2024. Január 28.

Olvasandó: Hóseás 10.

„Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” 2Korinthus 4, 5-7.

 

Cserép üresen, cserép virággal. Mi a különbség? Mindkettő törékeny, de az egyik betölti, a másik nem tölti be célját. A mai ige üzenet egészen egyszerű: az életünk önmagában olyan, mint egy üres cserépedény. A korabeli cserépedény nem díszítő szerepet töltött be. Ez volt a csomagolás, a tárolódoboz. Kincs tárolására készült: gabona, olaj, virág, arany, víz, ige (a qumráni tekercseket több, mint két évezreden keresztül cserépkorsók őrizték meg). A lényeg: ha a cserépedény üres, akkor céltalan, haszontalan, értelmetlen, nem ér semmit. Ráadásul törékeny, repedezik, lepattog, egyszer összetörik és elporlad.

 

Az életünk arra készült, hogy egy felbecsülhetetlen értékű kincset hordozzon. Ez adja meg az emberi élet felbecsülhetetlen értékét, és egyben ez jelöli ki az életünk célját. „Hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” Isten dicsőségének ismerete: életközösség. Istennel az életemben, valósággal. Életközösségben vele. Ő szeret engem, ezt a szeretetet befogadom, ebben a szeretetben élem a mindennapjaimban. Ezt a szeretetet viszonzom – szeretem őt -,  és továbbadom – szeretem a másik embert. Erről volt szó az ökumenikus imahéten végig. Az élet zsanérja, a kincs, amit hordoznia kell a cserépedénynek, ami értelmet ad az életemnek, ami örök, és örökké megtart: Isten feltétel nélküli, tökéletes szeretetét befogadni, és válaszolni rá teljes lényemmel szeretve az Urat, és szeretve a másik embert, mint magamat (Lukács 10, 25-28.)

 

Hol van ez a kincs? Feltétel nélkül szeretve lenni és szeretni, szeretetben élni? „Felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” Az emberiség lázasan keresi sok mindenben, mi pedig felismerhettük Krisztus arcán. Megtalálhattuk Jézus Krisztusban. Eljött hozzánk az Isten szeretete. Megismertük őt, vagyis belépett az életünkbe, halljuk a hangját, látjuk a tetteit, beszélgetünk vele, az ő erőforrásaiból élünk, ő vezet minket… Isteni, az élő Istennel élt élet Jézus Krisztus által. Ez a keresztyénség lényege.

 

Van már ilyen kincs benned? Vagy csak a cserépedényed van üresen?

Belevaló kincs nélkül szánalmasan értelmetlen a legszebben kidíszített cserépedény is. Szépen lassan megrepedezik, lepattog, végül pedig összetörik és nem marad belőle semmi! Amíg nincs kincsed, addig próbálod a cserépedényt díszítgetni, és mutogatni, vagy a repedéseket görcsösen takargatni. Büszkeséged csupán a cserépedény?

• A szépség, ami néhány évig ragyog, de nagyon gyorsan elhervad. „Nézd a szépségkirálynőt, most körülötte áll a bál! Néhány év és észreveszi, mennyi ránc van a nyakán. Minden avul, minden múlik, amit emberkéz csinált, de amit Isten egyszer kimond az mindörökké megáll.” (Pintér Béla) Mennyi erőfeszítést tesz az ember a szépség látszatának fenntartására. Hány évet nyersz így?
• Erő, gyorsaság, dicsőség… Ki az első? És, ha megöregszel és lelassulsz? Hány év is?
• Niki Lauda a nagyobb érték (egy szeretetkapcsolat és az élet) érdekében feladta 1976-ban a versenyt, amikor az időjárási viszonyok miatt veszélyes lett a pálya.
• Értelem. A legnagyobb elme ragyogását is elhomályosíthatja az időskori demnecia, ami nem válogat…
• Fiatalság. „Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!” Prédikátor 11, 9-10.
• Kapuzárás előtti pánik. Gyorsan éljünk még egy kicsit?! Még egyszer fiatalság?!

 

Ha csak a cserépedény van, szánalmas az élet. Van már kincsed, aminek a hordozására az életed készült? Ismered személyesen Isten szeretetét Jézus Krisztusban? Ismered Isten rendkívüli erejét? Ha nem, vagy még homályos mindezeknek az értelme előtted, akkor keresd, igyekezz tisztázni! Ez nem a vallásos szokás, nem képletes beszéd, hanem valódi élettapasztalat.

 

Eddig tiszta? Azt mondod, hogy te már megtaláltad ezt a kincset? Vagy ő talált meg téged… Akkor van még itt egy kérdés: Miért nem engeded ezt a kincset ragyogni a mindennapjaidban? Miért nem ezt a kincset engeded dolgozni, érvényesülni? Miért a cserépedényt erőlteted?

 

„Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” – mondja Pál. És ez nem csak rá igaz, nem csak az igehirdetőkre, hanem minden tanítványra, minden hívő emberre! Kit hirdetsz? A szavaiddal, a mindennapjaid kisugárzásával, az életeddel? Önmagadat, vagy Krisztust, a kincset? Kinek az ereje érvényesül hétfő délelőtt: a te erőd, vagy Isten rendkívüli ereje? Helyesen látnod a helyzetedet? Látod a helyedet?  Életedben Jézus Krisztus a kincs, te pedig a csépedény vagy!

 

Milyen az, amikor önmagamat hirdetem? Milyen az, amikor Krisztust? Nem csak a dicsekvésről van szó, hanem arról, amikor a saját erőfeszítésemre, a saját teljesítményemre építek. Nem tudom elengedni a görcsös igyekezetet, mert meg akarok felelni a külső vagy belső elvárásoknak. Teljesen összetörnek a kudarcok, vagy ha csak egy kicsit is hibázom. Egészséges fáradtság helyett halálosan elfáradok… Mindezek annak a tünetei, hogy mégis csak önmagamat hirdetem, az Isten ereje helyett a cserépedényt erőltetem mélyen a szívem mélyén.

 

„Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Krisztusért.” Ő az Úr. Ő tudja, hogy mit kell tenni. Egyedül annak van értelme, amit ő tesz. Az emberi erőfeszítés nélküle semmit nem ér. Sok mindent tudunk, csak életet teremteni nem. Sok mindenre képesek vagyunk, csak éppen arra nem, aminek igazán jelentősége van. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne tegyünk erőfeszítéseket, hanem azt, hogy ne erőlködjünk magunkban, hanem legyünk eszközök az ő kezében! Ez teljesen mást jelent. Ő cselekszik, és én adom magam hozzá. Ő dönti el, hogy mire van szükség, ő mutatja meg a helyemet, ő jelöli ki az aktuális feladatomat, ő mondja meg, hogy mivel foglalkozzam, és mit engedjek el, mire mondjak nemet… Amit pedig rám bíz, ahhoz ő adja meg az erőt, a feltételeket, és még a gyümölcsöt is… Mindannyiszor, amikor ebben járok, őt hirdetem, az ő erejében járok. Amikor nem ebben járok, bármennyire jószándékkal teperjek, görcsöljek, hajtsak is, csak magamat hirdetem, és a cserépedényt erőltetem. „Mert nem önmagunkat hirdetjük…” Kinek van arra szüksége, hogy magamat hirdessem neki? El tudom engedni a görcsöt és Jézus Krisztus Lelkének tudom adni az irányítást?

 

Egy lelkipásztor testvéremmel beszélgettünk a túl sok munkáról, a pihenés hiányáról, és a kimerültségről. Azt mondtam neki, hogy nem tudom még teljesen a megoldást a munka és pihenés egyensúlyára, de azt tudom, hogy az én Uramat nem rabszolgahajcsárnak ismerem. Ha valaki rabszolgaként hajt és kiszipolyoz engem, az biztosan nem ő. Akkor ki? És én az Isten Krisztusban szabad gyermeke, miért adtam magam szolgaságra?  Hóseás próféta Isten ítéletét hirdeti a saját teljesítményében bízó, idegen igát hordozó nép felett: „Efraim betanított üsző, szeret gabonát nyomtatni. Én megkíméltem szép nyakát, de majd igába fogom Efraimot, Júda szántani fog, Jákób meg boronál… Bizony, a magad tetteiben és sok harcosodban bíztál.” Hóseás 10, 11. 13. Jézus pedig arról beszél, hogy az ő igája nem agyonnyom, hanem fellélegzést ad: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Máté 11, 28-30.

 

Helyre kell tennünk magunkat, hagynunk kell, hogy helyre tegyen. Az év elején teljes kimerülésemben engem is megállított Isten, és amikor kétségbeesésemben végre figyelni kezdtem rá, gyógyítani kezdett és szelíden, de határozottan beszélgetni kezdett velem. Túlfáradtam. Mondhatnám, hogy túl sok volt a feladat. De nem ez a baj. Soha nem a körülmények az igazi baj, hanem mindig hozzáállásommal van a baj, ha baj van. Ott belül a szívem mélyén működik valami rosszul. Erről beszélgetett és beszélget még mindig velem az én Atyám: annyira meg akarsz felelni valamilyen elképzelt mércének, annyira görcsösen vigyázol, hogy el ne rontsd, hogy mindig jól „vizsgázz”. Ez az egész rólad szól, hogy megmutasd mire vagy képes, nehogy kudarcot vallj, nehogy hibázz, mert akkor jaj, mi lesz?! (Mi is lesz akkor? Csak összedől egy hamis bálvány…) Te önmagadat hirdeted. Ezzel viszont tönkreteszed magad, és hűtlenné válsz a küldetésedhez is! Nem ez a feladat. Nem ez a küldetés. Krisztust hirdesd! Nem tudnál egyszerűen eszközöm lenni, és hagyni, hogy az én Szentlelkem használjon téged? Belesimulni a kezembe, és rám bízni magad? Nem tudnál felszabadulni arra is, hogy hibázz, hátha én a hibádat is jobban tudom használni, mint te magad a nagyszerű sikereidet?

Ismerős? Majd én megmutatom. Majd én vigyázok, majd én bebizonyítom. Egy pillanatra sem lankadhat a kattogás bennem, mert akkor valamit elveszítek…

Nem öncélúan mondtam el ezt, Testvérek, hanem azért, hogy ezen keresztül is üzenetet adhasson nektek Isten. Szolgátok vagyok Krisztusért! Ha ezzel azt szolgálhatom, hogy a magad élete felől elgondolkozz, és Isten elé állj, akkor dicsőség az Úrnak!

 

Helyünkre kell kerülnünk. Az igazán fontos, ami az emberi élet célja, a kincs, ami felbecsülhetetlenül értékessé tesz, ami az ÉLET: Jézus Krisztusban rátalálni Isten feltétel nélküli szeretetére, azt befogadni, viszonozni és továbbadni. Ez valami, amit a legnagyszerűbb emberi erőfeszítéssel sem lehet megszerezni magamnak, sem másoknak. Ez tisztán kegyelem. Minek erőlködök annyira, mintha minden rajtam múlna? Ez az emberileg lehetetlen kategória. Miért hiszel te, miért tapasztalod az Isten valóságát, amikor emberek milliói élnek a „világ istene által megvakítva”? Te tudsz egy titkos receptet? Ügyes voltál? Eleget tettél? NEM! „Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben…” Ez Isten csodája. Akkora csoda, mint a világ teremtése a semmiből, mint az, hogy Isten azt mondta: „Legyen világosság! És lett világosság.” 1Mózes 1, 3.  Ennyire egyszerű! Nekünk lehetetlen, neki ennyire egyszerű! Az ő hatalmas szavának. Miről beszélünk? „A hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Róma 1, 18. Nem a jól felépített kellő érzelemmel vagy éppen humorral megfűszerezett, jól felkészült meggyőző érvelésű, világos prédikáció által, nem emberi győzködés által, nem is a jó keresztyén életvitel által, hanem Krisztus beszéde által. Neki kell megszólalnia személyesen! Csak az ő szava teremtő erő! Miért előködünk? Mi a mi dolgunk? Szánjuk oda magunkat, tegyük egész életünket Krisztus kezébe, hogy használhasson az Ige és a Szentlélek.

Lehet az igehirdetést kritizálni vagy dicsérni, de meg kell értenünk, hogy az igehirdetésnek csak egyetlen egy értelme van: világosságot gyújtani a sötétségben. Ezt pedig semmilyen emberi szónoklattal nem lehet. Csak az élő Ige, a teremtő erő!  

 

Az élő Ige éve kezdődött refromátus egyházunkban. Szeretnénk, ha gyülekezeteink megújulnának. Nincs az a missziói munkaterv, ami valódi belső megújulást eredményez. Csak az élő Ige! Az Isten beszéde! Tegnap Az élő Ige évét meghirdető rendezvényen, ahol kb. 800 református lelkipásztor volt együtt Novák Katalin köztársasági elnök személyes bizonyságtételében, amelyben arról beszélt, hogyan került az élete üres középpontjába az élő Jézus Krisztus, idézte a napokban olvasott Jánosi igét: „Aki magától szól, a saját dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, abban nincs hamisság.” János 7, 18. Ezt a gondolatot folytatja Jézus azzal a mondattal. ami múlt héten volt igehirdetési alapige, holnap pedig napi ige lesz: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” János 7, 37-38.

Jézushoz! Nem valami világmegváltó életmódtanácshoz. Jézushoz! Nem emberi vallásos szokásokhoz. Hozzám! És nem az egyház képviselőihez. Jézushoz! És nem valamelyik felekezethez. Krisztushoz hívunk, mert csak ő adhat élő vizet, amire szükségünk van. Krisztushoz hívunk, mert csak ő a kincs! Őt hirdetjük, nem önmagunkat! Őt hirdetjük? Hozzá hívunk? Következetesen?

 

Évekkel ezelőtt volt egy missziói beszélgetésünk a gyülekezetben, ahol arról beszéltünk, hogy a missziónknak önző érdek nélkülinek kell lennie. KIT HIRDETÜNK? KIT HIRDET AZ ÉLETÜNK? Az önző indítékaink akadályozzák a Lélek munkáját. „Önmagunkat, mint szolgáitokat Krisztusért.”  Az Isten szíve szerinti misszió, ha Krisztusért teszem, az emberek szükségét betöltve. Vagyis azért teszem, mert szeretem az én Uramat, ő az én kincsem, az ő jó hírét akarom terjeszteni, vele akarok dicsekedni. És szeretem az elveszett embertársaimat, féltem őket, fáj, hogy Isten nélkül nagy bajban vannak, és én szeretnék nekik utat mutatni az élő víz forrásához, aki engem is megitatott és megitat nap, mint nap. Ez a motivációnk? TESZTELJÜK! Akkor el tudod azt is engedni, hogy valaki, aki felé te is szolgáltál nem említ meg téged akkor, amikor arról beszél, hogy kik segítették hitre? Tudsz szívből örülni a testvéred szolgálatának irigység nélkül? Tudsz szívből örülni annak, ha valaki, aki felé te is szolgáltál, nem a református közösségben találja meg Jézust, és egy másik felekezet létszámát gyarapítja? Tudsz annak örülni, hogy egy másik keresztyén közösség jobban növekszik, többen dicsérik?

Miért éled meg személyes sértésnek azt, amikor valaki elutasítja, amit a hitről mondtál, nem hallgat rád, esetleg kigúnyolja a keresztyén hitet? Miért reagálsz rá indulattal, mint Jakab és János, akik tüzet kértek a Jézust elutasító samáriai falura? Akkor most önmagadat hirdeted, vagy azt a Jézust, aki ezt mondta: „Nem tudjátok milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.” (Lukács 9, 51-56.)

 

Ismered a rendkívüli erőt? „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” Máté 17, 20. Napközitáboros kislány megkérdezte évekkel ezelőtt: ez mit jelent? Neki még nem megszokott a szokatlan, nem elcsépelt. Ő még nem szokott hozzá, hogy nem tulajdonítunk igazi jelentőséget Jézus szavainak, vagy azt gondoljuk, hogy nem a valóságról beszél. Hol az erő? A mindenség Uránál. Mire való a hit? Vele kapcsol össze. Bármennyire is erőlködök, nem mozdul meg a hegy. Akármilyen kicsi, de élő hittel is azzal az Istennel vagyok kapcsolatban, akinek gyerekjáték a legnagyobb hegy is. Még a sírkő is az volt! Ismered-e ezt a rendkívüli erőt, amit nem lehet magadnak tulajdonítani, mert egyértelmű, hogy nem te vagy, kedves hívő testvérem? Vagy magadat akarod hirdetni, és erőlködsz reménytelenül? Komolyan veszed az élő Isten erejét? Kérdezhetném így is: mennyit imádkozol hozzá? Komolyabban veszed az imádságot a saját erőfeszítéseidnél, vagy az erőlködésed miatt nincs időd imádkozni, Istennel időt tölteni sem?   

 

Van kincs? Jézussal élsz? Ismered Isten rendkívüli erejét? Örülj! Akkor rendkívüli erő jelent meg az életedben! És szabadulj fel! ENGEDD, HOGY Ő HASZNÁLJON TÉGED!

 

Ez a rendkívüli erő nem te vagy! Az élő Jézus valósága. Isten ereje, aki a sötétségből világosságot, a semmiből életet teremtett és teremt egy szavával!   Nem a cserépedény anyagában van. A cserépedény csak hordozza! Elengedheted a görcsöt, és bátran és hittel komolyan veheted az imádság erejét. A kincs nem lesz nagyobb attól, ha a cserépedény díszesebb, vastagabb, mázasabb, erősebb. És a kincs nem lesz kisebb attól, ha a cserépedény lepattogzott, csorba, repedezett, itt ott lyukas is. Sőt! Philipp Yancey így fogalmaz: „A kegyelem életünk repedésein keresztül ragyog át a legfényesebben.”

 

Sokszor csak végső megszorultságunkban ismerjük el erőtlenségünket, hagyjuk abba az erőfeszítéseket, és adjuk át Istennek, bízzuk rá a szolgálatunkat. Nem járnak jobban körülöttünk az emberek, ha feladjuk, és átadjuk neki, hogy cselekedjen ő, mint ha adjuk, amit mi tudunk? Az, amire mi a legjobb tudásunk szerint, a legnagyobb összeszedettséggel képesek vagyunk, nem segít senkinek. Értsük jól: lehet nagy teljesítmény, ami lenyűgöz másokat, de életet csak Isten Lelke adhat. Jézus egyetlen szava halottakat támaszt fel. Mi van, ha a nagy erőlködésedtől, a repedéseid takargatásától nem látják és hallják őt? Mi van, ha pont a te erőlködésed nem engedi őt szólni rajtad keresztül?

 

David de Vos holland evangélista kisfilmje két cserépkorsóról szól, amelyekben a Mester vizet hordott a pusztán keresztül a Királynak. Az egyik korsó repedt volt, és állandóan azon szomorkodott, hogy mire a Király elé ér már mindig csak félig van vízzel. Aztán a Mester megmutatta neki, hogy az út közben repedésein keresztül elfolyó víz megöntözi a pusztát, így neki köszönhető a zöldellő fű, és a színpompás virágoskert a pusztai út mentén. Lehet, hogy te szégyelled repedéseidet, de azokon keresztül, ha a Mester kezében vagy Isten kegyelme nem neked szerez dicsőséget, hanem sokkal értékesebbet tesz: életet ad másoknak!   

 

Gondolj csak bele! A szabadságnak milyen útja, a szolgálatnak milyen perspektívája nyílik meg előtted, ha rá tudod magad bízni a kincsre, őt hirdeted és elfogadod, hogy te őt hordozó cserépedény vagy! Szabad lehetsz az őszinteségre, az lehetsz, aki vagy – töredezettségeket hordozó, tökéletlen, de kegyelembe fogadott, a Mester kezében gyógyuló és formálódó bűnös – és közben Jézus Krisztus kegyelme ragyog az életedben, és szolgál másoknak rajtad keresztül! 

 

És gondolj bele, hogy micsoda reménység ez: a kegyelem, az Isten hatalmas ereje az emberi erőd legnagyobb bukásakor ragyog majd a legfényesebben, akkor amikor összetörik a cserépedény! Voltál már Jézust hordozó ember mellett, amikor erőteljesen repedezni kezdett a cserépedény? Hallottál már élő hitű embert a halál felé közeledni élő reménységgel? Amikor nem lehet mellébeszélni… Voltál már élő hitű ember temetésén? Akkor tudod miről beszélek! A legnagyobb dicsőség, a leghatalmasabb erő: győzünk a halál felett, feltámadunk! Előbb vagy utóbb összetörik a cserépedény. De Krisztus rendkívüli ereje megtart örökké! Csak ez tart meg örökké!

 

Merd magad rábízni most! Merj a kezébe simulni, átadni magad, hogy ő használjon! Merj bátran, hittel és kitartóan imádkozni! Merj Isten rendkívüli erejére támaszkodni, és ne a cserépedényt erőltesd! És merj ember lenni Krisztussal! Merj hibázni is akár Krisztussal! Mert láttatni a repedéseket is! Hadd ragyogjon Isten dicsősége életed repedésein keresztül!  Hadd lássák, hogy nem te vagy, hanem ő! Ne önmagadat hirdesd, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagadat pedig, mint az ő szolgáját. Így szolgálod legjobban mások életét is. Mert hozzá találnak, és nem akadnak el nálad.

 

Testvéreim, erről beszélgetett és beszélget velem az én Uram, és azt mondta, hogy ma ezt adjam át nektek is. „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

• Nézd át újra az igehirdetés során elhangzott kérdéseket, és amelyik most szíven üt, megszólít, arra válaszolj csendben, őszintén az Úr előtt! Beszélgess vele erről, hadd gyógyítson Igéje és Lelkének jelenléte!

 

Végh Miklós, lelkipásztor