2024.10.20.

Olvasandó: Pál levele az efézusiakhoz 2, 11-22.

„Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján így szólt az ÚR igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtíél fiához, Júda helytartójához és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához: Így szól a Seregek URa: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az ÚR háza újjáépítésének ideje. Az ÚR igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? Azért így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; felöltöztök, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét. Így szól a Seregek URa: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek a hegyekbe, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az ÚR. Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek URa. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. Ezért nem adott nektek harmatot az ég, és nem hozta meg termését a föld. Parancsomra szárazság sújtotta a földet és a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is meg mindent, amiért csak dolgoznak. Zerubbábel, Sealtíél fia és Jósua főpap, Jócádák fia meg az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! – így szól az ÚR. És felindította az ÚR Zerubbábelnek, Sealtíél fiának, Júda helytartójának, Jósua főpapnak, Jócádák fiának és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek URának a házán, a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodásának második esztendejében.” Haggeus próféta könyve 1. fejezet

 Ha Bibliaolvasó kalauzunk szerint olvassuk a Szentírást, akkor most épp Haggeus prófétához értünk. Ez egy rövid kis könyvecske az Ószövetségben. Ha figyelmesen nézzük a Bibliát, akkor láthatjuk, hogy Zakariás próféta könyve mellett szerepel ez a könyv. Azért fontos ezt látnunk, mert a templom újjáépítése mindkettőjüknek a fő témája. Haggeus próféta személyéről nagyon keveset tudunk. A neve összefügg a héber hág = ünnep szóval, és azt jelenti, hogy ünnepi vagyis ünnepen született. Van ilyen eredetre visszavezethető név Ezsdrás könyvében is (Ezsdrás 10,15), a Sabbettaj név a szombati vagy szombaton született nevet jelenti. A Haggeus név Palesztinán kívül is előfordul. Ő az a próféta Zakariással együtt, akiknek a buzdítására fogott hozzá a fogság utáni gyülekezet a templomépítéshez, sőt eredményesen be is fejezte azt.

 Hazatér a nép a fogságból, romokban van a háza, romokban van az Isten háza, romokban van az ország, és romokban van az egyén élete.  Isten mégis azt mondja, hogy építsék az Úr házát, a templomot. A hazatérés után megtörtént az alapkőletétel:” Azután, hogy megérkeztek Jeruzsálembe az Isten házához, a második esztendő második hónapjában megkezdték az előkészületeket Zerubbábel, Sealtíél fia, Jésúa, Jócádák fia és többi szolgatársuk, a papok, a léviták és mindazok, akik visszaérkeztek Jeruzsálembe a fogságból, és megbízták a húszéves és annál idősebb lévitákat azzal, hogy irányítsák az ÚR házának építését. 9Jésúa a fiaival és testvéreivel, Kadmíéllel, Báníval és Hódavjával meg Hénádád fiai a fiaikkal és testvéreikkel, a lévitákkal egy emberként vállalták, hogy irányítják azokat, akik az Isten házának az építését végzik. Az építők tehát lerakták az ÚR templomának az alapját, és odaállították a papokat szolgálati öltözetben harsonákkal meg a lévitákat, Ászáf fiait cintányérokkal, hogy dicsérjék az URat Izráel királyának, Dávidnak az előírása szerint.” (Ezsdrás 3, 8-10.) Ezután hosszabb kényszerű szünet következett részben politikai okok, részben az ország újjáépítésének egyéb gondjai és anyagi nehézségek miatt. A fogságból hazatérők óriási feladata volt a templom újjáépítése. Saját beilleszkedésükről, megélhetésükről is kellett gondoskodniuk (anyagi nehézségek), másrészt le kellett győzniük ellenségeik ellenállását, akik egyelőre elérték, hogy a perzsa király leállíttatta az építkezést (politikai nehézségek – Ezsdrás 4). Kr. e. 520-ban Haggeus és Zakariás próféta föllépése nyomán (Ezsdrás 5,1; 6,14) folytatják és 515-re be is fejezik a templomépítést. Ha holnap majd olvassuk a második fejezetet, akkor rájöhetünk, hogy ez a négy prófécia, ami itt elhangzik, ez gyakorlatilag  4-5 hónap alatt hangzik el. Egészen pontosan a Kr. e. 520. aug. 9. és dec. 18. közötti beszédeit tartalmazza Haggeusnak. Ez nem egy hosszú ideig hangzó tanítás Isten népe felé, nem egy életen át tartó szolgálata a prófétának. Mégis nagyon a szívemre helyezte az Úr magát a helyzetet, ami a felolvasott szakaszban történik.

 Mert mi is történik a felolvasott Igében? A nép azt mondja, a templomépítés halogatására: Hát annyi baj van. Rendben van, hogy romokban hever az Úr háza, a templom, de hát először biztosítani kell az élelmiszerünket, biztosítani kell, hogy a házunk rendben legyen. Ki vitathatná ezt? Biztosítani kell mindent, majd, amikor eljön az alkalmas idő, akkor hozzáfogunk az Úr házának építéséhez. Röviden azt mondják, hogyha minden rendben lesz, akkor majd lesz időnk Istenre. Haggeus pedig azt mondja: azért nincs rendben semmi, mert nincs időtök Istenre. Nagyon szépen, itt, ahogy hallhattuk az Igében is, fölsorolja azt, hogy vetnek, de nem aratnak. A lyukas erszény nagyon szép kép, mindnyájan megértjük. Mentegetőzik a nép, mert meg kell élniük, nincs erre idejük. Majd, ha…. Haggeus pedig azt mondja, hogy ez nem így van, rosszul gondolkodtok.  Ha Istenre fordítjátok az energiátokat, ha Istenre figyeltek oda, akkor rendben lesz az élelem, rendben lesz az erszény, rendben lesz minden. Gondoljátok meg, mi történik veletek. Hallottuk kétszer is. Elmondja Haggeus a próféciáját, buzdítja őket a templomépítésre. A nép erre így válaszol: Amikor minden rendben lesz, megtesszük azt, felépítjük az Isten házát. Miközben egész idáig Izrael népének egész jól haladt a sorsa. Hazajutottak, viszonylag támogató politikai környezetben voltak, engedélyük is volt arra, hogy templomot építsenek. Aztán jött egy panaszlevél, és abbahagyták a templomépítést. Lehet, hogy ez tartotta vissza a népet. Nehogy olyat tegyünk, ami fölingerli a környezetünket, a helytartót vagy valaki mást is, de bizony igazándiból a saját dolgaikkal voltak elfoglalva. Nagyon keményen beszél arról, hogy Haggeus, hogy nem lesz jobb az életetek, amíg a templom nem lesz kész, amíg az Úr házát rendbe nem teszitek.

Fontos, aktuális üzenet ez, annál is inkább, mert az európai, a modern civilizációs világban megszűnt már az a gondolkodás, ami még a keleti népekre jellemző, hogy mindennek az alapja az Isten, minden abból indul ki. Európában már csak egy szelete az életünknek az, hogy van Isten. Alternatíva lett, fakultatív program. El akarom-e fogadni, hogy van Isten? Az Úr háza rendben van, talán segítenek még világiak is ahhoz, megtörténik a templomfelújítás, műemlékvédelem támogat. Eközben a saját életünk mindennapi gondjaink elfoglalnak bennünket, és nem jut idő az Úr házára sem fizikálisan, sem lelkileg, sem valóságosan. Építsétek föl az Úr házát, a templomot! – mondja Haggeus. Az legyen az első. Nagyon keményen beszél és keményen érvel az időszerűtlenség kifogásával szemben a próféta: Mindaddig nem lesz áldás, amíg nem az Úr háza lesz az első. Fontos ezt látnunk. Van egy érdekesség: Gondoljátok meg, mi történik veletek! hallottuk kétszer is a felolvasott Igében. Ez szószerinti fordításban azt jelenti: Tegyétek szíveteket utaitokra! A szív a héberben az észnek, az értelemnek is a székhelye; az út pedig jelentheti az életutat: olykor, mint cselekvést, eljárást, máskor meg – mint itt – a történést, az események menetét. Az egész kifejezés tehát azt jelenti, hogy „Gondoljátok át, mi történik veletek!” Az, hogy nincs áldás a munkátokon! A hajdani nagy átok részletei válnak valóra: „Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska. Szőlőskerteket ültetsz és művelsz, de bort nem iszol, szőlőt sem szedsz, mert megeszi a féreg. Határaidon belül olajfáid lesznek mindenütt, de nem kened magad olajjal, mert lehullanak a bogyók” (Mózes ötödik könyve 28:38–40). Szellemes hasonlat szerint, még a napszámos is mintha lyukas zacskóba tenné a bérét: a drágaság miatt elfolyik.

 Tegyétek a szíveteket utaitokra. Hogy áll a mi szívünk a mi utainkon? Az az első kérdés, amit meg kell vizsgálnunk, hogy változott-e az ember azóta, mióta eltelt sok-sok évszázad, közel 2500 év eltelt azóta, amióta Haggeus beszélt. Változott-e az ember? A ma embere, és nem a gyülekezetre gondolok, de a ma embere éppúgy elfoglalja magát a mindennapi kenyérkérdéssel. Ez nem azt jelenti, hogy ne dolgozzunk, nehogy valaki olyan üzenettel menjen haza, hogy itt a madarak röpködnek, és ne dolgozzunk. De elfoglalja ma is az ember magát a kenyérkérdéssel, a lakhatáskérdéssel, a fizikális, erre a Földre irányuló kérdéssel. Nem törődik a templommal. Nincs rá idő, energia, szándék, akarat, vágy. Magára gondol csak és önmaga javát keresi. Gyűjti a javakat, fával, díszes faragott fával burkolt házakba lakik. Ez az előkelőség, ez a díszesség, ez a gazdagságnak a kifejezése. Miközben a házatokat faburkolattal díszítitek, a templomot hagyjátok romokban heverni! – szól Haggeus. Most lelki értelemben beszélnék erről, hogy valóban így van. Az ember építi a saját életét, oda tesz minden energiát, belead 110%-ot, hogy jobb legyen. Hányszor mondjuk mi, szülők, én magam is alázattal és bűnbánattal mondom, szeretnék a gyermekeimnek mindent megadni. Mi az a minden, amit meg akarok adni? A ma embere éppúgy hagyja romokban az Isten templomát, és belebonyolódik a vetés, aratás, a pénzgyűjtés és egyebek problémakörébe. Azt gondolja, hogy túl vagyunk Istenen. A 21. századi ember meggyőződése általánosságban, hogy túl vagyunk az Istenen. Az csak az ilyen gyengéknek a segítsége, mint mi vagyunk. Ne bánjuk, hogy gyengéknek mondanak. Túl van a ma embere Istenen, és nem akar azzal törődni, hogy hogyan épül az Isten országa. Hiába vetünk, hiába aratunk, hiába gyarapodunk…Nem vagyunk a helyünkön, nem vagyunk boldogok és megelégedettek. Mit mond az Ige erre? Ráfúj Isten és semmivé lesz. Beszél erről a mi Urunk, Jézus Krisztus is, amikor azt mondja nekünk, hogyne Isten nélkül szorgoskodjunk, ne is aggodalmaskodjunk, hanem keressük először Isten országát: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” (Máté 6, 25-33) Pontosan tudjuk mindnyájan, hogy mennyi minden áramlik ránk a mai világban, és bizony mennyi minden elviszi a figyelmet arról, hogy igazán legyen időnk a hitéletre. Azért azt is bevallhatjuk, hogy amíg egy nap 24 órából plusz az éjszaka áll, addig talán tudunk időt szakítani az Istenre. Nagyon fontosnak tartom, máskor is leszögeztem ezt, hogy ezt nehogy úgy értelmezzük, hogy tegyünk félre minden családot, munkahelyet, és mondjuk azt nekem első az Isten, és ki se lehet zavarni bennünket a templomból, és Jézushoz állandóan, hanem éljük az életünket, de ne felejtkezzünk el az Istenről. A nép a „Mit cselekedjünk?” kérdést Haggeus idejében úgy értelmezte: Tegyük rendbe a dolgainkat, aztán majd lesz, ahogy alakul. Megértheti az Isten is. Van oltár, tudunk áldozni neki, hát a templom meg ki tudja, lehet, hogy majd akadályozza a megszálló hatalom, lehet, hogy majd nem lesz rá energiánk és időnk, mert elfáradunk, lehet, hogy bepanaszolnak bennünket. Haggeus erre sem nem beszél mellé, azt mondja: Menjetek fel a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot. Erre buzdít ma bennünket is  Isten. Lehet, hogy nem változtunk meg ahhoz képest, amilyen Haggeus korosztálya volt, vagy kortársai voltak, de az Isten ma is arra biztat újra és újra építsük a templomot, és a lelki templomra gondolok. Olyan sok cikk foglalkozik azzal manapság, hogy kiüresednek a templomok. Remélem, nem botránkoztatok meg senkit, de nem a templom kiüresedése a baj. A kiüresedett élet a baj. Mert a templomot azok megtöltik, akik most itt vagytok, akinek az életében ott van Jézus Krisztus, mert szeretnétek őt a szívetekben tartani, ha még nem hívtátok be, szeretnétek a szívetekbe hívni. Építitek a lelki templomot. Miközben szeretitek teljesen normális módon, és szeretjük azt, hogy a lelki házunk mellett épüljön a mi életünk is, és erősödjünk akár anyagilag, akár a komfortérzetünkben, vagy bármiben. Haggeus korosztálya, kortársai elvesztették az Istenbe vetett bizalmukat, elvesztették azt a prioritást, hogy Isten van az első helyen. Pedig ők voltak a kiválasztott nép. Nehogy azt higgyük, hogy nekünk olyan nehéz vagy könnyű ezt elveszíteni. A ma emberének sokkal több impulzust kell feldolgozni, sokkal gyorsabban kell dönteni arról, hogy mi a jó, és aztán nyilván a döntései alapján viselni annak minden következményét, de ma újra és újra arra buzdít bennünket az Ige Haggeus próféta által, hogy fogadjuk be a szívünkbe az Urat, építsük a lelki templomot. Nem baj, ha romokban hever. Láthatjuk itt a szó szerinti példában. Vajon hányszor és hányszor érezzük úgy mi magunk is, hogy még az alapok sem látszanak. Hol van az én életem ahhoz, hogy méltó legyek Krisztushoz? Ezt nem az Isten mondja nekünk. Haggeus lehetett volna dörgedelmes velük, fenyegethette volna őket mégis a figyelmet akarja felhívni, hogy milyen állapotban van az ő kortárs népe, és hogyan nem foglalkozik azzal, amit Isten mond. Válságban van az ember. Isten arra bátorítja ezt a népet, hogy gondolja át az életében a fontossági sorrendet. Minek ad helyet az életében? Mire van ideje? Én nem hiszek abban a mondatban, amit sokan mondanak, hogy arra van időnk, amire akarjuk. Ez majdnem igaz, de nem teljesen. Vannak rajtunk kívülálló okok is, amelyek meghatározzák a mi programunkat, szolgálatunkat, időbeosztásunkat. De nyilván, ha nem jövök el egyetlenegy vasárnap sem istentiszteletre, akkor nem fogok eljönni négyszer. Tehát ha nem kezdem el kicsiben megváltoztatni az életemet, akkor elég ritka kivétel az, amikor nagyban fog megváltozni. Ezt a válságban lévő népet, a mai válságban lévő embereket is Isten igéje fel szeretné rázni, ébredésre, megtérésre akarja őket készíteni épp a templomépítés kapcsán, bennünket pedig a lelki templomépítés kapcsán. Tudom, hogy túl vagyunk a pályaválasztáson, javarészt mindenki, de ha szabad ilyet mondani, legyünk mi a korunknak a Haggusai. Akik merik vállalni, hogy építik a romokban levő lelki templomukat. Akik mernek nemet mondani ott, ahol mindenki a szokásjog és egyebek szerint igent mond, akik merik vállalni azt, hogy másképp gondolják az értéket, örök értékek alapján akarják berendezni az életüket, miközben persze megdolgoznak a kenyérért, gyarapítják a háztartásukat, nevelik a gyermeküket, betöltik a hivatásukat. De a fontossági sorrendben az Isten akarata, az Isten örök Igéje az, ami nekünk az első.

Nagyon sokszor fordítunk olyan dolgokra időt, energiát, pénzt, amik dinamikus helyben járást eredményeznek az életünkben. Tehát nem nagyon visznek sehova.  Ez nem azt jelenti, hogy keressük a dolgokat. Azt jelenti nem jó úton járunk.  A Szentírásnak miközben nagyon sokféle üzenete van, azért van egy központi üzenete. Abban a környezetben kell megélni a keresztyénségünket, ahol vagyunk. Pál apostol, amikor azt mondja, hogy mindent megpróbáljatok, a jót megtartsátok. Ez nem azt jelenti, hogy csináljunk egy keresztyén szubkultúrát, ahol nem olvasunk mást, csak keresztyén könyveket, nem beszélünk másról, csak Jézusról. A gyerekünk is, ha megkérdezi: Hogy vagy apa? Azt válaszolom neki: Jézus szeret téged! Közben az életünket beszorítjuk egy olyan sávba, ami elvesztette a kapcsolatát a környezetemmel. Ha a próféták életét nézzük, és Jézus életét nézzük, akkor rá kell jönnünk, hogy Jézus élte az életét. Tudta, hogy mi foglalkoztatja az embereket. Olyan példázatokat mondott, amit akkor javarészt az emberek megértettek, ha a példázat üzenetét nem is, de magát azt, hogy mi történik. Életszerű volt, ahogyan beszélt. Haggeus is életszerűen beszél. Arra bíztat bennünket, hogy kövessük őt abban, hogy építsük a lelki házat.

A ma embere mindig keres egy kiskaput magának. A ma embere mindig azt mondja: igen,  én mennék, de… Én megtérnék, de… Talán még emlékszünk rá, volt régen az evangéliumi kiadónak egy traktátusa, ahol le volt rajzolva a születéstől a koporsóig az ember élete, és mindenütt oda volt írva az indok, hogy miért nincs időm Istenre. Adott esetben minden indok talán még helyénvaló is volt. De eltelhet úgy egy élet, hogy nem gondolok az Istenre. Eltelhet úgy egy élet, hogy nem veszem komolyan, amit az Isten akar. És aztán magyarázom a bizonyítványomat. Ha átkonvertálom azt, amit mondani akarok, más ruhába öltöztetem, akkor az már belefér, igaz? Az Ige azt mondja, hogy nem fér bele. A lelkünk nyomorúsága Isten nélkül arra indít bennünket, hogy azt tegyük meg, amire képesek vagyunk. Keressük a kiskaput. Ha nem megy így, akkor majd megy úgy.  Megpróbáljuk megoldani a dolgainkat, és azt mondani, hogy ha Isten gondviselő Isten lenne, akkor én tudnék rá figyelni, mert biztosítaná az én jólétemet, és akkor én tudnék neki szolgálni. Haggeus nem erről beszél. Buzdítja a népet, menjenek és cselekedjenek. Bennünket is arra buzdít ez az Ige, mert az ember ugyanolyan, mint Haggeus korában volt. A mi a reménységünk, hogy Hagges Istene is ugyanolyan irgalmas, mint akkor volt.

 Amikor az ember megtérésre jut, akkor teli van lelkesedéssel, igaz? Nagyon sok teher lemegy rólunk, a lelkesedésünk hűséggé kezd válni az Isten felé. Talán erre mondja János apostol a Jelenések könyvében, hogy az első szeretet. Lobog bennünk a tűz, ott vagyunk minden alkalmon, elolvasunk mindent is, ami a kezünk ügyébe kerül, mi vagyunk a legbuzgóbb imádkozók, minden alkalmon ott szeretnénk lenni, megvan a lelkesedésünk. Aztán a hűséggé válás útján, az Istenhez való hűséggé válás útján bejönnek egyéb szempontok az életünkben. Behúzzuk egy kicsit a kéziféket. Ne ijedjünk meg, nem idegen ez másoktól sem.  Emlékezzünk Péterre a megdicsőülés hegyén, mit mondott az Úr Jézusnak? „Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” (Márk 9,5) Péter abban a pillanatban biztos, hogy nem gondolt senki másra, csak magukra, akik ott voltak. Az ember egy kicsit elkényelmeskedik. Aztán fogy a lelkesedés, fogy az odaszánás fogy, sok mindent mérlegre teszünk. Azt mondjuk: Uram, látod. én itt vagyok, amikor csak tudok, mindent félreteszek, keresem a Te akaratodat, de hát olyan nehéz megtalálni a Te akaratodat. Meg aztán épp házépítésben, elfoglaltságban is vagyok, mint a példázatban, az Igében olvassuk. (Lukács 14, 16-24.)  A hűség időnként távolodik tőled és lazul. Ez általában akkor következik be, amikor úgy belenyugszunk, hogy megváltott gyermekei vagyunk Istennek, és jönnek a nehézségek. Akik most itt vagyunk, és akik nincsenek itt, biztos, hogy beszámolhatunk arról, hogy talán még több nehézséggel kellett szembenéznünk hívő életünk kezdete után, mint azt megelőzően. Sokkal többször szembesültünk önmagunkkal, szeretteink jellemével, hibáival, bűneivel, sokkal többször kerültünk összeütközésbe a környezettel. Azelőtt, amikor olyanok voltunk, mint egy közülük, az Isten nélküli világ egy polgára, akkor sokkal könnyebb helyzetben voltunk. Látszólag!!! Amikor jönnek a kritikus helyzetek, amikor mérlegelnünk kell és jó döntést hozni, feltesszük-e a kérdést?  Isten vagy a világ? Isten vagy a világ? Isten vagy a világ? Ezt a szavazást nem Stohl András vezeti, mint a valóságshowkban. Ezt nekünk kell eldönteni, hogy mit válaszolunk erre. A lelkesedésünkből nem lesz hűség Isten iránt, ha nem érezzük, hogy mennyire fontos, hogy a lelki házunk erős legyen. A lelki házunk ott legyen, ahol kell lennie. Ha nem jó helyen vagy állapotban vagyunk, valószínű, hogy el fogunk bukni. Még ettől sem kell megijedni, arra bátorítok mindenkit. Egy bukás csak akkor nehéz, hogyha úgy maradunk.
Az, hogy hűséges vagyok Istenhez, az rajtam múlik. Én hozom meg azt a döntést a szívemben, a gondolataimban, az útra helyezem a szívemet – hallottuk az Igében. A hűség egy döntés, amit én nem módosítok akkor sem, ha nem jól mennek a dolgaim. Akkor sem, ha az Isten háza, az Isten temploma virul, az én házam meg megroggyan. Sőt, rohanok a viruló Isten házába. Rohanok a testvéreimhez. Rohanok azokhoz, akik a Krisztus nevét ugyanúgy, ahogy én magam is, segítségül hívják. A hűség egy döntés, amit nem módosítunk akkor sem, ha ennek ára van. Más dolog a rajongás, más dolog a lelkesedés és más dolog a hűség. Talán már mondtam ezt a gyülekezetben is, hogy egyszer a világhírű basszusgitáros vejem járt úgy, hogy odament hozzá egy atyafi: Te vagy a kedvenc énekesem, és nagyon szeretem a zenédet. Minden számodat agyonhallgatom. Mondja neki a vejem: Mondjál már egy kedvenc számomat. Hát most egy sem jut eszembe. Azért, legalább egyet mondjál, melyik a legkedvesebb? Akkor még segített is neki, kérdezte: A trambulin? A soha nem dolgoztál? A Boldog vagy? Kiderült, hogy a fiatalembernek fogalma sem volt arról, hogy ki ez. Csak azt látta, hogy talán az átlagnál híresebb, és lelkesedésből odament „rajongani”. De ő nem hozta meg azt az áldozatot, hogy meghallgassa mondjuk ennek a leendő világhírű basszusgitárosnak egy dalát is. A lelkesedés, ha nem válik hűséggé, ha nem jár áldozatvállalással, akkor bizony üres rajongás marad. Igazán, amikor azt halljuk a Bibliában, – ahol egyébként nagyon sokszor szerepel a hűség szó -, a Jelenések könyvében: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10b)

 Itt ez a vértanúhalált jelentő kifejezés. ha hűségesek vagyunk mindvégig Istenhez, akkor lesz a mienk az életnek koronája. Nagyon fontos ezt látnunk, hogy ebben a zivataros, zűrzavaros világban, amit annyiféle seb és mindenféle dolog szaggat szét és tesz tönkre, az egyik legfontosabb üzenete ennek a mai igének, hogy legyünk hűségesek az Úrhoz. A lelkesedésünk váljon hűséggé, és az Úr áldását bírjuk magunkénak, Ő fog vezetni bennünket minden úton. Ha Istenhez való hűséggel vagyunk, akkor minden akadályon át tudunk lépni, mert  miközben az ember a célt tartja a szeme előtt, aközben az Isten pedig ott van vele és megsegíti, hogy előre jusson. Nagyon nehéz megállni persze a mai világban, és tudjuk azt, hogy sokféle kísértés bánt bennünket. De Isten óvjon bennünket a kiüresedő templomokban levő, kiüresedett életű emberektől!

Az Úr ügye kell, hogy az első legyen a ma emberének. Én tudom, hogy nagyon fontos az, hogy kielemezzünk bizonyos dolgokat, és lássuk azt, hogy Isten hogyan vezet bennünket. És érezzük azt, hogy az Isten tenyerén vagyunk hordozva. Akkor is, ha fáj, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha fogalmam sincs, hogy mi lesz velem.  Ez nem olyan, amikor az öreg Kohn beteg, idős, és a betegágyában fekszik. Megkérdezi a feleségét: Te Ráhel, ott voltál velem, amikor tönkrement a bolt, és alig volt mit ennünk? Ott voltam. Ott voltál velem, amikor alig találtam munkát, és fölvettek egy gyárba, és aztán ez a gyár is tönkrement, bezárt, és engem az utcára tettek? Ott voltam. Ott voltál velem, amikor nyugdíjas lettem, és alig volt nyugdíjam? Ott voltam. És most itt vagy velem a halálos ágyamnál is? Itt vagyok. Te Ráhel, Ráhel, egyre inkább úgy érzem, hogy te nem hozol nekem szerencsét. Ugye értjük ezt, hogy az Isten, amikor ott van velünk ezekben a vészhelyzetekben, akkor nehogy azt gondoljuk, mint ez a történetbeli atyafi. Mert az, hogy ott van velünk az Isten, hogy Ő hűséges hozzánk, az fog bennünket megváltoztatni olyan irányba, hogy mi is hűségesek legyünk hozzá. Az Isten az, aki először cselekszik velünk. Itt lennénk, ha már gyerekségünktől fogva nem az Úristen vigyázott volna ránk? Vennénk-e a kezünkbe Bibliát, ha már gyerekségünktől fogva nem az Isten irányította volna a mi lépteinket? Ha nem ő munkálkodott volna a szívünkben, hogy adjuk oda neki azt, ami őt megilleti?

A Szentírásban  nagyon sokszor kemény a tükör, amibe belenézünk. Talán még el is borzadunk egy kicsit. De Haggeus nem áll meg itt ennél a tükörnél, hanem a 13. versben azt mondja: „Én veletek vagyok! – így szól az ÚR.” Ott van a reménység. Érezzük, hogy miért mondják ezt a lelkészek, hogy miközben nézzünk tükörbe, lássuk meg az Igében magunkat, ne álljunk meg itt. Lehetünk még önmagunk számára is ijesztőek. Lehet, hogy Úristen, mi lesz velem? – gondoljuk. Hát ennyire romos élet talán nincs is még az Akropoliszon sem. De Haggeus elmondta a népnek: Én veletek vagyok,  veletek leszek. Heverhet romokban az életünk, szembesíthet az Ige a legnagyobb hibáinkkal, nem ezeké az utolsó szó, hanem azé, hogy az Úr velünk van és segíteni akar bennünket. Ha az Úr ügye az első lesz számunkra, és nem sokadrangú, akkor ott áldás adatik. Amikor az Úr ügyét használjuk fel arra, hogy saját magunkat így-úgy-amúgy kikerüljük, a saját karrierünket építsük, akár még keresztyén vonatkozásban, a saját kegyességünket, közösségünket, dicsőségünket építjük. Falakat ajtók nélkül és templomokat Krisztus nélkül, ahogy az egyik teológus mondta, akkor talán nem is érezzük az Urat. De még ez sem a legrosszabb helyzet. Az Isten nélküliség a legrosszabb helyzet. Ebből az Igéből, ha valamivel megintett bennünket az Úr, reménység szerint ne azt vigyük haza, hogy hol tartunk most, hanem azt vigyük haza, hogy velünk van az Úr, veled is és velem is.

  A 126. zsoltárban, van egy rész: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.” (126. Zsoltár 5-6.) A sírás nem jó dolog, de a vetés a szenvedéssel, odaszánással, erőfeszítéssel jár. és ebben is ott van velünk az Úr. Az építkezés, akár lelki, akár fizikális, az mind nehézséggel jár. De Isten, ha velünk van, akkor érhet-e bennünket bármi baj! Hányszor mondjuk azt: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8, 31b) Aztán rájövünk, hogy mindenki, és megroggyan a hitünk, és kicsit elbátortalanodunk, de nem szabadna elkeserednünk. Ha az Úr velünk van, az a legnagyobb ígéret, annál is inkább, mert az Úr Jézus is ezt az ígéretet adja nekünk: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté  23, 20) Az életem legfontosabb jellemzőjének annak kell lenni, hogy az Isten velem van. Énekeljük sokszor: Velem vándorol utamon Jézus, vagy: Mindig velem, Uram, mindig velem, Még ha nem láthat is gyarló szemem! Sokféle változatban énekeljük ezt dicséretekben, de hisszük-e vajon? Én veletek vagyok, így szól az Úr. Ez gyakorlatilag alig egy hónappal az előző igehirdetés után hangzott el. Ma két igehirdetést hallottunk Haggeustól ebben az egy felolvasott szakaszban.

A népnek és nekünk is arra van szükségünk, hogy tudjuk, higgyük és hordozzuk azt: Velünk van az Úr. Ez Isten mindenre kiterjedő ígérete. Ha velünk van az Úr, senki sem győz le bennünket, bárhogy is roggyan meg a térdünk, az életünk, a hivatásunk, bármennyire kenyérkérdéssel küszködünk, vagy lakhatási kérdéssel, ha velünk van az Úr, akkor senki nem győz le bennünket. Az Isten jelenléte az életemben biztosítja mind a lelki, mind az anyagi szükségek betöltését. Fontos ezt látnunk.

Ha Isten velünk kicsoda ellenünk, senki és semmi nem választhat el Isten szeretetétől, olvassuk ezt a római levélben.  (Róma 8, 31-38) Az Úr templomának építésére szánjuk oda magunkat, és ha hisszük, hogy az Úr velünk van, akkor nem rettenünk meg a problémáktól. Akkor bátran megyünk tovább életutunkon. Mit akar az Úr? Hogyan látja az én életemet.? Az, hogy „én veletek vagyok”, ez mit jelent számunkra? Ezt vigyük magunkkal, ezt forgassuk a szívünkbe.

Nem a bűné az utolsó szó, nem a kárhoztatásé az utolsó szó, nem a bajoké az utolsó szó, hanem Istené. Sokszor nem értjük, hogy mi történik, miért történik. Ha megengedik a testvérek, itt a végén egy  személyes dolgot hadd mondjak el. Holnap kísérjük utolsó földi útjára Schwancer Pál testvérünket. Ami történt vele, nem értjük. Az a kérdés motoszkál a szívünkben, a fejünkben, hogy ez hogy történt. Miért? Nem értjük, nem tudjuk. Beszéltem olyan testvérrel, aki azt mondja, hogy akkor mi a biztos az életünkben? Nem tudjuk miért így, miért ekkor történt a mi testvérünkkel. Mi, reformátusok azt mondjuk arra, ami Palival történt, hogy a minden kegyelem Istene úgy gondolta, hogy őt hazahívja. Ahol az ember vereséget, romot és káoszt lát, és fájdalmat él át, és sír a szomorúságtól, ott az Isten lehet győztes. Amit az ember veszteségnek, vereségnek lát, az győzelem Istennek. Lekciónk és textusunk is arról szólt ma hozzánk: Mi volt egykor? Mi arról hallottunk mi az Istennel megélt jelen és jövő a Szentírás szerint. Holnap elbúcsúzunk kedves Pali testvérünktől, segítséget nyújtunk a családjának, ő már hol is van? Az Úr Jézusnál, Ábrahám kebelén. Van-e ennél nagyobb győzelem az ember életére nézve? Akkor is ha mi sírunk és szomorúak vagyunk. Az ember örök ember marad ember a földi életben. Úgy érez, úgy gondolkodik, úgy tervez és úgy remél, mint egy ember. Az Ige azt mondja: „Én veletek vagyok! – így szól az ÚR.”. Ez az Ige arra bátorítson bennünket, hogy Isten Isten, és Ő ezt jobban tudja. Az a gondviselő, irgalmas Isten, aki elküldte érettünk egyszülött Fiát, hogy nekünk életünk legyen, bűnbocsánatot nyerjünk és üdvözüljünk, hogy valóban lelki templom építőkké, Haggeusokká váljunk. Ahogyan Pali testvérünk is tette ezt, még ha emberileg rövid idejű volt is ez a szolgálat. Mert a legfontosabb már itt a földön az Úrral járni, élni, építeni és boldog legyen az örök hazába való megérkezésünk, az Úrhoz menjünk haza. „Én veletek vagyok! – így szól az ÚR.” Ezt mondja ma nekünk Istenünk. Higgyük ezt, éljük ezt és áldásosan tapasztaljuk ezt. Isten ebben áldjon és tartson meg mindnyájunkat. Ámen!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogy látod az Úr háza és a saját házad állapotát, építését?
2. Hogyan tudod elválasztani a gyülekezeti és a magánéletedet?
3. Okoz-e ez feszültséget az életedben, családodban, munkahelyeden?
4. Milyen segítségre volna szükséged ezen a területen?

Bárány György beosztott lelkész