2024.06.23.

„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” Zsoltárok 90, 1.

 

A „Nyitott templom” napjai vannak mögöttünk, és ez a mai nap is a nyitott templom napja. Tulajdonképpen minden vasárnap a nyitott templom napja nálunk. Sokan mondják, amikor végre bejutnak a templomunkba, hogy ez a templom mindig zárva van. Pedig minden vasárnap nyitva van, és mindig, amikor istentiszteletre jövünk, mert a református templom legfontosabb küldetése, hogy a közösségi istentiszteletnek helyt adjon.

 

Szeretjük templomunkat. Ez egy különleges épület, egyedi az országban. Szabályos ötszög alaprajza, gótikus formái, meleg színei kívül és letisztult egyszerűsége belül, kakasos tornya stb. A templom építészeti megoldásai üzenetet hordoznak. Szeretjük az épületet, de nem az épület önmagában a fontos, hanem az, akire mutat, akivel mi itt találkozunk alkalomról alkalomra: az életünk Urára.

 

Különösen is szeretjük ennek a háznak azt a tulajdonságát, amire ez a felolvasott zsoltár mondat utal: menedék. Ezt tegnap többen kipróbálhatták, amikor a vihar kitört, és akik nem figyeltek a rendvédelmiek figyelmeztetésére és mégis a parkban maradtak, végül itt találtak menedéket.  Menedék, hajlék, biztonság, otthon.

 

Belül a körkörös elrendezés melegséget sugároz: itthon vagyok! Nem frontálisan ülünk, mint egy előadóteremben, vagy szertartásteremben, hanem körbe üljük az Úrasztalát, családi körben ülünk egy asztal körül. Otthon, ahol helyünk van. Isten családjában otthon vagyunk. Kosztolányi fogalmazza meg élete alapvető szorongását így: „itthon vagyok itt e világban, S már nem vagyok otthon az égben.” (Boldog szomorú dal) A legnagyobb örömhír, amit a Biblia elmond nekünk, hogy otthon lehetsz az égben. Nem valami messzi mennyországban majd egyszer, hanem az Istennél, az Isten családjában, itt és most és örökké. Ezt az üzenetet sugározza belülről ez az épület. Azt, hogy az otthon nem egy ház, hanem egy szeretetközösség. Mindig ott vagyok otthon, ahol a szeretteim vannak. Így lehetsz Isten családtagja, szeretett gyermeke, és gyermekeinek testvére Jézus Krisztus által. „Akik pedig befogadták [Jézust], azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében.” János 1, 12.

 

Kívülről ez az épület harcias, szinte fenyegető: magas bástyák, erős falak. Az otthont meg kell védeni. Védelem az ellenség, az életünket fenyegető veszély ellen. Menedék. Isten az erős bástyám, kőváram. Isten, aki hadat üzen a gonosznak és győzelmet arat! Nem a népe ellen harcol hatalmával, hanem a népéért. „Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk.” Végigvonul ez a motívum a Biblián. Isten harcol, de nem az ember ellen, hanem az emberért. Azok ellen az erők ellen, amelyek az életet fenyegetik, amelyek a szeretet szétdobálják és tönkre teszik. Ezt a Biblia úgy hívja, hogy bűn. Nem szeretjük ezt a szót, de így lefordítva talán egy kicsit jobban megértjük. Minden, ami szeretetellenes, és ami tönkreteszi, összetöri az életet itt a földön. Ez ellen harcol Isten és nyújt védelmet az övéinek.  

 

Miért nem magától értetődő a szívünknek az, hogy otthon vagyunk Istennél? És miért kell, hogy a szeretetnek legyen harcos arca? Miért kell az otthont mindig megvédeni? Miért van szükség fegyverre és pajzsra?

 

Egy történetet szeretnék ma elmondani, ami a Biblia szerint a világ igazi és hiteles története. Amikor ez a történet a mi saját történetünk lett, akkor találtunk haza, lett otthonunk és menedékünk az Isten, s lett reménységünk, hogy örök biztonságban vagyunk nála.

 

A templom körül felállított evangéliumi kiállításon láthattuk ennek a történetnek az állomásait, fejezeteit.

 

1. A kezdet. Ez a világ nem olyan volt kezdetben, amilyen most. Ezt a világot Valaki megalkotta. Szeretetből alkotta meg. Szeretetre alkotta meg. Amikor ő megalkotta, jónak alkotta meg, ami azt jelenti, hogy minden az életet szolgálta. Nem volt halál, és semmi, ami ahhoz tartozik. És minden a szeretetet, a kapcsolatot, a szövetséget szolgálta. Nem volt önzés és semmi, ami abból fakad. Így dicsőítik Istent a csillagok, az a hatalmas Univerzum, amit ő mérnöki pontossággal megtervezett. HA lenne ebben a világban véletlen, akkor is nehezen lenne elképzelhető, hogy a véletlen egy ilyen óramű pontossággal működő szerkezetet hozott volna létre, mint ez a világ. „Ahogy a művészeti alkotás a művész zsenialitását, gondolatait, karakterét tükrözi, úgy tükrözi a teremtett világ alkotóját, Istent. A láthatatlan Isten láthatóvá, érzékelhetővé, megismerhetővé tette magát az univerzumon, a természeten, minden teremtményén keresztül.” Még ma, ebben a tökre tett világban is felfedezhetjük ezt a jót, a szeretetet. A monumentalitást és az aprólékos megtervezettséget.

 

És ez az Isten szeretetből a saját képére teremtette az embert, bennünket. A kiállításon látható tükörbe belenézve és a másik ember arcára nézve egyaránt láthatod, hogy ki is az, aki Isten képmását hordozza. Azt jelenti ez egyrész, hogy arra adta az életünket, hogy őt képviseljük. Mi legyünk a képviselői. Mi legyünk azok, akik védjük az életet. Akik a szeretetet szolgáljuk ezen a földön. Másrészt az Isten képére teremtettségünk arról is beszél, hogy a vele való kapcsolatra teremtett. Hogy képesek legyünk az ő szeretetére válaszolni. Semmilyen más teremtmény nem képes erre ebben a látható világban, csak az ember. Így indult a történet.

 

2. A történet azonban sajnos nem így folytatódik. Ez a világ, amiben élünk már nem az, ami kezdetben volt. A jó eltört. Bekerült ebbe a világba az öntörvényűség, az önzés, a bántás és a halál, a betegség, az öregség, a veszteség, a fájdalom. Valahol belül hordozunk egy halvány emléket arról, hogy ez nem így volt kezdetben. Ennek a jele az, hogy minden porcikánk tiltakozik a gonosz ellen. Mindannyian úgy érezzük, hogy ebben a világban nem kellene önzésnek és szeretetlenségnek lennie, és valahogy mégis mindig önmagunkban is tetten érjük ezt, ha őszinték vagyunk. És mindannyian érezzük, hogy ebben a világban nem szabadna halálnak lennie, és mégis itt van. A Biblia arról beszél, hogy a törés az ember miatt, miattunk történt. Isten, amikor a saját képére megalkotott minket, ahhoz, hogy önként szabad szívből viszont tudjuk őt szeretni, megadta azt a lehetőséget is, hogy nemet mondjunk neki. Lehetőséget adott arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. És az ember sajnos visszaélt ezzel a lehetőséggel. Szakítottunk Teremtőnkkel, nem gyermekei lenni, hanem versenytársai akartunk lenni inkább a mindenség Urának. Ezzel összetört az istenkép és összetört világ. A jó mellett mindenhol ott van a gonoszság, az önmagából kifordult céltévesztés, öntörvényűség, önzés és a halál és minden velejárója. Ilyen az a világ, amelyikben élünk.

 

Azóta egy alapvető hiányt hordozunk magunkban. Pascal, a fizikus így fogalmazta ezt meg: „Minden ember szívében Isten alakú űr van. Onnan hiányzik Valaki, Valakinek a szeretete. Így jövünk mindannyian a világra. Kívül ott van az Isten szeretete, és annyi minden ad nekünk, vigyáz ránk, gondoskodik rólunk, de a szívünkben nincs bent. Oda be kell fogadni. Pascal nagyon jól tudta a fizikából, hogy a természet fél az ürességtől. A vákuum mindig beszív valamit. Az életünknek is ez a tragédiája. Amíg a szívünket nem tölti be az Isten szeretete, addig valami más körül forgunk. Sokszor nem is vesszük ezt észre. Sok mindenben keressük az otthont, a menedéket, az elfogadottságot, az értékességet, a biztonságot, és nem találjuk. Szép lassan mindenből kiábrándulunk. Ha másért nem, azért, mert semmi nem tart örökké.

 

3. De hála Istennek megy tovább a történet. Mert Istennek nem az a terve, hogy ez így maradjon. És azért beszélünk erről újra meg újra, mert van megoldás. Mert Isten terve az, hogy helyre állítja azt a jót, ami kezdetben volt. Ez a reménységünk, ha ránézünk erre a világra. Nem a reménytelenség és nem a lemondás van bennünk – úgy rossz ez a világ, ahogy van, és pusztuljon… -, hanem az a reménység, hogy Isten azt mondja: „nem dobom ki a szemétbe, helyreállítom! Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a hulladékok újra hasznosítására. Nos, az újra hasznosítást nem mi találtuk ki. Amikor eltört ez a világ, Isten elindította a legnagyobb újra hasznosítási tervet, a helyreállítást.

Mivel a törés a kapcsolatunk eltörésével kezdődött, ezért a helyreállítás is ott kezdődik. Helyre állítja az összetört istenképet, helyre állítja a kapcsolatunkat önmagával. Ő nem mondott le arról, hogy ránk bízta ezt a világot, és először is önmagával akar megbékéltetni bennünket, hogy újra a helyünkre kerüljünk, újra az ő képét hordozzuk, és újra azt tegyük, amiért itt vagyunk ebben a világban. Talán azt várnánk, hogy Isten tüntesse el csettintésre a bűnt, az önzést, a háborút, a halált. Isten logikája azonban nem ez. AZ ő logikája: Ember, téged bíztalak meg azzal, hogy az én szeretetemet és az életet képviseld, és mivel ez eltört, szeretnélek helyreállítani.

Ha tovább megyünk a kiállításon látunk egy menyasszonyi ruhát, ami azt jelképezi, hogy van megtisztulás mindenből, ami bepiszkolja az életet. A helyreállítás úgy történik, ahogy a keresztség szimbolikája kifejezi. Isten eljött erre a világra, és odaállt a helyünkre, és a lázadásunk következményeit magára vette: a kitaszítottságot, a teljes elszigeteltséget, a halált. Elhordozta helyettünk. Magára vette a mi piszkos lelki ruhánkat a kereszten Jézus Krisztus, hogy nekünk adja ajándékba az ő tiszta ruháját. Talán a menyasszonyi ruhát látva egy kicsit jobban megértjük a képet: Jézus vére tisztítja meg a lelkünket. Vagyis azáltal van valódi bocsánat és újrakezdés, hogy ő meghalt helyettünk és értünk, és feltámadt, és meghív, hogy bízzuk rá magunkat!

Valamit nagyon fontos megértenünk. Mi emberek mind keressük a visszautat az elvesztett paradicsomba. Minden vallás arról beszél, hogy nekünk van egy emlékünk, vissza kellene találni oda. De minden vallás arról beszél, hogy neked, mint embernek mit kell tenned az Istenért, hogy ő visszaengedjen téged. Az evangélium pont a fordítottja. Ettől különleges. Az evangélium arról beszél, hogy mit tett az Isten érted, hogy visszajöhess. Jézus Krisztus megtisztít!

 

4. A kiállítás utolsó állomása egy terített asztal. Azt jelképezi, hogy Isten terve az, hogy teljesen helyre állítja ezt a világot. Még nem most. Majd. Ez a jövő. Most éppen azon munkálkodik, hogy összegyűjtse mindazokat, akik hallgatnak rá, hogy velük együtt ünnepeljen. De elmondta, hogy helyre fog állítani mindent. A mi jövőképünk ez. Nem a világvége, hanem azon túl Jézus visszajövetele és az, hogy Isten teljesen helyreállítja sz életet és a szeretetet, és örökké vele fogunk ünnepelni. A személyes jövőképünk pedig nem a halál – meg fogunk halni előbb utóbb mindannyian –, de a halálon túl a feltámadás helyreállított testben, amit el sem tudunk képzelni, ami nem hordozza a halál jeleit, és a bűn jeleit. És őt fogjuk újra szolgálni, mint az ő képére teremtett emberek, mint testvéri közösség.

 

A legfontosabb kérdése életünknek: Hogyan kapcsolódhatunk be Istennek ebbe a nagy történetbe? Annyira egyszerű. A hit, az Istennel való kapcsolat nem bonyolult, csak nehéz. Nem bonyolult: egy hároméves kisgyerek is meg tudja érteni. Csak nehéz. A saját akaratunk miatt. Mi tesszük nehézzé.   Kaptál egy meghívást erre az istentiszteletre. Vagy egy kis meghívókártyán keresztül, vagy más úton indított Isten arra, hogy eljöjj. Ehitted, hogy neked helyed van itt. És úgy döntöttél, hogy elfogadod a meghívást. Eljöttél, beléptél a nyitott templomba, és leültél az egyik helyre. Lehet, hogy nehéz érzésekkel léptél be, bátortalanul, szorongások között, de mégis beléptél. Itt vagy. Részese vagy az istentiszteletnek.

Így megy lelkileg az Istennel való kapcsolatba való belépésünk is. Így lehetsz részese az Isten családjának. Ő meghív. Most is elhangzott a meghívás.  A héten olvastuk a református igeolvasási rend szerint: „Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” Jelenések 22, 17. Lefordítom: aki érzékeli a hiányt, a pascali űrt, jöjjön! Isten mindent elkészített Krisztusban. Nyitva az ajtó, elérhető a forrás. Nincs feltétel. Illetve egy feltétel van: aki akarja. És aki kész elfogadni úgy, ahogyan Isten adja.

Nem bonyolult, hanem egyszerű: ingyen adja Isten a szeretetét, a vele való kapcsoltot, amire a szívünk szomjazik. Neki nincsenek előfeltételei: nem kérdezi, hogy hol voltál eddig, honnan jöttél, milyen felekezetű vagy, meg vagy-e keresztelve? Nem. Azt mondja: jöjjön!  Neki nincsenek előfeltételei, sokkal inkább nekünk vannak előfeltételeink. Legyünk őszinték, azok tudnak távol tartani bennünket. Hadd kérdezze megy Isten ma tőled: mi az az előfeltétel, ami benned van? Amire azt mondod, hogy Istennek azt meg kellene tennie, ahhoz, hogy te hozzá jöjj, rá tudd bízni magad… Mi az az előfeltétel keményebben fogalmazva, amire azt mondod: nekem olyan Isten nem kell, aki… Ha ezt nem teszi meg…

Mi az, ami távol tarthat téged? Mitől nehéz? És Isten ma azt kérdezi tőled: ezt az előfeltételt, ezt a nehézséget, ezt, amihez annyira ragaszkodsz az életért le tudnád tenni?

 

Egy egyszerű imádsággal el lehet neki mondani: Uram, nem értek még talán mindent, de szeretnék veled békét kötni és hozzád tartozni.

 

Megtapasztaltam, hogy Isten hallja, amit őszinte szívvel és egyszerű szavakkal elmondunk neki, és komolyan vesz, válaszol is rá, akár egy ilyen igehirdetésen keresztül.

 

Fogadd el és részese leszel! Jöjj! Ne csak a templomig, hanem a menedékbe, az Isten családjába. Jézusban.

Ezt éltük át többen a gyülekezetben, ezt szeretnénk tovább adni. Ezért nyitjuk ki a templomot vasárnapról vasárnapra és ezért nyitottuk ki a Tiszavirág fesztiválon is. Ámen.    

 

                                                                                                                                              Végh Miklós, lelkipásztor

 

 

Hogyan találtam meg a békességet Istennél?

– bizonyságtétel –

Azt hiszem, hogy az Isten felé való őszinte odafordulást nem élhettem volna meg kemény próbák nélkül. Amikor 25 évvel ezelőtt a két kislányommal el kellett jönnünk a férjemmel közös otthonunkból, és ahová költöztünk, ott munkám és saját otthonunk még nem volt. Elindultunk, de a történtek után mégsem az Úrhoz fordultam, mert úgy éreztem nem szeret, mert akkor nem engedte volna meg a történteket. Az Úr mégis megtartott, erőt adott ahhoz, hogy felkeljek, hogy dolgozzam, hogy akkori legjobb tudásom szerint szeretettel neveljem a lányaimat, hogy fáradtan is helytálljak.

 

Folyamatos keresésben voltam, önismereti tréningek, könyvek, videók. Rövid ideig mindegyik úgy tűnt, hogy jaj ez az, amit kerestem! De aztán jött a visszazuhanás, sőt talán rosszabb lett. Közben a férjemnek nem tudtam, vagy nem is akartam megbocsátani, dagonyáztam a haragban, panaszkodtam rá és végül ez szívbetegséghez vezetett.  Gyarló voltam, magam erejében bíztam. 

 

Aztán újra férjhez mentem, de mivel egyikünk sem élt igaz hitben, egy idő után elromlott a házasságunk, mégsem kértük Isten segítségét. A barátnőm szólt, hogy nem akarunk-e elmenni cursillora? Elmentünk, akkor megérintett bennünket az Úr. Olvastuk a Bibliát, bejártunk ide a gyülekezetbe istentiszteletre, együtt imádkoztunk, de végül a hit magja köves helyre szóródott, nem tudott gyökeret ereszteni a szívünkben. Elváltunk.

 

Folytattam a bibliaolvasást, de azt sem igazán értettem, elolvastam, hogy kipipálhassam, Isten láthatja, hogy én megtettem ezt is, és nem is éreztem magam bűnösnek. Majd elkezdtem bibliaórákra járni, vártam azt a nagy megtérést, amiről sokan meséltek, de csak nem jött.

Tavaly előtt a Tanúim lesztek tanfolyamra jártam itt a gyülekezetben. Aki előző évben járt, mondta, hogy a 9 hónap alatt újjászületünk. Sok videót néztem, cikket, könyvet olvastam, a csoporttársaim bizonyságtételeit hallgattam, az általuk megtapasztalt próbatételekről, csodákról. Ezek együttesen elkezdtek dolgozni bennem, és éreztem, hogy nem vagyok egyedül, más is hasonlókkal küzd.

 

A Bibliát is szorgalmasabban olvastam. Csodáltam a hithősök végtelen hitét a láthatatlan Istenben. Amikor én is megértettem végre, hogy az Úr a Fiát adta értem, hogy Jézus kereszthalálával váltott meg engem és minden embert, és ezért minden bűnöm megbocsáttatott, hogy tiszta lappal folytathatom az életem, nekem az jelentette az igazi áttörést, a megváltás bizonysága, hogy értékes vagyok az Úr számára, a szeretett gyermeke vagyok én is! Bízhatom benne, mert ő tudja egyedül, hogy mi a terve velem, az életemben a rosszat is jóra tudja fordítani. Ha elvesz valamit, sokkal jobbat ad helyette. Egyedül rá kell figyelnem, benne kell bíznom! Amire szükségem van megadja nekem.

 

Onnantól a szívem hazugságait is kezdtem elengedni, hiszen amiket életünk során mondtak vagy tettek velünk, amiből az gondoljuk nem vagyunk elég jók, nem érdemeljük meg a jót, nem vagyunk szerethetők, ez mind nem igaz. Ürülni kezdtek a szívemből ezek a hazugságok, most már az Úr igéje belehullhatott és gyökeret is vert ott. Még ma sem értek sok mindent, de igyekszem.

 

Az Úrral való kapcsolatban megtaláltam a belső békességet, erősödöm hitben, új reményt találtam életemben. Sokszor gondolkodtam azon, milyen végtelen az Úr türelme, jósága és kegyelme, hogy mennyire szeret, évekig nézte küszködésemet, formált, amikor engedtem, megtartott a nehézségekben, és adott mindig jót is életemben, hogy ne veszítsem el aprócska hitemet.

Mostanra megértettem, hogy mindenki életében próbák sora van, de tudom már, hogy nem okolhatok másokat az elrontott dolgokért, hisz a szabad akaratból meghozott döntéseimért, egyedül nekem kell vállalnom felelősséget.

 

Az Úrban kell hinnem, mindig minden körülményben, mert az igazság az, hogy Nélküle újra elbukhatom, és újra összetörhetek. Szeretnék az Ő tervei szerint élni, azon a bizonyos keskeny úton menni. Hálás szívvel köszönöm Atyám!  

 

Boda Ilona 

 

 

Kérdések az üzenethez

1. Mi az, ami most (újra) személyesen megszólított az evangélium üzenetéből?
2. Miben adott bátorítást, vigasztalást, mire indított?