2025.03.30.

Köszöntés: „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” Zsidók 10, 24-25.

 

Zsoltárfohász: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” Zsoltárok 133, 1.3.

 

Olvasandó: 1Korinthus 3.

Alapige: „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Máté 18, 19-20.

 

Engedd, hogy Isten átöleljen! – címmel böjti sorozatunkban Istennek azokról az eszközeiről beszélgetünk, amelyeken keresztül a kapcsolatot tartja velünk. Ma a testvéri közösségről, a gyülekezetről szól közöttünk Isten igéje. Hogyan tapasztalod meg a testvéri közösségben az élő Isten jelenlétét?

 

Konfirmációs órán két hete beszélgettünk a gyülekezetről, arról, hogy miért járunk gyülekezetbe? Egy érdekes játékkal kezdtük: mindenki kapott egy hangkeltő eszközt, amelyen csak egy hangot szólaltathatott meg (furulyasíp, zongorabillentyű, gitárhúr, harangjáték). Mindenkinek a nyakába akasztottuk az általa megszólaltatott hang ABC-s nevét. A karmester, mindig a kotta szerint következő aktuális hang felelősére mutatott, aki megszólaltatta a rá bízott hangot. Rövid gyakorlás után egészen felismerhetően eljátszottuk együtt az „Atyám két kezedben…” kezdetű ifjúsági éneket. Levontuk a tanulságot: vannak dolgok, amiket egyedül lehetetlen megcsinálni. Például egy hang birtokában egy egész dallamot lejátszani. Csak együtt megy, ha mindenkinél van egy másik hang, és kerül még egy karmester is, aki az egészet összefogja.

 

Ugyanígy keresztyén életet is lehetetlen egyedül élni. Meg kell találnunk a helyünket a testvéri közösség szimfóniájában (a Máté 18, 19-ben az eredeti görögben szó szerint szimfóniát olvasunk /egyetértenek/). Jézus ígérete szerint a testvéri közösségben tapasztaljuk meg Isten jelenlétét: a gyülekezetben találkozunk vele mi magunk, és együtt jelenítjük meg őt ebben a világban!

 

Mindenekelőtt fontos látnunk, hogy nem emberi tapasztalat alapján, hanem Isten igéje alapján vesszük komolyan azt az igazságot, hogy a keresztyén élet közösség nélkül nem megy. H a feltesszük a kérdést, hogy miért járunk gyülekezetbe, az első, legegyszerűbb és legfontosabb válasz így hangzik: azért, mert Isten ezt mondja az ő Igéjében. Lehet, hogy van, akinek más erről a véleménye, de Isten ezt mondja, és nekünk az a legfontosabb, hogy Isten mit mond. A Szentírásban számtalan helyen olvasunk a testvéri közösség alapvető fontosságáról, áldásairól, szabályairól. Ezek közül több igehelyet is érintve, nézzük mit mond erről mai alapigénk!

 

1. A gyülekezet különlegessége: az élő Jézus Krisztus, az élő Isten jelenléte. „Ott vagyok közöttük.” – mondja Jézus. Olvastam egy nagyon jó könyvet, amelynek ez a címe: „A vertikális gyülekezet.” Innen kapta ez a mai igehirdetés is a címét: „Vertikális közösség.” Az élő gyülekezetet nem lehet csupán horizontális, vízszintes síkban gondolkozva megérteni, mert a lényege a vertikális, függőleges kapcsolat Istennel. A gyülekezet abban más, mint minden más emberi közösség, hogy itt Isten megjelenését várjuk ígérete szerint. Jézus ezt megígérte, és mi nem szeretnénk kevesebbel beérni. Isten jelenléte nélkül nem érdemes találkozni. Isten jelenléte nélkül lehet sokkal szórakoztatóbban tölteni az időnket. Amikor mi gyülekezetről beszélünk, a gyülekezetre gondolunk, akkor nem csupán az emberi szolgálatokra gondolunk, nem csupán arra, hogy emberek találkoznak egymással, hanem arra gondolunk, arra várunk, hogy a gyülekezet az a hely, ahol az élő Jézus Krisztus megjelenik, ahol Istennel találkozhatunk! A gyülekezet eszköz, amelyen keresztül Isten valósággal átölel. Nagyon fontos: a gyülekezet elsődleges értéke nem az egymással való horizontális, emberi találkozás – ez nem egy klub, egyesület, vagy civil szervezet -, hanem az Istennel való, vertikális találkozás. De éppen ez teszi olyan pótolhatatlanul fontossá az egymással való találkozást is, mert az Úr Jézus ehhez ígéri a jelenlétét. Értjük?

Isten összeköti a kettőt. Nekünk életfeltételünk az, hogy Istennel éljünk szeretetközösségben. Ezt viszont Isten az egymással való szeretetközösséghez köti. Szeresd az Urat és szeresd felebarátodat. Ez a nagy parancsolat így egyben, elválaszthatatlanul. „Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.” 1János 4, 12. Az egymás iránti szeretet a jele annak, hogy Isten valóban közöttünk van. „Ha valaki azt mondja: ’Szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” 1János 4, 20. Istennel való valódi szeretetkapcsolatunk egymás iránti szeretetünkben tükröződik.

Mit jelent ez? Egymással való kapcsolatunk és Istennel való kapcsolatunk összefonódik. Az egymást szerető testvéri közösséget az élő Isten hozza létre, ott ő maga lakik, ott találkozhatunk vele. Az élő szeretetközösségként működő gyülekezetben történhet meg mindaz velünk, amit az élő Istennel való közösség jelent: hitre jutás, megerősödés, útba igazítás, vigasztalás, formálódás stb.

Pál apostol azt mondja korinthusiaknak, hogy ők, együtt, mint gyülekezet, az Isten temploma. A Bibliában a templom Isten jelenlétének helye, az Istennel való találkozás helye. Ez pedig nem egy kőépület, hanem egy élő kövekből épült lelki épület: a Krisztusban hívők közössége. Valaki így fogalmazta ezt meg: Az egyház nem egy ház, hanem azoknak az embereknek a közössége, akik az Úr Jézushoz tartoznak. Ez az az „épület”, ahol Isten áldott jelenlétét megtapasztalhatjuk.   

 

2. Milyen az a közösség, amelyikben Jézus jelenlétét ígéri, mik ennek a feltételei?

2.1. Valódi találkozás egymással. „Ahol ketten vagy hárman együtt vannak.” Ez valódi találkozást jelent valódi emberekkel egy konkrét közösségben. „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el!” Zsidók 10, 25. Ez azt jelenti alapvetően, hogy legyen saját gyülekezetünk, amihez ragaszkodunk akkor is, amikor nehéz!

Erre nagyon oda kell figyelnünk a valódi kapcsolatokat virtuális kapcsolatokra felcserélő korban, amelyben élünk. Mondhatja valaki, hogy ő általában testvérének tart minden keresztyént ebben a világban, de egy konkrét gyülekezettel való személyes és rendszeres kapcsolattartás nélkül ez nem hiteles. A Krisztus testével, az egyetemes egyházzal való közösségünket egy hús vér közösségbe való valódi bekapcsolódáson keresztül éljük meg, ahogy az emberiség iránti szeretetünket a családtagjaink és mindazok iránti szeretetünkben mutatjuk meg elsősorban, akikkel közvetlen kapcsolatban vagyunk. Ezért olyan fontos, hogy Szolnokon a felnőttkonfirmációkor feltett kérdések közül a harmadik így hangzik: „Elfogadod-e lelki családodnak ezt a gyülekezetet és testvéreidül ennek tagjait?” És a válasz: „Elfogadom!” Valódi kapcsolat valódi emberekkel egy konkrét közösségben.      

 

A valódi kapcsolat pedig azt jelenti, hogy tudjuk egymás nevét, ismerjük egymás családi helyzetét, gondolatait, örömeit, nehézségeit. Ilyen kapcsolatra nem vagyunk képesek egyszerre több 100 emberrel. Ezért hívunk gyülekezetünkben a vasárnapi istentiszteleten túl kiscsoportos közösségbe tartozásra is. Itt ismerhetnek bennünket, és mi is ismerjük a többieket. Egymás hite által épülhetünk, egymás bizonyságtétele, kérdései alapján jobban megérthetjük az igét, egymás terhét hordozhatjuk, bátorítjuk egymást és imádkozunk egymásért.

 

Ezért hívunk a családi vasárnapokon az istentisztelet után kávé és tea melletti beszélgetésre, hogy ismerjük meg jobban egymást. Lehetőség szerint azokat is, akiket még nem ismerünk. És ez az áldása a közös szolgálatoknak is, mint például a templomtakarítás, mert közös munka közben még jobban megismerjük egymást.

A gyülekezet az a hely, ahol a testvérek valóban találkoznak: Isten nem plátói kapcsolatra, hanem valódi találkozásra hív bennünket egymással. 

 

2.2. A gyülekezet Jézus nevében találkozik. „Az én nevemben.” A gyülekezet ezért vertikális közösség: a függőleges kapcsolat hozza létre és tartja össze. Jézushoz kötődve, őt keresve, hozzá közelebb lépve vagyunk kapcsolatban egymással. Egymást is tudatosan Jézuson keresztül látjuk. Nem szimpátia alapon ragaszkodom a másikhoz, nem önmagáért, hanem azért, mert a testvérem. Ez nem kevesebb, hanem több a szimpátia alapú közösségnél. Nem ingatagabb, hanem stabilabb. Ezen az alapon ragaszkodunk egymáshoz, tartunk ki egymás mellett: „saját gyülekezetünket ne hagyjuk el…”, akkor se, ha nehéz. Zsidók 10, 25.

 

Minden emberi közösség valami közös pont mentén jön létre: szimpátia, érdeklődés (hobbi egyesület), származás, vérségi kötelék, közös lelkesedés (szurkolótábor)…

A keresztyén közösség sok-sok különböző emberből áll, akiket kizárólag egy valami, illetve egy valaki kapcsol össze: Jézus Krisztus, aki mindannyiunkat elhívott, akinek a megváltottjai, tanítványai vagyunk.  A Jézushoz való kötődésünk köt össze. Nincs más kritérium. Nem lehet más kritérium. Még a politikai véleményünk is különbözhet, Krisztusban akkor is testvérek vagyunk. A keresztyén gyülekezet nem politikai hovatartozás alapján jön létre!

 

Életfontosságú, hogy vertikális (függőleges) módon lássuk a gyülekezetet, és ne horizontálisan (vízszintesen gondolkodjunk róla! Ellenkező esetben csak egy jól-rosszul szervezett emberi közösség leszünk, ahol egymásban is csak önmagunkat látjuk, ahol szükségképpen be leszünk zárva a kapcsolati problémáinkba, személyválogató módon tekintünk egymásra, klikkesedni fogunk, a nekünk szimpatikus emberekkel összefogva, a nem szimpatikusoktól elzárkózva, és szétesésre vagyunk ítélve!  

 

Erre figyelmezteti Pál apostol a horizontális közösségben gondolkozó, és emiatt pártoskodó Korinthusiakat. 1Korinthus 3. Azt mondja, hogy azért vannak kapcsolati problémáik, mert kiskorúak a hitben, mert emberi módon, vízszintesen gondolkoznak. És a vízszintes közösségszemlélet = pártoskodás. Ne az emberekre nézz, hanem az Úrra, aki embereken keresztül munkálkodik. Vertikális közösségben gondolkozz! Ne közvetlenül az emberekre nézz, hanem az Úrra, aki téged Isten gyermekének hívott el, Isten épületébe épített, veled együtt sok-sok testvéredet is elhívta. Őrájuk is így tekints. Az Úron keresztül: Krisztusban ők Isten gyermekei, megkegyelmezett bűnösök, Isten templomának építőkövei veled együtt. Ezért a testvéreid. Ne emberi tulajdonságaik, szimpátia, antipátia, egymásnak való szívességek szemével nézz a társaidra a közösségben, hanem Krisztuson keresztül: mit tett érte is Jézus, mire hívta el (őt is) Jézus, mivé tette őt (is) Jézus.

A vízszintes látás szükségszerűen versengést, irigységet, kapcsolati problémákat, klikkesedést, pártoskodást okoz, az pedig Isten élő kövekből épült templomát rombolja, és ezt nem hagyja büntetés nélkül Isten (1Korinthus 3, 16-17)! Vertikális látás = ti EGYÜTT (!) Isten temploma vagytok. Isten jelenlétének helye. Óriási lehetőség! Ajándék! Csoda! Becsüld meg!

 

2.3. A harmadik feltétel az egyetértés, összhang, szimfónia. „Ha közületek ketten egyet értenek…” „A testvérek egyetértésben élnek. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindekor!” Zsolt 133, 1.3.  

Az Úr Jézus jelenléte és az egymás iránti szeretetünk szoros kapcsolatban vannak. Az egyetértés – az előbb mondottak szerint – nem azt jelenti, hogy mindenben egyformák vagyunk, vagy mindenről egyformán gondolkozunk (sokszínűség), de azt jelenti, hogy Krisztus összeköt bennünket. Nála nem lehet semmi fontosabb. Ezért nem engedjük, hogy más éket verjen közénk. Őbenne keressük az egyetértést. „A fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, és mindenekben szeretet.” (Melanchton) A fő „dolog”, hogy nincsen üdvösség senki másban, csak Jézus Krisztusban. Ebben, és mindabban, amit Urunk üdvösségkérdésnek mond, egyet kell értenünk, ellenkező esetben nem vagyunk lelki testvérek. Ezért ragaszkodnunk kell Krisztushoz. Ezen belül pedig el kell tudnunk fogadni azt is, hogy nem értünk egyet minden részletkérdésben. És világosan látnunk kell a fő dolgok és a mellékesek közötti különbséget, mert sokszor sajnos keverjük a kettőt!

És még valami nagyon fontos az egység megőrzéséhez! Tudnunk kell bocsánatot kérni és megbocsátani egymásnak. Komolyan kell vennünk, hogy Jézus Krisztusban egységünknél semmi nem lehet fontosabb. Semmi, még a minket ért sérelem, bántás sem, még az önérzetünk sem! A bűn sem verhet éket közénk. A valódi szeretetteljes testvéri kapcsolatok nagy kihívása az, ha bántás miatt törés támad, akkor tudnunk kell a gyógyulás Isten által elkészített útját, a bocsánat útját járni. E nélkül nem fogunk igazán mély kapcsolatokat megélni. A bocsánat útját járva viszont Isten gyógyító csodáit fogjuk megtapasztalni. Imádkozzuk ezért!   

 

3. Isten jelenlétének ajándékai a közösségben. Nézzük most meg végül vázlatosan, hogy milyen ajándékait tapasztalhatjuk meg a valódi testvéri közösségben az élő Jézus valóságos jelenlétének?

 

3.1 A hitre jutásunk közösségben történik. „A hit hallásból van…” Hogyan hallanánk bizonyságtévő nélkül? (Róma 10, 13-17.) Már csak azzal, hogy kezünkbe vesszük a Bibliát, a testvéri közösség gyümölcsét élvezzük, mert azoknak a szolgálatát vesszük igénybe, akik az leírták, összegyűjtötték, lefordították, kiadták, eljuttatták hozzánk. Az igehirdetéssel, a hittapasztaltokról szóló személyes bizonyságtétellel, a hiteles életpéldával, kérdéseink megválaszolásával, lelki beszélgetéssel, értünk való imádsággal stb., mind hívő testvérek segítenek a hit döntése felé bennünket, s hitre jutva így szolgálhatunk mi is mások felé. Szánj egy kis időt arra, hogy gondold végig, kik voltak így Isten eszközei életedben, lásd meg a testvéri közösség áldását, és adj hálát Istennek értük!

 

3.2. A hitben megmaradásunkat közösség segíti. Amikor Isten elhív, akkor egy olyan útra hív, amelynek biztos a célja, de ez a cél még bizonytalan távolságban van. Küzdelmes ez az út. Közben van, hogy elfáradunk, el is csüggedünk olykor. Életfontosságú, hogy tartsunk ki a végéig, ne adjuk fel.  Szükségünk van a segítségre, támogatásra mindannyiunknak. Isten életmentő segítséget adott nekünk a testvéri közösségben. Elég komolyan veszed-e ezt a lehetőséget? „Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.” Zsidók 3, 12-14.

Gondold végig, hogy mi mindent jelent ez a „buzdítás”, a testvéri közösségnek ez a segítsége küzdelmeidben! Beszélgess erről testvéreiddel!

 

3.3. A gyülekezet az őszinte szeretet megtapasztalásának és gyakorlásának helye számunkra. „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek…” 1Péter 1, 22. Isten akarata, hogy az ő családjában az ő szeretete legyen a családi szabály. Az agapé, ami úgy szeret, ahogyan vagy.

Egyrészt ennek a feltétel nélküli szeretetnek a megtapasztalására van mindannyiunknak szüksége. Isten minden kétséget kizáróan ezzel a szeretettel szeret bennünket, és azt szeretné, hogy ebből valamit megtapasztaljunk egy emberi közösségen, a gyülekezeten keresztül is a testvéreink között.

Másrészt szerető Atyánk gyermekeiként ezt a szeretetet kell gyakorolnunk, és ennek Isten által adott gyakorlóterepe a gyülekezet, ahol gyakorolhatunk testvéreink között.

„Tiszta szívből” – vagyis érdek és hátsó szándék nélkül. „Képmutatás nélkül”, őszintén – valóban ismerve a testvéreimet, és engedve, hogy engem is valóság szerint ismerjenek. „Kitartóan” – vagyis ragaszkodva egymáshoz a nehézségek ellenére is, hordozva egymás terhét, gyakorolva a megbocsátást.

Gondold csendben végig a gyülekezet közösségében való részvételedet! Miben kell neked megváltoznod ahhoz, hogy ezt a szeretetközösséget jobban megtapasztald és építsd te is?    

 

3.4. A testvéri közösségen keresztül formálja Isten az életedet. Az agapé-szeretet azt jelenti, hogy Isten szeret úgy, ahogy vagy, de annyira szeret, hogy nem hagy úgy, ahogy vagy! Az ő terve az, hogy egyszülött Fiának arcképére formáljon. (Róma 8, 29.) Ebben a legkomolyabb eszköze a másik ember, a testvér, a gyülekezet. „Vassal formálják a vasat, egyik ember formálja a másikat.” Péld 27, 17. Sokféleképpen történik ez a formálás. A testvérek életpéldája, a velük való beszélgetés, a bátorítás, bizonyságtétel, intés mind-mind formál bennünket.  Emellett pedig talán legerőteljesebben az együttélés nehézségei formálnak bennünket, és az, ahogyan ezek között is kitartunk egymás mellett Isten Lelkének segítségével.  A konfirmandusokkal beszélgettünk erről is: mi mindig simogató közösségre vágyunk, gondolunk, amikor testvéri közösségre gondolunk. Van, aki egy életen keresztül keresi a számára kényelmes, lelkileg kényeztető, simogató közösséget. Meg kell azonban értenünk valamit: ahol vassal formálják a vasat, ott szikrázik az egyik vas a másikon… Ez néha nagyon nehéz. De nem megy másként. Isten terve, hogy Krisztus arcára formálódj! Csak akkor látod meg, hogy ez milyen kemény munka, ha egyszer őszintén szembenézel azzal, hogy mennyire távol vagy ettől, ahogy a testvéred is.

Félre ne értsük! Nem arról van szó, hogy az a jó gyülekezet, ahol nyersen, durván bánunk egymással! Távol legyen! Sőt az ige megparancsolja nekünk azt is, hogy gyengéden szeressük egymást (Róma 12, 10)! De a valóság az, hogy a testvéri közösségben mégis sokszor „szikrázunk”, amikor találkozunk. Ha nem tapasztalunk ilyet, akkor lehet, hogy elkerüljük az igazi találkozásokat!

Emlékszem egy ilyen sok évvel ezelőtti „szikrázó” alkalom, amikor szolgálat közben több testvér összezördült. Ahogy beszélgettem mindegyikükkel négyszemközt mindegyik azt kérdezte meglepetten, csalódottan: Hogyan lehet ilyen egy hívő ember?! (Úgy értette: olyan, mint a másik…) Mit mondhatunk erre a kérdésre? Köszöntelek a valóságban! A hívő ember is ember. És a másik, a testvéred csak úgy lehet „olyan”, ahogyan te is „olyan” vagy a magad módján! Hiszen te is hívő ember vagy! Sokszor hibásan gondolkozunk, amikor a másiktól tökéletesen krisztusi viselkedést várunk el, miközben magunknak megengedjük az óemberi viselkedést. Ez nem következetes gondolkozás! Mindig neked szól a kihívás: krisztusi módon élni és kezelni ezeket a helyezeteket is. Formálódni! Ez csak az egymáshoz ragaszkodó közösségben lehet, ahol még akkor is összetartozunk, ha „szikrázunk”. Ezt csak egymást elhordozó, és megbocsátásra is kész közösségben lehet!

Gondold végig, hogyan tapasztalod meg a közösség formáló hatását életedben? Mi az, amit ebből nehezen fogadsz el? Igent tudsz-e most csendben mondani gyülekezetedre mindenestül? Milyen változásra hív téged most ebben a te Urad?

 

3.5. A gyülekezet az egymás felé való kölcsönös szolgálat megélésének a helye. „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” Galata 6, 10. Amid van, itt testvérei javára használhatod. És te is tapasztalhatod testvéreid gondoskodását. Kiegészítjük egymást, hiszen mindegyikünkre mást bízott az Úr. „Kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.” 1Korinthus 12, 25. Gondold végig imádságban, mi az, amivel testvéreidet szolgálhatod? S lehet, hogy furcsán hangzik, de gondold végig azt is, hogy miben kellene jobban elfogadnod testvéreid szolgálatát?

3.6. A nem hívő világ felé való missziót Isten a gyülekezet közösségére bízta. A misszió az egyház missziója és nem magányos hősöké. Nem Sámson és nem Chuck Norris, hanem egy közösség, az Isten népe küldetése. Nem egyedül, nem önfejűen végezzük a missziót, hanem a testvéreinkkel együtt, közös látással, a közös imádság hátterével! Ebben a küldetésben nem az „én szolgálatomról” van szó, pláne nem összehasonlítva a „te szolgálatoddal”; hanem mindig a „mi szolgálatunkról” van szó, amelyikben megvan a feladatom nekem is és neked is. Egy zenei példával kezdtem az igehirdetést, térjünk vissza a zenei példához! Amikor az ember zenekarban zenél, soha nem csak a saját hangszerét érzékeli, hanem az egészet, a többiek zenéjét is a magáénak érzi, a többiek zenéjének is ugyanúgy örül. Ahhoz, hogy valóban szimfónia, összhang legyen, senki nem a saját hangszerét tolja előtérbe, hanem az egész hangzásra figyel, és annak örül, hogy része a nagy egésznek, még ha neki csak néhány hang is a feladata közben. Csak így, ebben az összhangban töltjük be küldetésünket ebben a világban. Annyira, hogy a legnagyobb missziói erő éppen ez az összhang a testvéri közösségben. Maga Jézus mondja: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13, 35. A nem hívőket leginkább Krisztushoz vezető szolgálat az, ha a gyülekezet közössége valóban az Isten szeretete megtapasztalásának helye, a közösség az Isten országának jele, előíze és eszköze lehet.

Gondold végig, mire kér téged Isten ahhoz, hogy a gyülekezet közösségébe belépő még nem hívők az ő szeretetét tapasztalják meg közöttünk?

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Jézus oda ígéri jelenlétét, ahol valósággal találkozunk egymással, ahol az ő nevében vagyunk kapcsolatban egymással, és ahol egységben vagyunk egymással. Melyik az, ami most ezek közül elgondolkoztatott, változásra hívott téged? Miben?
2. Gondold végig azokat a kérdéseket, amelyeket a testvéri közösség 6 felsorolt áldásához kapcsolódóan olvastál. Melyik érintett meg most téged leginkább? Miben erősített meg? Miben hívott változásra?

 

Végh Miklós, lelkipásztor