2023.08.06.

Olvasandó: 1Királyok 3, 5-15.

 „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” Jakab 1, 5-8.

 

„Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.” Jakab 3, 13-18.

 

Miért vagyunk ma itt a templomban, miért figyelünk együtt (igehirdető és igehallhatók is) Isten igéjére? Sokféle választ adhatunk, de az egyik legfontosabb:

 

Azért, mert nincsen bölcsességünk. Mit jelent ez? Lehet, hogy nagyszerűen értünk a magunk szakterületéhez, lehet, hogy hosszabb-rövidebb idő alatt szerzett élettapasztalatunk is van sok mindenben, talán egészen jól ismerjük már a Bibliát is, talán fejből tudnánk idézni belőle szakaszokat, sok jó ötletünk van, különösen, ha másoknak kell tanácsot adni, mégis azt mondom: nincsen bölcsességünk. A bölcsesség a Biblia szerint ugyanis nem lexikális tudást jelent, nem diplomák számának kérdése, és nem is szakértelem valamiben, még csak nem is élettapasztalat önmagában, hanem az életben az Isten akarata szerinti eligazodást jelenti. A jó és rossz út közötti különbségtétel és a jó választásának képessége. Nem elméleti hittan: a bölcsesség azt a látást jelenti, amellyel a gyakorlatban felismerem Isten akaratát és a jót tudom választani. Felismerem, hogy mi itt és most Isten akarata, mi az, ami biztosan jó, építő? Mi az, ami az életet munkálja, menti, védi? Az örök életet. Mi az, ami építi a közösséget? Mit tegyek itt és most? Mi az Isten szerint jó abban az aktuális helyzetben, amiben most vagyok? Mi a dolgom, mi a feladatom Isten szerint? Mit kell tennem, mondanom és mit nem?

 

„Ha valakinek nincs bölcsessége…” Ez egy költői mondat. Mert van olyan, akinek van bölcsessége önmagában? Nincsen bölcsessége… Ez nem egy különleges, szégyellnivaló hiány az ember életében: az Isten szerinti eredeti szereposztás az, hogy nekünk nincs önmagunkban, függetlenül lelki látásunk, bölcsességünk! A jó és gonosz tudásának a fájának tilalmával az Éden kertjében Isten pontosan ezt mondja az embernek: azt a kérdést, hogy mi a jó és mi a rossz, hagyd az én kezemben, ember! Ne legyen saját bölcsességed. Figyelj rám, kérdezz engem, bízz bennem és fogadj szót nekem, és élni fogsz. Neked nem is kell tudnod, hogy mi a rossz, nem kell megismerned a halált, bízd rám ezt a kérdést, élj velem, figyelj rám, fogadj szót nekem és tőlem megtudod, ismerni fogod a jót, ismerni fogod az életet és az elég lesz: élni fogsz örökké! Ezt mondta az Úr. Értjük, hogy ez nem egy függetlenül használható képesség, hanem egy kapcsolat: mindenestül az Úrra vagyunk utalva, ő a bölcsesség. Az, hogy nincs bölcsességünk, nem betegség, hanem az élet alaprendje. Az, hogy nincsen saját bölcsességünk, nem egy szégyellnivaló baj.

 

A baj az, hogy nekünk saját bölcsesség kellett, Istentől függetlenül. Ez a bűn. Ezért tartunk itt, ahol tartunk. „Ha valakinek nincs bölcsessége…” Paradox módon így fogalmazhatjuk meg a valóságot: nem az a baj, hogy nincsen bölcsességed, hanem az, hogy nagyon is van!

 

Amióta elszakadtunk Istentől, azóta nagyon tudjuk, és nagyon szeretnénk bizonyítani is. És ezzel fokozzuk a bajt. A kísértés így szólt: „megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, hogy mi a jó és mi a rossz.” 1Mózes 3, 5. Világunk és életünk állapotából látjuk, hogy mekkora csúsztatás volt ez az ígéret! Az élet tudói helyett tudálékosok lettünk. okosság helyett okoskodók, bölcsek helyett bölcselkedők. Jótanácsa mindenkinek van, az igazát mindenki be akarja bizonyítani, egymással versengve mindenki meg akarja mutatni, hogy ő tudja jobban.

 

Jakab címzettjeinek gyülekezetében jelen volt ez a probléma. Vannak megmondóemberek, akik bölcsességük tudatában kioktatnak, akit csak lehet, és vannak, akik összemosolyognak gúnyosan hátuk mögött: ők megmondóemberek, bezzeg, mi bölcsen hallgatunk!  Az ember a maga bölcsességét szeretné bizonyítani, és ezzel fölé nőni a másiknak. Ez pedig biztosan nem hoz békességet, épülést, életet, csak széthúzást.

 

„Tudni fogjátok mi a jó…” – mondja a kísértő. Mit tudunk? Azt, hogy a saját szempontunkból mi tűnik jónak, ennek akarunk érvényt szerezni, mi tűnik veszélyesnek, ezt igyekszünk elkerülni. A saját szempontunkból. Az Isten szerint a jó ezzel szemben azt jelenti, hogy mindenkinek jó. Az élet, a szeretet, a békesség védelmére és építésére. Ez a bölcsesség útja Isten szerint. Ennek a helyébe lépett az én bölcsességem, a szerintem jó. Csoda, hogy háború van kicsiben és nagyban?

 

Olyan állapotba kerültünk, hogy úgy tűnik, ebben a bűn által megtört világban nem is lehet megtalálni az igazán jó megoldásokat. Mintha minden problémára adott válaszunknak lenne mellékhatása, amivel nem számoltunk… Augusztus 6. Hiroshima 78. évfordulója. Az atombomba szörnyű valósága figyelmeztet arra, hogy mire képes az emberi bölcsesség. Egy háborúban vagy te ütsz, vagy téged ütnek… Látszólag vannak győztesek, közben mindannyian vesztesek vagyunk. Hová jutott az Isten képére alkotott ember? És miről szólnak kicsiben  a mi hétköznapi háborúink?

 

Jakab gyülekezeti tagoknak ír, hívő embereknek, akik azt mondják: ismerem a bölcsességet, van hitem. Nekik írja: Nézd meg, hogy mit mutatnak a cselekedeteid, indulataid! Én tudom – mondja az ember.  Engem ne oktasson senki! Persze tudom. Az önző indítékaim szerint van bölcsességem. Tudom, hogy hogyan kerüljek én előtérbe, hogyan biztosítsam azt, amit én szeretnék, hogyan mutassam meg, hogy mennyire jó vagyok, mennyire humánus stb. Ehhez van eszünk! Csakhogy ez a bölcsesség nem épít, hanem tönkre tesz egy közösséget. Nem összehoz, hanem szétdobál. Tartsunk tükröt magunk elé! Szeretjük a saját bölcsességünket fitogtatni. Miről szól a viselkedésünk? Földi, ördögi, vagy mennyei bölcsesség?! Mit mondana a környezeted?! „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” Jakab 3, 13. „Ha pedig valakinek nincs bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől…” 

 

Nem kellene megállnod, és végre egészen őszintén kimondanod: nincs bölcsességem nélküled, Uram!

 

Jézus Krisztus azért halt meg, hogy a saját „bölcsességünk” zsákutcájából, ebből a halálos állapotból kimentsen bennünket, és visszahelyezzen az eredeti rendbe, mert számukra az az élet. Megtérni, hívő embernek lenni nem azt jelenti, hogy bocsánatot kapok a bűneimre, aztán megpróbálom kitalálni, hogy mit kezdjek az új életemmel. Az új élet szabálya Isten szerint: Nincsen bölcsességed, kérd tőlem! „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.”  Jakab 3, 17. Ez nem nálam vagy nálad van letétben. Ez felülről való. Ez a bölcsesség Jézus Krisztusnál van. Az élet nagy fordulata, amikor az ember le tudja tenni azt a nagyképű, magabiztos hozzáállást, hogy én tudom. A megújulás kezdete az, amikor beismerjük: mi nem tudjuk. Amikor letesszük a nagyképű, magabiztos magától értetődőséget, és alázattal elkezdjük kérni Istent. Az Isten világában, amelyik az övé és végső soron az ő szabályai szerint működik, Istentől kapott élettel, Tőle kapott küldetéssel mi más lenne a bölcsesség?

 

Eljutottunk-e már odáig, hogy nincsen bölcsességem? Az élet ott kezdődik, hogy elkezdesz kételkedni a saját magától értetődő látásodban, megtorpansz a széles úton, amin magadtól magabiztosan jártál, felteszed a kérdést: hátha nem is jól tudtam? Hátha tényleg nem jó irányba megyek? Mert, ha idáig eljutsz, akkor tanítható leszel, akkor nyitott leszel arra, hogy felismerd az Isten akaratát. Aki abban a magabiztos meggyőződésben van, hogy ő jól tudja, ő tudja jól – mindenki más legalábbis értetlen, hitetlen és vak -, az nagyon veszélyes helyzetben van. (Vicc az autópályán szembe közlekedő sofőrről)  

 

Ha valaki már felismerte, hogy nincs bölcsessége, kérjen Istentől. Ez látszólag evidens, mégsem az. Ha tanácstalan vagy, és már eljutottál oda, hogy iránymutatást kell kérned, kitől kérsz? Kire figyelsz?

Mit jelent Istentől kérni a bölcsességet? Imádságos szívvel a Szentírásból keresni a válaszokat. Azt az igyekezetet jelenti, hogy törekszem megérteni a Biblia aktuális üzenetét az életemre és a közösségem életére nézve. Minden megújulás a Biblia újrafelfedezésével kezdődött. Az 500 évvel ezelőtti reformáció, minden ébredés azóta is az egyházainkban. Hitünk és életünk zsinórmértéke, ezt tanítjuk a Bibliáról. Ebben jelentette ki Isten az ő akaratát. Sok bibliai történetet ismerünk, de vajon az aktuális kérdéseinkre onnan keressük-e a választ? Vagy inkább hagyatkozunk a szokásainkra, a megérzéseinkre, erős vagy kevésbé erős véleményekre, arra, ami a természetünk szerint egyszerű, magától értetődő? Hol keressük a kérdéseinkre a választ? Mit mond erről a kérdésről a Biblia? Milyen értékeket tart fontosnak a Biblia? Mit jelentenek ezek az értékek számunkra a gyülekezet életében?

A Szentírás olvasása nem protestáns jócselekedet, amivel megnyugtathatjuk magunkat: kedves vagyok Isten előtt, mert ma is megtettem a kötelességemet, elolvastam az Igét a Bibliaolvasó Kalauz szerint. Mind a kettőt, még az Ószövetségit is, és imádkoztam is. Hívő kötelesség a mai napra pipa! Esetleg elmondhatom, hogy már hányszor elolvastam a teljes Bibliát… Nem. A Szentírást azért olvasom, hogy egyre jobban megértsem, hogyan gondolkozik Isten az életről, és felismerjem az Ő aktuális akaratát abban a helyzetben, amiben élek. Választ keresek a kérdéseimre, iránymutatást az életemre nézve. Olvasod? Így olvasod? Isten bölcsességét, látását kérve, keresve benne? Kérnünk kell és Istenre figyelnünk engedelmes szívvel: mit mond az ő igéje jónak és rossznak itt és most?

 

Hittel kérje – Mit jelent ez? Jakab egész levele a hit gyümölcseiről szól. Hittel kérni azt jelenti, hogy cselekvésre készen. Amit Isten mond, amit megértettem, azt elhiszem, arra rábízom magam, az alapján cselekszem, ahhoz igazítom a gyakorlatomat. Hittel és kételkedés nélkül kell kérnünk: vagyis mindent egy lapra feltéve, készen arra, hogy azt a döntést hozzuk, amit Isten megmutat. Amit Isten mond, én arra bízom magam.

A kételkedés itt nem azt jelenti, hogy kételkedem Isten létében – Jakab olvasói ebben egyáltalán nem kételkedtek („Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed” 2, 19.) –, nem azt jelenti, hogy kételkedem abban, hogy Isten tud bölcsességet adni. Jakab egy különleges kifejezést használ többször is a levelében: dipszüchosz – két lelkű, két szívű. A szív, a lélek az irányító központ, ami meghatározza a cselekedeteimet. Kétlelkűnek lenni azt jelenti, hogy kérem Isten bölcsességét, de van egy megoldásom, egy saját programom, ami alapján végül is cselekszem. Van egy saját gondolatom, kérem Isten akaratát is, és én eldöntöm, hogy Istenét vagy a sajátomat választom. Gyökössy Endre mesél egy történetet valakiről, aki így kért tőle tanácsot egy élethelyzetben: „Voltam már Joó Sándor bácsinál, Farkas Jóska bácsinál is, most eljöttem, hogy megkérdezzem Bandi bácsit is, mit tanácsol.” Gyökössy ezt kérdezte tőle: „Mit akarsz, mit tanácsoljak?” Tudta, hogy úgyis addig megy, amíg talál magának valakit, aki azt mondja, amit hallani szeretne.

 

Hittel kérni ezzel szemben azt jelenti, hogy mindent egy lapra feltéve kérem Istentől a látást, a bölcsességet. Azzal az elszánással keresem az akaratát, hogy az fogja irányítani az életemet, aszerint fogok cselekedni, ahhoz szabom magam.  

 

Mi van a szívedben? A megújulás azzal kezdődik, hogy felismerem: nincs bölcsességem. A kételkedés a saját bölcsességemben jó kezdés, de nem szabad itt megállnom. A megújulás azzal folytatódik, hogy döntést hozok: Isten bölcsességére bízom magam. Azt fogadom be a szívembe, és ahhoz fogom igazítani magam. Bármit mondjon is. Nem maradok kétségben, hanem együgyű leszek, vagyis egy ügyre, az Istenére teszem fel az életemet. Nagyon sokszor az az erőtlen, hányódó keresztyénségünk oka, hogy ez az odaszánt döntésünk hiányzik.

 

A kétlelkűség, amikor nem teszek fel mindent egy lapra, Isten akaratára, hanem van egy másik programom is. És nem egyértelműen az Istenét cselekszem.

Kétlelkűség az is, amikor én a fejemmel már tudom, hogy mit kellene tennem, de a szívemben más program fut, mert más mozgatja a cselekedeteimet. Esetleg a szokás visz tovább, vagy az, ami nekem kényelmesnek tűnik, a régi természetem jobban el tudja fogadni. Ami sikert, vagy kevesebb harcot, szenvedést ígér. Ami belém idegződött a neveltetésemből, vagy ami felé sodor a környezetem esetleg a félelmeim. Legtöbbször nem is tudatosítjuk magunkban ezt a kettősséget. Nagy meggyőződéssel mondok, „hiszek” valamit és teszek valami egészen mást.

 

Példák a kétlelkűségre, hogy jobban értsük.

Tudjuk, hitvallásosan hisszük, hogy kegyelemből, hit által van üdvösségünk, nem cselekedetekért. Vagyis életünk Isten előtti értékét és elfogadottságát nem a teljesítményünk adja. Miért van az, hogy mégsem tudunk megállni, megnyugodni, állandó teljesítménykénszerben élünk?

Jézus szerint a legnagyobb parancsolat a szeretet parancsa, a mindennapi életben mégis alá-fölé rendeltségi struktúrában gondolkozunk, igyekszünk mások fölé kerülni különböző eszközökkel (mások leszólásával vagy nagy hangerővel, erőszakoskodással pl.)

Isten gondoskodik a szükségeinkről. Az ő országát igazságát keresni a legfőbb dolgunk a többi ráadás, amit ő biztosan megad ehhez. Hisszük, nem? Akkor hogyan uralhatja el az életünket ennyire az aggodalom, és hogyan kötheti le a figyelmünket annyira a ráadás, hogy még Isten világos parancsát is képesek vagyunk megszegni érte? Miért van az, hogy sok döntést kizárólag az anyagi szempont határoz meg?

 

Mi van a szívemben? A legnagyobb kérdésünk éppen az, hogy hogyan juthat el egy felismert igazság a fejünktől a szívünkig (ez a leghosszabb út). Felismerem, megértem, és ez kezdi mozgatni az életemet. Elkezdem gyakorolni. Hittel kérni Isten bölcsességét, azt jelenti, hogy azután arra építek, ahhoz igazodom. Nem belegondolkodom magam egy gyakorlatba, hanem belegyakorlom magam egy gondolkodásmódba. Máshogyan nem megy. Milyen értékeket ismerünk fel a Bibliából? Mit jelent ez számunkra itt és most, abban a helyzetben, amiben vagyunk? Igazodunk hozzá. Ez a bölcsesség. És Isten mindig megmutatja az ő útját annak, aki becsületesen kéri, és nem játszmázik vele, aki kész a szívébe fogadni azt, amit ő mondott és engedelmeskedni neki.

 

Ez a bölcsesség fog építeni: az életünket, a családunkat, a gyülekezetünket, a világunkat, csak ezzel a bölcsességgel leszünk épülésére a közösségünknek, ellenkező esetben rombolni fogunk… Harmadik út nincs. Ha nem csinálsz semmit, ha hagyod, hogy a rossz uralkodjon te pedig visszahúzódsz, az is rombol.

 

Azok, akik őszintén keresik a mindennapjaikban Isten bölcsességét, a szívük erre hangolódik, egymással is összehangolódnak. Ez magától értetődő. Mint ahogyan az ellenkezője is. „Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.”

 

Miért vagyunk ma itt a templomban, miért figyelünk az igehirdetésre? Mert nincsen bölcsességünk. „Ha valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve.”

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor