2023.Szeptember 03.

„Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az ÚR, hogy próbára tegye velük Izráelt, mindazokat, akik már nem tudtak a kánaáni harcokról. Azért is, hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt. Ezek voltak: a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. Ott voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az ÚR parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által. Izráel fiai tehát ott laktak a kánaániak, a hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között. Lányaikat feleségül vették, a maguk lányait pedig azoknak a fiaihoz adták, és azok isteneit tisztelték. Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az ÚR. Elfeledkeztek Istenükről, az ÚRról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. Ezért föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és odaadta őket Kúsan-Risátaimnak, Arám-Naharaim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátaimot. Ekkor az ÚRhoz kiáltottak segítségért Izráel fiai, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otniélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. Az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az ÚR pedig kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal. Azután béke volt az országban negyven esztendeig. Akkor meghalt Otniél, Kenaz fia. De Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR…” Bírák 3, 1-12.

 

Tanév első vasárnapja van. Még nem most tartjuk  a gyülekezeti tanévnyitó istentiszteletet, de ezekben a napokban mindenki, akinek valami köze van az iskolához – pedagógus, diák, szülő, családtag – a tanévkezdésre koncentrál. Egyébként mindannyian érezzük a hatását, ha másban nem, abban, hogy reggel 8 óra előtt erősebb a forgalom a városban.

 

A Bibliaolvasó Kalauz szerint az Ószövetségből a Bírák könyvét olvassuk ezekben a hetekben. Ebből a könyvből olvastunk egy részletet ma arról, hogy hogyan tanítja Isten az ő népét. A honfoglalás utáni időszakban, a Bírák korában Isten népe elkezdi a letelepedett életét Kánaán földjén. Isten miután az egyiptomi szabadítás és a pusztai vándorlás után a honfoglalás során is tanította népének újabb és újabb nemzedékeit, folytatja ezt a tanítást a honfoglalás utáni nemzedékkel is, ahogyan tanít bennünket mai népét is.

 

Isten egy életen keresztül tanít, „iskolába járat” bennünket.

A tanulás nem csak az iskolapadhoz, nem csak az életünk egyes szakaszaihoz kapcsolódik. Isten úgy alkotott meg minket, hogy nem kész tudással, hanem a tanulás lehetőségével születünk meg erre a világra, szükségünk van arra, hogy újabb és újabb dolgokat tanulva fejlődjünk életünk során, és így tegyünk szert az élethez szükséges ismeretekre, készségekre. Az élet minden területén így van ez, és kiemelten így van ez az egész életlátásunkkal, az élethez való hozzáállásunkkal, a hitünkkel, az Istennel való kapcsolatunkkal kapcsolatban is. Egy életen át Isten „iskolájába” járunk.

 

A hit gyakorlati tantárgy.

Ez az oktatás nem csak, és nem elsősorban elméleti, hanem gyakorlati. Ez igaz úgy is, hogy gyakorlati, gyakorlatban alkalmazható tudást szerzünk. Az a tudás, aminek az életünkhöz semmi köze nincs, nem segít rajtunk. De úgy is igaz, hogy az életünk eseményei által a gyakorlatban tanít és nevel bennünket.

Elengedhetetlenül fontos az igehallgatás és az igeolvasás, hiszen Isten szava nélkül téves következtetéseket vonunk le életünk eseményeiből, de az igehallgatással együtt életünk minden eseménye hozzátartozik a tanításunkhoz. Így tanultak Jézustól a tanítványok is: nem csak a tanítását hallgatták, de vele jártak, vele voltak éjjel nappal 3 évig az élet minden eseményeben.  

 

A hit gyakorlati tantárgy. A keresztyénség életforma. Istent beengedve a hétköznapi életethelyzeteidbe, az ő igéjét a gyakorlatban kipróbálva ismered meg őt valósággal, szerzel tapasztalatot, tanulsz és fejlődsz a hit útján. Ellenkező esetben egyhelyben jársz, vagy még inkább visszacsúszol. Éled-e a hitedet? Beengeded-e Istent a hétköznapjaidba: a munkádba, a házastársaddal való kapcsolatodba, a családodba, a vásárlásodba, pénzügyeidbe, a szabadidődbe., pihenésedbe? Gyakorlod a hitedet? Van lehetőséged valóban tanulni, növekedni, edzeni, gyakorlatot szerezni? Vagy csak elméleti tudással tömöd a fejed, aminek aztán semmi hasznát nem látod?   

 

Kudarcaink, mint Isten tanszerei

A Bírák könyve szerint Isten tanári eszköztárába népe életében a prófétai üzenetek mellett az élet fordulatai, örömei és nehézségei is ott vannak. Voltaképpen mindennel, amit Isten megenged az életünkben, tanít és nevel.  

 

A ma olvasott ige konkrétan arról beszél, hogy a hiányosságaink, a tökéletlenségeink, a kudarcaink, a felsüléseink is tanító eszközök Isten kezében.

 

Józsué könyvében és a Bírák könyvének kezdetén arról olvasunk, hogy a honfoglalás nem volt tökéletes, hiánytalan. Nem sikerült minden kánaáni népet kiűzni, minden földterületet átvenni tőlük.

Világosan látszik: ez még nem az igazi ígéret földje, nem a végső nyugalom helye, hanem csak a földi Kánaán. Ahogyan a múlt vasárnapi igehirdetésben hallottuk a hívő ember életében Isten elkezdte a helyreállítást, de annak teljessége majd csak a világ újjáteremtése és a feltámadásunk után jön el. Ránk is igaz ebben a földi életben: még nem állhatunk meg, még sokat kell tanulnunk. És ez azt is jelenti, hogy tökéletlenségek, hiányosságok és kísértések között éljük a mindennapjainkat: szembesülünk hibáinkkal, tökéletlenségünkkel, megélünk kudarcokat. Fájdalmas és bosszantó, időnként elkeserítő ezekkel szembesülni.

 

A honfoglalás tökéletlenségének két olvasatát, két nézőpontját látjuk Józsué és a Bírák könyvében.

 

Az egyik nézőpont szerint a honfoglalás hiányosságai Isten népének kudarca. „Felsültek.” Ennek különböző emberi okai lehetnek. Az egyik a körülmények, az anyagi viszonyok. Isten népének technológiai elmaradottsága: hiányos fegyverzettel és kiképzéssel álltak a harci kocsikkal és fegyelmezett honvédő katonákkal szemben. A másik lehetőség a lelki ok: hitéletük, engedelmességük odaszántságuk hiányosságai. Isten számtalanszor bizonyította a honfoglalás előtt, közben és után is, hogy lehetetlen körülmények között is tud fényes győzelmeket adni odaszántan imádkozó, engedelmes népének (kivonulás, pusztai harc az amálekiták ellen, Jerikó, Gedeon 300 harcosa stb.) Az egyik olvasat tehát kudarc, aminek emberi okai vannak. Van ilyen olvasata a mi életünk kudarcainak is. Általában ezt a „könyvet”, ezt az értelmezést szoktuk olvasni, olvasgatni napról napra…

 

De hála Istennek van egy másik olvasat is, amiről itt beszél az ige. Eszerint mindez csak azért történhetett így, mert az Úr megengedte. Végsősoron minden Isten kezében van: Isten hagyta ott az idegen, kánaánita népeket az ő népe körében. Már pedig, ha ezt ő engedte meg, annak elsősorban nem oka, hanem célja van. Erről ír itt az ige: az Úr azért hagyta ott ezeket a népeket népe közelében, hogy ezzel tanítsa, nevelje, formálja, eddze őket.

Engedjük ma a szívünk közelébe ezt az olvasatot! Isten tanszereinek készletében ott vannak a hiányosságaid, erőtlenségeid, a tökéletlenségeid, felsüléseid, ügyetlenségeid, kudarcaid is. Ezek is eszközök a tanításodra az ő kezében. Tudsz-e így nézni életed minden eseményére? A legfájdalmasabbra, a legszégyenletesebbre: a kudarcainkra, a tökéletlenségeinkre is? Értsd jól! Nem felelőtlenségre, könnyelműségre indít az ige. Nem a fatalizmust, a determinizmust tanítja: akármit teszel úgyis az lesz, amit Isten akar, így nincs felelősséged… Nem erről van szó. És nem cél az, hogy kudarcot vallj. Természetesen az, amikor hibázol, nem erény. De meg tudod-e látni azt, hogy még azt a kudarcodat is, amit nagyon szégyellsz, azt a hiányosságodat, amitől eddig sikertelenül próbáltál megszabadulni, még azt is Isten engedte meg, azért, hogy ezzel is tanítson, formáljon, jó irányba tereljen? Tudsz-e így ránézni a kudarcaidra, hiányosságaidra, a bukásaidra, hogy azokból is tanulni akarsz, vagy elfordítod a fejedet, mert annyira fájdalmas velük szembenézni, és inkább igyekszel őket minél hamarabb feledni, vagy tagadásba menekülsz?

 

Szintén fontos kérdés ezzel kapcsolatban, hogy engedjük-e gyermekeinket, a ránk bízottakat kudarcot vallani, elkövetni a saját hibáikat és a saját bőrükön megtapasztalni a hibáik következményét? Enélkül senki nem fog igazán tanulni, és felelős felnőtté válni. Óriási kárt okozunk nekik azzal, hogy annyira igyekszünk őket óvni, hogy minden felelősség alól felmentjük őket, minden erőfeszítést átveszünk tőlük. Isten nem így nevel bennünket. Azért, hagyta ott őket az Úr, hogy tanítsa, nevelje az ő népét…

 

Isten pedagógiai célja

Hogyan fogalmazza meg az ige a célt? Milyen tananyagot kell a nehézségeket, a másvallású népek közelségének kísértését elhordozva megtanulniuk és nekünk is megtanulnunk Isten iskolájában?

 

Első lecke: ismerkedj meg személyesen Istennel! „Hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék.” A honfoglaló nemzedéknek volt személyes Isten tapasztalata. Istennel együtt küzdötték végig a honfoglalást. Isten szólt hozzájuk Józsuén keresztül, ők komolyan vették, mentek, amerre mondta, és átélték, hogy úgy van. Amit Isten mond az valóság. Szétnyílt a Jordán, leomlott Jerikó kőfala, menekült a náluk erősebb ellenség. És azt is a bőrükön tapasztalták, hogy ha nem hallgatnak az Úrra, akkor annak következményei vannak. Amikor Ákán titokban ellopott a kiirtandó dolgokból, az egész nép kudarcot vallott egy kisváros ostrománál. Személyes Isten-tapasztalatuk volt. És ezt elbeszélték a fiaiknak. A fiaik biztosan tisztelettel hallgatták. És ez nagyon fontos: hiteles bizonyságtétel az élő Úrról a következő nemzedéknek, azoknak, akik még nem ismerik őt. Erre épülhet a következő generáció hite. De kell még valami: nekik is személyes Isten-tapasztalatra van szükségük! Istennek nincsnek unokái, csak gyermekei vannak. A szüleid, az előtted járt hívők hite nem tart meg. A bizonyságtételükre neked is indulnod kell, Istenre bízni magad, és meg kell tapasztalnod, hogy Isten ma is, neked is személyes valóság, élő Úr, aki betartja szavát, és veled van! A hiányosságok, a nehézségek, a próbák, és a kudarcok, amelyekből fel kell állni, odaszorítanak az élő Istenhez. A gyengeséged miatt, a hiányos voltod miatt tapasztalod meg, hogy szükséged van rá. És ha segítségül hívod, és arra és úgy indulsz, amerre és ahogy ő mutatja, megtapasztalod azt is, hogy betölti szükségedet, hogy vele élhetsz, hogy az ő gyermeke vagy nem csak az elméleti teológiád szerint, hanem a gyakorlatban. 

 

Második lecke: ha már személyesen megismerkedtél Istennel, hűségesen tarts ki mellette! „Hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az Úr parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által.” Erre talán még nagyobb hangsúly kell helyeznünk, mert nagyon sokan itt véreznek el. A megismerkedésben, a lángoló szerelemben, a lelkes kezdésben jók vagyunk, de a kitartás, a hűség, az elkötelezettség már nagyon nehezen megy!

Meg kell tanulnunk a legfontosabbat: a hűséget, az engedelmességet Istennek. Minden kapcsolat – az Istennel való kapcsolatunk is – ettől lesz igazán szoros és kipróbált. A megismerkedés csak az első – nagyon fontos – lépés. Isten hűséges. Az nem kérdés, hogy ő ma is veled van. A kérdés, hogy te is vele vagy-e? A hűséges kitartás azt jelenti, hogy ma is vele vagy, ragaszkodsz hozzá. A hűséges kitartás azt jelenti, hogy kész vagy ma is igeneket és nemeket vállalni a kapcsolat érdekében. Hallgatsz az Úr parancsaira, vagyis, amit ő jónak mond, ahhoz igazodsz, amit ő elutasít, azt te is elutasítod, mert te az ő gyermeke vagy, és hűségesen hallgatni akarsz rá, hogy ne fájdalmat, hanem örömet okozz neki! Ez a kapcsolat elmélyülésének az útja. Azt keressük, aminek a másik örül, és kerüljük, ami neki fáj, így járjuk együtt az utat. Kényelmesebb lenne kísértés nélkül. Kényelmesebb lenne, ha mindenki úgy gondolkodna, ahogyan mi, ha senki nem akarna elterelni. De ez a világ nem erről szól. De éppen így van alkalmunk gyakorolni a hűséget. A kísértésben lesz kérdés a hűség, és a kísértésen keresztül lesz kipróbált és edzett!  Ezt gyakorolnunk kell!

Még az is szorosabbá teszi a kapcsolatot, ha elbukunk a kísértésben, de nem maradunk fekve, hanem vállaljuk a felelősséget, bocsánatot kérünk. A bocsánatkérés és megbocsátás is szorosabbá teszi a kapcsolatot, ahogy valaki egy példával világított rá: a bántás elszakítja a kapcsolat fonalát, az őszinte bocsánatkéréssel és megbocsátással újra megcsomózzuk. A csomóval viszont rövidebb lesz a kötél: még közelebb kerülünk egymáshoz. A hűséges kitartást gyakorolnunk kell. Ezt pedig kísértések között, nehéz helyzetekben, nyomás alatt tudjuk igazán gyakorolni.

 

A harmadik lecke ebből fakad: tanulj meg harcolni! „Hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt.” A hívő élet útján meg kell tanulnunk harcolni. Nem mások ellen, hanem a kísértés ellen, önmagunk ellen. A hűséges kitartás harccal jár. Nem magától értetődő. Egy bibliai értékrendtől idegen, és emberileg vonzó vallási kultúrában kellett Izraelnek, és kell nekünk is más értékrendet képviselni. Ez harc, mert a többiek nem fogadnak el minket. Még inkább harc, mert a régi természetünk szerinti vágyaink is rossz irányba húznának minket. Van, amikor könnyebb helyzetben vagyunk, de jobbára nehéz és küzdelmes megállni. Az nem harc, hogy ha jön a kísértés, akkor azonnal feladom, meg kell tanulnunk küzdeni, ellenállni a kísértésnek. Ebben a harcban edződik meg a hűségünk, s nekünk meg kell tanulnunk forgatni az Isten fegyverzetét: a hit pajzsát, az ige kardját, és a többit, amiről Pál az Efezus 6-ban beszél. Ezt pedig kísértések között gyakoroljuk…

 

Isten iskolába járat bennünket, hogy ezeket a leckéket elsajátítsuk az ő oldalán. Ebben az iskolában az ő taneszközei között vannak a kudarcaink, felsüléseink, hiányosságaink, gyengéink is. Készek vagyunk-e tanulni, taníthatók vagyunk-e Isten iskolájában?

 

A tanulás kulcsa: a szíved a Tanítódé

A pedagógusok tudják, hogy aki a diák szívét megnyeri, az megnyerte őt a tanulásnak. Ha nem ellenállással, hanem készséggel vagy benne egy tanulási folyamatban, akkor fogsz fejlődni igazán.

Emlékeztetőül: itt a tantárgy az élő Istennel való kapcsolatunk. Úgy mélyül a bizalom, a hűséges kötődés, ha a szívünket a kezébe adjuk.    

 

Sajnos a Bírák korának népe nem volt igazán tanítható. Kemény nyakú, kemény szívű, ellenálló nép volt. Nem figyeltek készségesen Isten tanítására. Ott éltek a kánaániak között. Eddig még minden rendben, hiszen most olvastuk, hogy Isten hagyta ott ezeket a népeket, hogy ezen keresztül is tanítsa népét. A mondat második fele azonban már baj! Feleségül vették leányaikat… Ez már nem jó, ez már nem a terv része. Mózes megparancsolta, hogy ne keveredjenek. Nem az etnikai keveredés volt a baj, hanem a vallási keveredés.  Ha nincs egység a hitben, akkor a legfontosabb hiányzik. Vagy Istenhez ragaszkodsz, vagy a házastársadhoz. Nagy feszültség. Izrael fiai elbuknak. Azt teszik, amit rossznak lát az Úr, hűtlenkednek. A küldetésük az volt, hogy világban éljenek, de másként, mint a világ: az Úrhoz igazodva. A mi küldetésünk is ez! Ők ebben vallottak kudarcot, mert beleolvadtak a bálványimádó kultúrába. Ugyanúgy kezdtek élni, mint a nem hívők, Istenről pedig elfeledkeztek.  

Egy szomorú minta rajzolódik ki a Bírák könyvében: hűtlenek lesznek Istenhez, bajba jutnak, majd az Úrhoz kiáltanak. Az Úr szabadítót küld. Megszabadulnak a külső nyomás alól, egy ideig hűségesek, majd újra elhajlanak. Egy szomorú körforgás. Hogy van ez a te életedben?

 

Az emberről kiábrándító józansággal szól a Biblia: az ember állhatatlan. Megtarthatod-e Isten szeretet törvényét tökéletesen? – kérdezi a Heidelbergi Káté „Nem, mert természetem szerint hajlamos vagyok Istent és felebarátomat gyűlölni.” (5. kérdés-felelet). Lefordítva: önző és öntörvényű vagyok. Az emberi szabadítók, emberi eszközök, törekvések nem hoznak hosszú távú csak időleges szabadítást hoznak. Ne bízzatok emberekben! Még a legtiszteletreméltóbbakban sem! Ne emberekben bízzatok, mert csalódni fogtok!

 

Az evangélium, ami a Bírák könyvének sötét hátterén felragyog az, hogy ezek az emberi szabadítók előképei az igazi Szabadítónak, Jézus Krisztusnak. Ő hozta el a valódi szabadítást: a bocsánatot a bűnökre, és a bűnös emberi természet helyett az ő tisztaságát. Ma olvastuk az Apostolok cselekedeteiben Péter hitvallását: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4, 12.    

 

Jézus a Szabadító nem néhány évtizedre, hanem örökre szabadít. Ő Isten valóságát hozza a mindennapjaidba. Ő tudja belülről átformálni, készségessé tenni a szívedet. Rá bízod-e magad? Lehet-e e te szabadítód? Indulsz-e vele (tovább) Isten iskolájában? A gyengeségeid, a bűnös tökéletlen ember voltod, a kudarcaid, a bukásaid indítanak-e arra, hogy kiálts hozzá? Ebben légy állhatatos! „Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét” Jóel 3, 5. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt 50, 15.  Ámen.

 

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Milyen leckét tanított neked most Isten ezen az igehirdetésen keresztül?
2. Hogyan gyakoroltatja veled ezt a leckét hétköznapi életedben?
3. Mit gondolsz arról, hogy kudarcaid, gyengeségeid, tökéletlenségeid Isten tanító eszközei életedben?

 

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor