Oldal kiválasztása

 

Hagyományos jótékonysági borvacsorával zárják az évet

 

Szathmáry István SZOLNOK 2019. 12. 02. 11:30

  

A Szolnoki Református Egyházközség 2019. december 6-án, 19 órakor idén is megrendezi hagyományos karácsonyi jótékonysági borvacsoráját.

Az év végi borvacsorák vendégeinek adományai ez elmúlt esztendők során sikeresen szolgálták a gyülekezet karitatív tevékenységét, a rászorulók segítését.

Az immár 10. ilyen alkalom bevételét ebben az évben a gyülekezet legnagyobb beruházásának, a százhúsz éves református templom felújításának a támogatására is fordítják. Az est vendégeként dr. Lőrincz György vízipólós, borász, görög-katolikus hitoktató, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjének tulajdonosa mutatja be a vendégeknek az egri St. Andrea szőlőbirtok legkiválóbb borait. Lőrincz György borászként nem csak hazai, de nemzetközi szakmai sikereket is aratott, többek között Lengyelországban az Év Emberének is választották.

A borok zamatainak előcsalogatására a legváltozatosabb ételkülönlegességek várják majd a borvacsora vendégeit.

Szintén az est meghívott vendégei lesznek a Szimfonik Harsona Együttes művészei is. A szolnoki harsona együttes 2012-ben kezdte a közös munkát, világi és egyházi koncerteken népszerűsítve a rézfúvós kamarazenét. Azóta egyéni előadásmódjuk miatt országos rendezvényeken és határainkon túl is méltán váltak közkedvelté.

A rendezvényre minden olyan érdeklődőt szeretettel várnak, akik különleges gasztronómiai környezetet keresve a gyülekezet és a az eddigi külső támogatók mellett szintén szeretnék elősegíteni a megyeszékhely egyik meghatározó épületének, a Tisza-parti református istenházának jó ütemben haladó, a jövő év folyamán befejeződő teljes felújítását. Az est szervezője a Szolnoki Református Egyházközség Szeretetszolgálata, helyszíne, hagyományosan a Galéria étterem lesz.

A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információ a szolnoki református lelkészi hivatalban kapható.

 

Szolnoki Református Egyházközség