2025.05.11.

„A testvérszeretet megtapasztalása és gyakorlása a közösségben.”

(Szentlélek és lelki család – 2.)

– Szolnok, 2025. május 11. –

 

Olvasandó: Róma 8, 28-30. Efezus 4, 17-32. 5, 1-2.

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” 1Péter 1, 22-25.

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Efezus 4, 32. 5, 1-2.

 

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. A Szentlélek közösségteremtő Lélek: összeköti Isten gyermekeit egymással, közösségbe hív, és a közösségen keresztül munkálkodik a hívő ember életében. Pünkösdre készülve most a következő vasárnapi igehirdetésekben és a szerda esti és csütörtök reggeli bibliakörök beszélgetéseiben erre a kérdésre fogunk figyelni: hogyan használja a Szentlélek a testvéri közösséget az életünkben? Pozitívan fogalmazva: milyen áldásokat ad a Lélek, ha közösségben vagy? Negatív oldalról feltéve ugyanezt a kérdést: mi az, amiből kimaradsz, ha kimaradsz a közösségből?

 

A mai igehirdetés témája: A gyülekezet az őszinte szeretet megtapasztalásának és gyakorlásának helye számunkra.

 

Isten „álma”, amikor a gyülekezetre gondol az, hogy ez szeretetközösség legyen. Isten akarata az, hogy az ő családjában az egymás iránti szeretet legyen a családi szabály, a családi minta. Erre a Családfő adja a mintát. „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Efezus 5, 1-2. „Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” János 13, 34. Isten akarata, hogy az ő családjában az ő szeretete legyen a családi szabály. Az ő szeretete, az agapé, ahogyan az Újszövetség eredeti nyelve mondja.

 

Ez rögtön kijelöli a szeretet tartalmát, mértékét, azt, hogy hogyan értsük a szeretetet. Sok mindenre gondolhatunk, amikor kimondjuk azt a szót: szeretet. Az ókori görög nyelv többféle szót is használt a szeretet kifejezésére. Azt a szót, amit a Biblia itt használ – agapé – nem használták az akkori világi, hétköznapi nyelvben. Egész egyszerűen azért, mert ez nem létezik a mi világunkban. Agapé. Az oka nem benned van, hanem abban, aki szeret téged. Nem azért, mert szüksége van rád, nem azért, mert szimpatikus vagy, hanem mert szeretni akar. Ezért nem addig tart ki melletted, amíg szüksége van rád, nem addig, amíg szimpatikus vagy, hanem mindvégig örökké, szeret, mert így döntött, és ehhez ragaszkodik. Nem azért, mert enélkül nem tud élni, hanem azért, mert te nem tudsz e nélkül élni!

Amikor ezt írja Pál apostol: „Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként”, akkor nem kevesebbről beszél, mint hogy az Isten szeretete a végsőkig elment értünk, akik nélküle elveszettek vagyunk. Jézus Krisztus eljött ebbe a világba, hogy megkeressen bennünket, akik amiatt vagyunk elveszettek, hogy az életünk középpontját, alapját mindenféle másban keressük, nem a vele való kapcsolatban. Nem neki volt szüksége ránk, hanem minekünk őrá, mégis ő jött utánunk. Nem adta fel. Vállalta az értetlenséget, elutasítottságot, gúnyt, szenvedést és a kereszthalált érted. Nem fogyott el, nem múlt el, nem mondta, hogy elegem van belőled! A mi szeretetlenségünk következményét hordozta el helyettünk. Amit mi érdemeltünk, azt ő fizette meg: minden fogyatkozásunkat, minden hiányunkat. Végül kimondta: Elvégeztetett! Vagyis tökéletesen be van töltve, teljesítve van! Ez a szeretet hűséges, haza vár, nem fogy el. Van bocsánat. Igénybe lehet venni, újat lehet vele kezdeni! Lehet hozzá tartozni örökké. Mert feltámadt, legyőzte a halált. A szeretet nem fogy el, nem múlik el soha, megtartja övéit örökké! Ő az örök menedék. Isten így szeret bennünket. Nem azért, mert szimpatikusak vagyunk neki, vagy valami haszna lenne belőlünk, nélkülünk kevesebb lenne vagy ilyesmi, hanem azért, mert nekünk szükségünk van rá, és ő így döntött. Ez az agapé: „Képmutatás nélkül” – őszinte, „tiszta szívből” – érdek nélkül való, „kitartó” – hozzád hűségesen ragaszkodó szeretet. 

 

Ennek a feltétel nélküli szeretetnek a megtapasztalására van mindannyiunknak szüksége. Az elfogadottság, értékesség tudatára, megélésére. Ez az, amit a szeretet jelent nekünk. Isten minden kétséget kizáróan ezzel a szeretettel szeret bennünket.

 

És ez a minta – „ahogyan a Krisztus is szeretett minket.” Azt szeretné, hogy ebből valamit megtapasztaljunk egy emberi közösségen, a gyülekezeten keresztül is a testvéreink között. Ez egy nagyon nagy ajándék, és egy nagyon nagy kihívás.

 

Ebben a világban, amelyik mindannyiunkat a teljesítményünk alapján értékel – fogad el vagy utasít el – Isten akarata szerint létezik egy lelki család, ahol nem a teljesítményed alapján van helyed, hanem az ő szeretete alapján, az alapján, amit Krisztus ebből a szeretetből érted tett. Nem mindegy, hogy milyen vagy, hogyan viselkedsz, de akármilyen is vagy, ide tartozol, ez nem kérdés!

 

Jézus tékozló fiúról szóló példázata tárja elénk Isten szívét. Arról beszél ez a példázat, hogy te öntörvényűséged, konokságod, keserűséged kizárhat téged az Atyával való közösségből örökre is, ha ragaszkodsz ehhez, de az Atya nem tagad ki a családból. Amikor a disznók vályúja mellől hazatérsz, ölelő karral, megbocsátó szeretettel fogad és ünnepséget rendez. „Ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott…” Lukács 15, 24.

Isten azt akarja, hogy a családja ez a hely legyen, ahol a hazatérő tékozló fiú és azok a tékozló fiak, akik már hazatértek és minden nap otthon élnek ezt a szeretetet tapasztalják, ebben élnek. Agapé. Nem azért, amit teljesítettem, ahogyan viselkedek, amit adok, és nem addig, amíg teljesítek, viselkedek és adok, hanem szeretnek, mert ide tartozom. Ha teljesíteni tudok, és ha nem, ha jól viselkedek, és ha elrontom – lehet, hogy „kapok a fejemre”, nem hagyják jóvá a negatív viselkedésemet, Istennek vannak nevelő eszközei a gyülekezetben, ahogyan a családban is, erről legközelebb lesz szó – de az nem kérdés, hogy Jézus Krisztusban Isten gyermeke vagyok, testvér vagyok, és nem ellenség…

 

Az otthonunk, a legszorosabb szeretetkapcsolataink azok, ahol önmagunk lehetünk. „Képmutatás nélküli”, vagyis őszinte a szeretet. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy ami a szívemen az a számon, megmondom és mindenkinek a véleményemet… Az őszinteség elsősorban azt jelenti, hogy meg merem mutatni magamat, kiönteni a szívemet (Zsolt 62.), letenni az álarcaimat, a jó ember, az egészséges ember image-ét, és engedem látni a fájó pontokat, a sérüléseket, a gyenge pontokat is. Ez az őszinte szeretet. És az életünk gyógyulása csak ebben a légkörben történik meg. Jézus azt mondja, hogy ő úgy jött, mint orvos, és vele az találkozik lelkileg, aki őszintén megmutatja a lelke állapotát (Márk 2, 17.) Jézus pedig a közösségben jelenik meg, a közösségben találkozhatunk vele (Máté 18,20.) Az őszinte közösségbe őszinte szívvel bekapcsolódva tapasztaljuk meg életünk gyógyulását, ahogyan erre a gyógyuló szenvedélybetegek csoportjai adnak pozitív mintát nekünk. Nincs gyógyulás addig, amíg egy őszinte közösségre nem talál az ember, ahol ki lehet mondani azt, hogy mi van vele, és ott van a többiek, akik ugyanezzel az őszinteséggel megnyílnak.     

Ez csak is az őszinte szeretet-bizalom légkörben lehetséges. Amikor kezdem megtapasztalni a másik részéről is az őszinteséget, az érdeknélküliséget és a ragaszkodást.  

 

Hála Istennek, ha valamit ebből már megtapasztalhatunk. Szükségünk van erre, és ennek megtapasztalására hozta létre Isten az ő gyermekeinek közösségét. A gyülekezet küldetése nem kevesebb, mint ilyen közösséggé lenni. Ez Isten álma, amikor ő kimondja, hogy gyülekezet, hogy testvéri közösség.

 

Erre van szükségünk, és ezt kell gyakorolnunk egy életen át. Mert érezzük, hogy éppen ennek vagyunk a leginkább híjával a gyülekezetben is, ugyanis az életünk legnagyobb hiánya, tragédiája éppen a szeretethiány. Isten gyógyító szeretete a szeretet gyógyító munkáját végzi életünkben.

 

Szerető Atyánk gyermekeiként azt a szeretetet kell gyakorolnunk, amely annyira hiányzik belőlünk, és ennek Isten által adott gyakorlóterepe a gyülekezet, ahol gyakorolhatunk testvéreink között.

 

„Tisztítsátok meg lelketeket!” – Mit jelent ez? Azt, hogy nem vagyunk ilyenek! Változnunk kell! Tisztulnunk kell abból, ami akadály. Gyógyulnunk kell az önzésből. Meg kell töltekeznie vitaminhiányos lelkünknek az egészséges szeretettel. Ez itt történik. Itt gyakoroljuk azzal, ahogyan egymással kapcsolatban vagyunk.

 

Isten terve az életeddel nem annyi, hogy te adj valamit másoknak, hanem az, hogy formálódj valamilyenné. Amikor ő szeretetre hív, akkor erre a formálódásra hív. A szeretet nem teljesítmény, hanem átalakulás. Nem vagyunk ilyenek, ezért át kell formálódnunk. Isten munkája rajtad folyik, és ennek hatását tapasztalják a többiek. A gyülekezet műhelymunka, ahol a munkadarab te vagy, gyakorlati oktatás, ahol a gyakornok te vagy. Neked kell valamivé válnod. Krisztus arcára formál bennünket! „…hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez…” Róma 8, 29. Azt a szeretetet akarja kiformálni rajtunk, amelyik a Krisztus szeretete, „ahogyan a Krisztus is szeretett minket.” Ettől még nagyon messze vagyunk, úgyhogy van még rajtunk munkája Istennek! Ezért vagyunk itt. Nem csak az istentiszteleten, hanem beszélgetésekben, közös időtöltésben, közös szolgálatokban folyik ez a formálás a szeretetre.    

 

Ez a cél. Ha feladod, akkor a „tanulmányaidat” adod fel! Sokan vagyunk, akiknek nehezen megy a fegyelmezett tanulás. Amihez tehetségünk van, ami magától a fejünkbe megy, vagy magától megy nekünk, azt szívesen gyakoroljuk, de vannak nehéz területek, és előbb utóbb még a tehetséges területeken is találkozunk azzal, hogy erőfeszítés nélkül nincs továbblépés; ez már nehéz. Ez minden tanulási folyamattal kapcsolatban igaz. És az életünk nagy gyakorlásával a szeretettel kapcsolatban is.

„Kitartóan.” A kérdés, hogy mit teszünk, amikor a nehézséggel találkozunk a tanulás során, a szeret gyakorlás során? Nagy kísértés, hogy valahogyan megpróbáljuk kikerülni. Megalkuszunk, másra toljuk a felelősséget: miért nem szeret ő engem?! Ebben sajnos nagyon jók vagyunk. Így azonban nem fogunk Isten akarata szerint fejlődni, és gyülekezetünk soha nem lesz az a hely, amit szeretnénk, és még inkább, amit Isten szeretne. A kikerülő kérdés gyakran elhangzik: „Miért nincs ilyen szeretet a gyülekezetünkben?” – Isten igéjének válasza: Neked kell így szeretned. Te vagy a gyülekezet. Mindenki a maga részét tudja gyakorolni. A gyülekezet olyan, amilyenek mi vagyunk. Olyan, amilyen te vagy. A gyülekezet szeretete, vagy szeretetlensége annak gyümölcse lesz, hogy mennyire vagyunk készséges, engedelmes tanulók Isten szeretet-iskolájában!

 

Figyeljünk csak, hogyan beszél a leckéről ez az ige!

„Az igazság iránti engedelmességgel” tisztítsátok meg magatokat a testvérszeretetre. Azt jelenti ez, hogy nem megy magától, nem érzés, nem szimpátia alapó szeretet, nem csak azokkal kapcsolatban kell gyakorolnom, akiket könnyű szeretnem. Mindegyikünknek vannak olyan kapcsolataink, ahol könnyű szeretnünk. Hamis azonban azzal nyugtatnunk magunkat, hogy vannak, akikkel jóban vagyok, tehát én gyakorlom a szeretetet.  Ne nyugodj meg! Nem az az igazi agapé, ami magától megy… Jézus ezt mondja a hegyi beszédben: a pogányok és a vámszedők is szeretik azokat, akik szimpatikusak nekik, akik pozitívan viszonyulnak hozzájuk, ez még nem szeretet, ez még önzés. (Máté 5, 46-47.) Az igazság iránti engedelmesség az, hogy gyakorlod a szeretetet a gyülekezetben azok felé a testvéreid felé, akik felé nehéz. Küzdj érte, Isten erejét kérve! Szeresd azokat a testvéreidet is, akiket könnyű, meg azokat is, akiket nehéz. Engedelmeskedj ezzel az igazságnak, vagyis tedd ezt, mert Isten ezt mondja, fúggetlenül attól, hogy mit érzel.  

 

„Képmutatás nélkül”, őszintén – valóban megismerve a testvéreimet, és engedve, hogy engem is valóság szerint ismerjenek

„Tiszta szívből” – vagyis érdek és hátsó szándék nélkül. Nem csak akkor és addig, amikor és ameddig nekem jó. Nem csak a szimpatikusokat, akiket jól esik.

„Kitartóan” – vagyis ragaszkodva egymáshoz a nehézségek ellenére is, hordozva egymás terhét, gyakorolva a megbocsátást.

 

Ez a fajta kitartó ragaszkodás, szeretet bűnös emberek közösségében csak a megbocsátás isteni gyógyszerét gyakorolva működik. Egymás lábára lépő emberek vagyunk. A gyülekezet nem a hibátlan szentek közössége, bármennyire is szeretnénk ezt gondolni, és ezt a képes sugározni magunkkal kapcsolatban, hanem a bűnös emberek, a kegyelembe fogadott és kegyelemből élő bűnösök közössége. Isten itt gyakoroltatja velünk a megbocsátást. A kitartás azt jelenti, hogy a törés, a bántás után kész vagyok újat kezdeni veled. Az emberi megoldásunk képtelen kezelni a bűnt: benned csalódtam, újat kezdek mással. Aztán, amikor vele is elakadunk, akkor majd megint mással…  Istennek azonban van megoldása a bűnre: a bocsánat. Ez azt jelenti: kész vagyok újat kezdeni veled. A kitartó szeretet azt jelenti, hogy mindennél jobban ragaszkodom hozzád – Krisztusért! – még a sérelmemnél is jobban.

 

Képmutatás nélküli, őszinte és kitartó ragaszkodás a megbocsátást gyakorolva. Ehhez a fájdalomról is meg kell tanulnunk beszélni egymással – a magamban tartott fájdalom távol tart a másiktól (lehet, hogy nem mondok neki vagy teszek vele csúnyát, de ha fájdalmat őrzök magamban iránta, akkor nem szabad a lelkem iránta, tehát nem szeretem, távol maradok tőle.) Kimondani azt, ami nem jó, de nem szakítani, hanem bocsánatot kérni és adni. Ez az igazán kitartó szeretet útja, ami mindennél jobban összekovácsol. Ezt teszi velünk Isten. Ezt kell nekünk is gyakorolnunk, mert ez megy nekünk a legkevésbé. Sajnos sokszor nem mondjuk ki, csak őrizgetjük magunkban, és megüli a kapcsolatainkat. Vagy kimondjuk, csak nem annak, akit illet, hanem valaki másnak. Vagy kimondjuk, annak, akit illet, de akkor már robban, rombol, és szakad a kapcsolat. Ez az, amire mi vagyunk képesek. Isten Krisztusban azt mondja: gyermekeim és tudok jobbat. Én ismerem a gyógyulás útját. Gyertek, tanulgassunk járni rajta…

 

Agapé. Képmutatás nélküli testvérszeretet tiszta szívből és kitartóan. Talán benned is ott van, ha megértetted az eddigieket, hogy én erre nem vagyok képes. Még akkor sem, ha Krisztus példát adott rá.

 

Az evangélium, az örömhír az, hogy a keresztyén élet nem az, amire te vagy én képesek vagyunk. Mi a keresztyén élet tekintetében olyanok vagyunk, mint az abszolút botfülű, tehetségtelen tanulók a zeneiskolában: ha vért izzadunk, akkor is fals lesz. Ezért beszél az ige újjászületésről! „Mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” Ezért van szükség az újjászületésre! Ha a Szentlélek belépett az életedbe, számíthatsz az ő erejére! Harcolhatsz úgy, hogy nem a saját erődre alapozol. Uram, nekem nem megy. Megint elrontottam. Add a te Lelked erejét, szeress te énbennem!

Akik a Krisztus útján járnak tapasztalják. Vannak helyzetek, amikor nem azt történik, amire én képes lennék. Vannak helyzetek, amikor világosan tudom, hogy ez nem én voltam. Én nem tudtam volna szeretettel szólni, adni, elhallgatni, megbocsátani. Ez az Szentlélek munkája volt bennem. És persze vannak helyeztek, amikor magamat adom… Amikor elrontom, már megint. Szükségem van Isten kegyelmére és erejére minden nap. Vele kezdem újra, és az ő szeretetében formálódom a testvéri közösségben minden nap. Jézus ma téged is erre hív! Adod a szívedet neki? Felismered és megvallod a képtelenségedet? Kéred az ő erejét? Indulsz arra, amerre indít vele?          

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Hogyan tapasztaltad meg az őszinteség gyógyító erejét életedben? Milyen akadálya lehet benned annak, hogy őszintén megmutasd nehézségeidet, gyenge pontjaidat is a testvéri közösségben? Hogyan tudod ezt legyőzni?
2. Isten akarata az, hogy ne csak a szimpatikus, de a számodra nehezen szerethető embereket is szeresd a gyülekezetben. Mi az, ami számodra nehezen szerethetővé tesz valakit, amit nehéz elfogadnod egy emberben? Mit fogsz tenni, hogy az „igazság iránti engedelmességgel” gyakorold a testvérszeretetet személyválogatás nélkül?
3. Milyen fogyatkozást, elakadást látsz magadban a megbocsátás gyakorlásának tekintetében? Mit szeretnél tenni a változás érdekében?

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor