2025.02.16.

Isten bölcsessége: Szeretet és hűség

– Szolnok, 2025. február 16. –

Olvasandó: Pál első levele a korinthusiakhoz 1, 18-25.

„Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked! A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.” Példabeszédek könyve 3, 1-13

 Talán tudják a kedves Testvérek, hogy múlt vasárnaptól a mostani vasárnapig a házasság hetének alkalma volt világszerte. Többféle alkalomból áll ez és több gyülekezetben is tartottak alkalmakat. Éppen ezért, amikor a mai szolgálatról gondolkoztam, arra jutottam, hogy jó lenne   ehhez kapcsolódó Igét hallani ma. Nem olyan régi ez a Házasság hete kezdeményezés. Angliából indult el, és a Valentin-naphoz kapcsolódik. Csodálatos ez az ünnepi hét, én nagyon szeretem, ha figyelmesek vagyunk egymáshoz.  Kaptam én magam is egy bögrét, amire az van írva: Te vagy az IGAZI, még akkor is, ha horkolsz…. Az ember mindig tudja, hogy hol van a helye. Ez egy kedves, bolondságos, bár a horkolást tekintve realitásos bögre.  Egy kedves, szeretetteljes dolgot megtehetünk a másik felé bármikor, de a házasságnak a jelenlegi válsága, amiről bátran kimondhatjuk, hogy létezik, azért mégiscsak arra indít engem, hogy beszéljünk most a házasságról. Mi a jó házasság titka?

 Sokféleképpen megfogalmazzák ezt az emberek, sokféleképpen mondják. Van, aki azt mondja, hogy az a jó házasság titka, ha nem is házasodunk. Ez és az ehhez hasonló „bölcsességek” nyilván a viccek kategóriáját akár kimerítik, bár minden viccnek van valami igazságtartalma és alapja. Ha keresztyénként jobban belegondolunk, a Szentírás talaján állva mégiscsak a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a házasult, az összeházasodott felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság egy felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent a házasult felek számára és a család számára, és amely áldásul szolgál az ő életükre nézve. Isten a házasságot nem próbatételül adta számunkra. Nyilván sokan vagyunk most itt a teremben, vannak, akik még a házasság előtt állnak, vannak, akik házasok, vagy házasságra készülnek, vannak, akik talán már el is vesztették szerető hitvesüket. A házasság nem garancia arra, hogy mindig úgy sikerülnek a dolgok, ahogy mi azt elképzeljük. Az ember azt szeretné, – talán meg is vannak az ismérvei és a paraméterei-, hogy a saját elképzelései valósuljanak meg a házasságban. Tudjuk, legalábbis elképzeljük, mi milyen házasságot szeretnénk. De ahogy hallottuk, a házasság több ennél: Isten szerezte a házasságot számunkra. Az egyik teológus úgy mondja ezt:  a házasságot azért adta az Isten, hogy két ember azzá váljon, akik külön-külön soha nem lehetnének Isten segítségével. Tehát fontos foglalkoznunk a házasság intézményével, hiszen ez a legkisebb szövetségi egység. Halljuk Jézust, hogy kik között lesz ott: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18,20).  A teremtés történetében olvassuk: „Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Mózes 2,18). Isten társas lénynek, kapcsolatban, emberi viszonyokban élő embernek teremtett bennünket.

A házasság nem emberi, hanem isteni eredetű mindnyájunk számára. És ez akkor is így van, ha már nincs házastársunk, vagy még a házasság előtt állunk, vagy netalántán valamilyen módon esetleg zátonyra futott az életünk, akár a házasság területén is. Tehát fontos ezért foglalkoznunk a házassággal. Ha láttuk ezeket a hirdetményeket, akkor ha jól találtam meg, akkor az a jelmondata ennek az idei Házasság hetének: Beszélgessetek a házasságotokért. Az egymással való beszélgetés nagyon fontos, szerintem deficitje van jelenleg az egymáshoz való szólásnak. Akinek van Facebookja – bár azt mondják a gyerekek, hogy ez már idejétmúlt -, milyen üziket kapunk, és milyen emojikat, és nem tudom, miket. Ott kifejezzük azt, hogy minden cool vagy nem tudom, micsoda, még kamuprofillal is tehetjük ezt sajnos.  Azért az emberi szót és a gesztusokat, amikor a másik szembe ül velünk, amikor megfoghatjuk a kezét, amikor ránézhetünk, netalántán látjuk, hogy összeráncolja a homlokát, vagy valami nem tetszik neki, vagy… Sok mindent észreveszünk a személyes kontaktusban, ezt nem tudja a virtuális világ. . Ezeket nem pótolja semmilyen internetes világ, nem pótolja semmilyen emoji, semmilyen szimbólum, semmilyen fénykép.

 Beszélgessünk most a házasságunkért az Úristennel. Mit is mond nekünk az Isten ezen az Igén keresztül. Ha ismerjük a Példabeszédek könyvét, akkor tudjuk, hogy olyan emberi megfigyeléseket tartalmaz első olvasatra, amik valóban megállják a helyüket, és a szerzők nem felejtik ki ebből Istent sem. Az ókori héber ember azt gondolta, hogy a szív, az érzelmi, értelmi központ, mint valami kincseskamra, elraktározza azokat a dolgokat, amire szüksége van az élethez. Például a bölcs parancsolatokat, hogy tudjon élni. Csak úgy van haszna ennek a raktározásnak, amit a szívünk elraktároz, ha ezeket használjuk is. Csak úgy van haszna, ha éljük is ezeket a bölcsességeket, Igéket, mert akkor megtapasztaljuk az Isten áldásait. Azt mondja itt az Ige, ha megtartjuk ezeket, akkor hosszú életet kapunk. A jó, áldott és a hosszú élet összefüggenek a példabeszédek szerzője szerint: aki jól, bölcsen éli az életét, annak az élete teljességre jut, és betölti azt az elhívást, azt a tervet, amelyet az Isten adott az ő életére nézve. A példabeszédek írói még nem úgy voltak az örök életre beállítva, nem úgy fogták fel az örök életet, mint mi, mai keresztyének, de mégiscsak fontos meghallanunk, hogy szívünkben forgassuk ezt: a földi javakat, mint Isten ajándékát és az örökélet előízét lássuk.

 Azt olvassuk a harmadik-negyedik versben, hogy nemcsak a szívben kell elraktározni, a szeretet és hűség legyen velünk mindenkor, és mindenhol.  Az ókori ember, ha valami nagyon értékeset talált, azt állandóan magánál akarta hordani. Például a pecsétet nyakba fűzve egy zsinóron hordták, ami elég közel volt a szívhez. Kívülről is látható volt, kifejezte ezt. Az Énekek énekében így van ez leírva a házasságra nézve: „Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.” (Énekek éneke 8,6).  Ha valami értékeset találunk, akkor azt szeretnénk kifejezni, megmutatni ennek a világnak.  Luthernek tulajdonítják azt a mondást: “Az én Istenem közelebb van hozzám, mint az ingem, hiszen a szívemben lakozik” Az ingünk elég közel van hozzánk. Az Isten még annál is közelebb van, a szívünkben van. Szeretet és hűség vagy hűség és igazság – mondja itt az Ige -, ezek ne hagyjanak el bennünket, és mi se hagyjuk ezt el. Sokszor szerepelnek ezek az Ószövetségben, Mózes könyveiben is, zsoltárokban is, Hóseásnál is. Jellemző tulajdonsága ezek Istennek. Az itt felsoroltakat, amiket hallottunk az Isten Igéjéből, csak akkor tudjuk igazán magunkévá tenni, elraktározni a szívünk belsejébe, akkor tudunk bölcsek lenni, Isten szerint bölcsek lenni, ha ezeket mi is megtapasztaljuk Istentől. Isten előbb szeret bennünket és előbb hűséges hozzánk, – tehát számolnunk kell Vele -, mint ahogy mi azt elgondolnánk vagy fölfedeznénk az életünkben. Az Ószövetség embere kifejezetten azt tartotta bölcs embernek, aki számol az Úrral. Nem emberi bölcsesség, nem jó tanács. Amikor mostanában a legkisebb unokám született, Maxim tapasztaltam valami érdekeset. Egy olyan helyen laknak a lányomék, ahol nagyon sok kisgyerekes család van. Csoportjuk van a gyermekes szülőknek, egymás segítésére, amit jómagam is jónak tartok. Hát ennyi jó tanácsot szerintem senki nem tudott egyszerre összegyűjteni, mint,  amit hallottunk. Az egyik azt mondta, hogy csináld ezt, a másik annak az ellenkezőjét. Mi, magyarok a futballon kívül és a politikán kívül legalább a házasságban is ilyen jók vagyunk, meg a gyereknevelésben,  összegyűjtjük a sok a tanácsot, és mindenki azt gondolja, hogy ez bölcsesség.

A Szentírás a szívünkre helyezi ma, hogy az Istentől kapott bölcsességgel számoljunk, mert az Isten akarata olykor ellentétes az én elgondolásommal. Olykor másfele visz engem, mást ad, mint amire én vágyom.  Isten meg akar bennünket szabadítani a saját elgondolásainktól, ne a saját elmémre, eszemre támaszkodjak, mondja a felolvasott Ige. Gondolkozzak bölcsen, Istentől kapott bölcsességgel, és akkor az Istentől áldott életem lesz.

 Ha valamit Isten törvénye ellenére tesz az ember – mondja az Ószövetség embere -, akkor az óhatatlanul következményekkel jár. Az Isten Igéje nem ismeri a kegyes csalás vagy a kegyes hazugság fogalmát. Nem ismeri, hogy amiről nem tud az ember, az nem fáj. Ez az Ige is arról beszél számunkra, és a fölolvasott lekcióban levő Ige is arról beszél számunkra, hogy Isten ismeri a szívünket. Nem kell himihumizni, nem kell mellébeszélni. Az Istennek igazat kell mondanunk. Nem azért, mert Ő nem tudja, hanem azért, mert ez ad nekünk szabadságot, és ez ad nekünk áldást ahhoz, hogy valóban teljes életet éljünk. Nemcsak a házasság területén, nemcsak a hivatás területén, hanem minden emberi társas kapcsolatban. Ha az ember számítgat, kalkulál, akkor bizony sok mindent elveszít, elveszítheti az emberi kapcsolatait, fizikális javait is. A Szentírás alapján azt mondhatjuk, hogy ha elveszek abból, amit az Istennek szeretnék adni, akkor nem nekem lesz több, hanem kevesebb. Az Isten nem szegényül meg ebből, ahogy az adakozásra buzdít bennünket. Ha félem az Urat, az Istennel számolva élem az életemet, és az Ő bölcsességére támaszkodom, az Ő bölcsességét hívom segítségül, akkor jó kezekben van az életem. Amikor rossz történik velem, azt is úgy tudom fogadni, hogy az Isten gondviselő kegyelméből jött a fegyelmezés, a feddés, az intés, ahogyan egy édesapa neveli a gyermekét, ahogyan egy édesanya neveli a gyermekét, amikor azt szeretné, hogy gondolkodó, jó, odaszánt életű felnőtt ember legyen belőle. Amikor az Úr dorgál és fenyít bennünket, amögött is az Ő szeretete és hűsége rejtőzik. Amikor persze az ember szenved, akkor ezt nem így érzi, igaz? Akkor úgy érzi, hogy történhet ez velem? Miért pont velem? Mennyi minden van, amit mások tesznek, és nekik semmi bajuk, látszólag persze, de szándékosan hagytam benne ezt a verset is, mert az Isten bölcsessége az egész életünket nézi. Az Isten Igéje nem valami brazil szappanopera, ahol José Armando találkozik Lucecitával, és attól kezdve boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az Isten Igéje realitás. Számol az ember szívével, mely teli van bűnnel, teli van engedetlenséggel, teli van maga végzett számítással, de számol az Isten fenségével, az Isten szeretetével, az Isten hűségével is. Azt mondja az Ige, hogy bízzunk az Úrban és ne a magunk eszére támaszkodjunk. Teljes szívből bízni az Úrban. Mit jelent ez? A XXI. századra elérkeztünk oda, hogy már mesterséges intelligencia is van. Bár a Facebookon kiírták, hogy az a baj, hogy a természetes intelligencia fogy, de hát ezen nem tudunk változtatni. Az ember sok mindent kigondol, megtervez, kikalkulálja. Bölcsnek gondolja magát az ember. Azt gondoljuk, hogy mindent is tudunk, tudjuk kezelni a dolgoknak. Ugye urai vagyunk a helyzetnek, és közben nem vagyunk urai. Ha nem számolunk Istennel, akkor vagyunk csak igazán veszélyben, és ha a magunk eszére támaszkodunk, akkor bizony elkerüljük az Isten útját. Isten az, aki megbízható és végig kitart mellettünk és velünk, és Ő tud bennünket úgy vezetni, hogy betöltsük az életünket, hogy értelme legyen az életünknek, akár házasságban élünk, akár nem, akár gyülekezetbe járunk, akár nem. Ha valaki bízik az Úrban és minden útján, az Istent figyelembe veszi, számításba veszi, akkor meg fogja tapasztalni, hogy Isten egyengeti az ő ösvényeit. Ez több mint a vezetés. Arról van szó, hogy Isten eltávolítja azokat a próbatételeket, akadályokat, amelyek előttem állnak. Simává teszi az élet ösvényét vagy útját, és Isten a kijelölt célba juttatja az embert. Ez persze nem mindig egyezik az én céljaimmal, nem mindig így képzelem el az ösvényt, nem mindig így képzelem el azt az utat, amit Isten nekünk szánt. Fontos látnunk, hogy az a bölcs ember az Ószövetség szerint, aki számol Istennel. Mi számolunk-e Istennel? Figyelembe vesszük-e az Igét? Most nem arra gondolok, hogy minden élethelyzetre találjunk egy frappáns Igét, főleg, ha a másik életéről van szó, és azt rögtön mondjuk el neki, hanem a saját életemre. A szívembe, ott van-e az Isten Igéje? Mondja-e nekem a Szentlélek, hogy ezt ne csináld, rossz felé mész, állj meg!

 Házasság hete végén mit is lehetne a bölcsességhez kapcsolni? Hol jön ki legjobban az emberi gyengeség? Hol jön ki legjobban a hibánk? Hát otthon, a családunk körében, igaz? Ők ismernek. Persze lehet mondani egy kicsit magasra emelt orral, hogy senki sem próféta a maga hazájában, és hát ez jutott nekem, ha nem veletek lennék, akkor én már mire vittem volna, de ezt pontosan tudjuk, hogy nem igaz. Pontosan tudjuk, hogy a legtöbb konfliktusunk azért van, mert nem számolunk az Istennel. Mást akar az egyik, mást akar a másik. Karinthy azt mondja, hogy azért nem egyezik a férfi és a nő, mert a férfi a nőt akarja, a nő a férfit. Ebben van igazság, legyünk őszinték. De a jó házasság titka mégsem ez, hogy azt akarjuk mindig, amit a másik. Vagy mint a székely viccben van: Székely házaspár ül a lócán: Asszony: – Szeretsz-e még engem? Sosem mondod… Férj: – Egyszer megmondtam. Ha változás lesz, szólok. Ki kell fejeznünk a másik felé a szeretetünket. Isten hogyan fejezte ki a szeretetét felénk? Hát, mikor még nem is gondoltunk rá, Ő már akkor ott volt az életünkben és megtartott bennünket. Mikor még nem számoltunk az Úrral, nem volt bennünk Istenfélelem, a saját bölcsességünkre támaszkodtunk, az Isten már akkor is kísérte a lépteinket. Ő bennünket akart, de nem úgy, ahogyan ezt a Karinthy viccesen megfogalmazta, hanem úgy, hogy az életünket adjuk oda, adjuk oda a szívünket, legyen a szívünk kincseskamra, ami begyűjti mindazt, amit Isten nekünk szán. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.“ (Efézus 1,3-4).

 Egészségről beszél a Biblia. Magyarországon biztosan tudjuk, hogy micsoda óriási számban fordulnak elő mentális és lelki betegségek. És persze lehet ezt mondani mérgesen, kevésbé mérgesen, bosszúsan, de ez így van. A magyar ember büszke, aki pszichológushoz megy, pszichiáterhez megy, lelkipásztorhoz megy, az micsoda rossz dolog. És megint felteszem a kérdést: Ha az Isten tudja az én szívem állapotát, ki elől akarom eltitkolni? A házastársam előtt? Hát jobban ismer engem, mint én magam, talán, emberi értelemben. Az Isten előtt, aki ismer engem? De nem valljuk be, hogy gyengék vagyunk, mert most az a menő, hogy mindenki erős. Észrevettük már ezt? Sokszor elfigyelem, és ezt nem az irigység mondatja velem, de vannak ezek a SUV-ok, vagy hogy kell ezeket mondani, ezeket a nagy városi terepjárókat, ugye? Úgy elgondolkozom, hogy sokszor 140 centis hölgyek ülnek benne, alig látszanak ki, de mindenki ilyennel jár, mert státuszszimbólum. Mi a csudának? Hol megyünk terepen? Hát jó, van itt elég terep a közlekedésben, de a Tisza-hídon? Mivel demonstrálja az ember az erejét? Hogy jó nagy autót vesz, nagy házat vesz, minden nagyobb cipőt vesz, hogy jobban látszon a lábán. Hol vannak az emberi kapcsolataimban azok, amikor erőt kellene demonstrálni, az Isten erejét kellene demonstrálnunk? Egészséget akarunk, és közben egészségtelenül élünk. Szégyelljük kimondani, hogy gyengék vagyunk. Mindig az a másik a gyenge, nem pedig mi. A Biblia egyenesen beszél erről is. Minden, amim van, a házastársam, a gyermekem, a vagyonom, a munkám, a hivatásom, a gyülekezetem, a lelkipásztoraim, minden, amim van, Istentől kaptam. Tudok-e sáfárkodni ezzel? Beszél az adakozásról. Drága Pista bácsi mindig azt mondta, hogy a papoknak két kényes témája van, a szex meg a stex. Itt a stexről van szó. Adakozás. Mennyire szemérmesek vagyunk ebben. Ha az Isten engem megáldott, akkor én tudok-e hálásan visszaadni ebből? Félre ne értsük, azt gondolom az igazi jó adakozásnak, amikor a szívemet Isten indítja erre. Ha nem érzem az indítást, ne tegyem. Ahogyan a házasságban sem lehet fogcsikorgatva és ökölbe szorított szívvel szeretni, így adakozni sem lehet Isten dicsőségére, ha a szívünk ökölbe szorul és összeszorítjuk a fogunkat. De ha az Isten Lelke ezt kimunkálja bennem, az Isten félelmem elhozza ennek az idejét, akkor bizony adakozni tudok jó szívvel, hálásan. Nagyon furcsát ígér itt az Ige nekünk. Ha adakozunk, akkor telnek meg a csűrjeink gabonával, és a pincéink vagy a hordóink musttal, borral. Milyen furcsaság! Az egész Szentírásnak az a szemlélete – van benne sok-sok folyamat, sokszor szoktam ezt emlegetni, mint a gyöngysorok egymás után a nyakéken, hogy azt mondja nekünk a Szentírás: Adj minél többet, és neked annál többed lesz. És ez nem valami illúzió, hanem tapasztalati tény. Mi pedig úgy szoktuk, hogy ez is az enyém, egyet ide, kettőt oda, kettőt ide, egyet oda. Kisakkozzuk, hogy hogyan járunk jól. Nem ezt akarja az Úr. Nyissuk meg a szívünket, adjuk oda a szívünket és gyűjtsünk bele kincseket: a bölcsesség kincseit.

 Végül, ahogy említettem, a fenyítés, amikor az Úr keze ránk nehezedik. Miközben az Isten elhárítja az akadályokat, miközben egyenessé teszi a göröngyös utat, célhoz juttatja az embert, gondoskodik a mi testi és lelki szükségleteinkről, aközben észrevesszük, megfigyeljük, hogy intéssel, nehézséggel, próbatétellel is kimutatja az Ő szeretetét. Azt mondja itt az Ige: Ne vesd el! Ne utasítsd el! Ne vedd könnyedén! Az áldásokat még csak-csak szeretjük, igaz?

Ebben azért megegyezhetünk. De amikor érezzük az Isten kezét, amikor érezzük, hogy nehéz, amikor tényleg, ahogy Esztergályos Cecília mutatta a filmben, hogy eddig, eddig, eddig, eddig vagyunk! Akkor észrevesszük-e, hogy akkor is ott van az Isten, hogy attól, hogy nekünk nehéz, Ő nem azt akarja, hogy belerokkanjunk ebbe a nehézségbe, az intésbe, a dorgálásba, hanem azt akarja, hogy erősödjünk általa. Milyen érdekes, hogy az ember ezt mindig utólag szokta észrevenni, igaz? Amikor benne vagyunk, akkor általában a kimenekedést keressük, kapaszkodunk. Szeretnénk ebből a fegyelmezésből, ebből az intésből, fenyítésből minél előbb kiszabadulni. De ha kiszabadultunk, – mert hiszem, hogy az Úr mindnyájunkat kiszabadított eddig is és ki fog szabadítani ezután is -, akkor megtapasztaljuk, hogy ez áldássá fordult a számunkra. Mint ahogy Izrael királya, Ezékiás mondja: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézsaiás 38,17). Vagy ahogy Jób mondja a feleségének, amikor az nem túl egyénre szabott specifikus tanácsot ad: „A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna.” (Jób 2,9-10). Ha keresztyénné válunk, akkor nem biztos, hogy nekünk lesz a legharmonikusabb házasságunk. A mi gyerekeink hatdiplomás közgazdászok lesznek, ahogy megénekelte az Intim Torna Illegál, vagy minden sikerül. De az Isten ott lesz velünk, ezt ígéri ma nekünk az Ige: Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodjál. Minden utadon gondolj rá és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ez a jó házasság titka. Bízom-e az Úrban? Milyen romantikus, amikor házasságkötés megáldása van, elmondjuk a fogadalomban, ismerjük talán mindnyájan a református fogadalomtételt. Elmondjuk. Aztán amikor ezt le kell fordítani aprópénzre, akkor sokszor viszont zátonyra fut a mi hajónk. Hát Isten elhagyott volna akkor, amikor nehézség van? Isten nem lenne ott ebben a hármas szövetségben, amit a fogadalomtételkor elmondunk? Mit jelent ez, amikor Isten akaratát keresem, akár a házasságomban, akár a gyülekezeti életemben, akár a gyerekeimmel, testvéreimmel való viszonyba? Ez azt jelenti, hogy nem magamat tartom bölcsnek. Én lehet, hogy bosszút állnék, de Isten arra indít, hogy engedjem el. Én lehet, hogy soha nem bocsátanék meg, Isten azt mondja, hogy bocsáss meg mindent. Fogom a házastársam kezét, amikor kérem az áldást, és azt mondom, hogy sem egészségben, sem betegségben, sem áldott, sem áldatlan állapotában el nem hagyom. Aztán ha megtámadják, akkor én is beszólok a haveroknak, hogy hát, ez az asszony, ez ilyen, mit tegyünk, ugye? Nem olyan idegen dolog ez. Már Ádám is így tett. Emlékszünk még, mit mondott Ádám, amikor a bűnesetben elbukott? „Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.” (1Mózes 3,12). Az asszony, akit mellém adtál. Az-e az életünk célja, hogy bűnbakot találjunk, vagy az az életünk célja, hogy teljes életet éljünk? Nagyon-nagyon rossz hallani piacon vagy üzletben járkálva, hogy beszélgetnek, akár férfiak, akár nők, hogy tényleg, hogy beszélnek a másikról? Gyalázkodva és hárítanak. Nem tudom, észrevettük-e, a mai társadalom mindent hárít, még a jót is. Senki nem akar semmiért felelősséget vállalni. Mitől lett olyan az a másik házastárs? Mitől van az, hogy nem boldogok? Mert nem beszélgetnek, mondjuk a házasság hetének idei jelmondata alapján. Nem beszélgetnek Istennel, és nem beszélgetnek egymással. Az ember szeretné a jólétet, szeretné a békességet, szeretné a boldogságot. Hányszor mondja az Ige, hogy boldogok…. És kik a boldogok? Erre már nem figyel az ember. Mindent szeretne, de csak a hozadék reményében. Istennek azonban vannak törvényszerűségei. Ha én Istent kiiktatom az életemből, akkor is vannak áldások az életemben. Fölhozza napját jóra és rosszra, jóra és gonoszra, esőt ád a hitetlen ember földjére is. Ez a világ, ez a teremtettség fönnmarad, mert az Isten nem akarja elpusztítani, de hogy az áldás az csak azoknak ígéret, aki szereti az Urat, aki a szívének kincseskamrájának az ajtaját kinyitja és beengedi az Isten Igéjét, beengedi az Isten Lelkét. Ma mindent letagad az ember, semmiért nem akar felelősséget vállalni, sőt, még Istent is be akarja csapni. Most itt van irodavezető asszony, Csorba Zsuzsi, a sok évtized alatt hadd ne mondjam, mik voltak a perselyben. Olyan pénzek, amik sose léteztek, de mégis belekerültek a perselyadomány közé. Ilyenkor mindig elmosolyodom, tetszenek tudni, milyen komoly vagyok, hogy vajon mit akart az atyafi, hogy majd az Istennek van egy ilyen pénzbeváltója, és azt mondja, hogy ezt a kopeket, vagy nem tudom, mit, majd beváltom? Tehát kit akarunk becsapni? Az Istent? Hát, ha nem akarunk adni, ne adjunk. Higgyük el, hogy nem lesz belőle büntetés, amíg az Úr nem indít bennünket. Ha adni akarunk, akkor adjunk. Malakiás próféta könyvében ezt mondja az Úr Izrael népének: „Becsaphatja-e Istent az ember? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? – A tizeddel és a felajánlásokkal!“ (Malakiás 3,8). És Malakiás hozzáteszi még ezt is: „Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem! – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.” (Malakiás 3,10).  Hát Istent próbára lehet tenni, anyagilag, lelkileg? Próbára tesszük-e mi az Istent? Hisszük-e, hogy Ő be tudott avatkozni, ahol nekünk mindenünk kudarcot vallott és mindenünk kudarcra van ítélve. A ma embere csak kapni szeret. Nem akar adni. Olyan keveset kér tőlünk az Isten, de azt kéri. Azt mondja Jézus: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38).

 Hát ez a házasság titka is, és minden emberi kapcsolatnak a titka: Ha én adok, szeretem a másikat, ha figyelek rá, és ez igaz a testvéri közösségre is, gyermek-szülő viszonylatában is, mindenféle értelemben, akkor kapok is, gazdagodok az adás által. Ha én kedvességet vetek, akkor az kedvességet fog aratni. Lehet, hogy nem látom a saját szemeimmel, mert később következik ez be, de hogy amit vetek, az fog maradni. Az Újszövetségben vannak a házi táblák.  Az Efézusi levélben így ír Pál apostol: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk az ő testének. „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Efézus 5,21-33).

 Eszünkbe jut-e, hogy mi lenne, ha mi olyan házastársai lennénk a másik felünknek, mint amilyen gyülekezetben élünk? Néha, amikor ráérek, én szoktam ilyeneken gondolkozni, hiszen mi Krisztus menyasszonya vagyunk, Isten hitvese. Szandaszőlősön a Hóseás könyvét vesszük most. Ismerjük Hóseásnak a házasságát, hogy példaértékű. Hóseás házassága példaértékű, mert üzenet volt Izraelnek. Nem azért, mert tökéletes volt. Azt mondjuk, hogy ma már nincsenek szimbolikus cselekedetek, nincsenek olyanok, amiket nekünk meg kellene tenni, dehogy nincsenek. Ilyen a gyermeknevelésünk, a házasságunk, a gyülekezetbe járásunk, ilyenek a szokásaink, ez mind-mind szimbolikus cselekedet, mert vagy látszik, hogy keresztyén szívből és indíttatásból jönnek, vagy nem. Így igaz ez a házasságra, és így igaz ez minden kapcsolatra. Hogyan lehet jó egy házasság, ha tudom, hogy magam kegyelemre szoruló bűnös vagyok? Ha tudom, hogy az Isten szeret engem és a hűsége meg nem rendül, akkor is, ha nem vagyok jó férj vagy jó apa. És akkor is, ha nem tökéletes feleség a házastársam és nem tökéletes anya. Mert az Isten kipótolja azokat a hiányosságokat, amiket mi annyira számon tartunk, és Isten megáldja azokat a dolgokat, amelyeket mi áldatlannak tartunk. Magam akarom rendbe tenni az életemet, az én ösvényem, a magam vágta ösvényen akarok járni, vagy megértem végre a házasságomra, a hitemre, a gyülekezetemre, a hivatásomra nézve is, hogy bízzak Krisztusban, bízzak az Úrban, mert akkor elindulhatok és bárhova vezet ez az ösvény, bármilyen ijesztő is lehet, hogy Úristen, hova vezet engem az Úr, ő meg fogja áldani. Nem azért, mert én megérdemlem vagy kiérdemeltem, hanem azért, mert Ő megígérte, hogy ott lesz velem. Ez a jó házasság titka, ez a jó testvéri közösség titka, ez a gyógyulás, a bőség és minden másnak a titka, hogy nyitva van-e a szívem az Isten kincsei előtt. Akarom-e az Isten bölcsességét, az Isten igéjét, az Isten tanítását, az Isten intését befogadni. Vagy pedig beszállok abba a kórusba, amelyik most zengi dalát ebben a világban, hogy mindent elhárítok magamtól. Én nem, én nem így akartam.

 A keresztyénség egyik legnagyobb üzenete az ember oldaláról nézve az, amikor ki tudom mondani, hogy a bűnösök közt első vagyok én, mint ahogy Pál apostol kimondta. Ez nehéz az embernek. És ez igaz a házasságra, párkapcsolatra, munkahelyre, hivatásra, mindenre. Az én státuszom az Isten előtt: a legelső a bűnösök közt, amikor rólam van szó. És akkor mindjárt nem lesz akkora baj, ha az asszony odaégeti a rántást, vagy bármi másban hibázik. Hány vicc szól arról, hogy milyenek vagyunk. Egy férfit felesleges félévente emlékeztetni arra, hogy mit ígért meg. Meg szoktuk tenni, amit megtehetünk? Nem figyelünk oda. Felgyorsult az életünk és hárítunk. Én megcsinálnám, de nem. Én úgy főzném, de nem. Én ezt csinálnám, de nem. A másik felünket látjuk-e a házastársban, Isten áldását látjuk-e a gyermekben, a testvérben, a gyülekezetben, vagy pedig Isten csapását, Isten ostorát? Fontos, hogy mihez ragaszkodunk, és mitől várjuk a mi életünk boldogulását. Nagyon sokszor szerepel a Bibliában, az Ószövetségben és az Újszövetségben is a boldogság? Akarunk-e úgy boldogok lenni, ahogyan Isten nekünk szánja, ahogyan nevelni és hitben növelni akar bennünket? Hűség és szeretet, ott van-e a szívemben? Oda van-e kötve a nyakamba, oda van-e köve a karomra? Akarom-e Isten bölcsességét? Tud-e az ember fejlődni, ha mindent szabad neki, ha mindent megengednek neki? Ha mindezekre igen a válaszunk, kérjük az Isten bölcsességét, házasságra, hivatásra, családra, gyülekezetre és áldottak leszünk. Isten szeretete és hűsége velünk lesz! Ámen!

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan éled meg társaskapcsolataidban református keresztyénségedet?
2. Miben és hogyan segít kapcsolataidban Isten Igéje?
3. Mely területeken vannak küzdelmeid?
4. Milyen segítséget látsz szükségesnek a pozitív változáshoz?

Bárány György beosztott lelkész