2025.03.09.

Olvasandó: Máté 6, 19-34.

“Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is. A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség! Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak… Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” Máté 6, 21-24. 33.

 

Engedd, hogy Isten átöleljen! Ez a mondat, ez a felszólítás van ott gyülekezetünk idei böjti időszaka fölött. Mi jut eszedbe az Istennel való kapcsolatról: egy szeretetteljes ölelés, ami erőforrás az élethez, vagy elhanyagolt kötelesség, aminek valahogyan helyet kellene találni az életedben? Sokunk tapasztalata, hogy rohanó életet élünk, a legnagyobb problémánk: hogyan tudnánk beosztani az időnket. „Szét vagyunk esve”, szétszakadunk, nem tudjuk hogyan osszuk meg magunkat életünk különböző területei, feladatai, szerepei között. Eközben érezzük, hogy egymásra és Istenre is több időt kellene szánnunk. Érezzük, hogy az nagy baj, ha már arra sem jut időnk, erőnk, hogy a szeretteinket megöleljük, és ugyanígy nagy baj, ha nem jut (elég) időnk imádkozni, igét olvasni, gyülekezetben igét hallgatni. Valahol belül szégyelljük is magunkat érte. Talán a böjtöt is alkalomnak látjuk arra, hogy egy kicsit többet foglalkozzunk a lelkünkkel, egy kicsit nagyobb szeletet adjunk Istennek az életünkből. 

 

A böjt azonban nem csupán arra hív, hogy egy kicsit többet adjunk időnkből, életünkből Istennek, hanem arra, hogy változzon meg teljesen a látásunk az életünkkel kapcsolatban. Tisztuljon a szemünk, hogy jól lássuk az életünket, tisztuljon a szemünk, hogy az egész “testünk”, életünk világos legyen, Isten szerinti helyére kerüljön. (22. vers).

 

Tiszta látás: Isten nem elhanyagolt kötelesség, ami miatt állandóan magyarázkodnunk kell és szégyellni magunkat, hanem szeretetteljes ölelés, aki újra és újra életre melengeti, és feltölti lefagyott és kiürült szívünket. És éppen ezért nem egy kicsit nagyobb helyet kell szorítanunk neki a naptárunkban, hanem középre kell engednünk őt az életünkben. A tiszta látás azt jelenti, hogy Istennel való kapcsolatunkra úgy gondolunk, ahogyan Demjén Ferenc filmben is feldogozott slágere a szerelemmel kapcsolatban fogalmaz: „Hogyan tudnék élni nélküled, hisz rólad szól az élet… És az, ami nélküled lehet, nem kell sosem.” Így gondolunk Istenre? Hogyan találunk rá erre? Hogyan tapasztaljuk ezt meg? Hogyan lehet valósággal életünk középpontja, tengelye (újra) Jézus?

 

1. Életünk alap problémája a születésünkkel magunkkal hozott fordított látás. A szétesésünk pedig tünete ennek a fordított látásnak. Jézus erre hívja fel a figyelmet, amikor a test lámpásáról beszél. Ha a tiszta látás a tiszta élet feltétele, mekkora a sötétség, ha a lelki látásunk nem tiszta, nem Isten szerint való… Nem jó irányba megy, nem jó alapokon nyugszik így az élet. Csoda-e, hogy bajba kerülünk?

 

Csecsemőkorban egy darabig a valósághoz képest fordítva látjuk a világot. Ennek oka az, hogy a szemlencse optikai tulajdonságainál fogva kicsinyített és fordított képet vetít a szemgolyó hátsó falán lévő ideghártyára. Az agynak meg kell tanulnia a fordított képet a talpára állítani. Ez időbe telik.

A bűneset óta pedig mindannyian lelkileg is fordított látással születünk. Ennek a lényege, hogy az agyam, a szívem úgy látja, hogy én vagyok a saját életem középpontjában, a világom körülöttem forog. És lelkileg az agyam, a szívem nem tanulja meg magától megfordítani a képet! A Szentlélek segítségére van szükségem, megtérésre, újjászületésre van szükségem.

 

A tiszta, vagyis Isten szerinti, eredeti teremtés szerinti látás: az életem középpontja, célja és forrása nem én magam vagyok, hanem Isten, az én mennyei Atyám. A Heidelbergi Káté 6. kérdés-felelete így ír az ember életének eredeti céljáról: „Isten az embert jónak teremtette, saját képére, azaz igazságosságra és valóságos szentségre alkotta, hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse, vele örökké boldogan éljen, őt dicsérje és magasztalja.”

 

Ez az eredeti látás. Ehhez képest feje tetejére állt a világ. Azt szoktuk mondani, hogy a normális az általános, a többségi, pedig a normális szó eredeti értelme norma szerinti, normához igazodó. Egy feje tetejére állított világban, a világot talpára állítva látók kisebbségben vannak, de attól még ők látják valósághűen a világot. Kopernikusz korában a túlnyomó többség meg volt győződve arról, hogy a Naprendszer középpontjában a Föld áll, és a Nap kering a Föld körül, később Galileit egyenesen perbe fogták a heliocentrikus világkép miatt. Mégis Kopernikusz és Galilei látták a valóságnak megfelelően a világot!

 

A megtérés 180 fokos fordulatot, kopernikuszi fordulatot jelent az általános és megszokott felfogáshoz képest: az életem középpontjában nem önmagam állok, hanem Isten. Az életem róla szól, nem pedig önmagamról vagy valami másról. Ez a fejtetőről a talpára állítja világlátásunkat.   

 

Jézus ebben a böjti időben is kopernikuszi fordulatra hív bennünket, fordított látásra gondolkozásra a megszokotthoz képest. Ehhez van szükségünk az Isten előtti csendre. Állj meg, gondold végig az életedet Isten előtti csendben! A mindennapok sodrában lendületből mész arra, amerre a megszokott visz: a természeted, a szíved vágyai, a félelmeid, az általános, „mindenki így csinálja” világlátás.  Nekünk nem az általánoshoz, hanem a normálishoz a Normához kell igazodunk. Az élet Normájához! Szükség van a megállásra, Isten előtti csendre, hogy új nézőpontot kapj.

 

Mi a probléma az önmagam körül forgó élettel? Szemben élek azzal, amire teremtettem, és ez nem „erkölcsi ejnye-bejnye” kérdése, hanem olyan nem rendeltetésszerű használat, amiben tönkre megy az életem, mint azok az eszközök, amiket a használati utasítással ellentétesen használnak. Ez Jézus diagnózisának lényege: „Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (22.) Lefordítom: ha fordított látással éled az életedet, ne csodálkozz a káoszon!

 

Ebből az állapotból akar kigyógyítani bennünket Jézus. Nézzük, hogyan gyógyítja a látásunkat!

 

2. Az önmagam körül forgó élet lényegében arra a valótlanságra épül, hogy független vagyok és én irányítom az életemet. Ezzel a látással nem az az igazi a baj, hogy nem szép dolog így gondolkozni, hanem az igazi baj, hogy nem működik. Az önmagam körül forgó élet nyomorúsága: nem tudom kézben tartani az életemet.

Nézzük csak, mint mond Jézus! „Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” Máté 6, 21. Ennek az igazságnak rendkívül nagy jelentősége van életünk végső kimenetelével, és a mindennapi döntéseinkkel, életmenetünkkel kapcsolatban is! A szív a Biblia szerint az életem irányítóközpontja. Ahová a szívem visz, oda megy, arra tart az életem. A szívem pedig állandóan kötődik, csimpaszkodik, függ valamitől, ha nem mennyei Atyámtól, akkor valami mástól, mert függésre teremtetett. Van valami „kincs”, érték, ami után megy. Azt gondolom, hogy független emberként én döntöm el, mi a fontos nekem. Jézus kijózanít: ez egészen egyszerűen nem így van. Amit fontosnak látsz, az fog irányítani. Innentől kezdve nem te irányítasz. Nem vagy szabad.  A függetlenség mítosz. Mindenképpen valaki/valami irányítani fog, ha nem mennyei Atyám, akkor valaki vagy valami más.

Gondold végig Jézus szavait! Azt, hogy a mindennapjaidban mi valósul meg, és az életed végül mire fut ki, hová fut be, nem az határozza meg, hogy mit szeretnél, vagy mit gondolsz ezzel kapcsolatban, hanem az, hogy életed során, a hétköznapokban mi tartasz olyan drága kincsnek, hogy csügg rajta a szíved. Mert a szíved ott lesz, ahol a kincsed van, arra vezeti az életedet. Ha a kincsed múlandó, a szíved, és végül a sorsod is ahhoz kötődik. Ha örök, akkor ez határozza meg életed végkimenetelét. Vagy-vagy.

 

3. Vagy-vagy. Ez a következő lépése Jézus látásgyógyító gondolatmenetének. A többféle irányítás életszerűtlen, élhetetlen életet eredményez. Nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak.

A Jézus korabeli szolga élethelyzetét kell látnunk e mögött a kép mögött. Jézus korában a szolga helyzete nem olyan volt, mint egy mai munkavállalóé. A mai munkavállaló csak munkakapcsolatban van a munkáltatóval. Elvégzi a munkát, cserébe munkabért kap, amit aztán ő maga oszt be belátása szerint. Egyszerre több munkáltatónál is dolgozhat, amíg helyt tud állni mindegyik munkahelyen. Az a szolga, akiről Jézus beszél, ura háznépéhez tartozott. Életközösségben élt a családdal, elvégezte a háznál a rábízott munkát, és ura gondoskodott ellátásáról, ahogyan a családéról is: lakhatást, ruhát, kosztot biztosított neki.  Akit szolgált az gondoskodott róla, és aki gondoskodott róla, azt szolgálta. Így már megértjük a képet, hogy egy ilyen élethelyzetben levő szolga miért nem szolgálhatott két urat. Ura gondoskodásától függött, és az ő utasításait követte.

 

Jézus, a Norma így látja a mi életünket. A mi problémánk, hogy mi fordítva látjuk, fordítva élünk: én irányítok, én osztom be az életemet, én osztom be az időmet, én állítom fel a fontossági sorrendet az életem különböző területei között. Munkahely, megélhetés, család, szórakozás, egészség, Isten… Én „menedzselem” az életemet, és törekszem arra, hogy mindegyikre elegendő idő, energia, figyelem jusson. Mi lesz ebből? Olyan leszek, mint a tányérpörgető akrobata, aki rohangál a pálcavégeken pörgő tányérok között, mindig ahhoz szalad, amelyik éppen leesni készül, és ebből áll a mutatványa, ebből áll az élete.

 

Mi történik velünk? Azt gondoljuk, hogy függetlenek vagyunk, és mi irányítunk. Nem vesszük komolyan, hogy a szívünk mindig kötődik valamihez, függ valamiről, és arra visz minket. Valójában azt, ami fontos számunkra, ami a „kincsünk”, azt nem „kezeljük”, „menedzseljük”, hanem szolgáljuk. Minden területen meg akarunk felelni, és nem vesszük komolyan, hogy csak egyetlen urat tudunk szolgálni. Sokféle terület és mindegyik szempontjának eleget kell tennünk, sokféle szerep, és mindegyikben meg kell felelnünk, sokféle elvárás, és mindent teljesítenünk kell. Közben egyensúlyozunk, hogy melyikre kell épp most leginkább figyelmet, időt, energiát szánnunk, és melyik bírja még, hogy egy kis ideig hanyagoljuk… És ezek között a területek között Istent kereső emberként még Istennek is helyet keresünk a naptárunkban, időbeosztásunkban, életünkben, mintha Isten is egy „tányér” lenne a többi mellett, amit nem szabad leejtenünk…  

 

Jézus: a független élet nem működik. Nem mi irányítjuk az életünket, hanem a kincseink irányítanak bennünket, nem mi uraljuk, osztjuk be az életünket a szerepeink, az életterületeink között, hanem a szerepeink osztanak be, uralnak bennünket. Lehet-e ennyi felé megfelelni? Lehet-e ennyi urat szolgálni? Csoda-e, hogy a sok elvárás, megfelelés között rángatva darabokra szakad, és nem áll össze egésszé az élet? Csoda-e, hogy elborít bennünket az aggodalmaskodás, ami függetlenségünk mítoszából fakad, amikor azt érezzük, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás?

 

4. Milyen az az élet, amire Jézus hív? Az életed kopernikuszi fordulata: önmagad függetlenségének mítosza helyett engedd középre mennyei Atyádat! Tedd a kezébe az egészet. Legyen ő a középpont, legyen ő a kincs, legyen ő az egy Úr, akit szolgálsz, aki beosztja az életedet, feladataidat, legyen ő az egy Gazda, aki gondoskodik rólad, és megadja neked minden életterületen, amire szükséged van!

Ne aggódjatok – mondja Jézus – hanem “keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” Máté 6, 33. Engedd, hogy Isten átöleljen, vagyis engedd középre Isten Uralmát az életedben, engedd, hogy minden területen ő irányítson, és engedd, hogy ő rendezzen el az életedben mindent, engedd, hogy gondoskodjon rólad!

 

„Isten országa nem más, mint Jézus Krisztus áldásokkal és követelményekkel járó uralma népe felett… Keressétek először… Ennek a kívánságnak a megvalósulása velünk kezdődik, és mindaddig tart, amíg életünk minden területét – otthonunkat, házasságunkat, családunkat, erkölcsi felfogásunkat, hivatásunkat, üzleti életünk tisztaságát, életmódunkat és állampolgárságunkat is beleértve – készségesen és önszántunkból alárendeljük Krisztusnak. Közvetlen környezetünkben folytatódik, ha elfogadjuk rokonaink, munkatársaink, szomszédaink, barátaink evangelizálásának felelősségét. Végül pedig az egyház egyetemes bizonyságtevő, hittérítő munkájára is kiterjed.” (John Stott: A Hegyi beszéd)

 

A megszokott, de életszerűtlen látás: az életed középpontjában te vagy, aki kétségbeesetten igyekszel életed különböző értékeiből, területeiből, feladataiból, mint külön dobozokból egy értékpiramist építeni, ami minduntalan összedől. Jézus ehelyett szokatlan, de életszerű, talpára állított látásra hív: a középpontban Isten van, aki egy dobozt adott neked, egy életet. Ezt megtöltötte ajándékaival, ebben feladatokat bízott rád. Ha őt engeded a közepére, akkor ő fogja elrendezni a többit maga körül. Egy doboz, amiben helyére kerül minden. Az élet közepén az Úr van, ő rendezi el a többit maga körül, és ő gondoskodik rólam minden életterületen. Így Isten és rá szánt idő nem egy újabb doboz lesz a többi mellett, aminek helyet kéne még szorítani, a neki való szolgálat nem külön erőfeszítés lesz, hanem az életedben minden neki való szolgálat lesz. Így nem csak az az istentisztelet, amit a templomban végzel, nem csak a gyülekezeti szolgálat a hivatás, hanem istentisztelet, Istennek való szolgálat, hivatás az, ha az általa irányított szívvel végzed a munkádat a munkahelyeden, főzöl, mosol, takarítasz a családod számára, segítesz a gyülekezetben, amiben te tudsz, sőt még az is, ha hálával, Istent ajándékaiért dicsőítve pihensz!

 

Engedd, hogy Isten átöleljen! Ki az, aki meghív, hogy őt szolgáljuk, ő legyen a középpont? Nem valamiféle kizsákmányoló zsarnok, hanem a mennyei Atya, aki szeret, jó terve van az életeddel és gondoskodik rólad. Az életed hajszoltsága és kimerültsége a világos jele annak, hogy többféle urat próbálsz szolgálni, és zsarnokok uralmát engeded érvényesülni az életedben, mert még mindig nem mered mennyei Atyád szerető ölelésére bízni magadat teljesen!  

 

Látod-e őt ma hittel? Annyira szeret, hogy az életét adta érted Krisztusban. Rábízod-e magad, hogy ő gondoskodjon? Vagy továbbra is te akarsz irányítani, rab maradsz, és szétesik az életed? Ez a hit döntése, amellyel rá bízhatod magad újra: Uram, légy te a középpontban. Add, hogy az életem újra rólad szóljon. Minden: a munkám, a családom, a pihenésem, a sikereim, a kudarcaim. Minden rólad szóljon! Te vagy Gazdám, mennyei Atyám, akinek gondoskodásában bízom. Te vagy életem tengelye, középpontja.

 

Ehhez a „tengelyhez” kapcsolják életem „futófelületét” a „kerék küllői”. (V.ö.: Cseri Kálmán: A négyküllős kerék) Ezért fontos nekem igéjére figyelni, hogy értsem, mi az ő aktuális akarata. Ezért fontos nekem az imádság, hogy minden élethelyzetemet rá bízzam, az ő kezébe tegyem, rá számítsak. Ezért fontos nekem a gyülekezet, az ő gyermekeinek közössége. Ezért teszem azt, amit igéjéből megértettem, vagyis szolgálom őt életem minden területén, és ebben megtapasztalom, hogy ő tényleg ott van velem, mindenről gondoskodik, és tulajdonképpen ő munkálkodik általam. És ezért fontos nekem tanúskodni róla, másoknak is beszélni arról, amit ő cselekszik az életemben.

Engedd a böjti időszakban a szíved közelébe az ő szelíd szavát. Figyelj rá, hogy kezelésbe vehesse a látásodat, zaklatott életedet. Engedd, hogy Isten átöleljen!

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi jut eszedbe először az Istennel való kapcsolatról: egy szeretetteljes ölelés, ami erőforrás az élethez, vagy kötelesség, aminek valahogyan helyet kell találni az életedben?
2. Hogyan éled meg a megosztottságot különböző életterületeid, szerepeid között? Melyik az a terület, amelyre érzésed szerint több időt kellene szánnod, mint amennyit szánni tudsz?
3. Gondold végig életedet Isten előtt csendben! Felfedezel-e olyan „kincset” vagy „kincseket”, ami(k)hez túlzottan kötődik a szíved, amely(ek) meghatározó módon irányítja(k) az életedet?   
4. Mit jelenthet számodra Istent középre engedni, irányítását elfogadni és gondoskodására bízni magad életed minden területén? Mi az, amit vonzónak látsz ebben? Látsz-e valamit, ami ezt esetleg nehézzé teszi számodra?

 

Végh Miklós, lelkipásztor