2023.november 29.

Olvasandó: 16. zsoltár

„Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem…Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem… Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van… Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség

jobbodon.” Zsoltárok 16, 1-2. 5-6. 8. 11.

 

Mi jutott nekem?

Örök emberi kérdés. Kinek jutott a nagyobb, kinek jutott a jobb? Az osztályrész, örökrész kifejezés Izraelben a honfoglaláskori földosztási szituációt idézi. Hová esik a mérőzsinór? Ki kap egy centivel is többet? Ki hogyan szánt el egy barázdát a másik földjéből, hová esik a telekhatár és kinek fütyül a fülemüle (Arany János: A fülemile)?

Az élet minden területén így működik az ember: Gyerekek: kinek jut a nagyobb csoki, kinek engednek meg többet, kié a jobb hely az asztalnál vagy az autóban? Felnőttek: kié a jobb fizetés, jutalom, elismerés, tisztesség, tisztség…

 

Miközben ezzel a kérdéssel foglalkozunk, a szemünk általában torzít. „A szomszéd kertje mindig zöldebb.” Általában a másik lehetőségeit, részét, örökségét mindig jobbnak, nagyobbnak tartjuk. Nagyon sok irigység, elégedetlenség, panasz forrása ez a torz látás, nagyon sok önfelmentés mögött ez húzódik meg: nekem csak ez jutott, tőlem ne várjanak sokat… A részünket a másikéhoz hasonlítjuk, és nem látjuk a teljes valóságot.

 

A legnagyobb baj mégis az, hogy nem látjuk az igazi értéket.

 

„Uram te vagy osztályrészem.”

Az osztályrész (örökrész, örökség) Izraelben az a föld volt, amit a család a honfoglaláskor kapott.  Ezt a földet nem szabadott elidegeníteni Izraelben. Ha valaki eladósodott, és adósság fejében odaadta, akkor csak a jubileumi évig lehetett az új tulajdonosé, utána vissza kellett adni. Ezért örökrész. A családhoz tartozott. Mostanában olvassuk az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket Mózes 4. könyvében, és a speciális eseteket: Celofhád leányai kérik Mózest: nincs fiútestvérünk, hadd kapjunk mi lányok is osztályrészt. Rendezik ezt a kérdést Isten útmutatása alpján (4Mózes 27.) Később Gileád családfői vetik fel a problémát: mi lesz, ha Celofhád leányai férjhez mennek más törzsbelihez, viszik magukkal az osztályrészüket másik törzshöz, akkor csökken a gileádi örökrész. Mózes ezt is egy rendelkezéssel oldja meg Isten útmutatása szerint. (4Mózes 36.) Ezek nem egyszerű örökösödési viták. Isten parancsa, hogy mindenki vigyázzon az örökrészére. Ez adta a család megélhetését, de identitását is: nekem is van örökségem, vagyis van helyem Isten népe körében!   

 

Volt azonban egy különleges törzs a többi között: Lévi törzse. Az ő örökségük az Úr volt. „Lévi törzsének azonban nem adott Mózes örökséget. Maga az ÚR, Izráel Istene az ő öröksége, ahogyan megígérte neki.” Józsué 13, 33. Ők nem kaptak földet örökrészül. Az ő identitásukat nem az örökrészül kapott föld fejezte ki, hanem az, hogy ők a szent sátor, az Úr szolgálatára szenteltek. Az ő helyüket nem a föld garantálta, hanem az a kapcsolat, az a szolgálat, amire az Úr hívta el őket. Nekik nem a földműveléssel kellett foglalkozniuk elsősorban, hanem a szent sátor szolgálatával. Lévi törzse különleges. Ők Isten népén belül is különleges módon Istennek szenteltek. Képviselik az egész népet az Istennek szolgálva.

 

Ők jelképezték Isten minden akkori és mostani gyermekével kapcsolatos tervét, gondolatát. Kiábrázolják egészen gyakorlati és megfogható módon azt, ami egész Izraelre, és Isten mai népére is igaz: az Úr a mi örökségünk. A hovatartozásunkat és a megélhetésünket igazából nem a föld jelenti, hanem Isten, a mi Atyánk. Hozzá tartozunk, róla neveznek bennünket, és ő gondoskodik rólunk.

 

Dávid, aki nem volt lévita mégis nagyon jól látta ezt az igazságot: „Uram te vagy osztályrészem… Te tartod kezedben sorsomat.” Ez a látás a hívő ember látása. Erre a látásmódra hívja a tékozló fiú történetében az Atya a zúgolódó idősebbik fiút „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied!” Lukács 15, 31.  Átéled ennek a szabadságát? A Tied vagyok, Uram! A kezedben vagyok. Nálad van helyem, és a kezedből jön minden, ami velem történik.

 

Az Úré vagyok. Az Úr az én örökrészem. Összetartozunk. Nekem ő jelenti az otthont/identitást, ő jelenti a biztonságot, ő szabja rám a feladatot, ő a jövőm/reménységem örökké.  

 

Ő jelenti az otthont, az identitást.

Nekem is van itt egy helyem, amit Isten tart fenn nekem névre szólóan. Ez adja életem értékét, ez mondja meg, hogy ki vagyok. Istené vagyok Jézus Krisztusért. Nem a javaim mondják meg, hogy ki vagyok, mennyit érek. Nem a teljesítményem mondja meg, hogy ki vagyok. Nem a pozícióm, a tisztségem, az emberek tisztelete mondja meg, hogy mennyit érek, hanem Isten szeretete. Isten szeretete pedig „abban nyilvánult meg, hogy Jézus Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”  Róma 5, 8. Családtag vagyok Jézus Krisztusért! Érzed, hogy ez mekkora ajándék? Mekkora erő? Mekkora „önbizalom”? A minap történt velünk egy apró esemény. Vacsoráztunk éppen, amikor Csanád fiam hazaérkezett az egyik barátjával. Vacsorázni jött azzal, hogy még tovább mennek valami elfoglaltságra. A barátja látta a kapuból, hogy vacsorázik a család a konyhában, és inkább kint maradt a sötétben a kapu előtt. Nem akarta zavarni a családi vacsorát. Feleségemnek kellett kimennie, és külön behívnia az asztalhoz. Értjük? Egy családtagnak ilyen eszébe sem jutna! Családi vacsora van, nekem ott a helyem. Egyszerűen jövök, és leülök.

Testvérem, ez az identitásod Jézus Krisztusban, Jézus Krisztusért az Isten családjában a gyülekezetben. Nem kell a sötétben a kapu előtt kint maradnod. Ha Jézus Krisztusra nézel, arra, hogy ő mi tett érted, mit adott neked, ha belé kapaszkodsz, eszedbe sem kell jutnia, hogy kint maradj. Nem kérdés, hogy van-e helyed itt?  Jézus kifizette, őérte családtag vagy! Ez független az emberek értékelésétől, vagy az éppen aktuális posztodtól. Független az aktuális erődtől, vagy képességedtől, teljesítményedtől. Ezt Jézus adta ajándékba neked az élete árán, személyre szóló meghívóval. Engedd a szíved közelébe!       

 

Ő jelenti a biztonságot.

Mindig Istené vagyok, és ő az enyém. Velem van, gondoskodik rólam. Nem a föld termőereje, vagy mérete szavatolja a megélhetésemet és a biztonságomat, hanem az én Uram: a földön keresztül, vagy anélkül. Talán nincs vaskos bankszámlám, de Atyám az, akié minden ezen a világon: ő gondoskodik rólam nap, mint nap. Nem ismerem a jövőt, de ismerem a jövő Urát, ő vezet engem az élet útján. Talán nincs fegyverem sem, de a seregek Ura az én osztályrészem, ő védelmez engem minden veszedelemtől. Talán nincs meg egy évre előre a kenyerem, de Atyámtól bizalommal kérhetem a mindennapi kenyeret. Mi lehet ennél jobb „örökség”? „Te tartod kezemben sorsomat.” Mi lehet ennél nagyobb biztonság? Mennyi mindent hurcolunk magunkkal, hogy biztosítsuk magunkat, pedig elég lenne Istennel járnunk, hogy meglegyen minden. Amikor Pécsre jártam gimnáziumba gyakran láttunk a pécsi utcán egy asszonyt, aki a háborúban megélt nélkülözés traumája miatt mindenhová két élelmiszerrel tömött bőrönddel ment. Szánnivalóan szomorú látvány volt. Nem vagyunk sokszor ilyenek lelkileg? Neked milyen tömött „bőröndjeid” vannak, melyeket magaddal cipelsz, amibe kapaszkodsz a biztonság kedvéért? Akkor most kiben is bízol?! Isten önmagát ajánlja, az ember pedig valami megfoghatót akar magának. Mert Isten bizalmat vár, mi pedig garanciát szeretnénk. Tudunk-e bízni Istenben? Jézus Krisztus által ő neked is osztályrészed.

 

Ő jelenti a küldetést is.

Az ő kezében van az, hogy nekem mi a dolgom, mi a feladatom. Lévi törzsének is ő adott személyre szabott feladatot, a többi törzsnek is, Dávidnak is, Pál apostolnak is, és azoknak is, akik Pált a damaszkuszi falon leeresztették. Személyre szabott feladatot ad, és mindig abban áld meg, abban tesz értékessé, és azt kéri számon, amit rád bízott.  Így tekinthetünk ma a presbiterválasztásra is. Nem a választói közgyűlés döntése, hogy kinek mi a feladata. Isten döntése. Ő tudja. A közgyűlés eszköz az ő kezében! „Te tartod kezedben sorsomat.” A te kezedből jön, Uram, akármi is a döntés. Ha így tudod látni, az az áldás. Választóként Isten előtti felelőséged tudatában, imádságban az ő akaratát keresve szavazni, hogy az ő eszköze légy. Jelöltként pedig így tekinteni az eredményre: ha presbiteri tisztet kapsz, Isten kezéből veszed át. Óriási a felelősség. Uram, hogyan tölthetem úgy be, hogy neked tetszen? Ha nem kapsz tisztséget, ezt is Isten kezéből veszed át. Uram, akkor ez nekem nem feladatom most. Mi a feladatom? Köszönöm, hogy helyem van a te néped körében, amit te jelöltél ki, és feladatom is van. Ez független a tisztségtől. Mutasd meg, mit vársz tőlem!

Az egyházi választás nem közvéleménykutatás, nem szimpátia szavazás, hanem Isten akaratának keresése. Nem a szavazatszámokkal, nem a sorrenddel kell foglalkoznod, hanem azzal, hogy Isten milyen feladatot ad most neked! Minden egyéb az ördögtől van, akár büszkeségre, akár csüggedésre indít. Még akkor is így van ez, ha emberi dolog. Nekünk nem az emberi dolgoknak kell teret adni, hanem az Úrnak. Az ő kezében van az életed, akkor is, ha nem így látod, akkor is, ha a Sátán mást sugdos is neked! Ahol Isten akar látni, ott vagy a helyeden. Ott kell áldássá lenned. Ha azt megtetted, amit ő bízott rád, akkor teljes életet éltél. A teljesnél pedig többet nem lehet mondani. A több már kevesebb!

 

Ő a jövő reménysége is.

„Örökké tart.” A földi életet az ő kezéből veszem, és tapasztalom itt az ő gondoskodó szeretetét. Ennél azonban még biztosabb alap az, hogy van helyem, „örökségem” a mennyben. Jézus helyet készített nekem, névre szólót. Biztos helyet, ami el nem múló (nem érinti a halál), folttalan (nem érinti a bűn), megunhatatlan, és már készen van. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra” 1Péter 1, 3-4.

Mennyire más így élni a földi mindennapokat, nem? Mennyire más még a fáradtságot, a szenvedést, vagy akár az igazságtalanságot is elhordozni. Amikor valami nagy öröm ér, valami nagy ajándékot kapsz, biztos a háttered, akkor „elnézőbb, megengedőbb vagy” az élettel szemben, nem? Nos, ha az örök-örökrészed, az örök osztályrészed tudatában vagy, akkor más fényben látod a földi mindennapjaidat: a felelősséged jelentősége megnő, mert az örökkévalóságnak dolgozol, a nehézségek jelentősége viszont csökken, mert mi az az örök gyönyörűséghez képest?

Szabó Imre lelkipásztor írja le Sírjanak a papok! című önéletrajzi írásában azt a humoros példát, hogy amikor ő a döntés súlyától megijedve hezitált a házasság kérdésében, az egyik hívő testvér ezt kérdezte tőle: „Szabó Imre, hiszel te az örök életben? Akkor miért félsz feleségül kérni Szabó Évát? Legrosszabb esetben ezt a néhány évtizedet kell csak végig szenvedned, az örök élet öröme, akkor is a tied!”

Értsük jól! Imre bácsiék házassága rendkívül áldott volt. De talán ebből a humoros jelenetből kicsit jobban megértjük, hogy a földi dolgok súlya az örökkévalóság szempontjából nézve megváltozik… 

 

 

Az Úrra tekintő élet megelégedett, hálás élet, amely áldás lesz a környezetének.

Az örök osztályrészt Isten Krisztusban mindenkinek egyformán elkészítette. Mindenki számára a teljes örömöt, teljes életet készítette el. Isten ugyanúgy szeret, de a sorsa nem mindenkinek ugyanaz. Ő tudja, hogy mire van szükséged, hogy miben teljesedik ki a te életed. Nem egymáshoz kell mérnünk. Neked nem a másikhoz képest kell élned, nem a másikhoz kell mérned a teljesítményedet, a pozíciódat, vagy a feladatodat. Isten tudja, hogy mit bíz rád. A saját feladatodat betöltve lesz teljes az életed. Isten tudja, hogy mit ad neked: mi az, amire szükséged van, mi az, amivel elbírsz, mi az, ami úton tart.

 

„Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” A földosztáskor, vagy az egyéb osztozkodáskor az ember lesi azt, hogy milyen részt kap ő, hova esik a mérőzsinór. Sokan zúgolódnak, elégedetlenkednek ilyenkor. Dávid azt mondja: én elégedett vagyok, nekem nagyon tetszik az én részem! Gyönyörű helyem van. Mert mi is a helyem? Hol is van az örökségem? Az Úrnál. Ő az én örökségem, és amit ő készít el nekem. És annál jobbat nem lehet elképzelni.

Látjuk-e, hogy a világ legnagyszerűbb öröksége a mienk Krisztusban? Látjuk-e, hogy mekkora kegyelem az, hogy az Úrhoz tartozhatunk?  

 

Mi ennek a látásnak a kulcsa? „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” 8. vers A kulcskérdés: hová nézel? Az Úrra nézel? Szüntelen? Vagy oldalra pillantgatsz a körülményeidre, a máséra, egyébre?

 

Azért hallgatjuk ma az igét, hogy az Úrra nézzünk. Azért fontos minden nap olvasni az igét, beszélgetni az Úrral, hogy rá nézzünk, hogy meg ne tántorodjunk. Ha az Úrra nézel, és az örökségedre, az osztályrészedre, a sorsodra is rajta keresztül nézel, akkor örömöd lesz és áldás leszel mindenféleképpen. Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, ami megszólított ebből az igehirdetésből? Miben formálta látásodat?
2. Milyen kísértést jelent számodra az, ha nem az Úrra tekintesz, és nem rajta keresztül látod osztályrészedet, sorsodat? Hogyan tudod tekintetedet az Úrra irányítani?
3. Mit jelentenek konkrétan számodra a következő üzenetek? Az Úrban van a te otthonod, identitásod. Az Úrban van a te biztonságod. Az Úrban van a te küldetésed, feladatod. Az Úrban van a te jövőd, reménységed.

 

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor