2024.09.08.

Olvasandó: Zsidók 13, 8. Filippi 2, 5-11.

„Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert a felséges Úr félelmetes, nagy király az egész földön. Népeket vet alánk, nemzeteket lábaink alá. Kiválasztja a mi örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az Úr. Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek! Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos ő!” 47. zsoltár

 

 

Ez a zsoltár Isten uralmát, királyságát hirdeti. Ünnepi imádság, amely úgy ünnepli Isten uralmát, mint egy király trónra lépését. Írásmagyarázók szerint a szent láda Jeruzsálembe szállítása állhat a zsoltár mögött. „szent trónusán ül az Isten” – Izrael vallási szimbóluma a szövetség ládája, amely nem ábrázolta ki az Istenséget – részben sem – hanem a láthatatlan Isten trónusát szimbolizálta. A láda tetején a két kerubszobor, amelyek Isten mennyei trónállóit szimbolizálják (vö.: Ézsaiás 6.) A trónus Isten jelenlétét jelképezte. Dávid király fényes ünnepséggel vitette Jeruzsálembe a szent ládát miután Jeruzsálemet tette meg fővárosnak. Ezek után is évről évre ünnepi körmenetben vihették körbe a frigyládát Isten trónra lépését, uralmát ünnepelve az új év kezdetén.

 

A bibliai hitben központi szerepe van Isten királyi uralmának. Az ószövetségi államforma a teokrácia, Isten királyi uralma. Még a nép királyának is származtatott hatalma volt. Erre évről évre emlékeztetni kellett a zsoltár által megénekelt ünneppel is.

 

Emlékeztet ez a zsoltár minket is. Nem kényszerű az emlékeztetés, mintha kénytelen-kelletlen kellene elfogadnod Isten uralmát – ahogyan azt a muszlim hit tartja -, hisz úgysem tehetsz mást… A minden tekintélyt gyanakvóan méregető kultúránkban talán szokatlan az, ahogyan ez a zsoltár őszinte örömmel ünnepli a tekintélyt: Isten királyságát! „Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!” 2. 8. vers A Biblia tud a jó (pozitív) tekintélyről, akinek az uralma élet!

 

Az egész föld királya Isten, mert ő alkotta a mindenséget. Isten uralma pedig nem kizsákmányoló önkényuralom, hanem az élet. Az életet védő és arról gondoskodó királyság. A mindenségbe alkotott rend az életet védi és szolgálja. Örömmel felismerheted, hogy Isten uralma az életet védi ebben a világban! Isten belehelyezte az ő uralmát képviselő rendet ebbe a világba. A természetben – ha tetszik – tekintélyelvűség uralkodik: meghatározott szabályok szerint működik minden. Ha elengedsz, valamit lefelé esik, és eszébe sem jut megkérdőjelezni a gravitáció szabályát, amely kiszámíthatóvá teszi a világot és így az életet védi. Képzeld el, hogy milyen lenne, ha nem tudnád, hogy a következő talpalatnyi földnek éppen van-e kedve a gravitációs vonzáshoz, vagy ő most taszítani óhajt téged, mert éppen más akar lenni… Vagy ha idén az oxigén csak 12%-ban lenne hajlandó magát hozzáadni a levegőhöz, mert most olyanja van… stb… A természet komolyan veszi, hogy tekintélyelv uralkodik, betartja a szabályokat, nem gondolja, hogy azok csak azért vannak, hogy megszegjék őket, illetve csak értelmezés kérdése, hogy hogyan tartunk be valamit vagy nem… A természetben nincs tekintélyválság, a természetnek nincs baja a tekintéllyel, örül neki, mert így működhet az élet…

 

Kinek van baja a tekintéllyel? Egyedül tekintély ellen lázadónak. Ezek vagyunk mi, emberek. A bűnesettel indult el a lázadás és egyben ezzel indult el az életrombolás is. Az ember nem örül a tekintélynek, nem veti alá magát – a maga ura akar lenni.  A végsőkig meg akarjuk hagyni a saját mozgásterünket. Én vagyok a végső tekintély, akinek joga van eldönteni, hogy mit tesz, vagy mit nem, ebbe ne szóljon bele senki. Ez teljesedett ki a mai szélsőséges tekintélyválságban. A szülő nem mer tekintéllyel fellépni, a tanárnak nem engedjük meg, hogy tekintélyét gyakorolja, a vezetőnek nem engedelmeskedünk, hanem állandóan kritizáljuk… Összekacsintunk a tekintély háta mögött: mindig annak adunk igazat, akik éppen nincs pozícióban. A szabályok pedig azért vannak, hogy megszegjük őket, nem? Csodálkozunk, hogy a rendetlenség felemészti az életünket? A tekintélyválság gyökere: a tekintély forrását elutasította az ember. Ez aztán dominóként döntötte a többi tekintély tiszteletét is a világban. Eluralkodik a káosz. A káosz pedig az életet pusztítja.

 

És ma már látjuk a szélsőséges romboló hatást: nem tartottuk be a szabályokat és összeomlóban van körülöttünk a természet rendje. Nem tartottuk be a szabályokat, és összeomlóban van az emberi társadalom – lassan együttélésre képtelenek vagyunk. Közösségeinkben eluralkodik a széthúzás, mert „városkirályságok” harcolnak egymás ellen. A tekintély elleni lázadás gyökere ott van a szívünkben, ez teszi tönkre az életünket, ez tesz minket boldogtalanná, mert nem vagyunk a helyünkön Isten rendjében. Ez az emberiség tragédiája.

 

Az evangélium, a jó hír elmondja, hogy Isten Jézus Krisztusban eljött, hogy segítsen a káoszba keveredett emberen. Hogyan fogalmaznád meg a világon a legjobb hírt? Hogyan fogalmaznád meg azt, hogy mit hozott Jézus? Gyógyulás? Gondoskodás? Bűnbocsánat? Emberek közötti kiengesztelődés, béke? Igazság? Szeretet? Tanítás? Jézus így fogalmazta meg: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Márk 1, 15. Isten országának, királyi uralmának eljövetele. Ebben benne van a gyógyulás, gondoskodás, igazság, bocsánat, kiengesztelődés, béke, életformáló tanítás, szeretet. Ezt hozta Jézus. Ez a segítség. Ez AZ örömhír! „Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!” 2. 8. vers

 

2. A 47. zsoltár arról beszél, hogy él ezen a világon egy nép, amelyik Isten királyságát magasztalja. Isten népe. Az ő imádságuk ez a zsoltár. Ennek a népnek a legfőbb jellemzője nem az, hogy melyik rasszhoz tartoznak, milyen származásúak, milyen nyelven beszélnek, földrajzilag hol élnek, milyen énekeket énekelnek, milyen a liturgiája az istentiszteletüknek, milyen templomban jönnek össze. A legfőbb jellemzőjük az, hogy feladták a lázadást, szívből Isten uralma alá rendelték magukat!

 

Erre hívta el Isten az ő ószövetségi népét és erre hívta el az ő újszövetségi népét, egyházát is Jézus Krisztusban. Azért jött el ebbe a világba, hogy helyreállítsa uralmát. Keresztre ment, hogy az ellenségeskedést, a lázadást megölje. És visszaszerezze uralmát népe szíve fölött.

 

Azt mondtam, hogy ez a zsoltár, mint trónra lépő uralkodót ünnepli Istent. Hogyan lehet Istenről, mint éppen beiktatott királyról beszélni? Hiszen ő öröktől fogva Ura mindennek, nem? Igen. Mégis: Istent, mint trónra lépő királyt ünnepli ez a zsoltár, mert Isten népének élete ott kezdődik, hogy Isten trónra léphet az életében. Isten népe tagjává úgy leszel, ha feladod szíved lázadását, és elfogadod az ő tekintélyét, életed felett.

 

Ezt nevezi a Biblia megtérésnek. A megtérés tehát nem áll meg ott, hogy külsőképpen csatlakozol az egyházhoz, elkezdesz templomba járni: a szívedben kell változásnak történnie. A megtérés nem áll meg ott, hogy bocsánatot kérsz Istentől bűneidért – ez csupán félút. A megtérés azt jelenti, hogy térdet hajtasz Isten abszolút tekintélye előtt, és szívedből elismered az ő uralmát életed felett. Szívedből: ez a zsoltár ujjongva dicsőíti Isten királyi uralmát. Nem kénytelen-kelletlen meghunyászkodik, hanem szívből mellé áll. Isten leigázó hatalmáról olvasunk ebben a zsoltárban. Egy napon mindenki térdet hajt majd előtte, tetszik vagy nem – az ő ellenállhatatlan hatalma előtt. Amikor Jézus hatalommal visszajön, kénytelen-kelletlen megtörik minden ellenállás. Az ő népéhez azonban azok tartoznak, akik már ezelőtt megismerték az ő kegyelmes szeretetét Jézus Krisztusban, és a szívüket ez a szeretet igázta le: Uram, ha ezt tetted értem, lázadóért, ha helyet adtál nekem, méltatlannak a te asztalodnál, akkor biztosan a te rended az élet számomra, akkor nem akarok máshoz tartozni: te vagy az én királyom, te vagy az én életem.

 

Erről a központi igazságról tettünk vallást templomunk felújításának befejeztével, 2020. október 31-én kelt nyilatkozatunkban, amit az egyházközség elnöksége mellett az ünnepi istentiszteleten jelen lévő protestáns lelkészek is aláírtak, s amit a jövőnek üzenetként a templom királygerendájára elhelyezett időkapszulába szánunk.

Ezt a vallástételt szeretnénk szombaton megismételni, amikor a hálaadó istentiszteleten újra felolvassuk ezt a dokumentumot. Jézus Krisztusban uralkodik az Úr, ő a mi múltunk, jelenünk és jövőnk. És mi Isten népének korokat és földrajzi határokat átívelő közösségében megvalljuk, hogy az ő uralma alá rendeljük magunkat, és hozzá igazodunk ebben a mai tekintély ellen lázadó és szabályokat felrúgó világban is.  

 

Szükség van a közösségi és egyéni vallástételre. A megtérés azonban több egy ünnepi nyilatkozatnál. Az egész életünket meghatározza. Isten uralmát elfogadva és komolyan véve kerülsz a helyedre Isten rendjében. És így kerül a tekintély a helyére az életedben. Az, hogy Isten az Úr az életedben, változásokat hoz a látásmódodban, az életviteledben.

 

A lázadás helyét felváltja az engedelmesség. Nagyon nehezen megy végbe a szívnek ez a megtérése. Még magukat hívőnek tartó emberek is gyakran a könnyebb, kényelmesebb, az ő tetszésükre való utat keresik az engedelmesség helyett. A lázadó szív állandóan megkérdőjelezi a rendet: Miért kellene nekem szabályokat betartanom, amikor szabad ember vagyok?  Miért kellene összeházasodnom, hisz az csak egy papír? Ha a „szívem” mást diktál, miért kellene hűségesnek maradnom a házastársamhoz? Miért ne lehetne egy azonosnemű pár kedves Istennek, ha szeretik egymást? Miért kellene nekem megbocsátanom annak, aki engem megbántott? Miért kellene nekem kitartanom a közösségem mellett, akkor is, ha nehéz? Ezek a lázadó szív kérdései. Egyetlen egyszerű és mégis nehéz válasz van rájuk, amit csak az ért meg, akinek megtért a szíve: azért, mert a te Urad ezt mondja. A megtért szív pedig Urának szavához igazodik. Hát, ezért.

 

A megtért szív számára a szabályok többé nem azért vannak, hogy megszegjük őket. A megtért szív többé már nem csak a maga hasznára gondol, hanem a másik javát keresi. A megtért szív nem a maga vágyait követi, a kényelmesebb utat, hanem az ő Ura akaratát. A megtért szív nem a zúgolódással, kritikával foglalkozik, hanem csendesen engedelmeskedik. A megtért szívnek az emberi tekintéllyel sincs már annyi gondja: nem fúrja állandóan a tekintélyt, hanem imádkozik a vezetőkért, mert Ura ezt mondta!  „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” 1Tim2, 1-4.

 

A megtért szív nem fúrja, hanem építi a közösséget. A széthúzásra egyetlen gyógyszer, amikor az egymással harcoló kiskirályok leteszik a koronájukat a nagy Király előtt! Nem egymás előtt hunyászkodnak meg, nem kompromisszumot kötnek, hanem Jézus Krisztus előtt borulnak le és neki engedelmeskednek. Ez az igazi ökumené, a felekezeti békesség alapja is (és ez valóság: akik Jézus Krisztus uralmát szívből elfogadták, azok egy néphez tartoznak, és azok előbb-utóbb meg is értik egymást. Akik a saját vallásos hagyományaihoz ragaszkodnak mindenek fölött, azok mindig is veszekedni fognak). Ez az egyházi, gyülekezeti közösség gyógyulásának és megerősödésének egyetlen útja is: a megtérés. Abban az értelemben, hogy feltétel nélkül elfogadom Isten tekintélyét az életem felett, és nem kérdőjelezem meg egyetlen szavát sem. Akkor tudni fogom azt is, hogy hogyan szeressem, támogassam a testvéremet. Ha nem térek meg, akkor továbbra is a szétdobáló, a Sátán eszköze leszek, aki az Isten elleni lázadás lelke!  

 

Van tehát egy nép ebben a világban, akik Isten tekintélyét dicsőítik. Az ő küldetésük, hogy feltétel és kifogások nélkül alárendelve magukat ennek a tekintélynek, engedelmeskedjenek Uruknak.

 

3. És az ő küldetésük a többieket is meghívni Isten imádására. Isten népe és a népek, a többi nép viszonya is témája ennek a zsoltárnak. Izrael istentiszteletén énekelték, mégis a nem zsidó népek meghívása hangzik el benne. A héber nyelv külön szót használ Isten népe (ám) és a többi nép, a „pogányok” (gójím) leírására. A 47. zsoltárban Isten népének tapasztalata szólal meg a sokistenhívő, bálványimádó világban: a mindenség Ura, az egyetlen Isten, aki kiválasztott bennünket arra, hogy az ő népeként csak őt imádjuk, ne úgy éljünk, mint a környező népek. A többiek ezért támadnak bennünket, fenyegetnek. Isten védelme azonban velünk van: Isten adott örökséget nekünk, elűzte a kánaáni népeket, az ő hatalma véd és ad győzelmet a támadások között.

 

Azt azonban jobbára elfelejtették, hogy kiválasztottságuk arra szól, hogy a többi népet is meghívják az egyetlen Isten imádására.  A népek leigázása, amiről itt szó van, a teljes Szentírás összefüggésében nem politikai uralomgyakorlás a többiek fölött, hanem lelki küldetés. Az előbbiekből egyenesen következik ez! Ha Isten népe legfőbb jellemzője, hogy szívét leigázta Isten szeretete, ezért az ő tekintélye alá rendeli magát feltétel nélkül, akkor nem lehet az a cél, hogy a saját uralmának álmát dédelgesse. Ha letettem koronámat a nagy Király előtt, akkor nem lehet célom, hogy majd én regnálok a pogányok felett. A cél az, hogy a többiek is az egyetlen Király előtt hódoljanak meg! Figyeljük csak: „Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos ő!” 8-10. vers  

Amikor eljött Jézus, a nép nagy része azt várta az Isten Felkentjétől, hogy a rómaiak leigázását tűzze zászlajára. Jézus erre nemet mondott! Ehelyett elküldte tanítványait „minden néphez”. Egy római százados szolgájának meggyógyításakor mondta ezt: „De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” Máté 8, 11-12.

Isten minden népet meghív! És ez a terv elkezdődött már a tanítványok életében: valóban jöttek a nem zsidó népek és csatlakoztak Krisztus tanítványi közösségéhez. Egyre szélesebb körben, Mi ma ezért ülhetünk itt. Legyünk ezért hálásak, és vegyük nagyon komolyan – Isten mai népe – kiválasztottságunk ma sem arra való, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat és lemondóan elítéljük a nem hívő világot! Az, hogy Istenhez tartozunk ma is küldetés! Ne mondjunk le arról a világról, amelyik még ellenáll Isten uralmának, hanem hívjuk meg az ő királyságának ünneplésére. Ugyanis a többiek élete is így kerülhet a helyére! Ma is tapasztaljuk, hogy a hűséges hívőt érik támadások – de ma is igaz, hogy Isten védelme alatt állunk. Nem bezárkóznunk kell, védenünk magunkat, hanem nagyon komolyan vennünk Isten uralmát: neki hűségesen engedelmeskedve tovább adni a meghívást.

 

„Eljönnek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez.” Amikor a héten olvastam azt a zsoltárt, látást adott a szombati hálaadó ünneppel kapcsolatban is. Hozzánk is eljönnek népünk, vármegyénk, városunk előkelői. Ők szimbolikusan is képviselik nagy közösségeinket: nemzetünket, városunkat. Akkor látjuk jól az ő jelenlétüket, ha ezt látjuk: az Úrhoz jönnek. Nekik is az Úrhoz kell menniük, s egész magyar népünk számára is az az élet útja, hogy Jézus Krisztus uralmát elfogadja. Nekünk hívnunk, vezetnünk kell azokat, akik még népünkből nem ismerik Urunkat. Meg kell hívnunk Isten imádására. S ezt fejezi ki jelképesen az, hogy felkérjük népünk jelen lévő vezetőit az időkapszulába szánt hitvalló dokumentum támogató aláírására. Látnunk kell, hogy népünknek arra van szüksége, hogy Isten uralmát elfogadó és képviselő vezetőink legyenek, és vezetőinknek illetve népünk minden tagjának – ahogyan nekünk is – is arra van szüksége a saját személyes életében is, hogy Isten áldott uralma alá térjen, abban megerősödjön, és az alatt éljen. Ez pedig természetesen több egy ünnepélyes dokumentum aláírásnál. Ezért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, amikor vezetőinkért, népünkért imádkozunk!  Hirdessük Isten királyi uralmát a népeknek!

 

4. Tegyük pedig ezt azzal a reménységgel, hogy a beteljesedést, a 47. zsoltár üzenetének teljes megvalósulását várjuk. Amikor Jézus visszajön, megszűnik minden ellenállás. Térdre kényszerül mindenki. Azok azonban, akik már a szívüket, életüket alárendelték az ő uralmának – az ő népe – az egész újjáteremtett világgal együtt Isten uralmát magasztalják majd örök ünnepben. Akkor Isten teljesen helyreállítja majd a rendet: minden az életet szolgálja majd Isten tekintélye alatt, Isten rendjében. A lázadásnak írmagja sem marad, minden ártó hatalom – bűn és halál – és ezekhez kapcsolódó jelenség megszűnik. Isten hatalma elhozza ezt, Isten hatalma őrzi az övéit a lázadó hatalmakkal szemben: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” Lk 12,32. Isten uralma nyilvánvaló lesz és a helyreállított világ teljesen ez alatt az uralom alatt lesz. Ez a reménységünk. Mi már most ezt képviselhetjük, és erre hívhatunk meg másokat is!

 

Tehetjük ezt annak bátorságával és reménységével, hogy a hatalmas Isten védelme alatt vagyunk. Sok mindent elvehetnek tőlünk, de csak azt, amit Isten megenged. Sok mindent elvehetnek tőlünk, de az örökségünket nem. Az ő kezéből nem vehetnek ki, az ő országából nem ragadhatnak ki. Magasztaljuk az ő királyságát, rendeljük alá életünket feltétel nélkül az ő életet munkáló tekintélyének, és hívjuk meg erre másokat is! Ámen.

 

Végh Miklós, lelkipásztor