2025.01.05.

Olvasandó: Mózes ötödik könyve 4,1-10

„Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”; és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambAfiókát”. És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.“ Lukács evangéliuma 2, 21-32

 Ha olvassuk a Bibliaolvasó kalauz szerint a Bibliánkat, akkor ma nem ez a rendelt szakasz, ez majd holnap fog következni. Választásom ezért vezetett ehhez a perikópához, mert az új év első napjaiban fontos üzenetet láttatott meg az Úr.  Az egyházi újév az nem január elsején kezdődik, hanem advent első vasárnapjával. Amikor kijelölik a Bibliaolvasó kalauzban a szakaszokat az ahhoz hozzáértő lelkészek, akkor nyilván megvan annak a tematikája,  Karácsony után ezek a történetek következnek, amit most olvasunk a Lukács evangéliumában is. Szilveszterkor arról beszéltem itt a testvéreknek, hogy Jézus nevében imádkozni, vagy Jézus nevében élni és kérni az Úristent életünk fő ajándékai közé tartozik. Egy kicsit ezt a gondolatot szeretném most továbbvinni, hiszen hallottuk az első versben, – tulajdonképpen az első versben majdnem benne van a többi is, amit felolvastam -, hogy a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal megmondta Máriának, mielőtt Jézus megszületett volna.

 Mária és József betartja, amit a mózesi törvények előírtak számukra. Itt, amikor Jézust bemutatják a templomban, a névadással kapcsoljuk ezt össze. Van ilyen a népi hagyományban Magyarországon is, amikor keresztelünk. Azt azonban bizonyára észrevettük, hogy nem mi adjuk a nevet a gyereknek reformátuséknál, hanem csak kimondjuk a gyermek nevét. Tehát a kereszteléskor nem keresztnevet kap a gyerek, mint esetleg más felekezetnél, hanem néven szólítjuk a gyermeket. Mi történik a kereszteléshez képest itt? Mi az, ami Jézussal történik? Már a körülmetéléssel egyrészt befogadtatott Isten gyülekezetébe, másrészt ezzel megtörtént a törvény betöltése, ahogyan Keresztelő Jánossal is. (Vö: Lukács 1,59).  Jézussal tehát mind a kettő megtörténik, ez mind az Ő ember lételének a következménye. Pál apostol azt mondja a galatákhoz írt levélben:“De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve“ (Galata 4,4).

 Mi volt a törvény akkoriban? A szülőasszony a gyermeke fia születése után 40 napig tisztátalan volt, ezt olvassuk Mózes harmadik könyvében. (3Mózes 12). A templomba nem mehetett. De annak idején, amikor letelt, akkor köteles volt a templomba menni. Az elsőszülött, mint ahogy Jézus is, még külön az Úrnak szentelendő volt. Ez nemcsak egy félszerzetesi világtól elvonult életformát jelentett, hanem valóban az Úrnak szentelt életet. (4Mózes 18,15). Ugyanakkor az elsőszülöttet meg lehetett váltani. Volt váltságpénz, amit fizettek a templomban. Jézus szülei is ezt a váltságot a templomban fizették ki, és ez egy ilyen odaszánt, bensőséges kapcsolatot mutat az Úr házával, az Isten templomával. Azt azért csak sejthetjük, hogy ha gerlicét és galambfiókákat adtak Mária és József, akkor ők nem voltak túl jómódúak. A gyermek Jézus bemutatása, amikor megtörténik a templomban, akkor két ember hódolata és imádata tárul a szemünk elé. Az egyik, amit itt hallottunk, az agg Simeoné. Ő egy nagyon hithű vallásos ember volt, aki várta Izrael Messiását. Várta, hogy megjelenjen, Akiről a próféták előre szóltak. Akinek kapcsán Ézsaiás így beszél: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.“ (Ézsaiás 40. fejezet).

Simeon várta Izrael vigasztalását, és várta a Messiás megérkezését. A zsidók úgy gondolták el, hogy a Messiás megjelenése – hát semmiképp nem Betlehemben vagy Názáretben -, hanem másként lesz: a templom párkányzatra száll le az ég felhőiről, vagy felbukkan a Szentélyből. Hol várta Simeon is a Messiás megjelenését? A templomban. Nem akart egy pillanatot sem elveszíteni abból, hogy megjelenjen a Messiás és ő találkozzon vele. Benne volt a Szentlélek, ahogy hallottuk, és az a kisgyermek, akit a szülei hoznak, az a Messiás. Valószínűsíthetjük azt is, hogy  híre ment Jézus születésének, akár a pásztoroktól, akár máshonnan. A találkozás után azt mondja Simeon:“Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, melyet elkészítettél minden nép szeme láttára,“ (Lukács 2,29-31).  

Simeonnak nem kell többé várnia, megérkezett az, Akire várt. Megérkezett a Messiás. Bizony Simeon fölismerte az ő meglátogatásának idejét, a népének a meglátogatásának az idejét. A papi fejedelmek, Jézus kortársai, kortársainak jelentős része nem ismerte föl. Simeon azért lehet most így első gondolatként számunkra erős példa emberi oldalról megvilágítva ezt a történetet. Isten ígéretében reménykedve ő nem adta fel ezt a várakozását. Be akarta tölteni azt a hivatást, hogy ő még találkozzon a Messiással, és hirdethesse Izraelnek a megváltás szempontjából dicsőséges napjait. És ahogyan itt az üdvtörténetre nézve halljuk:  minden nép is hallhassa azt, hogy megszületett a Messiás. Jézus neve nem volt szokatlan ebben az időszakban. Jelet várt Simeon, meghallotta a nevet és hódolt az Úr  előtt, akit Jézusnak hívnak. Jézust nem az emberek tették Messiássá, nem a környezete tette Messiássá, hanem az Úr. Ezért hódolt neki Simeon. Azután a másik hódolat és imádás, amit nem olvastam fel, az pedig Anna próféta asszonyé, aki bizonyságot tesz Jézus mellett. 84 év óta özvegy, özvegységének 84. évében, akkor sejthetjük, hogy ő nem lehetett egy fiatalasszony. Ő egy idős asszony volt, aki várta, hogy el fog jönni a Messiás. És aztán találkozott vele. Nekünk is tudnunk kell minden korban, minden időszakban, minden élethelyzetben, hogy az Isten Igéje igaz és ámen. Lehet, hogy mi nem járunk a vízen, nem kapjuk a kijelentések ilyen nagy súlyát, mint ahogy ez a két említett ember, amikor várják a Messiást, de tudnunk kell, hogy amit az Isten mond ránk nézve, ami az Ő ígérete, az valóság, igenis ámen a mi életünkben. Amikor az idők teljessége eljött, akkor küldte el Isten az Ő Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa. Jézus szülei teljesen betöltötték azokat a törvényeket, amiket Mózes harmadik könyvében a 12. fejezetben olvashatjuk, akár a körülmetélése, akár édesanyjának a tisztulása. Ez igazándiból két részből áll, 33 napos várakozási idő, és együttvéve még a 40. napig, amikor megjelenhettek a templomba, áldozatot mutatnak be, megváltják a gyermeket, betöltik mindazt a törvényt, amelyet majd Jézus nem semmissé tesz, hanem igazán más értelemben tölti be. Nem volt kötelező magukkal vinni az áldozathoz a gyermeket. Nyilván a körülmetéléshez igen. Nem volt kötelező magukkal vinni a gyermeket, és ők mégis vitték magukkal, és így találkoznak azokkal, akik bizonyságot tesznek az Úr Jézusról. Fontos látnunk azt, hogy nem gondolták magukról, hogy a törvény rájuk nem vonatkozik. Fontos látnunk azt, hogy olyan nevet kapott az Úr Jézus, amelyet már a születése előtt eldöntöttek, mennyei nevet kapott az ő elsőszülöttük, amikor bemutatták a templomban. Keresztelő Jánosnál is látunk ilyet. Szükség nékünk minden törvényt betöltenünk. Zárójeles mondat csak, vajon mi, keresztények hányszor mondjuk azt erre, vagy arra, hogy ez már ránk nem vonatkozik? Természetesen vannak olyan törvényi rendelkezései Mózesnek, amiket ma már nem kell betartani, de azért a törvénykezéstől is óv bennünket az Úristen. Jézus neve egy ismert név volt akkoriban, Jahve szabadít vagy üdvözít. Josephus Flavius történész följegyezte, hogy körülbelül húsz Jézus nevű ember volt a zsidók történelmében, és ebből tíz Jézusnak kortársa volt. Többször halljuk ezt emlegetni az Újszövetségben is, más személyek esetében: Máté evangéliumában, az Apostolok Cselekedeteiben, Kolosséi levélben is. (Máté 27,16; ApCsel 13,6; Kolossé 4,11). Egy gyakori név volt, viszont van egy érdekesség, hogy a II. századtól kezdve eltűnnek ezek a névadási szokások. Egyértelmű, hogy az Úr Jézusra maradt ez a név. Talán azt tudjuk, hogy a dél-amerikai és a spanyol ajkú népek között még rengetegszer adnak Jézus nevet a gyermekeknek. Jézus neve az, hogy Jahve megszabadít vagy üdvözít, ez Jézus szolgai formájára emlékeztet bennünket, és mégis az uralkodására, amelyre minden térd meghajol és hódol az Úr Jézus elé. Jézus nevében fejeztük be az új évet, Jézus nevében kezdjük ezt az új évet. Sokszor, amikor mondjuk, hogy Jézus nevében legyen meg a mi kérésünk, vagy különböző szolgálatokra kérjük az Isten áldását, akkor bizony mondjuk mi is ezt a formulát, és azzal a tudattal kell ezt mondanunk, hogy Jézus a végleges szabadító, üdvözítő, aki mi életünket meg fogja tudni változtatni, és teljesen új értelmet, célt, teljesen új viszonyokat, az emberi társas viszonyunkban teljesen új viszonyokat ad ránk nézve, hogy mi úgy tekintsünk Jézusra mindenkor, mint szabadítóra, az Istentől küldött szabadítóra. Aztán ha végignézzük, hogy Jézusnak milyen volt az élete, akkor nem elég a nevet emlegetni, mint az ókori ember, aki úgy gondolta, hogy ha tudja az istenség nevét, akkor máris egy kicsit birtokban tartja. Ezért kérdezi meg Mózes az égő csipkebokornál, hogy mit mondjak, ki küldött. Mondd meg a neved! Jézus neve önmagában, ahogyan Jézusnak az élete is egy kicsit ellentmondásos. Egyfelől tiszteletet vált ki, hallottuk a két bizonyságtevőt, másfelől gyalázat és botrány hordozójává is válik. Tehát ha mi keresztyének az új évet Jézus nevében kezdjük, akkor számítanunk kell arra, hogy – így fogalmazzak – harci helyzetbe kerülünk, mivel Jézus neve kihívást jelent a nem keresztyén környezet számára, vagy ha úgy tetszik, a világ számára. Tessenek belegondolni a mögöttünk lévő egy hónapra, az ünnepre, hogyan élte ezt meg csak Szolnok mondjuk. És nyilván semmi kifogásom a vásárlás, erről többször szóltunk itt. A készülődés, a finom ételek ellen plánesőt, nincs kifogásunk. És az, hogy méltó legyen az ünnep, és hogy tényleg ragyogjon a környezetünk, a lakásunk, a karácsonyfánk. De igazán mégiscsak az a lényeg, hogy mit hoz a Jézus számunkra. Nem a Jézuska, hanem Jézus. Valaki kiírta okosságként a Facebookra, hogy üdvösséget, ez egy találó mondat, bár nincs ott nincs díszpapírba becsomagolva, teljesen láthatjuk ezt a Szentírásból. Tehát ha Jézus nevében kezdjük az életünket, ha Jézus nevében éljük az életünket, számítanunk kell arra, hogy küzdelmes lesz az életünk.

Hogy tudsz még a mai világban ilyenben hinni? Mit csinálnak a papok? Mit csinál XY? Milyen az egyház? Már ezen rég túl vagyunk. Biztos hallottunk már ilyeneket. Biztos el tudnád tölteni az idődet mással is. Ha Jézus nevében éljük az életünket, akkor számítsunk erre, hogy nem csak dicsőség ér bennünket, hanem gyalázat és konfrontációs helyzetbe is kerülhetünk. A szabadító, üdvözítő Jézus megjelenése és felénk való szolgálata számunkra is jelenthet próbatételt. Amikor az Úr Jézus tükröt tart elébünk, és megmutatja, hogy milyenek vagyunk, akkor mit szoktunk csinálni? Örülnünk kéne, de sokszor elkeseredünk, igaz? Gyorsan írunk egy ilyen 6-700 oldalas mentséglistát, hogy ki mindenki miatt van az, amit mi most épp elkövettünk, miközben Jézus nem azt akarja, hogy mi pironkodjunk vagy mentegetőzzünk, hanem azt akarja, hogy megváltozzunk. Azt akarja, hogy adjuk neki oda azt, ami az Övé, azaz a mi bűnünket, bűnös szívünket. És vegyük el a szabadítást és a bocsánatot, és akkor megtapasztaljuk az Ő áldásait a mi életünkben, és lemondunk a szégyen takargatásáról.

 Ha nézzük Jézus életét, akkor azt is látjuk, hogy rá kell jönnünk saját elégtelen voltunkra, elveszettségünkre, rabságunkra és azt, hogy hogyan is vagyunk mi a bűnnel és a kudarcainkkal. Jézus nevében találjuk meg azt a segítőt és szabadítót, Jézusban találjuk meg azt a segítőt és szabadítót, aki bennünket ki fog szabadítani ezekből. Mi nem a templom párkányára várjuk a Messiást, a szívünkbe várjuk a Messiást. Szeretnénk úgy magasztalni, mint Simeon és Anna, szeretnénk hitvallást tenni róla és megélni mindazt az áldást, amit adott számunkra. Aztán Jézus neve nem csak a pogány vagy a keresztyén környezet számára jelent kihívást és próbatételt, hanem magát az isteni ígéretet is próba alá veti, mert ugye itt azt halljuk az Igében, hogy Jézust a törvény alá, a törvényt betöltve mutatják be a templomban a szülei, és bizony nehéz Jézust Istenként és emberként egyszerre elfogadni. Igaz? Amikor a szülei teszik azt, amit emberként meg kell tenni, akkor mi látjuk azt, hogy Jézus mi felé megy, és mi már, akik ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy bizony Jézus sokszor került nehéznek tűnő helyzetbe. Volt, amikor szégyenbe került, amikor megkérdőjelezték azt, hogy Ő kinek a hatalmával végzi a szolgálatát, és mitől olyan alázatos, kikkel van együtt, kik felé szolgál. Tehát Jézus nevében élni, Jézus nevében hinni, Jézus nevében reménykedni egy kockázatos dolog az emberi oldalról. De ha Jézus nevében kezdjük el ezt az évet, ugye, ahogy szoktuk mondani, hogy bízd újra életed Krisztusra, és különböző dolgainkkal számolunk, és Jézus nevét hordozzuk a szívünkben és az életünkben, akkor bizony ezekre föl lehet és föl kell készülni. Föl kell készülni a konfrontációra. Számolunk-e a környezetünk kihívásával és elutasításával, amikor bizonyságot teszünk? Amikor valamit cselekszik a gyülekezet, amikor te egy bizonyos élethelyzetben azt mondod, hogy én ezt nem így szeretném tenni, mert az én hitem ezt nem engedi. Én keresztyén ember vagyok, én ezt másképp szeretném tenni. Nem tud bennünket elragadni a kor, a sebesség, a mindenféle fölgyorsult dolog, nem a világ fog bennünket beszippantani, ahogy a prófétának mondja az Úristen: „Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk.“ (Jeremiás 15,19b). A keresztyén ember nem úgy úszik, mint a pisztráng a patakban, hogy hun erre, hun arra, hanem tudja, hogy merre úszik, tudja, hogy hova vezeti őt a Jézusa és tudja, hogy mit kell tennie. Amikor új évbe kezdünk és majd most meg fog születni a gyülekezetünkben is a missziói munkaterv, tehát sokféle elgondolkodás, kigondolás, tevékenység, egyebek terve. Akkor ezzel számolnunk kell, hogy a környezet lehet ellenséges is Jézus nevéért.

 Aztán mi magunk is lehetünk erőtlenek és gyengék. Vallhatunk kudarcot, miközben Jézus nevét hordozzuk és Jézus nevét hívjuk segítségül. Jézus szabadításában bízunk és tőle várjuk a mi Igénk beteljesedését. Ha boldog új évet vársz ezen az új éven, akkor lehet, hogy csalódni fogsz. Ha olyan Jézust vársz, aki megszabadítja az életedet és a szívedet, akkor nem fogsz csalódni. Az Úr Jézus önmagát meg nem tagadhatja, az Ő szolgálata és áldásai vissza nem vonódtak, ma is érvényesek, élő Istenünk van, élő Megváltónk van, aki nem a mi kudarcainkat akarja a fejünkre olvasni, a mi tehetetlenségünket és egyéb bajainkat, a mi mentegetőzésünket meghallgatni, hanem meg akar bennünket szabadítani. Számolunk-e Jézussal való életünk során azzal, hogy az Isten sok mindent nem jelentett ki számunkra. Az Ő órája másképp jár, hogy egy ismert slágert idézzek. Tehát az Isten időzítése, az Isten elrejtése, ahogyan Ő munkálkodik, az nem mindig felel meg a mi vallásos elvárásainknak. Jézust pont ezért támadták nagyon sokan, mert megvolt az  elképzelésük, hogy hogyan kell hinni, hitben élni.  Jézus nem úgy hitt, Jézus nem úgy cselekedett, Jézus nem úgy hirdette az Isten igéjét, nem úgy élte az életét. Fontos azt látnunk, hogy amikor azt mondjuk az imádságban: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.“ (Máté 26,339b)., akkor ezt merjük tényleg elhinni. Merjük hittel kimondani és elhinni. Jézus cselekedni fog, és azt fogja tenni számunkra az új éven is, ami számunkra a legáldottabb. Itt az új esztendő elején mondhatjuk azt az Úrnak, hogy egyeztessük óráinkat, de mégiscsak az Ő tervei  fognak megvalósulni, és szépen föl fogjuk ismerni ezt, ha föl akarjuk ismerni, a mi életünkre is. Legyen az bármilyen élethelyzet. Arra int bennünket ez a mai evangélium is, hogy legyünk alázatosak, amikor tervezünk, legyünk türelmesek, amikor a hétköznapjainkat éljük, amikor  kigondoljuk, hogy mit hogyan szeretnénk ezen az éven. Legyünk Benne reménykedők és Benne bizakodók abban, ami ránk következik. Isten ugyanis már kijelentette és hitelesítette a ránk vonatkozó terveit Karácsonykor, amikor megszületett az Úr Jézus. Akkor, amikor Jézus belépett az ember világ ajtaján, és megszületett erre a földre. Sokszor mondjuk, sok jó magyar mondás van, ugye, hogy is szoktuk mondani? Ember tervez, Isten végez, és a biblikus ember egy kicsit megfontoltan, bólogatva azt mondja, hogy hát igen, de legyen meg az Úr akarata. Legyünk őszinték, itt tényleg csak az Úristen hallja, meg mi halljuk egymást, amikor erre magunkban gondolunk, hogy igenis vannak terveink, elképzelünk sok mindent az életünkben. És amikor zátonyra fut vagy másképp alakul, akkor az embernek a lelke megroggyan, összetörik, ha úgy tetszik. Énekeljük sokszor Dömösi Körön: Igen Atyám, mert így kedves előtted kezdetű dicséretet. Tudja-e mondani az ember ezt, vagy csak ilyen bölcs gondolatai vannak, hogy ember tervez, Isten végez. Amikor azonban bennünket megpróbáltatás, nehézség ér, vagy a terveink nem úgy történnek, ahogy elgondoljuk, akkor higgyünk abban, hogy Isten jóra tudja fordítani számunkra mindazt, amit elkészített Krisztusban.

 Ha tudjuk, hogy kicsoda Jézus, kire gondoltunk karácsonykor, kinek a nevét hívjuk segítségül, akkor tudjuk azt, hogy a mi új évünk, amely advent első vasárnapján kezdődik, amikor várakozunk az Úrra, akkor a mi életünk rendben van Istennél.  Mégis Krisztus kegyelméért kell igazán könyörögnünk, és akkor mindent megkapunk ebben a kegyelemben. Az új év sok mindenre jó számunkra. Sok mindenre fontos számunkra, sok mindenben fontos számunkra, hogy akár újév van, akár hétköznap, akár ünnepnap, akkor a földi életutunk minden eseményeit odavigyük a Jézus név alá, a Jézus kezébe, a Jézus keresztjéhez. Mennyi mindent nem tartunk a kezünkben. Mennyi mindenről hisszük azt mi emberek, még keresztyén emberek is, hogy mindent meg tudunk oldani, mindent meg tudunk tenni és minden jól van úgy, ahogy van, mert majd mi azt tudjuk. Az Úr Jézus tudja igazán, hogy mire van szükségünk, hogy mit kell tennünk. Tudja, hol van az én helyem a hivatásomban, a családomban, a gyülekezetemben, ott, ahol vagyok. A lectioban mit hallottunk? Mózesen keresztül miért mondja azt az Úr: „Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az ÚR ad nektek.“ (5Mózes 4,1). Hogy élhessetek! Ezért adta az Igét. Szándékosan választottam nyilván ezt a két részt a Bibliából. Ott az Ige, a leírott isteni kijelentés szolgálja a mi életünket, ebben a textusban pedig Jézus az élő Ige. Azért küldte az Isten, hogy mi élhessünk és teljes életet éljünk minden nehézség ellenére.

 Jézus neve számunkra nemcsak egy vallásalapító, nemcsak egy kicsinyítő képzővel ellátott karácsonyi nevecske, hanem a mi megváltónk neve, aki az egész életünket birtokolni akarja, és ha birtokolni akarja, amit odaadtunk önszántunkból, akkor át is akarja alakítani. Milyen sokat beszélünk manapság a szabadságról, talán a testvérek is észrevették, bármilyen híradót vagy egyebeket, politikai műsort néznek, mindenki szabad akar lenni. Ezt már más alkalommal is mondtam, de nekem sokszor eszembe jut a Notre Dame-i toronyőr egyik jelenete, amikor a szakállas ember benne van a ketrecben, és ahogy ott a tömeg ünnepel, görgetik ezt a ketrecet, és kinyílik az ajtó, és kiszáll az ember, és mondja: Szabad vagyok, szabad vagyok! Ebben a pillanatban meglökik, és beleesik a kalodába, és az rácsattan, és csak ennyit tud mondani: A fenébe! A mi szabadságunk az ilyen, a Krisztus szabadsága nem ilyen. Jézus nevében lehetünk igazán szabadok, lehet igazán teljes az életünk, és akkor tudjuk igazán meglátni, hogy mi történik az életeseményeinkben. Mennyi mindent másképp értékel egy hívő ember, egy keresztyén ember, mint egy nem hívő, mint egy Jézussal nem számoló ember. Nehéz persze Jézusnak engedelmeskedni. Nehéz elfogadni azt, hogy mindezek azért történnek, hogy én élhessek, hogy ti élhessetek, hogy életetek legyen, mondja az Ige. De ha Jézus szabadításában hiszek, akkor ezt meg fogom tapasztalni és rá fogok jönni, hogy Jézus szeret engem, a javamat akarja, nem ellenemre dolgozik, hanem épp értem, és az Ő neve jelenti azt, hogy Isten üdvözít, Isten szabadít.

 Mi emberek az időt ugye mindenhogy be akarjuk szorítani, azt mondjuk, hogy kevés, aztán viccesen azt mondjuk, hogy a nap 24 óra plusz az éjszaka, azt hisszük, hogy a tevékenységünk igazol bennünket. Jézus Krisztus igazol bennünket, ezt biztos, hogy tudjuk sokan. Akkor lesz életünk, akkor lesz igazán boldog új évünk, ha ezt el merjük hinni, ha igazán elhisszük az isteni ígéretet, amely Jézusban beteljesedett. És persze nem mondanék igazat, ha nem mondanám, hogy lehetnek alapjai a félelmeinknek, az aggodalmasságainknak, föltehetünk magunknak kérdéseket, akár Jézusnak is. Megkérdezhetjük, hogy miért, Uram, miért pont velem? Hogyan van, hogy ez így történik velem? Aggodalmaskodunk, próbálunk kitalálni dolgokat, hogy hogyan tegyük mederbe a mi életünket, csak az Úr Jézus azt jobban tudja. Jézus jobban tudja. Ha valódi szabadságra vágyunk, akkor az azt jelenti, hogy higgyünk Jézusban.

Jézus ne csak egy csodálatos példakép legyen a számunkra, ne csak egy olyan bibliai hős, aki csodálatos dolgokat tanított és nagyon csodálatos tetteket hajtott végre ebben a világban. Mi emberek azt kérdezzük, hogy mit hoz számunkra az új év? Jézus azt kérdezi tőlünk, hogy te mit viszel ebbe az új évbe? Akarsz-e még dinamikus helyben járást folytatni azzal, hogy én már hívő vagyok és jó ez attól, hogy rossz?
Nehéz időket élünk, ezt mindnyájan tapasztaljuk. Az imaközösségben is ma imádkoztunk békéért, a gyülekezetünkben ébredésért, sok mindenért. A változásért, mely Jézustól ered. Változzunk meg, de hát a mai világban ezt nem lehet. Fizessünk adót, tartsuk be a felsőbb hatalom által hozott törvényeket, de hát akkor mi lesz velünk? Higgyük el, hogy Isten ígérete, nagyon sok ígérete azért nem valósul meg Istennek a mi életünkben, mert nem hisszük el, hogy azok úgy történhetnek. Azt kérdezi az Úr, mit viszünk mi ebbe az esztendőbe vele? Hogyan kezdjük ezt az új esztendőt Jézussal?

Ahogy az Ószövetség népe hallotta a híradást, a próféciát Jézusról, számunkra ez már realitás és valóság, hiszen nekünk nem várni kell, mint Simeonnak a Messiást, hanem már itt van, és segítségül hívhatjuk Őt. Nem kell kikényszeríteni, nem kell számolgatni, mint bizonyos kis egyházak, nem kell fegyverrel hadakozni, mint a zelóták tettek, hogy majd ott jól odacsapnak. Nem kell félreértelmezni, mint ahogy szegény Júdás tette. Nem kell másképp várni, mint ahogy Jézus kortársai tették, hanem el kell hinni, amit az Úr nekünk mond. Ha fájdalmat, megtöretést, bűnt, vétket, nehézséget viszel az új évbe, Jézus ezt is el szeretné venni, és meg szeretne téged szabadítani. Nem kell kapát, kardot ragadni, nem kell különböző számításokat végezni, nem kell különböző áldozatokat hozni, ha nincs ott a szívedben ez. Isten azért adta Jézust, hogy élhessünk. Merjük elhinni, hogy Isten életet szán nekünk, valódi életet, akkor is, hogyha ezt sokféle seb tépi, sokféle nehézség próbára teszi, és sokféle, akár gyülekezeten belüli testvéri kapcsolat is kérdésessé teszi. Sokszor elálmélkodom azon, hogy Jézus a tanítványaival is milyen türelmes volt. Hát legyünk őszinték, néha azért elég érdekes dolgokat mondtak a tanítványai, igaz? Persze mondta nekik, hát még mindig nem értitek? De ő ezt tudta, hogy nem csak a tanítványok, mi sem értjük mindig. És mit csinál az Úr Jézus? Újra és újra kezdi, hogy megváltoztasson bennünket, hogy élhessünk. Hogyha ragaszkodunk a kijelentéshez, az Igéhez, ha várunk a Lélekre, amely Simeonnak is kijelentette, hogy mit tegyen, akkor akárhogy szalad az idő, akárhány év telik el, mint Annának a 84 év özvegység, megláthatjuk az Úr Jézust és megtapasztalhatjuk az Ő kegyelmét. Akkor az Ige és a Szentlélek fog bennünket vezetni és ragaszkodhatunk hitünkhöz. Egyre inkább föladjuk az elképzeléseinket. Szilveszterkor beszéltem arról, hogy akkor tudunk a Jézus nevében imádkozni, amikor egyre közelebb kerülünk hozzá, mert akkor azonosulunk benne, vagy hogy igeileg mondjam, akkor ábrázolódik ki bennünk egyre jobban a Krisztus. Az emberi természetünk minden egyes gondolata, mozdulata, minden egyes sejtje ellene akar dolgozni az Istennek. Egy kicsit magamnak is jól van az úgy, más is csinál ilyeneket. Az Isten nem azt akarja, hogy takargassuk önmagunkat, vagy valamivel elleplezzük, hanem az, hogy leplezzük le az Isten előtt és lássuk meg azt, hogy mit akar velünk cselekedni. Sok mindent tudhatunk Jézusról, megtanulhatunk sok-sok történetet, ismerhetjük az Ő életeseményeit, mikor történt, micsoda, de azt, hogy Ő valóban Isten Fia és Izrael vigasztalása, a megígért Megváltó, ezt csak személyesen tudom megtapasztalni. Akkor ha én azt mondom: Itt vagyok, Uram, én is meg a szívem is. A Tied vagyunk.

 Higgyünk, bízzunk, éljünk, kérjünk Jézus nevében és Jézus megszabadít, megáld és megtart bennünket. Így legyen, ámen!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan indulsz az új esztendőnek?
2. Mit jelent számodra Jézus nevében hinni, élni, kérni, bízni?
3. Milyen segítségre lenne szükséged fájdalmaidban, kudarcaidban, megrendüléseidben?

Bárány György

  beosztott lelkész