2025.06.01.

„A közösség megtartó ereje”

(Szentlélek és lelki család – 5.)

– Konfirmációi istentisztelet – Szolnok, 2025. május 18. –

 

Olvasandó: 1Korinthus 10, 12-13.

„Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk… Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” Zsidók 3, 12-14. 10, 24-25.

 

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. A Szentlélek közösségteremtő Lélek: összeköti Isten gyermekeit egymással, közösségbe hív, és a közösségen keresztül munkálkodik a hívő ember életében. Pünkösdre készülve a vasárnapi igehirdetésekben és a szerda esti és csütörtök reggeli bibliakörök beszélgetéseiben erre a kérdésre figyelünk: hogyan használja a Szentlélek a testvéri közösséget az életünkben? Pozitívan fogalmazva: milyen áldásokat ad a Lélek, ha közösségben vagy? Negatív oldalról feltéve ugyanezt a kérdést: mi az, amiből kimaradsz, ha kimaradsz a közösségből? Erre a kérdésre keresünk választ most a konfirmációi istentiszteleten is.  

 

Miért járunk gyülekezetbe? Mert Isten kapcsolatra alkotta az életünket. Az ember életcélját így fogalmazza meg a Heidelbergi Káté: Istennel élni, örökké boldogan, szeretetközösségben mint Atyával a gyermekei (6. kérdés-felelet). Ha pedig Atyánkkal együtt vagyunk, vannak testvéreink is, akikkel együtt vagyunk. Így alkotta meg Isten az életünket, erre alkotta meg a gyülekezetet. A gyülekezet Isten alkotása, nem emberi szerveződés. „Isten Fia… Szentlelke és Igéje által magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe.” (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet). Isten nem alkot semmit cél és értelem nélkül. Olyan ajándékot nem ad, ami nélkül egyébként jól elvagyunk. Tehát a gyülekezetet azért adta Isten, mert ő úgy látta, hogy szükségünk van rá.

 

A fentiek szerint a gyülekezet élete és a mi gyülekezethez tartozásunk tehát nem arról szól, hogy miben érezzük jól magam, hanem arról, hogy Isten szerint mire van szükségünk! Nem azért járok gyülekezetbe, mert ezzel megfelelek egy elvárásnak, teljesítek valamilyen mércét, hanem mert alapvető szükségem van rá az életemhez, az Isten szerinti küldetésemhez! Nem azért járok gyülekezetbe, hogy ott jól érezzem magam, mint ahogy orvoshoz sem azért járok, hanem azért, mert szükségem van rá. Nem azért, hogy különleges elkötelezettségemet megmutassam, hanem azért, mert szükségem van rá. Nem azért, mert kedvem van hozzá, hanem azért, mert szükségem van rá. Nem azért, hogy másoknak példát mutassak, hanem azért, mert szükségem van rá. Szükségem van a gyülekezetre – nem azért, hogy jól képzett, elsőosztályú hívő legyek, hanem – a túléléshez!

 

Ahhoz ugyanis, hogy „túléljünk”, üdvözüljünk, célba érjünk, végig kell küzdenünk az életet nem feladva a harcot. És ehhez a kitartáshoz, hitben megmaradáshoz, szükségünk van a többiekre. Erre az üzenetre figyeljünk ma és ezt vegyük komolyan!

 

1. Isten elhívása, a hit nem rövid, hanem hosszú távra szól. A feladat nem a jó kezdés, hanem: „ha a bizalmat mindvégig szilárdan megtartjuk.” Jézus mondja: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Máté 24, 13.

 

Ez az üzenet egyszerre bátorítás és figyelmeztetés is.

Bátorítás. Isten terve nem rövid, hanem hosszú távra szól veled. Ő egész földi életedre és azon is túl számol veled. Örök terve van veled. Ezért zárul így a Heidelbergi Káté Anyaszentegyházról szóló hitvallása: „Ennek a kiválasztott gyülekezetnek én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.” (54. kérdés-felelet). Isten hűséges. Ő nem adja fel veled kapcsolatban. Ő kitart melletted. Ő nem fordul el tőled. „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1Korinthus 10, 13.

 

Figyelmeztetés. Nagyon komoly kérdés: te kitartasz-e mellette, ragaszkodsz-e hozzá?

A kezdetekben, a kezdeti lelkesedésben jók vagyunk. De vajon van-e kitartás bennünk ahhoz, hogy végig menjünk? A konfirmáció esetén is ez a nagy kérdés. A konformáció nem a cél, hanem egy állomás a cél felé, sőt valamilyen értelemben a kezdet! Nem dőlhetünk hátra mondván: a kereszteléskor tett ígéret teljesül, minden rendben. Ez nem a cél, hanem a kezdet! Most kezdődik a küzdelem! Jó kezdés, tiszteletre méltó, de „aki mindvégig kitart, az üdvözül.” Nem azé a győzelmi koszorú, aki pole pozícióból indul, nem azé, aki szépen, kecsesen, gyorsan fut, nem azé, aki a leggyorsabban elhúz a bolytól, sőt még nem is azé, aki a leghamarabb célba ér. A győzelmi koszorú azé, aki mindvégig kitart. Aki végigmegy. Ezért szól a figyelmeztetés: „aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen!” 1Korintus 10, 12. „Vigyázzatok!” „Ügyeljünk arra!”

Hasonló a helyzetünk, mint azé a fiatal amerikai úszónőé, aki elhatározta, hogy átússza az egyik széles tengeröblöt. Úszás közben leszállt a köd, nem látta a túlsó partot. Egy idő után annyira fáradtnak érezte magát, hogy azt gondolta: képtelen végig csinálni. A hozzátartozóinak bíztatása ellenére feladta, és kérte, hogy emeljék be a mellette haladó csónakba. Amikor felszállt a köd, és meglátta, hogy már csak 200 métert kellett volna úsznia a célig, ezt mondta: ha tudom, hogy már csak ennyi, akkor biztosan kitartok a célig. Egy-egy nehéz helyzetben nem látjuk a túlsó partot, csak a ködöt magunk körül. Nem látjuk, hogy meddig kell még kitartani. Isten szavára kell építenünk: olyan kísértésbe nem enged, amelyet vele együtt ne tudnánk végig kitartani. Bízz benne! Ne add fel 200 méterrel (1 méterrel?) a cél előtt!

 

2. Vigyázzunk, mert nem véletlenszerű baleset az elszakadás, a hitetlenség, a kemény szív. Józanul lássuk meg, hogy a szívünk hajlamos a megkeményedésre! Mindannyiunkra igaz ez!

Azt mondja az ige, hogy a bizalmat kell megőriznünk Isten iránt, és éppen ennek van híjával a szívünk.

„Vigyázzatok senkinek ne legyen hitetlen és gonosz szíve…” Mit jelent a hitetlen és gonosz szív? Bizalmatlan Isten iránt. Ezért önmaga akar irányítani… A bűn gyökere a bizalmatlanság Isten iránt. Ez volt már az első emberpár bűneset alkalmával is (1Mózes 3.) 

 

A fiatalokkal egy olyan ifjúsági éneket énekeltünk konfirmáció előtt, amelyik egy nagyon komoly imádság: „Gyenge vagyok, ember, megkavar az élet, nem tudom a szívem meggyógyítani. Túl sok, ami fájhat énnekem és másnak, nélküled a lelkem porszem szélvészben. Mindent tudok észből, túl keveset szívből. Míg a betű öl, a Lélek élni hív. Itt a szívem kemény föld, pusztaság lett törd most föl,  Itt a szívem száraz kút, áss le mélyre törjön út!

 

Hallottuk a Heidelbergi Kátéból azt is, hogy az igaz hit nem csak ismeret. Az ismeretet megszerezhetjük. Vizsgázhatunk belőle. Persze még az ismeretet is frissítenünk kell. De az igaz hit szívbeli bizalom. Nem csak tudom, de személyesen engem az határoz meg, tölt el, vezérel, amit Isten mondott. Ennek vagyunk híjával újra meg újra. Ellenkező esetben nem viselkednénk negatívan. Minden gondunk (minden bűnünk) a bizalmatlan szívből fakad!

 

Hogyan terem bizalom a szívünkben? „Szívbeli bizalom, amit a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem…” Ha otthagyod a tüzet, kialszik! Ezért kellett a gyufa előtti időkben a tüzet folyamatosan őrizni és táplálni, hogy ki ne aludjon, mert akkor bajban van a család.

A hit nem úgy működik, hogy egyszer megszerzed az Isten iránt „lágy”, Istenben bízó szívet, és minden rendben van, nem kell többet foglalkoznod a kérdéssel. Sőt! Minden nap oda kell tartanom Istennek a szívemet, mert minden nap igaz rám: „kemény föld, pusztaság.” Csak Isten tudja felszántani, megöntözni, gondozni. A föld, amelyik most gondozott, jó föld, gondozás nélkül hamarosan elvadul és megkeményedik! „Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen!” 1Korinthus 10, 12.

Egyikünk sem bölcs, szilárd, jó, tiszta, erős önmagában. Még 50 éves hívő múlttal sem!  Krisztus a mi bölcsességünk, jóságunk, tisztaságunk, és erőnk. Az ő kegyelmébe fogadott, és abból élő bűnösök vagyunk. Nélküle, a kegyelme nélkül csak bűnösök vagyunk mindannyian. Még 50 éves hívő múlttal is! Abban a pillanatban, amikor ezt elfelejted, egy hihetetlenül veszélyes úton indulsz el! Pontosan ez a bizalmatlanság, amikor Isten nélkül önállóan akarod még a tisztaságodat is megőrizni…   

Amikor nagyra tartott hívő emberek botrányairól hallunk, jusson eszünkbe: mindannyian csak emberek vagyunk! Amikor valakiről többet kezdünk gondolni ennél, akkor rossz útra tévedünk, és amikor valaki magunkról kezd többet gondolni ennél, óriási veszélynek teszi ki magát! Életveszélyes az, amikor azt hisszük, hogy egy-két lépést Isten nélkül is megtehetünk…  „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” Példabeszédek 16, 18. Ne gondoljuk, hogy túlvagyunk a kemény szív problémán. Mindannyian hajlamosak vagyunk a megkeményedésre. Ha nem így volna, nem figyelmeztetne az ige: vigyázzatok! Nem hozná a pusztában vándorló nép példáját. Mindnyájukat kiszabadította Isten Egyiptomból és elhívta, hogy az ő szent népe legyenek, a legtöbben azonban elbuktak.

 

Mitől keményedhet meg a szív? „A bűn csábításától…” Jézus a Magvető példázatában beszél arról, hogy mi rontja el a talajt, és mi akadályozza meg azt, hogy a jó mag gyümölcsöt hozzon. A sziklás talaj: „amint nyomorúság vagy üldözés támad… eltántorodik.” A megkeményedés kísértését jelentik a nehézségek, amikor az élet nem úgy alakul, ahogyan szeretném, bántanak a hitem miatt, hátratételt szenvedek, emberek okoznak nehézséget, csalódom, megbotránkozom emberekben. Ha ezek között nem Istenhez menekülök és nem vele hordozom ezeket, hanem hagyom, hogy Isten és az ő népe felé megkeményítsék a szívemet, akkor nagy veszélyben vagyok!

A tövises talaj: „e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja” az igébe vetett bizalmat. Valami, ami nincs, amire vágyom, vagy valami, ami van, és mindenáron meg akarom tartani, ami nagyon fontos számomra, fontosabb lesz Istennél és az ő népénél. A megkeményedés veszélyét hordozza magában függővé tesz és a vesztünket okozza! Szükségünk van az állandó gondozásra, nehogy megkeményedjünk, hanem jó föld legyen az életünk.

 

3. Isten egyik legfontosabb gondozó eszköze a gyülekezet közössége! A gyülekezet nem barátitársaság vagy lelki szórakozás, ahova opcionálisan odaérünk vagy nem, hanem túlélőfelszerelés, eszköz a túléléshez! „Buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.” Az óemberi természetünk hajlik az elszakadásra, a bizalmatlanságra. Az ige figyelmeztet: Vigyázzatok! Életveszély! A gyülekezet életmentő, életfontosságú!

 

A gyülekezet feladata buzdítani egymást – a bizalmat ébreszteni és ébren tartani Isten iránt! Nem az önsajnálatban, a panaszkodásban kell egymást megerősítenünk, nem a sérelmeket okozó emberekre kell segítenünk egymásnak haragudni, hanem abban kell segítenünk, hogy a testvérünk egy-egy helyzetet Isten szemszögéből lásson, és erősödjön meg abban, amit Isten mond, erősödjön meg az Isten iránti bizalomban.  A bizalomból pedig engedelmesség fakad: akiben bízom, arra hallgatok. A gyülekezet feladata egymást Isten szerinti életre: „kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítani.”

Ahogyan az utolsó idők közelednek, erősödik az engedetlenség lelke, a szeretetellenes és az Isten szerinti jó ellenes hatás a világban (Máté 24, 12.) Hogyan lehet ennek a hatásnak ellene állni? Kizárólag úgy, hogy találkozunk egymással, és erősítjük egymást. „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Máté 18, 20. Van a gyülekezeti találkozásoknak egy olyan dinamikája, amit a keresztyén ember semmilyen más módon nem tapasztal. Sem a családban, sem a baráti körben. Jézus megígért jelenléte az alapja ennek a dünamisznak. Isten komolyan az parancsolja: ne hagyjuk el a gyülekezeti találkozást! Ne szakadjunk el a közösségtől, mert Isten ezt a lehetőséget adta arra, hogy növekedjünk a bizalomban, a szeretetben és az Istennek engedelmes életben. Az Isten iránti bizalom, a szeretet és az engedelmesség nem növekszenek elszigeteltségben.

 

Mi történik a gyülekezetben? Buzdítjuk egymást, vagyis hatunk egymásra. Egymáson keresztül Jézus hat ránk! „Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz.” Példabeszédek 13, 20. Nem mindegy, hogy kikkel töltöd az idődet. Ha olyanokkal, akiknek nem fontos Isten, azok fognak hatni rád, és előbb utóbb deformálni fognak téged. Elhajolsz és bajba kerülsz…

Olyan nehezen értik meg hívő fiatalok, hogy a párkapcsolatban például mennyire fontos az, hogy hívő legyen a társad. Szerelmesen azt mondja az ember: majd én elhozom a templomba… Rendszerint ezzel szemben az történik, hogy a hívő fél kezd el ritkábban jönni és végül elszakad…  

Ha hívőkkel töltöd az idődet, akkor megerősödsz a hitben. Szükségünk van Jézus tanítványainak a társaságára, akik hatnak ránk és segítenek Istenben bízni, az ő vezetésével élni, járni…

 

Biztos a reménységünk, de még nincs itt. „Közeledik az a nap…” amelyen visszajön Jézus az ígéretek beteljesedésével, de még nincs itt. Szétszórva éljük a hétköznapjainkat olyanok között, akik nem tudják és nem is értik a mi reménységünket, akik nem számolnak Istennel. A világban kell élnünk, Isten nem vesz ki bennünket a világból.  A gyülekezet már csak azért is megerősít, mert itt átéled, hogy nem te vagy az egyetlen „bolond hívő”, aki például beszélget a láthatatlan Istennel. Vannak társaid, akik úgy gondolkoznak, mint te, akik azt a nyelvet beszélik, amit te. Itt egymás életpéldája inspirál, motivál bennünket. Az öreg afrikai, amikor megkérdezték, hogy miért olyan fontos számára az istentisztelet, hogy minden vasárnap gyalog 40 km-t oda és vissza is megtesz, hogy részt vehessen, nem mondott semmit, csak kivett egy égő fadarabot a tábortűzből, letette egy méterrel távolabb. Amikor kihunyt a láng és már csak füstölt a fadarab, visszatette a tűzbe, és ahogy újra lángra kapott, ezt mondta: Ezért!

A beszélgetésekben, bizonyságtételekben megosztjuk örömeinket, győzelmeinket és fájdalmainkat, kudarcainkat egymással. Ha elmondod a közösségben megerősít, illetve megvigasztal, ha meghallgatod a másikét az is megerősít, illetve megvigasztal! Bátorítjuk és figyelmeztetjük egymást ha kell. És mindezt kölcsönösen! Amikor Upponyban voltunk gyülekezeti táborba, a táborozók egy részével hajnali kirándulásra indultunk a hegytetőn lévő kereszthez. Az út sokáig tartott, el is tévedtünk, és a hosszú út során mindig mások csüggedt el és akartak visszafordulni, és az éppen bizakodók bíztatták őket, aztán fordult a helyzet. Végül már a vezetőnket is bátorítanunk kellett, mert ő is elcsüggedt amiatt, hogy eltévedtünk. Így, kölcsönösen bátorítva egymást végülis együtt célba értünk, és egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak. Mindegyikünknek lehet rossz napja, csüggedt időszaka, ilyenkor szükségünk van arra, hogy a testvérek bátorítsanak, buzdítsanak, emlékeztessenek bennünket Isten ígéreteire.

 

Végül pedig a kitartásban segítjük egymást azzal is, hogy a megbocsátást gyakorolva odasegítjük Isten kegyelméhez azt, aki elbukott. Isten terve szerint a hazatérő tékozló fiút, nem csak az Atya fogadja irgalmasan, hanem irgalmasan kell fogadnia a családnak is. Ezzel segíti őt az Atya elé borulni. A hívő, kegyelemből élő és egymást is kegyelemben hordozó közösség segít abban, hogy az elesésből is  felálljunk, ne maradjunk a földön, hanem kezdjük újra és folytassuk a küzdelmet. A bukás után végzetes, ha a bukás szégyene távol tart Istentől és a közösségtől. Ha így marad, elvesztél. Ha megtalálod a megbánás útját, az utat a közösséghez, a testvéreiddel való őszinteséghez, a bocsánat kéréshez, és a bocsánat elfogadásához, akkor az megtart. Az ördög végső fegyvere: elbuktál, szégyelld magad, maradj távol, mert te nem vagy méltó! Isten emlékeztet: itt mindig haza várnak! És Isten emlékeztet: te is kegyelemből élsz. Légy kész örömmel haza fogadni a megtérő bűnöst! Két szerzetest egyszer a kolostorból a városba küldtek valamilyen hivatalos ügyet elintézni. Az útjuk a nyilvános negyeden keresztül vezetett, a kísértés nagy volt, és mindketten elbuktak. Az egyik ezt mondta: elbuktam, nem vagyok többé méltó arra, hogy a közösség tagja legyek. Nem ment vissza a kolostorba, hanem elbujdosott szégyenében. Elszakadt Istentől és a közösségtől, magányosan és hitehagyottan halt meg. A másik azt mondta: elbuktam, nem vagyok méltó arra, hogy a szerzetesi közösség tagja legyek. De Isten és a testvéreim nélkül én elvesztem. Visszament hát a kolostorba, őszintén megvallotta a bűnét, bocsánatot kért, elfogadta a kirótt fegyelmezést. Isten és a közösség bocsánatának és szeretetének örömével élt élete végéig, értékes tagjaként a szerzetesi közösségnek, hitben szeretetben halt meg élete végén. A két szerzetes közül a második ismerte jól Isten kegyelmét és az ő családjának működését!

A bűnöd szégyenével, a gyengeségeddel egyedül maradni tulajdonképpen gőg. A bűnödhöz ragaszkodni, elszigetelődni a segítségtől a végső megkeményedés. Térj meg! Alázattal valld meg és légy kész a változásra, keresd ehhez testvéreid segítő kezét!

 

Aki végigmegy, ha elesett is újra kezdi, mindvégig kitart, az üdvözül. Isten a hitünk túléléséhez, a megmaradáshoz adta eszközül a gyülekezetet Ragaszkodjunk hát a gyülekezethez! És segítsünk egymásnak! Ámen!  

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Isten hűségesen kitart mellettünk, és minket is kitartásra hív. Mi az, amiben ez bíztatást, illetve figyelmeztetést jelent most neked?
2. A szívűnk mindennapos gondozásra szorul, hogy a bizalomban erősödjön meg, és meg ne keményedjen. Mi az a kísértés, ami számodra a megkeményedés veszélyét hordozza? Hogyan kezeli szívedet a Szentlélek az evangélium által? El tudsz mondani egy konkrét tapasztalatot?
3. Olvasd végig az igehirdetés 3. pontját! Hogyan tapasztalod meg a gyülekezet itt részletezett életmentő, hiterősítő hatását az életedben? Mit jelent az önsajnálatban, panaszkodásban, másokra haragvásban, és mit jelent az Isten igéje szerinti látásban és az Isten iránti bizalomban erősíteni egymást egy-egy helyzetben? Tudsz mondani konkrét tapasztalatot, példát egyikre, illetve másikra az életedből?
4. Miben erősít meg, illetve milyen változásra, elhatározásra hív ezen az igén keresztül az Úr?

 

 

 

Végh Miklós, lelkipásztor