2025.02.09.

 Olvasandó: 1. zsoltár

„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Zsoltárok 1, 3.

„Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.” Jeremiás 17, 8.

 

Körülbelül húsz évvel ezelőtt láttam egy show műsort a tévében, amelyben 6-8 híresség ült körben és meghívott vendégekkel beszélgettek. Amikor belekapcsoltam ebbe a műsorba, éppen egy volt drogfüggő fiúval beszélgettek, s azt kérdezte tőle a műsorvezető: „Mondhatjuk azt, hogy te most már egészséges vagy?” A fiú így válaszolt: „Nem, nem vagyok egészséges. Már nem drogozom, de nem mondanám magamat egészségesnek.” A műsorvezető tovább kérdezett: „Mikor mondanád magad egészségesnek?” A fiú ezt mondta: „Ha minden reggel boldogan ébrednék föl.” Megdöbbentett annak a 6-8 ünnepelt, sikeres embernek a reakciója, akik szinte egy emberként kiáltottak fel: „De hát olyan nincs!” A média őszinte pillanata volt ez: azok, akiket sokan irigyelnek, egybehangzóan állítják, hogy nem létezik mindennapi boldogság. 

A Biblia örömhíre, hogy van! És természetesen tisztáznunk kell azt, hogy a boldogság nem azt jelenti, hogy az embernek mindig fülig ér a szája, mindig vidám, és soha nincs, fájdalma, sohasem sír. Ilyen tényleg nincs. A bibliai boldogság azonban azt jelenti, hogy a nehézségek, fájdalmak, érzelmi ingadozások között is, könnyes szemmel is van az ember szíve mélyén egy alap békesség, biztonság, öröm, ami akkor is igaz, amikor nehézségek veszik körül.  „Boldog ember az…” – kezdődik ez a zsoltár. Nézzünk bele ma ebbe a zsoltárba együtt, és figyeljük meg, hogy mik a boldog ember életének jellmezői a Biblia szerint? Mit jelent a boldogság a Biblia szerint?

 

1. „Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa…” Boldog ember az, akinek kiapadhatatlan erőforrása van – az Istennel való kapcsolatban.

Isten igéje föl is teszi rögtön a kérdést: te miből élsz? Mi ad erőt a mindennapokhoz? Mi ad erőt felkelni, mondjuk egy hétfő reggel?  A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy minden erőforrás kia pad, csak egyetlen egy örök és állandó forrás van: Isten és a vele való kapcsolat. Ma kezdődik a házasság hete. Ezen a héten megvalljuk, hogy a házasság Isten drága ajándéka, de nem a házasság az élet és boldogság forrása! Azoknak sem, akik jó házasságban élnek. Ha a házasságot tekintjük a boldogság forrásának, akkor bálványunkká lesz – bármi, ami az élet értékes ajándéka, ha túlértékeljük, abban keressük a boldogság forrását, bálvánnyá lesz.  Így eltorzítjuk, és végül keservesen csalódni fogunk benne! Ha a házasságban a házastársamtól várom, hogy az erőforrásom legyen, azzal túlterhelem őt, mert nem képes erre, olyat várok tőle, amit nem tud nekem megadni. Minden kiapad ezen a világon, amiben az életünk forrását keressük, csak az Isten és a vele való kapcsolatunk nem. 

A körülményekbe, a múlandó, változó dolgokba gyökerező élet labilis. Amikor jó napom van, fiatal vagyok, sikerül, amit elterveztem, kedvesek velem az emberek és szeretnek, megvannak az anyagi forrásaim, süt a nap… stb; akkor boldog vagyok. Amikor nem, akkor nem…

 

„Folyóvíz mellé ültetett fa…” – mondja ez a zsoltár: az Úrban bízó élet stabil, kiegyensúlyozott a változó körülmények között, vagy akár az érzelmi hullámzások között is, mert állandó forrása, stabil alapja van.  

Neki is vannak nehéz napjai, terhei, fájdalmai, de van egy olyan kapcsolat az életében, amelyik ilyenkor is állandó, amelyik ilyenkor is táplálja, erőt ad az élethez.

Pál apostol erről beszél a filippieknek, amikor azt mondja: „Isten békessége, amely minden értelmet meghalad…” Filippi 4, 7. Ez az a békesség, ami nem érthető meg az alapján, ami éppen most veled történik, ez a békesség az, ami az Istennel való kapcsolatban gyökerezik, ami az Isten ajándéka, és a boldogság alapja. 

Szeretjük ezt az ifjúsági éneket: „Erőt adsz minden helyzetben.” Mert ő az erőforrás: Jézus. Ahogy a bizonyságtételben hallottuk: a hit útja azt jelenti, hogy Isten nem tette könnyűvé az utat, de adott hozzá erőt. Az egyiknek erőt az egyedülléthez. A másiknak erőt a látássérültség elhordozásához. A harmadiknak erőt a szerette betegségének vagy korai elvesztésének az elhordozásához, a negyediknek erőt egy nagyon nehéz feladathoz…  és még sorolhatnám. Ő megadja minden nap az aznapra való erőt, és azokon a napokon, amikor nagyon nehéz olyan erőt ad, amit máskor el sem tudsz képzelni, de akkor átveheted, amikor szükséged van rá. Így jegyezték fel az első keresztyén mártírokról, hogy énekelve haltak meg, amikor a cirkusz porondján oroszlánok elé vetették őket, de azt is, hogy előző este sírva, gyötrődve imádkoztak a börtönben. Vagyis nem emberfeletti emberek voltak, hanem emberfeletti Uruk, erőforrásuk volt, aki velük volt az emberfeletti próba pillanataiban és megadta nekik a szükséges emberfeletti erőt! Mert Isten, Jézus, a Szentlélek valóságos. A hívő élet lényege pedig nem kevesebb, mint hogy ezt a valóságot komolyan veszem és megtapasztalom. Nem én leszek jó ember, erős ember, hanem az én szerető Atyám erőtere megjelenik az életemben. Nem én vagyok a forrás, de ismerem a forrást, és kapcsolatban vagyok vele.

 

2. „Ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” Zsolt 1, 6. A boldog ember életének biztos és örök perspektívája van Isten ígérete szerint.

A boldogság alapvető feltétele, hogy tudod hová tart az út. Egy utazás során alapvető feszültség, ha nem tudom, hogy hová megyek, jó felé megyek-e?  Alapvető feszültség, ami megüli az életet Isten nélkül: a halál, a semmibe vesző út. Akármilyen jólétben is él a mai ember, nem tudja, hogy meddig él, és ha még tudná is, fogy az idő… És ha nincs válasz, csak az van, hogy minden elmúlik, ami itt a földön az enyém és végül elmúlok én is?!

Ezzel szemben boldog ember az, akinek az Úr ismeri és elkészíti az útját a célig. Mit adott nekünk Isten Krisztusban? „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” 1Péter 1, 3-8. A Biblia itt hangsúlyozza, hogy a keresztyén reménység nem azt jelenti, hogy bizonytalan, hanem biztos, csak még oda kell érni, még át kell venni. Még nem látom, de készen van már most, és Isten hatalma vezet védőőrizetben odáig, ha hit által belé kapaszkodom!

 

A keresztyén élet teljes íve. Csak így érthető meg a hívő élet. E nélkül értelmetlen. Urammal vándorlok minden nap. Gyönyörű célja van az életemnek. Ő elkészítette a célt, és védőőrizetben vezet odáig. Addig pedig feladatom van minden nap. Amíg ő feladatot ad. Amikor lejár a küldetés, akkor hazahív. Akkor azt mondja: Gyere most már haza, most már jön az ünnep. Végigküzdötted, végig harcoltad, és most befutottál a célba. Ez a teljes ív. És hitetlenek vagyunk, ha csak a halálig látjuk és csak azzal számolunk. Jézus Krisztusban ezt adta nekünk Isten.

 Hová tartasz? Látod-e ezt a célt? Megragadtad-e már Jézus Krisztus megváltását? Ez az életünk legfontosabb kérdése.

 

3. „Idejében megtermi gyümölcsét. ” A boldog embernek addig, amíg odaér a célba feladata, mindennapi küldetése, életének örök értelme van. Gyümölcsöt hoz, ami épít, táplál, gyógyít, szolgál másoknak, értéket hoz létre. Nem önmagunkért vagyunk, hanem másokért.

 

A gyümölcs célja nem az, hogy szemet gyönyörködtessen, hanem hogy tápláljon. A gyümölccsel a fa nem önmagát táplálja, hanem másokat táplál, és az életet adja tovább.

 

Először a második: nem önmagát táplálja, hanem másokat. Nem önmagát táplálja, hanem az életet adja tovább. Milyen üzenetet hordoz az életed?  Fogyasztható és tápláló életed üzenete? Mi az, ami sugárzik rólad? Mi az, ami jön belőled? Kire mutat az életed? A szavaid, a szemed, a tetteid, a kisugárzásod? A mindennapjaid középpontjában az van, hogy önmagadat tápláld, vagy másokat akarsz táplálni az életeddel? Elvárásaid vannak, amiket teljesíteni kell, vagy mások szükségeinek betöltésére törekszel? Mi az életed alaphangja?

Még szolgálni is képesek vagyunk úgy, hogy közben folyamatosan a visszajelzésekre, az eredményre koncentrálunk, és a kérdés a fókuszban az, hogy mennyire vagyok ügyes, menyire eredményes a szolgálatom? Közben Jézus arra indít, hogy ne rólam legyen szó, hanem arról, hogy kinek van szüksége rám körülöttem?

Egyszer egy testvérünk kérdezte tőlem egy csendes hétvége után, ahol nagyon intenzív szeretetközösséget élt meg, megkérdezte: itthon a gyülekezetben miért nem tapasztalom ezt a szeretetet? Figyelj, te most onnan jöttél, ahol ezt megtapasztaltad. Haza tudod-e magaddal ezt hozni? Tudod-e te munkálni? „Az egyház ti vagytok!” Ki kezdi el? Ki lép oda a másikhoz? Ki teszi le az elvárásai először? Ki kezd el másokat táplálni, hogy tápláló legyen a közösség? Krisztus számít rád! 

A házasság hetéhez visszatérve hadd hozzak egy példát! Idős lelkipásztor jegyespárral beszélgetve kérdezi a vőlegényt: „Miért szeretnél megházasodni?” Ő így válaszol „Boldog akarok lenni!” Kérdezi a menyasszonyt is: „Te miért szeretnél házasodni?” „Én is boldog akarok lenni!” Erre ezt mondja nekik a lelkész: „Akkor ne házasodjatok meg! Mert ha mindkettőtök célja, hogy boldog legyen, abból biztosan baj lesz. Úgy még inkább, hogy ezt mindketten a másiktól várjátok! Akkor házasodjatok meg majd, ha mindkettőtök célja az lesz, hogy boldoggá tegyétek egymást!” Mert a gyümölcstermés ezt jelenti.   

 

A másokat is tápláló gyümölcs az, ha az életed Krisztusra mutat. Ha ő a te Forrásod, akkor az életeden az ő jellemvonásai kezdenek tükröződni.  És akkor mások Krisztus szeretetét kezdik tapasztalni rajtad keresztül – te pedig lehet, hogy Krisztus szenvedését fogod egyre inkább hordozni. Mert ez a világ nem feltétlenül úgy működik, hogy ha jót teszel, jót kapsz vissza. De Jézus milyen úton járt? És ha te is az ő útján jársz, akkor másokat is ehhez a Forráshoz hívsz, küldesz, segítesz, mutatod felé az utat. Szavak nélkül is, aztán szavakkal is. „Fiam, csak akkor szólj, ha kérdeznek! De élj úgy, hogy kérdezzenek!” (Kölcsey) Te, hogy tudsz szeretni méltatlanokat, megbocsátani bántásokat, végigmenni az erőd felett való úton, vigasztalást kapni, elhordozni a veszteséget? akkor elmondhatod: Az én, Uram velem van…

 

Ez a mi küldetésünk, és ehhez sokszor erő feletti utakat kapunk, erő feletti utakra hív a mi Urunk. Ahol nem elég az, amit mi ki tudunk hozni magunkból, mert azzal magunkra mutatunk. Az erőnk feletti utakon ő meg tudja mutatni, hogy vele hogyan lehet ezt végigjárni. Így ő rajtad keresztül meg tud szólítani embereket, akik másként nem elérhetők. A Kereszt-kérdések kiscsoportban beszélgettünk erről a héten: igent tudunk-e mondani erre a küldetésre? Tudjuk-e küldetésként érteni a nehéz helyzeteket? Ahol Jézus azt mondja, hogy vigyázok rád, de most nem te vagy a fókuszban, hanem az, akit rajtad keresztül el tudok érni. Mondjuk egy kórházi ágyon fekve a szobatársaidat például…  Az Úrral menjek oda… Vagy mindent a saját kényelmed szempontjából értékelsz? Isten a világot akarja megmenteni, mi pedig sokszor magunkat mentegetjük és óvjuk…          

„Krisztus számít rád!” „Én is az ő erejére!”  

 

A gyümölcs nem szemet gyönyörködtet, hanem táplál. Ebben a mai „reklámvilágban” is tudnod kell, hogy a küldetés lényege nem az, hogy mit teszel, vagy mit akarsz mutatni, hanem az, hogy ki vagy.

Egy fiatalon mártírhalált szenvedett tudós jelmondata hangzott így: „Non videri, sed esse, – Nem látszani, hanem lenni!” Ezt jelenti a gyümölcs.

Bizonyságot tenni nem azt jelenti, hogy én megmutatom, hogy keresztyén vagyok, hanem azt jelenti, hogy az vagyok – krisztusi, az ő kezében formálódó ember – , ha látnak, ha nem. És majd Isten tudja, hogy mikor kinek kell meglátnia életem üzenetét, mikor kinek a szíve lesz nyitva erre az üzenetre. A küldetés lényege Krisztussal krisztusi életet élni. Ez üzenet lesz, amit észre fognak venni azok és akkor, akiket és amikor Isten erre elkészít. Neked csak hűségesen annak kell lenned, aki vagy: Krisztus tanújának, mártírjának. És a mártírok élete, amin látszik Krisztus ereje magvetés – ahogyan annak idején mondta Tertullianus egyházatya az keresztyén vértanúkra: „a mártírok vére magvetés.” Egy mindenből kiábrándult világban mélyen megérintette az embereket, hogy van olyan érték, amihez az életüknél is jobban ragaszkodnak emberek, és ami (Aki) perspektívát ad a halál után is és erőt ad elhordozni a szenvedést, és szembe nézni a halállal.

 

4. A boldog ember ismérveit hallottuk: állandó erőforrása van az Istennel való kapcsolatban, biztos perspektívája van Isten ígérete szerint, és küldetés kapott az Úrtól.

Ez a zsoltár beszél a boldog ember titkáról is. A titok a táplálék. A gyümölcsfa nem önmagát táplálja, hanem másokat. De ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, ahhoz tápláltatnia kell! Forrásra van szükség. Forrás nélkül kifogyunk, kiszáradunk, kiégünk!  

 

A boldog ember ismeri a Forrást és összekapcsolódik vele, minden nap belőle él! Isten a forrás. Jézus Krisztus azért jött el, hogy elérhetővé tegye a Forrást. A Szentlelket pedig azért küldte el, hogy rákösse az életünket erre a forrásra. A kérdés, hogy rákapcsolódsz-e? És ebből élsz-e nap mint nap? Még konkrétabban: ebből éled-e a mai napodat? Összekapcsolódsz-e a forrással? Mert ha nem, száradni kezdesz. Ahelyett, hogy másokat táplálnál, önmagadat próbálod kétségbeesetten táplálni, de az nem fog menni, és kiszáradsz! Mibe gyökerezik az életed? Mi az, ami meghatározza azt, hogy hogyan látod az életed konkrét helyzeteit, hogyan gondolkozol róluk, és hogyan cselekszel bennük? Elér-e a gyökér a folyóvízik? Nem dugult el a csatorna? Nem nőtte be a Barátodhoz vezető ösvényt a fű? Kiben bízol? Miben gyönyörködsz? Mire nézel? Mivel töltöd az életed?

 

Két útról beszél a zsoltár. Az egyik távolít a Forrástól. A világ szerinti látásmód, gondolkodásmód, életmód. Bűnösök, vétkesek, csúfolódók. Nem feltétlenül köztörvényes bűnözőkről van itt szó, csak azokról, akik emberekben bíznak. Úgy gondolkoznak, ahogyan a közgondolkozás megy ma, ahogyan általánosan ezt „mindenki” csinálja.  Van tanács bőven, ami emberben bízásra indít, és az Úrtól elfordítja a szíved. Még hívő emberként is lehet fokozatosan eltávolodni a forrástól. Figyelj csak! Ismered a folyamatot? Jár. Megáll. Leül. Először csak elmész arra. Mintha véletlenül lenne. Legközelebb megállsz, és megnézed. Aztán egyszer csak ott ülsz a „csúfolódók” között, és részt veszel a hitetlen gondolkozásban. Végül már csak azt látod, hallod, hogy a közgondolkozás, vagy a régi természeted vágyai hogyan értelmeznek egy-egy helyzetet, lehet, hogy tudod még mit mondott az Úr, talán meg is sértődsz, ha emlékeztetnek rá, mert te is tudod, csak éppen rég nem ez határozza meg a mindennapi vágyaidat, gondolataidat, szavaidat, tetteidet… Vigyázz! Milyen hatásoknak teszed ki magad?

 

A másik út: Abban gyönyörködöm, amit Isten mond, azon elmélkedek, és abban bízom. Minek teszed ki a szíved? Miben gyönyörködik, mi körül forog, miben bízik? Mi az, amivel időzik? Lehet-e ez az Isten igéje, lehet-e az, amit Isten mond a dolgokról?

Cseri Kálmán a Négyküllős kerék című könyvében összegyűjtve adja elénk, hogy mi az, amin keresztül Isten az ő gondokodásmódját átadja nekünk, mi az, amin keresztül a Forráshoz kapcsolódsz. Amin keresztül Isten szíve szerint formálódik a szíved: Ige, Imádság, Közösség/Gyülekezet, és az, hogy amit megértettünk az igéből, azt engedjük érvényesülni az életünkben,  engedelmeskedünk, szolgálunk neki, bizonyságot teszünk róla. Az Isten gondolkodásmódja átjárja az életünket. Ez-e a forrásunk? Ő-e a forrásunk? 

 

Hollandiában az, akinek diák kedvezménye van, meghívhat magával valakit, akinek, amíg a kedvezményes társával utazik szintén kedvezménye van, rá is kiterjed a kedvezmény. Ehhez hasonló a hívő ember kapcsolata Krisztussal. Isten minden ajándéka az enyém Krisztussal. Nem úgy van, hogy egyszer megtértem, akkor ő megajándékozott erővel, bölcsességgel, tisztasággal, stb, amit most már önállóan úgy használok, ahogyan akarok, hanem ez az élet mindenestül Jézushoz kötött. Amíg vele utazol, amíg hozzá ragaszkodsz, amíg rá figyelsz. És amikor vele utazol ő irányít. Azzal, amit mond. Gyönyörködsz-e benne? Ezt forgatod-e a szívedben? Bízol-e benne? Erre építesz-e? Ragaszkodsz-e hozzá?

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan tapasztaltad meg azt, hogy a nehéz utakhoz Isten erőt adott?
2. Hogyan tapasztaltad meg azt, hogy ha távolodsz tőle „száradni” kezd életed?
3. Hogyan látod életed jelen állapotát a zsoltár üzenetének tükrében?
4. Mi az, amiben változnod kell: mit kell komolyabban venned és mit kell kerülnöd?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor