2025.04.13.

Olvasandó: Lukács 19, 28-40.

„Énekeljetek az ÚRnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! Mert nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az ÚR pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és ékesség van szentélyében. Népek törzsei! Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az ÚR dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek udvaraiba! Boruljatok le az ÚR előtt szent öltözetben, reszkess tőle, te egész föld! Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR!” Zsoltárok 96, 2-10.

 

Böjti sorozatunk utolsó állomásához érünk ma, böjt 6. vasárnapi, virágvasárnapi istentiszteletünkön és a heti beszélgetéseinkben. Engedd, hogy Isten átöleljen! – címmel arra a kérdésre kerestük a választ, hogy hogyan tapasztalhatjuk meg Isten valóságát, szeretetét életünkben azokon az eszközökön keresztül, amelyekkel Isten átölel, élő kapcsolatot tart velünk? Hogyan lesz mindez élő tapasztalattá számunkra? A négyküllős kerék képét és tematikáját vettük kölcsön Cseri Kálmántól.  Isten valóságának élő hittel megtapasztalásához szükséges, hogy Jézus Krisztust engedjem középre életemben. Ő a „kerék” középpontja tengelye. A megtérés azt jelenti, hogy életem középpontjába önmagam helyett Jézust engedem. Körülötte kezd forogni az életem, ő lesz az Úr. Ő pedig életem „futófelületével”, gyakorlati valóságával négy ”küllőn” keresztül kapcsolódik: 1. Az Igében Isten szól hozzám, 2. Az imádságban válaszolok neki, beszélgetek az én Urammal. 3. A testvérek közösségében megtapasztalom Jézus különleges erősítő, formáló jelenlétét. 4. Egész életemmel szolgálva őt átélem, hogy ő valóban velem van és vezet, mindent megad ahhoz a küldetéshez, amit ő bízott rám. Ma a sorozat záró részeként tulajdonképpen megint a szolgálatról lesz szó, a szolgálat egy különleges területéről: a szóbeli bizonyságtételről: mondd el másoknak, hogy mit tesz Isten az életedben!

 

Isten az egész életünk céljául azt adta, hogy vele szeretetközösségben élve őt dicsérjük és magasztaljuk, róla szóljon, őt hirdesse az életünk. (Heidelbergi Káté 6. kérdés-felelet), Nem csak a szavaink, hanem a tetteink, az ahogyan a dolgokhoz állunk, az egész lényünk őt hirdesse. A szolgálat – ahogyan arról legutóbb beszélgettünk – voltaképpen azt jelenti, hogy mindent, amit teszek, az Úrra tekintettel teszem, neki szolgálok, neki engedelmeskedem, és így az életem rá mutat, róla beszél, arról, hogy milyen az én Uram, aki mindezeket kéri tőlem. Az életünk, a tetteink hiteles bizonyságtétele rendkívül fontos: tetteink az Úrra mutassanak! Ma azonban mégis a szavakról lesz szó: a szóbeli bizonyságtételről.

 

Miért kell bizonyságot tennünk? Mert Jézus mondja, mert Jézus ezt a feladatot ránk bízza. Isten az ő népére, az ő gyermekeire bízza azt, hogy beszéljenek róla, mondják el azt, hogy kicsoda az Úr, hogy uralkodik, és hogy mi mindent tesz az életükben.

 

Miről kell bizonyságot tennünk? Arról, hogy Isten uralkodik! Jézus igehirdetésének legfontosabb üzenete az Isten országának, királyi uralmának eljövetele, és az, hogy hajtsunk térdet, fogadjuk el ezt az uralmat: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Márk 1, 15. Őbenne Isten népének Királya, a mindenség Királya jött el. Ez az üzenet rendkívül intenzíven, dramatizálva jelenik meg a virágvasárnapi bevonulásban. Mielőtt a Király elvettetik, szenved és meghal a népéért, a népének látnia kell, hogy nem akárki fog meghalni a kereszten, hanem a mindenség Királya! És az ünneplő tömegnek „át is jön” az üzenet, legalább is részben! Isten országa Királyaként fogadják Jézust, még ha nem is értik meg igazán, hogy ez mit jelent. Jézus pedig elfogadja a Királynak járó ünneplést, sőt, amikor a farizeusok rendre akarják utasíttatni vele tanítványait, hogy politikai botrány ne legyen, akkor azt válaszolja nekik, hogy most nem hallgathatnak a tanítványok, a királyi magasztalásnak most el kell hangoznia! Hirdetni kell, hogy eljött a Király, elközelített az Isten országa!   

Korábban ezzel az üzenettel küldi ki tanítványait is: „Mondjátok nekik: elközelített az Isten országa!” Lukács 10, 9. A feltámadás után is ezt a feladatot bízza követőire, ránk is: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön…” Máté 28, 18. Hirdetni kell, ezt kell hirdetni minden népnek!

A ma olvasott ószövetségi zsoltár ugyanerre a küldetésre, Isten dicsőséges uralmának hirdetésére szólít fel: „Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR!” Zsoltárok 96, 10.

 

Miért kell Isten dicsőséges uralmát hirdetni?

• Hirdetni kell, mert Isten uralma a legnagyobb örömhír! A 96. zsoltár tele van ujjongással, ahogyan sok más zsoltár is. „Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld!” Zsoltárok 97, 1. Ujjongjon a föld! Az Isten uralma nagyon jó! Isten uralma az életet és a szeretetet védi, állítja helyre. Ahol Isten uralma megvalósul, ott visszaszorítja a halált, az önzést, a bűnt. Isten uralma helyre állítja azt a jót, amit ő eredetileg teremtett. Isten uralma azt jelenti, hogy ő gondoskodik rólunk, az élet útján vezet bennünket, megbocsát, megújít átformál. Az ő uralma azt jelenti, hogy szeretetétől nem választhatja el az övéit semmi, kezéből nem ragadhatja ki senki! A jó uralkodik, az élet biztonságban van, a szeretet érvényesül és átjár mindent.
• Hirdetni kell, mert Isten országa tény. Nincs kérdés: uralkodik az Úr! Csak ebben a világkorszakban, amiben élünk Isten uralma rejtett tény. Figyelmen kívül lehet hagyni. Ennek ellenére mégis ez a valóság. Isten kétségtelenül kézben tart mindent, és a történet végén az ő uralma nyilvánvalóvá lesz. Végül mindenkinek térdet kell majd hajtania előtte: „Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Filippi 2, 10- 11. Még a Sátán is kénytelen elismerni, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
• Hirdetni kell, mert Isten országa meghívás is. Azértlehet ma még figyelmen kívül hagyni, hogy Jézus Krisztus Úr, mert Isten nem erőszakkal leigázottakat, hanem Lélekben és igazságban imádókat keres magának, akik felismerték az ő szeretetét, és akiket ez a szeretet igázott le, és a szívüket adják oda neki. Éppen ezért az Isten országa mindig meghívás, hogy aki még nem fogadta el Isten uralmát, az jöjjön, fogadja el, és legyen Isten országának polgára: lázadóból Isten gyermeke, elveszettből megtalált, a kárhozatból találjon üdvösségre, örök életre! Jézus most gyűjt népet magának. Életmentés folyik… Istennek fontos, hogy az ő dicsősége terjedjen, mert az ő dicsősége a menedék, az élet mindannyiunknak. Istennek fontos, hogy mások is hírt halljanak róla és hozzá találjanak. Ahogyan egy mentőcsónak kapitánya nem szerénykedik, hanem reflektorral világítva, és kiáltva hívja fel magára a figyelmet, hogy a fuldokló hajótöröttek hozzá találjanak, így bízza ránk Isten, hogy hirdessük az ő dicsőségét, uralmát, azt, hogy Jézus Krisztus az élet, a menedék!

 

Mindez azt jelenti, hogy ha te már ismered őt, akkor te is a hírnöke vagy. Ezt a küldetést Jézus nem csak néhányakra, hanem minden tanítványára bízza! Beszélj róla! „Hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg (ige)hirdető nélkül?” Róma 10, 14. Ki mondaná el a jó hírt, ha nem az, aki tud róla? Ki ajánlaná az Urat, ha nem az, aki ismeri? A tanítványoknak beszélniük kell róla. Ha a tanítványok hallgatnak, a köveknek kell kiáltani?! Ki fog beszélni róla, ha mi nem beszélünk, nem hirdetjük? Tanítványnak lenni küldetést jelent. Fontos feladatot bízott rád az ÚR.

 

Konkrétan mi ez a feladat?

Sokszor azért hallgatunk, mert megijedünk a feladattól, úgy gondoljuk ez olyasvalami, amire nem vagyunk képesek, mert a bizonyságtétel az olyasvalami, mihez legalább 6 év teológia és 10 év lelkipásztori gyakorlat kell. Tisztázzuk hát, hogy mi a feladat! Mennybenetele előtt ezt mondja Jézus a tanítványainak: „Tanúim lesztek.” Apostolok cselekedetei 1, 8.  Mit tesz egy tanú? Elmondja, amit látott, hallott, tapasztalt, átélt. Tehát nem teológiai nagyelőadásokat kell tartanod az élet nagy kérdéseiről, hanem egyszerűen elmondani, hogy mit tesz a te életedben Isten, kinek ismerted meg te őt. Értsük jól! Jó, ha egyre mélyebben ismered, tanulmányozod az igét, és egyre felkészültebben tudsz válaszolni nehéz kérdésekre is, de nem ez elsőrenden a feladat! Vigyázzunk, mert sokszor azért nem tesszük a feladatunkat, mert túlgondoljuk, túl nagy dolgot akarunk tenni!

Mi tehát az elsődleges feladat? Végtelenül egyszerű! Beszélj arról, hogy mit tett veled, mit mondott neked, hogyan segített rajtad az Úr! „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled, és hogyan könyörült meg rajtad.” Márk 5, 19.

János evangéliumában olvasunk egy ilyen tanúról, aki vakon született, és miután Jézus megnyitotta a szemét, a hittudósok körülveszik, faggatják, teológiai vitát kezdenek körülötte, ő pedig ezt mondja nekik: amiről ti beszéltek nem is egészen értem; én csak „egyet tudok: bár vak voltam, most látok”, és Jézus nyitotta meg a szememet (János 9, 25).

El tudod mesélni azt, ami történt veled? Tudsz beszélni arról, akit ismersz? Innen nézve olyan egyszerű a feladat. Az eredmény nem a te dolgod, azt a Lélekre bízhatod.

 

Persze kardinális kérdés: történt veled valami? Ismered őt, az ő valóságát? Megtapasztaltad már az életedben? Vagy csak másoktól hallottad és csak azt mondanád tovább, amit mások mondtak róla? Amikor valóban odafordul az életed Istenhez, és a Szentlélek belép az életedbe, onnantól vannak saját tapasztalataid! Üzenetek, amelyeket személyesen átvettem tőle, saját történetem az élő Istennel. Tisztázni kell ezt a kérdést! Vele vagy? Tanítvány vagy? Valóság számodra?

 

Mert ha igen, akkor olyan sok mindenről beszélhetsz! Fontos, hogy amikor lehetőséged van Jézus megváltásáról beszélj, hogy hogyan érte az el a te életedet, hogyan élted át, miből szabadított meg, és hogyan formálja az életedet. Fontos, hogy másokat is meghívj, hogy fogadják el a kegyelmet. De nem csak a megtérésed történetéről beszélhetsz, hanem beszélhetsz az Isten mindennapi csodáiról az életedben. „Hirdessétek szabadítását minden nap!” Ez nem azt jelenti, hogy minden nap csak ugyanazt az egy dolgot mondd el újra meg újra, hanem azt, hogy Istennel járva minden nap történik veled olyan, amit Istennel élsz át, tulajdonképpen az egész életedet az Istennel éled át. Ha Jézussal jársz, ha az élő Istenben hiszel, akkor az ő valóságának, uralkodásának élő bizonyítéka vagy: veled van a mindennapokban, felfedezheted jelenlétének jeleit, ajándékait, segítségét, ő beszél hozzád az Igéből, meghallgatja az imádságodat és válaszol rá, még akkor is, ha nem minden imádra azt válaszolja, hogy igen, hanem van olyan is, amikor nemet mond. Erről is lehet beszélni! Valamit nagyon kértem, valamire nagyon vágytam, és Isten azt válaszolta nekem, hogy nem. Ez is Isten valóságáról beszél. Pál apostol is elmondja egy ilyen megtapasztalását (2Korinthus 12, 1-10.) Arról beszél, hogy háromszor is kérte, hogy Isten vegyen el valamit az életéből, amit ő nehezen hordoz, ami őt akadályozza, és Isten azt válaszolta neki: nem, én valami jobbat tudok számodra. „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2Korinthus 12, 9. Nem tudnánk erről az egészről, ha ezt Pál nem mondja tovább! Milyen jó, hogy Pál apostol nem tartotta meg magának ezt a tapasztalatát, és beszélt erről a beszélgetéséről Istennel. Micsoda bátorítás számunkra, amikor egy imakérésünkre Isten nemet mond, hogy ez megtörtént Pállal is, és ez nem Isten szeretetlenségének vagy nemtörődömségének a jele, hanem annak, hogy ő jobbat készített annál, amit mi kigondoltunk, még akkor is, ha nem tudjuk elképzelni, hogy az hogyan lesz jobb…

 

Milyen jó így látni az életünket. Istennel járok és minden nap vannak tapasztalatim vele. Nem tökéleted hívőnek kell lennünk, hanem arról kell bizonyságot tennünk, hogy hogyan van jelen az életünkben az Úr. Ennek kell látszania az életünkön és erről szabad beszélnünk.

 

Miért kell erről beszélni? Azért, mert ha mindez valóság az életedben, az neked jó. Ha megszólít téged az ő igéjében, erőt ad, vezet, bátorít, az neked jó. Ha imádságban kéred Istent, átveszed az ő ajándékait és megköszönöd neki azokat, az neked jó. De nem épít másokat. Isten azért mondja, hogy mond el, beszélj arról, amit te átélsz Istennel, hogy az ne csak neked legyen jó, hanem másokat is építsen! Így másoknak is áldás lesz, reménység, erősítés, útmutatás az, amit Isten veled tett. Az egész Szentírás tulajdonképpen ilyen tanúságtétel: Isten Lelke által ihletett, Isten jelenlétében élő emberek az életükben megtapasztalták Isten valóságát, és elmondták, leírták azt, amit Istenből megtapasztaltak. Nem tartották meg maguknak, hanem tovább adták. Mi pedig rajtuk keresztül hallunk az Úrról. Ahogyan például Noé és családja, akik túlélték a világkatasztrófát. Kiszálltak a bárkából, áldozatot mutattak be az őket megmentő Istennek, hálát adtak. De nem álltak meg itt, hanem elmondták az utódaiknak, és így mi is tudunk róla, és ezen a történeten keresztül mi is megismerhetjük Istent! Ezért kell beszélned arról, amit Isten tesz az életedben, hogy az másoknak is áldás legyen!

 

Nem dicsekvés ez? Nem. Nem magadról beszélsz, hanem róla! Ha a bizonyságtétel számodra azt jelenti, hogy magadat fényezed, a saját hitedet, jóságodat, erődet, bölcsességedet, hívőségedet emeled ki, ha mindig csak a győzelmeidről beszélsz és a vereségeidet gondosan elhallgatod, akkor súlyosan félre értetted a feladatot! Isten valóságáról beszélni éppen azt jelenti, hogy engedem látni az én gyengeségemet, amiben az Úr gondoskodott rólam, megbocsátott nekem, vezetett engem, felemelt, adott olyasmit, ami nem én vagyok, hanem ő, nem az én lehetőségem volt, hanem az övé. Ezzel rá mutatok. Nem dicsekvés önmagamról,  

 

Isten uralmát ebben a korszakban figyelmen kívül lehet hagyni. Lehet úgy élni, mintha nem lenne Isten. Ma különösen is fontos szolgálat ez. Egy olyan világban élünk, melyik nem számol Istennel a mindennapokban. Szekuláris. Az emberek csak a horizontális, vízszintes síkot veszik komolyan az életükben. Sokan nem is tudnak a vertikális, a függőleges síkról. Nem számolnak Istennel. Emberek tömegei élnek úgy melletted, hogy nem tudnak Istenről, vagy azt hiszik, hogy csak vallásos elmélet, de gyakorlatilag nincs hatása az életünkre. Olyan emberek, akikkel kapcsolatban vagy, akikkel nap, mint nap beszélgetsz. Ha te vertikális életet élsz, kapcsolatban vagy Istennel és természetes és hiteles módon tudsz beszélni erről a vertikális síkról, arról, amit Isten tesz az életedben, az nagyon nagy szolgálat! Elgondolkoztat, egy másik szemszögből világít rá az életre, meghív másokat is arra, hogy kezdjenek el kérdéseket feltenni, keresni az Isten valóságát.

 

Nagyon nagy ereje van az egyszerű, hiteles, őszinte bizonyságtételnek: megérint, hogy hozzám hasonló hétköznapi emberek, hétköznapi életében valósággal jelen van és cselekszik Isten. Az igehirdetés és bizonyságtétel kiegészítik egymást. A bizonyságtétel közel hozza az életünk gyakorlati valóságához az ige üzenetét.

 

Ehhez nem kell külön alkalomra várni, nem kell erőltetetten bizonyságot tenni. Ha az Istennel valóságos kapcsolatban élünk, és ezt nem hallgatjuk el, akkor a mindennapi beszélgetéseinkben, amikor a mindennapi dolgainkról, témáinkról beszélünk, egyszerűen máshogyan beszélünk, mert máshogyan látjuk az életet, mert látjuk Isten cselekedeteit, halljuk a szavát, beszélgetünk vele… Egyszerűen bizonyságtétel lesz, ha nem hallgatjuk el Isten jelenlétét az életünkben.

 

Nem szenteskedésről, kegyeskedő beszédmódról van szó! Őszintén, hitelesen. Csak azt mond, amit valóban átélsz, ami valósággal jelen van az életedben. Ne told túl, ne gondold túl, ne arról beszélj, ami szerinted meggyőző. A megjátszás átjön és az taszító! Csak természetesen. Egyszerűen. Ha egy jó dolgot elmesélve nem azt mondod, hogy szerencsére, hanem azt, hogy hála Istennek, már elindultál. És ha rákérdeznek elmondhatod, hogy rajtad tényleg Isten segített, még ha eszközökön keresztül is. Arról, ami valóság számodra, miért hallgatnál csak mert a többiek nem hiszik?   

 

Fontos, hogy a testvéri közösségben is osszuk meg azt, amit Isten cselekedett az életünkben. Erről egy másik zsoltár beszél: „Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet előtt.” Zsoltárok 40, 11. A testvéreidet is megerősíted a bizonyságtétellel. De ne csak a hívők között! Tanúskodj Uradról azok között is, akik még nem ismerik.

 

Isten megtisztel és felemel bennünket ezzel a szolgálattal. Ha keresed azt, hogy mivel szolgálhatod őt, lásd meg: ezt a szolgálatot rád bízta az Úr, ezzel megbízott. Felhatalmazott rá. Amikor beszélgetsz, tanúskodj róla. Nagyon nagy szolgálatot teszel vele! Teszed-e? Leszel-e a hírnöke?

 

Ezen keresztül is átölel Isten. Aki már bizonyságot tett, őszintén megosztotta azt, amit Isten tett vele, az tudja, hogy a bizonyságtétel, amikor elmondom azt, amit Istenből megtapasztaltam visszahat és erősíti a hitemet! Akár a megtérésemet mondom el, akár a mindennapi vezetéséről, neveléséről, segítségéről beszélek, vagy a kisebb csodáiról az életemben, az engem is megerősít. „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” Példabeszédek 11, 25. Aki mást az Istenbe vetett bizalomra hív meg, az maga is az Istenbe vetett bizalomban erősödik meg. Mert a bizonyságtételünk sem horizontálisan, vízszintesen működik, mintha csak ember beszélgetne az emberrel, hanem az Úr Jézus megígéri, hogy olyankor ott van veled a Szentlélek, és megerősít, ő ad neked szavakat, és így is Isten valóságos jelenlétét tapasztalod meg.

 

Indulj tovább erre a küldetésre. Kérd hozzá Isten segítségét. Természetesen és őszintén beszélj arról, hogy mit tesz életedben Isten. Engedd, hogy Isten használjon így eszközéül és átöleljen ezen keresztül is téged!  

 

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, amit személyesen megértettél most a bizonyságtétellel kapcsolatban?
2. Mi az, ami nehézséget, akadályt jelent számodra abban, hogy ezt a küldetést végezd?
3. Ossz meg valamit egyszerű hétköznapi szavakkal a csoportban abból, amit Isten jelenlétéből tapasztaltál, amit ő tett az utóbbi időben életedben (lehet ez akár egy apróság is)!

 

Végh Miklós, lelkipásztor