Lélegezz! 2.
Megszólítás: Kicsoda az Isten és ki vagyok én?
– Szolnok, 2026. március 1. –
Olvasandó: Lukács 15, 11-32.
„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Máté 6, 9.
„Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” János 1, 12-13.
„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Róma 8, 15-17.
Múlt vasárnap igehirdetés sorozatba kezdtünk „Lélegezz!” címmel. A cím arra utal, hogy az imádság a hit lélegzetvétele. A hívő ember imádkozik, az imádkozó ember hisz. Imádság nélkül nincs hit. Akadozó imádsággal fuldoklik a hívő életed. A múlt heti üzenet meghívott: Hívd segítségül! Vegyél egy nagy levegőt! „Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!” Márk 9, 24. Ő indítja újra a lélegzést, ő tudja megújítani az imádságodat, és ezen keresztül az egész életedet és gyülekezeti közösségünket is. Az imádság a hívő ember alapvető életfunkciója. Belégzés és kilégzés: figyelsz az igére, hallgatsz rá és válaszolsz neki.
Nem mindegy, hogy hogyan imádkozunk. Jézus imádkozni tanít. A tanítás nem arról szól, hogy hogyan lehet jobb, kifinomultabb az imádság, hanem arról, hogy mi az, ami imádság, mi az, ami hit. Azért kell tanulnunk, hogy az imádságunk valóban imádság legyen, ami valóban összekapcsol Istennel, az élet forrásával. Jézus életén látták a tanítványok, hogy amikor ő imádkozik, akkor valóban történik valami: a hatása, az ereje, a levegője érződött Jézus életén. Ezért kérték: „Uram, taníts minket imádkozni!” Lukács 11,1. Taníts minket úgy imádkozni, ahogyan te imádkozol, hogy az imádságunk valóban imádság legyen!
„Ti tehát így imádkozzatok…” Az imádság, amit Jézus tanított, a Miatyánk minta imádság. Az imádság hogyanját tanítja. Nem mindig csak ezeket a szavakat, de ennek a mintájára kell mindig imádkoznunk. Figyeljünk mi is erre a tanításra ebben az igehirdetés sorozatban! Legyen szívből mondott imádságunk: Taníts, Uram imádkozni, hogy az imádságom valóban imádság, Istennel való beszélgetés, lelki levegővétel legyen! Taníts, Uram, mert kész vagyok tanulni! Szólj, mert hallja a te szolgád!
Az imádságot kezdjük a megszólítással! „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”
A megszólítás fontos: kifejezi azt, hogy mit gondolok a másikról, és milyen viszonyban vagyunk egymással. Manapság sok minden egyébbel együtt ennek a kultúrája is erősen megkopott. A köszönés eredetileg a viszonyunkat fejezte ki: hivatalos vagy közvetlen, ismeretlenek vagy ismerősek vagyunk egymásnak, távolságtartó vagy szeretetteljes a viszony? Ma nagyon sokszor egy szürke általános „hello” a köszönés. A megszólítással ugyanez a helyzet: Kedves… Tisztelt… utána a pozíciót, teljes nevet, keresztnevet esetleg becenévet használok, vagy a viszonyunkat kifejező szót (például testvérem). A megszólítás sok mindent elárul, és megalapozza az egész kommunikációt. Manapság az sms kommunikációban legtöbbször elmarad a megszólítás, sőt az aláírás is.
Jézus az imádság tanítását a megszólítással kezdi. Isten mindig ezzel kezdi. A Tízparancsolat is a bemutatkozással-megszólítással kezdődik: Én az Úr vagyok a te szabadító, szövetséges Istened, te pedig az én megszabadított, szövetséges népem vagy. Minden, ami ezután következik, ebből következik.
Az imádság megszólítással kezdődik. A megszólítás pedig arról szól, hogy kicsoda az Isten, ki vagyok én, milyen viszonyban vagyunk egymással. Minden, ami ezután következik, ebből következik. „Egész bölcsességünk két dologból áll: Isten és önmagunk megismeréséből.” (Kálvin: Institutio) Az egész bölcsességünk, az egész hitünk, az egész életünk ezen fordul meg, ez az alapkérdés. Erre kell rájönnöm, és ez kell frissen tartanom, erre kell emlékeznem minden nap. Kicsoda az Isten, ki vagyok én, milyen viszonyban vagyunk egymással? Ma is minden ezen fordul meg, ma sincs fontosabb kérdés. Minden más ebből következik. Neked mi a legfontosabb kérdés? Mi az, ami először eszedbe jut, mikor felébredsz? Mivel kezdesz, amikor nekifogsz a munkádhoz, amikor eldől, hogy aznap mit fogsz tenni? Mi az, amiből következik minden más, ami a nap során következik? Lélegezz! Imádkozz!
A megszólítás az alap. Fontos, hogy a Miatyánk első néhány szava megszólítás. Vocativus vagyis megszólító mód. Isten az, aki megszólít bennünket – „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Ézsaiás 43, 1. –, és akit mi megszólítunk, megszólíthatunk – „Mi Atyánk…” Beszélő viszonyban lehetünk, beszélő viszonyban vagyunk egymással. „Valahányszor csak Istenről szólunk, akkor a keresztyén emberek nem róla, nem felőle, hanem hozzá beszélnek.” (K. Barth) Az imádság, a személyes megszólítottság és megszólítás hitünk alapja. Beszélünk Istenről akkor, amikor bizonyságot teszünk, de ennek is megszólító beszélgetés az alapja. Az Istennel folytatott bensőséges, őszinte, valódi beszélgetés, vagyis az imádság nélkül hiteltelen és alaptalan mindenféle Istenről való beszéd.
A megszólítás pedig arról szól, hogy kicsoda az Isten, ki vagyok én és milyen viszonyban vagyunk egymással. Mit tanít erről az Úri imádság? „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”
Kicsoda az Isten? Mennyei Atya. Az emberiség vallásaiban találkozunk az istenség atyai jellegével, az Ószövetségben megjelenik Isten atyai sőt anyai mivoltának gondolata, de Jézus egészen egyedülálló módon szólítja Istent Atyának – úgy, ahogyan előtte senki más -, és ugyanerre hatalmazza fel tanítványait.
Mit jelent az, hogy Isten Atya?
Nem a földi apa kép, apa fogalom mennybe vetítése. Konfirmációs órán beszélgettünk a második parancsolatról: ne csinálj istenképet a földi dolgok, teremtmények mintájára. Isten soha nem olyan, mint egy látható teremtmény! De a Biblia is használ hasonlatokat. Ezek elárulnak valamit Istenről, segítenek elképzelni a láthatatlant, az elképzelhetetlent, de nem ábrázolják ki. Valamiben hasonló, de nem ugyanolyan. Ezt kell komolyan vennünk a mennyei Atya – földi apa esetében is. Értsük jól, a teljes Szentírás fényében, és ne értsük félre!
Atyánk mennyei. „Aki a mennyekben vagy…” Nem a láthatókhoz hasonló. Nem kötődik földrajzi helyhez. De a menny nem is egy földön kívüli térbeli kötöttség. A Jurij Gagarinnak a világűrbe kilépést és hazatérést követően tulajdonított gondolat: „az űrben nem találkoztam Istennel, tehát nincs is Isten” gyermeteg elképzelésen alapuló tévedés. A menny nem egy hely valahol messze a világűrben.
„A menny Isten teljes-tökéletes-felséges voltát jelenti minden látható valóság fölött.” (J. M. Lochman) Isten egészen más (totaliter aliter). Tér és idő felett áll. Örök, és mindenütt jelen van. Nem ő van az univerzumban, hanem az univerzum őbenne. Mindenható. Szent. Nem egyszerűen több, mint mi vagyunk, hanem teljesen más. Teljesen független mindentől és mindenkitől (szuverén Úr). És minden más tőle függ. Amikor kimondjuk, hogy Atya, akkor mindig úgy gondoljuk, hogy mennyei. Nem a földiekhez hasonló.
Az Atya nekünk, teremtményeknek nem leszármazást jelent. A Biblia Istene nem lényegének kiárasztásával, továbbörökítésével teremtette meg ezt a világot, hanem teremtő szavával. A világ és az ember nem isteni természetű, hanem Isten teremtménye. Értékes, de nem isteni. Mennyei Atyánk a Teremtő, minden más teremtmény. A mennyei Atya tehát az, aki adta, szavával teremtette az életet, a te életedet is szeretetből.
Mennyei Atyánk gondoskodik rólad, vigyáz rád, vezet téged. A lelkünk hajlamos a földi tapasztalatainkat a mennybe vetíteni. De Isten nem olyan, mint a földi apák, sokkal inkább Isten Atya voltát kellene tükröznie a földi apáknak. A jó apák ebből tükröznek is valamit. Sokaknak egészen fájdalmas tapasztalataik lehetnek a hivatásukban hűtlen apjuk miatt. És bárkinek lehetnek csalódásai gyermekkorából, amelyek az édesapjához kötődnek. Mindannyian tökéletlen, bűnös emberek vagyunk, még a legjobb édesapák is. A rossz tapasztalat lehet lélektani akadály, de ne a földi tapasztalataid alapján képzeld el mennyei Atyádat, hanem a Biblia alapján, Jézus kijelentése alapján!
Jézus egészen egyedi szóhasználata korának teológusai számára is teljesen szokatlan: Abbá! (arám nyelv) vagyis: Apuka, Édesapa, Papa! A gyermeki bizalom, Istenre hagyatkozás, bizalmas közelség, szeretetkötelék kifejezése. Jézus szóhasználatának üzenete: Isten, aki a mindenkitől független mindenható hatalom, aki nem tartozik számadással senkinek, ez az Isten nem mindenható zsarnok, hanem szerető édesapa Krisztusban. „Aki a csillagokat teremtette, tudja a nevemet!” (Melissa Camp)
Kicsoda az Isten? Mennyei Atya. Mennyei, mindenható – és Atyaként szeret. Mindenre van lehetősége – hatalmas és a javadat akarja – szeret. Számíthatsz rá. Atyaként szeret – bízhatsz benne – de mennyei – vedd így komolyan és tiszteld!
Bizalomra indít ez szemben az aggodalommal. A Hegyi Beszédben nem véletlenül az aggodalmaskodásról szóló tanítás követi az imádságról szóló tanítást: Ne aggódjatok, „tudja a ti Atyátok, hogy mire van szükségetek…” Máté 6, 8.
Kezébe simulásra indít ez szemben az öntörvényűséggel, független önfejűséggel. Benne bízni azt jelenti, hogy az ő akaratában jársz lépésről lépésre: „keressétek először az ő országát és igazságát, a többi mind ráadásul megadatik nektek.” Máté 6, 33. Mert az ő akarata a jó nektek is és mindenkinek.
Jézus így ismerte, így látta az Atyát, ilyen viszonyban volt vele, és erre hívta a tanítványait is ezzel az imádsággal.
A megszólítás arról szól, hogy kicsoda az Isten, ki vagyok én és milyen viszonyban vagyunk egymással.
Isten mennyei Atya.
Mindezek után ki vagyok én? Milyen viszonyban vagyok a mennyei Atyával? A két kérdés egy és ugyanaz. És egészen személyes: Ő az Atya. Én gyermeke vagyok? Gyermeki viszonyban vagyok vele? Szólíthatom őt így: mennyei Édesatyám? Édesapa, Apuka, Papa, Apuci? Ki szólíthatja így?
Jézus Krisztus egyedülálló módon Isten Fia, úgy, ahogy senki más. Ő az örök Fiú, az emberré lett Isten, a tökéletes, aki örök szeretetkapcsolatban van az Atyával. Teljesen természetes, hogy ő Abbá-nak szólítja a mennyei Atyát. Isten Jézus Krisztus Atyja.
Ki vagyok én? Porszem, múlandó teremtmény vagyok, akit szavával teremtett, de nem vagyok egy vele. Ráadásul lázadó, bűnös teremtmény vagyok, aki nem Isten országát és igazságát keresem először, nem simulok a kezébe, hanem akaratoskodom, azt akarom, hogy körülöttem forogjon a világ. Nem vagyok méltó arra, hogy fiának nevezzenek. Egészen másra vagyok méltó. Hogyan szólíthatnám bizalommal Atyámnak őt? Önmagamban nincs rá jogom. Nincs rá felhatalmazásom.
Jézus Krisztus adja a felhatalmazást. Ő tanít így, és ő hatalmazhat fel. Egyedül ő. Csak ő jelenti a felhatalmazást. Kizárólag az ő nevében, őáltala, miatta, vele együtt lehetek, vagyok a mennyei Atya gyermeke. „Akik befogadták Jézust, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek: mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből. sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” János 1, 12-13.
Nagyon fontos ez a kérdés, és nagyon fontos ez a világos, józan látás. Elsősorban ugyanis ezen fordul meg, hogy az imádságom valódi lélegzetvétel-e, valódi kapcsolat-e az Atyával! „Krisztus befogadása nélkül senki sem imádkozhatja az Úr imádságát. A Krisztus nélkül való Miatyánk imádkozása csak üres imaformula…” (Szabó Imre: Miatyánk).
Mindannyian megszülettünk erre a világra egyszer testből és vérből. Születésünk szerint Isten teremtményei vagyunk, de nem vagyunk a gyermekei. Jézus egyszer nagyon élesen fogalmazott népe vallásos fiainak, akik arra hivatkoztak, hogy ők Isten gyermekei. „Ti atyátoktól az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.” János 8, 44. A gonosz indulatok, önzésünk és az öntörvényűségünk bennünk nem a mennyei Atyától való lelki származásról beszélnek, hanem arról, hogy elszakadtunk tőle. A mennyei Atya általános kegyelme, életet fenntartó, gondoskodó szeretete kiterjed minden teremtményére: „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Máté 5, 45. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki gyermeki viszonyban van vele.
Szükségünk van újjászületésre, Lélektől születésre, Istentől születésre, új identitásra ahhoz, hogy Isten gyermekei legyünk, gyermeki viszonya kerüljünk Istennel.
Az egyetlen igaz Fiú, Jézus ezért jött el: kereszthalálával megszerezte a bűnbocsánatot, nem magának, mert neki nem volt szüksége rá, hanem neked. Ez nála van! Ő az, aki ezzel megszerezte az eljátszott fiúi jogot. Nem magának, mert neki erre nem volt szüksége, hanem neked.
Ez nála van! Ő adja. Jézussal együtt adja nekem Isten. Úgy lesz az enyém, hogy befogadom őt, hiszek az ő nevében, vagyis rá bízom magam, összekötöm magam vele, elköteleződöm iránta, a testvére leszek Isten Fiának. Többé nem magamban bízom, nem a saját jogomon megyek Isten elé, hanem Jézus testvéreként! Egyfajta „fordított” örökbefogadás történik. Nem úgy van, hogy az Atya örökbe fogad a saját jogomon, és így leszek az ő Fiának testvére, hanem a Fiú, az én Megváltóm testvéréül fogad, és vele megyek az Atya elé, ő pedig az ő szeretett Fiára tekintettel engem is fiaként fogad, hiszen Jézus megváltottja, tanítványa, testvére vagyok! Ő visz be az Atya házába! Vele együtt, az ő nevében, rá tekintettel szólhatok én is így: Mi Atyánk! Az imádság első két szava – mi Atyánk – tehát felhívás a megtérésre, az Istennel való kapcsolatrendezésre.
Hogyan tudok megtérni? Hogyan tudom ezt a gyermeki identitást, felhatalmazást átvenni, ebben járni minden nap és megerősödni? Ennek az útja az imádság! Befogadni azt jelenti, hogy őszintén megbeszélem vele. Ahogyan a tékozló fiú hazatért és megbeszélte a kapcsolatát az apával, akit elhagyott, semmibe vett. Az igazi imádság így kezdődik: Atyám, nem vagyok méltó, nincs jogom gyermekedként jönni hozzád. Elrontottam. Vétkeztem, semmi nem jár nekem, semmire nincs jogom, de Jézus jogán, aki az életét adta helyettem, jövök hozzád, és veled szeretnék élni.
Cseri Kálmán ezt írja: „sok tékozló fiú továbbra is a disznók között marad, és onnan üzenget az apjának, hogy küldjön neki újabb elherdálni valót. Sokan ezt tekintik imádságnak. Ez nem imádság. Az igazi imádság alaphangja ez: nem valamit kér ez a fiú, hanem az apja közelébe kéredzkedik vissza.” Jézus nevében. Így kapja meg a fiúi méltóságot: gyűrű, saru, ruha, ünnep. Az Atya fiává fogad. Nincs kétség!
Jézust, az ő Lelkét befogadva kerülök az Istennel közösségbe. Ez az újszülött Isten gyermeke első lélegzetvétele! A Szentlélek által kiáltom: Abbá, Atya! (Róma 8, 15.) Ő biztosítja a lelkemet: valóban Isten gyermeke vagyok. Új identitásom van Krisztusban! Ez az üdvbizonyosság alapja Krisztusban.
Újjászületett, hívő emberként ebben az identitásomban úgy járhatok, és erősödhetek meg, hogy nap, mint nap beszélgetek vele. Lélegezz! Az élet így él és erősödik benned! Ahogy imádságban vetted át a gyermeki identitásodat, felhatalmazásodat, úgy imádságban ápolod ezt, és erősödsz meg benne.
Nap, mint nap Abbának szólítod Istent Jézus nevében, a Lélek által, imádságban elsősorban nem valamit kérsz, hanem a közelébe kéredzkedsz minden nap. Közben a Lélek bizonyságot tesz a te lelkeddel együtt, hogy Jézus nevében Isten gyermeke vagy. A bizonyosságot erősíti, a gyermeki identitást. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Róma 8, 16-17.
Lélegezz! Imádkozz Jézus nevében, a Lélek által! Beszélgess Atyáddal. Beszéld meg vele a mindennapi dolgaidat. Hallgass rá bizalommal, válaszolj neki, és járj vele. Jézus jogán, ne a saját jogodon, ne a saját igazságod szerint, hanem az ő felhatalmazásával, az ő nevében, Jézusba kapaszkodva, az ő bocsánatára alapozva, az ő Lelkét befogadva, a Szentlélek által kiáltsd nap, mint nap: Abbá! Édesapa!
A Jézus nevében folytatott gyermeki beszélgetés és élet által erősödik meg az új életed, a szívedben az, hogy gyermek vagy. Lélegezz! Ha nem veszel levegőt, fuldokolni kezd az új élet benned. Ha hanyagolod, ha nem vagy őszinte, ha formálissá válik, ha elszakad az életedtől, ha engedetlen vagy, akkor halványodik, meginogsz, elbizonytalanodsz, szenvedsz. Nem a kegyelem lett kisebb, hanem eltávolodtál tőle, nem szippantasz rendszeresen a kegyelem oxigéndús levegőjéből, megszomorítod a Lelket, aki bizonyságot tesz benned. Lélegezz! Fordulj hozzá, hívd segítségül, hogy újítson meg, és ragaszkodj hozzá!
Nyisd meg a szíved felé! Hadd erősödjön meg a szívedben a válasz a legfontosabb kérdésekre: Kicsoda Isten? Ki vagyok én? Milyen viszonyban vagyunk Jézus által? Ő az én Atyám, aki befogadott, gyermekévé fogadott Krisztusban, Krisztusért, rá tekintettel, hiszen vele együtt lépek elé, én pedig így Krisztus testvéreként az ő befogadott gyermeke vagyok.
És így nyisd meg a szíved a testvéreid felé is, akikkel együtt így kiáltasz Jézus nevében: „mi Atyánk!” Ezzel az imádsággal Jézus hív, hogy ne maradj egyedül, hanem élj közösségben. A testvéri kötelék segít. Ha engem befogadott az Atya, mert Krisztus testvére vagyok, akkor mindenkit gyermekévé fogad, aki Krisztus testvérévé lesz. Fogadjam be én is azt, akit Krisztus testvérévé, az Atya gyermekévé fogadott! (Ezt nem értette a tékozló fiú történetében az idősebb fiú, mert nem értette az Atya szeretetét sem). Hazatérő testvéreim iránti elfogadó és ragaszkodó szeretetet jelent a Miatyánk imádkozása, sőt mentő szeretetet, mert Jézus elveszett testvérként tekint az Istentől elfordult bűnös emberekre, és szeretné őket hazahozni. A Miatyánk imádkozása megerősít a testvéri közösségben és testvéri szívet formál. Mennyei Atyám gyermekeként élni nem önmagam körül forgó imádságot és életet jelent, hanem felelősséget és imádságot másokért, és a teremtett világért.
Böjti imakihívás
Az igehirdetés üzenete nem csak az értelmednek szól, hanem a szívedet szólítja meg, és át akarja formálni az életedet. Az imakihívás minden héten segít gyakorlatban az életedre alkalmazni valamit az ige üzenetéből. Ezen felül természetesen egyéb gyakorlati változtatásokra is indíthat téged személyesen Isten igéje. Próbáld meg minden héten legalább az itt kapott imakihívásokat komolyan venni, hogy megtapasztald a gyakorlatban formálódó hívő élet áldását!
- hét: vedd észre a mennyei Atya jelenlétét minden nap!
Isten észrevétlenül is jelen van életedben segítségével, ajándékaival minden nap. Ezen a héten figyelj tudatosan arra, hogy mi az, ami az ő jelenlétét, ajándékait, munkáját jelzi az életedben. Ne csak az ajándékait, a segítségét keresd, hanem őt magát! Szánj időt arra minden nap, hogy beszélgess vele arról, amit észrevettél. Köszönd meg neki szeretetének jeleit!
Kérdések az igehirdetéshez:
- Hogyan érintett ez a kérdés: Isten gyermeke vagyok? Megerősített a bizonyosságban, vagy inkább elbizonytalanított? Beszélgess erről Istennel, és ha szükséges kérj testvéri, lelkigondozói segítséget!
- Mit jelent számodra az, hogy Isten mennyei, és mit jelent számodra az, hogy ő Atya?
- Mit jelent számodra az, hogy Krisztus hatalmaz fel arra, hogy Isten gyermeke légy?
- Az őszinte imádság Jézus nevében megerősíti az Atyával való gyermeki kapcsolatodat, bizonyosságodat, ennek a hiánya pedig elgyengít. Megtapasztaltad ezt személyesen? Hogyan? Milyen hatással van az előbbi, illetve az utóbbi az életedre?
Végh Miklós, lelkipásztor