2025.04.06.

Köszöntés: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” János 15, 4-5.

Olvasandó: Filippi 2, 1-11. (János 13, 1-17.)

Alapigék: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” Zsoltárok 100, 2.

“Az Úrnak szolgáljatok.” Róma 12, 11.

“Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek…” Efezus 6, 6-7.

Böjti sorozatunkban arra figyelünk Isten igéje alapján, hogy melyek azok az eszközök, amelyeken keresztül Isten kapcsolatot tart velünk hívő életünkben, s hogyan tudunk ezekkel úgy élni, hogy valóban megtapasztaljuk az ő szeretetét, jelenlétét mindennapjainkban. Cseri Kálmán Négyküllős kerék című könyvének hasonlatát hívtuk segítségül a sorozat tematikájához. Azzal kezdtük, hogy az élő hitre jutás alapvető fordulata, amikor az Úr Jézus kerül életünk középpontjába, így kerül a helyére életünk tengelye. Beszéltünk azokról a „küllőkről”, amelyek összekötik életünk „futófelületét” vele. Így volt már szó az Ige szerepéről, amelyen keresztük Isten megszólít bennünket, beszél hozzánk, az imádságról, amivel mi válaszolhatunk neki, beszélgethetünk mennyei Atyánkkal és a testvéri közösségről, amelyen keresztül ígérete szerint különleges módon megtapasztalhatjuk az élő Jézus jelenlétét.

A mai istentiszteleten a negyedik küllőről, a szolgálatról lesz szó Isten Igéje alapján. Viszonylag világosan követhető az a gondolatmenet, hogy Igében, imádságban és a közösségen keresztül Isten jelenlétét, szerető ölelését tapasztalhatjuk meg, de hogyan kerül ebbe a sorba a szolgálat. Értjük, hogy nekünk Istent kell szolgálnunk, de hogyan tapasztaljuk meg a szolgálaton keresztül azt, hogy átölel minket Isten? Figyeljünk, mint mond a keresztyén szolgálatról Isten Igéje, hogy közben erre a kérdésre is választ kapjunk!

1. Keresztyénség cselekvő élet. Nem passzív szemlélődés, hanem aktív szolgálat. Nem elméleti teológia, hanem gyakorlati. Amikor Jézus a benne való hitre hív, akkor követésre hív bennünket. A követés pedig úton járást, nem pedig fotelben elmélkedést jelent. Isten nem egy vallásos szokásrendszerre akar megtanítani bennünket, hanem a gyakorlati életünket akarja átformálni. Az Igével kapcsolatban végül mindig el kell jutnunk eddig a kérdésig: hogyan érinti ez a mindennapi gondolkodásmódomat és életemet, imádságban fel kell tennünk Istennek a kérdést: mit tegyek, hogyan éljek, miben változzak Uram? És a testvéri közösségben, beszélgetésben is e felé a gyakorlati követés, életváltozás felé kell segítenünk egymást. Annak az elmélkedésnek, aminek végül nincs hatása az életünkre, nincs értelme. Figyeljünk erre mindig!

2. A megtérés 180 fokos fordulata, melynek során az életem középpontjába Jézus Krisztus kerül, gyakorlati életszemlélet- és életmódváltást jelent: érdekérvényesítés helyett szolgálat. Az önmagunk körül forgó alapbeállítás helyett az Úr Jézussal egy új motívum jelenik meg a hívő ember életében, amely így fogalmazható meg: a lehetőségeimet nem arra használom, hogy magamat toljam előtérbe, szolgáltassam másokkal, hanem arra, hogy én szolgáljak másokat. Nem (el)várom, hogy (ki)szolgáljanak, hanem elkezdem keresni, hogy én hogyan szolgálhatok másoknak azzal, amim van. Ez nem megy könnyen, még kevésbé megy tökéletesen, de Jézus erre hívja minden tanítványát, amikor követésre hív: „mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Márk 10, 45. És az Ige ennek a kitartó gyakorlására hív bennünket: “Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt…” Filippi 2, 3-4. A keresztyén szolgálat azt jelenti, hogy a másikat „különbnek tartom”, előre engedem a mindennapokban, azzal, hogy nem csak magamra figyelek, hanem figyelembe veszem az ő szükségletét is, és lehetőségeim szerint igyekszem azt betölteni. A szolgálatra leggyakrabban használt diakónia szó eredetileg asztal körüli szolgálatot jelentett. A szolgáló életszemlélet iránymutatását az asztalkörüli szolgálat fogalmaival meg lehet így is fogalmazni: „Nem helyet foglalni, hanem hellyel kínálni, és szolgálni a másikat.” (Cseri Kálmán

3. A keresztyén szolgálat az Úrnak való szolgálat. “Az Úrnak szolgáljatok.” Róma 12, 11. “Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek…” Efezus 6, 6-7.

A megtérés szemléletváltásában azért fordulok önmagamtól az embertársaim felé, mert önmagamtól az Úr felé fordultam, őt engedtem életem középpontjába (erről bővebben beszéltünk a sorozat első részében: „Engedd, hogy Isten átöleljen! – Fordított látás). Az Úr pedig, amikor felé fordultam, az emberek felé fordított engem. A szolgálatot mindig emberek között végzem, de nem felejtem el, hogy közben mindvégig az Úrnak, az Úrért szolgálok! Itt is nagyon kell figyelnünk a vertikális látásra, amiről már a sorozat korábbi részeiben többször is beszéltünk: hittel élni azt jelenti, hogy nem vízszintes síkon értelmezem az életet, hanem komolyan veszem a függőleges síkot, az Isten valóságát és a vele való kapcsolatot. Ez nagyon fontos a szolgálattal kapcsolatban is! Nem az emberre tekintettel teszem, amit teszek, hanem azért, mert az én Uram kéri tőlem. Milyen gyakorlati következményei vannak ennek a keresztyén látásnak?

• Nem az a kérdés, hogy ki érdemli meg, és ki nem; nem az a kérdés, hogy mit érdemel az a másik ember, sőt még csak nem is az a kérdés, hogy kinek és hol segítek szívesen és kinek nem, hanem az a kérdés, hogy mit kér tőlem az én Uram?
• A szolgálat nem egymásnak tett szívesség, amely lekötelezettséget és viszont szívességet kíván. Az Úrra tekintettel teszem, amit teszek; a másik ember pedig elsősorban az Úrnak ad hálát érte, és lehetőségei szerint az Úrnak viszonozza: nem biztos, hogy ez felém történik meg, hanem ott, ahol az Úr neki megmutatja!

Már a közösségről szólva is beszéltünk arról, hogy nem horizontálisan, vízszintes módon direkt kapcsolatban vagyunk ember az emberrel a Krisztus testében, hanem vertikálisan, függőlegesen Krisztussal vagyunk kapcsolatban, és Krisztuson keresztül egymással. És Krisztus küld azokhoz is, akik még nincsenek vele kapcsolatban. Ott sem direktben az embert, hanem az emberben Krisztust szolgálom. „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg… amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.” Máté 25, 40. 45. Hajlandóak vagyunk-e hittel látni? Hajlandóak vagyunk-e vertikális síkban gondolkozni? Egészen más lesz a motivációnk, ha egy-egy nehezünkre eső dolgot Jézusnak teszünk meg. És egészen más komolysággal, felelősséggel fogjuk látni mulasztásainkat is. Minden megváltozik! Gondolj csak egy konkrét emberre, akinek nagyon nehezedre esik segíteni! Megtennéd-e Jézusnak?

Ha az Úrnak szolgálok, a szolgálatom motivációja lesz teljesen más. Az én Uramnak szolgálok, aki értem megüresítette magát, engedelmeskedett a kereszthalálig, hogy engem megmentsen, aki ma is adja magát értem (Filippi 2). Hálából én is adom magam neki. Az én Uramnak szolgálok, aki példát adott, amikor leszállt mennyei trónjáról, lehajolt és megmosta a tanítványainak a lábát, és azt mondta: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” János 13, 15. Ő mindig méltó lesz arra, hogy neki szolgáljak azoknak az életében, akiket ő rám bíz, akik felé küld engem.  

4. A fentiekből következik, hogy a szolgálat engedelmes cselekedetet jelent. „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt… megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig” Filippi 2, 5. 8. Nem magunk által kitalált jócselekedetek, nem emberek által elvárt szívességek, hanem engedelmesség az Úrnak. Mire figyelmeztet ez a gyakorlatban?

• A passzivitás mellett a másik nagy kísértés közösségeinkben, amikor valaki nagyon aktívan tevékenykedik, de mindig a maga feje után megy, nem egyeztetve a többiekkel. Nagyon fontos, hogy ne öntörvényű buzgólkodás legyen a szolgálatod, hanem engedelmes cselekedet. Ismerjük a példát a buzgó segítőkészségről, amelyik átvezeti a vakot az út túloldalára, akkor is, ha ő nem akar átmenni? Ne azt tedd, amit te gondolsz szükségesnek, hanem azt, amire valóban szükség van, és ne úgy végezd, ahogyan azt te gondolod jónak, hanem úgy ahogyan azt valóban kell például az érintett, a felelős, illetve a hozzáértő szerint, ellenkező esetben megeshet, hogy inkább rombolsz, mint építesz. A legfontosabb pedig, hogy figyelj az Úr Jézusra, és tőle kérdezd meg, hogy mit bízott ő rád, mi kér ő tőled.
• Így lesz a szolgáltod nem az emberek kiszolgálása, hanem valóban szolgálat. Az Úr tudja, hogy valóban mire van szükség. Ha az emberek elvárásait szolgálom ki, azzal nem biztos, hogy segítek. Az emberek nem mindig azt várják el, nem mindig arra vágynak, amire valóban szükség van. Vannak emberi elvárások, vágyak, kérések, amelyekre nemet kell mondani. Ahhoz, hogy ezt is meg tudjam tenni, engedelmesen Jézusra kell figyelnem, és arra igent mondani, amire ő igent mond… Azért is fontos ez, mert megtörténhet, hogy teljes erővel végzem azt, amit elvárnak tőlem a többiek (esetleg azt, amihez kedvem van, vagy elvárok én magamtól), közben pedig nem marad időm/figyelmem arra, ami Isten szerint a feladatom lenne!

A szolgálat Istennek engedelmes cselekedet. Így kapcsolódik a többi küllőhöz. Isten az Ige által szól hozzám. Imádságban válaszolok, megbeszélem vele azt, amit megértettem. A megértésben a közösség is segít. Hittel komolyan veszem, amit mond nekem, az ő segítségét kérve indulok és kipróbálom a mindennapokban. Cselekszem azt, amit megétettem a közösségben, és a nem hívők között, a misszióban. Közben tapasztalom, hogy ő velem volt, és megáldotta az engedelmességemet. Esetleg tapasztalom azt, hogy nem figyeltem rá eléggé, nem voltam állhatatos, elrontottam. Akárhogy is, a tapasztalataimat is megbeszélem vele figyelve az Igére imádságban, és a testvéreim közösségében is. Hálát adok a megtapasztalt áldásokért, bocsánatot kérek azért, amit elrontottam, figyelek arra, hogy mi az aktuálisan következő feladat. Így “forog” a kerék, így halad a keresztyén élet Krisztus útján.   

5. Szolgálat közben tapasztalom meg Krisztus jelenlétét, ez adja szolgálatom és életem örömét és erejét: tőle kapok örömet a szolgálatomban és erőt hozzá, így ölel át a neki végzett szolgálaton keresztül Isten. Jézus azt ígéri tanítványainak: “veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mielőtt azonban ezt mondja, ad egy feladatot nekik: „tegyetek tanítvánnyá minden népet.” (Máté 28, 18-20.) A jelenlétének megtapasztalását a küldetés betöltéséhez ígéri. Az egyhelyben járáshoz, az önmagam körül forgó élethez nem. Menet közben. Próbálsz engedelmeskedni az Úrnak, és ő mindent megad hozzá, amire szükséged van: az erőt, a békességet, a szeretetet. Így ígéri a szolgálathoz, az ő követéséhez a jelenlétét, és minden hozzávaló felszerelést. Aki nem indul Jézus szava nyomán, az lehet, hogy tud sok mindent róla, de a valóságából kimarad. Az engedelmes szolgálat útján megtapasztalom, hogy velem van az Úr, megtartja ígéreteit, valóban élő kapcsolatban vagyok vele, és ezeknek a hittapasztalatoknak a „feedback”-je, visszacsatolása  erősíti meg a hitet. Szolgálat közben, hittel elfogadva a napi parancsot, vele indulva, vele járva. Együtt csináljuk vele.

• Ez a szolgálatban járó élet öröme: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” Zsoltárok 100, 2. Jézussal járok, az ő színe előtt, jelenlétében élek, s ez örömet ad nekem. Úgy járunk egymás mellett, hogy közben átkarolja a vállamat Jézus! Átölel az Isten! „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” János 12, 26. Jézus jelenlétében, az Atya szeretetében.
• Ez adja a szolgálatom erejét, áldását, gyümölcsét is: Jézus Lelke velem van. Jézus mondja: „Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni!” János 15, 5. Nélküle nincs erőnk a küldetésünkhöz, de vele igen. Nélküle nem terem gyümölcsöt az életünk, de vele igen. Nélküle nem tudjuk elvégezni azt a feladatot, amit ő bíz ránk, de vele igen. Minden nap tőle kérhetjük el nem csak a napiparancsot, de a hozzá való erőt és támogatást is! Nem csak az Úrnak szolgálok, de az Úrral szolgálok, sőt valójában ő szolgál bennem, rajtam keresztül.   

6. Ezért az Úrnak szolgálni nem azt jelenti, hogy valamit adok neki, hanem önmagamat teljesen. Nem szolgálatokat teszek neki, hanem az egész életem szolgálat. Visszérkezünk oda, ahol a sorozatot kezdtük. A szolgáló élet azt jelenti, hogy ő van középen az életemben, én pedig az ő kezében vagyok.

Ez az egész életedet érinti. „Ne látszatra szolgáljatok.” Isten az egészet látja, és közben a szívedet látja. Vagy vele jársz, vagy nem jársz vele. Nem működik az, hogy szolgálat közben engedelmes vagyok, „szabad időben” pedig elengedem magam. Ha nincs az életem Isten kezében, a szolgálatomban sem lesz erő, áldás és köszönet! A Szentlelket megszomorítva ne várj gyümölcsöző szolgálatot! Legyen az egész az Isten kezében! És akkor minden szolgálat lesz.

A krisztusi szolgálat tehát életstílus. Nem szolgálataim vannak, hanem mindig szolgálatban állok! Nem úgy van, hogy van az életem, amit a belátásom szerint élek, és vannak szolgálataim, hanem mindent az Úrnak szolgálatként végzek. Nem csak az egyházi, egyházban végzett, úgynevezett hívő szolgálatok a szolgálatok, hanem minden, amit az Úrért teszek, neki végzek, az ő dicsőségére, neki szánt minőségben „mint az Úrnak, és nem mint embereknek…” végzek.

A három sajtkészítőről szóló történet erre világít rá. Mindhárom istentiszteletet szeretett volna bemutatni. Az első alig várta, hogy vége legyen a munkának, és mehessen a templomba, mert a templomi istentiszteletet látta az élete céljának, a munkát pedig kényszerű kötelességnek. A második szintén fontosnak tartotta a templomi istentiszteletet, de tudta, hogy munka közben is tud imádkozni, és énekelni munka közben is istentiszteletet végezve. A harmadik szintén szerette a templomban a testvérek közösségében imádni Istent, emellett imádkozva, énekelve végezte a munkáját, de ezen felül azt is tudta, hogy a munkájával is istentiszteletet végez: az is istentisztelet, ahogy ezt a munkát végzi. Ő a munkájával is Istent akarta dicsőíteni, tisztelni. Úgy végezte a munkáját, a tudása legjavát beleadva, mint aki Istennek készíti a sajtot és nem embereknek. Ő volt az, akitől mindenki szeretett volna sajtot venni a városban, mert ő készítette a legfinomabb sajtot Isten dicsőségére és az emberek örömére.

Erre hív meg minket a mi Istenünk. A gyülekezeteben, és a hétköznapokban is figyeljünk rá, imádkozzunk hozzá, s mindazzal, amit teszünk a munkahelyünkön, a családunkban, a gyülekezetben, őt dicsőítsük. Így lesz az életünk Istennek való szolgálat, és így fognak igazán épülni az emberek rajtunk keresztül.

Kérdések az igehirdetéshez

1. Mi az, ami új nézőpontot adott, személyes üzenetté vált az igehirdetésből? Van-e tisztázni való kérdésed az igével kapcsolatban?
2. Milyen helyzetekben találkozol azzal a kihívással a mindennapokban, hogy a másikat önmagad elé engedve szolgáld? Milyen nehézséget jelent ez számodra?
3. Mit értettél meg személyesen abból, hogy az emberek felé végzed a szolgálatot, de nem az embereknek, hanem az Úrnak szolgálsz? Milyen kísértéseid vannak ezen a területen? Mi jelent neked segítséget?
4. Milyen gyakorlati üzenetet értettél meg abból, hogy a szolgálat engedelmesség Istennek?
5. A szolgálat életed minden területét érinti. Melyik életterület lett most hangsúlyos számodra?
6. Oszd meg egy tapasztalatodat arról, amikor megtapasztaltad Isten valóságos jelenlétének örömét és erejét szolgálat közben!

Végh Miklós, lelkipásztor