2024. Március 10.

Olvasandó: Jelenések 1, 1-8.

„Így szólt hozzá Júdás, de nem az Iskáriótes: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak?” Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem.”

 

Egy különleges szó hangzik el ebben az igében. Kijelenteni magadat. Az eredeti szövegben szereplő szó „láthatóvá, nyilvánvalóvá tesz, kinyilvánít.” Az ebből képzett melléknév: „szemmel látható, nyilvánvaló, világos, szembeötlő. Köztudomású, publikus.” Figyeljünk most erre a kérdésre: hogyan lesz Jézus Krisztus, az Isten országa megtapasztalható ebben a világban?

 

A tanítványok kérdése: miért nem publikálod magad Jézus? Miért nem hozod nyilvánosságra a te hatalmadat? Az Isten országát? Miért nem teszed egészen nyilvánvalóvá, kikerülhetetlenné, meggyőzővé a világ előtt? Miért nekünk a tizenkettőnek? A tizenkettő vele van. Megdöbbentő dolgokat látva tapasztalva gondolják ezt: rendben, mi tudjuk, de győzd meg világot is! Miért nem lépsz elő, miért nem teszed mindenki számára kézzel foghatóvá, kikerülhetetlenné? Jézus búcsúbeszélgetését olvassuk most napról napra tanítványaival. Jeruzsálemben vannak páska ünnepe előtt. A virágvasárnapi bevonulás eufóriája után vagyunk. A tanítványok úgy érzik: itt az idő, hogy Jézus mindenki előtt felfedje magát, meggyőzze népe vezetőit, a közvéleményt, és átvegye a hatalmat! Ehelyett egészen más történik majd, mert az Isten országának a győzelme egészen máshogyan történik, mint ahogyan az ember elképzeli… Jön a kereszthalál megaláztatása, és a feltámadás győzelme után sem a közvéleményt, az ellenségeit győzi meg, hanem a tanítványait látogatja és erősíti meg a feltámadott Úr.

Mindenkori tanítványi kérdés és értetlenség. Ott feszül bennünk, különösen a nehéz helyzetekben. Miért nem teszed nyilvánvalóvá, miért nem győzöd meg a nyilvánosságot? Miért lehet a nyilvánosságot az ellenkezőjéről meggyőzni? Miért nem közismert, széles körben elfogadott, publikus, hogy Jézus Krisztusban eljött az Isten országa? Miért lehet elnyomni, meghazudtolni, kigúnyolni, elutasítani?

 

Jézus válasza: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet.” Látszólag nem is a kérdésre válaszol. És mégis a kérdésre válaszol. Sokkal mélyebben, mint ahogyan mi azt bármikor is gondolnánk. Mit mond Jézus arról, hogy hogyan teszi magát nyilvánvalóvá, megismerhetővé ebben a világban? Az Isten országa lényegéről, az Isten országa csodájáról beszél: Isten a népe között lakik, Isten valósággal jelen van az övéivel, velük él szeretetközösségben, velük lakik. Ez volt az Édenkert csodája: „az Úristen… szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben” 1Mózes 3, 8. Ez volt a választott nép különlegessége: Az ÚR az ő népe között lakik. Ennek jele a szent sátor. „Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot.” 2Mózes 40, 34. Ez az újjáteremtett, helyre állított világ ígérete is: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük…” Jelenések 21, 3.

Ezt az ígéretet mondja Jézus akkori és mai tanítványainak arról, hogy hogyan ismerteti meg magát: „elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.” Oda-vissza két oldalról megfogalmazott közösség: helyet készít nekünk az Atya házában (János 14, 2.) és szállást készít magának nálunk, bennünk. Együtt élhetünk az Istennel, így ismerhetjük meg őt, életközösségben jelenti ki magát a benne hívőknek.

Hogyan lehet ebbe bekapcsolódni? Az Isten országa logikája: szeretetkapcsolatban nyilvánul meg, lesz megtapasztalhatóvá. Máshogyan nem! „Aki szeret engem…” – megtapasztalja, „aki nem szeret engem”, nem – mondja Jézus. Ez az Isten országa logikája (más, mint a mienk?)

 

Ezért Jézus célja nem a közvélemény meggyőzése, hanem a szívek meghódítása. Megbízható szeretettel a bizalom és a viszont-szeretet építése! Csupán nyilvános publikációból, a közvéleményt meggyőző kinyilatkoztatásból nem születik élő hit, szeretet. Meghódoltathatja a nyilvánosságot, de nem változtatja meg a szíveket.

 

Eljön majd a nap, amikor Jézus kijelenti magát a világnak, közismertté teszi, hogy Ő az Úr. „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” Jelenések 1, 7. János ezzel a biztos reménységgel bátorítja a szenvedő egyházat a Római Birodalom keresztyénüldöző világában. Abban a világban, amelyikben a nyilvánosság azt látja, hogy Isten népét ki lehet gúnyolni, el lehet taposni, meg lehet rágalmazni, azt lehet mondani, gondolni, hogy ezek bolondok, hazugok, mert Isten nem létezik, az igazság nem az, amit ők mondanak… Abban a helyzetben, amelyikben Isten népe abban a szenvedésben és megaláztatásban él, hogy nem tudja a nyilvánosság előtt megvédeni magát, bizonyítani a hitét.

Jézus Krisztus ígéretére alapozó reménységünk az, hogy eljön majd a nap, amikor mindenki szembesül a valósággal, kikerülhetetlenül meggyőződik Krisztus uralmáról. Azok is, akik megfeszítették, megtaposták újra és újra. Eljön majd ez a nap is. Majd. Még nem most. Mert abból a meggyőzésből, és meggyőződésből már nem születik majd élő hit. Az már csak a történet lezárása lesz. Akkor közismert lesz, köztudott lesz, nyilvánvaló és nyilvánosan elfogadott igazság, hogy Jézus Krisztus Isten és Úr, de aki addig nem fogadta el, tapasztalta meg őt, az – bár kénytelen lesz sírva fejet és térdet hajtani -, de a Sátánnal, a lázadás lelkével együtt benne marad az elutasításban, és örökre elvettetik… Mert a nyilvános meggyőzésből fakadhat kénytelen térdhajtás, de soha nem születik élő hit, szeretet, szívbeli elköteleződés.

 

Miért nem a nyilvánosságot győzi meg Jézus? (Sokkal könnyebb lenne nekünk keresztyéneknek, nem?) Nem a nyilvánoság meggyőzésével foglalkozik, mert a szívüket akarja megnyerni.

 

Jézus ezért mond nemet a megkísértés történetében a nyilvánosság megnyerésére felajánlott eszközökre: kövekből kenyeret (populizmus), ugrás a templompárkányról (szenzáció), hatalom a Sátán kezéből (erőszakos hatalom). Lehet, hogy eredményeket hozna, de a szíveket nem győzné meg…

Jézus földi élete során cselekedett csodái nyilvánosak, mégsem győzik meg a többség szívét. Lázár feltámasztása néhány nappal a most felolvasott beszélgetés előtt történt meg. Hol van a tömeg, a nyilvánosság nagypénteken? 

 

Hogyan lehet a szeretetközösségbe bekapcsolódni? Egy szeretetkapcsolatból van, ami látszik, van, ami nyilvános, de a lényege, az igazi magva, valósága mindig intim, bensőséges csak elkötelezetten bele lépve, visszavonhatatlan önátadással lesz megtapasztalható. Valaki személyesen, igazán egy szoros életközösségben ismerhető meg. Ez a házasság csodája például, ahogyan azt Isten terve elkészítette. Sok mindent el lehet mondani a házasságról és a házastársról a nyilvánosság előtt, de igazán megtapasztalni csak a kapcsolatba teljesen belelépve, magadat bele adva lehet. Még a az elköteleződés nélküli élettársi viszony, vagy „próbaházasság” sem működik így, mert az az őszinteség-bizalom csak az elkötelezett szeretetkapcsolatban születik meg, amelyiket a visszavonulási utakat lezáró odaszánt döntés alapoz meg!

 

A hit, az Isten-kapcsolat a nyilvánosság előtt bizonyíthatatlan, láthatatlan, de valóságos életközösség Istennel. Csakis ebben a visszavonulási utakat lezáró odaszánt döntésben születik meg. Ő meghozta ezt a döntést értem: az életét adta. Visszavonhatatlanul. Elment a végsőkig. Megbízható, hűséges szeretet. A kapcsolat úgy születik meg, hogy én erre azzal felelek, hogy én is szeretem őt.

Mivel fejezem ki felé a szeretetemet? Ő hatalmas, én porszem vagyok. Övé minden és koldus vagyok, amim van, azt is csak tőle kaptam. Mit adhatok neki? Semmit. Csak a bizalmamat. Egy ilyen viszonyban azt jelenti szeretni, hogy bízom benne, elhiszem, amit ő mond, rá bízom magam, igénybe veszem, amit ő ad, és követem őt, építek az ő szavára. Ebben a viszonyban ez az egyetlen, amit adhatok neki. És a legnagyobb bántás és szeretetlenség, ha nem bízom benne, és nem fogadom el a segítségét, bocsánatát, vezetését, mert majd inkább én, mert ki tudja, mi lesz az ára… Esetleg előre garanciákat kérek…

Az élő hit születése: a megbízható, hűséges szeretet szavát, Jézus szavát meghallom, megértem, megbízom benne, építek erre a szóra: arra támaszkodom, amit ő mond, azt teszem, amit ő mond. Hiszek neki és lépek. És így tapasztalom meg.

Így tapasztalom meg például, hogy a bűnbocsánat valódi szabadulás. Ő azt mondja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1János 1, 9. Érdemes kimondani azt, amit magam előtt is szégyellek? Ő maga mondta. Ő megbízható, szeretem, vagyis vállalom a kockázatot, és követem, amit mond. E nélkül a bizalom és lépés nélkül tudhatok róla, hogy van bűnbocsánat, de soha nem fogom átélni!  

Így tapasztalom meg az ő jelenlétének valóságát, erejét az életemben. Ő mondta: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorálok és ő énvelem.” Jelenések 3, 20. A megnyitom előtte az életem ajtaját, miközben tudom, hogy ő nem vendégnek jön, hanem Gazdának és Úrnak.  Rá bízom az életemet, átadom az irányítást. Mekkora kockázat ez, nem? Érdemes? Kiadni a kezemből az életem vezetését, és azt mondani neki, hogy mostantól te vagy az Úr ennek minden következményével együtt… Kockázatos. A kérdés, hogy bízol benne? Hallgatsz rá? Mert ő ezt mondta.  És ha bízol benne, és megteszted ezt a lépést, meg fogod tapasztalni, hogy megváltoznak az erőviszonyok az életedben. Meg fogod tapasztalni, hogy mit jelent az Isten valódi jelenléte. E nélkül tudhatsz arról, hogy Isten az övéivel van, még hirdetheted is, de nem tapasztalod meg személyesen. „Egy dolog ismerni az utat, és más dolog járni rajta.” (The Matrix)

 

A hívő élet pedig az első lépéstől kezdve bizalomban, engedelmességben járás nap, mint nap. Beszélgetek vele, figyelek arra, amit mond, bízom a szavában, mert szeretetem, mert megbízhatónak ismerem, engedek neki, és közben valósággal megtapasztalom Isten jelenlétét és erejét. Nem a nyilvánosság felé bizonyít, hanem a bizalmadat kéri, és a jelenlétének megtapasztalását ígéri minden helyzetben.

 

Amikor nehéz helyzetben vagyunk, azt várjuk, hogy mindenkit meggyőző módon mutassa meg a hatalmát. Ő pedig az ő beszédével szólít meg, és arra kér, arra hív, hogy kapaszkodj a szavába, bízz benne! És lehet, hogy látható módon megváltoztatja a körülményeket, szabadulást ad a nehézségből, elhárítja a veszélyt, és te örömmel mondod a bizonyságtételt: segített az Úr – mások, a nyilvánosság, a közvélemény, a kívülállók mégis mondhatják azt: szerencséd volt, a fizika törvényei, az orvosok, az ügyességed vagy valami más, de nem az Úr… Csak a testvéreid fogják érteni, akik szintén vele, az ő jelenlétében élnek, hogy segített az Úr. 

És az is lehet, hogy olyan nehézségbe enged bele, amire a közvélemény azt mondja, ha lenne Isten, ilyet nem engedne meg veled, és lehet, hogy még te is ezt mondod, hogy ha ő van, hogyan engedheti meg? Ő pedig a bizalmadat kéri. Nem hárítja el a nehézséget, a szenvedést, nem ad közvéleményt meggyőző válaszokat, de az ő jelenlétét ígéri, veled van a nyomorúságban, és az ő szavába kapaszkodva megtapasztalod ennek valóságát. Mint Jób: „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” Jób 42, 5. Ott lehet benned a körülményekből érthetetlen békesség, amit az ő jelenléte jelent. És erről a csodáról bizonyságot tehetsz, és lehet, hogy lesznek, akik felfigyelnek rá, de ahhoz, hogy ők is megtapasztalják, járni kell az úton!

 

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.” Ez marad a hit útja ebben a világban. Bizalom Isten iránt, az ő igéjének komolyan vétele. Hit: amikor nincs más a kezemben csak Isten szava, ígérete, akkor is arra építek, meg megbízhatónak tartom, és bízom benne. Jézus ezt kérdezi tanítványaitól: ha nem lenne igaz, „vajon mondtam volna-e nektek?” János 14, 2. Azért higgyetek, mert azt mondtam. Egy olyan világban, ahol nem tudok megnyugtató módon utána járni az információknak, az, hogy mit hiszek el, mindig is bizalmi kérdés marad. Mi emberek a kezdetektől ilyen helyzetben vagyunk. Az Éden kertben a jó és gonosz tudásának fája bizalmi kérdés volt. Isten azt mondta: he erről eszel meghalsz. A kígyó azt mondta nem halsz meg. Kinek hiszel? Kiben bízol? Ha kipróbálod, már késő. Ezen buktunk el! Mindig is ilyen helyzetben volt az ember, de ma a tudatosan szerkesztett információáradatban különösen is ilyen helyzetben vagyunk. Az, hogy kinek hiszel, végső soron bizalmi kérdés marad.

Ez így működik: abban bízom, akit szeretek. Akit szeretek, abban bízom. Akiben bízom, annak adok a szavára, építek a szavára. Annak a szavára építek, akiben bízom. Az ő szava alapján tájékozódom. Az ő szavához igazítom az életemet, a döntéseimet az ő szavára alapozva hozom meg. Így tapasztalom meg egyre jobban az ő megbízhatóságát. Ha nem szavazok bizalmat, ha nem építek a szavára, nem tapasztalom meg, mindig bizalmatlan maradok. Amikor nem a közvélemény meggyőzése, hanem a szív meghódítása a cél, akkor lehet nemet is mondani, ki is lehet maradni, soha nem meggyőződni…  „Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet.” Ahhoz nem megyünk el, és nem készítünk szállást nála. Vagyis az Isten jelenlétének megtapasztalásán kívül él szekuláris életet. Addig, amíg minden szem meg nem látja, amíg egy napon szembesülni fog azzal, hogy miből maradt ki.

 

Jézus célja nem a nyilvánosság meggyőzése, hanem a szívek megnyerése. Ebben azonban felhasználja a már meghódított szívű gyermekei, az őt szerető népet ebben a világban. A hívő élet küldetése: Isten jelenlétének bizonyságává lenni a világban. Egyszerűbb lenne nekünk, ha Jézus egy csapásra meggyőzné a nyilvánosságot. Akkor vége lenne a meg nem értettségnek, az elutasítottságnak, és jöhetne a diadalmas „na, ugye, és megmondtam, én eddig is tudtam!” Az ilyen helyzeteket szeretjük, nem? És van, amikor már ebben a világban is eljönnek bizonyos helyzetekben az igazság pillanatai. Amikor a nyilvánosság előtt is világos lesz, hogy mi a valóság. De nem ez az általános. És Jézus a „na ugye megmondtam” diadalmas pillanatai helyett azt az alázatos küldetést bízta ránk, hogy az életünk csendes bizonysága legyen az ő jelenlétének, valóságának.    

Istent nem látja a világ, Jézus hatalmát nem látja a világ, de a „tüneteit” megláthatja az életeden. A minden értelmet meghaladó békességet, az erőt a terhek hordozásásban, a világ számára érthetetlen szeretetet. Azt, ami nem szokott az újságok címlapjára kerülni, és a hírek főcímeibe. Ha valaki a hírekbe hallaná, azt mondaná, ez nem valóság, mert a hírek megbízhatóságából már kiábrándultunk. Csak azok látják, akik személyesen ismernek, akik belelátnak az életedbe, akik ennyire közel élnek hozzád. Ez a küldetésünk. Tudjátok, hogyan megy a világban, „de közöttetek ez nem így van!” Márk 10, 43. Azért lehetsz más, mert „szállást készített nálad” az Úr. Veled van. És az egyetlen más az, amit Isten valóságos jelenléte hoz el az életedbe. A Római Birodalom korában a mártírok vére így lett magvetés. Egy cinikus, minden értékből kiábrándult világ azt látta, hogy van egy érték, ami a földi életnél is fontosabb, és van egy reménység, ami túlmutat a földi életen! Egy reménytelen világ, a reménységgel meghalni tudás erejével találkozott. A nehéz helyzeteinkben, amiket az Isten jelenlétében, vele hordozunk, különösen is felragyog az ő valósága… 

 

„Nézzétek, hogyan szeretik egymást!” Egy önző, önmaga körül forgó, és a szeretet melegét teljesen elveszített világ a testvéri, önfeláldozó szeretet, a krisztusi szeretet erejével találkozott. És ez különösen is fontos. Miről ismer rá a világ Jézus jelenlétére egy közösségben? „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13, 35. Ez a Jézus „brand”. A testvéri szeretet.  Sőt a láthatatlan Isten, hogyan lesz látható? „Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” 1János 4, 12. Az egymás iránti szeretetben. És erre is lehet nemet mondani, figyelmen kívül hagyni, félremagyarázni, de fel is lehet tenni a kérdést: neked mid van? És akkor lehet Jézusra mutatnunk és őszintén elmondanunk: ha valami jót látsz az életemben az az én Uram műve! Hátha még valaki bizalmat szavaz Jézusnak, elkezd figyelni a szavára, igent mond rá és megismeri őt.

 

Egy napon majd mindenki számára nyilvánvaló, publikus, köztudomású lesz, hogy Jézus Isten és Úr. Ma azok tapasztalják meg, akik megtartják az ő igéjét: megbíznak benne, komolyan veszik, és arra építenek az határozza meg és formálja életüket. Az ő életük a bizonysága Isten valóságos jelenlétének ebben a világban. Te ilyen vagy már?  

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Találkoztál-e már azzal, hogy nem tudod meggyőzni a „közvéleményt”, az ismerőseidet arról, ahogy hited szerint látsz egy helyzetet? Milyen érzés volt? Mit tettél ebben a helyzetben?
2. Volt-e olyan, amikor valaki érdeklődéssel kérdezett hited felől, és nyitottan hallgatott arra, amit mondasz?
3. Mondj példát arra, amikor nem tudtál Istenben bízni, és inkább a magad feje után mentél és arra, amikor bizalommal engedelmeskedtél neki. Mit tapasztaltál egyik és másik helyzetben?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor