2024.06.30.

„Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe. Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” 2Korinthus 4, 1-10

Talán egy keresztelő alkalmából más Igét reménylünk hallani. Isten azonban ma ezt helyezi a szívünkre, ezzel akar megszólítani bennünket, amit most felolvastam.  Itt életről-halálról van szó, a világban ezek azonban nem élet-halál kérdések. Ahogyan a kereszteléskor hallottuk az ember számára az élet kérdése, bűn-kérdés. Fontos látnunk újra és újra, hogy kicsoda az ember és kicsoda az Isten. Aki a Bibliát ismeri, az pontosan tudja, hogy az az Ige, mely így szól: „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Róma 6,23), az nagyon is komolyan veendő. De ez csak az Istennel találkozott ember számára realitás és valóság.  A világra más mérce vonatkozik, a világ tapintható, tudományos eszközökkel bebizonyítható, olykor mérhető, látható. ezt tudjuk, A lelki életet nem tudjuk paraméterek közé szorítani, a Biblia azonban elmondja, hogy milyennek kell lennie a mi lelki életünknek. Az a lelki élet, amely Istentől adatott számunkra, behatárolható, meghatározható, felismerhető Jézus Krisztusban. Isten igazán a szeretetét Jézus Krisztusban bizonyította meg számunkra. Aztán ez a szeretet megszólította Pál apostolt, levelünk szerzőjét is, aki épp most a nem túl nyugodt korinthusbeli gyülekezettel hadakozik ismét és sokadszor. Pál apostol teljesen rettenthetetlenséggel mondja azt el, hogy az ő bizalma az Istenben gyökerezik. És vádolhatják őt bármivel, amikor az evangéliumot hirdeti, ez az evangélium maga Jézus Krisztus.

 A családot, aki ma megkereszteltette ezt a nagy türelemmel istentiszteletünkön résztvevő ifjú hölgyet, szintén ez az evangélium szólította meg. Jézus Krisztus szólította meg, ahogyan Pál apostol megszólíttatása okán tudott ilyen szépen és bölcsen fogalmazni alapigénkben. Mi is az alaphelyzet Pál apostol életében. Az őt kritizálók azzal a váddal illetik, hogy ravaszul jár el, és nem szavahihető – olvashatjuk a korinthusbeliekhez írt második levélben. Nincs birtokában a valódi apostolságra jellemző ismertető jeleknek. Ezt a korinthusbeliek – lényegest a lényegtelentől elválasztani – fontosabbnak tartották, mint például egy megbízólevél, amit az oszlop apostoloktól kapott. Pál ezt nyilván elutasítja, és azt mondja, hogy mivel szolgálata Isten szeretetének és kegyelmének a saját megtapasztalására épült, nincs mit rejtegetnie. És felszólítja az olvasóit, hogy vizsgálják meg az ő cselekedeteit és szavait, egész életét, sőt odáig is elmegy, hogy utánozzák őt, kövessék őt. Pált nem érdeklik a korinthusbeliek által meghatározott igazi apostolság, nem foglalkozik azzal. Tagadja azt, hogy meghamisította volna az evangéliumot, bár ő maga is vádolja ezzel ellenfeleit a második fejezetben, és egyedül Istennek és Krisztusnak rendeli magát alá. Az ő, mármint a Krisztus igazsága rendületlen Pál apostol szívébe. Ezt nekünk is nagyon fontos itt első gondolatként a XXI. században a szívünkre venni. Vajon hányszor és hányszor halljuk azt, hogy a mi keresztyénségünk, a mi hitünk már rég ideje múlt, rég túlhaladott. Mi ez a keresztelő, mi ez az örökös bűn? A lelkészek állandóan ostorozzák a bűnt, jó esetben nem a bűnöst, és bűnösnek szabadságot hirdetnek. Aztán újra bűnről beszélnek és kegyelemről. Szeretném újra és újra a testvérek szívére helyezni, hogy anélkül nem tudunk Istennel semmilyen kapcsolatba lépni, ha nem döbbenünk rá, hogy kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Az evangélium üzenete: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.” (1 Timótheus 1,15) Jézus azért jött, hogy az életét adja váltságul sokakért, és nekünk életünk legyen. Ez a világot nem érdekli. A természeti vagy világi ember nem érzi magát kegyelemre szoruló bűnösnek. Ennyi jó ember szerintem egy kupacban nagyon kevés van, mint most itt a XXI. században. Nem tudom, észrevettük-e? Mindenki öntudatra ébredt, mint a Skynet a Schwarzenegger-filmben, és mindenki azt csinál, amit akar. Nincs semmilyen keret, ami befoglalná az ember életét. Kiáltsa: Emberek,  ez egy stoptábla, eddig és ne tovább, mert meghalhatsz. Állj meg! Vagy: Emberek, ez egy tilos megállóhely, itt nem szabad megállni. Persze keresztyénségnek nem az a dolga, hogy egyszerűen jajongjon efölött, de hát bennünket is mennyi kritizál ez a felfogás. Az egyház miért nem ilyen? Az egyház miért nem amolyan? Az egyház miért nem emilyen? Az egyház Krisztus kegyelmére szoruló bűnösök gyülekezete. Pál apostol itt azt mondja, hogy lemondunk a szégyen takargatásáról. Ezt próbálja meg az egyház. Az egyház azt mondja, hogy mi bűnösök gyülekezete vagyunk, Isten kegyelmére szoruló bűnösök gyülekezete vagyunk, ez nem tetszetős kifelé.

Miért nem tudunk olyan szabadok lenni, mint ami a világon van? Ilyen kérdésekkel feszül a keresztyénségnek a világ.  Mert mindennek PC-nek (politikai korrektség) kell lenni, ugye?  A szavak szőrszálhasogató egyenlőség követelése nem egyenlő a szív megváltozásával.  Most mindent fel kell hígítani. Annyira egyenlőek vagyunk, hogy már mindenki egyenlő, csak aztán valahogy mégis másképp alakul ez az életben. Krisztus Urunk vezetést ad nekünk ezekre a dolgokra nézve is. Az Ige alapján mi tudunk ebben jól dönteni, ugyanakkor el kell hordoznunk a kritikát is. Le kell mondanunk a szégyen takargatásáról. Igen, kegyelemre szoruló bűnös vagyok, akin könyörült az Úristen. Amikor megkereszteltettünk, ahogy említettem a bevezetőben is, lemosta rólunk a bűneinket az Úr. És életünk során követünk el újakat, de a Biblia sehol nem beszél arról, hogyha hívők leszünk, nem fogunk elkövetni több bűnt. Atyánk a kegyelem örök szövetségét szerezte nekünk, minket gyermekeivé és örököseivé fogad és ezért minden jóval gondot visel rólunk, a rosszat pedig elhárítja felőlünk, vagy a legnagyobb javunkra fordítja.  A szégyen takargatásáról való lemondás, a rejtett dolgok örökös takargatása, soha nem vezet jó útra a keresztyénség életében. Jó, nem kell mindenkinek skarlát betűt magára tenni, és azzal járkálni a városban, és hosszan fölírni, hogy miféle bűnöket követtünk el. A dömösi körben volt erről egy vita, hogy két atyafi vitatkozott, hogy ki mennyire volt alkohol fogyasztó, vagy ki volt a rosszabb, nagyobb bűnös.  Nem arról kellene beszélni, hogy ki mennyire volt jó a rosszban. Lehet arról is, mert akkor nyilvánvalóvá lesz az Isten nagy szabadítása. Fontos ezt látnunk, hogy ha lemondok a szégyen takargatásáról, azzal vállalom, hogy Krisztus-követő vagyok. Részleteket, hogy ki miben esett el, miben szorul kegyelemre, az Isten kegyelmére, nem kell ennek a világnak az orrára kötni. Tudja azt jobban, mint ahogy mi el tudnánk képzelni, higgyük el.

Még azt is tudja, amit el sem követtünk. Hál’ Istennek az Isten tudja, hogy mit tettünk és mit nem. Pál apostol első gondolata, hogy lemondunk a szégyen takargatásáról, erre bátorít ma bennünket. Vállaljuk föl, hogy keresztyének vagyunk.

Nekünk vállalnunk kell a keresztyénségünket mindennel együtt. Azzal együtt, hogy gyengék vagyunk, erőtlenek vagyunk, a kincsünk cserépedényben van. Azzal együtt, hogy azzal vádolnak bennünket, hogy önmagunkat prédikáljuk, de ha Krisztus-követők vagyunk, a Krisztus majd pecsétet tesz a mi életünkre, és megáldja azt. Pál apostol, amikor ezeket a kritikákat bátran fel merte vállalni, azért volt ilyen lenyűgözően magabiztos, mert tudta, hogy az ő életében Krisztus tükröződik. Nem az önmaga erejében bízott. Mi sokszor csípőből lövünk, mint Clint Eastwood, és aztán csodálkozunk, ha visszapattan a golyó. Az Isten bölcsességét kell elkérnünk, hogy hogyan is éljük meg a hitünket, hogyan ábrázolódik ki a Krisztus a mi életünkben? Hogyan kell képviselnünk a Krisztust? Aki sikeres életpályát szeretne, ne legyen keresztyén. Remélem, nem botránkoztatok meg senkit. Pál apostolnak azért volt sikeres a szolgálata, mert Jézus tanúságtételét és életét tükrözte, Aki, mint Isten képmása szenvedett és a kereszten meghalt érettünk majd föltámadt, hogy nekünk életünk legyen. Pál mindig Krisztusra, mint Isten képmására utalt, erről tett bizonyságot. Nem arra, hogy önmagát emelje fel. Nem sorolta fel az erényeit, származását. Nem sorolta el, hogy miféle előnyökkel rendelkezik, hanem egyszerűen élte az életét, azt az életet, amelyet Krisztustól kapott, igyekezett hűséges és bátor lenni. Hirdette az igét, bizonyságot tett. Milyen sokszor van, amikor bizonyságot teszünk vagy Igét hirdetünk, különböző elvárásoknak kell megfelelnünk. Igaz? Van-e jó Ige, amit hallunk egy igehirdetésben. Minden Ige jó, egyezzünk meg ebben. De mindig van olyan, amikor más lelkiállapotban jövünk egy istentiszteletre, más megszólítást várunk, vigasztalást várunk, és pont ostoroz ez a bajuszos lelkész itt a mikrofonnál, vagy bármi olyan történik, ami nekünk rossz. Higgyük el, hogy az Istennel való viszonyunkat ez csak elő fogja segíteni. Jézus evangéliuma nyílt és egyenes beszéd. Nem ajtóstól ront a házban, és nem bunkósbotnak vagy baseballütőnek használja az Isten Igéjét.

„Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. (2Korinthus 4, 13b) Ez egyenes és nyílt beszéd. Ahogyan Pál apostol nem takargat – bocsánat a kifejezésért -, de pőrén áll a világ előtt, legfőképpen Isten előtt. Ebben az értelemben nekünk is lelkileg pőrén kell a világ előtt állni, de legfőképpen Isten előtt állnunk. Krisztusra kell hivatkoznunk és bíznunk, hogy Ő meg fog bennünket tartani. Isten dicsőségét csak Jézus Krisztus által láthatjuk meg, csak Őbenne tudunk győzni, ezért kell vállalni keresztyénségünket is. Krisztus, amikor ezen a földön járt, és az a Krisztus, aki Pál apostolt és bennünket, benneteket is megszólított, Ő vállalta a rabszolgaságot vagy a rabszolgamunkát is. Vállalta a szégyennek számító dolgokat is. Gondoljunk csak a lábmosásra. Fontos látnunk azt, hogy nem nekünk kell védekezni bármilyen támadással szemben, az Istenre kell bízni az ügyünket.  Pál felsorolja, hogy mi minden történik velünk, vele, aki szolgálja az evangéliumot. Ne higgyük, hogy ez velünk nem történhet meg. Persze Magyarországon nincs üldözés, és nem feszítenek bennünket keresztre. Nem tudom, melyik a veszélyesebb az élő hitre, a nyílt halálveszedelem, vagy a látszólagos elfogadás, vagy támogatás?

Beszélgettünk a családdal, hogy a Hajdúság, Debrecen környéke hál’ Istennek még erősen református. Egészséges elfogultság okán a legszebb egyház és a legszebb hitvallással rendelkező egyház a református, anélkül, hogy felekezeti csőlátó lennék. 

Isten gondoskodik arról, hogy mi, akik a református egyházban ismertük meg a mi Urunkat, Jézus Krisztust, találjunk gyülekezetet, ahol élhetjük a hitünket. Találkozunk családokkal, akik megkereszteltetik a gyermekeiket, találkozunk fiatalokkal, akik konfirmálnak, függetlenül attól, hogy a konfirmáció változtatásra szorul-e vagy sem, függetlenül attól, hogy hogyan van. Azzal a reménységgel vagyunk, hogy Isten teste, Krisztus teste nem fog kihalni velünk, nem úgy fog történni Isten népe életében, hogy az utolsó lekapcsolja a villanyt, és bezárjuk a templomot. Az a Krisztus, akiről itt Pál beszél, az a kincs, amely cserépedényekben van, amelyek ilyen törékeny életekre bízattak, mint ennek az ifjú hölgynek az élete, mint a családnak, mint bármelyikőtöknek, akik itt vagytok, mi mindnyájan az Isten kezében vagyunk, és Ő még bennünket is használ abban, hogy az Ő országa és az Ő evangéliuma terjedjen.

Krisztus tudja alakítani a gyülekezetben, hogy új élet támadjon, hogy megtérések történjenek, hogy gyümölcsök teremjenek a gyülekezetben, hogy szolgálatot tudjunk ellátni, hogy figyelmesek legyünk az emberek felé, és tudjunk együtt haladni a hit útján. Isten országába bármilyen képességekkel be lehet menni. Nem úgy van, mint az egyszerű rabbinál. Elviszi a fiát  Kohn, az üzletember a rabbihoz. Mondja rabbinak: Vedd már magad mellé ezt a gyereket, mert szeretném, hogyha tanulna valamit. Milyen jó képességei vannak? Ha lennének jó képességei, akkor én venném magam mellé és otthagynám a boltomban. Értjük ezt? Isten országában nem így van.  Ha nincsenek jó képességeink, mi akkor is mehetünk Istenhez. Isten szeret bennünket úgy, ahogy vagyunk. Nem kell elvinni máshova, mert szégyell bennünket. Amint vagyok, sok bűn alatt emlékszünk erre a dicséretre, hányszor és hányszor énekeljük. Ez a mi hitvallásunk.  Az Ő kegyelme és az Ő irgalmassága, amelyet megízlelt Pál apostol, amely fölsegítette őt minden nehézségben a korinthusi gyülekezetben is. Emlékezzünk csak az első levélben lévő konfliktusokra. Folyamatos támadás. Nem is igazi apostol. Homályos dolgokat mond, ravaszkodik. Csak az adhat nekünk erőt, ami Pál apostolnak is adott, pontosabban, Aki Pál apostolnak adott. A mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy életünk legyen és tudjuk szolgálni az evangéliumot.

 A szülőkre, akik most ezt a gyönyörű gyermeket nevelni fogják, elég nagy kihívás vár. Az egyik unokám anyukája, a lányom, benne van egy anyacsoportban. Komolyan mondom, jobb, mint a zsidó viccek, amiket az anyukák írnak egymásnak. Olyan döbbenetes lett a világ az internet korában! Amikor Dr. Google-t megkérdezzük, hogy a gyerek kettőt pislogott, mit csináljak, és ezt akkor elmondják egymásnak. Ehhez képest, amikor majd tényleg lelki problémák jönnek, nevelésbeli problémák lesznek, hát elképzelem, milyen tanács özön fog ott megjelenni. Ugye értjük ezt? A Biblia nem kell, mert ósdi. A keresztyének nem kellenek meg konzervatívok, nincs bennük szeretet, elfogadás, empátia. Ez olykor igaz lehet, most ez nem tárgya ennek az igehirdetésnek, de jönnek a megmondó emberek, és özönlenek a tanácsok, hogy mit kell tenni a gyerekkel. Sok lett a megmondó ember, de a valódi igazság kevésbé vonzó, sőt ellenszenvet vált ki. Ismerjük ezt, amikor a rabbihoz elmegy Kohn, hogy döglenek a libái. A rabbi mond valamit, a libák csak döglenek. Mond neki újra valamit, próbáld ki. Még mindig döglenek a libák. Mondja, rabbi baj van, megdöglött az összes liba. Pedig mennyi jó ötletem lett volna még. Az embert nem lehet így nevelni. Az embernek kell a bizonyosság, kell a kőszikla a lába alatt, amin meg tud állni. Kell egy biztos pont az életünkben. Ki lehetne más, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus? Ki adna nekünk erőt, amikor szorongattatunk, amikor kétségeskedünk, amikor meggyengül a hitünk, amikor a családtagjainkban is olykor csalódunk, vagy ők csalódnak bennünk? Ki adhatna más erőt, ha nem a mi Urunk, Jézus Krisztus? Nagyon fontos látnunk, hogy Isten csak akkor tud bennünket használni, hogyha beismerjük azt, hogy kik vagyunk. És akkor megtapasztaljuk, hogy kicsoda Isten.

Emlékezzünk Pál elhívási történetére. Pál apostolnak a legkevésbé volt a gondolata, hogy ő ezzel az Úr Jézussal majd találkozni fog, és még netalántán követni fogja Őt. Épp ellenkezőleg. Az Isten csodái ott állnak velünk nap mint nap a nevelési gondokban, a munkahelyi gondokban, bármilyen gondokban, és az Úr győzni fog. Nyilván ki kell bírni addig, és bízni az Úrban, de higgyünk abban, amit a hitvallásban mondunk, hogy minden a mi üdvösségünket szolgálja. Nincs az a rossz, ahol az Isten ne lenne ott velünk, és nincs az a jó, ahol az Isten ne lenne ott velünk. Fontos ezt látnunk, hogy minden kegyelem az életünkben. Kegyelem a gyermekáldás, kegyelem, hogy hitre jutottunk, kegyelem, hogy van munkánk, hogy van mindennapi kenyerünk, kegyelem, hogy van társunk, családunk, akikkel beszélhetünk, és kegyelem az, hogy minden nap fölkelhetünk. Kegyelem az, hogy elmehetünk istentiszteletre. Kegyelem az, hogy ilyen jó idő van itt a palást alatt. Kegyelem az, hogy télen tudunk fűteni. Fel lehetne sorolni mindent. Minden kegyelem, az Isten kegyelme. Semmi mást nem vár tőlünk az Isten, mint más alkalmakkor is erre utaltunk, hogy mondjunk le a szégyen takargatásáról, és mondjuk: „Itt van szívem, neked adom, Uram, Neked, ki alkotád!” (Kolozsvári énekeskönyv 271.)

A világ észigazságokkal akar mindent igazolni. Gyermeknevelés, házassági tanácsok, ez egy külön előadás megérne, hogy mi a jó párkapcsolat titka, a szingli lét, mert akkor nincs konfliktus. De a Biblia nem ezt mondja nekünk. Alkotok hozzá illő társat. Érezzük a különbséget? Jó, hát Ádámnak ott is voltak kifogásai, de az Úr szándéka és terve jó volt. Ezt tapasztalja meg minden keresztyén házasságban az ember. Nem tökéletes házastársat kapott, nem tökéletes gyermeket kapott, nem tökéletes testvért kapott a gyülekezetbe, hanem kegyelemre szoruló bűnös testvért. De az a kegyelem, amely rám vonatkozik, az vonatkozik a másikra is, ezért is testvérek vagyunk Jézus Krisztusban, ezért tudunk egy úton haladni a mi Urunk felé. Az élet igazi értelmét keresi a ma embere, tiltakozik minden ellen is, és próbálja megtalálni azt, hogy mire tegye föl az életét. Nekünk ma azt mondja az Úr, tegyük föl Őrá a mi életünket. Ahogyan a fogadalomban olyan szépen elmondjuk, hogy úgy neveljük és neveltetjük, mondják a szülők, keresztszülők. Mi gyülekezet azt mondjuk, hogy figyelemmel kísérjük ezt a gyermeket. Hitet nyilván csak Isten tud adni. Bármilyen csodálatos és jó gyülekezet vagyunk, ez a gyülekezet nem képes hitet adni. Az a Krisztus, akinek a nevét segítségül hívjuk Pál apostollal együtt, bizony tud hitet és életet adni, és ha mi megtaláltuk az életet, Jézus Krisztust, akkor tudunk egymásfelé is szolgálni ezzel.

Keressük, hogy hogyan éljük jól az életünket. Nagyszerű paneljeink vannak: Olvasd a Bibliát, testvér meg fogod találni az igazságot. Nem tudom, ismerjük-e azt, amikor az egyszerű ember úgy olvasta a Bibliát, hogy ahol kinyílt és odabökött, az az Ige volt az üzenet. Becsukta a szemét, kinyitotta a Bibliát, rábökött: „eltávozék, (Júdás), és elmenvén felakasztá magát” (Máté27,5).  Hú, hát ez nem jó Ige, nem jó útmutatás. Újra összecsukja, becsukja a szemét, kinyitja a Bibliát, odabök: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél.” (Lukács 10, 37b). Hát bizony így nem lehet Szentírást olvasni.  Nekünk, reformátusoknak nem kell ilyen bizonytalanra mutogatnunk, van Bibliaolvasó kalauzunk,. A Szentírást olvasnunk kell. Ha nem olvassuk a Szentírást, akkor több lesz a saját bölcsesség, több lesz az ujjal való bökdösés. Hajlamosak leszünk kedves Igéket megtalálni és aszerint élni. Minden bibliai Igének és tanításnak az a célja, hogy bennünket erősítsen, hogy Krisztushoz vigyen tovább. Szeretnénk gyümölcstermő életet élni, szeretnénk diadalmas életet élni, szeretnénk jó életet élni, szeretnénk jó szülők, jó keresztyének, jó Krisztus követők lenni, hogyan lehetünk, ha rájövünk, hogy nem a mi erőnk számít, nem a mi képességeink számítanak, hanem az Isten számít. Viszont, ha a képességeimet, az én ajándékaimat Isten szolgálatába állítom, abból áldás jöhet ki. Ma már talán Gyökössy Endrét sem divat olvasni, de ha valaki ismeri azt a könyvét, hogy Magunkról magunknak, ott vannak felsorolva embertípusok, akik, ha nem hívők, milyen jellemzőkkel bírnak, ha vallásosak, milyen jellemzőkkel bírnak, és ha igazán Krisztus követőkké válnak, mit hoz ki belőlük az Úr? Fontos látnom azt ma is, hogy nem mi adunk bele 110%-ot, és kihozunk mindent. Az Úr Jézus formálja a lelkünket és a szívünket. Minden kegyelem, mondjuk mi, reformátusok, minden kegyelem, mondja Pál apostol. Csak ez tart meg bennünket a mi Urunk Jézus Krisztus által. Élet és halálról beszélt itt az Ige, Krisztus halála által van életünk, mert ezáltal nyílt meg a kapu az Isten felé. Az ember sokszor be akarta ezt törni, faltörő kosokkal, mindenféle machinációval, de nem sikerült. Az Isten annyira szeret bennünket, hogy az Ő egyszülött Fiát küldte, és ingyen ajándékozott meg bennünket azzal, hogy minden egyes nap újat kezdhetünk vele. Minden egyes nap az Ő haragját a Jézus érdeme elhárítja rólunk. Megrendül a hitünk, elesünk, de az Isten segít bennünket talpra. Kudarcot vallunk a gyermeknevelésben, házastársi mindennapjainkban, munkahelyi mindennapjainkban, de ott van az Isten és segít nekünk, hogy helyreálljon a rend, az isteni rend, amelyet Ő ad nekünk. Az Isten szeretete sokkal nagyobb, mint az Ő igazsága és haragja, amelyet a bűn miatt érez.  Élet és halál csak akkor lesz realitás az életünkben, ha meghalunk a bűnnek, más cél felé megyünk, és rábízzuk magunkat az élet fejedelmére, a mi Urunk, Jézus Krisztusra. Én magamért nem tudok áldozatot hozni. Itt a parókia udvarán áldozhatunk lovakat, kosokat, bikákat, nem segíti a mi üdvösségünket. Az Ószövetség emberének Isten adott egy rendet, hogy hogyan tisztelje az Istent. Tudjuk Izrael történelméből, hogy egy kicsit úgy csinálták, mint a hunok, hogy hun így, hun úgy, de igazán általában minden vonzóbb volt számukra, mint az élő Isten. Számunkra is az a kísértés, hogy sokszor minden vonzóbb, mint az ingyen Jézus érdeméért kapott kegyelem, isteni szeretet. Felelősségre is hívott el bennünket az Úr így végül a vége felé közeledve. Olyan sokszor mondjuk, hogy legyünk só, világosság, hegyen épült város, legyünk mécses, legyünk tiszta forrás ebben az istentelen világban. Ezeket komolyan kell vennünk. Az ember szereti a nagy dolgokat. Nem tudom, hogy a testvérek ezt megfigyelték-e már. Nemcsak a brit tudósok mutatták ki, hogy az ember szeret mindig egy nagy dobást, mindenkinek van egy nagy dobása. A sok kis apró mindennapokat, amikor látszólag nem történik semmi látványos dolog, azt kevésbé szereti az ember. A lelkészi életpályában is mondják, hogy egy lelkész a református egyházban megy egy kis faluba, nagy falu, kisváros, nagyváros, Budapest. Hál’ istennek ma már nem így van, de volt olyan időszak, amikor sokan ezt tekintették a lelkészi élet karrier állomásainak. A karrier állomása az egy lelkész életében is, ha szólhatja az Isten Igéjét. Arra a tisztségre emelte Isten, hogy őt méltatlan, bár elhívott szolgát az Isten Igéjére hirdetheti. Nekünk hívőknek az az adományunk, az az ajándékunk Istentől, hogy arra a tisztségre emelt Isten, hogy bevont az Ő munkájába. Tudott volna angyalokat küldeni, tudott volna szeráfokat küldeni, bármilyen más dolgot tudott volna tenni, de kevésbé tett bennünket kisebbé az Istennél, és arra a tisztségre emelt, hogy vegyünk részt az Ő országának építésében. Mécsesek vagyunk ebben a világban, Krisztus mécsesei, és Krisztus arcának világosságát kell odaadnunk az embereknek, fölmutatnunk az embereknek. Akkor is, ha ők nem kíváncsiak erre, akkor is, ha másképp gondolják, és akkor is, ha azt gondolják, hogy ideje múltak vagyunk mi, keresztyének. Jézus biztos, hogy nem megy ki a divatból, ha szabad ilyet mondani. Jézusra éhsége van az embernek, mert Jézus hiányzik az ember életéből. Az önmegváltás, a különböző tanácsok ideje – ahogy ismerjük az emberiség történetét – le fog járni, és valami új és új fog kezdődni újra és újra. Mert mindig lesznek olyanok, akiket Isten megszólít, akinek a szíve nyitott arra, hogy Isten Igéje megtalálja, és bizony mindig lesznek olyanok, akik lemondanak a szégyen takargatásáról, mindig lesznek olyanok Isten kegyelméből, akik tudják, hogy az ő kincsük cserépedényben van, és mindig lesznek olyanok, akik tudják, hogy minden körülmények között velük van az Isten. Ez a legnagyobb ajándéka az életnek. A ma embere felteszi az életét, hogy megvalósítsa önmagát, megszerezze azokat a dolgokat, amikre szüksége van. Aztán ha mindenünk meglesz, majd abbahagyjuk. Én még nem nagyon találkoztam olyan emberrel, akinek sok pénze volt, és elégedett volt azzal, é azt mondja, hogy most már elég. Nincs az a pénz és fizetés, ami az Isten szeretetét és ezáltal a felebarát, a család, a gyermek szeretetét pótolja számukra. Isten ajándéka megfizethetetlen, minden másra ott a Mastercard, ha ismerjük ezt a reklámszöveget. Az Isten szeret bennünket, és Ő akar megtartani a mai napon is. A szent Fia véréért megváltott bennünket, és örök életet ajándékozott nekünk. Ennek áldásait már itt a földön tapasztalhatjuk, megélhetjük, képviselhetjük, továbbadhatjuk. Erre mondtunk ma igent együtt. Igent mondott a keresztelő család, igent mondott a gyülekezet, reménység szerint igent mondtunk mindnyájan, akik a gyülekezet tagjai vagyunk. Ebben erősítsen meg bennünket a mi Urunk, hogy minden napon igent mondunk Rá, és Vele járjuk az életutunkat, és az Isten adjon nekünk bölcsességet ahhoz, hogy hogyan tegyük ezt. Mi is higgyünk és szóljunk! Így legyen mindnyájunkkal. Ámen.

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan éled meg református keresztyénségedet a mindennapokban, hivatásodban, családodban, élettevékenységeidben?
2. Mit jelent számodra a szégyen takargatásáról való lemondás?
3. Mit jelent számodra hinni és szólni, bizonyságot tenni?
4. Miben volna segítségre szükséged a hited erősödéséhez?

Bárány György, beosztott lelkipásztor