívünkbe ír. A szívük hústáblájára írom a
törvényemet, mondja az Úr. „Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök,
azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek,
ők pedig népemmé lesznek” (Jeremiás31,33). Jézus biztos, hogy oda akarja írni az Ő törvényét. Amikor a
törvényre nézünk, és akarunk az életünknek valami keretet, amikor szeretnénk megjobbítani a saját
életünket, akkor erre mindig gondoljunk. Nem elég a törvény-kegyesség ahhoz, hogy jó keresztyének
legyünk. Jézus nem azt mondja, hogy tartsatok be néhány parancsolatot. Ha tízből hetet betartotok,
akkor az már elég jó, és akkor üdvözülni fogtok. Biztos láttuk a Hét mesterlövész című filmet. Mind a két
földolgozásban benne van, hogy kiesik egy ember az emeletes házból, és minden emeletnél azt mondja,
ahogy zuhan: Eddig még jó. Nekünk nincs ilyen, hogy eddig még jó. Uram, tízből öt, mit tegyek ennyire
futja. A körülmények, a testvérek, a feleségem, a férjem, a gyerekem és a többi, a főnököm. Isten a
szívünket akarja megérinteni és megváltoztatni, hogy valóban Jézus Krisztus által üdvözüljünk. Az
írástudók és a farizeusok igazsága nem elég ahhoz, hogy üdvözüljünk. A kissé cinikus és öntelt írástudók
kitalálták a számukra könnyen teljesíthető utat, egy ilyen látszat törvénymegtartási kitalálmányt és
felszínes lett a kegyességük. Ez a legveszélyesebb. Tehát az, ha valaki elutasítja Jézust, vagy odaadja
magát Jézusnak, ez mindkettő egy világos helyzet. Amikor nem hagyom, hogy a mélyre hatoljon Isten,
csak hagyom, hogy a felszínt egy kicsit megkapargassa, aztán veszek valami rozsdára is kenhető lelki
festéket, és gyorsan lemázolom vele, hogy ne látszódjon. Ez nem fogja megváltoztatni az életemet. A
törvény igenis belehatol a szívembe, rámutat arra, hogy miket vétettem, miket csináltam rosszul. Aki
odaszánja magát, annak még nagyobb kudarcot jelent az életében az, ha keresi az Isten akaratát, nem
tudja teljesíteni, de úgy tesz, mintha teljesítené. Ez egy meghasonlott állapot. Isten nem tudjuk
becsapni. Jézust nem tudjuk becsapni. Ha figyelünk a törvényre, akkor meg fogjuk érteni, hogy miért
mondja azt az Ige: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és
teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lukács 10,27). Ha szeretjük Istent, a törvény
valóság, a törvény betöltése valóság és realitás lesz az életünkben.
Ki tartja meg a törvényt? Emlékszünk a gazdag ifjúra, ugye? Milyen érdekes, hogy Jézus, amikor
mondja neki, hogy ki üdvözülhet, mondja rá a választ, ismered a törvényt, én ezeket ifjúságomtól fogva
megtartom. És milyen érdekes, hogy Jézus nem vitatkozik vele. Nem tudom, emlékszünk-e erre a
történetre.? Miközben világosan kiderül Jézus szavaiból, az ezt megelőző szakaszból itt a Máté
evangéliumában, hogy biztos, nem tudja megtartani senki a törvényt. Isten törvényét és akaratát senki
sem tölti be, senki sem tudja teljesíteni, egyedül Jézus Krisztus, Ő azért jött el közénk. Aki mégis azt
tanítja, hogy az Istennel lehet kapcsolat Jézus nélkül, pusztán az Ószövetségi törvények alkalmazásával
és betartásával, az már önmagában ezzel a mondatával súlyosan elbukik. A hitből fakad az erkölcsösség,
nem az erkölcsösségből a hit. Ha Jézusban hiszek, erkölcsös leszek. Ha erkölcsös vagyok, attól még
hihetek Jézusban, de akkor a saját erkölcsösségemben, saját törvény megtartásomban, saját
jóságomban fogok bízni, és nem fogok előrejutni Isten országában. Nem ezt akarja Isten. Jó, tudjuk az

ember bűnös, nem tudja betartani a törvényt. Ki tudja ezt a nehéz ellentmondást feloldani? Egyedül
Jézus. Ő fizeti ki a számlánkat. Ő az adósságrendező, Ő az, aki rendezi az Atya felé és felénk is a
„számlát”. Ő mutatja meg az egyéni vallásosság, az önmagunkba való bízásnak a hamisságát, és Ő az, aki
megszólít bennünket az Igéből. Ő az, aki megszólít bennünket a bizonyságtételekből, Ő az, aki megszólít
bennünket a zsoltárokból, a dicséretekből. Ő az, aki a mindenkori Istent kereső embert megszólítja és az
ember válaszolhat rá, igennel vagy nemmel. Jézus szava egészen más, mint a törvény előírásai. Más,
mint ahogy az írásmagyarázók, a farizeusok tették, hirdették. Az a csodálatos Jézus munkásságában,
hogy nem hagy kétséget afelől, hogy van adósságunk. Afelől sem hagy kétséget, hogy ezt az adósságot
ki kell fizetni. De afelől sem hagy kétséget, hogy ő ezt az adósságot kifizette helyettünk, és jöhet az
életünkbe az újjászületés, a megszentelődés, – ahogy mi reformátusok mondjuk -, hogy megteremje az
életünk azokat a gyümölcsöket, amelyeket Isten nekünk szánt ebben a földi életben.
Hogyan tudunk mégis mentesülni, hogy ne legyünk törvénykezők, ne legyünk önigazultak, ne legyünk a
saját jóságunkban bízóak? Tudjuk, hogy nagyon sok keresztyénnek csak a szája jár, megmondó ember,
megmondják a tutit. Aztán van, akit az evangélium egy kicsit hiperaktívvá tesz, és azt gondolja, hogy a
törvény adja elénk a napi tennivalókat, és akkor kardot, kapát, kaszát ragadunk az erkölcsi
igazságtalanság és a mai világ állapota ellen. Nem tudom, a Bibliából, ha olvassuk, ez a mai világ
állapota, ez teljesen világos előttünk, nem? Nem is tudom, mire számítottunk. Ha körülnézünk, akkor
erről beszél maga Jézus is. A háborúság, a szenvedés, a nyomorúság, ez be fog következni, mert az
utolsó időkben élünk. Ez a világ nem fog egyszer a homlokára csapni, mint a Postabank reklámra, hogy
ez eddig nem jutott eszembe, hogy Krisztus követő legyek. Micsoda törvényt adott Isten a szívünkbe,
eszerint kell élnem, és a haza fényre derül. Nem. Az utolsó időkben élünk, és bennünket az Isten igéje,
az Isten Szent- lelke, a testvéri közösség fog megvédeni attól, hogy akár ellustuljunk, akár szájhősök
legyünk. Isten nem akarja, hogy mi elvesszünk, nem akarja, hogy elkerüljük az üdvösséget Jézus
Krisztusban. Nem akarja, hogy megszégyenüljünk keresztyén életünk során. Isten Izraelt a törvény alatt
próbálta meg a teremtett emberiség mintájául, és hogy Izrael bűnös volt, ezzel bizonyította az
emberiségnek a világ bűnét. Ez ilyen egyszerű, ezért volt a törvény. Az emberek megszegték a törvényt,
a halál átka alá vannak vagyunk. Isten igazsága és szentsége megköveteli azt, hogy ez a bűn büntetést
érdemel és büntetést von maga után. Ezt a büntetést vette magára Jézus. Helyettünk, miattunk,
érettünk. Nem a törvény az első, amit olvasnunk kell, és arra kell tekintenünk, hogy hát ezt sem tudom
betartani, azt se tudom betartani. Vagy megveregetni a saját vállunkat, mert mennyi mindent betartunk
a törvényből, a Szentírásból. Jézusra kell bízni az életünket. Krisztus törvénye – miközben a keresztyén
nincs törvény alatt -, a szívünkbe van írva. Erősebb ez a Krisztus törvény, amely hozzáköt, mint a
kőtáblába vésett Tízparancsolat. Fontos ezt látnunk. Isten az egész embert akarja, bennünket akar. Azt
akarja, hogy mi változzunk meg és újuljunk meg Jézus Krisztus által.
A megváltatlan ember iránt a törvény szolgálata nem fejeződött be: „Tudjuk pedig, hogy a törvény jó,
ha valaki törvényszerűen él vele” (1Tim 1,8). Annak törvényszerű használata megteremti a bűn
ismeretét, és így bűnbánatra vezet. De a törvény nem azok számára van, akik már meg vannak váltva:
„a törvény nem az igazért van” (1Tim 1,9). Aki törvényszerűen él a törvénnyel, az tükörbe néz,
megismeri a saját bűneit, vétettem. Bocsánatot kér az Istentől, bocsánatot kap az Istentől a
bűnbánatára és mehet tovább az életútján. Ez ilyen egyszerű. Akik nem test szerint járunk, hanem lélek
szerint olvassuk a római levélben, az azt jelenti, hogy Isten segít nekünk ezen az úton. Jézus Krisztus az
Ő törvényét a szívünkbe írja, Igéjével és Szentlelkével naponta táplálja, növeli, építi a lelki házunk.
Lehet, hogy azt látjuk, hogy már évtizedek óta csak az alapnál járunk, és még nem látszik ki a földből. Ne
keseredjünk el, Isten látja a mi életünket és segít rajtunk, és meg fog bennünket áldani. Nem azzal, hogy
törvénykezni fogunk. Miért fontos a törvényről beszélni? Sokszor jelen van a társadalomban a
keresztyének között is az, hogy Isten akaratának teljesítése, az Isten Igéjének a valósága,
megnyilvánulása a mi életünkben jelen kell, hogy legyen. Ez igaz is, de mondjuk, aki nem vált el, az
lenézi azt, aki elvált. Aki nem volt büntetve, az lenézi azt, aki büntetve volt. Aki mondjuk

szenvedélybetegségek rabja volt, az lenézi azt, akinek látszólag nincsenek szenvedélybetegségei, és így
tovább. Sokszor úgy érezzük, hogy jobbak vagyunk, és másmilyenek vagyunk, mint azok a mások, az a
másik. Jézus azt mondja, hogy ha magunk igazságát követjük, semmiképpen nem megyünk be a
mennyek országába.
A törvény formális betartásának rengeteg példáját lehetne látni. Richard Gere filmje A legbelső félelem
is jó példa erre. Egy sikeres chicagói ügyvéd pro bono elvállalja egy 19 éves félszeg ministránsfiú
védelmét, akit egy érsek brutális meggyilkolásával vádolnak. Egyértelműnek tűnik egy gyilkosság
helyszínéről összevérezve elfutó ministránsfiú bűnössége, de az ügyvédje mindent megtesz, hogy
ügyfelét felmentsék. A skizofrén-szimuláns gyilkos rászedett ügyvédjeként, felmenteti a fiút. A törvény
tökéletes betartása volt, hatalmas ügyvédi siker — mégis a törvény sárba tiprása, hatalmas kudarc.
Vagy: Steven Seagal Törvényre törve című filjében egy másik értelmezés. A helyszín Brooklyn, a
főszereplő, pedig Gino (Steven Seagal), a kemény nyomozó, aki a hatóságok jóváhagyásával, ám saját
belátása szerint szerez érvényt a törvénynek. Madano (William Forsythe), a kábítószer-kereskedő, a
maffia kiszolgálója a nyílt utcán lelövi Gino barátját. A nyomozó a bosszú angyalaként kegyetlen
hajtóvadászatra indul Madano ellen, aki esztelenül lövöldözve menekül Brooklynon keresztül. A
törvényt itt sajátosan értelmezi a főhős. Farkastörvényű világunkban már olyan kevés jóval is
megelégszünk, vagy megelégednénk, ha legalább az a kevés jó megvolna. Közbiztonság tekintetében
megbékülnénk talán már azzal is, ha kevesebb lenne a gyilkosság, a rablás, a leszámolás — vagy
legalább a maffia csak saját körén belül művelné ezt, és nem ártatlan kívülállókkal is. A ‘nem bűnöző’
már majdnem a jó ember szinonimája lett. A kevésbé rosszat már majdnem értéknek fogadjuk el. Ebből
aztán könnyű arra az álláspontra jutni, hogy mivel én nem vagyok ilyen rossz, akkor tulajdonképpen jó
vagyok. És máris elérkeztünk a farizeusi gondolkodásmód gyökeréhez. Mivel én nem teszek olyan
rosszakat, mint mások, különb vagyok náluk. Csakhogy a több igazság Jézus szájából nem ezt jelenti! Ez
nem mennyiségi különbség, nem a másikhoz hasonlítva több, hanem minőségi ugrásra van szükség,
valami egészen másra!
Arra van szükség, hogy őszintén megnézzük, mi van önmagunk vallásos máza alatt. Kivel és meddig
tudjuk elhitetni a magunk nagyszerű, tökéletes voltát? Embereket lehet, hogy be tudunk csapni
hosszabb-rövidebb ideig — de Jézust egy pillanatig se! Egyszer mindannyiunknak válaszolnia kell arra a
kérdésre, szembesülnie kell azzal, hogy Jézus minek lát engem?! Jézus nemcsak törvényalapú vallásos
rendszerünk csődjét mutatja meg, hanem szembesít is Önmagával. A törvény így szól? Én pedig azt
mondom! Az Ő szava más, mint a törvény — nem azt mondja, hogy tedd ezt vagy tedd azt, mert ezt
követelem, és ezzel kell elszámolnod. Jogában állna így behajtani Isten követeléseit, ez nem kétséges.
Az evangélium azonban éppen az, hogy Atyánk nem ezt teszi! Ehelyett Jézus azt tárja elénk, hogy aki
követésére szegődik, annak a törvény már nem elhordozhatatlan teher, hanem gyönyörűséges iga:
„Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,30.) Aki ott van, ahol Ő, az átéli az
újjászületést, ami azt jelenti: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.” (Jer 31,33.) Ez az
evangélium lényege, és ez a nagyobb, ez a több igazság! Az igazság nem Isten követelése az embertől,
hanem Isten ajándéka az embernek!
Egyetlen igaz ember sem juthat be tehát a mennyek országába — hangozzon bármilyen furcsán is!
Egyedül a bűnösök juthatnak be, ha Krisztus farizeusokat messze felülmúló igazságát elnyerik a
bűnbocsánat ajándéka által. Pál: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul
meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk
a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg
egy ember sem. … Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.” (Gal 2,16;
Ámen!
Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan viszonyulsz az Ószövetséghez, az ott olvasható törvényekhez?
2. Milyen hatással van ez a hozzáállás hited épüléséhez?
3. Mi a véleményed a törvény-evangélium jelentőségéről?
4. Milyen problémákkal küzdesz a törvénykező, ítélkező keresztyén élettel kapcsolatban?
5. Milyen segítségre, tanításra volna szükséged a törvény – Krisztus törvénye témakörben?