2025.02.23.

Olvasandó: Jelenések 7. Márk 1, 15.

„Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!  A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot. Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk, másnap Neapoliszba, onnan pedig Filippibe, amely Makedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.  Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.  Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.  Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket.” ApCsel 16, 6–15.

 

Amikor a hét elején elolvastam ezt az igét és gondolkozni kezdtem rajta, szembe jött velem az interneten egy cikk, amelyik hét olyan filmről ír, melyek az úgynevezett pillangó hatás kérdéskörét érintik. Nem vagyok nagy tudós, ezért csak egyszerű és laikus módon fogalmazom meg a kérdést: hogyan tudnak látszólag jelentéktelen események nagy következményekkel járni a világ menetében (akár az időjárásról, történelemről, vagy gazdasági folyamatokról van szó). A népszerű megfogalmazás szerint: Ha a világ egyik felén egy pillangó megrebbenti a szárnyát, az akár egy tornádót is előidézhet a világ másik felén – az események egymást követő ok-okozati összefüggései, hatása miatt. Mivel pedig az összes apró tényezőt lehetetlen számításba venni, ezért nehezen megjósolható, hogy egy-egy döntésnek, tettnek, szónak, eseménynek, találkozásnak, vagy annak elmaradásának végül mi lesz a következménye.  E miatt számunkra a világ kiszámíthatatlannak és kontrollálhatatlannak tűnik: senki nem tudhatja, hogy az egymást követő véletlenek sorozatából végül mi sül ki… Egy 20 évvel ezelőtt ezzel a címmel készült film azzal a gondolattal foglalkozik, hogy ha van a múltban egy későbbi tragédiát okozó esemény, és tegyük fel, hogy az ember visszamehet valahogyan és megváltoztathatja, vajon azzal biztosan egy jobb eseménysort indít-e el? Az az egy megváltoztatott pillanat az események szerteágazó láncolata folytán nem csak egy, hanem beláthatatlanul sok dolgot befolyásol, és nem tudjuk, hogy a végén mi sül ki belőle…

Nem tudunk visszamenni és megváltoztatni a dolgokat, mint ahogyan a „mi lett volna, ha…” kérdésnek sincs sok értelme, de hála Istennek, hogy vele mégis tudunk újat kezdeni, az ő bocsánatát komolyan véve rendezni vele a múltat, az ő uralmát, vezetését elfogadva megváltoztatni a jövőt.

 

Életünk valós, mindennapjainkban feszítő kérdése: Számít az egyáltalán, hogy mit mondunk és mit nem, mit teszünk és mit nem, hogyan döntünk, mikor úgy érezzük, hogy a világ egészének menetéhez képest az egész életünk kisebb jelentőségű, mint egy pillangó szárnyrebbentése? Ha pedig számít, akkor hogyan birkózzunk meg azzal a felelősséggel, hogy nem tudjuk pontosan kiszámítani, hogy mi lesz végül ebből a szárnyrebbentésből? Ki vagyunk szolgáltatva a kiszámíthatatlan véletlenek sorozatának? Foglalkozzunk-e egyáltalán ezzel a kérdéssel, vagy úgy sincs jelentősége, és csak éljünk, ahogy sikerül?

 

Ez a ma olvasott történet a filippi csatához vagy a normandiai partraszálláshoz képest apró eseményről ír. Ennek az eseménynek azonban örök következménye van egy ember életében: egy Lídia nevű bíborárus asszony örökre tagja lett Isten családjának, üdvözült. Majdnem 2000 éve történt mindez, és ez az asszony azért él ma is az Isten országában, és azért fogunk majd vele is örömmel találkozni a feltámadáskor, akik Isten gyermekei vagyunk, mert ez az esemény ekkor és ott megtörtént.  Ez az emberi szemmel jelentéktelennek tűnő esemény olyan nagy jelentőségű, hogy az angyalok örömünnepet ülnek miatta a mennyben, ahogyan Jézus megmondta: „Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” Lukács 15, 10.

Emellett máig tartó hatása lett a világ történelmében: itt lépett az evangélium Európa földjére, amely azután évszázadokig a keresztyén misszió központja lett. S bár ma úgy tűnik Európa igyekszik letagadni, de kultúrája mégsem választható el a keresztyénségtől. Lídia házában megalakult az első európai keresztyén gyülekezet. Egy látszólag jelentéktelen esemény óriási következményekkel jár.

 

Mire tanít bennünket ez a történet a mi életünk jelentőségével kapcsolatban? Hogyan emeli most az ige a hétköznapi életünket Isten látásmódjának perspektívájába, hogyan segít az életünkre ránézni Isten látószögéből?

 

1. Életünk hatással van a világ eseményeire. Hatással vagyunk egymásra. Ne gondoljuk, hogy az életünk jelentősége kisebb egy pillangó szárnyrebbentésénél! A 8. zsoltárban énekeltük, hogy Isten, maikor megalkotta az életünket, nagy méltóságra emelt bennünket: az ő képviselőivé tett ebben a világban. Ránk bízta, hogy képviseljük, és még úgy sem vonta vissza ezt a megbízatást, hogy mi erről a helyünkről kiléptünk, és hűtlenné váltunk. Ezért néz ki ez az világ úgy, ahogyan kinéz, mert mi emberek kiléptünk a helyünkről. Számít, hogy mit teszünk, mit mondunk vagy mit nem. Hatással vagyunk az eseményekre, a körülöttünk élő emberekre, és persze a világ eseményei, mások szavai, tettei is hatással vannak ránk. Nem mindegy, hogy mit teszünk, mondunk, és mit nem. Ha egy pillangó szárnyrebbentésének hatása van, akkor minden szavunknak, tettünknek még inkább.

 

Viszont a Biblia világosan elmondja azt is, hogy nem véletlen események láncolata hozza ki végül az eredményt, hanem arról beszél a Szentírás, hogy Istennek áldott terve van, és Isten véghez viszi a tervét. Nem a véletlen események láncolata dobál ide-oda bennünket, nem is a világ hatalmasainak a döntései határozzák meg végsősoron, hogy merre megy ez a világ, és nem is a mi jó vagy rossz döntéseinkből adódik össze végül a végeredmény. Ennél sokkal jobb kezekben van minden, jó kezekben van minden: Isten kézben tartja a dolgokat. Még akkor is, ha éppen nem értjük, hogy mi miért történik,  fontos, hogy ezzel a hittel, bizalommal nézzünk a mindennapokban Istenre, és simuljunk bele az ő tervébe!

 

3. Mi van Isten tervének középpontjában? Ennek a tervnek a középpontjában a világ helyreállítása, újjáteremtése, a te és mások üdvössége áll, nem más. Ez az, amivel Isten törődik, ez az, amin nála a hangsúly van. Ha ezt meglátod, ebbe bekapcsolódsz a mindennapokban, akkor simulsz bele Isten tervébe!

 

Mi van Pál életének középpontjában? Az evangélium továbbadása. Persze Pál különleges eszköze volt Istennek. De az a feladat, hogy törekedjen továbbadni az evangéliumot, amiben ő az üdvösséget megtalálta, nem egyedül az ő megbízatása, hanem minden keresztyén megbízatása. A különbség egyedül a kör sugarában van. Pál különlegesen nagy sugarú körben végezte ezt a feladatot. Nekünk kisebb sugarú kör adatott. Lehet, hogy a te „köröd” csak a családod tagjai, a munkatársaid, a szomszédaid, és azok, akikkel nap, mint nap még találkozol, de a megbízatás ugyanaz. Pál látja ezt és ez van a mindennapjainak a középpontjában.

Másik oldalról feltéve a kérdést: miért fontos a tehetős üzletasszonynak, Lídiának szombatnapon a folyó mellett „áhitatoskodni”? Azért, mert ő – bár még nem találta meg Krisztust, de – keresi az üdvösséget, vágyik rá, ezért van ott!

A héten a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvastuk Ezékiel könyvének 8. részében azt a prófétai látomást, miszerint Jeruzsálem pusztulása előtt Isten parancsára meg kell jelölni a nép köréből mindazokat, akik Istenhez ragaszkodnak, hogy amikor jön az ítélet, akkor őket elkerüli a pusztító. A Jelenések könyvének 7. részében hasonlóról olvastunk. Ez is egy kép, aminek üzenete van. Mi az üzenet? Jó kezekben van minden. Miért? Isten visszatartja a pusztítást. Gondolkoztál már azon, hogy miért nem tör ki a teljes káosz a világban? Olyan sok világvége vízió film van, amiben az emberiség megjövendöli a saját pusztulását. És még mindig nincs világvége. Pedig az emberiség sokszorosan el tudná pusztítani önmagát. Vajon azért nem tört még ki atomháború, azért nem töröltük el egymást, mert annyira józanok és bölcsek vagyunk? Nem. Mert a világ vezetői annyira felelősen látnak és cselekszenek? Nem. Isten kegyelme visszatartja a pusztulást. És még ma is lehetőséget adott, hogy éljünk meg egy napot, és ne szabaduljon el a pokol. De miért tartja mindezt vissza? Látod a célt? „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit.” Jelenések 7, 3. Addig, amíg… Mindenkit el kell pecsételni, akit Isten ott akar látni az ő országában, mindenkinek meg kell érkeznie. Mindenkinek meg kell születnie, akit Isten ott akar látni, és mindenkinek hitre kell jutnia, akit Isten ott akar látni. Amikor majd Isten úgy gondolja, hogy most már teljes a közösség, akkor jön el a vég…

 

Látod így ezt az időszakot, amiben élsz? Kegyelmi idő. Egyáltalán nem természetes, hogy itt béke van, hogy felébredtél, hogy el tudtál ma jönni az istentiszteletre. Kegyelmi idő, amit Isten adott neked.  „Siessetek, hamar lejár! Kegyelme már régóta vár. Ma még lehet, ma még szabad, Borulj le a kereszt alatt. Elszáll a perc, az életed, Ma még, ha jössz, elérheted. Ne késs tovább, ne várj tovább: Ma kérd Atyád bocsánatát!” (747. dicséret, Füle Lajos verse)

Mi van a te terveid középpontjában? Mire irányul a mindennapokban az életed? Mire irányulnak az imádságaid? Mi a legfontosabb? Látod ezt, hogy mire ad Isten kegyelme lehetőséget? Arra törekszel, hogy te megtérj és mások is megtérjenek? Gondold végig az életed! Ezzel a szemlélettel élsz?

 

Az eseményeket nem a véletlen mozgatja, hanem Isten Lelke irányítja. Az evangélium Európa földjére lép, Lídia megtér, üdvösségre jut. Ebbe az irányba tart Isten vezetése Pálék életében, akkor is, amikor ők még nem tudják, mi lesz a vége, nem értik, Isten Lelke már akkor is ebbe az irányba vezeti őket. Nem engedi őket a Lélek, hogy arra menjenek, amerre akarnak. Minden utat lezár. Aztán egyszer csak megszólítja őket: menjetek Európába, menjetek Görögországba! Pál nem tudja, hogy miért kell Filippibe mennie, de Isten tudja, hogy ottvan valaki, akit ő meg akar szólítani. Sőt, amikor Pál életét megfordítja, és azt mondja: „választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé.” ApCsel 9, 15.  Isten már akkor ott látja Lídiát is! Isten már tudja, mielőtt Pál tudná, hogy ki az a Lídia. Sőt az Ige ezt mondja Isten gyermekeiről: Krisztusban „kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte szeretetben” Efezus 1, 4. Van egy terv. És Isten tudja, hogy merre halad ez a terv.

És Isten nyitja meg Lídia szívét. Ez az igehirdetés csodája, amiről Ezékiel könyvében az elmúlt hetekben olvastuk: „miközben beszélt, Lélek áradt belém…” Ezékiel 2, 2. Amikor igehirdetést hallgatunk, prédikációt, nem előadást hallgatunk, hanem ezt a csodát várjuk: az ügyetlen emberi szavakon keresztül Isten az ő Szentlelke által csodát tesz velünk, miközben szól az igehirdetés, ő megszólít, Lelkét adja, formál, közben kopogtat, és megnyitja a szívünket. Mindez Isten áldott terve, Isten kegyelmes cselekedete végzi el, nem emberi jó döntések sorozatának köszönhető. Nem az emberi erőfeszítések hoznak eredményt.

Megállunk-e megcsodálni ezt az áldott akaratot, még ha nem is tudjuk felfogni ésszel? Észrevesszük-e, hogy közöttünk is ő munkálkodik? Reggel az imaközösségben megköszöntük ezt Istennek. Közöttünk is olyan dolgok történnek, amiket emberi erőfeszítéssel elérni lehetetlen: emberek élete fordul meg, szabadulnak meg szenvedélyekből, jutnak hitre. Egyszer csak megérinti őket Isten, mint itt Lídiát. Bizalommal belehelyezzük az életünket az ő kezébe?

Isten cselekszik. És látnunk kell azt is, hogy ott kell lennie Pálnak is, ott kell lennie Lídiának is, hogy ez megtörténjen. Bele kell simulniuk Isten tervébe.

 

4. Ez hát a mi legnagyobb kérdésünk: Hogyan simulsz bele Isten tervébe? Egyik oldalon – Pál részéről – vezethető engedelmességet látunk: Pál hívő emberként úgy él, hogy figyel Isten akaratára, lehet őt vezetni. A másik oldalon – Lídia részéről – nyitott szívű istenkeresést. Ő még nem hívő, de már keresi az Urat. Ott vagyok, ahol az ige szól. Teszem, amire Isten indít. Ezzel az Isten tervébe simuló magatartással szemben áll a gőgös, öntörvényű emberi gondolkodásunk, amikor úgy gondoljuk, hogy mi tudjuk, nekünk ne mondja meg senki… És az Isten kezébe simuló magatartással szemben áll a „hívő” lustaságunk. Amikor úgy gondolkozunk: nekem üdvösségem van, a többi nem érdekel annyira…

Két héttel ezelőtt szólt az ige a gyümölcstermő az életről. Arról, hogy a gyümölccsel a fa nem önmagát táplálja, hanem azokat, akik körülötte vannak, és a gyümölcsben nem a látvány a lényeg, hanem a táplálék. Nincs szomorúbb annál, mint amikor az egyház csak magával foglalkozik, magát táplálja, védi, látszani akar, és nem azzal foglalkozik, hogy önmagát áldozza ezért a világért, és így Isten mentő, elpecsételő szeretetének eszköze legyen. Jakab levele mond kemény ítéletet az utolsó napokban is csak a jóléttel foglalkozó gazdagok felett: „Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is.” Jakab 5, 1- 3. Mielőtt a szomszéd, vagy a politikai életből egy-egy szereplő arca jelenne meg előttünk, tudunk-e őszintén ebbe a tükörbe belenézni? Mi mindig szegénynek érezzük magunkat, és azt gondoljuk, lehetnénk gazdagabbak is. A föld lakosságának felső néhány százalékába beletartozunk mindannyian anyagi jólét szempontjából, és mégis azzal foglalkozunk, hogy hogyan élhetnénk jobban? Az egyetlen szempont, ami alapján a helyzetünket megítéljük az anyagi jólét szintje? Még az utolsó napokban is ezzel foglalkozunk? Gondolunk arra például, hogy mekkora kegyelem, hogy mi itt ma hirdethetjük az evangéliumot, nem korlátoznak ebben bennünket. Használjuk ezt a lehetőséget? Megyünk, mert ma még lehet, ma még szabad? Vagy az önvédelemmel, az önbiztosítással foglalkozunk, keressük a még nagyobb jólétet, és azon akadunk fenn, hogy ki hogyan nézett ránk?! Mivel foglalkozunk a mindennapokban? Ma a református vezérfonal szerint az Újszövetségben olvastunk a hű szolgáról, aki továbbadja a többieknek, amit Ura rábízott, és a gonosz szolgáról, aki csak azzal foglalkozik, hogy szórakozzon, akár mások kárára is a világban.  (Lukács 12, 41-48.)

 

Nézzük meg ebben a történetben, hogy hogyan simul bele Pál és Lídia Isten tervébe?

Pál apostol és társai odaszántan keresik Isten akaratát. Azt tudjuk, hogy Pál szívügye volt az evangélium továbbadása, ez vitte előre, ez volt a célja a mindennapokban, mindenhol ezzel foglalkozott. Istennek pedig konkrét terve volt arra nézve, hogy kit akar elérni általa. A filippi utazás előtt arról olvasunk, hogy Pálék bezárt ajtókkal találkoznak körös-körül. Nem mehetnek arra, amerre menni akarnak. A bezárt ajtók, az akadályok azonban nem a véletlen műve. Pál pedig társaival együtt józanul felmérve, hogy arra nem mehet, amerre ment volna, feszülten figyel: merre, Uram? Napokig várnak Isten válaszára, és egyszer csak megjön az üzenet: Isten megmutatja a következő lépést. Ők pedig mennek arra, amerre Isten vezeti őket. A mi kérdésünk sokszor: meg tud-e Isten szólítani engem? Van-e üzenet, amelyet megérthetnék? Isten kérdése: van-e ember, aki engedelmességre kész szívvel áll előttem és figyel? Az nem kérdés, hogy van üzenet, és hogy ő el tudja mondani. A kérdés inkább az, hogy van-e hallásra kész füled és engedelmességre kész szíved?

 

Pál kész átlépni a korabeli konvenciókat is Isten vezetését követve az evangéliumért. Minden

városban a zsinagógával kezdi Pál a missziót. Itt viszont nincs zsinagóga. Filippi görög, majd római kolónia, veterán katonákat telepítettek ide. Pál mondhatná: ez milyen város már? Még zsinagóga sincs? Pogány, bálványimádó hely. Minek ide az evangélium? Őt az evangéliummal küldte az ÚR, és tudja, mindenkinek arra van szüksége zsidónak és görögnek is.

Ismerjük a humoros történetet a két cipőügynökről, akiket cégük Afrikába küldött? Az első hazaüzent: szörnyű a helyzet, itt senki nem hord cipőt, nem lehet itt eladni egyet sem, hazamegyek. A következő, akit odaküldtek, ezt üzente: csodálatos lehetőség! Itt még senkinek nincs cipője. Óriási a piac, küldjetek minél több cipőt, hogy eladhassam! Pál így gondolkozik. Mi hányszor gondoljuk azt, hogy ebben a világban nem érdemes, mert az embereket úgysem érdekli az evangélium?

Pál kereshetne kibúvót – ahogyan mi szoktunk néha, nem? – Én megpróbáltam, nem sikerült, megyek tovább…  Ő azonban nem kibúvókat keres, hanem Isten tervébe akar belesimulni. Nincs zsinagóga? Megyek oda, ahol itt Istent keresik: a folyópartra.

Istenfélő asszonyokat talál itt imádság közben. Kiderül, hogy miért nincs zsinagóga. 10 zsidó férfi kell ma is az érvényes zsinagógai istentisztelethez. Filippiben annyi sincs.

A korabeli zsidó látásmód szerint az asszonyok nem foghatják fel Isten beszédét. Jézus azonban nem így gondolkozott, mert Isten nem így gondolkozik, Jézusnak voltak női követői, akik értették az Isten akaratát, és Pál Jézus nyomában járva szintén átlép a korabeli konvenciókon, hirdeti az asszonyoknak ott az evangéliumot. Ma egy kicsit más konvencióik vannak, de érdemes átgondolnunk, hogy kik azok, akikre nézve azt mondjuk: ezeknek nem érdemes, mert úgysem értik, úgysem fogadják el… Pál nem mond ilyet, hanem mondja, mait az ÚR rábízott, annak, akihez az Úr küldte.

 

A másik oldalon Lídia. Tehetős kereskedő, üzletasszony. Ez azonban nem elég neki keresi Izrael Istenét. Nem zsidó származású. Az istenfélő szakkifejezés: az Izrael Istenét kereső nem zsidókra mondták (prozelita). Filippiben nincs zsinagóga. Lídia és társai megkeresik azt a helyet, ahol nyugodtan lehet istentiszteletet tartani, gyülekezetként. Ezekből a külső jelekből arra következtethetünk, hogy szívvel lélekkel keresik az Urat. Akarnak vele találkozni! Mennyi kifogásunk van arra, hogy miért nem nyitjuk ki a Bibliánkat, miért nem jutunk (éppen) el a gyülekezetbe… Lídia ott van, mert vágyik találkozni az Úrral. Ki tudja, hogy mióta jár ebbe a közösségbe. Isten pedig odaküldi Pált az evangéliummal, és megnyitja Lídia szívét, hogy felismerje Jézusban a Megváltót, de ne csak megértse, hanem a szívébe áradjon Isten szeretete a Szentlélek által.

 

És mihelyt hitre jutott máris az ő szíve közepén is az van, hogy továbbadja, hogy épüljön a hitben és szolgáljon az Úrnak és a testvéreknek. A zárójelenet – az, ahogy meghívja Pálékat – nem pusztán a vendéglátásról szól, hanem arról, hogy számára fontos a kapcsolattartás a testvérekkel. Még fontosabb lett a gyülekezet, ezért még a szolgálni, adni is kész: neki nagy háza van, felajánlja házi gyülekezetnek! Az ő háza lesz az első filippi gyülekezeti ház!

 

Isten ma is kézben tartja a dolgokat. Az ő tervét kivitelezi ma is. Kizárólag azért éltük meg ezt a mai napot, és a világ is azért áll fenn még ebben a formában, azért nem jött vissza Jézus, mert az Úr úgy látta, hogy még nem futott célba a terv. Még van, aki hiányzik. Lehet, hogy te vagy az, aki még hiányzol, és azért kaptál ma még időt, téged szólít meg ma az Úr. Ha pedig már az Úré vagy, akkor Isten a te szívedre helyezi azt a kérdést és felelősséget, hogy tovább adod-e hívást azoknak, akik még nem értek be? Ő végzi a munkát, de használhat-e téged az ő eszközeként?

Látod-e az ő tervének középpontját? Látod-e ebben a te életedet? Így látod-e a mindennapjaidat? És belesimulsz-e az ő tervébe? Megtaláltad-e már az üdvösséget? És ha igen, központi ügyed-e az, hogy aki még elveszett, az is megtalálja? Keresed-e, hogy mit bízott ez ügyben rád ma az ÚR?

 

Végh Miklós, lelkipásztor