2023.07.30.

Olvasandó: Jób 29-30.

„Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által. Tudod, hogy az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem, köztük Fügelosz és Hermogenész is…”

2Timóteus 1, 8-15.

 

„Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” 2Timóteus 4, 6-8.

 

A napi igeként olvasott 2Timóteus levél Pál apostol lelki öröksége, amelyet a fiatal munkatársnak ad át. Az idős, mártírhalálra készülő Pál átadja a stafétát, és féltő szeretettel átadja a legfontosabb tudnivalókat még egyszer. A levél kezdetéről és végéről olvastunk egy-egy rövid szakaszt. A kulcsfogalmak, amelyek keretezik és végig kísérik ezt a levelet: megőriz, megtart, állhatatosan megmarad. A korabeli keresztyéneknek nagyon fontos volt ezt az üzenetet megérteni. Timóteus sajátos helyzetében Pál jónak látta különösen is hangsúlyozni. A mindenkori keresztyéneknek nagyon fontos ez az üzenet, amely azért szól ma is, mert a mi sajátos helyzetünkben Urunk még inkább hangsúlyozni akarja.

 

Az állhatatlan emberi természetünk – a mindenkori keresztyénség számára kísértés. A XXI. századi jóléti kultúra, amelyben mi ma élünk ezt nagyon felerősíti: a korábbiakhoz képest sokat veszítettünk az állóképességünkből.  Korunk és kultúránk általános jellemzője, hogy minden eddiginél inkább középpontba került a kényelem. Külső kényszerek szorítása lazult, a technológiai fejlődés segíti, kényelmesebbé teszi az életünket szükségtelenné téve bizonyos régebbi korokban megszokott erőfeszítéseket legyen bár szó közlekedésről, háztartásról vagy az egymás közti kommunikáció lehetőségeiről. Jó dolog, hogy van segítségünk, az erőfeszítés hiánya azonban elkényelmesít. Nem szeretjük a külső kényszereket, de azok sokszor segítenek edzésben maradni. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a gyermekeink még nagyon kicsik voltak, mondta egy beszélgetésben egy ismerősünk, akinek akkoriban egy gyermeke volt: jól tudom, hogy nem használ a gyermekemnek, ha mindent megadok neki, amire csak vágyik, de annyira nehéz ezt szülőként betartani! A feleségemmel erre felnevettünk: látod, nekünk nincs ilyen problémánk! Akkoriban ugyanis már 4 gyermekünk volt, és ha akartunk volna sem tudtunk volna megadni nekik mindent, amit csak kívántak. A külső korlátok sokszor segítenek a kényelmesebb út helyett azt az utat járni, ami az életet szolgálja. Ebből a szemszögből is láthatjuk az életet, az értékeket, nem csupán a jólét és a kényelem oldaláról.

 

A kényelemközpontú életszemlélet vezérelve: minden helyzetben a magam épülését, örömét, kényelmét keresem, „mert megérdemlem.” E szerint a vezérelv szerint keresnek sokan olyan társat maguknak, aki lehetőleg minden szükségletüket kielégíti, de ő maga nem kíván sokat és főleg nem próbálja megváltoztatni őket. A kényelemközpontú gondolkodás teszi rendkívül nehézzé az elköteleződés vállalását – nem csak a párkapcsolatokban, hanem minden területen -, mert az ember mindenhol addig akar csak maradni, amíg egy helyzetből, kapcsolatból több előnye származik, mint amennyi kötelezettsége.

 

A kényelem veszélye, hogy azok az izmaink, amelyeket nem használunk elsorvadnak. Igaz ez fizikailag, szellemileg és lelkileg is. Azok a „lelki izmaink”, amelyeket nem edzünk, nem használunk, elerőtlenednek, elhalnak. Ez nem egészséges, ha pedig egyszer szükségünk lesz rájuk, akkor cserben hagynak.

 

A kényelemközpontú gondolkodással szemben Isten útja nemes harc, amit meg kell harcolni. Nem azért nemes, mert nem izzadunk meg bele, és még csak a ruhánk sem lesz sáros. Azért nemes, mert a cél nemes, az ügy nemes, amiben helyt kell állnunk. Az a szó azonban, amit itt Pál a harc leírására használ – agónia -, érzékelteti, hogy a harc életre-halálra megy, komolyan kell vennünk, bele kell adnunk apait-anyait, és szakadni fog a ruhánk, és az inunk is, mert kemény a küzdelem!  

 

A hívő élet futás, amit végig kell futni, ahol a célig erőfeszítést kell tenni. Korunk jellemzője az is, hogy mesterei vagyunk a jó kezdeteknek, de a kitartás hiányzik. Számtalan pályázati lehetőség van a beruházási projektekre, de a fenntartásra, karbantartásra, rendben tartásra nincs pályázat, így sok monumentális beruházás lepusztul. Türelmetlenségünkben mindent gyorsan, sőt azonnal akarunk. 10 méteres sprint után már elismerést, eredményeket és pihenést szeretnénk.  

 

Talán úgy érezzük, hogy jó lenne a megtéréskor azonnal a mennybe ugrani, kihagyva a küzdelmet, Isten azonban akkor indít el egy személyre szabott, küzdelmes úton bennünket. A jó kezdés is fontos, az ige azonban nem a jó kezdetet hangsúlyozza elősorban, hanem a kitartást a hitben, az Istentől kapott kincsünk megőrzését, az ajándékba kapott új élet karbantartását… Erre van szükségünk a hívő élet útján, hogy kudarcot ne valljunk.  

 

A Pál apostol által az olvasott igében használt szavak erős ragaszkodásra utalnak. Megőriz (fülasszó) –   őrizetben tart, fogságban tart, megtart, őriz, vigyáz rá, ragaszkodik! Ahogyan egy értékes fogolyra vigyáznak, ahogyan az őr magához láncolja az őrizetest, hogy véletlenül se veszítse el. Megtart (téreó) – figyel, figyelmesen, pontosan követ, szemmel tart, (meg)őriz, óv, védelmez. Ahogyan egy különösen nagy értékre vigyázok, törődéssel, féltő figyelemmel karban tartva azt.

 

Őrizd meg, tartsd meg! Miért van szükségünk mindezekre?

Azért, mert a világ változik körülöttünk. Az emberek hozzáállása is változik. Jób könyve 29. és 30. fejezeteiben Jób a nyomorúságában fájdalommal tapasztalja meg, hogy az emberek hozzánk állása, a társadalmi megítélésünk változékonyabb, mint az időjárás. Átéli és elpanaszolja, hogy egykor tisztelték őt, hallgattak rá, súlya volt szavának és személyének egyaránt, most azonban elfordulnak tőle, megvetik, semmibe veszik, elveszítette társadalmi megbecsültségét és súlyát. Mi változott meg? Nem Jób erkölcsisége, nem az igazság, az értékek, amiket képvisel, hanem a külső körülményei: sikeres emberből sikertelen lett. Emiatt fordultak el tőle az emberek. Pál apostol is beszél erről Timóteusnak: „Az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem…” 2Tim 1, 15. „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott…”  „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. – Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített…” 2Tim 4, 10. 16-17.

Fájdalmas ezzel a jelenséggel személyesen találkozni. Jól tesszük azonban, ha józanul látjuk: ez nem elszigetelt, csak nekünk címzett jelenség, egészen egyszerűen így működik a bűn által megromlott emberiség. Megsértődés helyett Jézus józan szeretetével élhetünk: szerette az embert, a legdrágábbat adta az emberekért, de „nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben.” János 2, 24-25. Amikor súlya van a szavadnak és figyelnek rád, akkor használd ezt a lehetőséget arra, hogy az evangéliumot képviseled, hogy ezzel használj, szolgálj azoknak, akik figyelnek rád, ha pedig nem figyelnek rád, te akkor is ragaszkodj Uradhoz, őrizd meg továbbra is azt, amit tőle kaptál!

 

Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket, melynek ez volt a címe: „Xanax nemzedék”. Arról elmélkedett a cikk írója, hogy az úgynevezett X generáció, amelyiknek a rendszerváltás körül volt kialakulóban a felnőtt személyisége, azért olyan lebilis lelkileg, mert éppen ebben a fontos életkorban változott meg  körülötte az alapvető világszemlélet. A cikk így fogalmazott: a rendszerváltás előtt azt hallottuk: Kádár jó; majd a rendszerváltás idején: nem tudjuk pontosan, hogy mi van; a rendszerváltás után pedig: Kádár rossz! Néhány év alatt teljesen más szemlélet, értékrend, igazság a közgondolkodásban.

A cikket olvasva elgondolkodtam azon, hogy mi az, ami mégis stabilitást adhatott ebben a helyzetben lelkileg? Az, hogy bár éreztem én magam is a generációmra nehezedő  nyomást, az élet igazán biztos alapja azonban nem az volt számomra, hogy Kádár jó vagy rossz, hanem az, hogy az Úr jó! És ez igaz volt a rendszerváltás előtt, közben és utána is, igaz ma is és igaz lesz mindvégig! Őrizd meg, tartsd meg, maradj meg benne, akármerre fúj is az aktuális szél, és akármit is követ éppen a többség!

 

A II. világháború után nagy evangéliumi ébredés volt Magyarországon. Akkoriban sokan fordultak a hithez, az egyházakhoz.  Majd jött nemsokára a kommunista fordulat, ami megrostálta a hívőket. Sokan elfordultak, a templomok kiürültek. Ma szabadon gyakorolhatjuk a hitünket, de józanul tudnunk kell, hogy ez megváltozhat. Fontos kérdés: mi lesz a hiteddel, ha megváltozik körülötted a keresztyénség megítélése?

 

Szükségünk van azért is a figyelmeztetésre, mert életünk terhei, fájdalmai nehézzé teszik a harcot. Timóteusról kiderül Pál leveleiből, hogy egészségi problémákkal küzdött. Ezért Írja neki az apostol: „Ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral is.” 1Tim 5,23. Pál magáról is azt írja, hogy „tövist” hordozott a testében, amelyet Isten háromszori kérésre sem vett el. A betegségen túl hordozhatunk elutasítottságot, értetlenséget, a környezet rosszindulatát, elfáradunk, túlterhelődünk, lehetnek veszteségeink stb… Ezek mind hozzátartoznak az úthoz… A napi igeként olvasott Jób könyve határozott üzenete az, hogy ebben a megtört világban a szenvedés a hívő ember életét sem kerüli el. Jób végig elutasítja barátainak azt a téves valóságértelmezését, hogy nem élne meg szenvedést és nyomorúságot, ha megmaradt volna a hitben. Jób Istenhez hűséges emberként él meg megrendítően mély szenvedést. Mindeközben nagyon fontos ez az üzenet: ne add fel! Őrizd meg, tartsd meg a hitedet!

 

A hit útján személyre szabott terhet jelent bűnös, régi természetünk, amivel bajlódunk. Mindenkinek más teszi nehézzé a krisztusi emberként való életet, de mindannyiunknak megvan a személyre szabott harca a saját természetével szemben. Timóteusról megtudjuk, hogy meg kellett küzdenie a bátortalanságával, visszahúzódó személyiségével. Ezért mondja neki Pál: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt!” 2Tim 1, 7-8. Rossz felé irányuló vágyain keresztül is kísértés alatt volt. Ezért figyelmezteti Pál: „Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!” 2Tim 2, 22.      

Mindez nem változik meg egy csapásra. Egy életen át formálódnunk kell, harcolnunk a régi természetünk ellen. S úgy tűnik Isten megengedi a kudarcokat is gyermekei életében. Nincs instant, azonnal ható megoldás, türelemre, kitartásra van szükség: ne add fel a harcot, őrizd meg, tartsd meg a hitet, ragaszkodj!

 

Ami pedig talán a legnehezebb: van, hogy Isten is távolinak, érthetetlennek tűnik. Az érzelmi hullámzás sokunk számára problémát jelent a hit útján: van, amikor megtapasztalom a bensőséges, felüdítő kapcsolatot Istennel, és van, amikor száraz az igeolvasás, az imádság, eltűnik a jó érzés… Mi van ilyenkor? Mintha Isten nem lenne velem, mintha visszahúzódott volna. Talán (már) nem is szeret… Különösen az érzelemközpontú ember tud ilyenkor elkeseredni, elbizonytalanodni.

És van, amikor ennél még sokkal komolyabb a helyzet, ahogyan erről Jób bizonyságot tesz.  Imádkozol és nem szűnik meg a szenvedés, nem a jó forgatókönyv valósul meg… „Bizony, jót reméltem, és rossz jött. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.” Jób 30, 26.

Igen, igaz az, hogy Isten erőt ad minden helyzetben! De van, amikor nem érzed ezt az erőt sem! „Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem. Kegyetlenné váltál irántam.” Jób 30, 20-21. Jób könyvének végén kiderül, hogy Isten egy pillanatra sem fordított hátat hűséges gyermekének, nem ejtette ki őt a kezéből, de Jób hosszú ideig egészen valóságosan úgy érezte, hogy elhagyta őt az Úr, elfordult tőle, és Isten engedte azt, hogy ezt érezze! Ha ilyen helyzetet megélhet hívő ember, akkor mennyire fontos ez a buzdítás: őrizd meg, tartsd meg a hitet!  

 

Mindezek alapján láthatjuk, hogy nagyon felszínes, és téves az a gondolat, hogy a hívőnek Isten minden vágyát megadja, és Jézussal a könnyebb úton járhatunk ebben a világban! Ezzel szemben Pál apostolról és munkatársairól ezt olvassuk: „Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” ApCsel 14, 22.

 

Szükségünk van erre az üzenetre: őrizd meg! Jób példájából láthatjuk, hogy mit jelent ez a ragaszkodás a hithez, Istenhez. Jób érthetetlen szenvedései között panaszkodik, értetlenkedik, vádolja is Istent, kérdéseket tesz fel, de egy valamit nem tesz meg soha: nem tagadja meg az Urat! Pedig erre bíztatja még felesége is: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” Jób 2, 9. Mindvégig ott van Jób szívében valamilyen reményen túli remény, makacs kapaszkodás: én akkor is Istenre apellálok! Akkor is benne reménykedem! „De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért?” Jób 30, 24. Én akkor is kinyújtom kezem az Úr felé, akkor is hozzá kiáltok segítségért! Előtte maradok, és előtte öntöm ki panaszomat is! Rá várok, csak ő az én reménységem.  

Pál apostol hányatott életútja végén visszatekintve minden megpróbáltatásra, így tesz bizonyságot: a hitet megtartottam. És így buzdítja erre ifjú munkatársát, utódját: Őrizd meg!

 

Ez a felszólítás nem légüres térben hangzik el. Ragaszkodásunk alapja Isten hűsége. Ez biztos alap, amelyre épülhet a kitartásunk

Biztos alap a múltban: Amit Jézus tett érted és értem. Ez nem változik meg soha, ez tény. Ő nem adta fel, kitartott értünk mindvégig, elment a végsőkig. A kereszten halála előtt kimondta: Elvégeztetett! Ez már megváltoztathatatlan tény. Ez a kőszikla, ami nem inog, az ő győzelme, szabadítása. Az, amit Jézus Krisztus tett értem!

Biztos cél a jövőben: „végezetre eltétetett nekem az igazság koronája.” – mondja Pál. Nem a szenvedés, a küzdelem, a veszteség, a pillanatnyi kísértés a történet vége. Az igazság koronája lehet majd a történet vége Krisztusban. A jóléti kultúra nagy problémája, hogy az emberek evilági keretek között keresik a beteljesedést. A keresztyénség mindig is arról beszélt, hogy az élet célja nem itt van, a teljesség nem itt van. Vissza kell találnunk ehhez az evangéliumi igazsághoz. Itt előízt kapunk, itt is sok áldást tapasztalunk, „üldöztetésekkel együtt” (Márk 10, 30.); de a java nem itt van, a java még hátra van! A jelen nehézségei között erre nézhetsz előre!  

Biztos kézben a jelenben. „tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra… A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” 2Tim 1, 12.14. Ha jól figyelünk, megértjük, hogy a hit útján valójában nem mi őrizzük meg a kincset, hanem Isten Szentlelke, aki bennünk lakik. Nem mi változtatjuk meg magunkat, hanem ő formál át, nem mi tartjuk meg magunkat az üdvösségre, hanem ő. Neki van hatalma megőrizni, te pedig a „bennünk lakozó Szentlélek által” őrizd meg!

 

Őrizd meg! Voltaképpen ezt jelenti: kapaszkodj az Úrba minden áron! Csak tőle ne szakadj el! Halld meg a mai üzenetet, amikor bármi miatt nehéz, vagy amikor a könnyebb út csábít: Őrizd! Maradj meg benne! Tartsd meg! Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. A hívő élet felsorolt nehézségei közül melyik érint meg most leginkább téged: az emberek hozzáállásának változékonysága, a körülményeidben tapasztalt nehézségek, a régi természeteddel folytatott harc, vagy az, hogy Isten időnként távolinak tűnik?
2. Milyen élethelyzetben talál, és mire indít most téged ez a felszólítás: Őrizd meg!
3. Ki az, akinek továbbadnád ezt a figyelmeztetést? Miért?

 

Végh Miklós, lelkipásztor