2024.11.17.

Olvasandó: Máté 7, 13-27.

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róma 12, 1-2.

 

A felolvasott szakaszban Pál apostol küldetésünkről beszél. Mit jelent keresztyénnek lenni, keresztyénként élni. Halljuk meg ma azt az üzenetet ebből az igéből, hogy a keresztyénség odaszánt életet jelent. Nem kényelmes élet, sőt az egyik legnagyobb akadálya, ha nem a legnagyobb akadálya éppen a kényelem.

 

Keresztyénként akarsz élni? Azt szeretnéd, hogy Isten terve megvalósuljon, kibontakozzon az életedben? Ez úgy megy, ha odateszed magad, és lemondasz a kényelmességről. Szoros a kapu, amin be kell lépni és keskeny az út, amin járni kell. Döntenünk kell: odaszánás, vagy kényelem?

 

„Isten irgalmára kérlek titeket…” – Pál apostol ezzel kezdi. A keresztyén élet alapja Isten irgalma, nem a mi teljesítményünk. Ez nagyon fontos üzenet! Amikor az odaszánásról gondolkodunk, akkor sem szabad ezt elfelejtenünk!  A vallások arról beszélnek, hogy mit kell tenned neked, hogy Isten elfogadjon. Az evangélium, a keresztyénség szíve  pont a fordítottjáról beszél: mit tett Isten érted Jézus Krisztusban, hogy hozzá tartozhass, hogy elfogadhasson téged. Az alap Isten kegyelme és irgalma. Az, amit ő tett értünk Krisztusban, hogy kihúzzon bennünket a halál mocsarából és egy új életre, küldetésre hívjon el. Nem azért, amit mi teszünk vagy nem teszünk, hanem azért, amit Krisztus tett értünk. A keresztyén élet mindenestül ajándék, mindenestül Isten tettén nyugszik, mindenestül az ő szeretete adja nekünk.

 

Isten irgalma kiszabadít valahonnan, és felszabadít valamire. Ezt is fontos megértenünk! Ha csak az egyikről tudunk, akkor féloldalas a hitünk. Az ószövetségi népet ez az irgalom szabadította ki az egyiptomi rabszolgaságból, kivezette a pusztába, majd a Sínai hegynél szövetséget kötött velük. Egy újfajta életre hívta el őket: Isten szövetséges népeként kellett élniük. Ez volt a küldetés, erre szabadított fel az irgalom.

A keresztyén életben is ez a minta jelenik meg. Isten Krisztusban megszabadított a kárhozatból: eltörölte az adósságot, megbocsátotta a bűnödet. De nem a semmire szabadított meg, nem a lézengésre, a kényünk kedvünk szerinti életre, hanem arra, hogy az ő szövetségeseként élj, légy Krisztus követője, Krisztusi ember, akinek az életében egyre inkább megvalósul Isten akarata, áldott terve. Ha mi csak a bűnbocsánatig jutunk el, akkor féloldalas a kereszténségünk. Küldetésed van. Új életre szabadított meg téged Isten Krisztusban.  

A szabadítást az irgalom végzi. A bűnbocsánat, a bűnből való megszabadítás és a küldetésünk, a Krisztus útján járásunk egyaránt mindenestül Isten ajándéka.

 

Hogyan kapcsolódsz be ebbe te? Hit által. Hiszel, vagyis elfogadod azt, hogy Jézus Krisztus áldozata rád is vonatkozik, rá bízod magad, elfogadod a bocsánatot. És hiszel, vagyis jársz azon az új úton, amelyre Isten irgalma elhív téged. Ez a te részed: hiszel ezért a bűneid kérdését rá bízod, elfogadod a bocsánatot és hiszel, ezért az életedet rá bízod Jézus Krisztusra, és nem a saját fejed után mész, hanem jársz azon az úton, amelyre ő hív téged: követed Krisztust. Így lesz átvett ajándékká, valósággá az életedben az, amit Isten tett érted Krisztusban. Ezért nem lehet lelki értelemben véve „fotelben ülve” keresztyén életet élni. Fel kell állni a fotelből, indulni Jézus után, mert a keresztyénség követés.    

 

Római levélben Pál apostol miután az első 11 fejezetében elmondta, hogy mit tett értünk Isten és miből szabadított meg bennünket, itt arról kezd beszélni, hogy mit jelent ezen az alapon élni, és felhív arra, hogy éljünk is eszerint. Mit mond a keresztyén életről Pál ebben a szakaszban?

 

1. A keresztyén élet istentisztelet. Ez nem annyit jelent, hogy felveszek bizonyos vallásos szokásokat (sokan ezt gondolják). Nem csak annyit jelent, hogy hetente egy vagy akár több alkalommal, vasárnap, esetleg más napon egyházi alkalmon veszek részt. Azt jelenti, hogy az egész életem istentisztelet. Amikor a templomból kilépek, akkor kezdődik a nagy kihívás: hogyan lesz istentiszteletté az egész életem? Mindennel, amit mondok, teszek, ahogyan a családomban élek, a munkámat végzem, a pénzügyeimet intézem, vagy éppen közlekedek a reggeli forgalomban, Istent tisztelem. És ezt teszem a testvéreim közösségében is, így szolgálom a gyülekezetet is. Erre készülök fel a vasárnapi istentiszteleten, kiscsoportos beszélgetésekben, és az egyéni csendességemben. „Mindent Isten dicsőségére tegyetek…” 1Korinthus 10, 31. Ez Isten népének a hivatása ebben az egyáltalán nem Isten dicsőségére élő világban. Mennyire gyakorlati, életet meghatározó dolog ez? Csak egy példa erre a három sajtkészítő története. Mindhárom istentiszteletet szeretett volna bemutatni. Az első alig várta, hogy vége legyen a munkának, és mehessen a templomba, mert az az istentisztelet, a munka csak a szükséges kötelesség. A második szintén szerette a templomi istentiszteletet, de tudta az is, hogy munka közben is tud imádkozni, és énekelni, ezzel is Istent tisztelve. A harmadik szintén szerette a templomot, imádkozva, énekelve végezte a munkáját, de azt is tudta, hogy istentisztelet az is ahogy ezt a munkát végzi. Ő a munkájával is Istent akarta dicsőíteni, tisztelni. Ettől a harmadik sajtkészítőtől szeretett volna mindenki sajtot venni a városban, mert az istentiszteletként készített sajtnak nem volt párja…

 

Amikor Isten tiszteletéről, dicsőítéséről beszélünk, nagyon gyakran egy lelkes, felfokozott érzelmi állapot jelenik meg előttünk. Sokszor ezt keressük: jó érzést. Szeretnénk jól érezni magunkat. Igazából ezzel eláruljuk, hogy korunk gyermekei vagyunk. A jólétet, a kényelmet, a szórakozást szeretjük, még az istentiszteletben is sokszor a jó érzést keressük. Mit mond az ige a küldetésünkről, az istentiszteletről? Többszörösen is hangsúlyozza, hogy ez nem kényelmes életet jelent, sőt igazából a keresztyén élet egyik legnagyobb, ha éppen nem a legnagyobb ellensége és akadálya a kényelem!

 

2. Az istentisztelet igeszerű változás. „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” A keresztyén szóban benne van életünk nagy kihívása: krisztusi, Krisztus szerű ember. „Isten akarata, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” az ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban áll előttünk. Ő az „eredeti ember”. Ahogyan ő élt, az Isten álma az emberi életről. Mi mindannyian messze kerültünk ettől az álomtól a bűn miatt. Nagy kihívás, hogy Isten kezében Krisztus arcára formálódjunk, egyre inkább olyanná váljunk, mint Ő. A küldetésed lényege Isten szerint nem az, hogy feladatokat teljesítesz, hanem az, hogy erre a mintára formálódsz Isten kezében. Ez a mintát pedig az igében tanulmányozhatod. „Okos istentiszteletként” -mondja az apostol. Az „okos” (logikosz) szó szerinti fordításban igeszerűt, igéhez igazodót jelent. Ne igazodjatok a világhoz, hanem az igéhez igazodjatok. Változzatok meg a gondolkodásmódotokban Krisztus szerint, Isten igéje szerint. Az istentisztelet az, hogy én felismerem, hogy hol tér el az életem az igétől, és folyamatosan igazodom hozzá.

 

Ez harc önmagunk ellen. Mert mi is ebből a világból jövünk, ebben a világban élünk, és nem gondolkozunk az ige szerint. És még az újjászületett emberben is gyenge még az akarat. A régi természetünk a világhoz igazodás felé húz. Megváltozni elménk megújulásával küzdelem, harc, áldozat! Ami zsigerből jönne, amit magától értetődőnek tartanék, amihez kedvem volna, sokszor arra kell nemet mondanom, mert Isten igéje, Jézus példája mást mond!  

 

Szoros a kapu, keskeny az út, ami az életre vezet. A széles úton járni magától megy. A világhoz igazodni magától megy. A saját kedvünkhöz igazodni magától megy. A sodródás kényelmes, de halálos! Keresztyénnek lenni éppen azt jelenti, hogy erre a könnyebbik útra mondok nemet, és a szoros kaput és a keskeny utat választom.

Változzatok meg! A változás önmagában félelmetes, nehéz számunkra: a kitaposott út biztonságosnak tűnik, mert ismerjük. Annyira így van ez, hogy a legnagyobb nyomorúságunk oka az, hogy sokszor inkább választjuk az ismerős rosszat, mint a változás ismeretlen bizonytalanságát, mert az ismeretlentől, a járatlantól félünk.

Evangéliumi bátorításként szólít meg bennünket ez az ige: változzatok meg! Az eredeti szöveg passzív nyelvtani szerkezete arra utal, hogy nem én változtatom meg magam, hanem Isten változtat meg engem az ő irgalmából. Ez azonban egyedül úgy történik meg, hogyha odaszánom magam, szó szerint:  odateszem magam.

 

3. „Istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul” Az istentisztelet élő áldozat. Az ószövetségi nép életében az istentisztelet középpontjában az áldozatbemutatás állt. A bűnért való áldozat emlékeztetett arra, hogy bűnös emberek csak úgy állhatunk Isten elé, ha valaki elhordozza a bűn következményét, a halált helyettünk. A hálaáldozat pedig azt fejezte ki, hogy én és ami az enyém Istentől van, az övé, és én neki adom, az ő céljaira. Az apostol arról beszél, hogy az újszövetségi nép életében is az áldozat az istentisztelet középpontja! A bűnért való áldozat bemutatására többé nincs szükség, azt ugyanis Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra tökéletesen bemutatta mindannyiunkért, amikor nem állatot áldozott fel, hanem önmagát, az ő bűntelen emberi életét minden emberért, amikor meghalt a kereszten. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak!” Róma 8, 1.

Pál arról beszél, hogy a keresztyén élet hálaáldozat. Ebben az áldozatban pedig nem valamit adok Istennek, nem egy részét mutatom be áldozatul az életemnek, hanem én magam vagyok az áldozat. Ahogyan az Úr Jézus önmagát mutatta be áldozatul, úgy az ő követői is. Odateszem magam.

 

Hálaáldozatunk élő áldozat. Nem meghalnunk kell az Úrért olyan értelemben, hogy a földi életünknek véget vetni, hanem élnünk kell az Úrért. Az Úrért kell élnünk. Ez lehet, hogy sokszor nehezebb. Sokszor érezzük azt, hogy milyen jó lenne, ha Isten a megtérésünk után azonnal felragadna minket a mennybe. Nem lenne küzdelem, csak ünneplés. Az áldozat az, hogy élned kell ebben a világban, amelyiknek a szabásmintája teljesen más, mint az Isten akarata. Ebben a világban kell élned az Úrhoz ragaszkodva, őt követve, az Úrért.    

 

Az áldozat szent. Ez azt jelenti, hogy Isten céljára elkülönített. Isten tiszteletére elkülönített. Az áldozatra kiválasztott állatot nem lehetett más célra használni. Szent volt, vagyis Isten tiszteletére, istentiszteleti célra elkülönített. A keresztyéneket az Újszövetség következetesen szenteknek nevezi. Ez nem azt jelenti, hogy már nincsenek hibáink, hanem azt, hogy életünk Isten tiszteletére, Isten céljára elválasztott, elkülönített. Nem lehet akármire használni az életünket. Nem az életem egy részét adom neki, hanem odateszem magam erre a célra!

Emlékezzünk: ez nem azt jelenti, hogy kolostorba kell vonulnunk, hogy szüntelenül istentiszteletet tartsunk, hanem azt jelenti, hogy a mindennapi életünk legyen istentisztelet! Mindent Isten dicsőségére! Vagyis igazodjatok az igéhez és ne a világ sémájához! Odateszem magam arra, hogy Isten átformálhasson.     

 

4. „Szánjátok oda testeteket” Az istentisztelet testünk odaszánása. Nem véletlenül van szó a testünkről! Konkrét dolgokban tegyük oda magunkat, fizessük meg az árát! Nem elmélet, nem filozófia, nem lelkizés, hanem gyakorlati és konkrét. Tedd oda magadat! És tedd oda a testedet! Sokszor halljuk ezt a választ egy-egy meghívásra: nem tudok elmenni, de lélekben veletek vagyok. Egyszer valaki elég határozottan ezt mondta erre: olyan nincs, hogy „lélekben veletek vagyok.” Vagy Testben és lélekben legyél velünk! Természetesen lehet olyan, hogy valakire gondolok távolról imádságban, és így vagyok vele „lélekben”, de az előbbi mondat igen gyakran kibúvóként szolgál a kötelezettség, a kényelmetlenség, a teher vállalása alól. Vagy ott vagy, vagy nem vagy ott!

Az egyházhoz tartozásunk lelki valósága egy konkrét gyülekezeti közösséghez való ragaszkodásunkban lesz gyakorlati valóság az életünkben, ahová nem csak lélekben, de testben is odatartozunk, ahol hús vér testvéreink vannak, akiket néha nehéz elhordozni, de ennek vállalására odaszántuk magunkat. Így tartozunk valósággal a Krisztus testéhez. Az életünk minden területén így van ez: a test a lélek folyamatainak gyakorlati megvalósulásának eszköze. A test, a konkrét megvalósulási formánk, ami konkrét, helyhez kötött, megfogható. A test, amiben megterem a Lélek gyümölcse. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket!” A változásunk a láthatatlan lelkünkben történik, de a testünkben, a látható életünkben, a viselkedésünkben, a beszédünkben, a kapcsolatainkban vannak látható gyümölcsei, vagy hiánytünetei! Vagy a tested odaszánásában látható a lelked odaszánása, vagy nem történt meg az odaszánás, csak szóban!

 

Tedd oda magadat! Amíg csak azt adod, vállalod, ami neked nem „fáj”, aminek nem kell megfizetni az árát, addig az nem odaszánás, nem szolgálat, nem diakónia…

 

Magadat add. Sajnos azt sokszor szívesen adjuk, ami a másé. Azt szívesen adjuk, ami másnak fáj… Ahogyan Farquaad nagyúr a Shrek című filmben fogalmaz, amikor lovagjait buzdítja egy küldetés előtt, ahová maga helyett küldi őket: „Tán meghaltok páran, de ilyen áldozatra hajlandó vagyok…” Érdemes végig gondolni, hogy a mindennapi helyzetekben hogyan áldozzuk be egymást, a másét? Hogyan választunk olyan problémamegoldásokat, amelyek nem nekünk jelentenek áldozatot, hanem másnak… Nem áldozzuk magunkat, ezért más lesz az áldozat! Amikor elhagyja az ember a helyét, ahol már nehéz helytállni, a rá bízott embereket, akik mellett már nehéz kitartani. (Ilyen például a házassági elválás, amit valaki a saját vágyai megfékezése helyett, vagy egymás elszenvedése helyett választ: a társ, vagy a gyermek fizeti meg az árát.)

 

Tegyétek oda magatokat áldozatul. A „Végtelen hit” című filmben egy amerikai focicsapat edzője csapatcélként azt tűzi ki, hogy ők Isten dicsőségére szeretnének játszani. És amikor ezt végig gondolja, ezt így fordítja le a gyakorlatban kivitelezhető útmutatásra: ha győzünk, ha veszítünk a tőlünk telhető 100 %-ot beletesszük. Isten dicsőségére élni, tenni valamit azt jelenti, hogy a tőlem telhető 100%-ot odateszem. Nem tudom mi lesz az eredmény, de én megteszem becsülettel, ami rajtam áll, ami rám van bízva, ami a képességeimből telik.

 

Befejezés. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy szánjátok oda testeteket…” Isten irgalma ajándékba készítette el a keresztyén életet számunkra. Hitünk, vagyis az odaszánásuk a kulcsa annak, hogy mennyi valósulhat meg konkrétan az életünkben ebből az ajándékból.

 

Tedd oda, hozz áldozatot, fizesd meg az árát! Ez a kulcsa annak, hogy amire már elméletben vágyunk, megvalósulhasson az életünkben. Sokszor kimondjuk, hogy milyenek szeretnénk lenni, de nem leszünk olyanok. A vágyak csak vágyak maradnak, nem azért, mert Isten nem gondolta komolyan, vagy nem tudná megtartani az ígéreteit, hanem azért, mert mi nem vesszük komolyan, nem hozunk áldozatot, nem fizetjük meg az árát. Kényelmesen vagyunk.   

 

Isten ígéretei megvalósulásának akadálya közösségünkben és életünkben hitetlenségünk, amit többek között kényelmességnek is nevezhetünk.

 

Megtörténik, hogy vágyunk az Isten által megígért értékek megvalósulására, de nem vagyunk hajlandóak változtatni megszokott életgyakorlatunkon, vagyis nem vagyunk hajlandóak odaszánni magunkat a változásra. Más szóval nem vagyunk hajlandóak megfizetni az ígéretek vágyott megvalósulásának árát.  Így megtörténhet, hogy mindig csak vágyódunk az Isten által megígért értékek után, de soha nem vesszük át, nem vesszük használatba őket, s így nem lesznek a mienk…

Megtörténik, hogy vágyunk arra, hogy gyülekezetünk, közösségünk változzon, de nem ismerjük fel azt, hogy nekünk személyesen miben kell változnunk ahhoz, hogy ez megtörténjen. A magunk változása helyett mindig mással akarjuk megfizettetni a változás árát, ez pedig így nem megy. Amíg egymás változásával vagyunk elfoglalva, nem vesszük észre, hogy az ige mindig minket szólít meg: változzatok meg! Változz meg! Ha ezt szem elől téveszted, ha nem a magad változásával foglalkozol, soha nem fog megváltozni a közösség, a világ körülötted! A te magad odaszánása nélkül nincs igeszerű változás! Ezzel kapcsolatban kell döntést hoznod: odaszánás vagy kényelem?

 

Spurgeon írja egyik áhítatában: el kell döntened, hogy formátlan, faragatlan sziklaként akarsz a mezőn heverni, vagy hajlandó vagy a Mester kezébe adni magad, hogy egy gyönyörű műalkotást faragjon belőled?

 

„Az Isten irgalmára kérlek titeket…” A végén visszatértünk a kezdethez. Mert a keresztyénség alapja Isten irgalma. Nem az, hogy mit teszünk mi Istenért, hanem az, hogy mit tett és tesz Isten értünk, velünk és általunk. Amint az üdvösség, úgy a változás is mindenestül Isten ajándéka: Ő jelöli ki az irányt és ő adja az erőt, a lendületet hozzá. A keresztyénség nem arról szól, hogy te megváltoztatod magad – ezek az önfejlesztő tréningek, módszerek, amivel elég sokan foglalkoznak manapság -, a keresztyénség azonban arról szól, hogy Isten, a te Urad, szerető, irgalmas mennyei Atyád Krisztusban megváltoztat, átformál!

 

Ha ezt megérted, akkor elsősorban az igével és imádsággal élésre kell odaszánnod magad. Sok mindent nem tudunk megváltoztatni az életünkben, de az a személyes döntésünkön múlik, hogy mennyire vesszük komolyan az istentiszteletet, a bibliaolvasást, az egyéni és közösségi imádság alkalmait. Nem csak akkor, amikor kedved van, nem csak akkor, amikor belefér az időbeosztásodba, hanem rendszeresen és elkötelezetten, önmagadat, a kedvetlenségedet, nehézségeidet is legyőzve. Mint akinek az élete függ ettől. Tedd oda magad, fizesd meg az árát, áron is megvedd az alkalmakat (Efezus 5, 16. /Károli) És ne egyfajta vallásos szokásként, jócselekedetként, hanem azzal az odaszánt szívvel: azt szeretném, hogy az életem igeszerű legyen, az igéhez igazodjon. Hogyan lehetne ez másként, mint hogy figyelek az igére, és kérem az ige Urának Lelkét? Nem csak hallgatom, de hallgatni akarok rá! Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan jelenik meg a kényelem kísértése, romboló hatása hívő életünkben?
2. Szerinted milyen változásra lenne szükség családodban, gyülekezetedben, munkahelyeden, környezetedben?
3. Miben kell neked megváltoznod ahhoz, hogy ez megtörténhessen?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor