2025.06.15.

Megszabott idő

– Tanévzáró Családi istentisztelet – Szolnok, 2025. június 15. –

 

Olvasandó: Prédikátor 3, 1-8. Efezus 5, 15-17. Efezus 2, 10.

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor 3, 1.

„De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van.” Zsolt 31, 15-16. (Károli, 2011.)

 

Tanévzáró istentiszteleten hálát adunk Istennek a tanévért, a megtapasztalt áldásokért, a tudásért, amivel többek vagyunk, és persze azért is, hogy „túléltük”, hiszen biztosan mindenkinek voltak nehéz napjai az elmúlt időszakban, amelyekben megtapasztalta Isten segítségét. Lassan vége a tanévnek, jöhet a vakáció, a pihenés, a végtelennek tűnő szabadság ideje! Diákok számára szimpatikus lehet a mai ige üzenetének ez az olvasata: ideje van a tanulásnak és ideje van a pihenésnek. Most a pihenés ideje következik, ne rontsuk azt el tanulással!

 

Komolyabbra fordítva: ez az ige pont arról beszél velünk, hogy tényleg mindennek megvan az ideje, és a legfontosabb kérdésünk az, hogy megtaláljuk-e, minek az ideje van éppen most, tudunk-e arra koncentrálni, annak átadni magunkat? Az életünk legnagyobb baja, hogy nem találjuk el azt, hogy mikor minek az ideje van, és ezért összekavarodik, kiesik a rendből az életünk. A Biblia nem csak annyit mond, hogy mindennek ideje van, hanem ezt mondja: mindennek rendelt ideje van. Vagyis van valaki, aki rendelkezik afelől, hogy mikor minek van ideje. Nem mi szabjuk ezt a rendet, nekünk követnünk kellene ezt a rendet. Mennyei Atyánk, aki a világ rendjét megalkotta, az életünket adta, a mai napunkat is nekünk adta, rendelkezik életünk ideje felől. Ő tudja, hogy mire szolgál az aktuális pillanat. Ha mi akarjuk beosztani az életünket, időnket autonóm módon, akkor elrontjuk. Ezt az öntörvényűséget nevezi a Biblia bűnnek. Ennek hordozzuk a tüneteit (az idővel vagyunk a legnagyobb harcban). Tehát a legfontosabb kérdésünk: van-e ideje életünkben az Istenre figyelésnek? Van-e mindig időnk rá? Keressük-e, hogy szerinte most mi a dolgunk? És ha megértettük, bízunk-e benne, hogy tényleg az a legjobb, és engedelmeskedünk-e, szót fogadunk-e neki? Ennyi elég is lenne, de azért egy kicsit jobban fejtsük ki!

 

1. Mindennek ideje van. Az életünkben sok mindennek ideje, vagy mondjuk inkább így: helye van. Sok mindennel kapcsolatban nem is az az igazi kérdés, hogy szabad-e, kell-e tennünk, része lehet-e az életünknek, vagy nem, hanem az, hogy mikor van annak az ideje? Mikor kell azt tenni, annak helyet adni, és mikor nem.

 

Néhány példa:

Nevetés és sírás. Egy olyan kultúrában élünk, amelyik nem szeretne soha sírni, csak mindig nevetni, szórakozni, vidámkodni, élvezni az életet. Fel kell azonban ismernünk, hogy az emberi életben nem csak a nevetésnek, de a sírásnak is helye van.  Ha bizonyos helyzetekben nem engedjük meg magunknak a sírást, akkor eltörik a lelkünk. Megvan az ideje a sírásnak is, van az a helyzet, amikor sírnunk kell, hogy így gyógyuljon a lelkünk. A veszteségfeldolgozáshoz hozzátartozik a sírás. Ha igazi értéket veszítek el, valamilyen formában el kell siratnom, hogy el tudjam engedni. Isten vigasztalása nem érzéstelenítő, hanem azt jelenti, hogy veled van és segít hordozni a fájdalmat.

A fájdalomnak helyet kell tudnom adni, sőt ki kell tudnom fejezni, hogy rendbe lehessen hozni például egy bántás után a kapcsolatokat. Ha a fájdalmat mindig elrejted, úgy teszel, mintha soha semmi nem lenne probléma, akkor nem tudsz igazi szeretetkapcsolatokban élni.

 

Építés és rombolás. Ahhoz, hogy újat építs – például egy árvíz után -, le kell bontani a romokat, el kell takarítani a hulladékot, mert ha arra próbálnál építeni, egészségtelen és élhetetlen helyzetet hoznál létre. 

 

Eldobás és megtartás. Aki mindent megtart, előbb-utóbb mozdulni sem tud, akadályozza az életet a sok kacat. Aki viszont mindent eldob, annak nem marad emléke sem. 

 

Szeretet és gyűlölet. Értsük jól: a gyűlölet nem az átkozódás, hanem valaminek a határozott elutasítása. Ha valaki mindig mindent magához ölel, annak nem lesz jó vége, mert van, ami ártalmas, és arra nemet kell mondani! De nem lesz annak sem jó vége, ha valaki mindent és mindenkit elutasít. Azért van kerítés, és azon kapu, hogy a gazda eldönthesse, kit/mit enged be, és kit/mit nem. Még Isten is tiszteletben tartja azt, hogy az életed kapuját neked kell kinyitnod. Felismered-e, hogy amikor ő, a te Urad kopogtat, annak az ideje van, hogy szeretettel szélesre tárd az ajtót, de amikor a kísértő kopog, akkor tartsd zárva!

 

Háború és béke. Van, amikor harcolni kell, mert erőszakkal nyomul be az, amire nemet kell mondanod, és az ellenállás nem megy konfliktus mentesen! Harcolni kell, hogy megvédd azokat, akik rád vannak bízva, és megvédd azokat az értékeket, amelyek az életnek feltételei számukra. Így harcolt Jézus is a bűn ellen… És van, amikor le kell tenni a fegyvert, és a saját érdekedet elengedni a szeretet nevében, másokért. Ahogy Jézus is az életét adta ebben a harcban és nem kérte, hogy a tanítványok fegyverrel védjék őt meg… Ha pedig harc, akkor mindig tudnod kell azt is: „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik.” Efezus 6, 12.

 

Értjük? Ha csak az egyik oldalát vagyunk hajlandóak észrevenni és élni az életnek, akkor szükségszerűen egyoldalú lesz az életünk, és megbetegszünk, veszélybe kerül az élet, mert bizonyos helyzetekkel nem tudunk mit kezdeni.

 

Gondoljuk végig ezeket a gondolatpárokat (Prédikátor 3, 1-8)! Gondoljuk végig, hogy melyikre tudunk örömmel igent mondani, és melyik esik nehezünkre? Lássuk meg, hogy hol egyoldalú a gondolkodásunk? Milyen következménye van ennek az életünkre és a környezetünkre nézve?

 

2. Az adott pillanat mindig valamire való alkalom. „Ideje van.” Ez nem azt jelenti, hogy kell szánni néhány órát erre is arra is valamikor. Hanem azt, hogy van olyan helyzet, olyan alkalom, amikor kifejezetten erre van szükség, ami ennek az alkalma, és van olyan, amelyik kifejezetten a másikra alkalom.

A Biblia időszemlélet más, mint ahogyan általában mi mai emberek gondolkodunk. Az újszövetségi görög két szót használ az időre: kronosz. A pergő percek, a ketyegő óra, az idő, ami halad előre. És kairosz. Minősített idő. Idő, ami valamire van, valamire szolgál. Alkalom. A héber – bibliai időszemlélet ezt az időt látja. Két héber szót olvasunk a Prédikátor könyvében, amit időnek fordítunk magyarra. Megszabott, rendelt idő: ez a valamire kijelölt idő, óra. És a másik „ideje van…” megint csak nem az elméleti, általános idő, hanem egy konkrét eseményhez köthető pillanat.

Példával szemléltetve: Mi sokszor úgy gondolunk az időre, mint egy zsák percre, ami jelöletlen, „fizethetünk vele”, beoszthatjuk, arra használjuk, amire akarjuk. Pedig a Biblia szerint az időnk nem olyan mint egy adott mennyiségű pénzérme, amin vehetünk belátásuk szerint ételt, könyvet, sportolási lehetőséget, pihenést, munkát akkor, amikor csak akarunk. Sokkal inkább úgy működik az idő, hogy Isten, aki minden napot nekünk ajándékozott, velünk van, és gondoskodik rólunk, az ő beosztása, belátása terve szerint rendelt időben elkészíti számunkra az asztalközösséget, a csendet és a könyvet az olvasásához, a lehetőséget, hogy sportoljunk a barátainkkal, megszabja a munkára való időt, vagy éppen elkészít egy találkozást, hogy szabad szívvel beszélgessünk, pihenésre hív, amikor annak van rendelt ideje, hogy felszabadultan és lelkiismeret furdalás nélkül pihenjünk. 

Figyeljük csak, hogyan tanít erről a Biblia! Használjátok ki az alkalmakat! (Efezus 5, 17.) Jó cselekedetekre teremtett bennünket Isten Krisztusban, amelyek előre elkészített, hogy azok szerint éljünk. (Efezus 2, 10.) Értjük? Hasonló ez ahhoz, amit Hanna és Rebeka lányom a Leerdam-i üveggyárban dolgozva tapasztalt. Jöttek az üvegpoharak a futószalagon, azért, hogy becsomagolják őket. Ha jó ütemben megfogod és beleteszed a dobozba, szaporodik a dobozba csomagolt üvegpohár, aminek mások örülni fognak. Ha elbámészkodsz, elbeszélgetsz, esetleg telefonozol, és elengeded a poharat, akkor a futószalag végén leesik és összetörik. Kárba vész, lehet újra beolvasztani…

 

Isten hozza elénk az alkalmakat nap, mint nap. A kérdés: észreveszed? Használod? Arra használod az időt, amire ő azt az időt adta? Vagy elszalasztod az alkalmakat, és mindig mással foglalkozol, mint amire az adott idő szolgál?  

 

Nincsenek egyoldalú igazságok! Nem igaz, hogy a több mindig a legjobb. A sok jónak tűnő dolog közül az a legjobb, aminek most van az ideje! Ha valaki szüntelenül csak dolgozik, az sem jó! Önmagában nem igaz az, hogy minél többet tanulsz, annál jobb! Ne értsd félre, de ez nem ilyen egyszerű! Találkozol egy barátoddal, akivel talán nagyon sokáig nem fogsz. Ha azt mondod neki: ne haragudj, nem vesztegethetem az időmet, mert minél többet kell tanulnom, kihagyod az alkalmat, hogy beszélgess vele, szeretettel figyelj rá! Kihagyod az alkalmat, ami soha többé nem jön vissza!

 

Ha alvásidőben is dolgozol előbb utóbb nem fogsz tudni dolgozni. Dogmatika professzorom mondta nekem szigorú egyszerűséggel, amikor a vizsgán azt találtam mondani neki, hogy előző éjszaka nem aludtam: „éjszaka aludni kell!”

 

Mindennek rendelt ideje van! A 4. parancsolat szerint ez azt is jelenti, hogy hat napon át dolgozz, a hetedik napon pihenj, és tölts időt Isteneddel. Ha erre nincs időd, akármennyire is buzgón törekszel a jóra, tönkre fog menni az életed! 

 

3. A legnagyobb bajunk, hogy összekeverjük a dolgokat. Sokszor azért nem látunk ki a munkából, és pihenni sem tudunk megállni, mert, a munka idejét korábban nem arra használtuk, amire való. Amikor a professzorom rendre utasított azzal, hogy éjszaka aludni kell, arra utalt, hogy bizonyára azért kellett a vizsga előtt éjszakáznom, mert nem kezdtem el időben tanulni…

Összekeverjük a dolgokat és ezért rohanunk, és állunk vesztésre az idővel kapcsolatban. Nem tudjuk rendbe tenni, bármennyire is igyekszünk.

Összekeverjük a dolgokat, és éppen az a baj, hogy mi akarjuk beosztani, rendbe tenni a saját belátásunk szerint. Mi akarjuk meghatározni, hogy mire mennyi időt szánunk, és mikor minek van az ideje. Az alapján, hogy mihez van kedvünk, vagy éppen mit látunk biztonságosnak, kifizetődőnek. Ez az öntörvényűség, ami a bűn gyökere. (Tudjuk, hogy a lustaság nem azt jelenti, hogy az ember nem csinál soha semmit, hanem azt, hogy mindig azt csinálja, amihez éppen kedve van?)

Nem tudjuk rendbe tenni magunkat. Nem tudjuk beosztani az időt. Mert nem tudjuk, hogy melyik idő mire való. „Rendelt idő, megszabott idő.” Csak Isten tudja, aki rendelte, megszabta.

 

4. Ez az ige az időnkkel és az egész életünkkel kapcsolatban megtérésre, a fordulatra hív: „De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van.” Ezt a nagy döntést kell meghoznunk életünk alapvető nagy fordulatához, amikor biztonságba helyezzük életünket Isten irányítása alá, Isten kezébe. És amikor kiesünk a ritmusból, újra meg újra csak ez a megújulás útja az idővel, az életünk rendjével kapcsolatban.

 

„Bízom.” Vagyis elfogadom, hogy ő rendelte, ő tudja. Az ő akarata, beosztása számomra az élet.

 

Ezzel elfogadom azt is, hogy én nem tudom. Elvesztettem, és bármennyire próbálkozom is újra meg újra elvesztem a kontrollt. Minél kétségbeesettebben próbálom visszanyerni, annál jobban belegabalyodok, és annál több kárt okozok. Olyan vagyok, mint a kutya, amelyik belegabalyodik a karácsonyfa égősorba. Ahelyett, hogy nyugodtan leülne, és engedné, hogy a gazda kifejtse, kiszabadítsa onnan, egyre kétségbeesettebben próbál kiszabadulni, és közben egyre jobban belegabalyodik, és egyre több mindent leránt, összetör.

 

Bízom, vagyis feladom azt, hogy én oldjam meg. Fel-adom, vagyis felülről kérek segítséget. „Te vagy Istenem.”

 

Átadom az irányítást: „Életem ideje kezedben van.” Átadom neki azt, ami úgyis az ő kezében van, és ott van jó helyen. A sorsom, az időm, az irányítás.   

 

Ez egy nagy döntés, de minden nap nagyon gyakorlati következménye van!

Nem én irányítok, tehát azt a görcsöt minden nap elengedhetem, hogy nekem kell megoldani, kibogozni: rá bízom.

Nem én irányítok, tehát bogozás helyett feszülten figyelek arra, hogy őszerinte mi a következő lépés. Mi a mai terv (nem kell a holnapon pörögnöm, az is az ő kezében van, elég tudnom a mait.)

És amit megértettem, azt teszem. Aminek most van az ideje. Ha munka, akkor munka, ha pihenés, akkor pihenés, ha egyedüllét, akkor az, hogy társaság, akkor az.

 

A legnagyobb kérdés tehát: van-e időd arra, hogy az idő Urára figyelj? Vagy annyira elfoglalt vagy azzal, amibe egyre jobban belegabalyodsz, hogy nincs időd és figyelmed arra, aki ki tudná bogozni az életedet? Van-e az életedben ideje Istennek? Mindig. Minden nap. És kész-e a szíved benne bízni, és szót fogadni neki? Lépésről lépésre.

 

Luther így mondta: „Ma nagyon sok dolgom van, ma kétszer annyit fogok imádkozni.” Vagyis olyan sok mindenről hiszem azt, hogy most van a rendelt ideje, hogy elveszek benne. Ha nem segít az, aki rendelte az időt, akkor belegabalyodok, mint a kutya, sőt, lehet, hogy máris belegabalyodtam. Megállok hát, ránézek az én hűséges és bölcs Gazdámra, és figyelek arra, hogy ő mit mond, és azt teszem, amit ő mond. Ha erre nincs időm elvesztem a teendők között!

Assisi Ferenc így imádkozott: „Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni…”

Uram, adj bölcsességet most is, hogy felismerjem, minek az ideje van szerinted, és adj bátorságot ahhoz, hogy azt tegyem! Adj bátorságot ahhoz is, hogy minden másra nemet mondjak!

 

Az ő kezében van az élet. Ez azt is jelenti, hogy az élet vége is az ő kezében van. Péter első levelében olvastuk nemrégiben, hogy mennyei Atyánk, azoknak, akik Jézus Krisztusban rá bízták az életüket, élő reménységet készített. El nem múló, folttalan és mindig friss örökséget, amely az ő országában készen van. Ő vezet bennünket védőőrizetben, még arról is ő gondoskodik, hogy eljussunk ebbe a gyönyörű célba. Ez ad szabadságot arra, hogy a mai napomat rá bízzam és a kezébe tegyem. „Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” És erre tekintettel kapaszkodjatok minden nap mennyei Atyátokba, ragaszkodjatok hozzá, figyeljetek rá, csak őt ne veszítsétek szem elől! És tegyétek állhatatosan a jót itt és most!  (1Péter 1, 13kk.) Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mit üzent most neked, mire hívta fel figyelmedet Isten ezen az igehirdetésen keresztül?
2. Gondold végig az igehirdetés közben elhangzott kérdéseket! Válaszolj rájuk magadban! Ami különösen is aktuális számodra, oszd meg testvéreiddel is!

 

Végh Miklós, lelkipásztor