2023.október 1.

„Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal. Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.” Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak. Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az? Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: „Az ő angyala az!” Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Azután kiment, és más helyre távozott. Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel. Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott. Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték. Egy kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: „Isten hangja ez, és nem emberé!” Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el. Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt.” Apostolok Cselekedetei 12.

Kontraszt. Mindig ez jut eszembe ezt a történetet olvasva. Két ember: Heródes és Péter, két közösség: a nép és a gyülekezet áll egymás mellett ebben a történetben. Egy időben élnek, ugyanabban a történelmi helyzetben kultúrában, a történetük összeér, találkozik egymással, és mégis homlokegyenest más. Így egymás mellé állítva még inkább látszik: elüt, kontraszt, oda vissza kiemelik a másik lényegileg más voltát. Isten arra hívja meg az ő népét, hogy kontrasztként éljen ebben a világban.

Minden korban, minden kultúrában van egy jellemző mód, ahogyan Istentől elszakadva, a maga módján él az ember. Célok, amelyeket követ, hitek meggyőződések, amelyek benne munkálnak, értékrend, amelyhez igazodik, amely megformálja az életét és mindennapjait. Egy jellemző világlátás, és az ebből fakadó életmód. Isten népe mindig valamiképpen az uralkodó irány kontrasztjaként jelenik meg ebben a világban. Hat rá a közgondolkodás, de Istennek az az akarata, hogy ne ez formálja meg az életét, hanem az ő Urának látás és gondolkodásmódja. Minél inkább ez történhet, Isten népe annál inkább a helyén van, Isten tenyerén, és nem a közgondolkodás sodrásában, annál inkább betölti küldetését, és annál inkább kontrasztként elüt, világít környezetében. Más.

Nem az a természetes, a világ rendje szerint emberileg magától értetődő, ahogyan Péter és a gyülekezet viszonyul az élethez, és az eseményekhez. Szép ez a történet – mondhatnánk -, de a világ nem ilyen. Pontosan ez a kontraszt lényege. Talán ma is ezt mondják sokan a bibliai történetre, hitre, életszemléletre: szép ez a történet, de a világ nem ilyen. De jó lenne, ha ezt megértenénk! De jó lenne, ha így értenénk a hitet! Ami az egész életünket megformálja, átformálja, és egy olyan útra indít, és visz minket, amelyik nem olyan, mint a világ, és mégis valóságos, létező út és élet, mert az Isten valóságos Isten, és lehet vele élni ebben a világban: az Isten tenyerén!

Hogyan lehetne a mai történet alapján megfogalmaznunk a kontrasztot? A kétfajta életutat kétfajta kézmozdulattal lehet kifejezni. Az egyik út az ökölbe szorított kéz: saját kezemben tartom a sorsomat, megszerzem, amit akarok, és kész vagyok ütni is, ha valaki akadályoz… A másik út az imádság bibliai mozdulata, a felfelé tartott üres tenyér: mint az Isten gyermeke tőle várom szükségeim betöltését, és neki köszönöm meg az ajándékait, nem tétlenkedek, megteszem azt, ami rajtam áll, de ezzel együtt Isten tenyerén élek. Mit jelent a hit, a hívő élet? Függetlenségre való törekvés helyett élet Isten tenyerén. A körülöttük lévő világ kontrasztjában ez a következőket jelenti: 1. Isten akaratát keresve, Isten nagy történetébe belesimulva. 2. Imádkozva, élő kapcsolatban Istennel minden helyzetben. 3. Isten minden értelmet meghaladó békessége alatt.

1. Isten akaratát keresve, követve. Péter és a gyülekezet története beágyazódik az I. századi Palesztina hétköznapi valóságába, mint az akkori megszokott „hát ilyen az élet, ilyen a világ” kontrasztja. Nézzük csak a fősodor történetét! Heródes és a „nép”. Mi az a történet, amelyik őket mozgatja? Heródes hatalmat akar. Végre – egy rövid időre – király lesz egész Palesztina felett. Igaz, hogy alávetett, tulajdonképpen bábkirály, hiszen a Római Birodalom keretei között történik mindez, de mégis trón. Az ő célja a hatalom, ennek érdekében mindent megtesz, még gyilkolni is képes (Jakab kivégzése). Ez a cél mozgatja. Azt teszi, ami a céljához segíti hozzá. Azt keresi, ami tetszik a népnek, amelyik hatalmát megszilárdíthatja, az ellenállókat pedig erőszakkal töri le. Ő csak hatalmat akar. A nép pedig (itt Tírusz és Szidón) csak kenyeret akar. Csak szeretnék a megélhetésüket biztosítani, jólétben élni. Őket ez mozgatja. Ebből alakul ki a világ történetének szövete. „Volt is, lesz is ez itt a praxis…” mert „gyarló az ember…” (István a király rockopera). Ebből a nagy emberi akarásból alakul ki egy kaotikus, zaklatott történet, amelyik sok ember szenvedését okozza.

Ha a díszletet kicseréljük, azt mondhatnánk, hogy XXI. századi ez a történet. Ma is gyarló az ember. Az ember mindig akar valamit, és a megszokott történet az, hogy ez a saját akarat hajtja. Hatalom, siker vagy jólét. A sokféle saját akarat pedig nem áll össze egy képpé, sok ütközést, törést, fájdalmat okoz. Gyermekek sajnálkoznak így egy törés után: „Nem akartam… Nem ezt akartam…” „Csak az a baj, hogy az, amit akartál ide vezetett!” Nem ezt akartam, de valamit nagyon akartam, és az ide vezetett.

Hányszor hangzik el egy-egy fájdalmas helyzetben amikor összetörik egy kapcsolat, sérül az élet: „Én csak… akartam.” Talán kiegészítik még egy szóval: „Én csak jót akartam…” Az a szomorú, hogy még az is, ha a szerintünk való jót akarjuk, erőltetjük nagyon végül káoszt okoz. Nem csak a Biblia fedezte fel azt, hogy hová vezet, ha az általunk vélt jót nagy erővel akarjuk, erőltetjük. „Kinek mondjam azt, hogy majd ne mondja azt, Hogy: – én csak jót akartam Csak a hasznos növények közül irtottam gazt És most mégis itt sivatag van…” (Kiscsillag: Ki találja meg?) „Én csak jót akartam. – Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.” (Agatha Christie)

 “Én jót akartam, – s minden rosszra vált…” Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés, Mellyel a szív magának ád halált, S önnön hajába markol szaggatón A Kétségbeesés?!

 “Én jót akartam. Zephirt vetettem, – és vihart arattam. – Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! – S az megindult alattam, Mint a horkanó paripa, vadul. Egy tégla nem tetszett a templomfalban, Megmozgattam, – s a templom összedőlt. Én jót akartam”

Mikor eljő az ítéletnek napja, A végső nap S a maga jussát minden szív kikapja, Mikor a Bíró rátekint merőn: Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát, Egy hópehely a másik serpenyőn; Lángtengerek közt keskeny tejfolyó, Kárhozat-földjén üdvösség-barázda: Jóakarat – elég lesz ez a szó?…” (Reményik Sándor: Jóakarat)

Mit akarsz, mi az, ami hajt legbelül? Sokszor nem is tudatosítjuk a legbelsőbb hajtóerőt, pedig mindannyiunkat valamilyen akarat, cél, vágy mozgat, hajt. Valamilyen történet, amiben az életünket látjuk és éljük. Panaszkodunk, hogy rohan világ, sodródunk, recseg ropog körülöttünk az élet, sok minden fáj, és úgy érezzük, nem ezt érdemeltük, pedig mi csak ezt vagy azt akartuk…

Heródes csak a trónt akarta, a nép csak kenyeret akart, és ezrek szenvedése lett ebből.

Péter pedig áldás… Péter is akar valamit: nem az akarattal van baj, az akarat Isten ajándéka. A legnagyobb szenvedés, céltévesztés, amikor valaki már nem akar semmit… Péter is akar: az ő akarata belesimul az élet Urának akaratába. Története beleilleszkedik Isten nagy történetébe!

Ez a kulcs, ez a csoda. Ebben a sokféle akarattal terhes világban van Istennek egy jó akarata, amihez igazodhatsz. Van Istennek egy nagy története, amelybe beléphetsz, és beépülhetsz, belesimulhatsz… Jónak teremtette a világot, olyannak, amiben minden az életet és szeretetet szolgálta, amiben mindenkinek jó volt élni. Nagyon messze kerültünk ettől, mert a világ az ember bűne miatt megtört. Isten megígérte, hogy helyreállítja az eredeti jót. Ez az ő története Jézus Krisztusban. Ebbe a történetbe kapcsolódhatsz be személyesen te is. Ha körülötted mindent a jólét, a pillanatnyi vágy, siker, hatalom, határoz is meg, nem kell sodródnod, bekapcsolódhatsz, belesimulhatsz Isten nagy történetébe. Ezért olvasod a Bibliát, ezért szól a Biblia alapján az igehirdetés. Olvasd, hallgasd, lépj bele, maradj benne, simulj bele Isten akaratába! Ez legyen a hajtóerőd, a valóságod, ami megformálja az életedet. Ha ezt komolyan veszed, ez irányít. Péter életében ehhez a történethez igazodnak a dolgok. Így lesz ő is Isten helyreállításának eszköze: Áldás. Nem a káoszt, hanem a shalom jellemzi. Ez nem azt jelenti, hogy nincs váratlan esemény az életében, hogy nem szenved, nincsenek veszteségei… Mégis, a szenvedések között, a váratlan eseményekben is, a börtönben is Isten tenyerén van. Az ő mozgatórugója az, amin Isten munkálkodik ebben a világban. Ő is ott akar lenni, ő is azt akarja szolgálni, Istenre hallgatni. „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” ApCsel 5, 29.   Egy mai gyakorlati példa az a fiatalember, akinek a belső hajtóereje az alkohol utáni vágy volt. Ettől várta a boldogságot, ezzel kezelte a feszültségeket. Aztán rájött, hogy ez nem jó, mert így csak rombolja magát és a környezetét, a kapcsolatait. Elkezdett ezellen küzdeni Isten segítségével. De sokszor nagy volt a kísértés, és megkérdezte a lelkigondozóját, hogy mit tegyen? A lelkigondozó azt tanácsolta: Te Jézussal élsz, őt követed, ugye? Ha legközelebb a kocsma előtt rád jön a kísértés, kérdezd meg Jézust imádságban: „Jézus, beugrasz velem egy fröccsre?” Tudni fogod, mit kell tenni! Nem mindenki ilyen szélsőséges problémákkal. kísértésekkel küzd, de mindannyiunk számára lehet ez ilyen életbevágóan gyakorlati kérdés: Jézus megteszed ezt velem? Jézus, mit tegyek? Te mit tennél most a helyemben? Követni akarlak, bele akarok simulni a te akaratodba, a te történetedbe. Azt akarom, hogy áldás legyen az életem, és ne rombolás meg átok.

2. Isten tenyerén: imádságban. Ha a saját történeted Isten történetébe simul bele, akkor imádkozol. Beszélgetsz Istennel. Figyeljük megint a kontrasztot, hogyan rendezik életüket a történet szereplői! Heródes építi a karrierjét. Próbál embereket megnyerni, azzal is, hogy börtönbe vet, megöl másokat. Máshol kemény kezet gyakorol (bojkott). Szép beszédek, békülési tárgyalások, manipuláció. Használja a saját eszköztárát, és ezzel akarja iránytani a történetet.

A gyülekezet pedig imádkozik. Az üldözés „lefejezi” őket, hiszen a gyülekezet két legfontosabb vezetőjét kivonják a forgalomból (Jakab és Péter). Nem jajgatnak, nem kapkodnak, nem szervezkednek, nem adják fel, hanem imádkoznak! Tudják: nem estünk ki most sem Isten tenyeréből! Ők így vannak benne az Isten történetében, kapcsolatban Atyjukkal, így lesz élő a kapcsolat: beszélgetve Istennel. Az élet dolgairól, lényeges dolgokról, személyesen! Mindent elmondanak, ami velük történik, ami őket bántja, vagy, ami öröm. Nem formális, tanult szövegű ima csupán – az olyan, mint a köszönés: jó reggelt! -, de a családban a köszönésen túl is beszélgetünk egymással!

Isten úgyis tudja, miért kell imádkozni? Azért, hogy beszélgessünk. Isten gyönyörködik a gyermekei hangjában. Sokszor csak a bajban szólalnak meg végre a gyermekek! Ismerjük Nagy László versét: „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem!” Ad úgy is, de milyen kapcsolat az, amiben mi szégyellünk kérni?! Jézus bíztat: „kérjetek!” Nem szégyellsz kérni attól, aki szeret. Aki meglátta Isten szeretetét Jézusban, annak nem szégyen többé kérni az Atyától!

Isten gyönyörködik gyermekei hangjában, bizalmában, kéréseiben. Te pedig erősödsz a bizalomban, a hitben, a bölcsességben, a bátorságban, miközben beszélgetsz vele.

Ha megköszönöd, amit kaptál, tudatosítod Isten szeretetét, ez reménység a jövőre nézve is. Aki ma megajándékozott, holnap is velem lesz, és a holnapról is gondoskodik.

Egyre jobban látod, ismered Atyádat beszélgetve vele, egyre jobban érted a gondolkodását, és az ő gondolkodása fog formálni téged! Az imádság gyümölcse az átformált élet. Az imádság akadálya, ha nem akarsz formálódni, nem akarod követni, hanem a saját utadon jársz inkább! Mindig olyankor lazul az imádság, amikor az ember újra a saját útján kezd járni, és fordítva: ha szívből imádkozol, egyre inkább Istenhez igazodik a gondolkozásod és az életed.

A rendszeres imádság gyümölcse az is, hogy természetesen fog az imádság eszedbe jutni a bajban, és ott lesz a szívedben a bizalom. Amikor tehetetlen vagy, akkor is tudod, hogy hozzá szólhatsz és a kezébe teheted. Mindig beszélgetek az Úrral Jézus nevében, hát most is. Nem pánikolok, nem kapkodok, nem esek kétségbe, hanem imádkozom. Ha imádsággal élsz mindig, akkor tudod, hogy hová kell menni akkor, amikor baj van. (Nem Isten segít kevésbé, ha nem imádkozol rendszeresen, hanem a te szíved bízik kevésbé).

3. Ez a békesség útja! „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4, 6-7. Ha Isten története a te történeted, akkor megtapasztalod a csodát, annak a békességét, hogy valóban Isten tenyerén vagy. Ő tud békességet adni emberi értelmet meghaladó módon minden helyzetben. Mert Isten valóságos, csak nem mindenki tapasztalja. Péter helyzete: börtönben, két őr közé láncolva, a tárgyalása előtti éjszakán. A történet végére kiszabadul csodás módon. Az igazi csoda azonban nem ez, hanem az, hogy ebben a helyzetben alszik, mint egy gyermek. Nem azért alszik, mert tudja, hogy úgyis kiszabadul (mint az akciófilmek hősei az utolsó utáni másodpercben)! Egészen másra számít. Azért alszik nyugodtan, mert tudja, hogy Isten tenyerén van most is, és ott is marad, akármi történjék is. Övé vagyok, egy hajszál sem eshet le a fejemről. Ha jónak látja kiszabadít, ha jónak látja hazahív, de vele maradok, és az a dolgom, hogy akaratát kövessem. A békesség azonban még ennek a tudatánál is több. Nem csupán arról van szó, hogy tudok egy információt, és ebbe belekapaszkodom, hanem arról, hogy Jézus ígérete szerint valóságosan jelen van velem a szorongatott helyzetben. Ez a csoda. Mi nem vagyunk acélidegzetű emberek, de van egy Urunk, aki megígérte, hogy velünk van minden nap, és minden nap az aznapra való erőt, békességet megadja, és valóban így is van. Nem mi vagyunk a nagyok, erősek hanem a mi Urunk. Nem az imádságunknak van nagy ereje, hanem a mi Urunknak, akit megszólítunk imádságban. Ő a csoda, ő az erőforrás, ő a reménység. Ő volt az ereje az I. századi keresztyén vértanúknak, akik énekelve mentek az oroszlánok elé. Előtte szorongtak, sírtak ők is, mert valóságos, törékeny testű, lelkű és idegzetű emberek voltak ők is, mint mi. De Jézus a legnehezebb pillanatokban különleges módon volt velük, és adott nekik emberfeletti erőt. Sokan megtapasztaljuk ezt nehéz helyzetekben: az Úr olyan erőt adott, amit korábban el sem tudtam képzelni! Van, amikor nagyon nehéz, van, amikor nem tudsz aludni, de van egy élő Urad, akit ilyenkor megszólíthatsz, és a kezébe tehetsz mindent, Ő simogatja békességre a lelkedet, amikor imádkozol hozzá. Péter ezt az Urat ismeri, benne bízik, az ő jelenlétében van. Nem volt ő sem mindig ebben a bizalomban, de most már közelről ismeri az Urat. Ismered te is?

Péter nem azért alszik nyugodtan, mert szabadulásra számít, és mégis – a ráadás, hogy megszabadul!

Isten csodát tesz, feljebb annál, amit Péter várt. Péter is meglepődik, és az imádkozó gyülekezet is (nem is akarják elhinni, hogy ő az 😊) Ez a ráadás. Péternek még feladata van, még nem halhat meg, még maradnia kell. Istennek pedig semmi nem lehetetlen. Mindent megadhat, amit akar. Sok csodálatos szabadulást megélünk, de tudnunk kell, hogy minden evilági szabadulás csak átmeneti. Egyszer majd menni kell, amikor Isten úgy gondolja. Menni kell Heródesnek is, és egyszer majd Péternek is mennie kell. Nem az a kontraszt, hogy Péter megússza, Heródes pedig meghal – van, amikor fordítva alakul a történet: a gonosz megússza, és az Isten embere meghal. Egyszer mindenkinek menni kell: a különbség abban van, hogy ha menni kell, hogyan megy az ember? A saját kezében akarja tartani az életét, és úgy megy, hogy minden kicsúszik a kezéből és összeomlik az élete? Vagy Isten tenyerén van, és ott is marad örökké. Mert ezen a halál sem változtathat. A mindenek feletti csoda az, hogy lehetsz az Isten tenyerén. Isten vigyáz az övéire, nem veszíti el őket, és vigyáz egyházára is. Isten soha nem vall kudarcot, ezért a benne bízók vele a győztes oldalon állnak. Ha itt látszólag letaposnak is, a földi életünk elmúlik,  akkor is vele leszünk dicsőségben. Ezt jelenti az ő története szerint látni a világot. Reménység minden helyzetben!

Azt mondani, hogy velem nem történhet semmi fájdalmas, felelőtlenség, vakmerőség. Történhet fájdalmas is. A bizalom viszont azt mondja: nem történhet velem olyan, amiről Atyám ne tudna, amihez ne járult volna hozzá. Az ő kezében vagyok, ő nem ejt el engem. Nekem pedig az a feladatom, hogy ne szakadjak el tőle, ne fejtsem el. Tegyem, amit rám bízott, és amikor pihenek, amikor én elengedem magam, az ő kezét akkor se engedjem el. Élhetek önfeledten. Nem kell a váratlan bajtól rettegnem állandóan. Nem azért, mert nincs váratlan baj, hanem azért, mert én akkor is Isten kezében vagyok. Lehetsz önfeledt, csak róla el ne feledkezz! Amikor könnyű akkor se, és kiálts hozzá a bajban is.

Élhetsz Isten tenyerén: az ő akaratába simulva, vele beszélgetve, az ő békességében, biztonságban. Erre hív meg. Akarod-e?  Ámen!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mit jelent és milyen küzdelemmel jár számodra Isten történetébe simulni a mindennapokban?
2. Mi jellemzi azokat az útszakaszokat életedben, amikor szoros imakapcsolatban vagy Istennel, és azokat, amikor lazítasz az imádságban? Hogyan tudod megfogalmazni a különbséget?
3. Mondj példát arra az életedből, amikor megtapasztaltad Isten minden értelmet meghaladó békességét!

Végh Miklós, lelkipásztor