2025.10.12.

Nincs más név

– Vasárnapi istentisztelet – Szolnok, 2025. október 12. –

 

„Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust… Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára… Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek… Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.” ApCsel 3, 12-13. 16. 19-20. 26.

 

„Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4, 9-12.

 

A napi igeként olvasott történetre figyeljünk a mai igehirdetésben! Pünkösd után néhány nappal Péter és János felmennek a jeruzsálemi templomba az imádság idejére, ott a templom Ékes kapujában találkoznak egy születése óta mozgássérült emberrel, aki koldulásból él, és a Lélek indítására Jézus nevében meggyógyítják ezt az embert.

A láthatók, a szemtanúk beszámolói alapján így néz ki a történet: Péter és János meggyógyítanak egy születése óta sántát a templom Ékes kapujában. Az emberek pedig úgy értelmezik ezt a helyzetet, hogy bár érthetetlen, ami történik, szokatlan és szenzációs, de úgy néz ki, hogy ezeknek van valamilyen különleges képességük, ajándékuk. Csodálkoznak, keresik, hogy milyen erővel rendelkezik Péter és János?

 

Amikor a sokaság összeszalad és Péter szóhoz jut, akkor kezd igazán érdekes lenni ez a történet. Péter ugyanis átértelmezi ezt a helyzetet. És az ő értelmezése teljesen más, mint a csodálkozó tömegé. Helyre teszi az eseményeket. A figyelmet önmagukról Jézusra irányítja, és a helyzetet arra használja, hogy Jézusról beszéljen a sokaságnak, majd utána a nagytanácsnak, és meghívjon a megtérésre, arra, hogy a hallgatói bízzák arra a Jézusra magukat, akihez ők is tartoznak.

 

Péter egyszerűen szólva azt mondja, hogy neki és Jánosnak semmilyen különleges képessége, felhatalmazása, tudása nincs. Itt egy valaki van, aki különleges. Őt úgy hívják Jézus. És itt lesz izgalmas számunkra is a történet. Mert ha Jézus a különleges, ha Jézus Lelke a különleges, akkor ez a történet a mi történetünk is lehet, akkor mi is bekapcsolódhatunk ebbe a történetbe!  

 

A könyv, amit napi igeként olvasunk az egyházi hagyomány szerint az Apostolok cselekedetei címet viseli. Ha jól emlékszem Gyökössy Endrénél olvastam, hogy pontosabb lenne így fogalmazni: A Szentlélek cselekedetei az apostolok által. Nem az apostolok cselekedetein van a hangsúly, hanem Jézus Lelkén, aki cselekszik rajtuk keresztül. A könyv kezdetén arról olvasunk, hogy az első könyvet (az evangéliumot) Lukács arról írta, amit Jézus tett és tanított a mennybemeneteléig. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a folytatást, a második részt pedig arról írta, amit Jézus azután tett – az ő tanítványai, az ő egyháza által (ApCsel 1, 1-4.)  

A könyv vége nyitott. Nincs lezárva. Ma is abban az időszakban élünk, amelyik az apostolok idejében kezdődött meg: Jézus mennybemenetele és visszajövetele között. A történet ma is folytatódik.  A kérdés ma is ez: mi tesz ma Jézus az övéi által ebben a világban?

A hívő életre, az egyházra vonatkozó kérdést sokan így teszik fel: mit tesz ma Krisztus egyháza, mi tesz ma Jézus népe Jézusért? A Cselekedetek könyvének logikáját követve viszont így kell a kérdést feltennünk: mi tesz Jézus a mi életünkben, közöttünk és általunk ma? Ég és föld a két kérdés! Ég és föld a két látásmód! Ég és föld a kétfajta élet és hitfelfogás!

 

Figyeljünk ma erre! Legyen ez a mi kérdésünk is, hogy ez a történet a mi történetünk lehessen!

 

Mit mond Péter? Nem a saját erőnk, vagy kegyességünk, hanem Jézus neve. Mit jelent ez?

 

„Az ő neve…” Valakinek a neve – a bibliai gondolkodás szerint – ő maga. Az ószövetségi Izrael hitének, vallásának középpontja: közöttünk van az Úr. A templom ezt a jelenlétet fejezte ki. Az Ószövetséget áthatja ez a hit: Isten a mindenség Ura, betölti a mindenséget, mindenütt jelen van, mégis népe között, a szent sátorban, majd később a jeruzsálemi templomban különleges módon van jelen.  Ezt fogalmazták meg így: az Úr az ő nevét, dicsőségét helyezte a templomba. A templom felszentelésekor Isten ezt mondta Salamonnak: „Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy itt legyen az én nevem mindörökké; itt lesz a szemem és az én szívem is mindenkor!” 1Királyok 9, 3. Az Úr neve – az Úr dicsősége – Ő maga.

 

A héten olvastuk Ézsaiás próféciájában: Isten jelenléte az ő népének különlegessége és ereje. Isten népének vonzereje: az Úr hegye, az Úr háza, ahol jelen van az Úr! Nem önmagukban van a (vonz)erejük, hanem Isten jelenlétében (Ézsaiás 2, 3.)

 

Az Újszövetségben Isten jelenléte Jézusban érkezik meg. Jézus maga mondja: „nagyobb van itt a templomnál.” Máté 12, 6.  Jézus az, akiben jelen van az Úr. Jézus neve: Jézus jelenléte. Isten jelenléte. Ez az oka a gyógyulásnak, az élet helyreállásának. Jézus jelenléte Szentleke által Isten népének ereje, különlegessége egyedül.  

 

Hogyan kapcsolódhatunk rá? „Az ő nevébe vetett hitért…” – mondja Péter. Az ő neve, jelenléte a mi erőnk. Ez az erő azoknak az életében nyilvánul meg, akik hisznek benne, vagyis az ő jelenlétében bíznak, az a reménységük, arra támaszkodnak, azt hirdetik, azt engedik érvényesülni, és nem valami mást!

 

Nem a saját erőnk, nem a saját kegyességünk, nem mi vagyunk különlegesek, hanem a mi Urunk. Egyedül ő!  A hit nem valamiféle tiszteletreméltó emberi vallásgyakorlat, nem emberi lelkierő, pozitív látás, amivel az ember „bevonzza a jót” az életébe, hanem Jézusba kapaszkodás! Nem mi kapunk valamiféle saját erőt, amit használhatunk, hanem Jézus a mi erőnk, és ő használ bennünket akarata szerint!

 

Október a reformáció hónapja. A református hit- és vallásértelmezés központi igazsága: nem a papság, nem a hívő ember a különleges, hanem Jézus, akivel hit által kerülünk kapcsolatba!

A hit azt jelenti, hogy ezt vesszük egészen komolyan! És innentől igazán azt kell megvizsgálnunk, hogy ezt vesszük-e komolyan? Benne nyugszik-e a szívünk, vagy valaki másban?

 

1. Egyedül Jézus neve, vagyis Jézus az egyetlen menedék Isten bűneim ellen való jogos haragja elől. Ő az egyetlen kőszikla, akin biztonságban van az életem. Ha a bizalmam rá irányul, akkor stabilan állok és nem sodor el az ítélet árja. Ő az egyetlen, akibe kapaszkodva kegyelembe fogadott bűnösként, szeretett megigazult gyermekként bártan beléphetek Isten tróntermébe minden nap. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

Ahogyan a 62. zsoltár mondja: „Csak ő az én kősziklám, és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem.” Zsoltárok 62, 7-8. Jézus Krisztus a kőszikla.

 

A reformáció üzenete: Egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztusért van üdvösségünk, és ezért egyedül Istené a dicsőség. Hisszük és valljuk. De vajon komolyan vesszük-e, ez irányítja-e a szívünket?

Napi igeként olvastuk minap Ézsaiás könyvéből: Isten minden emberi magaslatot, gőgöt, magabiztosságot megaláz. „Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon!” Ézsaiás 2, 11. 17. Hol történik meg ez? Vagy megtörténik a keresztnél, ahol meglátod a szenvedő Krisztusban a te ítéletedet, és összetörik minden magabiztosságod, rá bízod magadat és ő megtart, eleget tesz helyetted mindvégig, az utolsó ítéletben is; vagy pedig az utolsó ítéletben magad viszed el az ítéletet, ott törik össze majd minden magabiztosságod, és Isten dicsősége a te elítélésedben fog felragyogni. „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

 

Az interneten láttam egy megfilmesített jelenetet. A címe: Jóságmérő. Az elképzelt szituáció az utolsó ítéletet jeleníti meg valamiféleképpen. Két angyal egy mérlegen mér meg mindenkit, az emberek pedig, amikor sorra kerülnek, próbálnak mindenfélére hivatkozni, hogy miért fogadja be őket Isten a mennyek országába. Sokféle hivatkozás elhangzik, de rá kell lépni a mérlegre, és a mutató senkinél nem éri el „az elég jó” szintet.  Mindenki kevésnek bizonyul. Végül jön valaki lehajtott fejjel, nem tud semmire hivatkozni, a mérleget kezelő angyalok gondolják: ezzel hamar megleszünk… Aztán egyszer csak belép Jézus. Az angyalok vigyázzba vágják magukat. Jézus egy dossziét ad nekik, amire rá van írva: Isten gyermeke – ennek az embernek az aktáját. Az agyalok ezt mondják: Bocsánat, nem tudtuk, hogy ő veled van! Majd így szólnak: Állj, kérlek a mérlegre! Amikor az ember rá akar állni, ezt mondják neki: Nem te, hanem Jézus! Jézus pedig rálép a mérlegre helyette, és a mutató kilendül: elég jó! Ez az ember pedig bemehet Isten ünnepi lakomájára. Amikor a többiek lázongani kezdenek: hé, ez nem fair! Az angyalok ezt mondják: hát, ezért hívják úgy: kegyelem!

 

Mindenestül elveszett ember vagyok, aki csak ezen a kősziklán állhat meg Isten előtt, rajta kívül nem. Hisszük és valljuk. De vajon a szívünkben is ez a motor működik? Tedd fel a kérdést: Miért próbálod mégis bizonygatni magad és mások előtt is, hogy azért neked is van jóságod? Református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté 5. kérdés-felelete mondja: „természetem szerint hajlamos vagyok Isten és a felebarátom gyűlölésére.” Radikális gondolat? Bibliai gondolat! Jövő héten úrvacsorai közösségben lesz részünk. Az úrvacsora előtti önvizsgálati kérdések közül az első: mindenestől fogva kárhozatra méltó bűnös vagyok Isten előtt! Együtt mondjuk ki: Hiszem és vallom. Miért esik mégis annyira nehezünkre szembenézni azzal, hogy milyenek vagyunk a szívünk mélyén? Pláne, ha más szembesít vele!

Egy tőlünk távoli gyülekezetben egy alkalommal imaközösségben valaki intenzív szavakkal kárhoztatta magát Isten előtt: – Uram, utolsó, kárhozatra méltó bűnös ember vagyok! Másnap egyik testvére, aki szintén ott volt ezen az alkalmon viccesen így köszönt neki: – Szervusz, te utolsó bűnös! Erre ez az ember vérig sértődve, felháborodva kérdezte: – Hogy mersz nekem ilyet mondani?! – De, hiszen te mondtad tegnap magadról… Akkor most az vagy, vagy nem vagy az?

Nincs más név. Egyedül Krisztus. Csak Jézus az igazságom. Csak az ő nevében van üdvösségem. Saját nevemben csak kárhozatom van. Ezt felismerni, és rá bízni magamat a megtérés. És amikor hívő emberként ezt elfelejtem, akkor Isten emlékeztet rá egy-egy lelepleződéssel, amiben csak ez a menedékem marad. Térj vissza az egyetlen menedékbe, és ne akarj a saját magad menedéke lenni, még csak részben sem! Lehet-e téged így szembesíteni azzal, amilyen vagy? Tudsz-e bűnbánatot tartani és megmarad-e akkor is az alapbékességed, és reménységed, mert az nem a saját erődben vagy kegyességedben volt és van, hanem egyedül Jézusban?   

 

2. Nincs más név. Nem a saját erőd vagy kegyességed, hanem Jézus neve. Ez azt jelenti, hogy keresztyénként csak Jézus az az érték, amit másoknak adni tudsz. A saját erőd és kegyességed nem segít senkinek. Miért erőlködsz és próbálkozol akkor a sajátoddal? Miért akarod bizonyítani, hogy te a saját erődből alkalmas vagy, és tudsz valami olyat adni, ami majd segít a másiknak?

Ha egyedül Jézus az igazi segítség, akkor miért irigykedsz, ha Isten valaki máson keresztül segít, és nem rajtad keresztül? Az értékeidet tőle kaptad, és csak az jelent másoknak igazi segítséget, amit az ő kezébe adsz, és ő adja megáldva tovább, akinek ő akarja. Az 5000 megvendégelésének története felhívja erre a figyelmet. Valakinek van 5 kenyere és két hala. Megtarthatja magának, vagy megoszthatja. De mi történik, ha megosztja a többiekkel? Az a kevés a problémát nem oldja meg. Mit tesz ez az ember azzal, amilye van? Odaadja Jézusnak, és Jézus adja tovább, és így elég lesz ötezernek. Nem az 5 kenyér és két hal az, aminek jelentősége van, hanem Jézus! Ő a csoda!  Amim van, azt is tőle kaptam, és csak az ő kezébe adva, és az ő keze által tovább adva tölti be a szükséget. Nem azon van a hangsúly, amim nekem van, hanem az ő kezén!

 

Sok testvérünk aggodalma: hogyan tegyek bizonyságot a családomban, a munkatársaim között, a világban? Hogyan legyek tanúja? Hogyan lesz ehhez erőm, felkészültségem, szavaim, tetteim?

Látod-e, hogy nem neked kell bizonyságot tenned? Ha rábíztad magad Jézus nevére, ha befogadtad őt, mint Megváltódat és Uradat, akkor ő belépett az életedbe (Jelenések 3, 20. Róma 8, 14-16. János 14, 23. stb.) Ha belépett az életedbe Jézus, ha ennek a valóságában élsz ma is, ha ez a fontos neked, ha frissen tartod vele a kapcsolatodat, és rá bízod magad ma is, akkor ahol te megjelensz, ott ő is megjelenik veled. Veled van. És ahol ő van ott megjelenik az ő erőtere, és hatni fog: vagy elutasítást szül, vagy vonzani kezd. Érted, hogy nem neked kell erőlködve bizonyságot tenned róla? Még a szavakat is ő adja a bizonyságtételhez! („Nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” Máté 10, 20.) Egy feladatod van: bízz benne, higgy benne, engedd őt érvényesülni! Ez csak elrontani tudjuk, s rendszerint el is rontjuk, a mi erőlködésünkkel, és azzal, hogy mi akarjuk irányítani az eseményeket…   

 

Mi a mi dolgunk? Ami a múlt vasárnapi igehirdetés középpontjában volt: az imádság. Amikor nem tudok segíteni valakinek, imádkozni még tudok érte. Sőt mielőtt bármit tennék érte, először imádkoznom kell, hogy tudjam, Isten szerint mit kell tennem, hogy ne tegyem, amit nem kell és azt tegyem, amit kell, és azt az ő erejével tehetem, mert azt ő megígéri.

 

Ez a legnagyobb kérdésünk, a legnagyobb kihívás, és annak a kulcsa, hogy másoknak tényleg tudjunk segíteni. Az ApCsel elején olvastuk: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a saját hatalmába helyezett, ellenben erőt kaptuk, amikor a Szentlélek eljön hozzátok, és tanúim lesztek…” ApCsel 1, 7-8.  Jézus (Lelke) mondja meg, hogy mi az én dolgom és mi nem az, és az én dolgomhoz a Szentlélek erőt ad! Az a baj, hogy ebben nagyon el vagyunk keveredve! Irányíthat-e e Lélek, vagy magamat irányítom? „Aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” János 15, 5.

Komolyan vesszük ezt? Akkor hogyan merünk elindulni egy-egy napra anélkül, hogy vele komolyan egyeztetnénk, az ő vezetését és erejét kérnénk? Utólag jövünk rá sokszor, hogy jó szándékkal jót akartunk, és nem jó lett belőle… Csak mert mentünk a saját fejünk után. Nem a saját erőm vagy kegyességem, hanem Jézus neve, amivel másoknak hasznára lehetek!

 

3. Nincs más név. Csak Jézusra kell mutatnom. Nem magamra, a magam hitre, erejére, hanem Uramra, aki az egyedüli érték az én elveszett életemben, kősziklám, gyógyítóm, megváltóm, terheim hordozója… Őt dicsőítem. Gyökössy Endre ír le egy mai történetet „Hogy csinálja Pista bácsi?” címmel. Házi bibliakörre érkeznek a testvérek Pista bácsiék otthonába, aki derűsen fogadja őket, mindenkihez van egy-két kedves szava, a nehézségeket is derűvel hálával látja panaszkodás helyett. Önkéntelenül is felteszik neki a kérdést: hogy csinálja Pista bácsi. Amikor élete titkáról, a hála szemüvegéről kezd beszélni, valaki azt mondja: jó magának, ilyen jó természettel született! S erre Pista bácsi beszélni kezd arról, hogy nem volt ő mindig ilyen. Nagyon keserű, zsémbes, mindenben a rosszat meglátó, elégedetlen ember volt, aki a feleségének és környezetének is nagyon sok szenvedést okozott. Aztán egyszer megállította az Úr, a Jelenések 3, 16-on keresztül: „Mivel langyos vagy, kiköplek a számból.” S neki akkor a Lélek ezen keresztül azt mondta, hogy a keserűt is kiköpi az Úr! De tovább olvasta az igét: „Akit én szeretek, azt megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát és térj meg! Íme az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Jelenések 3, 19-20. Szembenézett az élete elveszettségével, és behívta az Úr Jézust, hogy legyen ő élete Ura, és adjon neki minden nap mást, mint a saját keserűsége. S azóta az Úr kegyelméből élve tanulgatja Jézust segítségül hívva minden nap ezt a más fajta látásmódot.

Nem én, hanem Jézus, aki engem is átformál…    

 

Képzeljünk el egy idegenvezetőt, akinek az a feladata, hogy a múzeumban egy nagyon értékes képre hívja fel a látogatók figyelmét. Kezdetben alázatosan félrehúzódik a kép mellé, és úgy beszél, hogy a látogatók szabadon csodálhassák a különleges festményt. A mondanivalójával kiemeli a látványt, a műalkotás szépségét. Aztán egyre jobban beleszeret a saját hangjába, egyre büszkébb lesz a tudományára, szépen egyre inkább középre húzódik, és lelkesen hadonászva eltakarja a képet a látogatók szeme elől. Mit mondanánk ennek az embernek? Kérlek, állj el a kép elől, mert én arra vagyok kíváncsi és nem látom tőled!

 

Milyen sokszor vagyunk így, nem? Vélt vagy valós pozitív tulajdonságainkra, sikereinkre koncentrálunk, azokra figyelünk, mások figyelmét is arra hívjuk fel – ahelyett, hogy a mi gyönyörű Urunkra, Jézusra mutatnánk, aki kegyelmével, és mindennel megajándékoz bennünket. És ugyanolyan rossz, ha vélt vagy valós negatív tulajdonságainkra, kudarcainkra, bűneinkre koncentrálunk, azokra figyelünk, mások figyelmét is arra hívjuk fel – ahelyett, hogy a mi gyönyörű Urunkra mutatnánk, aki mindezt kegyelmével megbocsátotta és eltörölte. 

 

A kulcskérdés, amire ma az ige felhívja a figyelmedet: miben hiszel? Miben bízol? Miben van a te reménységed és békességed? Mi az a kőszikla, amin nyugszik a te életed? A te erőd és kegyességed? Mert akkor össze fogsz omlani hamarosan, ha eddig még nem omlottál volna össze! Vagy az ő neve, Jézus egyedül? Mert az szilárdan megtart minden körülmények között és mindvégig!

 

Jézus a te menedéked és üdvösséged egyedül? A kereszt mögött állsz alázatosan a védelmébe rejtőzve? Itt vagy egyedül biztonságban! Vagy elé penderedsz magadat mutogatva? Így nagy veszélyben vagy!

Vezethet téged Jézus, mögötte haladsz Jézus védelmében? Vagy elé szaladsz, eltérsz tőle, a magad feje és akarata nyomán kiszolgáltatva magad a védtelenség veszélyének? Az ő tanúja vagy, róla tanúskodsz, félreállva a gyönyörű személye elől, vagy elé állsz, és magadra igyekszel vonni a figyelmet?

Téged is egyedül a Krisztus kegyelme tart meg a hit által. Benne hiszel? Ámen.

 

Kérdések az igehirdetéshez:

1. Mi az, ami a mai igehirdetésből megszólított? Miben erősített meg? Mivel szembesített? Miben hívott változásra?

 

Végh Miklós, lelkipásztor